A bátyámmal volt találkozóm és kissé izgatott voltam a dolgokkal kapcsolatban. Több minden is járt egyszerre a fejemben… a terhességem, hogy mi a helyzet most vele és Pru-val… vagy mihez kezd ezután az életével. Szeretnék sok mindent elmesélni neki, hiszen ez egy testvéri nap lesz kettőnk számára. Mióta kijött a börtönből nem sokat beszéltünk, azt is inkább telefonon, mert mikor ő épp ráért, akkor én melóztam és nem tudtam szabadulni. Írtam is neki egy SMS-t hogy merre is találkozhatnánk, majd készülődni kezdtem. A szomszéd kutyája megint vad ugatásban tört ki, meg mintha trappolna is a házban. Csak a szememet forgattam és azon imádkoztam, hogy a gazdája nem tudja meg, hogy hova költözöm. Még volt mit áthurcolkodni a másik lakásba, de időm is volt még, így erre a találkozóra szakítottam is egy röpke időt. Újra megtekintettem az ultrahangos képet a babáról, a magzatról…nem is tudom melyik a jobb megközelítése a dolognak. Elpakoltam a táskába, megakartam mutatni neki, de féltem is a reakciótól. Tulajdonképpen mindenfélét elfogadok a szájából. Tőle elfogadom. Át öltöztem és már mentem is le az utcára, siettem, hogy elérjem a metrót, mely talán 5 perc múlva érkezik is. Futva szaladtam be és már ültem is le egy szabad helyre. Három megállót utazva újra elgondolkodtam az egész programon, hogy beülünk a közeli kávézóba, ahol az a bagoly pofa is van, ahová anno mindig beültünk. Csak ő meg én. Folytatjuk a hagyományokat… legalábbis én nem szeretném elfelejteni a sok szép percet, amit együtt mókáztunk. A járdán sétálva elmosolyodtam, hiszen rengeteg emlék bukkant fel elmémben, melyben folyton mosolyogtunk. Szeretném, hogy ez a dolog folytatódna kettőnk között…lehet álomképekben élek, de szeretném, ha ez történne a jövőben. Mindegy is. Körülnéztem, hiszen elég régóta nem járok el erre meginni egy kávét. Van már törzshelyem egy kávéra, de ha kettőnkról van szó, az teljesen más. Beléptem az épületbe és leültem a szokásos helyünkre az ablakhoz közel. A táskámat nem a földre, hanem a szék támlájára helyeztem. Egy hölgy érkezett is, hogy rendelést vegyen fel, mosollyal üdvözölt. - Jónapot. Mit hozhatok?? - Jó napot…még nem választottam. Várok valakit, ha megérkezik, majd együtt rendelnénk. - Rendben. - azzal sarkon fordult és átsétált egy másik asztalhoz, ahol máris írogatott, ott gyorsabban eldöntötték, mit is szeretnének enni, vagy inni. Elmosolyodtam, majd a fülem mögé tűrtem egy kósza tincset és az ajtóra tévedt a pillantásom. Előhalásztam a mobilomat is, hogy az időt is megnézzem. Kissé korai voltam a megbeszélt időhöz képest, de jobb ez így. Áttudom gondolni ezt az egész hogyan valljunk be egy terhességet dolgot... de jobb szeretném hogyha ő sokkal többet mesélne magáról.
