Öltözet |984|

Valerie & Nate

"There is a difference between being a good man, and being good at being a man."

Ezer meg egy vitát lefolytattunk már otthon Aidával arról, hogy kinek is kellene vinnie a háztartást és hogy mennyire megérdemelné az én kedves kis feleségem, ha a munkája mellett nem kellene, hogy azon járjon az esze, kell-e még főznie, amikor hazaér, mit kell kitakarítani, vagy éppenséggel be kell-e ugrani még a boltba valamiért. Eszemben sincs elvárni tőle, hogy a fiunk mellett gyakorlatilag bármi mással foglalkozzon odahaza - habár sok más tulajdonsága mellett a főzőtudása minden alkalommal lenyűgöz. Milliószor felemlegettem már neki, hogy nem rokkannánk bele anyagilag, ha felvennénk egy bejárónőt, aki minden a háztartással kapcsolatos dolgot el tudna intézni helyettünk, mégis minden alkalommal vesztesen kerülök ki a vitából. Holott csak Aida dolgát igyekszem megkönnyíteni, ha már arra van kárhoztatva, hogy mellettem élje le az életét. Nyilván a kárhozat részével kapcsolatban érdemes lenne őt megkérdezni, csak mert kifejezetten erős és független nőről van szó, így erről is  megvan a saját, önálló véleménye, amit a családunk nyugalma érdekében legtöbbször igyekszem nem túlzottan bolygatni.
Legalábbis mától tényleg igyekszem megfogadni, hogy a legközelebbi alkalommal nem próbálom meg felhozni. Hiába nyomatékosítottam újra meg újra, hogy én ugyan nem Aida feleség mivoltát próbálom kritizálni, na meg hogy teljesen meg vagyok elégedve mindazzal, amit nyújt nekem azáltal, hogy minden egyéb dolga mellett még a háztartást is a saját hátán egyensúlyozza... Ötletem sincs tulajdonképpen miért vette az egészet cseszegetésnek, amikor eszemben sem még csak hasonlót sem aposztrofálni. Boldogan fognám arra, hogy "bezzeg a nők", meg "biztos a hormonok", de megtanultam már, hogy férfiúi büszkeség ide, vagy oda, hamarabb békeállapotot hirdethetünk, ha magaménak titulálom adott helyzetben a bűnösséget és igyekszem valamivel kiengesztelni őt.
Jelen esetben nem gondoltam volna, hogy éppen bevásárolni leszek elzavarva - ami így ezzel a szóhasználattal lehet, hogy kis túlzásnak nevezhető, mert hogy szó szerint én ajánlottam fel, hogy ha kell, akkor valamiben nagyon szívesen segítek. Ettől függetlenül a lista hosszúságát elnézve egészen úgy éreztem, hogy sokkal inkább büntetés akar ez lenni, mint tényleges segítség. Habár az is igaz, hogy nem feltétlenül gondolom, hogy Aida úgy próbálná megbosszulni az egyébként nem kritikának szánt megjegyzésemet, hogy egy szimpla bevásárlólistát nyom a kezembe. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy a legnagyobb büntetés számomra jelenleg az lenne, ha a hétvégi vacsoraparti alkalmával az én feladatom lenne, hogy vezessek és ne csábuljak el valamelyik kiváló minőségű ital felé, amit felszolgálnak az adott helyen.
A büntetés maga nyilván nem az lenne, hogy kivételesen nyugton hagyom a májam és nem fogyasztom el azt a szokásos pár pohár italt, amit valamilyen kimondatlan egyezménynek hála ilyenkor még a feleségem is elnéz nekem. A kiállhatatlan tortúrát az a része jelentené, hogy józanon kell elviselnem a társaságot és a tényt, hogy valamiért minden hozzánk hasonló státuszban lévő illetőt az érdekel, hogy milyen a házasságunk. Ahelyett, hogy például arról a sikerről beszélgetnénk, amit Aida tulajdonképpen csak és kizárólag magára támaszkodva ért el, rövid idő alatt, egy olyan iparban, ami nem túl hálás az újonnan érkező, lelkes vállalkozókkal szemben.
