to reagan

I've just came for my unicorn.  

Az elmúlt napokban több dolgon is agyaltam. Első sorban azon, hogy mégis milyen mondvacsinált indokkal térhetnék be Queensbe a lakásba, mielőtt még totálisan megőrülnék attól, hogy folyamatosan itthon vagyok. Habár Rea azt mondta, hogy próbáljuk meg ezt a barátosdit, nem igazán láttam rajta az eltökéltséget, sokkal inkább valahogy úgy éreztem, hogy inkább azt gondolja, hogy úgysem fog működni, de legalább adtunk neki egy esélyt. És lám, eddig tényleg nem úgy tűnt, hogy működne, mert szerintem akarva-akaratlanul is kerültük egymást, most is úgy választottam időpontot, hogy Rea nem feltétlen kellene, hogy otthon legyen. Tudom, hogy megbántottam, nekem is rohadtul fájt, hogy azt kellett mondanom, amit, de képtelen voltam máshogy megoldani.
Szóval igen. A WhatsAppon továbbra is küldözgetem neki az éppen szembejövő vicces képeket és videókat, amikről általában mindig beugrik valami, amit már átéltünk közösen. Beszélgetünk is. Itt a WhatsAppon. De amúgy azóta nem találkoztunk személyesen, és valahogy abszolút nem érzem magam komfortosan, hogyha belegondolok, mi lesz, ha összefutunk. Vagy mi lenne, ha felmennék a lakásra? És tulajdonképp ez az, ami miatt nem is megyek, mert nem akarom, hogy neki kellemetlen legyen és kitúrjam az otthonából, ha csak ideiglenesen is értve az, akkor is az.
Szóval van az az unikornis párnám, ami azért hiányzik a gyűjteményemből és hát szeretek rajta aludni is. Nem véletlenül van ott nála. Ha még nem landolt a kukában persze, az egész előnyös lenne…
Ennek fényében igyekszem fel a lakásra, tudom, hogy elvileg Reagan most dolgozik –legalábbis a beosztása alapján így emlékszem, hogy a hétfő nála melónap- és ettől egyszerre érzem magam nagyon szarnak meg olyannak, aki tekintettel van a másik érzéseire, de inkább az előző, hiszen ha már feldobtam ezt a barátosdit, nem nagyon kellene kerülgetnem őt.
Mindegy, szóval valakit csak otthon találok a brancsból, aki legalább azt a párnát visszaszolgáltatja. Meg hát na, Rea hiányzik a legjobban, de azért a többiek is, mindenki a maga módján. Biztos én is nagyon hiányzom nekik, hogy nem lógok ott állandóan. Az utóbbi időben néha már azt éreztem, hogy sok vagyok nekik kicsit, pedig néha még muffint is sütöttem. Az más kérdés, hogy a háromnegyedét fel is faltam, de a szándék megvolt, senki nem szólhat egy szót sem.
Gyors léptekkel szelem a lépcsőket felfelé, a kanyarban belefutok a szomszédba, aki valamiért mindig csúnyán néz rám –nem tudom, hogy ezt a kitüntetett pillantást csak én érdemlem ki vagy mindenki más is azért, mert mernek ott lakni, ahol-, de én csak egy mosollyal intek neki és meg is célzom a jól ismert ajtót. A kilincsre nyúlok automatikusan, de aztán rájövök, hogy most inkább… kopogok. Pedig az esetek kilencven százalékában csak berobbantam az ajtón, mintha ez totál természetes lenne. Szóval kopogok. Titkon kicsit abban reménykedem, hogy Rea mégis csak itthon lesz, de ahogy tovább gondolom a dolgot, mindig rájövök, hogy jobb, ha nem, mert azt a tekintetet, mint amit az elköszönésünkkor ajándékozott nekem, nem biztos, hogy el tudnám viselni huzamosabb ideig. Beleégett az emlékezetembe a kép. Azóta sem alszom jól, na. Megőrülök ettől az egésztől, hogy nem tudok tenni semmit az ügyért, hogy tökre tehetetlen vagyok.
Kopogok még hármat, majd oldalra pillantok és egy kisebb meglepettség ül ki az arcomra. Jé, itt eddig is volt csengő? Hosszan rátenyerelek a jelzőre és mikor csoszogást hallok, látom, hogy a szomszéd jön vissza, még gyilkosabb tekintettel, amire végül leszállok a csengőről és ismét mosolyogva intek neki.
Most komolyan senki nincs itthon?

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

Hát nehezen tudja elfelejteni, pedig Rea nagyon próbál nem gondolni Hannahra a szakítás óta és inkább sajnos, mintsem szuper, hogy ezért igencsak sokat tesz, hisz az alkoholfogyasztása az eddiginél is magasabbra szökött, ha berúg, akkor a haverjai újra és újra megkapják ugyanazt a sztorit, ami állandóan Rea bánatát képezi és már kezdi azt érezni, hogy idegesítő számukra. Ha viszont otthon iszik, akkor főként egyedül teszi, bent a szobájában, mert nem akarja naponta többször is meghallgatni Abel Goldberg - Az alkohol káros hatásai című előadását, ez pedig automatikusan vonja maga után a depressziót.
És ebből pontosan mi látszik? Reagan szerint semmi, az égvilágon minden ugyanaz maradt, sőt, még szabadabb is lett Hannah után. Mások szerint pedig egyértelműen Rea szétcsapja magát és nem tud túllendülni a szakításon, mégis senki sem mer adni neki egy nagy pofont, hogy térjen már a jó útra... mert... csak nem merik.
Egy kisebb francia bugyiban és egy nagyobb fekete rövid ujjúban csoszog végig giganagy papucsával a konyháig, hogy kávét főzzön magának. Élvezi, hogy abszolút egyedül van itthon, ennek örömére még melltartót sem vett fel, hajához sem nyúlt az előző józanodás óta, miért is tette volna, a kutya se látja.    
Fejhallgatója teljes füleit lefedi, üvölt a rockzene olyannyira, hogy saját gondolatait sem hallja meg, nemhogy a kávéfőző kotyogását, vagy az éppen kopogó vendég zörejeit. Minden élvezetét a zenébe folytja, lágyan rugózik lábaival, míg előhalássza a kávépoharát, amiben tegnap a sörét itta, szóval igazából egy sima nagyobb méretű teásbögréről van szó. Kell a feketekávé most, minden mennyiségben. Mikor elhalkul a zene, egy éles hangra kapja fel a fejét. Egy ideig hitegeti magát, hogy nem is kell neki kinyitnia az ajtót, úgysincs itthon senki, de a csöngő csak nem akar abbamaradni, ami finoman szólva is felbassza az idegeit - ezekben a feszült heteknek ez nem nehéz dolog -, úgyhogy dühből rántja le vállaira a fejhallgatót és lép az ajtóhoz. Tervei szerint szépen egy határozott igencsak bunkó mondattal elküldi az idegent a picsába, igen, csakhogy nyílik az ajtó és az ő idegbeteg feje teljesen átrendeződik. Hideg zuhanyként éri a látvány, tekintetében a döbbenet ugyanannyira felfedezhető, mint Hannah teljes látványa utáni csodálat. Természetesen egy szó se jön ki a száján az első másodpercekben, csak az indítja újra az agyát, hogy a szomszéd néni elsétál az ajtó előtt, Hannah mögött és igencsak felháborodottan méri fel Rea közel sem felöltözött testét.
- Ami azt illeti - túr bele hajába - nem igazán számítottam vendégekre. - Közben persze félre áll, hogy Hannah be tudjon jönni, pedig valójában nem akarná beengedni, vagyis nem szeretné, hogy itt legyen, nem véletlenül jött ki  az elmúlt időszakban mindig pont véletlenül úgy a lépés, hogy ne fussanak össze.
- Öhm... kávét? - kínálja meg, mivel pittyeg az a cucc, hogy kész az ő adagja. Na meg az egész előtér telítődött már az aromákkal, szóval bunkóság lenne nem megkérdezni, de igazából csak menekülni akart egy semleges téma felé, még mielőtt elkezdene kombinálni, hogy miért is jött Hannah.
A konyha felé csoszogva látja, hogy nyitva hagyta szobája ajtaját, amiből sugárzik a rendetlenség. Ruhák a földön, egy-két bögre is az ágy mellett, ágynemű széttúrva... Kényelmetlenül pillant fel egykori barátnőjére. Tudja, hogy tudja, mi a helyzet vele. Ha azt állítja, hogy nem tudja, akkor vagy hazudik, vagy csak rózsaszín ködbe akarja borítani gondolatait Hannah, elhitetve magával, hogy Rea mégsem full depis és legfőképpen nem ő miatta.

to reagan

I've just came for my unicorn.  

