she is beauty, she is grace, she will punch you in the face
Mindenkinek megvan a saját módja a feszültség levezetésére. Én ilyenkor leszoktam ugrani az edzőtermünkbe, ahol egy laza órás-másfél órás boxedzés során minden feszültséget a boxzsákra vagy az ellenfelemre zúdítok az ökleim segítségével. Mindig is ez volt az egyik kedvenc feszültséglevezetési módom (sokszor a konfliktuskezelési technikám is), viszont az haladás, hogy ember helyett már beérem a zsákkal is. Most mondanám, hogy annyira azért nem verekedtem sokat, de az hatalmas hazugság lenne. Mentségemre szóljon, hogy nem álltam bele mindenkibe, csak azért mert nem tetszett a képe. Általában azért járt el a kezem, mert az mellett, hogy ellenszenves volt, még a pofája is nagy volt. Hát mit lehetne ilyenkor tenni? Az a típus pedig nem én vagyok, aki elsétálna a konfliktusai elől. Az edzés a megszokott módon zajlott, bemelegítés, erősítés, aztán kesztyűztem egy sort az egyik férfival, aki szívesen szokott mentorálgatni, mikor apa nem ér rá, végül pedig püföltem még a zsákot egy jó félórán át. Kellemesen elfáradtam az edzés végére, ami pedig a legfontosabb volt, hogy a reggeli enyhe izgalmam teljesen el is tűnt. A tusolás az edzés után teljesen felfrissített, majd' kicsattantam az energiától. Ahogy beléptem a konyhába, anyukám éppen a kedvenc ételemet készítette, Rocco pedig az ebédlőasztalnál ülve telefonozott. - Most éppen melyik barátnődnek írogatsz? - kérdeztem miközben elmentem mellette a hűtőhöz, amiből kivettem a narancslét és töltöttem magamnak egy pohárral. - Tudod Ruby, hála az internetnek egyszerre tudok beszélni az összessel - villantott rám egy sunyi mosolyt, miközben helyet foglaltam mellette. - Őszintén remélem, hogy a végén mindkettő lepattint - Imádom a bátyámat, félreértés ne essen, viszont undorítónak tartom, amit a lányokkal csinál. Hatalmas fuckboy, azonban nem a tisztességes fajtából, aki közölné veled, hogy nem akar többet a dugáson kívül. Nem. Rocco inkább eljátssza a szerelmes lovagot, aki randira hívogatja a lányokat meg folyamatosan keresi őket, aztán miután sikerült megfektetnie őket, egyszerűen csak eltűnik. Még annyi gerinc sincs benne, hogy közölje velük, hogy csak erre ment ki a dolog. Simán csak nem válaszol az üzeneteikre, ha netán meg újra kedve lenne hozzájuk, akkor meg visszahízelgi magát. Szerintem mondanom sem kell, hogy én mivel ajándékoznám meg az arcát egy ilyen húzás után. Az a külön hihetetlen nekem, hogy van olyan lány, akivel ezt már vagy kétszer eljátszotta és most harmadjára is szóba állt vele. - Legalább nekem van szerelmi életem. Ti a kis barátaiddal azt is a számítógép képernyőjén keresztül csináljátok? Elég beteg - Mindig ez volt Rocco ütőkártyája, mással nem is tudott visszavágni. Mivel hallottam már párszor, ezért eltudtam engedni a fülem mellett anélkül, hogy felidegesített volna. - Hát az arcod milyen beteg lesz, miután átrendezem az öklömmel. Már a "pixeles" lányoknak sem fogsz kelleni - mosolyogtam rá, miközben felálltam az asztaltól és segítettem megteríteni anyukámnak. - Ruby, mikor hívod már meg az aranyos kis kocka barátaidat egy ebédre? Tudod, hogy nagyon szívesen látjuk őket - Anyukám tipikus olasz háziasszony volt, aki azt szerette, ha minél többen ülnek asztalhoz. Nem sűrűn volt olyan ebéd, amin csak mi négyen vettünk volna részt. - Anya ne hívd már őket kis kocka barátoknak - Közben a szemeim Roccora villantak, aki csak küldött felém egy puszit. Nem volt kétség, hogy anya kitől vette át ezt az elnevezést. - Adrian is milyen