Miko nem boldog, szóval a bandában pillanatnyilag senki sem túl boldog. Lehet, hogy Rex örülni fog nekem, meg annak, hogy kihozom, de nem várnak rá túl boldog percek, ha visszaérünk a Lucky 13-be. Rohadtul utáljuk, ha valaki balfasz, márpedig börtönbe vonulni gyilkosságért balfaszság. A nyakunkba szabadítja a zsarukat, amire nagyon nincs szükségünk, úgy semmikor. Leparkolok a kapitányság előtt, ahol már lassan 48 órája kihallgatják Rexet, a bukósisakot pedig a motoron hagyom. Még itt Brooklynban sem lopna el senki egy Fekete Sólyom motorról semmit. Gyanakodva méreget mindenki, ahogy belépek, bár már eléggé megszoktam. Pláne rendőr terepen. Ami ironikus, tekintve, hogy... de erre most nem gondolok. Legalább a recepciós nem rendőr, elég hamar sikerül eloszlatnom a gyanakvását, elég pár mosoly, egy kis flörtölés, és simán válaszol a kérdéseimre arról, Rex ügyvédje itt van-e, megállapították-e az óvadékot, mikor vihetném el, ilyenek. Igaz, hogy a csávó nem messze néha helytelenítően köszörülgeti a torkát, de szerencsére a kis tündér nem zavartatja magát, elcsevegünk, míg nem dobbanthatok a helyszínről. Ha elkérném a számát, megadná. A helyzet az, hogy nem különösebben vonz a dolog, az ilyenek mindig csak bonyolítják a helyzetet. Van épp elég nő a környezetemben, aki nem tulajdonít a szexnek nagy jelentőséget, nem kell valaki, aki fene tudja, mit akarna tőlem. A felém villogtatott dekoltázsát mondjuk nem bánom, csak úgy repül az idő. A banda ügyvédje már itt van egy ideje, szerencsére Rex nem teljesen amatőr vagy idióta, kérte az ügyvédi jelenlétet a kihallgatásánál. Ő szólt nekünk is, hogy nagy a szar. Nincs valós bizonyítékuk, még, de elég ahhoz, hogy 48 órára bennfogják kihallgatni, és utána ne hagyhassa el az államot, míg le nem zárul az ügy. Nem mintha ez megállítana bármelyikünket is, ha úgy alakul, de... kényelmetlen. Tényleg nincs szükségünk körülöttünk szaglászó brooklyni zsarukra. A bronxiak már ismerik a dörgést, velük nem sok gondunk van, de ha külsősök szabadulnak be hozzánk, abból mindig csak baj van. Mikor aztán letelik a 48 óra végre, megkérem a recepciós tündérkét, hogy ugyan hívjon már ide valami ügyben jártasat, aki kiutalja nekem a haverom, mert az anyja már nagyon várja haza a kedvenc fiát.
Keresztbe font karral állok a fickó előtt, akinek legszívesebben behúznék egyet... vagy kettőt. Egy seggfej, amellett gyilkos. Még nem tudom bebizonyítani, de addig innen el nem megy amíg nagy nehezen... be nem bizonyítom. Emlékszem a tegnapi napra, amúgy is pipa voltam, mert apám már vagy hússzor felhívott. Úgy hogy már eleve tiszta ideg voltam. Nála két vég létezik: eddig hónapokig az időjáráson kívül nem volt hajlandó beszélni semmiről sem, most meg majdnem mindennap megjelenik a konyhámban... és le sem száll a telefonról, amíg meg nem győzz, hogy menjek el szabadságra. De most komolyan! Hogyan képzeli ezt a felelőtlenséget! Egy sorozatgyilkos garázdálkodik itt, és a társamat személyesen is érinti a dolog. A minimum az, hogy nem hagyom magára, ő nevelt ilyennek, tehát nem is értem őt. Aztán kaptunk egy fülest, hogy a két nappal ezelőtt meggyilkolt prosti gyilkosát megtalálták és az út mentén