Igazából már majdnem tovább állok, ha ennyi idő után senki nem nyitotta ki, valószínűleg nincsenek itthon és nem arról van szó, hogy senki nem kíván a háta közepére sem. Vagyis nagyon remélem.
Mikro nyílik az ajtó, szemben találom magam Reagan morcos arcával, habár hirtelen az ő vonásai is inkább a meglepetés irányába alakulnak át.
- Hát te nem dolgozol? – kérdezem, miközben hátra simítok egy hajtincset a fülem mögé. Automatikusan bukik ki a kérdés, hiszen arra nem számítottam, hogy pont ő lesz itthon és nem is tudom, hogy ennek most örülök vagy sem? El akartam kerülni, de végül is én voltam, aki felvetette a barátosdit, szóval igazából egy szavam sem lehetne.
Beljebb megyek, pedig gondolom ő sem szeretne itt látni.
- Nem zavarok sokáig - vágom rá rögtön, ahogy azt mondja, nem számított vendégekre. – Nem is kell engem úgy kezelni, mint egy vendéget – mosolyodom el kicsit, majd én is a konyha felé veszem az irányt, Rea után. A szobája felé pillantok, ahol nyitva az ajtó, és látom, hogy a szobája kész káosz, pont, mintha bomba robbant volna. Kicsit összefutnak a ráncok a homlokomon, nem tudom, hogy ő túrta így szét a szobát és az... hm. Az ágyat. Esetleg volt nála valaki?
Erre inkább gondolni sem akarok, mert még a gondolatra is rossz érzés fog el, a gyomrom görcsbe rándul, de igyekszem nem mutatni eme furcsa érzés jeleit kifelé.
- Egy Reagan-féle capuccino jöhetne. – Már a gondolatra is összefut a nyál a számban, ugyanis ahogy ő csinálja a habot a capuccinora, úgy senki más. Még cukor sem kell bele. Imádom.
Azt viszont kevésbé imádom, hogy látom rajta, hogy nincs jól. Gyanítom, azért nem is ment dolgozni, lehet, hogy tegnap jobban kirúgott a hámból, mint kellett volna.
- Minden oké? – kérdezem, ahogy végig mérem alig észrevehetően, miután leültem a pult mellett árválkodó bárszékre. Kicsit haragszom a többiekre, amiért nem teszik helyre kicsit. Tudom, hogy nekik is van elég bajuk, elég dolguk, de azért mégis csak. Legalább Abel tarthatna egy kiselőadást neki arról, hogy majd jobb lesz, még akkor is, ha Rea valószínű elküldené melegebb éghajlatra. Én sem vagyok sokkal jobban, folyamatosan küzdök azellen, hogy felhívjam vagy ne írjak neki túl sűrűn, mielőtt még az agyára mennék. Hiányzik és én is hasonlóan rosszul érzem magam, de lehet az is, hogy ő most csak másnapos.
- Képzeld el, múltkor tintát öntöttem a szomszéd lány akváriumába baktériumölő helyett – vetem fel a múltkor felvetődött problémát, amikor kábé nem láttam ki a fejemből, annyira gondolkodtam azon, hogy mi legyen velünk. Ezt meg nem is meséltem neki. – Megdöglött a hal – bólogatok lassan. – De eltemettem. Sierra le akarta húzni a vécén – préselem össze az ajkam, majd a könyökömre támaszkodva dőlök kicsit előre, hogy ránézzek a pulton lévő elhagyatott édességekre és rögtön magamhoz is veszek egy elárvult csokiszeletet.
- Nem tudom, ez kié, de majd ne mondd el, hogy itt jártam – mosolygok rá, miközben beleharapok a szeletbe és aztán felé nyújtom. – Kérsz?

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

Meglehet, hogy Reagan nem egyből értesül a csengőről, köszönhetően a fülében ordító zenének, de ez már majdhogynem kötelező eleme személyiségének. Szíve mélyén reméli, hogy már elment a vendég és a nagy senkinek nyit ajtót, noha azt sem érti, hogy egyáltalán miért megy oda és teszi meg. Bárhogy is, Hannah látképe megfagyasztja ereiben a vért, ha gondolt is volna bárkire, hogy ki jöhet most ide, ő lenne az utolsó, kire tippelt volna. Nem igazán tudja, hogy kellene reagálnia, de szerencsére őszintesége sosem hagyja cserben.
- Kikértem egy szabadnapot, mert őrültek háza van a pubban - feleli gondolkodás nélkül, hangjából érződik, hogy nem igazán van kedvére az a sok szarság, ami a pubban és elsősorban Risa körül zajlik, de mindenki azonnal belátta, hogy talán most az a legjobb, ha az amúgy is feszült Reagan kivesz egy nap szabit.
A lehető legnormálisabban próbál hozzáállni Hannahhoz és igyekszik nem éreztetni vele, hogy szíve már megint veszettül elkezd verni.
- Szerintem téged már nem is tudnálak. - Hannah sehogy sem számít szimpla vendégnek ebben a lakásban, főleg azután, hogy majdnem ideköltözött. Ahogy sok más, így az ideköltözés sem lett nyíltan kimondva, de a valóság eléggé azt mutatja, hogy Hannah már egy lakója volt a 6/F-nek, ami magával vonja azt is, hogy cuccainak száma és térfogata lassan meghaladta Reaganét. Azok a cuccok ezekben a percekben is pontosan ott vannak ahová tette őket Hannah, Rea nem nyúlt hozzájuk. Még a plüsscicájához sem az ágy sarkában.
A konyhába érve még örül is, hogy van téma és tudnak - miről másról, ha nem - a kávéról beszélgetni, mennyire ciki lenne, ha csak makognának valami hasznavehetetlent, mondjuk Hannah eddig is tudta önteni a szót messergeren keresztül, melyre Rea mindig legalább öt perc késéssel válaszol, na vajon miért.
- Ha Dan nem itta meg az összes tejet mielőtt elment edzésre, kapsz Rea-féle capuccino - mondja, mialatt, kikapcsolta a zenét, hogy ne zümmögjön a vállán, majd benyit a hűtőbe, hogy feltúrja tej után kutatva. - Még van kettő! - talál rájuk, aztán megfogja az egyik dobozt és súlyra érzi, hogy teljesen üres. Ezzel őt ki lehet kergetni a világból.
- Melyik nyomorult segfej rakja vissza az üres dobozt a hűtőbe? Nem hiszem el, komolyan - akad ki hangosan, míg kidobja az üres dobozt és előveszi a telit. Lehet tényleg nem teljesen tűnik magához képest egészségesnek Rea, de azért próbálja magát is meggyőzni arról, hogy minden ugyanaz az, mint régen így Hannah mellett. Csak hiszi, hogy ez sikerül, de aztán megkérdezi Hannah, hogy minden rendben van-e vele és erre egy szempillantás alatt berántja a kéziféket. Meglepetten néz rá.
- Igen, miért? Szarul nézek ki? - mosolyodik el a végére amolyan legyintésként. Persze kit is próbál becsapni, önmagát, vagy Hannaht? De mi lenne akkor, hogy rosszul lenne, ha depis és szétcseszett lelki állapotban tengődne? Semmi, a tények azok tények, a világ pedig nem fog feje tetejére állni.
Elkezdi csinálni a capuccinot, de közben hallgatja a szőkét. Képtelen megállni, hogy ne pillantson hátra és ne törjön ki belőle a röhögés.
- Hannah, mégis hogy lehet összekeverni a tintát és a baktériumülőt? Egyáltalán minek van ez a két cucc egy helyen? - neveti, mert nem érti, hogy ilyet miként lehet összehozni és nem feltétlenül Hannah hibáján csodálkozik. - RIP hal. Biztosan már a mennyben van! - teszi még hozzá, aztán nekiáll felverni a fejhabot. Nincs meggyőződve arról, hogy nem a kutyák, vagy macskák nem ásták ki egyből, de bárhogy is, szép gesztus volt ez a minitemetés. Anno mikor a farmon meghalt egy bocijuk, akkor Rea és a testvérei is feketébe öltözve vágták le.
- Fogalmam sincs, kié, de szard le és edd meg nyugodtan. Én most nem kívánom - fordul felé a kész capuccinoval és leteszi elé, a csoki mellé. Rea mindig falazott Hannahnak, mikor túl sokat evett ingyen náluk, most is megtenné, hiába változtak az idők. Leül vele szembeni székre a saját kávéjával.
És most jön a kínos csend Rea részéről, mikor inkább nem néz rá és nem is tud mit kinyögni. Egyébként nincs meggyőződve arról, hogy színtisztán csak a holmijaiért jött, azonban nem akarja téves és felesleges állításokba ringatni magát.
- Hallom, milyen jóban lettetek Dannal... - szalad ki ajkai között. Bulizni is voltak, vagy mi? Nem igazán tiszta neki a kép, hogy mi történt köztük, de azt nagyon tudja, hogy még mielőtt Rea fizikailag és mentálisan is tisztázta Dannal, hogy Hannah soha a büdös életben nem lesz az övé, amíg ő a Földön tartózkodik, azelőtt nagyon is hajtott rá. Nyilvánvalóan már a gondolat morzsáját is utálja Rea, hogy esetleg most Daniel Hannahra hajtana. Bár igazából bármelyik pasiról és csajról is elmondható ez.

to reagan

I've just came for my unicorn.  

