- Anya, addig még három hónap van hátra. Lehet, hogy meg sem éri! – emlékeztettem őt, a vállammal szorítva a fülemhez a telefont, miközben a mellettem heverő fickóban turkálok a mája után. – Nem kérek bocsánatot, nem mondhatod meg mit csináljak, már felnőtt vagyok! Mikor látogatóba mentünk hozzájuk, te is mindig azért imádkoztál, hogy elüsse egy busz. Én nem is akarok rosszat neki, de kilencvennégy éves! A természet akar neki rosszat – juttattam újra anya eszébe, miközben a kezemben tartott májat a mérlegre helyeztem. Igencsak természetellenes pózban álltam, ahogy kissé meggörnyedve dőltem oldalra, hogy ne csússzon le a telefon fülemről, miközben a mérleg által kiírt számokat véstem fel a mellettem lévő papírra. – Hogy mi?! – a telefont is sikerült leejtenem úgy meglepődtem. Azonban ennek is volt haszna. Megpillantottam és ezáltal rájöttem, hogy ki is lehet hangosítani anyát. - Nem akarom fizetni a nyaralását! Nekem se fizeti senki, pedig vele ellentétben tudok egyedül wc-re menni – tehát sokkal ügyesebb vagyok, mint Gertie néni. Arról nem is beszélve, amit anya is tud, csak nem mondd ki. Gertie néni mindig is gonosz volt velem és Geoff unokatestvéremmel kivételezett állandóan. Egyedül apával volt rendes, mert ő egy nemzeti hős, de anyát és engem folyton gonosz megjegyzésekkel illetett. Anya mindig is azt mondta, hogy az a vén szipirtyó másoktól nyeri el az életerőt és így éli túl majd mindannyiunkat. - A múltkor azt mondtad, hogy azt kéred karácsonyra, hogy szívrohamot kapjon! Ha most megkapod ezt, akkor mi értelme venni neki jegyeket a Bahamákra? Anya, felnőtt vagyok, van saját munkám és egyedül élek, nem mondhatod meg nekem, hogy … - megakadtam, mert a vonal másik végén valami olyat hallottam, aminél kegyetlenebb és ocsmányabb dolgot nehezebb lett volna elképzelni. – Azt nem mered – de tudtam: nagyon is meri. – Az az én lego Halálcsillagom. Tudod mennyi idő volt összerakni? Nem adhatod oda annak a borsóagyú Eli-nek – az a kis tíz éves mocsok a múltkor is felbontotta a limitált szériás Star Trek transzporteremet, hogy játszhasson vele. Ahogy kibontotta, az értéke a nullára redukálódott. Összesen pár ezer darab készült az egész világon belőle, ő pedig tönkretette. – Jó, akkor majd elutalom a pénzt. De ha meghal, én most megmondom, hogy előre megmondtam! – szúrtam még oda mérgesen, majd kinyomva a hívást dobtam a telefont az asztalom felé, visszatérve a hulla felé, aminek a belsőségeit kellett megmérnem. Épp csak egy másodpercre pillantottam fel a testről, hogy vessek egy pillantást az értékekkel teli lapra, mikor kiszúrtam az ajtóban álldogáló szőke lányt. - Te meg mit keresel itt? Ide tilos a belépés! Főleg a keselyűknek! – hogy miért pont keselyű? Mert dögevők, hasonlóan azokhoz, akik idejönnek, hogy a munkánkat és az itteni holttesteket filmezzék. Kis hal vagyok, hogy nekem erről meséljenek, de a rendőrséggel és a kórházzal is van valamiféle megállapodásuk, úgy tudom. Arról azonban előre szoktak szólni, ha megérkeznek, és általában kamerával felszerelkezve érkeznek. Na meg Judy-val, a sminkessel, aki minden alkalommal három kiló vakolatot ken rám, megjegyezve: már is nem olyan visszataszító. Elléptem az asztaltól és a rajta heverő hullától, majd a könyökömmel benyomva a rádió gombját szóltam fel a biztonságiaknak. - Hé, Peter, vörös kód, egy keselyű jutott a fészekbe! - Mi van? Francba, folyamatosan recseg ez az ócskaság. Egy kissé ideges pillantást vetettem Maya felé, majd elismételtem. - Vörös kód, keselyű a fészekben! - Mi a … tudod mit? Nyisd ki az ablakot és kimegy majd. - De hát itt nincs is ablak! Szóltam vissza, de ezt már Peter nem hallhatta. Lassan fordultam újra Maya felé, mellmagasságba emelve a kezem, amin a fehér kesztyűt teljesen vörösre festette a vér. Legutóbb már elmondtam Peternek, hogy mit jelent a keselyű. Na meg a vörös kód. Hogy a fenébe lehet biztonsági őr valaki, ha ilyen figyelmetlen? Arról nem is szólva, hogy nem ismeri a helyet, amit védenie kéne. - Nem szóltak, hogy lenne ma felvétel, úgyhogy … biztos eltévedtél, és véletlen három emeletet jöttél le a lifttel, amihez kód kell, majd négyszer eltévesztetted, hogy merre is kell fordulni – vagy csak Peter engedte le, mert katasztrofálisan végzi a munkáját. – Tudod, most épp dolgozom, egy halott fickóba pakolom vissza a szerveit, aki egész biztos, hogy nem egyezne bele abba, hogy tévéműsorban mutogassák őt, vagy a … részeit – felszegett fejjel léptem vissza a testhez, megigazítva a kesztyűmet, de Maya még mindig itt volt. – Visszafelé is arra kell menni, amerre jöttél – ha esetleg ez lenne a probléma forrása, de kétlem. Felnőtt vagyok, szóval nem hívhatom fel anyát, hogy hívja fel az ő anyját, hogy nem hagy békén. Ez már a gimiben sem jött be.