Mélyet sóhajtok, mielőtt kinyitnám a kocsi ajtaját, hogy kiszálljak. Valószínűleg ez a férfiakba kódolt általános hozzáállás, de sok sorstársammal együtt én sem vagyok kifejezetten odáig érte, hogy egy bevásárlóközpontban múlassam az időm. Szeretem a praktikus és gyors dolgokat, többek között azt is, hogy olyan korban élünk, amikor már megtehetjük, hogy mással intéztessük el a heti bevásárlást és egyedül annyi dolgunk legyen vele, hogy otthon találjon minket a fickó, aki kiszállítja - vagy nő, nyilván nem diszkriminálok. Abból a szempontból viszont mindenképpen előnyömre válhat, hogy akaratom ellenére itt kell lennem, hogy választhatok valamit Aida számára, hátha akkor hagyja, hogy tényleg elmagyarázzam neki, hogy márpedig én nem őt akartam kritizálni.
A mosogatógép tablettával sikerül igen hamar megbirkóznom, mert annyira vak én sem vagyok, hogy ne legyek tisztában vele milyen fajtát használunk otthon, na meg nem áll tőlem messze az sem, hogy rendszeresen elindítsam a gépet és a kezem ügyébe akadjon maga a tabletta. Még a hirtelen kiötlött vacsora hozzávalóit is viszonylag rövid idő alatt sikerül beszereznem, hiszen a zöldségek és húsok nem okoznak különösebb kihívást. Ellenben az egész túra oroszlánrészét már nem tudom tovább halogatni, muszáj vagyok betérni a higiéniás termékekkel rogyásig megrakott polcok közé.
Első pillantásra felötlik bennem a gondolat, hogy mekkora szerencse a fejemnek, hogy a tusfürdő nem szerepel a listán, csak mert gyakorlatilag egy betűjét sem tudnám felidézni annak a márkának, amit Aida használ és éjfélig is itt lennék, hogy egy a feleségnek megejtett szimpla sms helyett inkább az illatot felidézve próbáljam meg a teljes választék végigszagolgatását, hátha úgy megtalálom a megfelelőt. Akkor legalább azzal kapcsolatban nem érhetné szó a ház elejét, hogy nem figyelek oda eléggé Rá, holott nem kellene meglepődni az ilyesmin, ha sokszor a saját arcszeszem teljes nevével sem vagyok maradéktalanul tisztában.
Kis híján leizzadok viszont, amikor a folyékony szappan után harmadik olvasásra is a "tampon" szó áll ott, gyöngybetűkkel. Gondterhelt pillantással nézek körbe, majd vissza a listára, hátha mindjárt kiugrik Ashton Kutcher az egyik polc mögül és kiderül, hogy ez csak a kandikamera. Hogy kellene eldöntenem, hogy melyik márkára van szüksége a feleségemnek, mikor nemrég még azt is elmondhattam, hogy kilenc hónapon át még csak a termék dobozát sem láttam átsejleni a kukás zsákokon, amikkel otthon birkóztam meg.
Nyilván újfent felmerül annak a lehetősége, hogy egyszerűen írok neki egy üzenetet, csak hogy ne csesszem el a dolgot, de vereségként könyvelném el a segítségkérést és ma győzni jöttem bevásárolni. Ha minden mást sikerült beszereznem, csak eszembe jut, hogy a kapcsolatunk alatt találkoztam-e már valamelyik dobozzal, ami most a polcokról kacsintgat vissza rám, habár egyelőre tisztes távolságban.
Lassan odáig jutok, hogy kereszteket vetek bármilyen jellegű segítségért, ami nem jelenti a feladatba való teljes belebukást, s szinte fellélegzem, amikor meghallok egy köszönést a hátam mögül. Oda is fordulok és - habár ez korábban is realizálódhatott volna bennem - láthatóan megkönnyebbülök, hogy egy nő az. - Hello. - Viszonozom a köszönést kissé bizonytalanul, csak mert egyelőre nem lehetek biztos abban sem, hogy nem épp ő akar majd tőlem segítséget kérni. Rögtön mosoly költözik az arcomra, amikor végül én kapok segítő "kezet". - Tulajdonképpen igen. - Már előre felvonom a szemöldökeim, s úgy pillantok le rá, mielőtt kibökném a kérdésem: - Ennyire látszik rajtam, hogy el vagyok veszve? - Megengedek magamnak egy halk nevetést is, aztán fejemmel finoman a polcok felé bökök, a női higiéniás termékekkel, a kezemben tartott listát pedig kicsit felé fordítom. - A feleségem felírt néhány olyan dolgot is, aminek lefelejtette a márkáját. Én meg nem igazán emlékszem a nevére, szóval... - Még egy tanácstalan pillantást vetek a polcok felé, csak mert simán lehet, hogy reménytelen eset vagyok és mégis meg kellene próbálkoznom azzal az sms-el.