Az azért egészen megnyugtat, hogy nem én vagyok az oka annak, hogy itthon maradt. Már nem mintha azt hittem volna, nyilván nem, Rea erősebb annál, hogy tényleg depis legyen amiatt, mert azt mondtam, hogy ez nekem nem megy.
- Na, hogyhogy? – érdeklődöm. A pubban mondjuk mindig történt valami akkor is, mikor ott dolgoztam. Bár azt hiszem, ez minden munkahelyen így megy, drámázás mindenhol van, én pedig abból szeretek kimaradni. Sokan azt mondják, konfliktuskerülő vagyok, de inkább csak szeretek jóban lenni mindenkivel és nem egy oldalra állni, ha úgy adódna, hogy tényleg „szavazni” kell. Egyébként is, általában mindkét félnek valamiben igaza van, csak alaposan meg kell vizsgálni a saját nézőpontokat, amivel már kevésbé szeretek foglalkozni, így inkább elkerülöm a vitát.
- Az jó, mert én se tudnám annak érezni magam. – Ebben legalább egyetértünk. Viszont az is biztos, hogy ezentúl nem leszek itt olyan gyakran, pedig már most hiányzik ez az egész. A hangulat, a srácok, Rea... Minden.
A konyhába érve le is huppanok és ha már kérdi, kérek tőle egy capuccinot, ám a megjegyzésére már elbizonytalanodom, hogy vajon lesz-e ebből habos-tejes finomság.
- Hát akkor erre most nem látok sok esélyt – biggyesztem le az ajkam, amíg a hűtőben kotorászik, mikor pedig talál két dobozzal, ujjongok.
- Yes! – bokszolok a levegőbe, de aztán elnevetem magam, mikor végül rájön, hogy az egyik tök üres. – Nekem lennének tippjeim, de inkább örüljünk, hogy az egyik még tele van – támaszkodom a pultra, miközben le sem veszem róla a szemem. Persze amíg csak tesz-vesz, mikor visszakérdez és felém fordul úgy csinálok, mintha csak a hajam babráltam volna.
- Jaaaa neeem, dehogyis! – vágom rá azonnal, gondolkodás nélkül. – Nem azért kérdeztem, jól nézel ki, csak épp úgy, mint aki pont most kecmergett ki az ágyból egy jó este után – mosolygok rá tök ártatlanul, mint aki ezzel semmire sem akar célozni. Végül is nem is akarok, csak érdeklődöm. Még hogy úgy amúgy hogy van?! Az üzenetváltásoknál elég szűkszavú volt sajnos.
Aztán mielőtt még beállna a csend, úgy döntök, elmesélem neki a múltkori esetet. Mert már az is hiányzott, hogy ezt elmondhassam neki.
- Biztos nem voltam ott nagyon fejben – mondom, mert hát ezt miért ne tudhatná. – Pont akkor kellett etetnem azt a hülye halat, mikor mi is... tudod... fasírtban voltunk – használom ezt a fura szót, majd a csoki után nyúlok, hogy kibonthassam, mielőtt még megkérdezném, hogy kié lehet?!
- Köszi – húzom magam elé a poharat és bele is szagolok, majd hümmentek egy halkat. Ez az illat is már a mennyországba repít. Na jó, azért nem, de közel áll hozzá. Magamba tömöm a maradék csokit, mikor viszont Rea ismét megszólal, majdnem ki is köpöm azt a falatot, amit éppen rágok. Jó ég. Ennyit arról, hogy itt nem áramlik az információ.
- Igen? – emelkedik meg a szemöldököm és aztán lenyelem a falatot, mielőtt még megfulladnék itt a végén. – És kitől hallottál te ilyesmit? – érdeklődöm. Itt még a falnak is füle van. Vagyis nem itt, hanem úgy tűnik, mindenhol. – Összefutottam vele valami dög unalom, kötelező órán, ha ez jelenti azt, hogy milyen jóban lettünk – nézek rá, hogy most mégis mire akár célozni ezzel, de aztán szépen lassan elér a tudatomig a dolog. – Jaaa. Jaj nem! Rea ugye nem gondolod azt, hogy Dan meg én?! – vágok egyszerre értetlen és közel nevetésbe torkolló arcot. Én nem értem, mindig volt egyfajta féltékenység szerűség Dan irányába Rea részéről, pedig én sosem néztem rá úgy, hogy köztünk valami is lehetne. Elvagyok vele, bírom őt, de nem úgy. Belekortyolok a capuccinoba és kis híján a pultra is köpöm, de még időben lepattanok a székről, hogy a mosogatóhoz rohanjak és inkább oda célozzam.
- Fúj, ez a tej romlott – torzul el az arcom, és rögtön le is hajtok két pohár vizet, mert mindjárt vissza is jön minden. – Ezt meghagyjuk Dannek. – Ha már úgyis a múltkor pont a romlott tejet emlegette. És ha csak egyszer ivott, régebben, akkor épp itt az ideje. – Na jó, inkább ne, mert nem veszem magamra, ha bárkinek is gyomorrontása lenne. Mellesleg biztos Abel inná meg, szerencséjére – mosolyodom el, aztán vissza ülök a székre.
- Na de szóval, visszatérve Danre, nem vagy... Ugye f... Felejtsük el, na. Nincs köztünk semmi, ne aggódj – teszek pontot a végére, mert úgyis tudom, hogy ezt akarja megtudni, pedig tudhatná, hogy nem vagyok olyan bunkó, hogy ha bárkivel is kezdeni akarnék, az pont innen a lakásból lenne. Amúgy sem kívánok senkit még a hátam közepére se. Hiányzik Reagan és közel sem zártam le még az egészet.

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

- Hát, nem tudom, hogy tőlem kellene ezt megtudnod, mondjuk már úgyis elkönyveltek hülye ribancként, szóval akár magasról is tojhatok a véleményükre... a lényeg, hogy jött egy elég fura fazon, aki futárként dolgozik nálunk. Aztán ott van Risa, aki mindennél nagyobb hisztiribanc kezd lenni és kavar össze-vissza a futár csávóval. Hab a tortán, hogy elvileg rohadtul terhes lett Risa, mondanom sem kell, hogy nem álomesküvő után. Múlthéten elszabadultak az indulatai neki is, meg nekem is és ez ment egészen tegnapelőttig, amikor is azt mondtam, hogy nekem ebből most így elég, mert idegileg nem bírom. - Mint egy szép pletykás öregasszony, csak szép jelző nélkül. Oh, Risát bármikor ki tudja beszélni bárkinek Reagan, elég csak utalni rá, már önti a szavakat és mindenféle nemtetszését róla, holott lelke mélyén azért segíteni akarna neki, mert nagyon nehéz helyzetbe került így, hogy tegnap kiderült róla, hogy tényleg terhes. Mindenesetre a világ jobb hely lesz most úgy, hogy Rea és Risa nem egy helyen vannak. És ami azt illeti, talán úgy is, hogy Hannah és Reagan pedig pontosan egy helyen egy időben tartózkodnak, noha Rea jelenleg ezt nagyon másképp érzi.
Halvány lila fogalma sincs, hogy miért van Hannahnak mindig ennyi energiája és hogy tud látszólag kicsapongóan boldogan élni, ez számtalanszor le tudja nyűgözni Reat, aki már azért rutinosan pislog Hannah levegőbokszolására. Nehéz menet révén és néhány hangulatingadozás közepette, de azért sikerül találni egy használható tejes dobozt. Míg Rea kikosarazza az üreset, addig Hannah is telibe talál Rea életének kosarán. Mindig három pontosat dob... Ha ezt tudná Abel, átpártolna a Bostontól Hannah Club-ba.
- Mert most kecmeregtem ki az ágyból egy elég szar este után - helyesel és egyúttal javítja Hannah állítását.
- Amúgy meg tudom, hogy szarul nézek ki, nem kell kamuzni. - Mindent azért nem akar elhinni neki, ezek tények. És ha most Hannah azzal állna elő, hogy szerinte Rea jól néz ki, vagy bármilyen bókot elsüt, ami kicsit is őszintének hat, akkor Rea biz' isten elbőgi magát a capuccinokészítés kellős közepén. - De az kétségtelen, hogy én verem fel legmenőbben a tejhabot! - pucsít be neki valami gáz picsás pózba néhány másodperc erejéig és csak próbál úgy tenni, mintha minden olyan lenne mint régen. Az élet poénja, hogy nincs huszonnégy órája, mikor elfolyt sminkkel, elég ittasan futott egy ismeretlen szőke csaj után a szórakozóhelyen, akire azt hitte, hogy Hannah. Szóval igen, jó szar volt az este, de legalább elvolt egy csajjal, akivel tudott normálisan beszélgetni. Csak beszélgetni.
Buli ide vagy oda, ez a tinta kontra baciölő sokkal királyabb sztori, amiben kivételesen nem Rea égett be.
- Szóval miattam gyilkoltad meg a halat? - néz rá már eléggé komolyan, itt és most nem az érdekli, hogy mi lett a hallal, hanem hogy akkor végül is miatta volt szarul mégis csak és miatta kerülte őt, nem pedig a szülei és a tanulás miatt? Vagy csak komplikál és olyanokat hall Hannah szavaiba, amiket pusztán csak szeretné, ha ott lennének. Mondjuk lehet jobb lett volna, ha előbb gondolkodott volna, mintsem brutál őszintén Hannah-hoz vágja a kérdést, aki közben csokiba fojtja tán nem is létező bánatát.
Rea a csoki mellé odarakja a capuccinoját is, hogy aztán ő is lehuppanjon végre. Eltelik néhány kínos pillanat - legalábbis neki az -, majd kiszökik egy kérdés. Szerinte nem nagy dolog, már azon kívül, hogy ha Hannah rossz választ ad, akkor Dan golyóinak lőttek, de egyébként tényleg csak beszélgetésnek hozta fel. A vele szemben ülő ellenben közel sem ennyire lazához hasonló módon reagál, ami gyanakvásra késztetni. Mégis elmosolyodik és ráfog a bögréjére.
- Szerinted hány ismerősöm van szerte a világban? Egy pubban dolgozom... Arról nem is beszélve, hogy ez a fészek - mutat körbe a lakáson - önti magából a pletykákat, mert mindenki hall valamit, amit nem tud pontosan, úgyhogy megkérdezzük egymást és végül addig fajul a dolog, hogy eljutunk a biztos forrásig. - Vagy csak szimplán lakótársak és együtt élnek, akaratlanul is tudnak egymásról, elég csak arra gondolni, hogy Dan kabátján lévő Hannah hajszálat a éj közepén csukott szemekkel is észrevesz.
Hangosan felnevet, mikor leesik a lánynak, hogy mire is gondolt pontosan. Fúj...
- Neeem, tudom, hogy te meg ő sosem lehettek együtt, de tudod milyen ő, bárkire ráhajt, főleg, ha tudja hogy... na mindegy - inkább belekortyol a kávéjába. Szar a téma, jobb hagyni is, mint rágódni rajta. A lényeg, hogy Dan nem tette be vélhetőleg sehová az ujját, se más végtagját, ahová neki nem szabad. Ez már Rea számára kielégítő, már ha lehet így fogalmazni.
Meglepetten pillant fel a romlott tej hallatán. Tegnap este ivott belőle mikor hazaért. Ennyire részeg lett volna, hogy észre sem vette? Felvetődik az újabb kérdés akkor, hogy mennyire erős már a gyomra, hogy nem kottyant meg szervezetének a rossz tej? Néha nem árt minden szart össze-vissza enni, na és persze inni.
- Érdekes, tegnap én nem találtam rossznak, de az ugyebár semmit sem jelent. De Risa is hasonlóan kiáltott fel a kávéra... Nem vagy terhes, ugye? - Mindent megmagyarázna. Kettejüket meg aztán főleg. És talán megbocsátható, hogy Risa esete után már nagyon is komolyan veszi a témát.
- Nem vagyok féltékeny - válaszol viszont nulla pulzusnyi kellemetlenséggel, inkább gyorsan, monoton mély hangon. Természetesen féltékeny, de nem fogja bevallani. Rea ilyen.
- Amúgy ha rossz, nehogy megidd! Majd kiöntöm.

