Az, hagyján, hogy a tank épp a hídon jelzett, hogy kampec, még a leejtőnek hála, a sebességet tudtam tartani, vészvillogóval egyre lassabb sebességgel letértem a hídról, és valahol Staten Island külvárosában,  a peremén ragadtam. Megőrülök! Talán túl meggondolatlan lépés volt a folyóba hajítani a telefonomat,amikor leszedtem a manager asszisztensem fejét. Bob dőzsölt volt, sosem ejtene ilyen hibát, ezért sem értettem, hogy mi történt. Ráadásul délben amikor átvettem a kocsit, még háromnegyedig volt a tankja. Brittany!!! Kinyírlak! Esküszöm kinyírlak. Volt ma vele egy futó találkozóm, szigorúan rendőr jelenlétében, mert távol tartási végzést kérettem ellene. Veszélyes, őrült ribanc!
Miután már nem füstölt annyira a motorháztető sem, és nem égettem volna szét az ujjaimat, felnyitottam még jobban ,hogy bele lássak. Régebbi, oldtimer autó, amit igaz, felújítani hoztak el hozzám, de mindenhol folyt és csöpögött belőle valami, az a szerencsém, hogy Brittany sosem értett a kocsikhoz, és így nem tudta, hogy hol keresse a fék olaj csövet, meg úgy a komolyabb dolgokat, csak… a láthatóakat sikerült megbabráltatnia. Miért gyanakszom rá? Mert miután megpróbált tönkre tenni, én is tönkre tettem őt, úgy ahogy illett. Persze, megérdemeltem, azután a rengeteg szarság után, de nem hagyom magamat, sosem hagytam.
A telefonom a folyó mélyén… én itt… sötétedés környékén… Az öcsém pedig várja, hogy haza érve meséljek neki. Igen, ma anyámékhoz mentem volna át, de ez így egyáltalán nem fog összejönni. Próbáltam stoppolni, de senki sem állt meg, nem tudom ,hogy mi lehetett olyan rémisztő bennem, az olaj foltos fehér pólóm? Vagy az idegbeteg pillantásom?
Kitettem azért az elakadás jelzőt a kocsi mögé, megtehettem volna, hogy itt hagyom, de akkor nem lett volna rá garancia, hogy nem törik fel… Bár…elvinni nem tudták volna, de kipakolni a még működő alkatrészeket, igen. Francba!
A környék sem volt túl forgalmas ahol lerobbantam, mert le kellett hajtsak a főútról, hátha valami helyi rám hívja a rendőrséget, de amilyen mázlim van, itt rohadhatok meg. Beletörődőn ültem le az út padkájára, felhajtott motorház tetővel, és csak bámultam magam elé, már összeolajoztam az arcomat is, amilyen mázlim van, de hol érdekel ez? Sehol, miért kell még mindig kísértenie annak a hibbant nőnek? Ő volt az, aki ráébresztett arra, hogy mekkora egy szemét alak vagyok, ő volt az, akinek a hatására rájöttem arra, hogy a család fontosabb. Hogy… ő fontosabb lett volna, mert sosem beszélt csúnyán Scottyval. Tudtam, egy darabig tudtam a telefonszámát, de úgy döntöttem, hogy nem keresem, mert nem érdemli meg azt, amit vele tettem. Egy utolsó szemétláda voltam. Azt sem bánom, ha egyedül fogok megöregedni, egy életre elegem volt abból, a tíz évből amit magam mögött hagytam. A túlzott nőzésből, és az ezzel járó problémákból lett elegem. Hogy mindenki a vagyonomra hajtott.
- Egy vesztes pöcsfej vagy. – böktem ki az éjszakába. Persze, a parton lejjebb futók is voltak, igen, lejjebb élettel telibb volt, de őszintén? Ki jönne erre felfelé, közelebb az úthoz? Hagyjuk. Vagy a futók útján rótták az útjukat, vagy a futók melletti sétáló úton. Ha odamennék leinteni valakit, talán rám hívnák a rendőrséget, hm… ez jó ötlet. Van egy rész, ahonnan szemmel tudom tartani a kocsit is, és végtére is már le lehet hajtani a tetejét, kiszállt a gőz belőle.
Lesiettem az egyik lépcsőn, és elkezdtem leszólítgatni az embereket, de mindenki kikerült. Francba! Picsába!
- De nem akarok semmit maguktól, legalább a rendőröket hívják ki, csak lerobbant a kocsim! Kérem! – kiáltottam az egyik pár után. Még csak nem is egyedülálló nőket szólítottam le, hogy nehogy rám aggassák, hogy molesztálom is őket.
- Francba! – magatehetetlenül rúgtam a kavicsokba, majd elindultam a lépcsőn a kocsimhoz. Legalább eltolni segítene valaki, egy kútig…vagy akármi.

