Vizsgaidőszak: a nyugalom szigete a félévek között. Nem mintha nem szeretném a munkámat, a pezsgést, az egyetem nyüzsgését, de azért ez a két nyugalmasabb téli hónap azért jól esik nekem is. Még akkor is, ha decemberben a karácsony alkalmával beköszönt a magányosság szezon nálam is, mint sokaknál. Mondjuk azok egy része hatvan fölött van, de ez mellékes... igazság szerint egy családi vacsora asztalnál is lehet végtelenül magányosnak lenni. Ezért se járok haza karácsonyra: anyával jó volt mindig is a viszonyunk, de akkor se akarom, hogy az, ami apa és közöttem van, megmérgezze az Ő hangulatát is.
Szóval ebben az időszakban sokszor csak bemegyek a munkahelyemre (ünnepek alatt nyilván nem) és kutatással, olvasással töltöm az időm, eljárok az egyetemi sportpályára, az uszodába, a kondi terembe és itt legalább találkozom kollégákkal, diákokkal futólag. Seattle-ben legalábbis ezt csináltam, de most New York-ban sem változott semmi: még bent is aludtam a bőrkanapén, pont mint a mai napon. Persze váltás ruhát hoztam magammal s a tegnapi most bezsákolva pihen az iroda egyik sarkában edzős hátizsákom mellett. Épp a tanulmányi rendszert nézem át a hivatali laptop előtt ülve, figyelve rá, hogy minden eddigi vizsgázónak beírtam e a jegyét, vagy valahol még pótolnom kell, amikor kopogást hallok.
- Szabad! - szólok ki automatikusan, hiszen irodám többnyire nyitva áll a kollégák, diákok előtt. Mondjuk ami "jön", vagyis aki és ahogy érkezik, arra kevésbé számítok, megmondom őszintén. Így egy pillanatra meg is állapodom a mozdulat közben, ahogy elkezdtem a bőrrel borított íróasztali székemből felállni s csak nézem egy picit a hölgyeményt. Ez valami nedves álom?
- Üvözlöm Ms. Walsh. Miss ugye? - a jelek szerint mondjuk nem csak én "fagytam le" picit, mert ő is mintha megmerevedett volna. Valahogy picit ismerősnek tűnik az arca... meg azok a szép nagy kék szemek, amik úgy csillognak, hogy automatikusan Miss-nek címeztem, pedig mi van, ha férjezett és más megszólítás járna? Ezt is korrigálták szavaim, ahogy kikerültem az asztalom mögül, majd határozott lépéseimmel kerültem elébe, kicsit eligazgatva kezeimmel ingem ráncait. Pótcselekvés. Relatíve ritka nálam, de olykor előjön... az pedig nem jó jel, kár, hogy nem figyelek fel rá. Csak a felém nyújtott fehér kacsó van fókuszban.
- Örvendek, Maximilian Goltz, szolgálatára. - fogom meg törékeny kezecskéjét erős tenyeremmel, de ebből nem kézfogás lesz, hanem kézcsók, míg egyenest kékségeibe nézek a magam hideg, tán keménynek is ható tekintetével. Kaptam értesítést, hogy vesznek még fel tanárt és lesz egy tanársegéd, aki az én tanszékemhez fog tartozni, de a nevét nem jegyeztem meg, mert... mert karácsony előtt jött a mail és én az ünnepeket apokaliptikus delíriumban töltöttem az aznaposság hullámain ringatózva az idő többségében. Nem szép dolog, de ez van.
- Akkor ma döntött úgy, hogy stílust vált, vagy túl sok ihletet adó piros lámpa van a környékén? - nem tudom megállni a megjegyzést, még akkor sem, ha amúgy nagyon tetszik a megjelenése és csak a társadalomtudatos énem józan őrködésének köszönheti, hogy nem járt úgy, mint a nő, aki egy ősembernek tetszett meg... - Vagy netán engem akart megtisztelni? - teszem még hozzá ezúttal már enyhe, kissé játékos mosollyal szájam szegletében, míg továbbra is áthatóan vizslatom kékségeit. Nem, nem nézem a dekoltázsát, azt már lecsekkoltam amikor belépett és egyelőre jobb a tekintetét figyelni. Még akkor is, ha az ikerhalmok fel-le emelkedése olyan hipnotikus is tud lenni. Lehet mondanék még mást is, de közben újabb érkező van, akinek még csak nem is tudok felelni, úgy viharzik ki és már tudom is, hogy viszi a hírt... ami téves, de akkor is hír és ennek annyira azért nem örülök. Közben meg itt toporog nekem ez a zavart fruska és... nyugalom Max, nyugalom! Mély levegőt veszek, lehunyom szemeim, majd újra rá pillantok.
- A semmi egyelőre megteszi. - préselem ki magamból ahelyett, hogy "feküdjön az ölembe és elfenekelem, amiért ilyen helyzetbe hozott". Egy lépéssel az ajtónál termek és elfordítom a zár kallantyúját. Nem kell több pletyka mára. - Inkább üljön le a kanapéra és mondja meg, hogy kér e valami frissítőt inni. - intek a bútordarab felé, míg én a kis szekrényhez lépek, amiben a hűtő lapul, hogy amíg háttal vagyok neki töltsek magamnak egy pohár narancslevet és abba egy kis vodkát. Vagy nem is kicsit... de persze neki is töltök azt, amit kért, vagy ha kávét mondott, úgy a főző masinát kapcsolom be.

Tehát nem házas. Jó. Mondjuk az is csak egy lakattal több lenne a bugyiján, a lakatok pedig nem feltörhetetlenek általában. Hogy ez erkölcsileg aggályos? Hát az én világomban ez annyira nem érdekes momentán, ami azt illeti. Merev, sokszor konzervatív vagyok, általában egyenes jellem, de nekem is megvannak a magam szenvedélyei, bűnei, különösen ha végig gondolom elmúlt éveim. Voltak kísérleteim normális emberi párkapcsolatokra, de egyik sem volt túl sikeres, így mostanra nem erőltetem a dolgot, inkább élem az életem és lesz valahogy.
Olyan őzike szemekkel néz rám, ahogy kezet csókolok neki! Mintha a farkas kerülgetné a prédáját, picit olyan érzésem van ettől az egész helyzettől, mert "kiszagolom" a zavart, megérzem, ahogy hevül a kacsója, porcikáin apró remegés szalad végig, bőrin libabőr jár pillanatnyi táncot. Ismerem ezeket a jeleket, ismerem a tekintetét és ez így nem lesz jó. Túlságosan is az ösztöneimre hat!