' All the good girls go to Hell. 'Cause even God herself has enemies '
- Te is pontosan jól tudod, mi a szabály Maya. Ha nincs forgatás, nincs bejárás. - a férfi hátradől a székben, karjait lustán összefonja maga előtt, s engem szuggerál barna szemeivel. Felismerem ezt a nézést, látom szemeiben a kihívást, hogy csak arra vár, én legyek az, aki megteszi a következő lépést. Elvégre megfelelő alkupozícióban van, hisz ezúttal én akarom most Tőle valamit. Lassan közelebb lépek, majd az íróasztalának széléra ülve, húzom fel bal térdem kissé, s kezeim az ölembe helyezem. - Csupán csak szeretnék körbe nézni, ennyi az egész. Megkeresni a megfelelő szögeket a következő forgatáshoz. - a lehető legelbűvölőbb formám megvillantva ejtem a szavakat lágyan, az összhatás érdekében megrebbentem szempilláim. - Nem ez az első forgatásotok itt, így nehezen hiszem el, hogy ne ismernéd a helyszínt úgy, mint a tenyered. - Peter tökéletesen beletrafált az igazságba, és ezt mindketten jól tudtuk. Azonban ez engem a legkevésbé sem zökkentett ki a szerepemből. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy szaglászni akarok odabent. Találni bármi olyat, amit a forgatási napokon direkt tüntetnek el a stáb szeme elől, és esetleg az hasznukra lehet. Némi csend telepedett kettősünk közé. Lassan nyaltam végig alsó ajkam, s pillantásom Peter asztalán lévő családifényképre esett. Kinyújtottam a kezem, s elvettem, a férfi pedig nem akadályozott meg benne. - Milyen szép családod van. - bókoltam, s visszatettem a képkeretet az asztalra. Nem zavart el, vagy hessegetett el az asztalától, amiből pontosan azt következtetem ki, hogy még nem veszettügy a bejutásom. - Talán mégis van valamim, amivel meggyőzhetlek. - Kezeimmel a karcsúsított blézerem gombjait kezdtem el kigombolni, majd szétnyitva azt,.. a belső zsebemből előhúztam öt jegyet. Igen, jegyeket. Miért, mit gondoltatok, mi következik, hm? Enyje. - Ha jól emlékszem, a fiad Patriots rajongó, és a jövőhéten itt lesz meccsük. - ahogyan az sem kérdés, hogy Peter nem kapott rá jegyet, mert az első tíz percben felvásárolták az összest. - VIP jegyek, az első sorban, az egész családodra gondolva. - A férfi kiegyenesedett a székben, s nem is kellett mondania semmit sem, mert pontosan láttam, milyen elégedett is az ajánlattal. Végül elvette a felé nyújtott jegyeket, s átnézte, majd bólintott. A kettőnk egyezsége megköttetett. Az ajtóban megállva csendben figyeltem a telefonáló alakot. Nem ért meglepetésként, hogy nem egyedül leszek itt, bár nem töltött el túlzott örömmel, hisz még nehezebb lesz megszereznem azt, amire szükségem van. Pontosabban a főnökömnek van szüksége rá. Lassan levettem a blézerem, s gondosan félbehajtva, terítettem az alkalomra. Még mindig beszélt. Akaratlanul is elvigyorodtam a halottakon, de gyorsan ráncba szedtem a mimikám. Bár a lego Halálcsillag említésekor majdnem hangosan elröhögtem magam. Végül letette a telefont, és persze a vonal túlsó vége győzedelmeskedett - nem meglepő fordulat -, és már éppen megköszörültem volna a torkom, amikor észrevesz. Rezzenéstelen arccal követem végig, amint letelefonál a lenti szövetségesemnek, mit sem sejtve az alkunkról. - Befejezted végre? - szólalok meg, miután a sokadik kísérletet teszi arra vonatkozóan, hogy elküldjön, de én rendületlenül állok az ajtóban, s mikor végre megmozdulok, felé teszek pár lépést. A fal mellett sorakozó székek egyikére dobom a blézerem. - Köszönöm az útbaigazítást, de nem tévedtem el. - Tudatosítom a srácban, hogy biztosan nem fog tőlem egykönnyen megszabadulni. - Igaz, hogy a forgatások alkalmával olyan nagy volt a pörgés, hogy nem volt alkalmam beszélni Veled, de azért ennél valamivel kedvesebb üdvözlésre számítottam, Abel. - szólítom a nevén, megnyomva azt. - Ami pedig a keselyű elnevezést illeti.., még ha sértésnek is szántad, bóknak veszem. - Hetykén elmosolyodom, s megrántom játékosan a vállam, majd újabb lépéseket teszek felé, s kék szemeim most végig mérik a rég nem látott volt évfolyamtársam. Meg sem próbálom leplezni, miként vizsgálom az elmúlt évek nyomait a másikon. - Csináld csak a munkád, mintha én itt sem lennék. - intek a kezemmel a belsőségekre és a nyitott testre. Láthatóan nem undorodom attól, amit látok. Hozzászoktam már hasonló helyzetekhez.
Csak magabiztosan, légy kemény, Abel. Mikor azonban felnézek, még mindig itt van. Talán azt kéne csináljam, amit a majmok is, mikor a területükre hatolnak be: megdobálni őt ürülékkel. Az egészen biztosan hatásos lenne, ráadásul még jól is esne. Persze, erre a dokim azt mondaná, hogy ne csináljam, pedig jót tenne. Lehet, hogy az a sarlatán nem is akar nekem jót. Vagyis… persze, hogy nem akar. Láttam a Hannibalt. - Akkor … épp törvényt sértesz. Én pedig tanú vagyok, ha bíróságra kerül az ügy. Eskü alatt pedig nem lehet hazudni, úgyhogy hiába is védekeznél azzal, hogy eltévedtél, mert én tudom, hogy nem, mert te elmondtad – magyarázom kissé túl a dolgot, elvéve ezzel a fenyegető élét a mondandómnak, ami a bíróság lett volna. Persze, tudom, hogy emiatt nem kerülnek emberek bíróságra, de kettőnk közül én vagyok az okosabb, és az intellektusomat kihasználva valahogy muszáj rábírnom arra, hogy elmenjen. Anélkül, hogy megdobálnám őt a saját, vagy egy halott ürülékével. - Oh, szóval most már tudod a nevemet? – kissé gúnyos voltam, majd a mellkasomra csiptetett névtáblára siklott a tekintetem. – Vagyis… csak tudsz olvasni – húztam el a szám, felpillantva. A gimiben szinte egyetlen alkalommal sem hívott a nevemen. Tudom, mert én tudom a nevem vele ellentétben és felismertem volna, ha azt mondja, hogy Abel. Kész csoda, hogy egyáltalán rájött, ki vagyok. Én egyből felismertem, megjegyeztem azoknak az embereknek az arcát, akik miatt egy veszett kutya elől kellett menekülnöm. Majd öt órán át egy fán csüngeni, mert addig tartott mire a kutya visszament a helyére. Az egyik cipőm még így is odalett a menekülésben. – Ne vedd bóknak! Láttál már keselyűt? Csúnyák és dögevők, tele mindenféle vírussal, és így tartják a nyakukat! – kissé összegörnyedtem, behúzva a nyakamat, hogy illusztráljam miről is beszélek. De hát … itt vagy! – mondom ki a nyilvánvalót kissé ingerülten. Egy robot nem lenne direkt ennyire értetlen. – Ez egy hullaház, vagyis, ahogy a nevében is benne van, itt halottak vannak. Te élsz, vagyis ipso facto, nem lehetnél itt. De itt vagy, és nem tehetek úgy, hogy nem vagy itt, mert nekem az a feladatom, hogy egyedül legyek itt! Nincs rajtad köpeny, se kesztyű, kitudja mit fogdostál már össze a bacilusos mancsaiddal, vagy hogy mennyi port és koszt hoztál be a hajadon! Olyan, mint egy nagy szőke porfogó! – legalábbis technikai értelemben olyan. Meglepődne, ha tudná, hogy mennyi minden van és él a hajában. Szinte biztos, hogy borotválná a fejét, ha tisztában lenne vele. Ha a nagyi nevelt volna anya helyett, akkor tuti meg is említem neki. Anya viszont mindig is óvaintett attól, hogy bosszút álljak a rajtam élcelődökön. Visszatekintve, lehet, hogy a nagyira kellett volna hallgatnom. Kevesebb alsógatyámat húzták volna a fejemre. - Ne sértődj meg, de a munkád … undorító – mondom én, egy nyitott hullából kezdve kihúzni a vékonybelét. – Mások tragédiájából és halálából csináltok szórakozást, mintha nem lenne így is épp elég szörnyű dolog a világban – például az Utolsó Jedik, ami egészen egyszerűen fájdalmasan anti Star Wars filmnek sikerült. Na és a Trónok Harca vége? Ő és a hozzá hasonlók pedig úgy gondolják, hogy mindezen tragédiák nem traumatizálták eléggé az embereket. – Engedély nélkül jöttök hullaházakba, megzavarva a munkát, nem tisztelve a halottat – folytattam, miközben épp könyékig merültem el a fickó mellkasában. De nekem van rá engedélyem turkálni benne, tehát ez nem tiszteletlenség. – Biztos van rajtad valahol egy rejtett kamera is, igaz? Mi lesz a következő? Ti öltök majd meg valakit, hogy nézettséget csináljatok belőle? – néztem rá, miközben a mérleghez sétáltam a belekkel, amiket kihúztam a testből. - Felnőtt vagyok, ez már nem a gimnázium, nem kell szó nélkül elviselnem, ha valami nem tetszik. Arrébb mennél? – pillantottam felé, a felcsavart vékonybéllel a kezemben, és ha nem állt félre, akkor valahogy átküzdöttem magam mellette, hogy eljussak a mikroszkópig. Mintát kell vennem, majd azt felküldeni a laborba. – Önálló keresetem van, tanulok mellette, fizetem az albérletem és kocsim is van. Egy nap pedig megkapom a doktori címet is – pillantottam fel rá a mikroszkóp mögül, felsorolva mindazt, amit ”elértem”. – Tudod, hogy Brian mit csinál most? Egy brooklyni Starbucksban szolgálja ki az embereket és mellette személyi edzősködik. A társadalmi értékem nagyobb, szóval idekint én vagyok a menő – mutattam magamra, igyekezve nagyon határozottnak tűnni. A gimiben a táplálékláncalján voltam, de idekint … nos, nem ugyanott kéne lennem. – Plusz, én vagyok a labor királya. A Laborkirály. Idebent te csak … a hűbéresem vagy. Ha én Stark vagyok, akkor te Karstark. Vagy Glover. A lényeg, hogy én vagyok itt a főnök – magyaráztam a szavaimat, mivel fogalmam sincs, hogy nézte-e a Trónok Harcát. Legközelebb lehet, hogy körbe kell pisiljem a labort, hogy érezze már messziről: ez az én felségterületem.