hevert beállva. Jajj! Olyan könnyű volt, szinte sajnáltam, hogy nem játszhatok el vele eléggé. De úgy éreztem, hogy majd bent a kapitányságon úgy is megtöröm. Sokan félre ismernek, ha meglátják az apró, törékeny termetem azt hiszik én is törékeny vagyok és hogy könnyű menet leszek. De ilyenkor hamar csalódnak az emberek bennem, hát... számukra nem annyira kellemes a csalódás. Olykor sokkal inkább fájdalmasabb! Oda sétálok az asztalhoz, ami mögé van bilincselve a fickó, önelégült képpel terpeszkedik a széken, és már órák óta kávét akar. Lehet, hogy véletlenül ölte meg, ezek erőszakos félék, imádják, ha egy nő sikít... persze nem az élvezettől. Mérgesen könyökölök az asztalra, próbálom felvenni a pókerarcot, miközben szívesen képen törölném... a csizmám sarkával. -Na ide figyelj te barom, kávét akarsz? Adok én neked mindjárt olyan kávét, hogy azt kívánod, bár meg sem ismertél volna...- hirtelen mellettem terem Jackson,- hozz neki egyet,- sziszegem oda,- Kenzy.... talán egy kicsit du....- mérgesen pillantok rá, úgy hogy inkább kivonul. Pár több mint egy napja vagyunk itt és a patkány még nem köpött, de tudom, hogy ő volt érzem a csontjaimban! Szegény lány képe még most is előttem van, el tudom képzelni mi történhetett! Legszívesebben én is azt tenném ezzel itt, akit még jó indulattal sem lehetne embernek nevezni! De elég makacs vagyok ahhoz, hogy le töröljem a vigyorát és hátralévő életében börtönben tartsam. Mondjuk... sajnálom, hogy már nincs halálos büntetés, egy kettő megérdemelné, mint ez a díszpéldány itt előttem. Jackson megjön a kávéval, én elveszem tőle, majd dühösen teszem az asztalra, de úgy, hogy a fickó ne érje el. Én az asztal sarkára ülök, a poharat a kezemben forgatva. -Nos... ha nem kezdesz el dalolni, drágám megkapod a kávéd, forrón, ahogy szereted... mert leöntöm a szádon!- sziszegem mérgesen, mire egy pillanatra komolyan vesz. -Nem.... nem, azt nem tenné, ez... rendőri túlkapás.... nem?- pillant végig rajtam. Bájos mosoly kúszik az arcomra, és már nyúlnék is az arcához, mire nyílik az ajtó. -Az úr ügyvédje vagyok már intézem az óvadékot.... - mérgesen állok fel, az, hogy ezeket is utálom... nem létezik rá szó. -Csak ismerkedtünk az “úrral”,- ejtem ki cinikusan a szót,- óvadékot? Tudja mit művelt a védence ezzel a szegény lánnyal?- de nem tudom folytatni, mert szólnak, hogy valaki a fickóért jött. Magukra hagyom, és elindulok a recepció felé, egy két méter magas, hosszú hajú, szakállas fickót látok... aki szemtelenül flörtölni a recepcióssal, mondjuk... én fogpiszkálóval sem nyúlnék hozzá! Ahogy közelebb érek, legfeljebb a válláig érek fel, még magasabb csizmában is. -Üdv! Cooper nyomozó vagyok,- szólalok meg semleges hangon, majd mielőtt hagynám bemutatkozni folytatom is,- hallom Mr. Andrews-ért jött, kérem kövessen az irodámba.- majd meg sem várva a válaszát elindulok, és a hideg ráz, hogy kettesben legyek egy ilyen rossz arcú fickóval. Hellyel kínálom, de az iroda ajtaját nyitva hagyom. -Ha megengedi megkérdezném, hogy mit tud az ügyről?- kérdezem tőle keményen, nem fogom hagyni, hogy csak úgy kicsússzon a markomból, ameddig tudom törvényes kereteken belül.... itt tartom.