- Akkor minek öltözött annak? Még nincs farsang!- nevetem el magam szívből, hiszen módfelett mókás és aranyos, ahogy kezd itt nekem dühbe gurulni. De még gyorsan hozzá is teszek valamit, pedig már látom elnyílni azokat az égő vörösre pingált ajkakat. - Bár inkább mondanám nívós escort-nak, ha ez megnyugtatja. Egyszer elkísérhet a színházba is, ha gondolja. - jellemző, hogy a riadalmat és a határozottság hiányát heves érzelmi reakciókkal próbálja pótolni, haragból akar önbizalmat nyerni és meríteni. Ismerem ezt a stratégiát is és nem vagyok vele könyörületes. Kelemetlen helyzetbe hozott, könnyen lehet, hogy lesz pár extra kellemetlen köröm a dékánnál ezek után, miért is kímélném? Lehet itt nekem harcimanci, csakhogy momentán az én nimbuszomon több folt esett neki hála. És ezt csak azért nem kötöm egyelőre az orrára, mert a csipkelődés egy dolog, de nem akarom valamiféle bűntudat keltéssel kezdeni ezt a dolgot. Inkább így teszem a helyére a kisasszonyt.
- Hogyne, profizmus! Ezzel a profizmussal ha berobog az első előadására, kiskegyed nem fog tudni sokat tanítani a füttyögéstől és hiába megy be a következő órára nyakig garbóban és nagyi szoknyában, tiszteletet már akkor sem fog kapni a hallgatóitól. Nem, a lányoktól sem. Azok rühellni fogják egyszerűen. - első lecke lényegében ezzel pipa is. Hangom szilárdan és határozottan cseng és tekintetem is ehhez illik. Most nem a kollégát láthatja, most azt a tanárt, akivel a hallgatók is farkasszemet néznek, sőt kicsit a tengerészgyalogos főhadnagyot is, aki egyébként még vagyok.Embereket kellene a halálba küldenem és még vezetnem is, a karizmám és határozottságom megvan ehhez és olykor nem is félek szabadjára engedni. - Akkor felejtsem el, hogy kegyednek is kéressek ide egy íróasztalt? Akkor mégis hol fog dolgozni, ha mind a ketten bent vagyunk? Az ölembe ül? - most azért oldottabb hangnemben teszem meg a magam megjegyzéseit, még egy kis nevetésre is futja újfent. Kezd az indulatom valamelyest elpárologni. Az élet így hozta, ami megtörtént azon már változtatni nem tudok. Meg kell hát vele barátkoznom és alkalmazkodni. Kihozni a legjobbat a helyzetből. De Miss Walsh akkor sem ússza meg ezt büntetlenül. Ezt eldöntöttem. Ordunung muss sein. Rendnek kell lenni.
Valamennyire igyekszem rejteni széles hátammal a tényt, hogy a narancslé megspékelésre kerül, de kérdés, hogy ez mennyire sikerül. Mondjuk közös irodával úgy is rá fog jönni előbb-utóbb, nem is értem, hogy miért erőlködöm? Mért akarok kicsit jobb benyomást kelteni? - Ásványvíz nincs, a csapvíz meg nem lenne illendő, sóval marad a gyümölcslé. - felelem, neki is töltve a narancsléből. Most már csak össze ne keverjem a poharakat és ne a vodkásat kapja... - Holnapra? - nem, most sem tudom megállni, így az ördögi vigyorral máris kibuknak a szavak. - Nem lenne rossz, ha holnap biztosan viselne bugyit is, nagyban szakmaibbá tenné a dolgokat! - és ezzel kész, vége, igyekszem befejezni a dolgot. - Mellesleg két tárgyat fog tanítani, egyet angol szakon, egyet történelmen. Az angolosból készült tantárgyleíró tervezetét arra a tanszékre vigye be, a történelmeset én kérem majd. Holnapra. - ülök le mellé kellő közelségbe a kanapéra és ahogy gondolataim (meg tekintetem) picit az ikrek felé kalandoznak, majd azon gondolkodom, hogy most meg mi a fenét felejtek el miattuk mondani ami fontos lenne, persze, hogy a vodka-narancsot adom Odette-kacsójába.

- Akkor azt hiszem egy rendes eszkortnak kell adnom a jegyet a Hegedűs a háztetőn-re jövő hétre.... legalább az értékelni fogja a kultúrát. Még ha némi pénzért is. - adom meg a magam feleletét, mert naná, hogy nem hagyom annyiban! Majd fog itt velem egy ilyen csitri izmozni, akinek hála olyan kellemetlen helyzetbe kerültem! Ha már ebbe belerángatott, hát igya is meg a levét!
- Lehet, hogy az a nénikém, mégse lehet a dekoltázsán át a köldökét, netán a padlót szemlélni! - nem jó embert választott erre a műfajra. Egyetemi tanár vagyok, de katona is és a laktanyai stílusban is igen járatos vagyok. Amikor a kiképző őrmester megkérdezi, hogy "milyen magas vagy", majd azt feleld, hogy 188 cm uram, arra azt nyögi be, hogy "nem tudtam ilyen magasra is feltornyozzák manapság a szart!" na, az is a világom része.Azt hiszem Odette ezt gyorsan meg fogja tanulni. Egyebek mellett.
- Most már mindegy, a baj kész van, már meglátták és már igen nehéz lesz lemosnom magamról, hogy kik is járnak hozzám vizsgaidőszakban... ha nem tűnt volna fel, most az én sorsommal és itteni pályafutásommal játszott kisasszony! Ezért pedig nem lesz pardon! - adom ki őszintén a gondolataim és... nos ez is az igazság. Kifogom magyarázni, de... innentől kezdve sokkal nehezebb lesz az életem és igen is sokat rontott az itteni világomon a maga módján, így teljesen logikus, ha mérges vagyok. Még azt is gondolhatnám, hogy a helyemre pályázik, de ez csak azért nem merül fel, mert az én képességi szintemet elérő embereket alaposan ismerem már és ő nincs köztük A kicsi és speciális szakterület előnye. De végső soron az én agyam már valahol elborult és most a maradványait igyekeztem mentegetni, de nem sok sikerrel. Miért? Mert csöcsike itt parádézik nekem és még a beszólásaimra is így reagál! Komolyan, ezt a nőt vagy feleségül veszem, vagy inkább vállalom az életfogytiglant és leülöm, hogy kinyírom! Még ha tudná, hogy mikor húzza meg magát... de nem!
- Mutassa csak, remélem valami csipke csoda, plusz pontot kap, ha randi bugyi nyitott ágyék résszel! - kiáltom el magam válaszára, bár azért a szomszéd (üres) irodákban szerencsére nem lehet hallani.
- Ja, az még jutalom is lenne kegyednek! Tipikusan az a nő, akinek az apja farka már rövid, de az anyja cipője még kicsi! Majd kap egy külön masszázságyat, azon dolgozhat ebben a szerelésben! - határozottan nem vagyok már nyugodt, ezért is esik meg, hogy összecserélem a poharakat. Aztán ez még inkább olaj a tűzre. Január első hete: a hét, amikor Maximilian Goltz agyérgörcsöt kapott. Minden bizonnyal így vonulna be a naptárakba, ha a tudományos világon kívül számítanék valamit.