Öltözet |733|

Valerie & Nate

"There is a difference between being a good man, and being good at being a man."

Felettébb sajnálatosnak tartom, hogy mióta csak a Föld forog és élt rajta olyan férfi, aki próbálkozott a nők megértésével, mind belebukott a feladatba. Akármennyire is próbáljuk megérteni a másik nemet, minden összehordott irodalom pusztán csak szemfényvesztés, olyan enciklopédia egy ismeretlen tudományághoz, amely legalább ezernyolcszáz oldalas, zulu nyelven íródott és hiányzik a fele. Sőt, kifejezett meggyőződésem, hogy nem szimplán mi férfiak nem érhetünk fel ahhoz, hogy valaha is teljességükben megértsük a nőket, de talán az a helyzet, hogy sokszor még ők sem értik egymást.
Nyilván nem kellene, hogy különösebb módon problémát jelentsen számomra az, hogy sosem érthetem meg a nőket, egyúttal a saját feleségemet sem. Egyszerűen csak a férfi agy erre van beprogramozva. Azért olyan nehéz számunkra együttérzést nyilvánítani és megérteni a nők problémáit, mert ahelyett, hogy biztató szavakat motyognánk, vagy egyszerűen befognánk a szánkat és szimplán csak egy öleléssel kompenzálnánk a rossz dolgokat, az agyunk rögtön meg akarja oldani a dolgot. Megoldásokat keresünk, kiskaput, valamit amiért, vagy amivel lehet cselekedni. Abból persze rögtön következik, hogy 'oda sem figyelünk igazán', meg hogy 'nem is érdekel' minket az egész és ha egyszer már elindulunk ezen a lejtőn, legtöbbször nincs is megállás a kanapén alvásig.
Kivéve persze ha vannak hozzám hasonlóan nagyon speciális helyzetbe kényszerülő bajtársak, akik rendelkeznek saját, külön szobával. Amit persze mások előtt nem hirdetek túl boldogan, csak mert önmagában az, hogy a saját feleségemmel nem alszom állandó jelleggel egy ágyban, tulajdonképpen rögtön arra enged következtetni, hogy alapvetően magával a házassággal van probléma... Amiről azonban szeretném bizton állítani, hogy nem igaz. Ellenben például a külön szoba ötletét a hátam gondolom megköszönné, csak mert ha minden alkalommal, amikor összeveszünk, nekem a kanapén kellene aludnom, valószínűleg nem lennék fele olyan energikus sem, helyette inkább állandó jelleggel a gerincemet fájlalnám és edzőterem helyett járhatnék a csontkovácshoz.
Szóval bár nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a jelképes kanapén alvás a mi esetünkben állandó jelleggel opció, valamiért mégis küzdök azért, hogy legalább néha kicsit úgy érezzem: jó férj vagyok és ez a házasság működik. Nem csak azért, mert tulajdonképpen a házassági szerződés értelmében ha megpróbálnék kilépni ebből az egészből, akkor mindenem odaveszne. Ellenben ez a mai próbája a hajlandóságomnak igen gyötrelmes kálváriának bizonyul, amiről az ember azt gondolná, hogy túl a harmadik x-en már egy férfi számára sem jelent túl nagy fejtörést. És mégis itt vagyok.
- Szóval mindenki más csak szórakozott a szenvedésemen - felelem egy határozott mosollyal az arcomon, ami csak azután jelenik meg, hogy elítélő pillantásokkal pislogok körbe, mintha csak ténylegesen keresnék valakit, aki felé sértődötten rázhatnám az öklömet, amiért - a fiatal nővel ellentétben - nem ajánlotta fel a segítségét.
Tény és való, hogy a mindennapokban nagyon öntörvényű vagyok, szeretem saját magam, a saját belátásom szerint megoldani a problémáimat, azonban amikor már épp az jár a fejemben, hogy talán fel kellene adnom a dolgot és a saját feleségem előtt is beismerni az inkompetenciámat a rám kirótt feladattal kapcsolatban, gyakorlatilag minden önként érkező külső segítséget hajlandó vagyok elfogadni. Különösen ebben a témában, amitől pillanatok alatt úgy érzem magam, mint az első napon az óvodában, amikor a szüleim megpaskolták a kis Nate fejét, aztán 'örökre' ott is hagyták totál idegenekkel körülvéve. Legalábbis úgy érzem, hogy a megilletődött arckifejezés, amivel hagyom, hogy a kezembe nyomja a szóban forgó pakkot, erről árulkodik. - Ó! Oké...
- A listán ugyan nincs rajta, de azt hiszem probléma nem lehet belőle. - Magamat is szeretném ezzel meggyőzni, de hát azt mindenképpen el kell ismerni, hogy egy nő jobban ért ehhez. Már így is sokkal jobb a helyzet, mintha szimplán belesepernék a polcon sorakozó sok mindenből egyet-egyet a kosárba, és azzal állítanék haza.
Időm sincs igazán megbarátkozni a helyzettel, hogy egy totál idegen nővel beszélem meg éppen a feleségem menstruációs szükségleteit és a saját hozzá nem értésemet, mert onnan, hogy végre-valaki-segít, gyakorlatilag másfél perc alatt elérkezünk odáig, hogy tampon nagyságról és nedvszívó képességről beszélgetünk. Az tuti biztos, hogy ezt nem mesélem el otthon Aidának.
- Nos, igen. Tulajdonképpen öt hónapja szült, igen. - Nem tervezek feszengeni azon, hogy mennyire nem sikerül értelmes emberként határozottan összeraknom két mondatot felesleges ismételgetés nélkül. Helyette mosolyogva, derűsen vakarom meg a tarkómat és teszem hozzá: - Azt hiszem újra meg újra rá kell ébredjek, hogy nőnek lenni egyáltalán nem lehet egyszerű.
- Akkor ennyi infóval kábé mennyire szűkítettük le a választási lehetőségeket? - Intek a polcok felé és csak reménykedni merek benne, hogy most már valóban a finishben vagyunk, mert tudom van-e még olyan kérdés a feleségem testével kapcsolatban, amit képes vagyok úgy megválaszolni, hogy nem akarom helyette inkább elásni magam.