Mire megérkezik a nyomozó, aki Rex ügyével foglalkozik, megtudom, hogy mi a neve, és hogy eléggé rá van pörögve. Most mit ne mondjak, nem lepődtem meg tőle, a rendőröknek szokásuk rápörögni a gyilkossági ügyekre. Én leszek az utolsó, aki ezért követ vet rájuk, egy gyilkossági ügy miatt vagyok egyáltalán abban a helyzetben, amiben. Pedig az már vagy húsz éve történt... Első pillantásra süt róla, hogy ki nem állhat, amit őszintén, megint csak megértek. Nem vagyok egy bizalomgerjesztő látvány, méghozzá teljesen direkt, már jó ideje. Nekem sem a legjobbak az első benyomásaim, tipikusan annak a fajta nyomozónak tűnik, aki a kinézete meg a termete miatt sok kritikát kap, amit túlkompenzál azzal, hogy hű de nagyon kemény. Ami meg nem igazán hiteles, mert... fél kézzel felemelem. Zsebre is tudnám rakni. Szerencsére nincsenek ilyen jellegű ambícióim. Mikor bemutatkozik, nem zavartatom magam a viszonzással, egyszerűen csak felegyenesedem a pulton könyöklő helyzetemből, és levigyorgok rá. Mit ne mondjak, nem nyerem meg vele, magával akar rángatni az irodájába. Fintorgok egy sort, és tiltakoznék is, de elindul anélkül, hogy erre esélyt adna, és egyelőre nem feltétlenül akarom tudni, mit szólna hozzá, ha nyíltan szarnék arra, amit mond. Intek a recepciós csajnak, megígérem, hogy kifelé menet még beköszönök, aztán nyugis tempóban követem a nyomozót az irodája felé, ahogy kérte. Jó fiú vagyok én, na.
Az új helyiségben aztán hellyel kínál, de nem igazán veszem tudomásul a dolgot, maradok állva, zsebre dugott kézzel nézek le rá. Hülye leszek magamtól feladni a helyzeti előnyöm, és lesüllyedni fizikailag az ő szintjére... Élvezek magasabb lenni másoknál. Szinte mindenkinél. Aki nálam is magasabb, abban nem bízom. A keménykedő kérdésére aztán halkan elnevetem magam. – Jólnevelten ilyen kérdéseket feltenni elég esetlenül hangzik. Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha azt mondom, nem engedem meg? – nézek rá, felvont szemöldökkel. Mit gondolt, majd szépen elregélem, hogy Rex egy gyilkos, de ugyan hagy vigyem már haza, otthon várják? A rendőri kikérdezéseket már rendőrként is utáltam, tekintve hogy semmi nem kényszerít senkit, hogy igazat mondjon. Lószar bármi, ami elhangzik, és nem is felhasználható, ha az a személy, aki mondta, utána nem tanúskodik a bíróságon. És sokszor még a tanúkat is szétszedik, mint annak a rendje. Vagy még a tárgyalás előtt eltűntetik, erre is láttam már nem egy példát. Miko is csak valami ilyen technikai apróság miatt úszta meg legutóbb a sittet. Különben sem vagyok benne biztos, hogy Rex volt a tettes, alapjáraton nem az a fajta, eddig még sosem ment odáig. Általában odáig meg vissza van a nőiért, nem jellemző, hogy prostikat gyilkolászik. Ha igen... azt akkor sem neki fogom elárulni, és nem így.
Amikor közlik velem, hogy valaki le akarja tenni az óvadékot ezért a szerencsecsomagért... mit ne mondjak az amúgy is magas vérnyomásom az egekbe szökik. Pláne, hogy érzem ahogy lassan csúszik ki a karmaim közül ez a méreg. És isten a tanúm rá, ha hagyom, hogy ez a rohadék, meg a pitiáner haverja aki érte jött... majd csak úgy kisétáljanak innen. Na nem” Arról szó sem lehet egészen addig, míg én itt vagyok és az utolsó szalmaszálba is kapaszkodni tudok. Még tisztán emlékszem a napra, amikor apám megtudta, hogy rendőr akarok lenni, és már nem lehet vissza fordítani a dolgot. Ő még mindig nem képes megérteni és felfogni, hogy mennyit jelent nekem és ő a legnagyobb példaképem. Utána jön Bernard és utána a társam, Kate. De ő még mindig nem tart alkalmasnak rá... pláne mióta letettem a nyomozói vizsgát és a tetejében még jelentkeztem is gyilkossági csoporthoz. Azóta nem igazán beszélünk, igazából ha anya rendez vacsorát... akkor legfeljebb az időjárásról vagyunk hajlandóak egymással kommunikálni. Egészen a múlt hétig, ahol volt pofája bejönni az én lakásomba, úgy hogy... lemásoltatta a kulcsomat az én tudtom nélkül. Néha