- Hát akkor csak nyögdécseljen, az biztos testhezállóbb! - nevetéssel fűszerezem kijelentésem, amit az illem már messziről kerül, de... nekem ebből a nőből ennyi elég volt. Ez lesz itt tanársegéd? Megeszem őt is, meg a dékánt is és tényleg leülöm a büntit! Erre meg az ölembe pottyan! Nem, eztán nem menekül a madárka, vasmarkaim szorosan a derekára szorulnak és úgy nézek vele farkasszemet, így kénytelen ebben a helyzetben előadni a maga kétségbeesett szólamát. Még, hogy újrakezdés! Neki lehet, de én már nem mosom le, hogy kurvákat hívok fényes nappal az irodámba!
- Odette?! Inkább fogja be a csipogóját! - morranok rá, majd fogom és egyszerűen megcsókolom. Kész, eddig bírtam! Szenvedélyes, perzselő és elementáris csók csattan el, imádattal, vonzalommal és ellenszenvvel, dühvel teljes, olyan, amilyen... nem is tudom mikor. Lehet soha? Soha nem csókoltam még ilyen indulattal és szenvedéllyel nőt, soha nem döntöttem még így a kanapé bőr ülőfelületének hátát, hogy felé kerüljek és neki feszüljek, tenyerem birtoklóan simítsák, míg nyelvem az övét keresse, fogaim alsó ajkait harapják...

- Szerencsére vannak elég elit ügynökségek, ahol több normális nő van, mint magácska! - jelentem ki egyszerűen, a sértés másik részét már el is engedve fülem mellett, egyelőre. Hihetetlen, amit meg nem enged magának a hölgyemény, miután belerondított a dolgaimba és még támadó helyzetbe is vágta magát! Én se voltam egy matyóhímzés, de... a függelmi viszonyokat és a rendet ennyire nem ismerni! Tanársegéd létére már most akkora a szája, hogy beférne rajta egy második világháborús csatahajó.
- Nem hagyja magát? Ez már nem a homokozó, hogy ha meghúzták a hajam, akkor én meg homokot nyomok a másik szájába és kész... nem tudom hol élt eddig Ms. Walsh, de van egy rossz hírem: alá-fölé rendelt viszonyok halmaza a világ és ha a "nem hagyja magát" elven fog továbbra is működni, mehet cukorkát árulni a sarki csemege üzletbe, ott talán nem lesz közvetlen főnöke ráadásul ennyire közel! - őszintén adom ki a gondolataim és az, amit meg mert csinálni egyszerűen tényleg példátlan. A hadsereget meg sem említem, hogy ott mi járna ezért, de Camebridge-ben még tanársegédként is behúzott nyakkal jártunk-keltünk és ha lezavartak a boltba cigit venni, majd vissza még egyszer, hogy nem ilyen filterrel kell a nagy öreg professzorok, akkor azt zokszó nélkül tettük. Az amerikai egyetemeken meg tombol ez a neoliberális rákfene, aztán nem tudják, hogy mi a rend, az eredmény meg itt van. Hogyan is számíthatnék Odette-re ezek után bármilyen kérdésben! Arra nem képes, hogy behúzza ő is a nyakát miután amúgy is hibázott. Egy megjegyzéscsomagot kellett volna az elején lenyelni, bocsánatot kérni és kész. De most már késő, kiengedte a szellemet a palackból. Nekem se kellett volna mondjuk belemenni ebbe, egyszerűen ki kellett volna küldeni, majd jelezni a dékánnál, hogy köszönöm, de ilyen munkatársat nem kérek... megtehettem volna és őt nem alkalmazzák, még tanúm is lett volna rá, hogy hogyan jelent meg itt. Csakhogy nem vagyok ilyen. Undok voltam vele és most se mondok szép dolgokat, de ennyire nem akarnék vele kitolni. Inkább be kell törni a szőke ciklont. A családomat elsőként ő hozta fel, de erre már inkább nem hívom fel a figyelmét.
- Magácskát se zavarja, hogy nem ismer, amikor mindenféle jelzőket aggat rám, én miért zavartatnám magam? - vonom fel a szemöldököm s nézhet akármennyire csúnyán, nem érdekel. Más annál inkább... mert amióta megkezdődött ez a csörte, azt érzem, hogy ezt a nőt vagy megcsókolom, vagy megütöm végül. És ebből bizony csók lett! De még milyen! Régen került ennyi indulat és ennyi szenvedély egy testi érintkezésembe s egyik dolog jön a másik után: ajkait csókolom, lágyan harapom, édes nyelvét invitálom táncra mindezt vad szenvedéllyel, indulattal és követelőző határozottsággal, míg erős tenyereim is megindulnak és elkezdik a fekete szoknyát feltűrni s t tenyerem végigbizsereg a selymességtől, amit puha, fehér combján tapasztalnak, amíg testem puszta tömege szegezi a sötétbarna bőr kanapéhoz. Azt se veszem észre, hogy mikor kezdem a nyakát csókolgatni, csak automatikusan teszem.
Aztán kopogtatnak. Én pedig reagálnék, de szőke ciklon alattam gyorsabb a pánikolással és ez is lesz valahol a vesztünk, mert megbontott öltözékben zuttyanunk a padlóra, a kopogás pedig nem szűnik. Érzem odalent az ölemnek nyomódni az övét a feltűrt szoknya rejtekében s hangom morranva tör fel a torkomból.
- Nem ez az első ma, amit nem. - vadság gomolyog a kék tekintetemben ahogy ránézek, majd kihasználom jó kondim és mozgásban való gyakorlottságom, ahogy derekára fogok, majd felülök, hogy aztán egyszerűen felálljak szöszikével, tartva és magamhoz karolva őt, mintha tollpárna volna csupán s pár lépést is megteszem, míg hátát az ajtó melletti mahagóni fa falburkolatnak nem nyomom határozottan, csapdába ejtve a kemény felület és félig fedetlen mellkasom között. Így egyik kezem elveszem karcsú testéről és a tenyerem szájára tapasztom.
- Tessék, ki az? - kérdem hangosabban, némi torok köszörülés után, úgy, hogy az ajtó túloldalán is hallani lehessen.