jól érezte magát. Biztos a többiekkel is így lenne - Attól nem tartottam, hogy Adrian ne tudna beilleszkedni a családomba, mivel az ő személyisége is eléggé hasonlít az enyémre. Connie meg Wendy azonban nem biztos, hogy jól érezné magát a családom rámenős és nyitott stílusától. - Jó majd mondom nekik - Valamikor... Ezt már nem tettem hozzá, viszont nem a közeljövőben terveztem. Ennek az volt az egyetlen oka, hogy szerintem a családom megfojtaná őket a közvetlenségével. Mikor leültünk ebédelni még csatlakozott hozzánk még két unokatestvérünk, illetve két törzstagnak számító férfi a teremből. Gyorsan eltüntettem az ebédemet, aztán felpattantam, felkaptam a táskámat és a garázs előtt álló harleym-hoz léptem. Felvettem a koromfekete bukómat, majd felültem a motorra és már úton is voltam a megbeszélt helyszínre. Szokásomhoz híven most is pontosan érkeztem, a bukómmal a kezemben sétáltam be az épületbe. Egy órával később pedig már a számítógép előtt ültem, a fejemen headsettel és Quiyanával irtottam a szörnyeket. Nem tétmeccs volt, hanem edzőmérkőzés, viszont számomra nem volt különbség a kettő között. Utáltam veszíteni. Mikor az egyik ellenséges őrszem sebezhetőnek tűnt, szokásomhoz híven azonnal rá is ugrottam. Ki is szedtem, azonban ekkor engem is ért egy nagy erejű támadás, majd hirtelen szörnyek támadtak rám az ellenséges dzsungelessel együtt és ki is nyírták a karakteremet. Ezt követően visszahoztam a lemaradásom, de mivel nagyon idegesített, hogy besétáltam egy csapdába és úgy öltek meg, ezért a vége felé sok apró hibát ejtettem. A meccset elveszítettük, ami miatt alapból dühös voltam. Az ellenfél edzője azt ajánlotta, hogy egy kézfogással ássuk el a csatabárdot. Ebben a miénk is egyet értett és nekem se lett volna ezzel problémám, hiszen nem haragudtam az ellenfélre, azért mert ők voltak a jobbak. Mikor azonban az egyik srác beszólt egy olyat, hogy nem is értem, hogy annyi árvaházban töltött év után, hogy nem vagy teljesen profi játékos, hiszen más dolgod se volt, csak a számítógépet püfölni. Nos, ennek hatására ahelyett, hogy kezet fogtam vele, inkább bevittem egy jobb egyenest. Nem volt erős ütés, de a srác focistákat meghazudtoló színészi játékkal esett hátra. Az ellenfél távozása után én is indultam volna haza. - Ruby, te maradj még egy kicsit - szólt az edző. Előadást tartott arról, hogy őt nem érdekli, hogy a másik csapat mit csinál, én azonban nem viselkedhetek így. - Alig értem hozzá! Még csak piros sem lett az arca! - Ha akartam volna, akkor könnyedén betörhettem volna az orrát is. De nem akartam. Mi ez, ha nem önuralom? - Ruby, én megértem, hogy nehéz életed volt, de ez nem jogosít fel ilyenekre. Nem kellene meglátogatnod egy pszichológust? Na erre kinyílt a bicska a zsebemben. - Minden tisztelettel mondom ezt, de kurvára nem ismer, tehát ne tegyen úgy, mintha többet tudna rólam annál, mint ami a jelentkezésemkor kiderült. Inkább tegye a dolgát és ahelyett, hogy engem akar gumiszobába zárni, beszéljen az ellenfél edzőjével, hogy tegyen lakatot annak a kis pöcsnek a szájára vagy én fogok - Ezzel hátat fordítottam és faképnél hagytam az edzőt. Connie a motoromnál ért utol, éppen a bukómat vettem fel. - Kitalálom... az edző küldött - Minden esetben Conrad volt az aduásza, ha nézeteltérése akadt velem. Mondjuk jobb is, hogy őt küldte, mivel a srác tényleg ismer engem és nem csak a körvonalakat ismeri, mint az edző, aki bizonyára felcseszett volna megint a szövegelésével. Arról nem beszélve, hogy Conniet kedvelem, az edzővel ellentétben.