Nagyon hosszúra nyúlt el a mai napom, és amikor kikapcsoltam a számítógépem és kinéztem az ablakon, már az éjszakai fények köszöntöttek rám, ami azt jelentette hogy nagyon is későre jár és órák óta nem kellene itt lennem már. Nem tudom miért kellene sietnem végül is, de lassan elindulok hogy hazajussak a lakásomba amit a külvárosban bérelek egy társasházban. Kényelmes két szobás lakás, és modern, teljesen újépítésű lakás, még akkor vettem meg amikor épült és így biztos lehetek benne hogy teljesen új.
A kocsi nem legújabb de azért jó minőségú ford, nem éppen csajos, de hát ez volt a lehető legjobb akkor amikor autót kerestem, és azóta még nem váltam meg tőle. Bár ha megválnék is, valami hasonlót vennék, mert megszerettem hogy olyan tágas és mindenhol elférek vele. Nem éppen nőies de masszív és kitartó, még sosem hagyott cserben.
Viszonylag gyorsan hajtok végig a városon, és közbe kihúzom a hajamból a hajtűt is, ami visszafogja, mert már idegesít az is, és hosszú barna sörényem enyhén hullámosan omlik alá. Staten Island felé kanyarodva észreveszek egy vészvillogót, azaz elakadt valaki. Hm, ahogy elnézem elég oldtimer lehet. Arra felé indexelek, és megállok mellette lehúzódva hogy ne akadályozzam a forgalmat, de ahogy az olajfoltos, mégis elegáns férfi felkel és odajön hogy megszólítson, megáll bennem az élet.
Logan!
Annyi év után, pont vele kell találkoznom! Felzaklat a puszta jelenléte is, és szívem szerint azonnal gázt adva tovább hajtanék, de így csak erőt veszek magamon és lehúzom az ablakom. Természetesen elsőre felismertem, de nem hinném hogy ő emlékszik még rám. Amennyire keresett és hiányoztam neki.... Keserű epe marja a torkom, de mégis kipréselek egy professzionális mosolyt.
- Üdv. Elvigyem valameddig, vagy vontassam el az első kútig? - kérdezem lassan, hiszen nem tudom mit mondhatnék. Annyi mindent vágnék a fejéhez, és annyi mindent kérdzenék tőle, de nem alkalmas sem az idő sem a helyzet. Felkavar, és összezavar de nem fogom az arcába vágni hogy én vagyok az.

Itt fogok éjszakázni, vagy… itt fognak felakasztani, esetleg lelőni a kocsiért. Miért itt kellett lerobbannia ennek a szarnak?! Azt mondták ,hogy semmi baja, ezért mertem elindulni vele, hogy megnézzem, hogy veszi a kanyarokat, kerreg, kattog-e valahol. Vagy hogy fognak a fékek, hogyan veszi a váltást, és hogy indul, be, milyen gyorsan gyorsul. De áh! Az szem megáll!
A Dodge Challenger 1970.es coupe változat sokat ér, pláne felújítva, csakis a benzin hiány lehetett azok, de nem mertem ezután csak úgy beleülni, míg tüzetesebben át nem néztem. Otthon, a garázsban, professzionális saját garázsom volt, mert ha unatkoztam, akkor a kocsikat bütyköltem.
Mit nem adnék azért, ha lenne itt is egy szerelő kocsiért.
Amint megérkezik a segítség, bár igen dekoratív nőszemély formájában, elgondolkodva pillantok hátra a vállam felett, a kocsimra.
- Nem tenne jót neki a vontatás, és mérgemben a tengerbe hajítottam a telefonomat. – kenek még a tarkómra egy kis olajat, majd felsóhajtva lépek hátrább.
- Ha esetleg, franc… minden kapcsolatom telefonszáma, abban a telefonban volt benne… - így a saját traileresemet sem tudom felhívni, akiben megbízok. Megráztam a fejemet, és még léptem egy lépést hátrább.
- Nézze, köszönöm, hogy próbált segíteni, majd valahogy lesz. – vonom meg a vállamat. A régi Logan, ezt a helyzetet is lehetőségnek tekintett volna a kufircolásra. De most már megváltoztam, szakítottam a régi életemmel, és hiába nézett ki szépen a kocsiban ücsörgő nő, és tűnt direkt odaragasztottnak a mosolya, így is szép volt. De ez nem az a helyzet, ahol már nőznék. Felhagytam vele, csak, ha nagyon ki akarom ereszteni a gőzt, megyek el bárba, nőzni.
- Esetleg, ha tényleg tudna segíteni, akkor… az is játszik, hogy betolom a kocsit egy kútra, bár ha a számításaim nem csalnak, legalább 8-9 mérföld a legközelebbi kút. Ha esetleg visszajönne ide, a taxi pénzét én állnám, és maga kormányozna, én tolnám? – próbálkoztam egy másik ötlettel.