' All the good girls go to Hell. 'Cause even God herself has enemies '
- Ó valóban? - szűkülnek össze a szemeim, miközben a harmatgyenge fenyegetőzést hallgatom, s a rózsaszín szájfénytől csillogó ajkaim halovány mosolyra húzom. A mimikám, s az, hogy nem távozom, pontosan tükrözi, mennyire nem zavar az általam végrehajtott „törvénysértés”. - Az elméleted helytálló. Csupán egyetlen dologgal nem számoltál. A peren kívüli megegyezéssel. Szívesen. - Az olyan nagy társaságok, mint ahol én dolgozom, többnyire nem bonyolódnak bele pereskedésbe, vagy ha igen, akkor is a legjobb ügyvédekkel dolgoznak együtt, akik élve felfalják az ellenfelüket, és miután jól megrágták, kiköpik. Láttam már rá többször példát, és bizony a hozzátartozók, vagy az ehhez hasonló kórházak hamar szemet hunynak az általuk hangoztatott elvekre, ha meglátnak egy vaskos csekket. Ez a szakma ilyen, s bár nem állítom, hogy nincs félnivalóm bizonyos esetekben, ezúttal biztos vagyok a dolgomban, és Abel szent beszéde sem tántorít el a célomtól. - Uuuu, de kemény a dumád. Nem töri a szádat? - sértettségét képtelen a gúnnyal leplezni, és nekem sincs kedvem belebonyolódni egy olyasfajta magyarázkodásba, miszerint már az iskolában is pontosan tudtam a nevét. Ahogyan azt is, hogy a suli legmenőbb csajába volt menthetetlenül belezúgva – aki évekig a legjobb barátnőm volt -, ami még tovább fokozta a szánalmassági rátáját. Évek teltek el, s nem lep meg a változás ténye, ahogyan az sem, hogy ellenséges velem. A mértéke az, ami kissé meglep, de felülemelkedem rajta. - Éééés az ókori Egyiptomban két istennőt is előszeretettel ábrázoltak keselyűként. - kezeimmel pisztolyt formálva célzok rá, majd egy halk ”bum-bum”ot elmorolva orrom alatt lövöm le képzeletben a srácot, pontosabban az ellenem indított támadását semlegesítem. - Ha csak ennyi a bajod, akkor adj nekem köpenyt, meg olyan konyhás néni sapkát, mint ami Neked is van. - bökök a fejemmel az említett ruhadarab irányába. Ami azt illeti, nyilvánvaló ingerültsége engem sokkal inkább szórakoztat, mint frusztrál. Jelen pillanatban nincs semmiféle eszköze ellenem, a folyamatosan járó száján kívül, az pedig kevés ahhoz, hogy fogást találjon rajtam. - Bagoly mondja verébnek. Szerintem az emberek többsége sokkal inkább tartja a Te munkád undorítónak, mint a dokumentumfilmek készítését. De van egy jó hírem. Az a célcsoport, akiknek mi készítjük ezeket a filmeket, javarészt nem irtózik a szakmádtól.- Gyanítom, ennek a megállapításnak a legkevésbé sem fog örülni, s éppen ezért dörgölőm az orra alá. Természetesen nem sért meg a megállapításával, hiszen, mint médiában dolgozó ember, elég vastag bőr van a képemen ahhoz, hogy ne lehessen ezzel megbántani. - Ez is egy nézőpont. Azonban ha nem lenne rá kereslet, akkor az olyan tematikus, bűnügyekkel foglalkozó csatorna, mint amelynél én is dolgozom, nem létezne. A lakosság nagyrészét érdeklik a bűnügyek, az ezzel kapcsolatos nyomozások, és persze a szakmai-tudományos háttér. Ez itt.. - mutatok körbe a laborban. - … csak egy része a teljes egésznek. - Természetesen értem, hogy etikai szempontból támadható az, amit csinálunk, de én ebből sosem csináltam problémát. Demokrácia van, mindenki azt néz, amit akar, amire van igénye. - Ugyan kérlek, ezt Te sem gondoltad komolyan! - nézek Rá kissé lesajnálóan. - Számtalan beteg ember rohangál kint az utcán, és, hogy ne menjek messzire, a te kis „terepeden”.. - itt felemelem a kezeim, és az ujjaimmal mutatom be az idézőjeleket - .. az intereten is hemzsegnek a beteg állatok. Azt mondod, undorító amit csinálok? Látnád azt, ami a dark weben megy. Az ott ólálkodó emberek nem kis idióta számítógépes játékokkal nyomulnak, hanem emberi életekkel játszanak, és hidd el, nem az a tét, hogy ki lesz magasabb szinten a WoWban. - Gyanítom, hiába lett magasabb, s mélyebb a hangja a gimnázium óta, valami biztos nem változott, az pedig az, hogy egy kocka. - Téma mindig lesz, ami sajnálatos, ha az emberéleteket nézzük. Nem kell ehhez külön ölnünk. - és ha már itt tartunk, arra nem is térek ki, hogy az sosem baj, ha az emberek valamelyest tudják, mi folyik kint a nagyvilágban. - Szeretnéd megnézni magad, hogy nem vagyok bedrótozva? - A blúzomért nyúlok, s kigombolok egy gombot, s kihívóan pillantok Goldbergre. Ha kéri, nem pironkodom végig gombolni a blúzom, mely alatt a fekete csipkemelltartón kívül nem viselek mást. Nem vagyok szemérmes, sőt, ha zavarba hoznám, még szórakoztatna is. - Akkor viselkedj felnőttként, mert most sokkal inkább hasonlítasz egy sértett, hisztis kisfiúra. - mondom ki a nyilvánvalót. További szónoklat jön, mire összefonom karjaim magam előtt, s csendben hallgatom, közben nagyokat sóhajtva, mint aki elképesztően unja az előadást. - Végeztél? - Teszem fel a kérdést. - Nem tudom, milyen Stakról, meg Gloverről beszélsz, tudod én nem a sorozatok előtt gubbasztok egész hétvégén, hanem van életem. - talán kissé csípősebbre sikeredik a válaszom, de Ő sem volt velem kedves már a kezdetektől fogva. Kezdjük ott, hogy az eddigi forgatások alkalmával konkrétan levegőnek nézett, most meg mindenféle Karosokról hablatyol. - Brian mindig is egy seggfej volt, sőt, ha tudni szeretnéd, Daisyt, a nagy szerelmedet a végzős bál után felcsinálták, és azóta is otthon ül a kanapén, és kinyúlt mackónadrágban, ami majd szétreped a seggén, bámulja a reality showkat a tévében. De egyébként miért is lényeg mindez? - Tárom szét a karjaim, s bár szavaim nem éppen lélekmelengetők, ha arra kér, menjek arrébb, megteszem. Mármint pozíciót váltok, de nem hagyom el a labort. Azt már nem! - Gimnáziumi sérelmek emlegetése helyett nem lehetne, hogy összedolgozzunk? Tudod, mint a felnőtt emberek. -
Ha az életem egy animációs film lenne, akkor most kidülledt szemekkel, háromszor akkora lángoló fejjel merednél az előttem állóra. Még, hogy peren kívüli megegyezés … de sajnos igaza van, a kórház alighanem belemenne, hogy egy jelentősebb összegért eltekintsenek egy szabálysértéstől. A pénz miatt tehát mindent megtehetnek. Ez pedig példátlanul aljas dolog, nem beszélve arról, hogy lényegében pénzért még az én munkámat is megzavarhatják. Súlyos szakmai és etikai alapelvek ellen vétenek, mind ezt pedig figyelmen kívül hagyják, mert … tudnak fizetni. - Mi? Nem, nem töri – ráztam meg a fejemet duzzogva. Ez hasonló volt ahhoz, amiket Park is mondani szokott. Mégis honnan a fenéből tudna ő a feketék nyelvén beszólogatni? Park egy ideig nekem is próbálta megtanítani, de, mint kiderült, képtelen vagyok arra, hogy csúnya szavakat használjak, főleg sokat egymás után. Erről anya tehet, aki szerint baromi fontos, hogy választékosan tudjam magam kifejezni. Ez vezetett oda, hogy az irodalmár korszakomban egyesszám harmadik személyben beszéltem magamról, ami miatt többször is megvertek. - Az