csodálkozom rajta, hogy a lánya vagyok, pedig hát igazából nem kéne. Mert habár a termetemet és a külsőm nagy részét anyámtól örököltem, tőle is kaptam tőle... pláne belső tulajdonságokat. Amolyan igazi Cooper vagyok, és emiatt is lettem rendőr. És vagyok legalább annyira makacs mint ő, meg azért nehogy már harminc éves koromra akarja irányítani az életem... mert hát... azt nem fogom hagyni, fiatalabb koromban sem hagytam.... hát most! Amint a recepciós pulthoz sétálok, enyhén felvonom a szemöldököm a hosszú hajú óriás előtt... aki úgy néz ki, mintha most jött volna meg valami rockfesztiválról. Olyannak tűnik, mint akivel az ember nem találkozik szívesen a sarkon, és ebből is simán kinézem a sorozatgyilkost! Kissé... zavaró a tudat, hogy magassarkú csizmában is kábé... a válláig érek fel. De kicsi a bors, és erős! Miután határozottan bemutatkozom, kérem, hogy kövessen az irodámba, mielőtt tiltakozhatna el is indulok. Igazából még nem tudom, hogy mit akarok vagy mit kéne mondanom, mert ha tud is valamit.... valószínűleg úgy sem közölné, ezek olyan fenemód össze tartok. De én sosem adom fel, amíg van rá esély, hogy le csukjam azt a disznót megteszem én! Ahogy telnek a percek, nem csak a másikkal kapcsolatban érzem ezt, hanem ezzel itt előttem... aki paraszt módon bemutatkozni sem tud... és még csak le sem ül! Hát ha azt hiszi, hogy ő viszi a puskát, akkor rá fogom ébreszteni, hogy itt én dirigálok. Még ha... olyan is, mint egy ősember! -Ez csak formalitás, nem igazán érdekel, hogy mit akar megengedni vagy mit nem. -sziszegem, igazából nem is tudom, hogy mit várok tőle. Úgy sem fog mondani, semmit, egyszerűen nincs is értelme, de én nem adom meg magam olyan könnyen. Ha add okot akkor ezt is bevághatom az egyik cellánkba, ezek keresik a balhét.... előbb utóbb de meg fog történni. Annyira szívesen letörölném a mézes.mázos vigyort a képéről, hogy a kócos hajáról már ne is beszéljünk! Én sem ülök le.... talán kisebbségi érzésem támad tőle, de nem mutatom felé. Az asztal mögött állok meg, karba font kézzel, harciasan, keményen pillantok fel mogyoróbarna színű íriszeibe, arcomról semmit sem lehet leolvasni. -Ha segíteni akar a barátján, akkor jobb lesz ha őszinte lesz, mert,- lehajolok, hogy a fiókomban kutatni kezdjek míg az egyik fotót ki nem rántom ahol az örömlány szó szerint meg van kínozva,-valaki ezt elkövette és én elkapom. A haverja az első számú gyanúsított...- nézek mélyén a lélektükreibe. Talán sikerül a lelkére beszélnem.... már ha van neki olyan, mert nem tűnik olyannak. Ha kell keményebb eszközökhöz folyamodom, és ha most el is kell engednem őket... minden nap razziát tartok majd Bronxban, ez hét szentség!
Nem bűvöltem el, ez látszik. Nem is akartam elbűvölni, úgyhogy nem élem meg nagy traumaként, és különben is, nem célom zsarukkal bratyizni. Minél távolabb tartom őket magamtól, annál jobb, annál kevésbé gyanítanak, mikor egy-egy akció félresiklik, aminek egyébként nem kéne. Egy elég vékony vonalon járva élem most az életem, el kell döntenem, hogy mi az, ami felett még szemet hunyhatok, és mi az, amit már nem engedhetek el. És mi az, amit nem engedhetek el, de nem tudom megoldani magam, hanem segítséget kell kérnem. Viszont akárhogy is, nem ez a kis liba fog bajba sodorni, az kurvára biztos. Látta már vajon magát kívülről mérgesen? Ha igen, tudhatná, hogy nem épp a félelmetes kategória. Nem tudom eldönteni, hogy mérges őzikére, vagy mérges macskára hasonlít. Vigyorogva megcsóválom a fejem, ahogy ingerülten kijelenti, hogy nem érdekli, mit akarok megengedni. – Vágom, baba. Épp az mondom, hogy mi a fenének kérdezi, ha leszarja? Kérdezze, ami érdekli, haladjunk – magyarázom, ha már elsőre nem esett le neki, mire is gondolok a válaszommal. Csak pazarolta rám az udvariasságot, nincs rá szükség, és látom a szemén, hogy nem is szívből jön. Egy béna beidegződés. Nem kell körbeudvarolnia, csak kérdezze meg, amit akar, haladjunk már.