- Az irataim itt vannak, felhívhatja a rokonait, és elmondhatja, hogy pontosan ki vagyok, mi a jogsim, száma, a pontos nevem, hogy ha netán velem tűnne el, tudják kerestetni a rendőrséggel, az esetleges tettest? – de nem vagyok én ilyen emberölő fajta. Nem próbáltam meg elcsábítani, nem próbáltam tőle több kedvességet kicsikarni, mint amennyit a helyzet megkívánna. Egyáltalán nem volt ismerős a nő, de olyasfajta kisugárzása volt, az a fajta, akik nem hagynak csak úgy magukra, bárkit.

Miért pont beléd kellett botlanom? Miért! Miért nem tud valaki más szerencsétlenkedni az út mellett, és tudok vele összeismerkedni, miért neked kell lenned ennyi éven át? Nem értem, nem akarom érteni, de végül is HR-es lennék, így képes vagyok a professzionális gesztusokra, és nem erőszak a segítség, ahogy elnézem eléggé tanácstalan és ideges. Sokszor láttam ilyennek korábban, tudom hogy már teljesen összemaszatolta magát.
Felszalad a szemöldököm, Logan általában vigyázott a tech cuccaira, most miértt hajította volna el? Mi a fene történhetett vele?
- Tudok egy jó trailerest, aki egy kis felárért az éjszaka közepén is kijön. Felhívjam magának? Nem kellene itt éjszakáznia - pillantok rá kék szemeimmel, de nem értem miért érdekel ez engem. Nem érdekel. Csak emberi jócselekedet. Alapvetően is ilyen vagyok, és látom rajta hogy hihetetlenül rossz passzban van, és egyszerűen nincs szívem itt hagyni az éjszakában. Akkor sem lenne, ha nem Logan lenne.
- Hé, hé! Nyugodjon meg, nem fogom itt hagyni a éjszakában, csak ki kell találni hogyan jusson mindenki haza.... - mosolyodom el, ahogy leállítom a motort és kiszállok. Vezetni is miatta tanultam meg.
- Caelena vagyok, és szeirntem körülbelül egy korosztály lehetünk szóval, mi lenne ha inkább tegeződnénk? - kérdezem, mert úgy azért kényelmesebb és nehezemre esik magázni, így hogy ismerem. Sosem szerettem ezeket az udvariassági formulákat, és ha csak lehet kerülöm is. Az üzleti életben épp elég minden jut ki hogy a magánéletben ne vágyjak erre.
- Hívok egy trailert. A trailer elviszi a kocsit a házadhoz, én meg a trailer után megyek veled és akkor mindenki hazajut? Na? - vetem fel rövid gondolkodás után, ahogy a telefonom után nyúlok és már tárcsázok is, hogy megmentsem megunkat az út szélén rekedéstől.
- Mitől kaptad fel úgy a vizet hogy még a telefonod is megbánta, már ha nem titok? - kérdezem ahogy várakozom. A kocsim csomagtartójából kiveszem kabátom, és egy üveg vizet.
- Kérsz? - kínálom meg őt is.

Az úgy történt, hogy az exem, a nagyon régi exem cselszövése kiakasztott, és kitomboltam magamat, a telefonom kárára. Néha jó érzés kiadni magamból, ezt azóta tudom, hogy a céges csapatépítőre beneveztünk, és lehetett minden félét tombolni, rombolni, szétütni. Utána egy kicsit jobb, de tény, hogy nem a telefonomat kellett volna elhajítanom, amivel bárkit el tudok érni, gond esetén. Egy ideje egyébként is visszavettem a hévből, már nem nagyzolok, és mutatkozok be úgy, hogy igen, egyébként én vagyok a St.James Enterprises fő tulajdonosa, aki autókereskedéssel foglalkozik, és új pályák építésével, szervizeltetésével, és karbantartásával.
Nem jut el hozzám a kérdése, először. Azon tűnődőm, a kocsim felé bámulva, hogy hogyan állhatott meg mellettem, egy földre szállt angyal. Tutira nem érdemlem meg, hogy bárki is segítsen rajtam. Felé pillantok, ahogy kiszáll a kocsiból. Csinos is, de nem fogok ráhajtani, tényleg.
- Logan – csak simán Logan, teszem hozzá magamban, kezet csak azért nem nyújtok, mert tiszta maszat vagyok.
- Rendben van, ne haragudj, csak elgondolkodtam. – mentegetőzők, tényleg elgondolkodtam, minden félén hirtelen, és nem akartam bunkónak látszani sem.
- Jó, így jó lesz, ahogy eltervezted. Hálásan köszönöm. – eresztek meg egy féloldalas mosolyt, és elfelhősödik a pillantásom, ahogy a telefonomra terelődik a szó.