egyiptomiak egyébként is perverzek voltak, ez nem jelent semmit – ráztam meg a fejemet. Tutanhamont például úgy tették szarkofágba, hogy felállt neki. Ő az egyetlen – már a feltárt sírú fáraók között – akinél ezt valamiért fontosnak érezték. Sőt, állítólag az még csak nem is az övé, hanem egy másik … szóval fúj. – Egyébként pedig az puff, és nem bum-bum. A bum-bum robbanás, mint egy akamező, a puff-puff pedig egy fézer inkább – amilyet példának okán a Csillagflotta is használ. Sokkal menőbb vagyok, mint voltam, ráadásul már nem okoz akkora nehézséget, hogy kiálljak magamért, mint régen. Akkor elég nehéz volt, mert általában a gatyám a fejemen volt, vagy épp azzal lógattak fel valahova, ami lássuk be, nem pont az a helyzet, ahol az ember a sarkára állhat. Szó szerint se volt lehetséges. - EZ NEM KONYHÁSNÉNI SAPKA, HANEM HAJHÁLÓ! – daráltam ingerülten, és éreztem, hogy valami füstféle szállingózik a fülemből. Az agyam szó szerint lángolhat. Anya is mindig így hívja, emiatt a családi ebédeknél azt hiszik, hogy egy menzán dolgozom és órákba telik megértetni velük azt, hogy egyébként komoly és fontos munkát végzek. – Csak azért adok, mert összehajazol mindent! Ez nem jelenti azt, hogy itt lehetsz! – figyelmeztettem őt, ahogy felé rúgtam karton dobozt az asztal alól, amiben úgy nagyjából száz csomag hajháló volt. Ki kéne pakolnom a raktárba, de egyelőre még nem volt rá időm. Úgy pedig nem is lesz, ha közben egy keselyűt is szemmel kell tartsak - Az én munkám nem … - elhallgatok és nyugalmat erőltetek magamra. Teljesen eredménytelenül persze, miközben úgy rángatóznak az arcizmaim, mint egy tízévesnek, aki nagyon visszaakarja tartani azt, ami kiakar jönni. – Az én munkám fontos, nem undorító! – oh, dehogynem, nagyon is az, amivel én is tisztában vagyok. Anya addig nem engedett leengedni ünnepeknél az asztalhoz, míg legalább ötször kezet nem mostam jó alaposan. Szerinte ez a minimum, ha az ember halottakban turkál, hiába a kesztyű és a többi. - A lakosság nagy része hülye! – vágtam rá mérgesen. Oké, kicsit túlzok. Nem mindegyik hülye, csak … a két méter magas sportolók, akik miatt mindig váltás alsót kellett magammal vigyek a suliba. Egyébként, néha még az is kevésnek bizonyult. – Ez itt – mutattam én is körbe – egy olyan hely, ahol halottak vannak, akiket halálukban is megillett a tisztességes bánásmód! Ha tudományt akarnak, akkor nézzenek Star Treket! – abban is ugyanis sokan meglepődnének, hogy mennyi tudomány van. Ezt azonban kevesen értékelik, még a tanárjaim sem voltak odáig érte, pedig egy fizika tanártól elvárná az ember, hogy tisztában legyen olyan alapdolgokkal, mint a térhajtómű működése. - Az én terepemen nincsenek is beteg emberek! Nem mindenki nekrofil, aki halottakkal foglalkozik! Vagyis, nem azok, senki! – éreztem, ahogy kiszárad a torkom a folyamatos emelt hangú helyesbítéseim miatt. Oké, talán Dr. Whitman kissé fura egy fazon, aki talán jobban kedveli a hullák társaságát, mint kéne, de nem jelenti azt, hogy egy könnyed beszélgetésen túl bármit is csinál. Néha én is szoktam velük beszélni, ez egyáltalán nem fura. - A WoWban is nagy tét. Sőt, néhány embernek a Wow esetén az élete a tét! – nem mondom, hogy ez jó, de találkoztam már olyanokkal a játékban, akiknek nem volt immunrendszere, mert minden ébren töltött percükben Wowoztak. – A dark web pedig egyébként is gonosz hely! Mintha azt mondanád, hogy szabad hobbitokat ölni, csak mert Mordorban meg is eszik őket! – az érvelésem világos lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy érti-e amit mondok. Önmagában már az meglepett, hogy tudja mi az a WoW, de … lehet csak tippelt. Néha még egy keselyűnek is lehet szerencséje. - Mi? – pillantok fel a blúzáról Mayára. Azt hiszem lefagytam. – Én … nem, ez egy munkahely, itt nem lehet … ilyet … hagyd abba! – inkább hátat fordítottam neki, mert nem akartam, hogy a saját biológiai működésem legyen az, ami kitol velem. Általában mindig kitol, úgyhogy már tudom mikor kell kezembe vegyem az irányítást. Már nem úgy, az … áh! Nem is vagyok kisfiú! Legszívesebben az arcába vágnám ezt, de egyrészt nem hangzana valami férfiasan, másrészt pedig még mindig nem vagyok benne biztos, hogy visszagombolkozott, így biztonságosabb folytatni a munkámat anélkül, hogy felnéznék. -Nekem is van életem. Sőt, vannak lakótársaim és, páran lányok! – azt már nem fogom elárulni, hogy ebből az egyik meleg, mert nem tartozik rá. A lényeg, hogy menőnek tűnjek. Gimisként pedig nagyon is menőnek tűnt az, hogy ne csak srácokkal, hanem lányokkal is együtt éljek. Na nem úgy, mint Hef. - Nem voltam szerelmes belé! Csak … segítettem neki néha – lenyírni a füvet, kutyát sétáltatni, vigyázni a kistestvéreire, a nagyszüleivel sakkoztam … ezt bárki más is megtette volna. Pénzért biztos, de én egy centet se kaptam. - Megtennéd, hogy … ne, ne arra, hanem oda! Még egy kicsit, úgy, jó lesz! – irányítottam őt kicsit arrébb, mert a kezemet lekötötte a vastagbél, így nem tudtam mutogatni. Nem látta az arcomat, de szinte nevethetnékem támadt, mikor a gimnáziumi sérelmeket emlegette. Kettőnk közül az egyedül nekem volt csak. – Összedolgozni? – pillantottam meglepetten fel, miközben az adatokat firkantottam fel a lapra. – Mint Batman és … a Macskanő? – de nyilván én vagyok Batman. Plusz, ez nem olyan összedolgozás, amilyet Batman és Macskanő szokott. Egészen biztosan nem. – Miben kéne nekünk összedolgozni? Talán … nincs, aki lenyírja a füvet a kertedben? – igazából abban sem vagyok biztos, hogy kertes házban él, de a gyanúm az, hogy nem. New Yorkban azt többnyire lehetetlen összehozni. - Kilóg a hajad – figyelmeztettem a hajháló alól szabadulni akaró tincsére pillantva, ahogy visszasétáltam a vastagbéllel a hullához, majd azt a helyére pakoltam benne. – Szóval neked most a … segítségem kell? Hm, érdekes. Az ára pedig egymillió dohlár! – idéztem Dr. Genyát és csak azért nem emeltem a számhoz a kisujjamat, mert egy halottban turkáltam vele. - Bármit is akarsz, jobb, ha tudod, hogy engem nem lehet csak úgy megvesztegetni – mondtam, miközben szinte könyékig elmerültem a hullában, hogy aztán egy hatalmas cuppanással helyére igazítsam a májat. – Az erkölcsöm sziklaszilárd, mint egy szuperhősé. Bármivel is érted el, hogy Peter beengedjen, velem az nem fog működni! – csóváltam meg a fejemet mosolyogva, kidobva a kesztyűm, és egy újat húzva fel. A székemet az asztalhoz húztam a kis asztallal együtt, amin a nagyító lencse volt, és a mellette lévő kis dobozból közben tűt és cérnát veszek elő. - Össze kell varrnom a sebet, úgyhogy … maradj ott, oké? Az illatod túl … - jó. - … zavaró – végül is, ez is igaz. Mint mikor találkoztam tíz másodpercre Larry Birddel. Egyszerre voltam boldog és olyan izgatott, hogy elájultam. Erre a botlásomra nem vagyok valami büszke.