Öltözet |724|

Valerie & Nate

"There is a difference between being a good man, and being good at being a man."

Egész biztos vagyok benne, hogy ha pár nap múlva - sőt talán már pár óra múlva is - visszatekintek erre az egész helyzetre, sokkal inkább szórakoztatónak fogom találni, mint jelenleg. Most még, a bolt sorait róva túlságosan élénken él bennem mindaz, amin a feleségemmel összeszólalkoztunk és ha már bizonyítani vágytam, amikor elvállaltam a bevásárlást, meg is akarom azt tenni. Mégis mi lenne olyan nehéz abban, hogy elolvasok egy listát és legjobb tudásom szerint be is szerzem a rajta szereplő tételeket? Biztosan így is akad majd néhány dolog, amiből rosszat választok, mert mondjuk nem tudom, hogy a két különböző színű zsíroldó között pontosan mi lehet a különbség, ugyanis nem sűrűn használok ilyesmit - vagyis soha. Nyilván nem lehetek biztonsági játékos, mert akkor meg azért kapnám az ívet, hogy minek költöm a pénzt felesleges dolgokra. Meg persze magamtól is tudom, hogy csak azért, mert nem én szoktam intézni a bevásárlást és most fogalmam sincs mire van pontosan szükség, még nem vásárolhatom fel a fél készletet. De! Épp ez az ami miatt a bejárónő gondolatát pedzegetem már jó ideje a kedves kis feleségemnek, aki nem hajlandó engedni a saját igazából.
Én meg szégyen, nem szégyen, de az ő kedvéért még papuccsá is hajlandó vagyok átváltozni. Ellenben akkora papuccsá mégsem, hogy beismerjem a veszteségem és írásos bizonyítékot is hagyjak ezzel kapcsolatban, szóval az sms gondolata habár megfordul a fejemben, de nem engedek a kísértésnek. Bezzeg ha Aidának lenne egy lánytestvére is a két fiú mellé, sokkal egyszerűbb dolgom lenne és el tudnám az egészet simítani a háta mögött. Nagy szerencsémre azonban így sem vagyok teljesen magamra utalva.
- Köszönöm... Köszönjük! - Halkan nevetve vakarom meg a tarkómat és közben arra gondolok, hogy milyen furcsa is a világ, amiért az anyukákat körülrajongják már terhesség alatt is és mindenki a kerekedő pocakjukat akarja tapogatni, hátha kapnak egy kis ízelítőt a gyerek focitudásából. Ellenben az apukák vállát gyakran csak a gyerek születése után képeske megveregetni. Tény, hogy nem mi viseljük kilenc hónapon át annak terhét, hogy az a baba valóban baba legyen... Na meg attól sem lennék túl boldog, ha a gyerek összehozásában elengedhetetlen testrészem lenne paskolgatva úgy, mint Aida pocakja volt... De az elismerés akkor is jól esik, ha a munkának csak a kisebb része hárult rám.
- Áá, nem kellett volna bevallani. - Mosoly jelenik meg az arcomon, ahogyan igyekszem elvenni a helyzet éléből, ami alapvetően sem volt túlságosan feszült, vagy éppenséggel komoly. - Most már kénytelen leszek haragudni miatta.