- Maitland vagyok! Bemehetek? - hallom a határozatlan női hangot az ajtó másik oldalán, s az az intézeti titkárnő. - Á Mrs. Maitland! Kérem jöjjön vissza később, az imént leöntöttem magam meleg kávéval és... le kellett vennem a nadrágom, így nem engedhetem be! - hazugság, banális, de mégis hihető és ez a lényeg. Mély, szenvedélytől és indulattól fűtött szempárjaim Odette kékségeibe merülnek, némán kérve, hogy bízzon bennem és lehetőleg legyen nyugton és csöndben, ne ficánkoljon. Tán még ágyékom is az övéhez feszítem kicsit jobban... - Á, annyira nem fontos Mr. Goltz, csak szólni akartam, hogy a holnapi kari értekezlet egy órával korábban lesz! - hogy miért nem bír ez a szipirtyó inkább e-mailt írni! Megforgatom picit szemeim, majd túlságosan is kedves, türelmes hangon válaszolok. - Köszönöm kedves, köszönöm! Minden jót mára!- eztán hallom, hogy elslattyog az iroda elől, én pedig leveszem tenyerem Odette szájáról és nincs rajta rúzsnyom, azt is látom. - Csókálló, helyes választás! - most először vigyorodom el őszintén hosszú percek óta egy komisz mosollyal, hogy aztán újra határozottan csókoljam meg Őt, majd nyakán futnak végig ajkaim csókokkal és harapásokkal le, aztán fel a füléig, ahol fülcimpájára harapok érzéki lágysággal. Illata és közelsége teljesen a hatása alá von, az ösztönök kerültek most már előtérbe és ezt nem is rejtem véka alá. - Kell nekem. - mormolom egyszerűen a fülébe az alig pár, mégis perzselő és megsemmisítő erejű akaratos szavacskákat.

+18

Bár tudok indulatos és hirtelen haragú lenni, azért az esetek többségében higgadt maradok. Mondjuk ha kihoznak a sodromból, akkor már baj van... és Odette ebben sikeres is volt, de a szerencséje vagy átka, hogy ezzel együtt mást is kihozott belőlem. Volt a szőkeségben valami megragadó a puszta külsején túl amitől ha nem vagyok mérges talán inkább megriadtam volna egy bizonyos szinten, de... az indulat elvette a józan eszem. Pont, mint akkor, amikor azt a sebhelyet szereztem az oldalamon, amit már lehet Odette is kitapintott ingem bontogatásakor, vagy a hevesebb pillanatokban. Kemény kocsmai este volt ami késeléssel együtt járt, a sebhely ennek, és a pengének az emléke. Meg annak, hogy az illetőnek három helyen tört el az állkapcsa és szilánkosra a térde a vérem ontásáért cserébe. Aztán volt egy kellemetlen pár napom a laktanya fogdájában...
Most csak apró szilánkja ennek a kellemetlenség, ami bekövetkezik, de azért bosszantó és szerencsére sikerül is megoldanom, ennyi időre van egy pici józan eszem és a lehető legbanálisabb válasszal oldom meg a helyzetet, ami a jelek szerint újdonsült munkaerőmet igencsak szórakoztatja. Na majd kap ezért is! Maitland végre elslattyog, én meg ott folytatom, ahol abba hagytam. Reklámszünet vége, a szenvedély újra forog! Egészen addig, amíg Odette meg nem válaszolja egyszerű, sallang mentes kijelentésemet, amit leginkább költőinek szántam a válaszadás tekintetében, de mégsem lett az. Meg is lephetne, bár elsőre legszívesebben visszakérdeznék, hogy a kanapén jobb lenne inkább, de hamar kiderül, hogy nem arra gondol.
- Nem gondoltam volna, hogy ezek után még arra gondol, hogy az én egységemben akar dolgozni. - meglepett válaszom tükrözi a katonás szóhasználat is, ahogy tarkóm vakarom szemöldökeim felvonva és úgy állok előtte. Miért is akarna? Összevesztünk, lekurváztam, ő leseggfejezett, erre még randizni is akarna? Meg ha nem akkor együtt dolgozni? Na, ez elég zavaros. Nem mintha segítene, hogy agyam vérellátásának egy része délre vándorolt. Még, hogy randira! Persze... mintha a párkapcsolatokat nekem találták volna ki, vagy hinnék bennük. Jó, ezt ő nem tudhatja, de azért eléggé megdöbbent és elgondolkodtat a dolog, pont annyira, hogy hagyjam beszélni és cselekedni. Az is jó, hogy szóljak neki, mintha meglenne az elérhetősége és nem stalker-kedni kéne az adminisztráción azért, hogy megszerezhessem. Meg nincs is az a méretű virágcsokor a világon, ami jobb belátásra bírná, ha majd ezt amúgy átgondolja. Szóval valami fura mentésként tudom értelmezni leginkább ezt a randis szöveget, mert ő se gondolhatja komolyan.
- Jó, menjen csak. - fordítok neki hátat a csók után amit végül is viszonzok, de inkább zavarodottan, majd az ingem gombolva térek vissza az asztalom mögé. A nyakkendőm ki se oldottuk, ami nem is meglepő, de azért azt is be kell igazgatnom és szorosabbra húzni. Az asztal alsó fiókját kihúzom miután kulccsal nyitottam s az egyébként veszélyes tartalomból a legártalmatlanabbat húzom elő: egy kisebb üveg absinthe. - Még, hogy randira... - mormolom az orrom alatt az üres irodának. Normális nő ezek után miért egyezne bele: És normális férfi ezek után miért hívná el? Megcsóválom a fejem és meghúzom az italt, majd kupak vissza, aztán be a fiókba és azt is zárom. Krákogok kicsit, ahogy az erős alkohol végigmarja a nyelőcsövem. De ez most kellett. Ezt már máshogy nem lehet elviselni. Az is lehet, hogy holnap meg én csomagolhatok, mert végső soron ez zaklatásnak is elmegy... bár hiába a metoo hullám, azért amíg nem fordul a nyilvánossághoz, az egyetem jobban elsimítaná a dolgot belső berkek között és az én értékem igen is sokat nyomna itt a latban. Nem véletlenül fektettek energiát abba, hogy megszerezzenek Seattle-ből... felnyitom újra az irodai laptop-ot s találomra kezdek valami feladat után kutatni, valami lefordítatlan szöveget keresni, ami elterelheti a figyelmemet kicsit. Ami leköthet és nem ösztökél arra, hogy újra az absinthe, majd a Glock után nyúljak és a saját agyvelőmmel fessem ki végül az irodát, mert a karrieremnek lehet reszeltek, vagy mert Odette arra döbbentett rá, hogy egy olyan nővel, mint Ő, végső soron sose tudok majd zöld ágra vergődni és itt nem a szexről van szó. Nem tehetem. Nem tehetek tönkre egy fiatal nőt és nekem sincs szükségem több sebre, csalódásra. Meg... tulajdonképpen miért is hallgatnék az érzéseimre? Hiszen úgy felhergelt, elvesztettem az önuralmam, veszélyes és bolond dolog lenne. Azt már eldöntöttem, hogy a történtek ellenére sem rúgatom ki, így meg Damokles kardja mindig a fejem felett lesz. Jó kis problémát csináltam magamnak és fogalmam sincs, hogy oldjam meg. Mennyivel könnyebb nehezen olvasható, fotózott kétezer éves feliratokat olvasni és fordítani! Ezzel próbálkozom, de nem sok sikerrel. A felirat nyomtatott betűs átírását megcsináltam még így is könnyen, de most a fordítás valahogy nem megy... megvannak a szavak, a nyelvtani összefüggések, de az értő, elemző fordítás egyszerűen nem jön össze és ennek örömére mérgesen söpröm le a vaskos szótárat az íróasztalomról. Ekkor kopogtatnak.