- Rossz híreket kaptam, pontosabban, volt egy tárgyalásom, ami nem úgy sült el, ahogy akartam, vagyis… egy találkozóm. Egy váratlan látogató, nem kívánt meglepetéseket hagyott maga után, és sietnem kellene haza, a testvéremnek megígértem, hogy én fogok neki felolvasni, és nem szeretnék csalódást okozni neki, pláne úgy, hogy holnap lesz a születésnapja, illetve már csak pár óra. – pillantok rá az órámra, mert az még működik. Újra elmerengve pillantok a kocsira. Miért érzem úgy, hogy bármit is el kellene neki mondanom? Ez nem jó! Bár tény, hogy az aurája kellemes nyugalommal hatott rám.
- Köszönöm. -biccentek, és az ásványvíz felé nyúlok. Egy pillanatra összeér az ujjam az övével, de nem tudom, hogy mitévő legyek a furcsa, kellemes érzéssel. Biztos csak azért érzek ilyesmit, mert az ő keze meleg, én meg azért kicsit átfáztam, hiába nincs még annyira hideg.
- Nagyon jól megérteted magad az emberekkel, a munkádban is biztos hasznát veszed. – újra felé pillantottam, próbáltam hova tenni, de egyáltalán nem ugrott be róla semmi. Egyszerűen ennyi. Elkönyveltem úgy, hogy vannak olyan emberek, amikről anyám is folyton mesélt, hogy csak simán jólérzi magát az ember a társaságukban.
Ez a nő is ilyen. Veszélyesen kellemes közeget áraszt.

Annyi de annyi más emberrel találkozhattam volna, miért éppen vele kellett hogy összefussak, amikor egy amúgy is hosszú nap után mennék végre pihenni? Mindenesetre nem ismer fel, és talán ez a szerencsém, mert akkor az....hát... elég kínos lenne mindkettőnknek szerintem. Bár már nem követem a szerelmi életét, és igazából az enyémben sincsen semmi izgalmas. Nem bírok senki mellett megragadni és azt mondani hogy ő az a valaki mert nem ő. Tudom jól kicsoda az igaz, és Ő.... morzsákra törte a szívem.
Komolyan megfordult a fejemben hogy visszaszállok a kocsiba és egyszerűen elhajtok ahogyan kérte, de... az annyira nem én lennék és nem hagyok cserben senkit úgy, ahogy engem hagytak akkor és még egy.... telefon se jött hogy amúgy miért. A mai napig fáj valahol mélyen.
- Örvendek - mosolyodom el, hiszen pontosan tudom kicsoda ő, és a mai napig mindent el tudok róla mondani, mint egy rossz wikia cikk. Fájdalmas a tudat hogy ő ezt nem tudná megtenni, hiszen gyanítom nem tud rólam semmit annak ellenére hogy gyakorlatilag... Ő volt az a férfi, aki mellett elképzeltem az életem, és felkészültem hogy mellette anya lehetettem volna. Ezt az álmot is elvette tőlem.
- Gondolom hogy sok mindenen jár az agyad - teszem hozzá ahogy a telefonom után kezdek el kotorászni. Nem csúcs, de erősen jó kategóriás készülék, kellemes türkiz kékben és mágneses védőtokkal. Már tárcsázok is, és pár percen belül le is rendezem a fuvart hogy jöjjenek a kocsiért hogy Logan ne maradjon itt az út szélén.
- Gondolom hosszú napod volt - bocsátom meg hogy elkalandozott és kissé féloldalasan nézek rá ahogy a bemutatkozása után nem tesz hozzá semmit hogy a vállalat igazgatója, és tulajdonosa, meg mindene, és mennyire menő. Régebben kihangsúlyozta volta hogy van elég pénze mindenre, épp csak ideje nem volt a legfontosabbra. Egy párkapcsolatra.
- Értem. Szóval szerencsétlen telefon itta meg a levét annak hogy minden összejött egy napra és túlsok volt. Sajnos ismerős az ilyen, amikor még a reggeli kávém is meg akar fullasztani - sóhajtok fel, mert vannak napok amikor semmi nem sikerül, vagy minden bosszant és mindentől hajhullást tudnék kapni. A lassú haladástól, a sorbanállástól, a töketlenkedéstől... mindentől.
- Szívesen - mosolyodom el ahogy odaadom neki a vizet és érzem azt a szikrát, amit mondig éreztem ha hozzám ért, és amit úgy szerettem benne. Neki szemmel láthatóan nem volt elég, és kissé kesernyésen harapom be a szám szélét egy pillanatra.
- Igen, hasznos tulajdonság ha az ember emberekkel dolgozik együtt - teszem hozzá, hiszen HR vezetőként nem kevés emberrel beszélek nap mint nap, és nem kevés interjút és alkalmasságit szervezek le. Néha még én is beleszédülök.