to reagan

I've just came for my unicorn.  

Pislogva hallgatom a sztorit, néhol elkerekedik a szemem, főleg, mikor azt mondja, hogy „rohadtul terhes lett”.
- Hűha. És megtartja? – érdeklődöm, ugyanis számomra ez valahogy nem tűnik olyan kapcsolatnak az elmondottak alapján, ahová pont egy gyerek hiányozna, de cáfoljon meg bárki is. – Hát... Legalább pihensz kicsit. Az nem jó, ha a munkahelyen megy a feszkó. – Az ember az élete nagy részét úgyis ott tölti, szóval az elég nagy gáz, ha tényleg rossz a hangulat. Risa amúgy is olyan személyiség, akit néha nehéz elviselni amiatt, hogy egész nap képes fel-alá rohangálni és szervezkedni, de nélküle az is tuti, hogy nem lenne ugyanilyen a Woodhaven. – De ha megtartja, akkor nem fog tudni dolgozni. Akkor majd beszervezheted a zenekaraidat – mosolyodom el a tipp után. Úgyis ezt szerette volna Rea, dehát azt azért meg kell hagyni, hogy sajátos ízlése van, nem biztos, hogy a vendégek is odáig lennének azért, amit ő szeret.
Kisebb célzattal kérdezem inkább, hogy minden oké-e vele, mert tényleg úgy fest, mint aki bulizni volt, az ágya pedig pont úgy, mint amit ketten túrtak össze. És hát természetesen ez nem probléma, csak... burkoltan érdeklődöm. Hogy tudjam.
- Szar? – kérdezem felkapva a fejem. – Mi történt? – kérdezem, habár lehet, hogy semmi közöm nincs hozzá, azért mégis kíváncsi vagyok.
- Nem kamuzok, a hajad kócos csak kicsit, egyébként teljesen a topon vagy – mosolygok rá halványan, és végig is mérem tetőtől talpig. Kicsit karikás a szeme, de az enyém is az, csak jól titkolom az alapozóval. Sosem aludtam még ilyen borzalmasan szarul, mint az elmúlt időszakban.
- Hát az tuti, kétség sem fér hozzá – nevetem el magam, mikor meglátom a pózolását és csak elmerengek a dolgon, mert ez egy percre egészen olyan volt, mintha még mindig ugyanaz lenne, minden. Hm.
A halas sztori persze kérdéseket is felvet, ami hirtelen szegeződik nekem.
- Rea, két hétig nem beszéltünk – sóhajtok. – Az sem hatott rám túl pozitívan – pillantok rá. Nincs ebben semmi titok, a tanulás igazából leginkább kifogás volt, anyámék miatt nem találkoztam vele, vagyis tulajdonképp azt tervezgettem, hogy miképp lenne a legjobb ez az egész hülye sztori.
Fontos nekem, ezt ő is tudja, a múltkor is mondtam neki, vagyis úgy emlékszem, hogy említettem, és ezt még úgy sem másítom meg, hogy már nem vagyunk... együtt.
Erre gondolva viszont kicsit el is kezd hiányozni a fizikális kontakt vele, úgyhogy próbálom másfelé terelgetni a fejemben a témát, amire aztán ő is rásegít.
- Huu, akkor jobb lesz vigyázni. – Persze csak viccelek, nem gondolom komolyan. Vagy... De.  Kicsit aggódni kezdek, hogy mi van, ha véletlenül a fülébe jut majd ez a vőlegény dolog, hát azt nem igazán szeretném. Majd egyszer elmondom neki, ha már lecsillapodtak a kedélyek.
- És a biztos forrás mit állított? – kérdezek rá, ha már itt tartunk. – Jó, lehet, hogy megittunk egy-két italt is – teszem hozzá, aztán leesik, hogy pontosan mire is gondolt. Ezek a feltételezések teljesen lehoznak az életről néha. Főleg, ha eljutnak az agyamig, hogy mire célozgatnak a többiek. Ha nem konkretizálnak, nos, nem mindig gondolok arra, amire ők és olyankor egész ciki helyzetek tudnak kialakulni.
- Hát, ha hajt is, én nem nézek rá úgy – tisztázom a helyzetet szerintem már többedszerre azalatt, mialatt Rea és köztem egy kicsivel is több kezdett alakulni, mint barátság.
Ahogy viszont beleiszom a capuccinoba, majdnem rögtön vissza is köpöm. Fúj!
Miután visszatérek a csaptól és bekapom az utolsó kocka csokit, érdeklődve hallgatom, amit mond.
- De, a hatodik hónapban vagyok, Reagan – forgatom meg a szemem és meg is simogatom a hasam. - Kóstold meg, ha nem hiszed – tolom elé a csészét. – Mellesleg nem lehet, hogy az a másik doboz volt és te voltál az a... seggfej, aki üresen visszarakta? – bököm oldalba széles vigyorral, hiszen szerintem ez lehet a dologban. Mondjuk ez tőlem is kitelne, főleg ha iszom is némi alkoholt előtte, abszolút nem kell csodálkozni ilyesmiken.
- Akkor jó, nincs is mire – mondom automatikusan, de egy pillanatra teljesen kimegy a fejemből, hogy mi már... Szóval ha lenne is... Na mindegy.
- Nem iszom, mert utána itt ragadok a lakásban, azon belül is a vécében – nevetgélek és a pultra támaszkodva dőlök előrébb. – De a hab, az tökéletes lett – mosolygok, és a tekintetem az övére vándorol. Kicsit közelebb is vagyok hozzá most, mint kellene, de ezek már olyan berögzült, automatikus mozdulatok, hogy kell idő, mire kikódolom magamból és igazából abban sem vagyok biztos, hogy menni fog.
És be is következik az a pár pillanatnyi csend, ami elég lenne ahhoz, bármelyikünk is mozduljon egy kicsit, de emlékeztetnem kell magam, hogy nem tehetem ezt sem vele, sem magammal, hisz ez csak kínzóbb lenne mindkettőnknek.