Még csak rövid ideje, hogy szabadultam a börtönből, időm sem volt igazán megszokni ezt az érzést. Örülök annak, hogy egy kis időt a húgommal tölthetek, rajta kívül nem igazán van, akivel beszélgetni tudnék. A barátaim, akik a börtönbekerülésem előtt a bajtársaim voltak, mostanra mind szétszéledtek, van aki megnősült, mások pedig elutaztak, de olyan is akad, aki még a telefont sem veszi fel, ha hívom. A szüleim pedig megtűrnek a lakásban, mivel nem igazán van hová mennem, de nem túl gyakran találkozunk, igyekszem a lehető legkevesebbet itthon ülni. Örülnek annak, hogy szabad vagyok, de azért azt is látom rajtuk, hogy még mindig haragszanak rám, én pedig nem vagyok az a fajta, aki leül és beszélgetést kezdeményez, vagy épp magyarázatot adna a tetteiről. Még mindig nem bántam meg, hogy elvettem annak a féregnek az életét, ha kéne, ismét megtenném. Nem beszélünk a múltról, hiszen szeretném végre lezárni azt, de attól még gyakran járnak a gondolataim a négy évben töltött rácsok között. Sikerült barátokat és ellenségeket is szereznem odabent, voltak jó és rossz napjaim is, de összességébe véve nagyon nehéz volt. Nem az, hogy meg kellett szokjam a bent felállított szabályokat, sokkal inkább a bezártság az, ami az őrületbe kergetett. A szabadságomon kívül nagyon sok minden hiányzott. A családom, az életem, és leginkább Prue, akit képtelen voltam elfelejteni még az évek alatt sem. Azt hittem, hogy idővel könnyebb lesz, hogy hamar megszokom majd az új kialakult helyzetet, talán a végére így is volt, aztán kiengedtek és a rádöbbenés, hogy szinte semmim sem maradt, pokoli volt. Elhagyom a szobámat, ami pont ugyan olyan, mint évekkel ezelőtt hagytam, csak nemrég kidobtam néhány képet, ami a múltamra emlékeztet. Bele bújok a cipőmbe, felveszem a bőr dzsekim, aztán egy szót sem szólva anyámnak, aki a konyhában épp főz, elhagyom a lakásunkat. Felülök a motoromra, amit még a szabadságvesztésem előtt vettem, miután megnyertem egy jó bunyót, aztán meg sem állítom a járgányt addig, amíg el nem érem a megbeszélt helyet. Amint oda érek arra a helyre, ahová annyi sok szép emlék fűz, megállítom a motort, majd belépek a kávézóba. Hamar megakad a szemem a húgomon, így elmosolyodom és úgy lépek oda hozzá. - Szia, szépségem. Remélem nem várattalak meg nagyon. - szólalok meg vigyorogva, majd lehajolok, hogy adjak neki egy puszit, aztán kihúzom a vele szembeni széket, hogy leülhessek én is. Levetem közben a bőrkabátom, amit hanyagul dobok le a mellettem lévő székre. - Rendeltél már valamit? - kérdem, majd a pincérlány felé intek, közben pedig feltűröm a blúzom ujját. A lány lerakja egy másik asztalhoz a rendeléseit, aztán siet hozzánk, egy kis noteszkével a kezében. - Egy kávét kérek feketén. Te mit iszol? - nézek rá a húgomra, majd amint elmondja a kívánságát a pincérlány rám néz mosolyogva, talán még szégyenlősen is, és végül távozik. Már el is felejtettem azt, hogy milyen érzés, amikor megbámul egy nő. - Szóval hogy vagy? Minden rendben veled? - kérdem érdeklődve a húgomtól, miközben végig nézek rajta. Boldognak tűnik, és ez elképesztő örömmel tölt el. Remélem, hogy annak is érzi magát.