Amikor megérkeztem az edzésre, úgy éreztem magam, mintha egy kitörni készülő viharra vártunk volna. A napokban így is kicsit nyúzott voltam a családom miatt, és ezen az sem segített, hogy hajnalokig tartó beszélgetésbe elegyedtem egy másik csapat midesével. Fáradt voltam, én sem tudtam eléggé koncentrálni, de ahogy elnéztem, nem csak nekem akadtak nehézségeim. A midesünket több alkalommal is nagyon szépen kijátszották, én is adtam elég támadható felületet boton, és mintha Ruby se lett volna a helyzet ura. Így meccs után elindultam szokásosan kezet fogni a másik csapat tagjaival, amikor ugyanis megtörtént a baj: Az egyik srác beszólt Rubynak, Ruby pedig válasz gyanánt az öklével felelt, teljesen jogosan. Értelmes ember nem piszkálta a másikat a gyerekkorával, vagy azzal, hogy hol kellett felnőnie. Csak álltam ott, néztem az eseményeket, Cole vörös fejét, még mindig láttam magam előtt Ruby kézlendítését, és azt, ahogy a srácot próbálták felszedni a padlóról. Nem sokkal később pedig fültanúja is lehettem Cole és Ruby vitájának, majd Ruby távozásának. − Tudom mit akarsz mondani, utána megyek – léptem elő az oszlop mögül, ami mögött korábban megfagyva álltam, aztán Ruby után szaladtam. Ez pedig igencsak nagy szónak számított, hiszen általában a tempósan sétálás volt a leggyorsabb fokozatom. − Hé! Ruby! Várj egy kicsit! – kiáltottam utána, még mielőtt a motorjára ülve lelécelhetett volna. Szuszogva fékeztem le előtte, a jobb kezemet az oldalamra szorítva kapkodtam levegő után. Pontosan ezért akartam edzeni járni Adriannel… − Mondhatnám azt is, de leginkább magamtól jöttem – válaszoltam neki. Tényleg én voltam az, aki a csapaton belül igyekezett elsimítani mindent, mert hát… Oliver és Courteney mellett volt sok-sok évem megedződni, így kötélből voltak az idegeim, és a saját gondjaim mellett képes voltam másokéval is foglalkozni. − Mit szólnál hozzá, ha nem mennél el, hanem beülnénk valahova? Mondjuk, pizzázni. Én borzasztóan éhes vagyok, és szerintem nem ártana megbeszélnünk, hogy mi történt. És ezzel nem arra célzok, hogy nem ütött meg jogosan, csak… Jobb lett volna, ha esetleg házon kívül vered meg – ajánlottam fel neki, hogy inkább velem beszélje át a dolgokat, szellőztesse ki a fejét, majd ha úgy adódik, akkor beszéljen Cole-lal is, nehogy bekavarjon a karrierjébe azzal, hogy kispadra ülteti őt. − Természetesen, a pizzát én állom – tettem hozzá. Már-már visszautasíthatatlan ajánlat volt, hiszen annyit fogyaszthatott felőlem, amennyit szeretett volna, csak tudjuk civilizált módon rendezni a problémákat.