Apám biztosan csalódott lenne, ha látna és azt mondaná, hogy elveszett belőlem mindaz, amire odahaza Koreában igyekeztek nevelni engem anyámmal kettesben. Lehet, hogy Amerika megoldotta nem csak a nyelvem, de alapvetően a viselkedésem is, ellenben biztos vagyok benne, hogy ha otthon maradok, valószínűleg beleőrülök abba, hogy a családom státuszával járó körökben tegyem a szépet és illedelmeset a megfelelő embereknek. Sokkal jobban fekszik viszont nekem az a nyitottság, amit az itteni emberektől kaptam vissza.
Nem kifejezetten fekszik nekem a női higiéniával kapcsolatos probléma, de legalább nem kell a föld alá süllyednem, amiért ilyesmivel egyáltalán foglalkozom és a segítségemre siető nő sem néz teljesen bolondnak miatta, hanem tényleg próbál segíteni. Olyan információkat osztok meg vele, amiről nem is gondoltam volna, hogy majd a segítségünkre lesznek, viszont annál boldogabb vagyok, amikor bekerül még néhány dolog a kosaramba. Nyilván az alapfeladattal való sikeremet illetően nem könyvelhetem el teljes mértékben magamnak a sikert, de ugyanakkor meg miért is indítana Aida egy olyan kérdéssel otthon, hogy kértem-e segítséget a listával? Ennél talán még a mi házasságunkban is több bizalom lapul meg, hiába nem vagyunk tökéletesek.
- Azért ez megnyugtat. Nem tudom milyen infóval tudtam volna még szolgálni, ami segíthetne. - Persze van elképzelésem, hogy milyen módon tudtam volna még helyzetleírást adni a témával kapcsolatban, de egyetemista koromban volt utoljára, hogy úgy beszéltem egy nőről utoljára. Ma már azért olyasmit nem tennék meg, hiába nem nőtt még be teljesen a fejem lágya.
- Hú, hát ez remek! - Kellemes és kifejezetten hálás mosollyal az arcomon veszem át a győztes terméket, aminek a beszerzését úgy az elkövetkezendő életben hanyagolnám. Lehet, hogy mégis van abban valami, hogy Aida ezt a kis túrát nem pusztán segítségnek tekinti részemről, hanem ügyesen kiszabott büntetésnek is.
- Igazán köszönöm a szakértő segítséget. - A mosolyom mellé még egy apró bólintás is jár. - Remélhetőleg nem lesz ezzel gond. Egyáltalán van jelentősége, hogy melyik márka? - Húha, szakbarbár a javából, de ráérő időmben nem gyakran foglalkozom azzal, hogy a női tamponok különböző márkáinak előnyeiről és hátrányairól olvassak. Sőt, úgy általánosságban a női higiéniás termékekről való ismereteim elég alacsony szintet ütnek meg, ami sokkal kevésbé hímsovinizmusnak tudható be, mint inkább annak, hogy én úgy tisztelem a nőket, ahogyan vannak, nem kívánom és nem is fogom tudni megérteni teljesen őket, így nem is igen próbálkozom belemenni a részletekbe.
- Örvendek, Valerie. Val. - A kezéért nyúlok, a sajátomba zárom azt, s finoman meg is rázom. - Én pedig Nate. - Megint csak kapnék a fejemre a szüleimtől, amiért nem a becses nevemet használom és Taeyangként mutatkozom be, de megszerettem már a New Yorkba érkezésem óta létező Nate Youngot.
- Tulajdonképpen, ha nem tartalak fel nagyon, tudnál még nekem segíteni valamiben?