' All the good girls go to Hell. 'Cause even God herself has enemies '
Tisztán látom, hogy egyetlen hajszál választja el attól, hogy totálisan kiboruljon, ami egyszerre szórakoztató, és elgondolkodtató a számomra, hisz mindezt pusztán a jelenlétemmel váltottam ki. Érdekes. Viszont azt talán nem is tudja, hogy ezzel a viselkedésével csak adja alám a lovat, hiszen nem olyan fából faragtak, mint aki hagyja magát. A beszólásokra hasonló stílusban érkezik a válasz, s éppen ezért nem érzem jogosnak a duzzogását. - Tök mindegy. - söpröm féle a fegyverekkel kapcsolatos elméletét, amiből - őszintén -, nem sokat értettem, és nem is annyira fontos momentuma a társalgásunknak, hogy ezen hosszasan kellene csámcsogni. - Hajhálót hordanak a konyhásnénik is. - Kissé alattomos mosolyra vonom ajkaim, miközben dühkitöréses válaszára olyat felelek, ami némiképp olaj lehet a tűzre. Mindezt azért teszem, mert a férfi ingerült válasza, s felpaprikázott kedve egész egyszerűen szórakoztat. - Lekötelezel. - forgatom meg látványosan a szemeim, majd az elém rúgott dobozhoz lépve hajolok le, és veszek ki egy „hajhálót”. Kibontom a steril csomagolásból, majd a fejemre teszem, s gondosan megigazítom. Arra nem térek ki, hogy egyáltalán nincs szükségem az engedélyére az itt létemet illetően, mert akkor sem megyek el, ha a feje tetejére áll. Az egyetlen, aki valójában az utamat állhatta volna, az elégedetten ücsörög lent a VIP jegyeivel. - Emberi testeket vágsz fel, és a gyomortartalmukat vizsgálod, és könyékig turkálsz a beleikben. Ez gusztustalan, még akkor is, ha valóban hasznos. - Hiába ágál a szakmáját körül lengő megítélés ellen, ami tény az tény, én pedig miért is állítanék mást? Persze, nem arról van szó, hogy a lelkem tiszta mint a patyolat, és soha sem hazudtam még életem során, mert nem. Ezúttal viszont totál hiteltelen lenne, ha pont Abelt etetem kegyeshazugsággal. Szinte biztosra veszem, hogy azzal is csak bosszantanám, azt pedig így, ezen a módon is megtehetem. - Látod, éppen a kisebbik részének gyártjuk ezeket a tartalmakat, és a mi műsoraink nézői számára Te egy szuperhős vagy. Nem erre vágytál mindig is? - vonogatom a szemöldökeim, mert hát ez azért biztos elég menő lehet a számára. Szó sincs arról, hogy túlzásba vinném a hízelgést, csupán próbálom megértetni vele azt, hogy nem vagyok az ellensége, és nem kell vérszomjas hiénaként tekintete rám. Oké, csak egy kis mértékben. - Star Trek?! Az csak egy agyszülemény, amiben színes pizsamába bújt emberek rohangálnak egy wc csésze alakot formáló hajóban, az űrben! Ez itt.. - mutatok körbe. - A valóság, és ez kell az embereknek! - Tárom szét a karjaim, majd rögtön össze is fonom magam mögött, és teszek ismét pár lépést. - Fogadd el, vannak olyanok, akik nem egy kitalált mesevilág mögé bújva próbálják nyalogatni a sebeiket. - mert ez a véleményem ezekről a játékokról. Teljesen időpocsékolás, és ahelyett, hogy valódi tapasztalatokat szereznének a valóéletből, nem létező, grafikus karakterekkel kufircolnak a neten. A hobbitos hasonlatra nem is reagálok, mintha meg sem hallottam volna, ami persze nem teljesen igaz, csupán nem értettem miről beszél, de biztosan nem is lényeges. Az viszont már igen, hogy bebizonyítsam; téved. Ami a testem bedrótozását illeti, így inkább ez felé terelem a szót, vagyis a blúzom felé a reakciója pedig pontosan az, amire számítottam. - Ilyet mit? - kérdezem kihívóan, és még rá is teszek egy lapáttal, ahogyan az megnyalom az ajkaim. - Felfedni egy olyan női testet, amiben még aktívan pumpálja a szív a vért, és a bőre nem jéghideg? - Utasítását hallva halk kuncogás hagyja el ajkaim, s az időközben kiszabadított gombot visszabújtatom a helyére, s gondos mozdulattal simítom le magamon a finom anyagot. - És a lány lakótársaid nem szoktak előtted lenge öltözetben járkálni, hogy ennyire zavarbajöttél egy kis blúz kigombolástól? - láthatóan jól szórakozom az imént történteken, és a hirtelen felindulásból adott válaszával csak tovább adja alám a lovat. Az, hogy közli a lakótársai meglétét, és nemét, még nem cáfolja meg az általam kimondottakat, bármennyire is próbálkozik megvétózni azt. - Ugyan már Goldberg, a vak is látta, hogy totál belé voltál zúgva. Ezért tettél meg neki MINDENT, amit csak kért. Kihasznált, Te meg hagytad magad, mert tökre elborította az agyad a rózsaszínköd. - Ha nem is a rózsaszín, de valamiféle köd engem is uralmába kerített annak idején, Daisy kapcsán, de erre természetesen nem térek ki, hiszen Goldbergnek semmi köze hozzá! Amennyire elvakult volt, azt sem vette észre, hogy a végzős évünkben milyen látványosan távolodtam el Daisytől, és az ő belső körétől, amit akkor elég rosszul éltem meg, de így utólag egyáltalán nem bántam meg. - Akár. - bólintottam a felvetésére. - Ha mindenképp valami képregényes hasonlatot akarsz keresni, akkor rendben, ezúttal leszek Macskanő. De csak a Michelle Pfeiffer féle verzióról lehet szó. Kiráz a hideg a Halle Berry féle verziótól. - Lényegtelen információ, s csupán azért jegyzem meg, hogy hátha könnyebben értek így Vele szót. Meg persze azért, mert tényleg rühellem a Halle Berrys feldolgozást. - Nincs kertem. - nem törődve az iróniától fröcsögő szavakkal, válaszolok rá, és mikor rám szól a hajam miatt, mindenfajta ellenkezés nélkül igazítom meg azt, a hajháló alá tűrve rakoncátlan tincseim. Szót fogadva, engedelmesen, mint egy jól nevelt leány, s tekintetemmel követem a mozgását. - Miért beszélsz ilyen furcsán? - Nézek Rá, mint egy őrültre. A mondanivalóját akkor is képtelen lennék komolyan venni, ha normális hanglejtéssel közölné, de ez amit az imént előadott, semmiképpen nem nevezhető normálisnak. - Mindennek megvan a maga ára, Abel. - nem hat meg a szuperhősös, erkölcstanos előadása, hiszen pontosan tudom, miről beszélek. Persze, adhatnám az ártatlant is, mint aki nem tudja, miről beszél. Nem tagadom le azt, hogy Peterrel van egy remekül működő megállapodásunk, de nem is részletezem azt. - Érzékeny vagy a Chanel parfümökre? - Billentem kissé oldalra a fejem, s vonom össze a szemöldökeim értetlenkedve. - Így nem látok semmit abból, amit csinálsz. - állok lábujjhegyre, és nyakamat nyújtogatva próbálok jobb rálátást nyerni arra, amit éppen a másik csinál. - Ezért vagyok itt. Hogy a kulisszák mögé láthassak, és még többet tanuljak a szakmádról. - Azt mondta, ne menjek közelebb, de azt nem, hogy maradjak is csendbe, így nem is teszem. Inkább örüljön, hogy végre nem csak a kongó csend van körülötte, mint amit eddig megszokott. - Ezen ismeretek segítenének abban, hogy előrébb lépjek. Amolyan hosszútávú befektetésként tekintek erre, ami a karrierem építéséhez kell. Téged pedig olyan lehetőségekhez juttattathatnálak, amiről eddig csak ábrándoztál. - Peterrel azért van könnyű dolgom, mert őt már valamennyire kiismertem, de Goldberg még ismeretlen terep. Egyelőre. - Te lennél a Jedi, én pedig a padavan. Ez azért nem hangzik olyan szörnyen, nem? -