A bátyám érkezését látván majd kiugrok a bőrömből, annyira örülök az érkezésének. Az ittlétének, a személyének. A szövegének… semmit se változott ezen a téren. - Szia! Úgy örülök neked! - üdvözlőm a puszi viszonzása közben. A figyelmem rajta tartom, az arcán, a mozdulatain, hiszen annyira régen találkoztunk. S a mosolyom is levakarhatatlan. Nem akarom az eszembe juttatni, hogy miért ült és hogy ült is egyáltalán a börtönben. Ez ne egy ilyen nap legyen. Ez legyen újra a kettőnké, ahol semmi ilyesmivel nem kell foglalkozni. Csak ő és én legyünk a gondok nélkül. Kérdésére kizökkenek a gondolataimból és újra az íriszeibe tekintek. - Még nem, téged vártalak. - válaszoltam, miközben elpillantottam végre róla, hogy azzal is foglalkozzak, mit is szeretnék enni, vagy épp inni. Egyáltalán ettem én ma már? Foglalkozok is én azzal, mikor egyéb más dolgon jár az agyam? A tekintetem az érkező hölgyön van és a bátyámat hallgatom. Kérdésére először nem is válaszolok, csak később siklik a tekintetem az itallapra. - Egy Lattét kérek. - válaszolok zavartan, mint aki nincs is képben a kávék fajtájával, hallom a toll sercegését, majd felpillantok a távozóra. Végig mérem tetőtől talpig, majd a bátyámra tekintek. Hát elhiszem hogy mindketten megbámulták egymást, a bátyám nem egy csúnya fickó, s a csajszi sem egy deszka, nem is gurul, szóval… áh nem, hagyjuk a témát. Nem illenének össze. - Jól vagyok. Dolgozom… mármint most nem, most szabadnapot kértem, akadt pár fontos elintéznivalóm… meg közbe jött egy költözés is… - kezdek neki, mondjuk ezt a költözést talán említenem sem kellene neki… de ha már így alakult, akkor folytatom is. -… a szomszédom egy dúvad… a kutyájával együtt. Mire jóízűen elaludna az ember, addigra az a dög fel vonyít, meg ugat, tankosat játszik a lakásban… és nem akarom tudni hogy mi folyik ott. - szusszantam kissé mérgesen, de lapozzunk a srácról még mielőtt a bátyám kitalálna valamit. Valamit, amit inkább el se kezdjen. - És te? Mi újság? Anyáékkal beszéltél? - érdeklődők, hiszen anyáék majdnem mindennap felhívnak, hogy beszéltem- e már vele? Meg egyéb dolgokról is dumálnak, én meg nem győzők helyeselni, hogy persze anya… na de térjünk vissza Nataael-re. A tekintetem rajta van, az arcát figyelem változásokat kutatva… de nem találok, így megkönnyebbülők. Segíteni szeretnék neki hogy remek munkahelyet találjon magának, ami nem illegális és nem veszélyes rá nézve. Akár egy gyors sulit is elrendezek neki, bármit, csak hogy segítsek neki kicsit. De csak ha ő sincs ellenére a dolognak, de ott még nem járunk. Nem ránthatom egyből bele ezekbe a dolgokba...had érezze a szabadság illatát.
Rangidősként és férfiként is kötelességemnek éreztem mindig azt, hogy vigyázzak a húgomra, hiszen ez egy nagy testvér feladata. Épp ezért lázadtam eleinte a börtönben is, mert igazságtalannak tartottam, hogy bezártak egy olyan miatt, amit bárki más megtett volna a helyemben. Mert az olyan férgeknek, akik nőket erőszakolnak, nem szabadna létezniük. Én sem éltem soha tisztességes életet, talán a nőkkel sem bántam mindig úgy, ahogyan az illendő lett volna, de ilyesmi soha meg sem fordult volna a fejemben. Bántani egy fizikailag gyengébb embert a lehető leggusztustalanabb dolog. Örülök, hogy a húgommal lehetek ma egy kicsit, hiszen azt hiszem, hogy bőven lesz miről beszélnünk. Velem nem túl sok minden történt a rácsok mögött, de neki biztosan nagyon sok mesélni valója van, amire talán egy nap nem is lesz elég. Mióta szabad vagyok keveset találkoztunk, talán egy kicsit próbáltam kerülni a húgomat, mert valahányszor rá nézek, eszembe juttatja a múltat, amin látszólag ő tovább lépett, csak nekem nem sikerült. Láttam a Céline szemében valami csillogást, amikor értem jött aznap, amikor kiengedtek, és az