Öltözet |618|

Valerie & Nate

"There is a difference between being a good man, and being good at being a man."

Nyilvánosan eszemben sem lenne ilyesmit mondani, sőt, holnap talán már nem így fogom gondolni, jelenleg azonban csak örülni tudok annak, hogy ha már lett egy gyerekem, éppen fiú lett. Sokkal könnyebb lesz megérteni, mert jobb esetben hasonló dolgok járnak majd a fejünkben. Már a legelejétől kezdve úgy éreztem, amikor kiderült, hogy Aida kisfiút vár, hogy sokkal többet fogok tudni tanítani neki, mintha egy lánnyal gazdagítottuk volna a Na családot. Egy lány éppen abból az okból jelentett volna kihívást, ami miatt minden alkalommal rejtélynek tekintem a saját feleségemet is. Például, hogy segíthetnék valami olyasminek a megértésében, amit én nem élek át? Nyilván szükségtelen, hogy apaként majd épp én magyarázzam el a lányomnak, hogy hogyan is működik a női szervezet és a menstruáció, de azért az kétségtelen, hogy a birds and the bees részében nekem is részt kell majd vennem. Amit meg nyilván ezerszer szívesebben ejtek meg a fiammal.
- Kisfiú – felelem jókedvűen, mert hát elengedhetetlen, hogy amikor a kis krapekot emlegetem, akkor eszembe is jusson a fogatlan mosolyával, érthetetlen gügyögésével meg kócos barna hajával együtt. Igazat kell adjak minden szülőtársamnak, aki valamilyen formában már papírra vetette, hogy nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor az embernek gyereke lesz. És bár ezzel kapcsolatban nem kellett volna kételkednem, de még akkor is igaz ez, ha éppenséggel az a gyerek nem volt feltétlenül betervezve. Ha azonban arról az oldaláról közelíteném meg a dolgot, hogy a házasságomról külső szemlélő számára prezentált képéhez milyen formában tett hozzá Mitchie megszületése, mindenképpen pozitív fejleménynek tekinthető. Csak mert ezek után sem a nagyszülők, sem a házasságunkat keselyűkként figyelő ismerősök, de még csak a sajtó sem köthet belénk, meg a viszonyunkba.
- Dolgozom a dühkezelési problémáimon – mondom heves bólogatások közepette, de nem állom meg, hogy ne mosolyodjak legalább el. Nyilván szó sincs dühkezelési problémákról, amiket pusztán létezésük hiányában meg egyértelműen nem is kezelek sehogyan. Jobb szeretem italba fojtani minden bánatom, legyen szó tényleg gyakorlatilag mindenről, amit egy átlagembernek kezelnie kell, a stressztől a dühön át egészen a boldogságig is. Olyan ez, mint másoknál a sírás, megy az akkor is, ha valaki szomorú, meg akkor sem marad el, amikor nagyon boldogok. De talán már olyat is hallottam, hogy valaki azért sírt, mert dühös volt.