Lehetetlen alak. Nem is, tudományosan ez nem túl helytálló. Inkább… valószínűtlen alak. Aki egész biztos csak azért van itt, hogy az őrületbe kergessen. Hullák közt dolgozom, plusz ez… tipikus fő gonosz eredettörténet. - Na és az orvosok? Ha nem hordanak és beleesik pár hajszál műtétnél a testbe? A hajháló praktikus, és van többféle színben is. Kicsit több … tiszteletet – szegtem fel a fejemet, ami nem lehetett túl tiszteletteljes látvány, ugyanis a hajhálót leszámítva, a kesztyűm is olyan volt, mintha Mario helyett ugrottam volna be vízvezetéket szerelni. Tulajdonképpen … anatómiai értelemben még lenne is benne igazság. - Nem csak a gyomortartalmukat, néha a székle… hirtelen megálltam a magyarázásban, ahogy felpillantottam rá. Eh, de utálom most. Mármint, most jobban, mint egyébként. – Alkar középig szoktam maximum – feleltem aztán kis késéssel, próbálva némi … büszkeséget vinni a jelen helyzetemben, de igen nehéz volt. Kifogott rajtam, ez pedig nagyon idegesítő érzés. Majdnem annyira rossz, mint mikor nem kaptam meg a tizenkettedik születésnapomra az Ezeréves Sólyom lego modellt. Helyette kaptam egy hülye biciklit. - Szuperhősök nem léteznek. Már … felnőtt vagyok. Nem hordok Supermanes alsót se – ráztam meg a fejem. Azóta nem, hogy a fejemre húzták másodikban és végighúztak a folyóson, közszemlére téve. Abban a pillanatban Superman egy életre elvágta magát nálam. Azóta vagyok Team Batman. – De a Dr. Halál az menő név lenne – vallottam be. Egy ideig ez volt az aláírásom is. Amíg ki nem jött a rendőrség, mert azt hitték, hogy meghamisítják az aláírásomat. Megjegyezték, hogy egyébként roppant béna módon. Nem esett jól. – De ettől még … ízléstelen. Batmant sem filmezik átöltözés közben – húzok egy nehezen felismerhető párhuzamot köztem és a hősöm között. Habár én büszke vagyok a munkámra, lemerném fogadni, hogy egy rakat sorozatgyilkos az, aki az ilyen tévés tartalmakat fogyasztja. Ez itt New York, lehetne egy külön sorozatgyilkos negyedünk is. Hamar megoldaná a sorozatgyilkos kérdést. Remek polgármester válna belőlem. - Na nem, ennyi, ezt nem bírom hallgatni! ráztam meg a fejemet, a kezeimmel a levegőben keresztbe hadonászva. – Először is, uniformisban rohangálnak, ami színekkel jelöli nem csak a beosztást, de a rangot is. Praktikus. Az űrhajó kialakítása pedig teljes mértékben tudományos alapokon nyugszik, nem véletlen olyan, amilyen. Főként, mert az Enterprise például nem harci hajó, hanem felfedezésre tervezték. A Star Trek pedig mérföldkő a sci-fi történetében, amellett, hogy egy relatíve lehetséges jövőképet vázol fel. Mintha azt mondanád, hogy a Keresztapa öltönyös brókerekről szólna – sarkítok csúnyán, ennek megfelelő pillantásokkal illetve Mayát. Még, hogy wc és pizsama. Egy ilyen kijelentés a Comic-Conon és hívhatnánk a rendőrséget. – Ez célzás volt? – fordultam felé elhúzva a szám. – Csakhogy tudd, én nagyon is kiálltam magamért! Talán emlékszel, hogy Briannel verekedtem is – tulajdonképpen ő használta az én kezeimet is, szóval … négy ököl volt az, ami püffölt, de technikai értelemben harcoltam. - Teljes kihűléskor a holttest hőmérséklete a környező levegő hőfokánál alacsonyabbra süllyed a felületén lévő párolgás miatt. Ezért olyan hideg tapintatú egy holttest, ez … a kövérek például még sokáig melegek! Mármint, a bőrük. Mikor idekerülnek már nincs … szexuális irányultságuk – és nekem se feléjük, hiába jegyzi ezt meg minden második ember, aki megtudja, hogy mi is a munkám. - Nem jöttem zavarba! Ez egy… munkahely, oké? Vannak kamerák is, meg minden! – pont az ilyenek miatt kéne működő kamera. Legalább lenne okom rá, hogy kidobassam innen. Elvonja a figyelmem. Meg azét aki a … kamerát nézné. – Úriember vagyok, nem szoktam odanézni! És egyébként is … lakótársak vagyunk, nem orgiapartnerek! – éppen ezért kerülöm azt, hogy lássanak ruha nélkül. Sőt, az első 1 hónapban csak pulcsiban láttak engem, pedig nyár volt. Egy baromi meleg nyár. - Nem mindent! Az unokatestvérét nem segítettem átcsempészni Mexikóból! – azért nálam is van egy határ. Na meg… apa nem adta oda az autóját. Az én Shelbymmel pedig igencsak nehézkes lett volna átcsempészni egy mexikóit, meg úgy … húsz kiló füvet. Megvontam a vállamat. Objektíven vizsgálva a Halle Berry fémjelezte Macskanő valóban nem egy túl értékes alkotás, de … nos, Halle Berry. Van, hogy úgy jó nézni egy filmet, hogy valójában nem jó. És mégis. - Dr. Genya! Ez… te nem láttad az Austin Powerst? Mit szólsz ehhez, amigo? – néztem a mellettem lévő félig nyitott testre. Csak pillanatokkal később jutott eszembe, hogy nem vagyok egyedül. – Sokat vagyok egyedül, oké? – grimaszoltam, megelőzve a gúnyos kijelentését, amiért egy felboncolt hullával társalgok. - Csak allergiás – hazudtam, hátha így minél távolabb áll tőlem, ha tudja, hogy bármikor beteríthetem őt egy rakat takonnyal. Nem is olyan nagy hazugság ez. Van parfüm, ami tényleg így hat rám. – Pont ez a lényeg. Ez nem mozi! – morogtam, miközben a dolgomat próbáltam csinálni, miközben ő mindent elkövetett, hogy ne tudjam. Miért nem tisztel engem senki se eléggé? - Szörnyű Padawan lennél. Egy padawan nem használ Chanelt – ezt nem tudom tényekkel alátámasztani ugyan, de majdnem biztos vagyok benne. – Mégis milyen lehetőséghez tudnál te juttatni engem? Nem akarok gyilkosságos műsorokban szerepelni – jelentettem ki gyorsan, mielőtt esetleg felvetődött volna benne ötletként. - Jaj ne már! – nyögtem fel, mikor a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. – Megtennéd, hogy … nem, a másik zseb. Tedd a fülemhez. Így jó lesz, köszi – biccentettem, a telefonhoz nyomva a fülem. – Szia anya! Hm. Aha. Oké és akkor … jó, semmi baj. Persze, komolyan, semmiség. Nagyfiú vagyok és van egy csomó … haverom. Érezzétek jól magatokat. Őszintén szólva, nem kéne, hogy ez elszomorítson. Huszonhat éves vagyok. Mégis, úgy … tizenöt éve nem hagytam ki családi karácsonyt. És akkor is csak azért, mert apát Irakba küldték és kimenőt kapott karácsonyra, azt pedig szűk családi körben tartottuk. - Hát, szabaddá vált a karácsonyom – sóhajtottam, ahogy az utolsó néhány öltést is megcsináltam. – Ami jó. Menni is akartam egy hatalmas … buliba – bizonygattam Mayára pillantva, miközben lehámoztam a kesztyűt és az asztalra dobtam. Már biztos