Mikor azt mondja, jobb lesz, ha őszinte leszek, ha segíteni akarok Rexen, hát majdnem a képébe röhögök. Most komolyan... ennél szarabb szöveg nem jutott az eszébe? Egy épeszű bűnöző sem gondolja azt, hogy ha beköpi a másikat, akkor segít neki. Nem. Még az sem mozdítaná előre az ügyét, elvégre ha nem önmaga vall, akkor az egyáltalán nem számít enyhítő körülménynek. Nagy komolyan a szemembe néz, és közli, hogy Rex az elsőszámú gyanúsított, mintha ettől össze kéne omlanom, és elmondani mindent, vagy mi a fasz. Nagyon nagy energiákat kell megmozgatnom, hogy ne kezdjek röhögni, tényleg. Nem mintha a halott csaj képe olyan vicces lenne, vagy ne arra tettem volna fel az életemet, hogy ilyenek ne történjenek többet. A kép kísérteni fog álmaimban. Utána fogok járni magam, hogy mi a picsa történt itt. De hogy neki bármit is mondjak? Esélytelen. Megértem, mit próbál csinálni, de... nagyon rossz helyen kopogtat. – Nézze, én lófaszt se tudok az egészről, hiába izmozik itt. Felhívtak, hogy Rex szarban van, hozzam ki. Jövök, és kihozom. Nem tudom, ki ez a nő, nem tudom, mi történt, és leginkább... semmi közöm az egészhez azon kívül, hogy jöttem letenni az óvadékot. Mi lenne, ha hagynánk a fölösleges köröket, és mehetnénk végre? Letelt a 48 óra, amíg jogilag benntarthatják bizonyíték nélkül, ami meg gondolom nincs, ha az ügyvéd azt mondta, kihozhatom. Bevihet kihallgatásra is, akkor is ezt tudom mondani. Nem tudom, mi történt. Nem ismerem az áldozatot. Nem láttam Rexet négy napja, szóval az alibijét sem én fogom szolgáltatni. Mi lenne, ha próbálná inkább hasznosan eltölteni az idejét ahelyett, hogy engem baszogat? – kérdezem, még mindig elég jól szórakozva. Most komolyan... Szerintem több gyakorlatom van ebben, mint neki, akár abban, hogy kihallgatnak, akár a kihallgatásban. Az évek során átmentem már pár szaron, és most tényleg nem is tudok semmit, könnyen nagy az arcom. A kihallgató-szobában is vidáman elücsörgök, ha eldurran az agya, mindig úgy készülök, ha ilyen helyre jövök, valamiért nem szeretnek minket. Nem is értem. Jó, ott az a kis része, hogy szarunk a törvényre, de igazán... Lehetnének toleránsabbak. Vagy kevésbé diszkriminatívak. Én csak a dolgomat végzem. Mind azt tesszük. Nem mintha bármit elérnének azzal, ha egyenként keménykednek velünk. Tudom, próbáltam. Ezeket vagy gyökerestől kell kiirtani, vagy sehogy. Vagyis minket. Őket. Istenem, de kibaszott összezavaró néha a fejemben lenni. A lényeg, hogy hagyjon lógva.