- Szabad! - kiáltok ki kissé indulatosan és lecsapom a laptop fedelét is ahelyett, hogy azt kiáltottam volna "menj a pokolba!" senkinek a társaságára nem vágyom, tényleg csak le kéne magam inni, majd heverni a kanapén, amíg mondjuk beteszem a laptopon a The Wall lemezt, vagy a Darkside of the Moon-t.... igen, ha ez a kellemetlenkedő elmegy, ezt fogom tenni! Felállok ajtót nyitni, mert az ajtót Odette távozásakor újra zártam, így kattintom a zárat és beengedem... őt?!
- Te meg...? - meglepetten vonom fel a szemöldököm a jelenetre, ami lejátszódik előttem és elsőre nem is tudom, hogy mihez kezdjek. Csak csodálom a porcelán bőr és a fehér anyag kontrasztját, a szövetet, ahogy aláhull, azt az igéző tekintetet... rabul ejt és absinthe-ba pácolt elmém nem tud nem engedni neki. Ösztönösen lépek hozzá közelebb. Megint elvesztem. Tényleg meg kéne ölnöm magam. Mert itt bajok lesznek. Bár tekintetem visszavonhatatlanul kapcsolódott össze az ő szemeivel, azért megnéztem magamnak alabástrom bőrét, tökéletes idomait, a telt kebleket s az ágaskodó, peckes rózsaszín mellbimbókat, ölének hívogató íveit... mindent. Faltam a tekintetemmel. Aztán erős, forró tenyereimmel is bársonyos bőrét, ahogy birtoklóan húztam magamhoz, majd ajkait ugyan ilyen intenzitással. Nem tudom, hogy mit gondoljak, így nem gondolok inkább semmit. Ez egy csapda? Nem tudja, hogy mit akar? És én akarom ezt a történtek után? Még sorolhatnék kérdéseket, amik átfuthatnak az agyamon, de nem ragadnak meg és nem hagyok nekik terepet. Inkább csak egy pillanatra nézek szemeibe a néma kérdéssel, hogy "biztos erre vágysz?" mert ennyivel tartozom neki a történtek után. De kezem közben már keményen hajába is markol, míg másik tenyerem a fenekén csattan egy aprót, fejét picit hátrafeszítem és így perzselek végig csókjaimmal fehér nyakán, nyaktövénél még egy játékos harapást is elhelyezek... aztán végül a karjaimba kapjam és a kanapéra vigyem, ahol hátára fektetem s én már felette is vagyok, hogy újra megcsókoljam ajkait vad éhséggel hívva táncba nyelvét, majd ezúttal nyakának másik oldalán csókoljak lefelé. Telt keble sem mentesül a földi jóktól, csókjaimmal azt is elhalmozom s mellbimbóját is kényeztetem lágy szívogatással és nyelvcsapásokkal, de a csók elég fürge állat ahhoz, hogy hamarost tovább álljon hasfalára, majd csípőjére, hogy magassarkúba bújtatott lábacskáját vállamra vegyem s úgy csókoljak végig azon is bokájától le, a belső combján át, hogy huncutan nézzek kékségeibe... majd éhesen vetem magam ölére, de ezzel ellentétben mégis finom technikát alkalmazva nyelvemmel, ahogy felfedezem Őt. Hamarosan persze csiklóját édesgetem és nem sajnálok tőle semmit, nyelvem játékosan köröz figyelve reakcióit s a kelló pillanatban vetek be lágy szívogatást is ezzel fűszerezve a nyelvcsapásokat, vagy épp fogaim is lehelet finoman csak jelzés értékkel, olykor picit morogva-hümmögve, hogy a levegőt meg-megrezgessem érzékeny pontja körül. S ujjaim is becsatlakoznak a játékba némi idő után. Egy-majd kettő merül el nedves hüvelyében, hogy hívogatóan görbülve kutasson G pontja után és stimulálja ott is, míg felsandítok nagy, csillogó kék szemeibe pajkosan. Mondtam, hogy kell nekem.

+18

Alapvetően csak ritkán jellemző rám, hogy hullámvasutaznék érzelmileg vagy egyéb módokon. Többnyire, ha valamit akarok, azt csinálom, elérem és kész. De ma ez merőben másként alakult. Odette úgy összekuszálta itt a dolgokat, hogy már valahol az sem meglepő, ha kérdés, vagy a leállítása nélkül állok fel és lépek hozzá, kezdem Őt ismét birtokba venni. Ezúttal ha menekülni próbál sem hagyom, ez bizonyos. Nem, erős és határozott kezeim, ajkaim foglyul fogják ejteni!
Nem teketóriázom sokat, a tettek mezejére lépek és simításaimmal, ajkaim csókjaival veszem Odette testét birtokba álló helyzetből rövid úton juttatva a kanapéra, ahol ezt nyugodtabban tudom folytatni és nem kell arra figyelnem, hogy őt tartsam mondjuk, meg ez a szemérmetlen és ezzel együtt is isteni perszóna is el tudja engedni magát... amire végső soron szükség is van az élvezetekhez. Én pedig nem fukarkodom, bár alaposan felfedezem magamnak minden porcikáját amihez most így hozzáférek, lénygében füle hegyétől bokájáig oda s vissza. Bár visszafelé már megállapodok a célterületen... egyszer nagyon szívesen végigcsókolnám a gerince vonalát is, de hátulról majd máskor ismételjük meg ezt a dolgot, most nem fogom itt forgatni, teljesen fölösleges lenne... nem, az amire vágyom édes öle és hamarosan szenvedélytől fűtött mohósággal vetem bele magam Odette kényeztetésébe, igaz azért technikával és módszeres lassúsággal a mohóság ellenére is. Mindennek szépen fel kell építeni az ívét, mert csak akkor lesz igazán értékelhető a végkifejlet s ez ebben is így van. Mondjuk abból is remek bemutatót kap, hogy mennyire ismerem a női testet, bár az csak egy dolog. A lényegesebb az, hogy én mennyire figyelek Rá, mint személyre, minden rezdülésére s ezeket milyen gyorsan reagálom le és hasznosítom. Lehet önző beképzelt állatnak és mindenfélének elmondott már itt szóban és fejben, de most egy merőben más Maximilian-t ismerhet meg, aki huncut tekintettel sandít fel rá s olyan odaadással hangolódik rezdüléseire és tereli a csúcs felé, ami ettől az előbbi prekoncepciótól homlokegyenest eltér. Azért elégedett mosoly ül ki szám szegletébe, ahogy nyelvem tüzes ösvényt nyal édes kincsébe a csúcsra kergetve őt és az iroda könyvespolcainak roskadozó tartalma veri vissza nevemet kiáltó magas fekvésű kéjes hangját. De szeretem ezeket a pillanatokat!