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

- Nem tudom. Fogalmam sincs. - Szerinte még Risának sincs, egyelőre nagyon új ez a dolog és Rea jogosan érezhetné magát szarul, hogy már most pletykál, de hát ő mindig is ilyen volt, szóval ki lepődik meg ezen? Hannah szájából is kiszökik a zenekaros emlék, Rea azt nagyon szeretné már elfelejteni és ezért próbálja bemesélni, hogy nem nagy cucc és már rég túl van rajta, na meg nem is érdekli igazán, hogy kik zenélne. Örülne végre valami jó zenének, de már nem is akarja elhinteni az ötletet, mert azt a hisztit és cirkuszt ő nem akarja még egyszer újrakezdeni, ami talán még mindig tart a két lány között. Csak legyint, nem akar róla beszélni még Hannahval sem, van elég baja és anélkül is elég nagy a pulzusa így a szőke közelében.
- Öhm... - próbál valami válaszféleséget összekaparni, de nem akarja tudatni vele az igazat, mert az túl őszinte lenne és miért nehezítse Hannah életét? - Csak a többiek rávettek, hogy sokat igyak és nem éreztem jól magam. - Ahhoz képest, hogy eredetileg valami olyat akart volna hazudni, hogy "megint rossz volt a szex egy pasival, de ő megpróbálta legalább", nem is hazudott, mert ez tényleg így volt, sokat ivott, az megint más dolog, hogy be is aludt ott ültében, míg a többiek vígan beszélgettek meg táncoltak. Hát jah, ez Reagan.
Szinte már imádkozik, hogy ne mélyüljön el a téma a kinézetéről, de bárhogy reméli, Hannah fején találja a szöget és oda veri be, ahol Reának a legjobban fáj. Mosolyogni próbál, a hónapban már ez a második bók, amit kap, ez végtére is eléggé haladás. Hannah ennyire nem érzi, hogy mi a helyzet? Vagy ő tényleg ilyen könnyen túl tudott lépni a történteken?
- Hát azért kösz... - reagál rá talán túlságosan saját szemszögéből, miközben látszik rajta hogy nem érti a dolgot. Csak máshogy gondolkozik mint Hannah, ennyi az egész.
Talán furcsa, talán pedig teljesen evidens, hogy minden téma kettejük között ugyanoda vezet, nem kivétel a halas sztori sem, csakhogy Rea egyre nehezebben tudja magát tartóztatni. Majdnem kicsúszik keményen a száján, hogy hát bassza meg, ki az aki nem válaszolt két hétig a halomnyi üzenetre, ha ennyire hiányzott neki Rea, akkor egy okét odanyomhatott volna, viszont minek lökje rá durván az asztalt, sehová sem vezetne, úgyhogy mindössze nyel egyet és próbálja szebb szavakkal kifejezni magát. Ha most nem Hannah ülne mellette, már rég borulna az a bizonyos asztal.
- Én próbáltam - nyög csak végül ennyit és inkább belefolytja indulatait a kávékészítésbe.
Van, ami nem marad nyomtalanul, ilyen Reagan összes tette Hannah felé és fordítva. Most speciel épp a fordítottja történik és Rea jókedvűen elmosolyodik a kérdésre.
- Ez a biztos forrás te magad vagy - tudatja vele, hogy Dant ő speciel nem faggatta, de most Hannah szépen elmondott sok mindent a közelmúltról. Reának több, mint megnyugtató, hogy eddig nem történt katasztrófa és Dan nem lőtt túl a célon, biztos ami biztos jobb tisztázni, hogy ez így mindenkinek a legjobb. Persze tudja jól, hogy nem védetheti le magának Hannaht, most már főleg nincs semmi joga hozzá, pedig továbbra is azt érzi, hogyha tehetné, a világ összes pasijától megvédené.
Risa esete után kicsit jobban rá van pörögve a terhességre, így nem tudja annyira viccesnek ítélni Hannah válaszát, de érti ő, hogy ez butaság, nyilvánvalóan nem terhes, ahogy nem is akarja még jobban megkérdőjelezni, hogy mennyire rossz a tej, mert ha tényleg rossz, akkor Rea is biztos kihányna mindent ami hasában van a tegnap este miatt.
- Nem akarom megkóstolni - fintorogva húzza a fejét. - Csak nem voltam annyira részeg, vagy hát tudja a fene - tagadja, de azért be kell ismernie, hogy ez egy elég valószínű forgatókönyv. Csak akkor meg további kérdések jönnek elő, amiket nem akar tudni: Hogyan került haza? Mi történt a drogos lánnyal való beszélgetés után? Holt biztos, hogy nem smárolta le, de azért ijesztő, hogy nincsenek meg a képkockák.
Folytatódik a mindent tagadok hadművelet és egyre kellemetlenebbül érzi magát Rea, miközben Hannah egyre csak mosolyog, ami szintúgy fájdítja szívét, mert még mindig rohadtul szépnek tarja. Annyira könnyen lehetne minden szép és jó, de ehelyett minden kínzó kegyetlen hideg pokol számára.
Nem néz ki túl boldognak Rea, kissé magába is szottyan, s mire visszatér a jelenbe, azon kapja magát, hogy közelebb van hozzá Hannah, mint azt szabadna. Ilyen közelségből nem tudja elrejteni a szemeiben csillogó fájdalmat és szorongást, melyek szinte könyörögnek neki, hogy ezt ők ketten ne folytassák, de néhány néma másodpercen át nem tudja megszakítani a szemkontaktust.
Zavartan köszörüli meg a torkát és végül ezzel ugrasztja ki magát az őrületből, Hannah kis híján magához szippantotta. Megnyalja ajkait és halkan sóhajtva feláll a székből.
- Szerintem szedjük össze a cuccaidat, mielőtt még lesmárolnálak - mondja egész lemondóan és végül feladja a burkolózásnak ezen részét. Elveszi a cappuccinot és kiönti a csapba, aztán otthagyja saját megmaradt kávéját az asztalon és elindul a szoba felé, abba a nagyon is rendetlen szoba felé, ami nem olyan, mint mikor Hannah is ott aludt időnként.

to reagan

I've just came for my unicorn.  

- Hát én tuti nem vállalnám be a gyereket ilyen kapcsolatba. – Ha Risával beszélnék és azt mondaná, hogy megtartja, lehet, hogy azt mondanám, hogy jól dönt. Végül is, mindenki úgy csinálja, ahogy neki jó, de magamban azért tuti, hogy kicsit elgondolkodnék, hogy hogy lehet valaki ilyen felelőtlen? Mindegy is. Nem az én dolgom.
Az viszont sokkal jobban érdekel, hogy miért volt Reának rossz estéje? Azt akarom hinni, hogy nem miattam, remélem, kezdi túltenni magát a dolgokon... Bár az is tény, hogy még én is meglepődöm most egy kicsit magamon, hogy hogy vagyok képes ennyire jól kezelni most, hogy kettesben vagyunk a lakásban? Reagan tuti azt gondolja, hogy nekem még se kottyant az egész szakítósdi, pedig de. Ha nem beszélünk, ha nem vagyok itt, akkor folyamatosan rajta jár az eszem és azon ostorozom magam, hogy nem kellett volna.
- Sajnálom – préselődik a szám kemény, keskeny vonallá.
Érdekesen alakul a dolog és akárhogy akarnánk, tényleg minden téma valahogy afelé vándorol, hogy a végére oda lyukadunk ki, hogy mi, hogy történt az elmúlt időszakban meg hogy ki mit próbált és mit nem?!
- Tudom, én nem válaszoltam – fojtom belé a szót én is, ha esetleg még folytatná. Tisztában vagyok vele. Attól még hiányzott. És szeretnék rá magyarázatot adni neki, de nem lehetek teljesen őszinte. Nem akarom, hogy a szüleimen csattanjon a dolog a végén, vagyis inkább rajtam, hogy megint csak meg akarok felelni és nem érdekelnek a saját érzéseim. A helyzet az, hogy a két hét alatt még magammal is egészen jól elhitettem, hogy jobb lesz majd így és lehet, hogy valóban nekem egy férfi mellett van a helyem.
Aztán jön itt a féltékenykedés is, mellesleg mikor Reagan közli, hogy én magam vagyok a forrás, kicsit zavarba is jövök.
- Ez szép kijátszás volt – mosolyodom el. – Viszont nincs titkolni valóm – jelentem ki határozottan, miközben ki is húzom magam. Addig még nem jutok el, hogy ha történt is volna valami, Reának ahhoz már nem sok köze lenne. Sajnos. De nyilván nem, az nagyon nem én lennék, ha kvázi nekiugrasztanám őt Dannek. Isten ments.
A fintorára és a tagadásra szélesen elvigyorodok.
- Persze, csak nem – bököm oldalba kicsit, mert mostanra már egész biztos vagyok benne, hogy tényleg így történhetett, ahogy állítottam. – De tök mindegy, nem lényeg – teszek pontot a végére, mielőtt még Rea jobban belelovallja magát ebbe az egész sztoriba, mint kellene. Láthatólag nincs olyan vicces hangulatban, mint egyébként tudott lenni, mikor feljöttem hozzá és ez teljesen érthető is. Csak én akartam azt hinni, hogy lehet minden ugyanolyan. Hát hogy lehetne?
Mikor végül a pultra támaszkodom és az arcát fürkészem, ahogy rám néz, egészen belelátok a lelkébe. Csillognak a szemei, egyértelmű, hogy nem az alkoholtól, hanem mástól, és tényleg látszik, hogy nincs jól. Miattam.
Hjaj basszus. Én sem vagyok. Ha látna a hétköznapokban, ahogy megyek fel-alá a házban céltalanul, azon agyalva, vajon most jó ötlet-e írni neki vagy inkább hagyjam a fenébe, láthatná, hogy nem vagyok ugyanaz. És visszacsinálnám. Ha nem lenne az anyám beteg, senki és semmi nem érdekelne, mit mond és gondol. Még arra a hülye rendezvényre is elmennék. Most pedig simán megcsókolnám.
És szinte üzenek a tekintetemmel, én is akarom, csak azt nem, ami utána jön. Nem lehetne valahogy megállítani az időt?
Aztán mikor megszólal, nagyokat pislogok.
- Ja igen, a cuccaim – sóhajtok én is, aztán lehuppanok a székről és utána cammogok. A szobába érve megemelkedik az egyik szemöldököm, úgy nézek körbe a káosz közepette.
- Ezt egyedül csináltad? – kérdezem kicsit vicceskedve, próbálva burkoltan tudakolózni egy kicsit, habár több mint valószínű, hogy úgyis átlát rajtam és a hülye kérdéseimen.
Közben rájövök, hogy több cuccom van itt, mint amire emlékeztem.
- Lehet, hogy költöztető is kellett volna – fújom fel a számban gyülemlő levegőt majd lassan ki, ahogy az egyik itt hagyott holmimról a másikra siklik a tekintetem. – Azt hittem, már bezsákoltad őket. – Tényleg azt hittem, hogy dühében és csalódottságában megteszi. Úgy könnyebb lett volna ez a hurcolkodás. Na meg úgy is, ha nem lenne itt és legalább egy kicsit is akarnám, hogy vége legyen.