elfogytak a jegyek a Star Trek after partira. Én szerveztem úgy … negyed részben és nem vettem rá jegyet, mert azt hittem nem leszek New Yorkban. Mivel érdemeltem ki mindezt? - Oké, szóval … miért is lenne jó nekem, ha segítenék? – tértem vissza a korábbi témához, ahogy felálltam a székből, és elkezdtem rendet rakni az asztalon. – Csak mert, van egy olyan, hogy szakmai etika. Amit nem fogok megszegni – ráztam meg a fejemet, miközben a műszereket és eszközöket neki álltam letisztítani. – A pénz nem jönne rosszul, de … én jófiú vagyok – plusz, minden eddigi munkámba kerülne, ha kiderülne, hogy pénzt fogadtam el cserébe… kitudja miért. Hülye lépés volna. – Larry Birddel pedig gondolom nem tudsz összehozni – a majdnem keresztapámmal egy valóra vált álmom volna találkozni. Ha egy bostoni akar valamit, hát ez az. Vagy Bill Russel nyakába ülni, de Russ vagy nyolcvan éves, eléggé kegyetlen dolog lenne. - Ha segíteni szeretnél, vegyél fel kesztyűt – böktem a csomagokat tartalmazó doboz felé, miközben az elmosott eszközöket visszapakoltam a helyükre. – Háromra pedig a testet megemeljük. Te a lábánál fog majd – adtam az instrukciókat, az asztalt a tároló mellé húzva, ahonnét előhúztam a ”halotti ágyat”, ahogy én hívtam. Itt vár majd az elszállításra, ideális hőmérsékletben, totál steril környezetben. Gyorsan én is új kesztyűt húztam. – Akkor egy, kettő, három, mehet! – a vállai alá nyúlva emeltem át a fickót, próbálva minél kevésbé látványosan erőlködni, de … maradjunk annyiban, hogy nem épp csak hetvenkilós gyakornokoknak kéne emelgetni legalább kilencven kilós testeket. - Hát ez jó móla volt. Neked pedig jó éjszakát – paskoltam meg a hulla mellkasát, mielőtt letakartam volna és visszatoltam a helyére. – Látod? A munkám tökre nem beteges. Összehozza az embereket – mosolyogtam szélesen, ezúttal végleg megszabadulva a hülye kesztyűtől. Még el kéne végeznem a papírmunkát, de … a főnök nincs itt, úgyhogy legfeljebb holnap korábban bejövök és megcsinálom. Nem olyan sürgős eset, és minden más papír és irat kész hozzá.
' All the good girls go to Hell. 'Cause even God herself has enemies '
- A nézőket nem érdekli a Te alsógatyád. Kivéve, ha tárgyi bizonyítékként szolgál egy bűnesetnél, de jelen esetben erről szó sincs. - nem értem, miért is hozakodik elő az alsóneműjének milyenségével, de ha az eddig lefolytatott beszélgetésünkre gondolok, biztosan van valami mögöttes célzás benne, amit én nem biztos, hogy értek. Vagy éppen emlékszem rá. A középiskolai évek már mögöttem vannak, és magányos perceimben nem szokásom rajtuk mélázni. - Igen, célzás volt, és nem, nem emlékszem. - Tárom szét a karjaim, és kissé értetlen fejjel nézek vissza Rá, mintha csak azt kérdezném, „miért, kellene?” Nem voltunk Briannel szoros kapcsolatban, és soha nem is voltam odáig érte, pont azért, mert egy bunkó fasz volt. S nem értem, hogy az előttem álló miért hoz folyamatosan kapcsolatba mindig azzal a díszes társasággal, főleg, hogy a végén Daisyvel is megszakadt a kapcsolat. Nem értem. - Tudom, hogy a bőrükre gondoltál. - hunyorgok Rá. - Ez az információ, és ahogy beszéltél róla, sokkal menőbb volt, mint az iménti kifakadásod a színes pizsamásokról. - Bizony, ez itt egy dicséret volt, vagy sokkal inkább elismerés? Lehetséges, hogy Ő egyiknek sem érzi majd, inkább sértésnek, mert a nem létező karaktereit blamálom. - Tehát úriember módjára máshol keresel magadnak orgiapartnereket? - magam sem hiszem el, hogy erre a kérdésre helyeslő választ fogok kapni, s pimasz vigyoromból erre a másik is következtethet. Nem tehetek róla, Ő maga adja a magas labdákat, én csupán lecsapom azokat. - Veszem észre. Látod, néha feldobnám az egyedüllétedet a jelenlétemmel, és akkor legalább egy élő emberrel beszélgethetnél. - Az, hogy allergiás, nem zavar, csak megrántom a vállam, s tovább nyomulok, hogy minél többet lássak, még akkor is, ha ezt nem tartja illőnek. Vannak helyzetek, amikor ezzel a legkevésbé sem foglalkozom. Ami azt illeti, egyre több az ilyen alkalmak száma. - Kész vagyok arra is, hogy ne használjam ezt a parfümöt, ha találkozom Veled, ezen igazán ne múljon az egyezségünk. - kompromisszum kész vagyok, s ezt Ő is láthatja. Bár gyanítom, nem az illatommal, hanem az egész jelenlétemmel van problémája, de azért próbálok könnyíteni a helyzetén, s persze a sajátomén is. Éppen szólásra nyílnának ajkaim, amikor megszólal a telefonja, s megteszem, amire kér. Kiveszem a zsebéből, a zöld ikont felhúzom az érintőképernyőn, és a füléhez emelem a telefont, s ott is tartom, amíg be nem fejezi a hívást. - Még az is lehet, hogy újra összefutunk. - Jegyzem meg kissé keserédes éllel a hangomban, s húzom el a szám, miközben lezárom a telefonja képernyőjét, s visszacsúsztatom a zsebébe. Jómagam is egyedül leszek karácsonykor; már megint. De inkább a lakás csendje, mint egy toxikus közeg. Vagy egy hatalmas buli, mint amilyet Abel is említ, bár nála nem vagyok biztos abban, hogy nem blöfföl. Mindenesetre nem feszegetem tovább ezt a karácsonyi témát, és örülök, hogy visszatérünk a kettőnk üzletére. - Mondanál példát a megszeghetetlen szakmai etikára? - tudnom kell, mivel is állok szemben, hiszen ha adok valamit, azért el is várok valamit cserébe, természetesen. Így jobb az elején tisztázni azt, kinek milye van, a félreértések elkerülése végett. Némán hallgatom a szavait, s az utasítását végrehajtva, felveszek egy pár kesztyűt, s utána a testhez léptem. Kész szerencse, hogy járok edzezni, és a gyomrom is eléggé felkészült már arra, hogy egy halottat emelgessek. Megfogom a számolásnál a lábait, majd Abellel együtt emelem fel, és teszem át a másik ágyra. Levettem a kesztyűt, s kidobtam. - Én bírom a munkádat Abel. - Hangsúlyozom ki újra, majd közelebb lépve hozzá, fontam össze a karjaim magam előtt, s pillantottam fel Rá. - Vannak emberek, akikkel nem tudlak összehozni, mert nincs hozzá elég kapcsolatom, ilyen például Donald Trump. De Larry Bird egyáltalán nem megoldhatatlan. - hagyok némi hatásszünetet, megvárva a reakcióit. - Aktívan jár meccsekre, és mindig a kiemelt helyeken ül, s szerezhetek egy jegyet Neked, ami mellé szól, például. Ha egy távolabbi városba, vagy államba mennél el, akkor elintézem, hogy ingyen utazhass az első osztályon. Illetve a mérkőzések utáni after partyra is betudlak juttatni.- Sorolok fel pár lehetőséget, amik még így sem fedik le teljesen mindazt, amit képes vagyok elintézni. Nem szabad azonnal minden kártyát kiteríteni. - Én ezt tudom felajánlani Neked, cserébe azért, hogy egy héten több alkalommal is itt lehessek, amikor dolgozol, és erről nem szólsz a felettesednek. -