Viszket a tenyerem. Azért, hogy behúzzak ennek a nagyképű, beképzelt Óriásnak, aki azt hiszi, hogy belibben ide, és majd az lesz amit ő akar? Ha tovább okoskodik a végén ő is beülhet a haverja mellé a cellába, és akkor majd meglátom, hogy mennyire is szeretne nagyképűsködni. Utálom az ilyen fickókat. Főleg, mert nem vesz komolyan, mert nő vagyok és mert... sokkal alacsonyabb, mint ő. Ez látszik a magatartásán, Gondolom ezért sem akar helyet foglalni, hogy fitogtassa mennyire erős és férfias. Na majd én adok olyat neki, hogy még azt is megemlegeti, hogy be tette ide a lábát. Vagy egyszerűen hozok neki egy borotvát és megszabadítom a hosszú hajától, egy pillanatra össze vonom a szemöldököm és elképzelem valami divatosabb frizurával. Hát... legalább nem lenne hajléktalan és bérgyilkos kinézete. Várjunk csak, lehet, hogy tényleg az! -Először is, a nevem nem “baba”,- vágom oda neki szikrázó szemekkel,- magának legfeljebb Cooper nyomozó, örülnék, ha nem személyeskednénk,- na tessék. Egyre jobban kezdek utálni palit, gondolom az a fajta fickó aki mindennap más lotyót visz ágyba... vagy inkább oda sem. Mindegyiket drágámnak, vagy babámnak hívja... mert annyi tisztesség sincs a nők iránt, hogy ha meghúzza őket legalább... a keresztnevüket tudja. Nem tudom, hogy hogyan vagy miként, de az biztos, hogy rács mögé dugom. Csak sajnos valakit nem lehet letartoztatni azért, mert tapló seggfej, és eddig még nem csinált törvénybe ütközött. Érzem ahogy lassan csúszik ki a kezeim közül a tenyérbe mászó haverjával együtt. Amitől egyre jobban fel megy bennem a pumpa. Lelki szemeim előtt megjelenik apám arca, ahogy a fejét csóválja. Mondván, hogy egy ilyen egyszerű ügyet sem vagyok képes megoldani. Látom, hogy nem vesz komolyan, ahogyan azt is látom, ha tud is bármit hát... nem fogja elárulni. Talán nem forog az agyam úgy, mint egy bűnözőé... de attól függetlenül végre találnék egy olyan ügyet ahol simán megy minden. Nem mintha ez lenne minden vágyam, meg amúgy sem igazán létezik ilyen ügy. Olyan meg, hogy a haverjaik megértik ezeknek az idiótáknak, hogy könnyebb dolguk lenne, ha beszélnének. Na nem.... mert az túl bonyolult és okos húzás lenne. Nézem ezt a Nyakiglábot itt magam előtt, és makacs, látom rajta, így nem fog köpni. De olyan dolgot sem tesz, amiért lenne okom lecsukni, vagy itt tartani, hiszen nincs semmi a markomban. A negyvennyolc óra letelt, tehát hivatalosan már nem tartható itt. Közben abban reménykedem, hogy talán valamelyik laborosunk ide jön, csörög vagy bármi, hogy terhelő bizonyíték van a fickó ellen. -Mi lenne, ha nem maga mondaná meg, hogy mit tegyek és mit ne? Majd én eldöntöm, de egy valamiben igaza van! Jogilag elmehet a haverja, viszont megígérhetem magának, hogy mindkettejük fenekében leszek addig a pillanatig amíg el nem kapom, és higgye el, hogy el fogom, és élvezettel fogom rács mögé dugni! Magával egyetemben....- nézek végig rajta olyan szemekkel: hogy ne aggódj tudom, hogy sáros vagy!-A legkisebb kihágásnál ott leszek, hogy végre a megérdemelt helyén legyen, mert egy ilyennek...- bökök a fényképre,- a börtön a legkisebb dolog amit érdemel,- azt nem mondom, hogy a minimum a villamos szék lenne, mert pártatlannak kell lenne. De attól függetlenül teljesen így érzem! Kiviharzok az ajtón, majd egy papírral térek vissza. -Ezt töltse ki, majd számolja le a pénzt!- utasítom hűvös, rideg hangon, semmi kedves mosoly, semmi udvarias kérem, ez a minimum amit megérdemel. És már tudom, is hogy a következő pár órámban mit fogok csinálni. A rendőrség adatbázisában fogok kutatni, hogy minden információ morzsát kiszedjek; megtudjak.... Ha kell keserű szájízzel, de apám segítségét is kérni fogom, ezután olyan leszek a számukra, mint az árnyékuk.