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

Rengeteg érzés kavarog benne Hannah iránt, tán ingerül, szomorú, magányos és ezzel együtt fáradt, valamint másnapos is, amikből talán nem egy látszik fizikailag rajta, mégsem érez haragot egykori barátnője iránt és semmiképpen sem akarná rázúdítani az elmúlt napok fáradalmait. Ha tehetné, megkímélné önmagától is, de hát mit tudna tenni jelen esetben? Csapja rá az ajtót? Hiányérzet maradt Reaganban a legutóbbi találkozásuk óta, de azért próbálja elhitetni magának, hogy a múltat lezárták, jobb nem beszélni róla, igyekszik nem foglalkozni azzal, hogy mi történt Hannahval, vagy inkább mi történhetett pluszban, amit talán nem mond el neki, ám olykor egy-egy válasz erejéig kicsúsznak amúgy is brutálisan őszinte szavai, mint most is. Szarul is érzi magát érte.
Inkább próbál más témákra evezni, csak sehogy sem jön össze, ugyan mi lehetne ebben a meglepő, mikor az elmúlt hosszú hetekben minden kavicsról ő jutott neki eszébe. Minden ugyanoda vezet, egy emberhez és egy központi témához: kettejükhöz.
Próbálja poénosabbra venni a dolgot és elmondja, hogy éppen most vallott be majdnem mindent neki, ami Dannal kapcsolatos, holott megkérdőjelezhetné, hogy esetleg történt-e más is, de nem teszi, hisz Hannahnak, ahogy érzi is, hogy nem kell túlgondolni kivételesen ezt a dolgot. Mindenesetre az kétségtelen, hogy Hannah továbbra is nagyon édes és a történtek ellenére Rea még mindig olvadozik belül tőle.
- Viszont ez esetben, tudom már, melyik kapura játszik... - gondolkodik el egy fokkal halkabban, valószínűleg már ő maradt egyedül, aki még mindig nem látta tisztán Dan szerelmi ügyeit, ami valljuk be, betudható annak is, hogy rendesen félti tőle Hannaht. Nem is érti, miért foglalkozik ennyire vele, talán csak addig jobb, ha nem a saját bajain rágódik, hanem mások életén döngeti szétcsépelt agyi sejtjeit és ki lehetne jobb az elmeelterelő hadműveletre, mint ő.
Annyira ciki lenne, ha kiderülne, hogy tényleg Rea volt a balfék, aki visszatette az üres tejes dobozt éspervagy ivott is a megromlott tejből, ellenben ha hozzátesszük, hogy részeg volt, úgy már egy teljesen elfogadható és jópofának tűnő merényletnek is betudható a baklövés. Persze ha itt élne Hannah, akkor biztosan minden rendben lenne a lakásban és nem történnének katasztrófák, még ha ez azzal is járna, hogy megnő vízszámla és a kajaköltség. Ha csak ezen múlna, Rea biz' isten kifizetné ezeket.
Fogalma sincs, hogy történhet olyan, ami most mégis megtörténik vele, miért és hogyan került ő ilyen közel azokhoz a gyönyörű szemekhez és miért kezd el elmélyedni bennük. Sajátjaira nem is figyel, csak gondolkodás nélkül hagyja elsietni a másodperceket. Fura neki Hannah. Annyira természetesnek mutatkozik és mégis érzi Rea, hogy szíve mélyén itt többről lehet szó, mint szimpla "megbeszéltem magammal, hogy vége" felfogásról. Elsősorban az is szomorítja szívét, hogy egyszerűen nem érti az egészet. Nem vágja, hogy mi van Hannahval és miért. Tudna egy valósnak tűnő indokot kreálni, de azt legutóbb merőben tagadta. Mindegy, nem fogja elkezdeni kínozni, hogy valljon be mindent, dehogy is, ő csupán aggódik érte.
Ha már őszinte pillantások, akkor őszinte szavak is társulnak hozzá. Mit titkolja, hogy legszívesebben még mindig helyben lesmárolná? Inkább bemegy a szobába, hogy összeszedjék együtt Hannah cuccait, végtére is ezért jött.
- Sose becsüld alá a képességeimet! Hatalmas tehetséggel vagyok megáldva, ha kupiról van szó. - Csoda, hogy eddig még nem vette észre, de persze valóban most sokkal nagyon a rendetlenség, ami tükrözi a napjait. Elkezdi összegyűjteni a cókmókokat, egy-két plüss, a kedvenc kispárnája, még a papucsát is kihalássza az ágy alól, miközben a ruhásszekrény felé bök, hogy nyugodtan túrja fel. Lehet nem veszi észre, hogy mióta... hát mondhatni nem találkoznak oly sokat, Rea sokkal nőiesebben öltözködik, úgyhogy azok is kerülnek a szekrény könnyen hozzáférhető részére. Ez Reának már nem újdonság, általában így szokott lenni. Ha látta volna tegnap a buliba... tiszta picsa volt. Rá se lehetett volna ismerni.
- Autóval vagy? - Ez egy fontos szempont. - Csak mert ha nem, Abelnek eeelvileg van egy járgánya, nem mondom, hogy nyugodtan ülj be mellé, ő azt állítja, hogy már egyszer hazahozott engem, de én arra nem emlékszem - nem kell atomfizikus diploma ahhoz, hogy valaki rá jöjjön, vajon mi lehetett a szituáció - szóval, ha netán úgy adódik még neki is tudsz szólni. - Mivelhogy Reának nincs autója, oh hogy is lehetne, annyi pénz ritkán van a számláján, bár mentségére szóljon, a keresetének egy részét hazaküldi.
- Ez a tiéd? Öhm, mármint ez a tiéd - halász elő a lepedő alól egy tűzpiros csipkés tangát. Ő nem hord ilyeneket, szóval csak egy emberhez tartozhat és az nem Kaylee. Bizony ám, annyira azért ő sem fekszik le mindenkivel, mint sokan gondolnák róla.

to reagan

I've just came for my unicorn.  