Számat megtörölve elégedetten húzódom fel öléről és kacsintok az ő kékségeibe, hogy aztán kicsit kuncogjak is vadulós megnyilvánulásán, ahogy kültakarómnak áll neki s kevés esélyt ad, hogy besegítsek a folyamatba, de azért próbálok, mert úgy csak hatékonyabb... például a nyakkendőt kikötni, hogy aztán távozhasson az ing, lerúgom a cipőket, mehet a nadrág s míg ő az alsó után nyúl, én a zoknikkal is megbirkózom annyira, hogy a végén azok együtt távozhassanak nem túl pedáns kupacba a kanapé mellé. Ingem gombjai bánták, hogy ennyire bepörgettem, de ez engem egyáltalán nem zavar, van váltás ingem az irodában éjszakázós életmód miatt.
Most láthat először teljes, meztelen fizikai valómban (ahogy én nem is olyan régen őt a fekete anyag lehullása után), a kidolgozott izomzatot amit nem szteroidok és fehérjeporok fújtak össze, hanem évek komoly edzése, a korábbi késelés hege az oldalamon... és persze ágaskodó méretes férfiasságom ékes bizonyítékaként, hogy Ő maga szépségével, csókjaival érintéseivel, vagy épp kéjes hangjaival milyen hatással is volt rám. Fél térddel a kanapé szélére térdelek, hogy így ismét közelebb kerüljek hozzá s előbb ajkait csókoljam meg és csak aztán hagyjam ajkait nyakamra vándorolni, amit egy halk morranással fogadok s motyogásán elmosolyodom újfent.
- Csak rajtad áll, hogy kiderítsd cicus. - mormolom neki vágytól fátyolos-rekedtes hangon, majd tovább élvezem simításait és csókjait s térdem végül lekerül a kanapéról, hogy előtte állva nyújtsa neki könnyebbséget a folytatáshoz, ami újabb elégedett morranásokat, sőt egy idő után még egy-egy nyögést is kivált belőlem. Lefelé sandítva figyelem őt és élvezek minden pillanatot, jobbom mézszín fürtjeire simul és cirógatva játszik el velük bátorítóan és kényeztetve, mondhatni hálásan. Eléggé a helyzet hatása alatt van s érdekel is, hogy milyen Ő, így hagyom ténykedni, átengedem magam neki és ezt természetesen nem is bánom meg. Csodás pillanatokban részeltet orális készségeinek megcsillogtásával, ami oda vezet, hogy lesebben szívom be a levegőt, majd fejem a plafon felé fordítva fújom ki és morranok fel, hogy aztán minden izmom pattanásig feszüljön, majd következzen a jól ismert lüktetés és némi újabb morgós-nyögős hangelegy, ahogy most már picit csípőm is be-bemozdul a kéj utolsó másodperceiben.
- Vigyázzon, bele ne írjam utólag a munkaköri leírásába! - adom meg kuncogva a hasonló hangnemű választ, ahogy pajzán gesztusával újra lenyűgöz picit az elemi szexualitás e női testbe formált lénye. Aztán engedek a pillanatra izmaimba költöző ernyedésnek és jóleső fáradtságnak (ami apró átmenet csupán) és így kerülök vissza a kanapéra, hogy összebújva nyúljunk el rajta egy ki szusszanásra. Magamhoz ölelem hozzám simuló forró testét, kisimítok pár rakoncátlan tincset az arcából s így figyelem őt mosolyogva, míg ujjaim csigolyái mentén pásztáznak. - Remélem tudod, hogy még nem végeztem veled! - játékos tekintettel nézem az ő kékségeit, majd mélyről érkező, halk de karcos hangom folytatja. - Addig semmiképp, amíg ki nem próbáltam a farkam körül is olyan édes e a fini kis puncid... - mormolom Odette-nek mélyen szemeibe nézve, majd közel hajolva megharapom lágyan fülcimpáját s ezzel egyidejűleg kerek fenekébe is belemarkolok erős tenyeremmel. A történetek után még nem lankadtam el teljesen s ezért ideje is lépni, bújni még később is lesz időnk! Szóval megcsókolom ajkait, majd vele együtt kelek fel a kanapéról, hogy határozottan vezessem az íróasztalhoz, ahonnan szerencsére nem rég lelöktem az azt elfoglaló terjedelmes szótárat... s most Odette-et ültethessem a hűs, kemény mahagóni asztallapra, fehér bőre még jobban mutat a sötét tónusú fa felületen... pláne, hogy egy újabb birtokló csók után felsőtestét hanyatt lököm (arra vigyázva, hogy ne üsse meg magát). Ölem az övéhez dörgölöm finoman s a vérkeringés újra a kéj szolgálatába áll, fekete magassarkús lábait vállaimra veszem, majd mélyen a szemébe nézek s immár újra kemény hímtagommal hatolok nedves, hívogató forró ölébe kéjesen lassú, még határozott és erőteljes lökéssel. Aztán megadva a módját, lassú, de továbbra is hatékony, erőt nem nélkülöző lökésekkel haladjak mélyebbre és mélyebbre, centiről centire adva meg neki a méretes szerszámot, tekintetem pedig egy pillanatra sem szakad el arcától. Itt a főfogás ideje.

Túlzás lenne azt mondani, hogy amint belépett az irodámba Odette, én eldöntöttem, hogy az enyém lesz. Nem, a helyzet koránt sem ennyire egyszerű, vagy filmes, viszont a hölgyemény valahogy megoldotta, hogy egyszerre idegesítsen fel és keltse fel bennem a nemi vágyat. Persze a kihívó megjelenés utóbbiban segítette, de ez csak egy szelete volt a dolognak.
- A végén nem is íróasztalt kapsz, hanem egy helyet az enyém alatt! - nevetem el magam,ahogy tovább cukkolom ezzel a megjegyzéssel. Ha már nincs ellenére, hogy ez a munkaköri leírásába kerüljön, hát ez igazán belefér... de még nem végeztünk s ezzel ő is egyet ért.
- Mohó kis vadmacska vagy, de emberedre akadtál... - kacsintok rá, hogy aztán megörvendeztessem még némi feltüzelt megszólalással, amitől látom, hogy fülig pirul s a szemei is felcsillannak. Tetszik. Némi helyváltoztatás és pici hergelés után pedig végre meg is történik: magamévá teszem. A vágy és a kéj tomboló lángjai fűtenek mindkettőnket s a mozdulatokat is ez határozza meg, de Odette szavait is.
- Én pedig szívesen megduglak naponta... hátha attól nyugodtabb is lesz a természeted... - ennyi cukkolás azért belefér a vitára visszautalva, mert tényleg lehet, hogy csak ennyi hiányzik az életéből és csak azért volt olyan harcimanci, mert túl sok levezetetlen feszültség gyülemlett fel benne... túl egyszerű magyarázat, de annyira nem is lepne meg, mert ilyet is láttam már.