Miért van az, hogy tulajdonképpen élvezem húzgálni a copfját? Nem olyan ovis, másképp nem tudom kinyilvánítani a tetszésemet módon, egyszerűen csak hajt valami morbid kíváncsiság, mennyire tudom felidegesíteni. Ugyanakkor meg közben tudom, hogy nem kéne, hamarabb szabadulnék, de akkor is... vicces. Szinte várom, hogy toppantson egyet a lábával, amiért le mertem babázni. A hatás kedvéért most úgy megpaskolnám a feje búbját, azzal hogy „ej-ejj”, a lehető leg leereszkedőbb stílusban. Csak mert gyökér vagyok. Azért visszafogom magam... kábé. – Én meg örülnék, ha nem baszogatna, hanem húzhatnék innen, de úgy tűnik, most mindkettőnknek szar, baba – vonok kicsit vállat, és nem, még egy pofátlan vigyort sem tudok megállni. Lehetnék tisztelettudó, meg ilyen szarok, de az nem lenne túl hiteles egy motoros banda tagjától. Hovatovább beépülés előtt is szerettem évődni a nőkkel, még ha ez most a bunkóbb változata is, és tudom is, hogy ő nem annak veszi. Ne is vegye. Rendőrökkel olyat nem szabad, legyenek bármennyire őzikeszemű szépségek, nagy öntudattal, ami egyébként a gyengém.
Ó, kellőképpen sikerült feldühítenem. Küldetés teljesítve. Szinte szikrát hánynak a szemei, ami... szórakoztat. Ez van. Szó szerint a bajszom alatt mosolyogva hallgatom a kirohanását, és nem igazán tudok megijedni tőle. Egyrészt azért, mert nem gyakran ijedek meg alapból. Másrészt azért, mert ebben az esetben nem tettem semmi rosszat. Harmadrészt azért, mert ha nagyon kapálódzik, hát odaszólok fentre, hogy szedjék le rólam, ők pedig le fogják szedni rólam. Lehet, hogy ez egy gyilkossági ügy, de az enyém meg tartalmaz többtucat gyilkossági ügyet, fegyvercsempészetet, illegális szerek csempészetét, illegális fogadóirodákat, meg hasonló szarok, és tíz éve építjük. Nem egy mezei nyomozó fog beleszarni. Lenézek a fényképre, amire rábök, bár anélkül, hogy különösebben látnám, nem akarom látni, fogom még eleget, emlékszem rá épp eléggé. Viszont nem bírom tartani a pofám. – Ilyennek? Mármint... a hullára gondol? Mert ha a gyilkosra, akkor talán máshogy kéne érzékeltetni. Mondjuk... „mert egy ilyennek, aki ezt tette...” vagy valami hasonló. Még félre érti valaki, ahogy a képre mutogat – tanácsolom, színlelt ártatlansággal, mintha nem épp most fenyegetett volna meg, hogy a seggemben lesz. Ahhoz is tudnék hozzáfűzni ezt-azt, mondjuk helycserét javasolni, ilyenek, de az ótvarságomnak is van határa. Csak magamban röhögök rajta.
Mikor kiviharzik az irodából, akaratlanul is a fenekét stírölöm, ha már ő is beszélhet az enyémről, meg egyáltalán... A távozó nők legjobb része. Már amelyiknek jó a segge. Neki jó. Szóval faképnél hagyhat, amikor csak kedve tartja. Ahogy visszafelé jön, azt kevésbé kedvelem. Nem mintha vizuálisan bármi baj lenne vele, de éppen tornádó üzemmódban van, és én juttattam oda, szóval mint minden épeszű férfi, nem örülök neki. Életösztön. Nem húzom tovább, mert ha még meg is van neki, le fog lőni. Fintorogva nézek le a papírra, amit levág elém, de a kezem nem veszem elő a zsebemből. – A-a, rossz ajtó. Én csak a fuvar vagyok, az adminisztratív szart az ügyvéd végzi, elvileg már meg is tette, csak a határidő végét várták. Ezt előre is megmondtam volna, ha kérdezi – vonok vállat. Nem az én hibám, hogy hiába futja a köröket. A hangulatából ítélve lehet, hogy tényleg le leszek lőve. Nos... rosszabb is lehetne, gondolom. Inkább egy rendőr lőjön le, mint egy bűnöző. Nem tudom, mikor siklott ki ennyire az életem, hogy ez egyáltalán választási opció, de itt vagyok, és ez jár a fejemben. Ha már lelőnek, ne egy rohadék legyen. Nem mintha komolyan elhinném, hogy Bambi le fog lőni, egyszerűen csak szar helyen vagyok fejben többnyire az utóbbi időben. Már amikor van időm gondolkodni bármin is, mint például most, tétlenül ácsorogva egy irodában.
Kezdőlap
• xxx