Nem számítottam rá, hogy Rea itthon lesz, és bevallom, ahogy megláttam az ajtóban, kicsit féltem ettől az egésztől, habár én ajánlottam fel ezt a barátosdit, mégsem vagyok még egész biztos benne, hogy működni fog. Bárcsak.
Most viszont úgy érzem, hogy fut egy fajta feszültség a levegőben, de annyira nem vészes, mint sejtettem, hogy lesz. Viszont van egy rossz előérzetem, hogy nem lesz ez mindig így, és valamikor biztos ki fog robbanni a konfliktus, amiben ha lehet, én nem vennék részt, dehát ezt elég nehéz elkerülni, ugyebár.
- Kétséges volt?  – emelkedik meg a szemöldököm kérdőn, ahogy oldalra sandítok rá. Most nem egészen értem, hogy mire céloz ezzel.
Ahogy azt sem, hogy mi ez a terhességes vád a tej miatt, na meg hogy miért nem veszi viccesnek, hogy valószínűleg ő volt az, aki visszatette az üres tejes dobozt. Nincs ebben semmi baj. Mintha Rea most a szokásosnál is érzékenyebb lenne mindenre, amit persze értek, azt hiszem ez tök normális egy szakítás után, de valahogy azt érzem, hogy sokkal jobb lenne neki, ha megszakítanánk a kapcsolatot.
Ahogy bemegyek a szobába, rendetlenség fogad, ami persze megszokott, ha úgy vesszük, na de nem az ekkora.
- Mondjuk azt tudom – mosolyodom el, és igazából azt sem nagyon tudom, hol kellene kezdenem. Tényleg szanaszét vannak a cuccaim még. Figyelem, ahogy gyorsan összedobálja a dolgokat, addig csak pislogok, hol az előbbi jelenet, hol pedig amiatt, hogy nem gondoltam, hogy ez ilyen gyorsan fog menni.
Mindenesetre a szekrényhez megyek és kinyitom, hogy kiválogathassam a ruháimat. Meglepődöm, mikor egy igencsak rövid és mélyen dekoltált ruha akad a kezembe a polc tetejéről, amivel első körben nem igazán törődöm, inkább kiveszem az enyéimet, amit első blikkre találok, lopva pedig az egyik kedvenc oversize alvós Rea-pólót is becsempészek a többi közé. Nem tudom miért, talán mert tudom, hogy az olyan... Rea illatú.
- Nem emlékszel? Hogyhogy? – pillantok felé, elsőre le sem esik, hogy mire céloz ezzel. – Lehet, hogy megkérem majd rá, ha hazaér. Biciklivel jöttem, azzal nem kísérlem meg inkább. – Annyira azért nem vagyok hülye. Ha táskák nélkül is képes vagyok elüttetni magam, akkor feltehetőleg táskákkal csak rosszabb lenne a helyzet.
Felé pillantok a kérdésre és kicsit oldalra biccentem a fejem, úgy szemlélem az alsóneműt.
- Hát... Az enyém, asszem’. Másé is lehetne? – pislogok rá ártatlan mosollyal, majd lerakom a ruhakupacot a földre és a fejemmel afelé biccentem, hogy tegye csak le oda.
Aztán visszalépek a szekrényhez, és csak a kezembe veszem azt a ruhát, amit az előbb láttam, hogy leereszthessem és magamhoz mérjem.
- És ez a tiéd? – kérdezem, aztán minden jelzés nélkül felé dobom a göncöt. – Nem is láttam még ezt rajtad sosem. Muti már, hogy áll – mosolyodom el, hisz kíváncsi vagyok, ugyanis a darab elég rövidnek és mélyen dekoltáltnak tűnik így első blikkre. Rea ritkán vett fel ilyet, pedig nagyon is jól nézett ki ezekben és több mint valószínű, hogy pasimágnessé válik benne rögtön, mert hát bármelyik irányból közelítem meg, mindenhogy jó nő Reagan. Azért ha egyszer megjelentünk együtt és ilyesmi ruhát vett fel, néha átéreztem, hogy ő vajon mit érezhet, ha én hasonlót veszek fel. Mellesleg én a pasikat is ugyanúgy szeretem, mint a nőket, szóval ő egyel rosszabb helyzetben is volt sajnos.
- Kíváncsi vagyok – vetődöm le az ágyra, aztán hátrébb csúszok a támláig, és keresztbefont karral vizslatom. Igazából meglepődnék, ha belebújna, de most már tényleg nem tudom, milyen hangulata van.

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

Hannah kérdése döbbenti rá, hogy mennyire kétértelműen fogalmazott, holott sosem kételkedett abban, hogy kedves Daniel lakótársa a nők iránt van oda száz százalékosan, mindössze azt nem értette ezidáig, hogy most akkor pontosan melyik csaj kell neki, vagy úgy őszintén, legyen mindegy és valamelyik azért csak összejön. Nah pontosan ezt a hozzáállást nem bírja Reagan és noha sosem kérdezte meg Dant, hogy akkor most tényleg mindenkire hajt egyszerre, vagy mindössze Reagan látja rosszul, ez nem az ő ügye és nem is akar belekavarodni.
- Jah nem, úgy nem volt kétséges, hogy a csajok a mindenei, csak nem vágtam még le, hogy kire hajt most. Nekem baromira úgy tűnik, hogy Kaylee most az áldozata - rántja meg a vállát a végére, jelezvén, hogy amúgy tökre leszarja így már, neki csak az a fontos, hogy Hannaht hagyja békén, de őt nagyon, hiába nincs köztük hivatalosan semmi, bár az is tény, hogy hivatalosan soha nem is volt, ebből kifolyólag pedig miért ne tarthatná távol a pasikat Hannahtól a továbbiakban is? Ezzel még küzd magában, mivel tudja, hogy nem lenne helyes dolog ennyire foggal-körömmel ragaszkodni hozzá.

A szobába érve Reagan nem is sejti, mennyire sok indoka lehetne a kupira, ő egyedül egy állításban hisz, ami azt vallja, hogyha a lélek nem békés, a szoba se lesz rendben. Nem véletlenül hívta fel olyan sok idő után az öccsét, remélte, hogy mellette egy kicsit jobban ki tud lendülni a megszokott és baromira elromlott világából és nagyban meg fogja dobni a hangulatát a szoba átrendezése, kifestése, egy új ágy és minden egyéb marhaság. És ha már jön az öccse, még jó is, hogy most átjött Hannah a cuccaiért, kevesebb dolga lesz Reának, mert nem kell bezsákolnia őket az övéivel együtt. Nincs kevés ruhája, relatíve, hiszen Hannahnak csak nála annyi holmija van, mint az övéinek a fele. Jön jönne ide egy kocsi.
- Hát mert be voltam rúgva - feleli nevetve, miközben széttárja kezét. Igaz, ez még régebben történt és biztos, hogy Rea hívta fel Abelt hajnali három körül, hogy jöjjön érte, mert nem tud, vagy nem akar hazamenni metróval.
- Legfeljebb ha nem ér haza addig, akkor segítek elcipelni - mondja, de már fordul is meg, hogy virtuálisan pofán verje magát, mialatt azt szajkózza, hogy mekkora egy mazochista állat ő. Amúgy sincs olyan állapotban, hogy kitegye a lábát, most is egy szál bugyiban meg valami nagy pólóban mászkál a lakásban melltartó nélkül. Közben előhalássza valahonnan az isten háta mögül Hannah bugyiját.
- Nem aludt itt senki más csajszi, ha ez érdekel - adja meg a választ Hannah annyira nem is burkolt kérdésére. Szomorú igazság, de ez van, Reagan utoljára Hannahval osztotta meg a szobáját és az ágyát. Kérdést hallva megfordul, majd focistákat megszégyenítő reflexszel kapja el a felé repülő ruhát.
- Igen. Pedig megvan már egy ideje, csak előbb látnánk fehér hollót, mintsem rajtam ezt a göncöt. Mondtam, hogy durva este volt, naa. - Még ha nem is ezt a ruháját vette fel, hanem egy másikat, egy fekete kétrészest és azért valamivel Reaganhoz illőbbet. - Ezt most komolyan gondolod? - pislog Hannahra, aki közben kényelembe is helyezi magát. Nem érti, mi a franc történik most, de ha az, hogy Hannah konkrétan arra kéri, hogy vetkőzzön neki, akkor kiköpi a belét. Na nem mintha annyira újdonság lenne, mikor ötmilliószor csinálta már, de azért ez mégis durva egy szakítás után és ismételten elgondolkoztatja őt Hannahval kapcsolatban.
- Öhm, hát jó - mondja végül néhány másodpercnyi érthetetlen pislogás után és titkon reméli, hogy Hannah nagyon is szenvedni fog attól, amit most kért tőle, ám legyen, egye meg amit főzött.  
Az ágy mellett, előtt állva fogja sok számmal nagyobb pólóját és egy mozdulattal kibújik belőle, így mindössze egy darab francia bugyi díszíti testét. Ledobja maga mellé a földre - ami amúgy még szexi is tud lenni, de egyúttal tökéletes bizonyítékkal szolgál arra, hogy bizony egyedül is nagyon könnyen csinál kupit ebben a pici szobában -, majd a csini ruháért nyúl, hogy magára vegye. Egy ideig forgatja a kezében, látszik, hogy azon gondolkodik, vajon felülről vagy alulról bújjon bele, de végül egyszerűen magára húzza, mint egy pólót. Már most kényelmetlenül érzi magát benne, sokkal jobb volt egyszerűen meztelennek lenni Hannah előtt, mint ebben a testre feszülős valamiben igazgatnia magát. Jó, van benne valamennyi Rea stílus és az is tény, hogy sosem volt egy szégyellős típus, de azért ez még mindig nem az ő világa. De legalább a tetkói szépen látszanak benne, már kezd rémleni neki, hogy pont emiatt vette meg anno egyik elborult pillanatában.
- Fogalmam sincs, miért nem dobtam már kukába - néz felegyenesedve Hannahra, jelezvén, hogy hát ő felvette neki, ha már ez volt a kérése.

to reagan

I've just came for my unicorn.  