elképesztően boldoggá tett. Féltem attól, hogy a történtek olyan mély nyomot fognak rajta hagyni, amiből talán sosem fog tudni teljesen kigyógyulni. Megállítom a motoromat a kávézó előtt, ahol régen oly sok időt eltöltöttünk, és ahová annyi sok, szép emlék fűz, aztán magabiztosan lépek be a terembe, ahol hamar rá is bukkanok a lányra. Mosolyogva haladok felé, majd amint oda érek, lehajolok, hogy egy puszival üdvözölhessem, aztán helyet is foglalok a vele szemben lévőszékre. Intek egyet a pincérlány felé, aki bájos mosollyal az arcán jön az asztalunkhoz, majd még nagyobb vidámsággal jegyzi fel a rendelésünket. Feltűnik, hogy a tekintete sokat időzik rajtam, már el is felejtettem, hogy milyen az, amikor a lányok ilyen édesen méregetnek maguknak. Nem foglalkozok túlzottan a szépséggel, hiszen van nekem elég bajom anélkül is, nem hiányzik, hogy itt szemezgessünk és aztán azt egy jelnek vegye, és ne tudjam majd levakarni magamtól. Amíg nem lépek túl Pruen, addig nem sok kedvem van játszani a lovagot más nőkkel. Már, ha egyáltalán képes leszek elengedni őt valaha. Érdeklődve figyelem a húgomat, ahogyan mesél, közben pedig azon gondolkodok, hogy mikor is nőtt fel ennyire. Bár még gyakran most is, azt a két copfos, szőke kislányt látom magam előtt, aki szökdécselve követte minden mozdulatomat gyerekként, és akire gyakran kellett ráförmednem, hogy szálljon már le rólam. - Anya mesélte, hogy milyen menő munkád van. Gratulálok hozzá. - szólalok meg vigyorogva, majd a pincérlány, amint kihozza a kávéinkat, biccentek egyet felé, ő pedig lesütött fejjel megy tovább, mintha valami mást várt volna. Például azt, hogy egy szalvétát nyomjak a kezébe, amin a számomat írja. Rossz ajtón kopogtat, nem az én stílusom az ilyesmi. - Ha szeretnéd ellátom a szomszédod baját. - kacsintok rá a húgomra vigyorogva, bár inkább szánom viccnek, mint, hogy komolyan gondoljam. Mégis, ha azt kérné, akkor gondolkodás nélkül megtenném. Lehetne mondani, hogy nem tanultam a leckéből, mert talán valóban úgy van. A húgomért és Pruért bármire képes vagyok. Tényleg bármire. - Ha segítség kell a költözésben csak szólj. Állok rendelkezésedre. - terelem komolyra a szót, aztán iszok egy kortyot a kávémból, ami ahhoz képes, amit a börtönben adtak, mennyei. Ott inkább csak egy kis vízre mondták, hogy kávé, ami épp meg volt feketítve. Egy nap egy jutott belőle. Nem mintha fel akart volna is bárki ébredni, ha aludtunk, sokkal jobban telt az idő. - Velem nem sok van. Próbálom megszokni, hogy szabad vagyok. - válaszolok vállat vonva, nem látom túl sok értelmét annak, hogy rólam beszéljünk. Az elmúlt pár napban nem történt túl sok minden, ami említésre méltó lenne, kivéve talán a találkozásom Prue-val, de arról most nem szívesen beszélnék. elég furcsán alakult az az este, bár nem is igazán számítottam másra, mint arra, hogy mindent rám tegyen, ami a lelkét nyomja. A gyűrű, amit neki vettem még mindig ott lapul a fiókom aljában, és talán ott is marad még egy ideig. Nem látom túl sok esélyét arra, hogy a közeljövőben valaki annyira el tudjon bűvölni, mint évekkel ezelőtt Prue tette. - Anyáékkal nem beszéltem túl sokat. Nincs túl sok minden, amit mondhatnánk egymásnak. Talán én is keresek magamnak egy kis lakást, ahol elleszek. Vagy fene tudja. - Épp ma estére van megbeszélve egy meccsem, ami ha jól sikerül, nagy pénzt kaszálhatok fel. Ha meg nem... nos nem gondolkodtam még annak a ehetőségén. Ezt persze nem említem meg a testvéremnek, hiszen sosem szerette, ha verekedek, én pedig nem szeretem senki orrára kötni azt, hogy honnan van pénzem. - Szóval... mi történt veled az elmúlt néhány évben? Gondolom van miről mesélned. - mosolyodom el, és egy újabb korty közben várom, hogy meséljen valamit magáról. Minden érdekel, ami vele kapcsolatos.