Elmosolyodtam azon, hogy Connie pár száz méter sprint után kiakarja köpni a tüdejét. Tudtam, hogy nincs valami jó formában a kondiját illetően, de arra nem számítottam, hogy ennyire. - Mondom már majd Adriannak, hogy többet vigyen el magával futni - jegyeztem meg, holott tudtam, hogy erre az ötletre Conrad mennyire nem lenne vevő. Legalábbis lehet van, amikor kedvet kap hozzá és megbeszél Adriannal valamilyen edzést, viszont a nyakamat tenném rá, hogy az első öt percben (vagy még hamarabb) meg is bánja. - De csak akkor, ha nem kezdesz pszichológust játszani - sóhajtottam fel. Nagyon ritkán szoktam az érzéseimről beszélni, nem is szeretek így megnyílni mások előtt. Szeretem felhúzva tartani a falaimat, ugyanis azt tanultam az árvaházi évek alatt, hogy ezek tartanak biztonságban. Ha nem engedsz közel magadhoz senkit, akkor kevesebb az esélye annak is, hogy sérülsz. Mióta a családommal vagyok sokat javultam ilyen téren, viszont még mindig zárkózott vagyok, ha az érzelmeimről van szó. Nem véletlenül vagyok ilyen, mindennek megvan az oka, viszont kevesen ismernek annyira, hogy ezeket ismerhessék is. Tudtam, hogy Connie csak jót akart, viszont ettől még nem lett több kedvem ehhez a beszélgetéshez. Vagyis igazából nem az esik nehezemre, hogy nagy vonalakban beszéljek arról, ami történt, hanem a mélységekbe nem szeretek belemenni, hogy a történtek pontosan mit is jelentenek számomra. - A pizzázásban benne vagyok - Kajára sosem mondok nemet, főleg nem olasz ételre. Ez persze még nem jelenti azt, hogy hajlandó is vagyok beszélni a történtekről. - Majd elvitelre kérem - Így nem kell leülni beszélgetni arról, hogy miért vagyok ilyen lobbanékony természet. Connieval természetesen semmi problémám sem volt, szívesen társalogtam vele... valami más témáról. - Bazdmeg Connie, ne kezd már te is ezzel. Alig értem hozzá - forgattam meg a szemeimet. Tényleg nem volt erős ütés, csak figyelmeztetésnek szántam, hogy fogja be a pofáját. Sikerrel jártam, nem? - Ha ártani akartam volna neki, akkor véres lett volna az arca - Tehát ha elakartam volna törni az orrát, felszakítani a szemöldökét vagy a száját, esetleg lila foltot hagyni az ütésemmel, akkor annak nyoma maradt volna. - Majdnem mindenki tudja rólam, hogy könnyű felcseszni - Ezt ki is szokták vagy legalábbis próbálják használni a meccsekben - az a rohadék szándékosan kötözködött, tehát viselje kárát - Nem árulok zsákbamacskát, több stream közben is közöltem már, hogy nem érdemes szórakozni velem, mert könnyen eldurran az agyam. Most ennél többet, mit tehetnék? Aki ekkora barom, az így járt. Az ilyet még sajnálni sem tudnám, csak felbasz a hülyesége. Sportszerűtlen viselkedésnek sem lehet teljesen beállítani, mivel nem a semmiért röppent az öklöm. - Ami késik, nem múlik - Értettem ezt arra, hogy házon kívül is megverhetem még. Nem mintha bosszúra szomjaznék, megfelelő elégtétel volt számomra az a jobb egyenes is. Persze, ha "civilben" netán összefutnánk és megint lenne egy ilyen megszólalása, akkor már biztos, hogy monoklival végződne. - Tudsz a környéken valami jó pizzázót? - Én nem nagyon szoktam ezen a környéken nézelődni, amit ismerek pizzázó, az nem igazán árul minőségi kaját. Én pedig most igazi vékony tésztájú olasz pizzát szeretnék. Igazi paradicsomszósszal és nem a legolcsóbb ketchuppal, amit a sarki boltban árulnak. - Ha esetleg messzebb van, akkor mehetünk motorral. Van még egy bukóm - Tehát ezen nem múlik. Nem vezetek életveszélyesen, mivel Wendy is felmert már ülni mögém. Pedig ő sem egy adrenalinhajhász.