- Hú, milyen szerencse! – Elnevetem magam, de közben meg olyan mozdulatot teszek, mintha csak épp a homlokomról simítanám le a feladat megoldása közben szerzett izzadtságot. – Azért nem lettem volna elragadtatva, ha még inkább vissza kell nyúlnom a biológia órán szerzett tudásomig. – Nyilvánvalóan. De összességében meg ki ne élvezne kínozni egy teljesen átlagos, szerencsétlen harminc éves férfit, aki csak jót akar tenni és beszerezni a megfelelő tampont a feleségének? Persze, mert önmagában ez a mondat tök átlagos és mindenki volt már hasonló helyzetben… - Tulajdonképpen azt hiszem inkább az utóbbi. Habár az is igaz, hogy egészen mostanáig azt sem tudtam, hogy ez is rajta van a listán… De most meg már ciki lett volna beismerni az inkompetenciám a témában. – Talán kicsit túl körülményes is a megfogalmazása annak, hogy hülye vagyok én a megfelelő tampon kiválasztásához, de azt sem akarom egy teljesen idegennek elárulni, hogy élet-halál kérdése most ez a bevásárlás, mert épp egy szokásos veszekedésünkön vagyunk túl, ami után napokig kellemetlen a légkör a házban, én pedig épp ezt igyekszem elkerülni azzal, hogy besegítek a házimunka egy apró szeletében. Már ha technikailag a bevásárlás a részét képezi annak.
- Legalább ma is sikerült valamit tanulnom. – Bólintással konstatálom a magyarázatot, amit ugyan én magam kértem, de most, hogy fel lett vázolva elém a válasz is és annak hála, hogy vizuális típus vagyok, még valamilyen furcsa, teljesen ismeretlen módon megpróbáltam el is képzelni a dolgot… Bánom, hogy egyáltalán belekötöttem abba, hogy hogyan vezeti a feleségem a háztartást - vagy éppenséggel hogy megszülettem. Mármint, hogy szó sincs itt belekötésről, csak a dolgát akarom megkönnyíteni, nem ám kritizálni…
- Abban nem kételkedem – jegyzem meg egy vigyor kíséretében, főleg mert szórakoztat, hogy még hozzá is tette, hogy nem személyes használat útján fogom megtapasztalni a termék előnyeit. Kivéve persze ha Aida valamikor tervezi betörni az orrom, a sürgősségire való eljutásig pedig muszáj valamivel megállítani a vérzést, ami csodák csodájára épp egy kéznél lévő frissen vásárolt tampon lenne. Agyamra ment már a téma, vagy van valami furcsa a levegőben a millió illatosított női termékben, amitől ilyesmiken jár az agyam, de már eszemben sincs útját állni a hülyeségnek.  – Mindenesetre remélem az én ismereteim a témában maradnak azon a szinten, ameddig ma sikerült eljutni. – Eszemben sincs ugyanis még egyszer ilyesmire vetemedni és újabb tortúrát átélni a bevásárlóközpontban.
- Azzal még megbirkózom, mert gyakrabban találkozom a csomagolással, mint ezekkel a termékekkel… - Szélesedő mosolyom árulkodik a jókedvemről, amivel igyekszem kezelni az egyébként traumát okozó témát. – Szóval csoki, nem is rossz ötlet. Tulajdonképpen, ha mondanál még nekem vagy öt dolgot, ami ilyenkor jól jön egy nőnek, azért nagyon hálás lennék. – Hátha az megfelel békejobbnak és kivételesen kaphatnék pár plusz pontot is a feleségemtől a részeges bajkeveréseim kompenzálásaként.