Anya mesélt neki rólam? Óh igen, elfelejtettem mesélni róla akkor nap. Igazából sok mindent nem mondtam még el róla és magamról sem. - Óh köszönöm. Megérte a fáradtságot a tanulással. Egyszerűen imádom. Csak a munkahely van messze, de mindent megteszek, hogy még többet nyújtsak. Tudod a központ ahol dolgozok, Staten Island-on van. Kicsit sokat kell autózni miatta és korán kelek, későn fekszem…de megéri. Van hogy ott maradok a városban és egy hotelben szállok meg… - vonok vállat, hiszen ez egy ilyen munka. De nem mondanék le róla. - Általában egy pénteki napon maradok a városban és csak másnap érek haza… - egészítem ki végül az előzőt. Igazából mehetnék egy barátomhoz is, vagy Prue-hoz, de nem akarok senki terhére lenni. Megoldom a dolgokat én magam, ráadásul régóta csinálom már. Utána néztem mindennek, így aztán már minden simán megy. A kávékat meghozzák, a bátyám biccentésére a csaj lesütött fejjel megy…hát bogaram, így jártál. A szomszédom is egy menő téma, igazából nincs is vele probléma a modorán és a kutya stílusán kívül. Jóképű, van munkája, néha udvarias, de olyan magának való bunkó…amikor a bátyám a védelmemre kel vele kapcsolatban, csak elnevetem magam. - Nem, nem kell. Megoldom a dolgot én is. Majd a szeme közé ütök vagy valahová máshová ahol épp érem. - persze csak viccelek, hamarosan úgyis költözök, ez miatt nem rendeznék balhét. Kis ideig az új helyen leszek, később meg megint költözhetek egy bizonyos dolog miatt, de ezt a bátyó órára még nem köthettem. Majd később. - Nem hiszem, hogy szükség lesz rád, nincs sok holmim. - tényleg, csak pár ruha, női felszerelés, meg néhány papír a munkahelyemről. Nem sok. Talán ha négyszer fordulok, kisebb segítséggel is csak háromszor kell majd. Pár doboz miatt nem kell segítenie. Szívesen hallgatom a bátyámat, szeretem a hangját hallani, olyan megnyugtató. Legalábbis engem mindig megnyugtatott, még ha énekhangja nincs is. De ettől függetlenül a hangjába szerelmes vagyok, így szeretem ha ő beszél. - És tudsz valahol lakni? - persze hogy aggódok érte, az utcán csak nem hagyhatom. Anyáéknál meg gondolom nem lakna. Talán ha meglehetne oldani, akkor lakhatna majd az én régi lakásomon. Nem nagy a rezsi költség, tulajdonképpen a lakás se nagy. Annyi, hogy tudna hol aludni, meg főzni magának. De csak ha szüksége van a segítségemre. Ha nem, hát az se baj, nagyfiú, megoldja. Biztos meg van még a régi lakása, vagy ki tudja. - Hogy velem? Hát… - most mindenre kíváncsi? Hát legyen, végül is ezért vagyunk itt, nem? - A legjobb barátnőm megházasodott, nekem dobta a csokrát. - nevettem el magam végül ezen, hiszen még úgy hosszútávú kapcsolatom is csak egy volt, mely nemrég ért véget. S hosszútávúnak sem nevezném azt a pár hónapot, melyben jártunk. - Letettem a jogsit is, majdnem megbuktam, de szerencsém volt… autót is vettem nem is olyan régen. Szerintem én szerelmes lettem abba az autóba… - pirulok el, miközben visszagondolok, hogy mennyit pusziltam azt a járgányt, mikor megvettem. Még sosem volt gondom vele… de ami késik, nem múlik, szóval lekopogom. - És... nemrégiben ért véget egy kapcsolatom… - kortyolok bele végül a kávémba, miután a sok kavargatás közben részletekbe bocsátkoztam. Ekkor pillantok el a kávémra, hiszen eddig végig a bátyót figyeltem. - Nem voltunk sokáig együtt, de azt hiszem, még mindig szerelmes vagyok a srácba… az a kis idő, amit együtt töltöttünk… nos mindegy is, már vége. Ahogy ő jött, úgy jön majd egy másik, nem? - mosolyodom el, majd újabbat kortyolok a finom nedűből. Anya nemrégiben elkotyogta, hogy apa már unokákat szeretne dédelgetni... talán fel kellene hoznom a dolgokat... de nem, ezzel még várnom kell. Mindenképp.
Kezdőlap