- Hát egyszerre mindenkire, nem? – Vagy van olyan, hogy Dannek egyidejűleg egy kiszemeltje van? Végül is. Biztos van. – Kaylee szerintem nem tudná hosszútávon elviselni, na meg. Annyira különböznek. Bár az ellentétek vonzzák egymást, szóval még akármi is lehet – állapítom meg, bár valahogy tényleg nem passzol nekem a dolog, ha lelki szemeim előtt elképzelem őket együtt. Azért legyenek boldogok. – Mondjuk cukik lennének. Hátha Kay segítene neki, hogy legalább kicsit benőjön a feje lágya. – Az igazság az, hogy ebben azért kicsit kételkedem, mert azért mi több dologban hasonlítunk Dannel, mint bárki is gondolná.
A szobában aztán kicsit előtörnek belőlem az eddig elnyomott dolgok, hisz itt minden annyira... Rea. Meg én. Mi. Oh a fenébe már, de tényleg. Magam alatt ásom a gödröt, kicsit kezdem azt érezni. Miért nem pakolhattam össze se szó se beszéd és léptem le? Vagy mondtam, hogy majd visszajövök máskor? Ja! Tudom! Mert az túl egyszerű lett volna.
- Jaaaa – mosolyodom el. Hát persze. Mi másért ne emlékezne? Néha azért túl tudta tolni Rea is a bulizást. Én meg általában a józanok csapatát erősítettem, akik aztán az átbulizott éjszaka utáni reggelen kicsattanva röhögött a többieken, akik viszont szenvedtek. Nagyon is. De legalább reggelit nem kellett intézniük maguknak. Aztán volt, mikor én is túltoltam az alkoholt és visszanyalt a fagyi.
- Nem kell, dehogyis! Megoldom, ha nem ér haza. Ezért ne törd magad. – Nem is értem, miért ajánlotta fel. Valószínűleg gondolatban már szidja is magát miatta. Persze ezt nem várnám el tőle, szerintem így is alig várja, hogy végre hazatoljam a seggem.
Valahogy megnyugtat a tudat, hogy nem volt itt más. Nem szabadna féltékenynek lennem, és nem is vallanám be neki, hogy a kérdésem mögött az bujkál – nyilván enélkül is tisztában van vele -, viszont teljesen megnyugtat a kijelentése.
- Ühüm. Persze most már lehet. Még addig is lehetett volna... Vagy nem... De most már igen – legyintek, mire már én is totálisan belekavarodok a mondandómba. Ez ciki volt.
- De ennyire? – kereskednek el a szemeim. Hát oké, hogy durva este de ez a ruha azért tényleg nagyon kihívó. Nem tudom, mit szólt volna, ha én egyszer ilyenben jelentem volna meg egy buliban.
Bólintok a kérdésre. Ha már megvan, hadd nézzem, hogy áll rajta. Nem vagyok egészen biztos, hogy a szakítás – vagy mi- után megteszi, és tulajdonképp én sem gondolok bele rendesen, hogy mire kérem. Mikor azonban azt mondja, hogy „hát jó” és elkezd... vetkőzni...
Oh Hannah, te hülye! Mégis mit gondoltál, hogy veszi fel azt a göncöt? Ahogy lazán ledobja a rajta lévő pólót és realizálódik bennem, hogy nincs rajta más egy bugyin kívül, automatikusan kapok az egyik párnáért, hogy eltakarhassam az arcom, de mégsem teszem. Csak pislogva figyelem, és inkább magamhoz karolom a díszpárnát. Azt hiszem, el is pirulok kicsit. Basszus, hogy én mekkora hülye vagyok, de tényleg.
Mikor aztán végül rám néz, hogy jelezze, felvette. Csak megköszörülöm a torkom és mosolyt erőltetek az arcomra.
- Hát mert kár lett volna érte – mondom kicsit rekedtesebb hanggal, majd lehasalok az ágyra úgy, hogy a fejem az ágy végébe kerüljön. – Csoda, ha egyedül jöttél haza ebben a ruhában. – És ezt teljesen komolyan mondom. Mondjuk az biztos, hogy inkább a pasik figyelmét keltette ezzel fel, mintsem a nőkét. Végül felállok és megállok vele szemben, majd a mellrésznél a fűzővel kicsit szorosabbra húzom a dekoltázst.
- Néha jobb, ha kicsit többet takar – mosolygok rá ártatlanul. – Persze ha nem azt akarod elérni, hogy a szemed helyett valaki folyamatosan a melleidet nézze – vonok vállat. – Azért nagyon dögös és igazából kiengedve se olyan rossz. De te ebbe kényelmesen érzed magad? – képedek el kicsit. Nem értem. Szinte sosem vett fel ennyire kihívó ruhákat. Volt, ami rövid volt, meg ilyesmi, na de ez... Mindent mutat, jó ég! Nem zavar, csak számomra kicsit furcsa.

Hannah & Reagan

'I didn't know that I will love you so much'

Meglephetné, de annyira mégsem döbbenet, hogy Hannah jobban ismeri Dan és Kaylee viszonyát, mint Rea maga, lehet túlságosan szeret magának élni és elkerülni azokat a beszélgetéseket, amikhez szerinte nem sok köze van, pedig akár még lehetne is, csak ahhoz szociálisabbnak kellene lennie. Nevet egyet Hannah megjegyzésén, jó érzés, hogy nem csupán egyedül gondolja Danról, hanem jó indoka is van tehát rá.
- Szerintem még szurkolnék is nekik… - Elsőre nem így volt, sőt, Kayleet túl jó nőnek tartotta, hogy Dan mellett végezze szegény, de azóta már nem erőlködik, mert úgysem ő fogja megváltani a világot és összehozni a párokat.  
A világ legnagyobb mazochizmus-sorozatát követi el most Reagan attól a perctől kezdve, hogy beengedte a lakásajtón a lányt, pedig egyértelmű volt, hogy egyenes út vezet majd a szobáig ahol azért szorul belé annyi tisztelet és elfojtott, de minduntalan csillapíthatatlan vágy is Hannah iránt, hogy ne egyedül hagyja őt összecuccolni a saját hálójában.
Visszafogott bólintással örül a válasznak, miként inkább ne kísérje el hazáig a cuccaival, igaz, ebben az esetben nem lehet elég jó választ adni szívének, mert így meg azon kezd el rágódni, hogy miért nem akarja, hogy elkísérje és többet legyenek együtt, de betudja elsősorban annak, hogy Hannah egy egészen rendes lány, aki nem akarja, hogy miatta hurcolkodjon Rea.
Nem is gondol eredetileg arra, hogy bárki más lány nála aludjon, de Hannah feldob egy magas labdát, amit nem hagyhat figyelmen kívül. A keszekusza válaszára meglepetten és mosolyogva húzza magasra szemöldökeit, miközben maga sem tudja, hogy mi a franc történik most Hannah fejében. Nagyszerű, most már ötmilliárdféle módon kimondták, hogy szakítanak.
- Akkor nem gond, ha holnap esetleg itt alszik valaki? - vigyorodik el. Húzza az agyát, de nagyon kíváncsi, hogy erre mit lép vajon. Nem mintha tudna valamit a holnapjáról, még a máról sincsenek fogalmai, nemhogy a jövőről.
- Ennyire. - Hát nah, tud bulizni Reagan, mindig is tudott. Mikor a farmon volt, akkor azért, a tanyasi házibulikról még beszélni is remegve lehet, miután pedig New Yorkba költözött akkor már elveszítette ikertestvérét, szóval a városban meg azért ivott. Tudja, hogy nem jó szokása, ő mindig próbál tenni ellene.
Ahogy eltelik jó néhány pillanat habozás a vetkőzés előtt is, míg realizálja, hogy most akkor tényleg mire kérte őt a kényelembe helyezkedő Hannahja. Már csak egy kis zene és üveg bor kellene és öltáncot is adhatna neki, noha Rea táncérzéke híresen rossz. Olyan híresen, hogy a Woodhavenben mindig leállítják és elhúzzák a táncparkettről, mikor belekezd. De most csak vetkőzni kell, az megy neki, Hannah előtt meg főleg, a ruha csak úgy esne róla le magával sorodva Rea lelkének kis darabjait. Megteszi, mert hülye lenne, ha nem, azért igyekszik nem úgy felfogni a helyzetet, hogy Hannah már megint csettint egyet és ő úgy cselekszik, ahogy kéri, holott a valóság nem áll messze ettől. Nem tud neki ellenállni.
De legalább szenved Hannah, vagy legalábbis pirul rendesen. Azért ez jó érzés neki, hogy ennyire kivörösödik - kimelegedik? - tőle a szőke, este biztosan nem fog tőle aludni, mert ezen fog kattogni az agya, de az még sokára van, főleg, hogy most kelt fel nemrég pont onnan, ahol most Hannah ül.
- Szóval tényleg tetszik? - hitetlenkedik szavain, amiből viszont nehezen rakja össze, hogy jó, vagy sem rajta a ruha, de azért inkább billen talán az igen felé Hannah dicséreteit hallva.
- Dehogy érzem kényelmesen! Eleve nem szeretem ezt az agyagot és még csak normálisan ülni sem lehet benne. - Mérgelődik és úgy gondolja, hogy vége a szórakozásnak, máris elege van a ruhából, úgyhogy jelzés nélkül egy gyors mozdulattal megválik tőle. Rádobja az ágyra és a hűn szeretett pólójáért hajol le a földre. - Amúgy meg elég bénán néz ki bőrbakanccsal... - teszi hozzá, mikor a pólója éppen arcánál jár, így tompává válik a hang, de ettől még érthető, különösen egy olyan lánynak, aki a tüsszentéséből is megérti az aznapi összes problémáját. Vagyis régen így volt.
Mire sikerül újra normális ruhában lennie, meghallja a zár kattanását odakintről. Valaki hazajött. Most tudatosul csak Reában, hogy ha meglátja őket kettesben a szobában - Hannah az ágyon, Rea meg éppen csak felöltözött -, akkor megint kezdődik a találgatás és a pletykaözön. Nagyszerű...