Az ember mindent csak valakiért csinál... valakinek játszik, valakiért törekszik... önmagunkért, úgy látszik, nem érdemes!... Színház!

- Aú! – vonyítottam fel amikor megéreztem az oldalamban az egyik pici gombostűt, ami jelenleg arra hivatott, hogy a tökéletes selyem anyagból kiszabott, mélyen kivágott, kicsit bő, kicsit fodros inget tartsa a helyén – Óvatosan, jó?
- Nem áll jól egy ekkora férfinak a hiszti – jegyezte meg a kis stylist nőszemély, akit amúgy imádtam, mert neki hála mindig normális ruhákban léptem fel, nem pedig valami H&Mből beszerzett borzalomban... Sajnos voltak itt kevésbé igényes szakemberek is, de általában kiharcoltam magamnak a másfél méteres, harmincas szőke nőszemélyt, aki határozottan hülye picsának tűnne első ránézésre.
- Nem áll jól egy ilyen pici nőnek a szadizmus – vágtam vissza neki, és már nyúltam volna az oldalamhoz, hogy a kellemetlen kis szúrás nyomát megdörzsölgethessek, de a pöttöm kis mancsával rögtön elütötte onnan a kezem. Mi a fene van ezzel a nővel? És én miért nem vagyok képes kibírni vigyorgás nélkül soha, ahogyan egymással köcsögösködünk?
- Örülj neki, hogy nem a mellbimbódat szúrtam, át, az bizton sokkal jobban fájt volna – jelentette ki határozottan, mire én persze rögtön megadtam magam. Akkor nyerjen inkább, mert jelenleg veszélyes fegyverek vannak a kezében, én pedig nem akarok a ruhapróbámon úgy kinézni, mint egy voodoo baba. Ma még lesz egy próbám, ami miatt kifejezetten izgultam, ugyanis nem a szokásos partnerem kapta meg most Júlia szerepét.


Pontosan emlékszem, hogy mennyire csalódott voltam, amikor az első próbára megérkezdtem Rora kedvenc cukormentes vaníliasziruppal és szójatejből készült vaníliás lattéjával, ami mellé társult a saját basic kis hosszúkávém... De nem a lány jelent meg a próbán, hanem valaki teljesen más, és még a kávét is el akarta tulajdonítani... De inkább megittam azt az édes borzalmat, minthogy odaadjam neki azt, amit talán a kedvenc kollégámnak szántam. Szerintem ha megtudná, hogy valaki másnak adtam oda azt az italt még jól a fejembe is húzna valamit. A kicsi nők agresszívek, ezt én már megtanultam, így nem terveztem ujjat húzni az életem másik másfél méteres megrontójával.
Ahogy lassan belemelegedtünk a próbába, én magam is éreztem, hogy jóval rosszabbul teljesítek, mint ahogyan alapvetően szoktam, és ez lassan frusztrálni kezdett. Egyáltalán nem éreztem az összhangot ezzel a lánnyal – mondjuk a nevét sem jegyeztem meg -  viszont megítélni meg nem akartam. Simán lehet rossz napja, előfordulhatott, hogy történt valami, ami miatt nem volt képes teljesen felkészülni a szöveggel, és mivel nekem töretlen sikerem volt Rómeóként, már csak át kellett olvasnom kétszer a szövegkönyvemet azért, hogy változott-e a tavalyi óta valami benne. Viszont azt láttam a lányon, hogy a rögtönzés nem lesz az erőssége, és valahogy túlságosan szexinek tartottam azt a Júliát, amit ő formált meg. Lehetséges, hogy ez a korából fakadhatott, de semmiféle ártatlanságot és tisztaságot nem véltem felfedezni benne, és ha én nem hiszem el neki, akkor a nézők hogyan fogják?
Mikor bejelentették a szünetet, meg is indult felém a nőszemély, hogy meginvitáljon egy kávéra – most ittam kettőt – én pedig igyekeztem határozottan és ugyanakkor udvariasan visszautasítani az ajánlatát. Eléggé le is cövekelltem a színpadon, az egyik karkötőmmel babrálva, mintha legalábbis a kapoccsal lenne valami, így végül csak elértem, hogy magamra hagyjon.
Lényegében a vakuvillanásokra kaptam fel a fejem, és tekintettem az irányba, ahonnan az jött. Ahogy megpillantottam a kis lánykát, szinte azonnal el is mosolyodtam. Annak idején egy középiskolába jártunk, és bár kifejezetten sokat nem beszélgettünk, jó érzés volt látni egy ismerős arcot ebben a helyzetben.
- Szerintem az eddigi partnerem vagy lemaradt a jelentkezésről, vagy már hányni tudna Júliától – húztam szerény kis vigyorra az ajkaimat, ahogyan megindultam felé – Mindenesetre remélem, hogy csak rossz napja van az újnak. A mai próba teljes mértékben időpazarlásnak bizonyult, ami miatt holnap fogjuk megszívni.
Ezt utálom a túl komolytalan, ellenben pofátlanul fiatal színészekben. Még nem tanulták meg azt, hogy bármi történik, mi határidőre dolgozunk... És senkit sem érdekel, hogy valakinek a kiskutyája meghalt, a szövegekkel fel kell készülni... Én pedig csak bízni tudtam abban, hogy a másik színházból érkező leányzó nem fogja a mi társulatunkat lejáratni.
- De hát én nem akarom őt megítélni – vontam meg a vállam, ahogy levágtam magam az egyik székre és felkaptam a magammal hozott vizemet – Vagy rosszat mondani róla. Mindössze hát... Lehetne jobb is.
Persze lényegében ugyanazt mondtam ki ezzel amit ő is korábban, csak sokkal inkább politikailag korrekt módon fogalmaztam meg a dolgot, hogy véletlenül se bánthassam a másik lányt, akinek esetlegesen visszajutna a fülébe az, hogy kvázi kritizálom a játékát.
- Veled mi a helyzet? – böktem meg finoman a vállát, miközben elvigyorodtam – Azon túl, hogy lényegében a külsőm tökéletes megörökítésével próbálod most keresni a kenyered... Mutasd azokat a képeket kérlek!



739 || ruha ||