- Mert biztos te is kaptál egyet a nagy bunyóban! – grimaszoltam felé. Egyébként nem, rajtam kívül senki sem kapott semmit sem. Amúgy sem ütök meg lányt. Még csak fiúsan kinéző lányt se, ezt anya belém nevelte. Emiatt pedig sokáig csúfoltak, mert mikor egy lány megakart ütni, én csak futottam. Ami állítólag gáz, de mi jobbat csinálhattam volna? Habár, talán nem is a futás ténye a gáz, inkább az, hogy lefutottak, elkaptak és elvertek. - Nagy szerencséd van, hogy lány vagy – hunyorgok felé ingerülten. Még, hogy pizsamások… ha fiú lenne, és ilyen tiszteletlenül beszélne már sokadik alkalommal a Star Trekről, megmutatnám neki, hogy mi fán is terem a tisztelet. Hagyományos szkanderben talán nem, de ujjszkanderben letudnám őt könnyedén győzni, köszönhetően a hosszú, csontos ujjaimnak. - Én nem is… abbahagynád? Látod, pont ezért nem kéne, hogy itt legyél. Komolytalanul viselkedsz egy halál komoly helyzetben! – és igen, ez egy bújtatott vicc volt, ráadásul nagyon jó, mert van mellettem egy valódi hulla. Csak akkor sziporkázhatok így, ha nincs itt a főnököm. Az a fickó egymagában az angol humorrendőrség. – Nagyon sok élőemberrel szoktam beszélgetni. Sőt, van egy száz főből álló klánom is, ahol én vagyok a mágus, tehát lényegében hozzám jön mindenki tanácsért – oké, lehet, hogy nem pont ilyen emberekre gondolt, de a usernevek mögött is élő, lélegző emberek vannak, még akkor is, ha nem mindegyiküknek van immunrendszere. - Betörsz karácsonykor megint a munkahelyemre? – ironizálok grimaszolva. Ami azt illeti, tartok tőle, hogy képes rá, pedig az nagyon nem volna okos dolog. Jess látogatása sem maradt teljesen titokban, és amiatt is kaptam némi fejmosást, habár egy ügyes hazugsággal kimentettem magam. – Például nem adom ki a halottak személyi adatait. Semmi halál körülménye, oka, se hozzá tartozók elérhetősége. Nem filmezheted őket, ha csak bele nem egyeztek abba a hozzátartozók és így tovább. Egyszóval: nem szegek törvényt – ha ilyen srác lennék, akkor nem Batmanes, hanem Jokeres párnahuzatom lenne. Plusz, nem is aludnék valami jól, ha ilyenre adnám a fejem. Nem ilyen fiúnak nevelt az anyám. - Ki akar Donald Trumppal találkozni? De várj! Mégis, hogy tudnál te összehozni Larry Birddel? Aki egyébként sokkal nagyobb szám, mint Donald Trump – főleg egy bostoninak. Larry Bird olyan nekünk, mint … Jézus a keresztényeknek. Túlzás? Nem, kicsit sem. Sőt. Jézusnak mégis hány bajnoki aranygyűrűje van? Na ugye. – Bostonba. Bostonban akarom őt látni. Sőt, eltudod intézni, hogy mások is legyenek velem? A szüleim, a nagyim, Irah bácsikámék és a gyerekei, na meg a szomszédjuk, Irma néni és az ő unokája, Duck. Ez menne? – pillantottam felé kérdőn, miután a kezemen számolva soroltam el, hogy kik is találkoznának még nagyon szívesen a környezetemből Larry Birddel. Történelmi pillanat lenne, ez egészen biztos. A szüleim kitagadnának, ha a fülükbe jutna, hogy nem próbáltam meg őket is összehozni a legendával.
' All the good girls go to Hell. 'Cause even God herself has enemies '
- Uuuhh, ettől most nagyon berezeltem. - rázkódom meg kissé, s nyújtom el gúnyos éllel a szavakat. Kétlem, hogy ha a nemem férfi lenne, akkor valóban revansot követelne a részéről a pizsamásokat ért sértésem. Egyszerűen nem értem, miért veszi ennyire komolyan saját magát, és ezt a.. nevezzük rajongásnak. Azt gondolná az ember, hogy ebből kinő egy idő után. Én is odáig voltam a Gossip Girlért, amikor még a gimibe jártam, de nem pisiltem magam bokán, mikor felnőtt fejjel találkoztam Blake Livelyval, és nem kapok dührohamot azért, amiért most az a hír járja, hogy folytatni akarják a sorozatot a már megszokott arcok nélkül. Nehéz komolyan vennem, bár nem csak a pizsamás űrhajós emberek miatt, hanem azért is, mert mindenféle szexuális megjegyzésem zavarba ejtő a számára. - Sajnálom, de képtelen vagyok abbahagyni. - megjegyzését hallva kishíján felröhögök, de alsó ajkaimba harapva fojtom el azt, de a vigyor így is kiül az arcomra, s ez is csak azt mutatja, mennyire nem érzek bűnbánatot a viselkedésem végett. - Klán, és mágus? Te miről beszélsz? Még mindig játszol azokkal a bugyuta játékokkal? - itt ismét visszakanyarodhatnék a fent említett gondolatsoromhoz, miszerint az ember idővel kinő dolgokat. - És ezek az „élőemberek”, akik tanácsért mennek Hozzád, elmúltak már tizenhatévesek? Nehogy a szüleik egyszer feljelentsenek Téged, mert azt hiszik megakarod rontani a kölyküket. - Láttam már ezt azt, szóval nem lehetetlen az, amit mondok. A televíziónál is akkora a jogi osztály, hogy egy teljes emeletet elfoglalnak. Más szinten pedig három-négy részleg osztozik ugyan akkora területen. Manapság már mindenkit fellehet jelenteni mindenért, de persze ha elég jó a védelmed, jóformán bármiből kitudod menteni magad. - Beszéljünk komolyan Goldberg, és arra kérlek, hogy ha már én komolyan veszlek Téged, akkor te is tedd ezt velem szemben. - vetek véget a köztünk kibontakozó adok-kapom párbeszédnek, ami igen izgalmasnak ígérkezik, de most nem ezért vagyok itt. A tárgyra térek, s bár azt hiszi, lehetetlen amit kér, valójában nem az. - Ki akart Donald Trumpra szavazni? Mert ha engem kérdeztél volna meg a választások előtt, akkor azt mondtam volna, hogy senki. Aztán látok, mi történt. - Tárom szét kissé a karjaim, majd végül újra összefonom magam előtt. - Amiatt Neked ne fájjon a fejed. - zárom le a témát. Kéz kezet mos, és ahogy nekem sokan jönnek egyel, én is sokaknak tartozom már ilyen-olyan szívességgel. Ez egy ilyen szakma, de a részletekről Abelnek nem kell tudnia. - Ahhoz képest, hogy vajmi keveset akarsz nekem adni, cserébe igencsak sokat kérsz. - Mutatok rá a másodpercek alatt feltörő mohóságára. Felsorolt egy féltucat embert, holott az imént még éppen arról papolt, mennyi mindenhez nem kaphatok hozzáférést. - Ha a törvényes úton akarsz járni, akkor be kell érned kevesebbel is. - mosolyodom el negédesen. - Rendben, legyen Boston, és nem, szó sincs róla, hogy ötven embert odacsődítesz. Te, és plusz egy fő. Egy! - Mutatom az ujjammal is, nyomatékosítva az imént elhangzottakat. - Hogy az az egy barátnő, plátói szerelem, valamelyik klántagod, vagy az anyád, esetleg Duck, nem érdekel. Egy! - Ellépve tőle, szabadulok meg a hajhálótól, és a ksztyűktől, majd dobom a szemetesbe. A falra szerelt kézfertőtlenítő alá nyúlok, s a tenyerbe csordult géllel jól átmosom a kezem. - Nem kell most döntened, gondolkozz csak el rajta. - felelem, s a táskámért nyúlva dobom a vállamra. - Majd én kereslek. - Futólag rámosolygok, s amilyen hirtelen bukkantam fel, úgy tűnik el az ajtón túli folyosón.
Kezdőlap