Nem voltam túl jó kondiban, de most nem is ez számított igazán, hanem az, hogy csillapítsam a kedélyeket a csapaton belül. Ma mindenki játékában volt kivetni való, az más kérdés, hogy mindezek mellett Rubynak kicsit eldurrant az agya. − Már mondtam neki, hogy edzhetnénk, de eddig csak szalagon való tekergésre meg trapézon való ugrálásra cipelt el – vontam meg a vállamat, amivel egyébként nem lett volna bajom, ha nem találtam volna túlzottan csajos tevékenységnek. Viszont azt is sejtettem, hogy ő miért szeretett odajárni. − Ugyan, Ruby. Nem tervezek pszichológust játszani. Szeretném megbeszélni, ami bent történt, és szeretném, ha megnyugodnál. Ilyen egyszerű – legyintettem, hiszen tudtam, utálta a kioktatást. Csak szerettem volna megértetni vele, hogy ha ténylegesen profik akartunk lenni, akkor ezt a viselkedést mellőzni kellett. − Gondoltam – mosolyodtam el. Elvégre, már Adrianről is kiderült, hogy kajával könnyen le lehetett kenyerezni, sejtettem, hogy Ruby sem volt másképp. – Nem szükséges. Azért megyünk, hogy beszélgessünk. Mindenféléről – hangsúlyoztam ki a mindenfélét, hogy értse, nem azzal akartam tölteni az egész beszélgetést, hogy a teremben történtekről diskuráljunk. − Nem kell felkapnod a vizet, Ruby. Lehet, hogy alig értél hozzá, és lehet, hogy megérdemelte, amit kapott, csak nem szeretném, hogy leváltsanak téged emiatt. – Mert tényleg nagyon ügyesnek találtam, és ha nem lett volna ilyen hirtelen természet, akkor simán a rendes ligában lenne a helye. Ráadásul, ő lehetne az első nő, aki bejut a legjobbak közé. − Tudom, tudom jól… Csak annyi más módszerrel lehetne bosszút állni – jegyeztem meg, hiszen én inkább annak voltam a híve, hogy az eszemet használjam a kezem helyett. Az kicsit nehezebben észrevehető módszer volt. − A Patsy’snek olyan tíz perc sétára van az egyik pizzázója. Hoztam már onnan pizzát nektek, és nem panaszkodtatok rá. – Meg aztán, mindenáron szerettem volna kikerülni a motorázást, mert az igen csak kényelmetlennek tűnt számomra. Inkább a sétálását preferáltam. Szóval, el is indultam a hely irányába, de igyekeztem Rubyhoz igazítani a lépteimet. − És… Mi volt a terved ezek után? Olyan ingerültnek tűntél, azt hittem, mégsem hallgatod meg az ajánlatomat – csúsztattam a kezeimet a zsebeimbe. Nem akartam közvetlenül arról beszélni, hogy bemosott egyet a srácnak. De az sem volt helyén való, hogy Ruby így kirohanjon. A pizzázóhoz érve ajtót nyitottam Rubynak, és előre engedtem őt. Rábíztam a hely választást is, hiszen az volt a lényeg, hogy most ő komfortosan érezze magát. Bár, azért reménykedtem, hogy a két kisgyerekkel megáldott családot igyekszik kikerülni.