Öltözet |630|

Valerie & Nate

"There is a difference between being a good man, and being good at being a man."

Nyilván elég kegyetlen a saját gyerekemre úgy gondolni, mint kampányfogásra. De melyik valamire való szülő mondaná azt, hogy miután megszületik a gyereke, nem fogja örökké azt reklámozni, hogy milyen szép, milyen ügyes és milyen okos az a kölyök? Hát akkor miért épp én, aki üzleti körökben mozog és tölti a mindennapjait, vonakodnék ettől a fogástól? Ráadásul jobb, ha most kérkedem minden járókelőnek arról, hogy mennyire büszke apa vagyok, mert most tényleg van mire büszkének lennie. Mitchie azon kívül, hogy alszik, eszik, adott esetben sír, vagy méretéhez képest villámgyorsan elmászkál - mikor nemrég még a hasára is alig tudott átfordulni -, gyakorlatilag semmi mást nem csinál. Oké, ott van még az az artikulálatlan gügyögés is, amit produkálni szokott, de azt a nyelvet csak az anyja meg én értjük, így nem különösebben kérkedhetünk vele. Tíz év múlva, amikor már sokkal több rosszaságra lesz képes, talán nem fogom mindenkinek mosolyogva mesélni, hogy nekem kisfiam van. Nem mintha ne bíznék Aida és a saját nevelési képességeiben, de van, hogy ez nem rajtunk múlik - vagy csak szeretném ezt elhitetni magammal, hogy a már egyébként is szörnyű állapotban lévő lelkiismeretem ne terhelje még egy dolog.
- Ó, állandó probléma. - Jegyzem meg vigyorogva, miközben egyik szemöldököm felszalad, Val válaszát hallva. Normál esetben, ha mondjuk egy barátommal beszélgetnék, simán javasolnám neki, hogy egyszerűen igyon néha egy pohárral, ha nem agresszívra issza magát, hanem kedves Buddhára, akkor talán még segít is az a pár korty alkohol. De nyilván ezt nem a szupermarket közepén egy teljesen idegen nőnek kellene reklámoznom, mert még a végén igaza lesz a feleségemnek és bebizonyosodik, hogy alkoholista vagyok. Ami nem vagyok!
- Azt hiszem egyikünk sem akar még ennél is rosszabbat álmodni - finoman gesztikulálok, egyrészt a polcok, másrészt kettőnk között, hogy nagyjából megpróbáljam lefesteni magát A helyzetet, amiben vagyunk és amit szavakkal nehéz lenne megragadni. - Szóval tényleg jobb, ha nem bolygatjuk ezt a témát tovább. - Mosoly kúszik az arcomra, amikor befejezem, s finoman megvonom a vállaimat. Szó sincs itt államtitkokról, na meg tegyük hozzá, hogy időszámításunk előtt, amikor még én tanultam biológiát, tök más lehetett a tananyag, mint most. Nem mintha most tisztában lennék azzal, hogy pontosan mit tanítanak a biológia órákon, ráadásul itt az Államokban... De a fiamnak hála pár éven belül ezt úgyis megtudom majd.
- Igazad van. - Bólintok határozottan. Tényleg vége, de remélhetőleg nem lesz katonákhoz hasonló flashbackem, vagy ptsd-m, amikor az éjszaka közepén erről a vásárlásról álmodva, verejtékben úszva kelek fel. - Nyilván ti tisztában vagytok vele, hogy miért van kábé három variáció, de az itt meg van sokszorozva, így a választás is nehezebb. - A polc felé intek, ahová a termékek vannak gondos rendbe pakolva. Na nem azt mondom, hogy valami disztópikus rendszert kellene létrehozni és szabályozni, hogy ne legyenek választási lehetőségeink, mindenből csak egy fajtát lehessen kapni a boltokban. De akkor biztosan könnyebb dolga lenne mindenkinek, akit frusztrál a mai globalizálódott világ a milliónyi választási lehetőséggel.
- Igen. De felőlem akár nyolc is lehet, vagy tíz. - Lám, ezúttal minél több a lehetőség, annál inkább úgy érzem, hogy ki vagyok segítve. Nyilván tudnom kéne már, hogy Aida ilyenkor mire vágyik - mondjuk egy ölelésre, vagy épp ellenkezőleg, arra, hogy hagyjam békén és hozzá se érjek -, de jelen helyzetben bármilyen ötletet szívesen fogadok, mert ha vennék neki egy újabb nyakláncot az ékszer-gyűjteményébe, azzal nem lenne kisegítve. A feleségem különben sem olyan nő, akinek a kedve egy drága ajándékon múlna, rendszerint ő az, aki engem is takarékosságra int, holott nincs miért aggódnunk különösebben.
- Létezik ilyen tapasz? Hú, azt hiszem eddig egy kő alatt élhettem. - Halvány mosollyal a szám sarkában vakarom meg a tarkómat. Ennyire csak a saját közegemben mozognék, hogy már minden más innováció abszolút perifériára kerül nálam? A válasz nagyon egyszerű, nyilvánvalóan igen. De jó pap... ember(?) holtig tanul, szóval megvan a mai plusz információ is. - Bevallom pedig gondoltam a virágra. De akkor inkább elkerülöm, hogy hozzám legyen vágva és még meg is legyek gyanúsítva - nevetem el magam. Pedig eddig azt hittem néha napján egy csokor virág semmiség. Most meg kiderül, hogy talán akaratlanul is én keverem magamat állandó gyanúba.
- Abszolút. Nagy segítség vagy. - Bólintok egyet. Habár a kozmetikai termékek terén szintén nehéz a választás, lévén Aidának kozmetikai cége van... Mindenesetre biztos van olyan termék, aminek örülne, hiszen egy nő mondta. - Tényleg köszönöm.

Öltözet |613| köszönöm szépen a játékot!