Akárhogy is, most azért leginkább az élmény köt le, ahogy édes, nedves öle körülöttem meg-megfeszül s én minden pillanatot élvezek, beleértve azt is, amikor lábait leemeli vállaimról, hogy a fekete tűsarkakkal kicsit ösztökélve bökjön odalent bőrömbe s húzzon magához közelebb, aminek engedek, sőt plusz erő is kerül a mozdulatokba. Tehet határozott, irányító gesztusokat, nem fogom vissza és nem korlátozom be, de azzal számolnia kell, hogy azok viszonzatlanok sem maradnak... mikor felül automatikusan siklanak karcsú felsőteste köré karjaim magamhoz ölelve őt s könnyed kuncogással és finom morranásokkal jutalmazom tetteit, ajkainak ténykedését s a kis fájdalmat amit újfent okoz. Bőven magasabban van ettől a küszöböm, ami azt illeti.
- Minek? Nem ez lenne az első folt... - kacagok fel s rá is kacsintok, mert valami azt súgja, hogy ez az újabb adag pofátlanság fel fogja kicsit perzselni az idegpályáit és a kedélyeit is azzal, hogy valahol utalást tettem rá: nem ő az egyetlen. De végső soron csak ma ismertem meg "alaposabban" így mi is ebben a meglepő? Mellesleg tetszik a szenvedélyessége, hevessége, így nem is véletlenül szítom azt tovább. Persze azt sem tudhatja, hogy mire készülök s valóban: nem nagyon kap időt, hogy igazán belelovalhassa magát valami dühös-heves akcióba, mert karjaim erősebben szorulnak meg testecsékje körül, ahogy nemes egyszerűséggel leemelem a mahagóni asztallapról és állva teszem őt magamévá. Karjaim tartják meg magamhoz ölelve őt s erejüket kihasználva mozgatom Odette-et fel s le, hozzá még jön csípőm munkája is és a gravitáció adta előnyök, hogy összességében most még mélyebben és intenzívebben érkezek belé a lefelé ható mozdulatoknál. Szóval gyors, határozott és kemény tempóval kénytelen megbirkózni, egy szemléletes bemutatóval mindabból, amire képes vagyok. A szenvedélyes, vad ostrom alatt picit fülébe morgok s gyengéden fülcimpájára harapok, majd ugyanezt nyakának tövén teszem meg, hogy aztán csókokat is nyomjak oda s kitartó ütemben dolgozom őt meg karjaim és csípőm közös munkájának segítségével a végsőkig hajtva Odette-et.
De persze itt sem áll meg a történet, mert ezt követően csak leteszem és karjaimmal meg is tartom, mert ezek után bizonyosan billegne azokon a magas sarkakon, de egyúttal meg is perdítem tengelye körül, hogy nemes egyszerűséggel most újra az asztal lapjára nyomva hasaltassam oda, pompás kerek hátsóját mutatva felém.
- Ugye tudod, hogy nem felejtettem el ami korábban történt? - kérdem, majd tenyerem már csattan is egyet azon a pompás alfelen. Majd újra. Másik tenyerem háta közepére nehezedik, így nagyon menekvés sincs, de talán annyira nem is akar majd, mert a második paskolás után újfent hívogató, nedves ölébe hatolok egy határozott lökéssel és újfent mozogni kezdek, csakhogy most bizony minden lökésem mellé kap a popójára paskolást egy darabig... felébresztette az alvó oroszlánt s még a nyakam is kiszívta, ez nem maradhat megtorlatlanul!

+18

- Csak azért, mert te felhergelsz. Amúgy nyugodt ember vagyok. - jelentem ki egyszerűen, mert ez tényleg igaz. Nagyon ritka, hogy valaki ennyire kihozzon a sodromból, mint Ő. Legalábbis mostanában és akkor, ha józan vagyok. Tudok hirtelen haragú lenni, de nagyon sokszor uralkodom magamon. Valamiért most mégsem. De hazudnék, hogy ha azt mondanám, hogy nem lett jó vége.
- Aha, pont azért tetted szóvá, mert ez olyan megszokott nálad. - serény mozgás és heves aktus közepette is találok utat a gondolataimhoz és érzékelem, hogy merről is fúj a szél, így karjaim és csípőm munkája mellé megkapja a szavaimat is, aztán meglátjuk mennyire örül majd nekik. Kis vadócnak szeretne tűnni, de ismerem én az ő típusát: alamuszi nyuszi, aki nagyot ugrik. Nem egy ilyen "könyvtáros lánykát" fogyasztottam már el, mint amilyen "kasztba" Odette is tartozik. Ékes tollakkal mást szeretett volna mutatni, de szavai és gesztusai elárulták, elárulják. Például amikor nem is olyan rég még randiról fecserészve sietett ki innen... Most pedig keményen teszem magamévá mégis!
- Reméljük bírod velem a lépést! - hergelem picit a megjegyzésére, mert egy sima "köszi" olyan félszeg lenne és ha már felvettem neki hála itt egy szerepet, akkor meg is maradhatok benne nem? Engem mindenesetre szórakoztat. De ez csak apróság, a testi örömök sokkal fontosabbak és sokkal jobb erre koncentrálni. A jutalom nem is marad el: Odette kirobbanó kielégülése, mely igen tetszik nekem s ami drogként hat rám és csak még többet akarok. Belőle.
Új póz s az akció máris folytatódik, bár egy kis "büntetéssel" is tetézem a dolgot, mert megérdemli. Alaposan rászolgált. Talán én is, de ezen annyira nem gondolkodom és végső soron most nem is fogok. Túlságosan is élvezem ezt az egészet ahhoz, hogy ilyesmin mélázzak. - Ha nyomot hagysz én elfenekellek! - jelentem ki egyszerűen és kicsit fel is nevetek mellé kéjtől reszelős hangon. - Hát... ahhoz kicsit több erő kéne Piroska... határozott vagy, de nem eléggé, hogy meg is tudd tenni. - jelentem ki egyszerűen, mert ezt így is gondolom és a valósággal is fedésben van szerintem. Tényleg abszurd, hogy ő ezt meg tudná ilyen formán valósítani, mármint ennyi dominanciával. Persze rácsapni rá tudna, ez nyilvánvaló... de a fenekelés ideje is letelik s a kezeimnek jobb helyük támad. Először kebleit gyúrom míg kecses háta mellkasomnak feszül s ujjaim picit bimbóival is eljátszanak. - Csodás kebleid vannak, szép formásak... - mormolok a fülébe s lágyan meg is harapom a fülcimpáját. Majd jobbom ölére vezeti s én csiklóját kezdem édesgetni két ujjam begyeivel játékosan és finoman, technikai tudásom képességeim szerint bevetve e tárgyban, míg tovább csókdosom a nyakát s a füle mögött hátulról. - Mi az, amit most szívesen kipróbálnál? - mormolok a fülébe, míg erőteljesen és mélyen dolgozom benne csípőmmel s ujjaim is kényeztetik egy ritmust diktálva és nem is kímélve őt, hogy a kéj mellett tényleg azt mondja ki gondolkodás nélkül, amire vágyik s talán a fantáziálás és a gondolatok is még tovább repítsék őt a magasba...

