Celia & Diane

Az utóbbi két éjszaka Benji úgy aludt, mint egy kis angyal, aminek köszönhetően végre nekem is sikerült kipihennem magam. Minden rossz közérzetem elmúlt, tele vagyok energiával és abban reménykedek, hogy a fiam ezen jó szokása most már megmarad. Úgy terveztem, hogy a gyereknevelés mellett itthonról dolgozgatok majd, hogy legalább a megkezdett ügyeket lezárom és a banda dolgaival is foglalkozom, de be kell látnom, hogy ehhez most még nincs elég energiám. Miközben Benji odafent alszik a kiságyban az egyik ügy aktáját olvasgatom, de egyszerűen képtelen vagyok figyelni rá, gondolataim minduntalan vissza-vissza térnek a fiam köré, végül feladom és visszasüllyesztem a kék dossziét a fiókba. Talán eljön majd annak is az ideje, hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozzak. Imádom a munkám, mindig is első helyen volt az életemben, de ez mostanra megváltozott, talán így is van rendjén. Soha nem lennék képes feladni a szakmám, de néhány hét pihenő még nálam is belefér. A bébi monitoron keresztül figyelem és hallgatom a fiamat, sírása betölti az lakást. Mosolyogva robogok fel az emeletre, hogy ölelésemmel vigasztaljam meg őt.
- Jó reggelt álomszuszék. ölelem magamhoz életem legnagyobb ajándékát. Minden nap, minden egyes percben elcsodálkozom azon, hogy mennyire gyönyörű gyerek. Mindig amikor az arcára nézek Astont látom benne, rá hasonlít a legjobban, bár a makacssága az már szinte az enyémmel vetekszik. A szokásos etetés, pelenkázás, büfiztetés trió elvégzése után a jó időre való tekintettel sétálni indulok Benjivel. Félek, hogy talán neki már elég hűvös a levegő, de muszáj megszoknia, mert nem lehet egész télen bent tartani a házba, egy rövid séta talán nem betegíti le. A házunk viszonylag közel van a Queensi parkhoz, nem kell sokat sétálnunk, aminek kifejezetten örülök, mert van ahol sétálhatok vele és amikor nagyobb lesz sem kell félnem attól, hogy esetleg kiszalad az útra. Nyugodtabban engedhetem játszani. Az egyik közeli padhoz sétálok, helyet foglalok és a csendesen figyelőző Benjit az ölembe veszem, hadd ismerkedjen a világgal ő is. Anyának lenni egyáltalán nem olyan, mint amit elképzeltem, az egész valahogy olyan varázslatosan élt a fejemben, viszont az igazság az, hogy kő kemény munka, minden elismerésem azoké a nőké, akik egyszerre több gyereket nevelnek. Nehéz, fárasztó, vannak pillanatok amikor azt kívánom, hogy bárcsak meg lehetne állítani az időt amíg kipihenem magam, olyan percek is vannak, amikor legszívesebben magamra zárnám a hálószoba ajtaját legalább napokra. Viszont, minden küzdelem ellenére gyönyörű, felemelő és a világ legboldogabb érzése. Az a pillanat, amikor rám mosolyog, amikor tudom, hogy boldog egyszerűen pótolhatatlan. Újra és újra át élném minden fájdalmával és nehézségével együtt. Halkan dúdolászom az egyik kedvenc gyerekdalát, tekintetem azonban megakad egy tőlünk nem messze üldögélő fiatal, szőkeségen, aki szemmel láthatóan minket figyel és festeget. Le kell nyugtatnom magam, hogy ne lépjek azonnal oda és nyomjam le a torkán a papírt, inkább észrevétlenül, a szemem sarkából figyelem. Csak akkor fektetem vissza a babakocsiba a fiam és indulok meg az irányába, amikor már teljesen biztos vagyok abban, hogy mi vagyunk a modellek.
- Remélem tudod, hogy az engedélyem nélkül lerajzolni minket az bűncselekmény? Gondolom nem szeretnél egy csinos pénzbírságot fizetni, vagy a fogdában festegetni a rabtársaidat. pillantok végig az elsőre igencsak különcnek tűnő szöszkén. Idézhetném neki a törvényt, betűről betűre, de azt hiszem, hogy ennyiből is érteni fogja a lényeget. Nem mozdulok mellőle, tekintetemmel követem minden mozdulatát, látni akarom, hogy vissza a szemetesbe hajítja a félkész rajzot és sűrű bocsánatkérések közepette elhagyja a helyszínt. Nem hiszem, hogy rossz szándék lenne a tette mögött, de se engem, sem pedig Benjit ne festegesse egy ezer idegen.