- Mert egy idióta - jelentettem ki egyszerűen. Adrian a legjobb barátom, ezért én beszélhetek így róla, viszont másnak szigorúan tilos. Mondjuk nem is hallottam még senkitől sem egy rossz szót sem rá. Én persze előszeretettel szoktam szidni, hogy felidegesít valamilyen hülyeségével. - Legközelebb inkább gyere el a mi edzőtermünkbe. Ott nem kell semmit sem csinálnod a levegőben és még jó csajokat is tudsz bámulni - Nem nehéz kitalálni, hogy Adrian miért szeret annyira olyan órákra járni, amik főként a nők körében népszerűek. Azért az nagy fejlődés Conrad részéről, hogy ennyi mindent hajlandó kipróbálni vagy legalább ad egy esélyt a dolognak. - Nyugodt vagyok, de nekem ne hajtogasd, hogy nyugodjak meg - Szerintem egy ideges embernek azt hajtogatni, hogy nyugodjon meg csupán olaj a tűzre. A nyugodjál meg, attól megnyugszol elv, pedig szinte mindig fordítva sül el. Én legalábbis ki nem állhatom, ha azt hajtogatják nekem, hogy higgadjak le. Felsóhajtottam a szavai hallatán és durcásan nézve rá, csak bólintottam egyet. Tudtam, hogy jót akar nekem, emiatt pedig soha nem is tudtam volna rá haragudni. Nagyra tartom a türelmét, mert nekem fele annyi sincs, mint amennyivel ő rendelkezik. A csapat eléggé megsínylené, ha nekem kellene átvenni Connie békítőszerepét, mivel szerintem én lennék a legidegesebb, hogy ilyen drámákkal kell foglalkoznom. Arról nem beszélve, hogy pocsék vigasztaló vagyok. Tehát ha valaki szomorú, akkor közlöm vele, hogy ne legyen az és remélem, hogy ezzel megoldottam a problémát. - Én sem akarom - Nagyon szerettem a csapatot, nem is tudtam volna elképzelni nélkülük a mindennapjaimat. - De ha mégis történne valami... ugye attól barátok maradunk? - Nem szoktam megnyílni az érzéseimről, viszont Connie társaságában viszonylag könnyebben tudok beszélni róluk. A hírnév egyáltalán nem érdekelt, azt is elviselném, ha nem tudnék többet versenyszinten Lolozni, viszont az nagyon szíven ütne, hogyha emiatt a srácokkal is megváltozna a kapcsolatom. Ettől félek a legjobban, mert tudom, hogy hiába igyekszem visszafogni magam, a lobbanékony természetem ellen nem sok mindent tehetek. - Nekem megfelel, de ha Adriannak engeded, hogy ilyen idiótaságokra elvigyen magával, akkor az a minimum, hogy velem is eljössz motorozni - mosolyogtam rá, miközben elindultam mellette a pizzázó irányába. - Igazából nem volt tervem, de nagy valószínűséggel az edzőteremben kötöttem volna ki - Ilyenkor a boxzsákok a legjobb barátaim és a terapeutáim is. A fülesemen elindítom az egyik lejátszási listámat, s addig püfölöm a zsákokat, még a kimerültségtől el nem fogy minden erőm. Lehet, hogy hosszútávon nem ez a leghatékonyabb módszer, viszont nekem tökéletesen megfelel. - Olyan helyzetet nehezen tudnék elképzelni, hogy téged faképnél hagyjalak, kivéve ha persze a nyugodjál meg attól megnyugszol dumával jössz - Connieval még nem is vesztem össze. Annyira nyugodt típus, hogy az még közvetett módon is pozitív hatással van rám. Ráadásul tudom, hogy hatalmas szíve van és már csak emiatt sem szeretnék bunkó lenni vele. Az egyik ablak melletti helyet választottam, ami körül nem nagyon volt más vendég. Egy nagy pohár zöldalmás limonádét kértem, aztán anélkül kikértem a standard sonkás-kukoricás pizzát paradicsomos alappal, hogy végignéztem volna az étlapot. - Amúgy hogy vagy mostanában? Történt valami izgalmas az Easton családban? És ne mondd azt, hogy nem, mert nálatok mindig zajlik az élet - mosolyodtam el. Minden tiszteletem Connié, hogy ennyi testért eltud viselni, nekem igaz hogy csak egy van, de Rocco szerintem felér hárommal is, ha arról van szó, hogy felidegesítsen. És nem, nem csak azért hoztam fel a családját, hogy elterelődjön rólam a téma.
Kezdőlap