+18

- Már megláttuk. - jelentem ki lakonikus egyszerűséggel leginkább a helyzetnek köszönhetően, amiben vagyunk. Az élvezet és a testiség a lényeg, így a rövid válasz ehhez jön. De igazat is mondtam egyúttal, mert mindez, amibe keveredtünk pont mutatja is mennyire határozott, vagy mennyire képes ellenállni. Alapvetően olyan dolgokat akar magáénak követelni, amiket nem lehet csak így. Esetemben biztos nem. Ezért szavaira fel is kuncogok kicsit, mert valahogy annyira abszurdnak ha t a dolog, maga az elképzelés... Odette csinos, biztos még aranyos is a maga nemében, kellemes kis vadóc eddig az "ágyban", de ez még nem jelenti azt, hogy képes a vadállatot meg is szelídíteni. Elfojtott vágyak, visszafogott életvitel és egyáltalán az élvezetek hiányos megélése mind-mind sugárzik tetteiből és szavaiból. Amilyen hatással vagyok rá, az pontosan elárulja, hogy bizony a picike annyira bezsongott s ez oly ritka nála, hogy mondania sem kell ezt. S az elképzelés, hogy kikötözéssel párosítja az irányítást a maga részéről, nos egyértelműen tanúskodik valamiféle hiányérzetről. Testi kontaktusokban is, de önbizalomban is, hiszen segédeszközökre bízná a fizikai dominanciát, egyszersmind mintha csak magától tudná elfogadni a kéjt is, tehát még némi bizalmatlanság is lapul a dologban. Szét lehet ezt szépen szedni és szálazni, de egyértelmű: a szöszi nem domina alkat. Ismertem olyat aki ezt hivatásként űzte mellékállásban, de még neki sem hagytam egy határt átlépni amikor a szeretőm volt.
- Nagy igények... majd meglátjuk. - nem töröm le vágyait, nem lenne szép tőlem ebben a helyzetben, így beérem most ennyivel is ilyen tekintetben. Majd idővel talán ő is rájön, hogy olyan csatát kell ezért megvívnia, ami bizony nem könnyű és nem intézhető el annyival, hogy szépen megkér. Kiváltképp azután nem, ahogy most visszajött és felkínálkozott. Mind a ketten élvezetekhez és kéjhez jutottunk ezzel s örülök neki, hogy így esett és boldog is vagyok, de... egyúttal Piroska az első csatáját is elvesztette ezzel. Még ha igazán nem is tudja most.
Ami nem is meglepő, hiszen sikoltva-karmolászva éri utol ismét a kielégülés, amit én mosollyal tempózok végig lökéseimmel annál keményebben, ahogy ő karmol. Lehet ezt így játszani... mosolyogva élvezem ki izmaim megfeszítve a testén átrobogó kéjhullámokat, melyekből nekem is jut s kis híja, de mégse mentem el vele együtt. Nem, fogalmam sincs szed e valamit avagy nem, ez pedig elég visszatartó erő volt. - Karcolások. - vonom meg a vállam, amikor a kissé vérző karmolásokra vándorol tekintete. Lehet kiszúrta már a sebhelyet oldalamon, na a késeléshez képest ez sehol sincs. Vagy a kiképzés egy-egy pontjához például. De ha ki akar engesztelni, hát... tegye csak. Ezzel is picit vágja maga alatt a fát. Na már nem abban az értelemben, hogy megharagudnék vagy kevésbé találnám vonzónak, egyszerűen az általa óhajtott dominanciából ad fel egy újabb talpalatnyi földet. Cicaszemeinek pillantását és kedves csókocskáit, simítását viszont nagyon is élvezem és hálásan cirógatom meg s pillantok rá, a kéjes csillogás mellé kis szelídség is párosul szemeimben. Tetszik, hogy ilyennek is látom őt. Alapvetően ha a dominanciájából fel is adott, az én érzéseim tekintetében picit többet nyert ezzel. Aztán majd egyszer eldönti, hogy ez mennyire éri meg.
- Nos, ha már kérdezted és így felkínáltad a teljes választékot... - gondolkodom el, majd megpaskolom nagyon finoman fenekét. - Akkor élek is a lehetőséggel. - markolom meg a feszes félgömböt, majd füléhez hajolok és oda sugdosom szavaim. - A feneked fogom teleélvezni Odette, de téged is rántani foglak magammal, amíg nem remegsz a kéjtől! - majd szavaim egy-két kis harapással is megtoldom s ezúttal a kanapéra penderítem őt, hogy most már meztelen bőre alatt érezhesse meg a barna bőrbútor puhaságát s magassarkúba bújtatott lábacskái ismét a nyakamban kössenek ki, nedveitől teljesen síkos farkam pedig a hasonlóan "felületkezelt" popójánál s mélyen a szemeibe nézek, ahogy kéjes lassúsággal haladok befelé meglehetősen finom mozdulatokkal s kellő türelemmel. Nem kapkodok, figyelek rá és testének jeleire, rezdüléseire, csak akkor megyek mélyebbre, ha jónak látom s így hódítom meg őt itt is fokozatosan. Mikor kellően belemelegedett ő is az akcióba s már bátrabb lehetek, akkor pedig kihúzódva fordítok rajta, hogy a kanapén térdeljen, majd újra behatolok, tövig tolva magam, miközben hátára dőlve markolom meg szőke tincseit, oldalra fordítva fejét s lopok tőle mély csókot táncba hívva nyelvét.
- Még édesebben csókolsz, amikor tövig a fenekedben van a farkam! - cukkolva mormolom ezt a fülébe, de aztán kiegyenesedek, és hajára fonódott ujjaim arra használom, hogy szépen lenyomjam buksiját a kanapéra, ezáltal mellkasát is lefelé nyomva, feneke ellenben inkább a mennyezet felé emelkedik, én pedig most egy igazán kemény és lendületes ostromban részeltetem, míg így tartom meg őt, egyik lábbal a kanapé mellett állva a jobb támasz miatt, másik talpam pedig térdei mellett a kanapén. A vad. morgásokkal fűszerezett, kissé állatias kör pedig addig tart, míg meg nem érzem, hogy mind jobban szorul meg körülöttem s ha őt is kezdi utolérni az orgazmus, hát én is elmegyek, ezúttal közösen érve el a csúcsok csúcsát e vad egyesülésben, mely mindenképp felrakja a koronát a mai történésekre stílusában és kivitelezésében.

+18