Minden ember nagyon másként szereti levezetni a feszültséget, megszabadulni az idegességtől. Jómagam általában valamilyen sport formájában teszem, azonban az elmúlt néhány hét nyomásának hála most sokkal kevésbé vonzott az, hogy amikor hazaérek, még felkapjam a futócipőmet, és tegyek egy kört a közeli parkban és a környéken. Még egy kellemes, a testet jól átmozgató kései jógaóra sem fordult meg a fejemben, pedig alapjáraton imádok jógázni.
A normális emberek valószínűleg inkább megbeszélnék a problémáikat a barátaikkal, vagy épp a családjukkal. De nálam ez az utóbbi még csak szóba sem jöhet, már csak azért is, mert már több, mint tíz éve igyekszem úgy élni az életemet, mintha a családom nem is a sajátom lenne és a szüleim nem léteznének valahol Chicagóban. Barátok terén talán még lenne is kiből válogatnom, de mégsem állíthatok be valakihez azzal, hogy a családom - az eredeti családom, mert hogy ugye nevet változtattam - jelentős alvilági játékos, én pedig előlük menekülök. Akivel tudtam, már így is megosztottam az aggályaimat, de Hailee-t sem zaklathatom állandóan, csak mert épp rám tört a paranoia.
Ezért is döntöttem nagyon hamar inkább amellett, hogy az estét egy jó bor társaságában kellene töltenem. Mert bár jelenleg úgy ítélem, hogy még akár annak ellenére is hamar el fogom fogyasztani, hogy nem feltétlenül a kedvenc italom - de ilyen feszülten a pezsgő valahogy nem tűnik alkalomhoz illőnek -, de remek társaság lesz, tekintve, hogy nem beszél vissza és ezer százalék, hogy csalódást sem fog okozni.
Az üzletbe belépve nincs is más célom, mint szerezni egy üveget az olasz La Carraia Sangiovese-ből, ami a sötét cseresznyés ízével újra meg újra levesz a lábamról. Amikor azonban a rengeteg polcon sorakozó üveg között kiveszem az ismerős címkét, feltűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a kiválasztott borom felé igyekszik. - Ez lenne az utolsó La Carraia? - szólítom meg a barna hajú nőt egy félmosollyal az arcomon. - Pedig azt hittem, ez a nap már nem lehetne rosszabb.

Filmbe illő a szituáció, ahogy két teljesen a gondolataiba merülő nő szinte teljesen egyszerre nyúl ugyanazért a borért. Kizökkent a hirtelen találkozás, amikor kis híján szó szerint is egymásba botlunk, ám szerencsénkre nem kötünk ki a polcokon nagy műgonddal elrendezett borosüvegek között. Már csak az hiányozna, hogy az egyébként is szörnyű napom után még kárt tegyek magamban, na meg a bolt készletében is. Bár borfürdőről még nem hallottam, de ha a tejben vajban mondás analógiája mentén indulunk el, hát ma inkább kihagynám a különleges fürdő lehetőségét. Bár így gondolatban meglenne benne a potenciál, hogy pillanatok alatt elfeledtesse vele mindazt, ami ma a fejemben járt. De talán maga egy üveg bor is legalább olyannyira a segítségemre lehet ebben.
Nagy szerencse azonban, hogy még mielőtt őrült döntésre jutva önként vetném magam a borok közé, sikerül nem csak hogy magamhoz térnem a meglehetősen borús gondolataim közül, de még arra is fény derül, hogy a nővel akivel majdnem összeütköztünk, lehet normálisan beszélni. Igazából egyikünk részéről sem lenne jogos, hogy egy üveg bor fölött úgy csináljunk, mintha az utolsó pár cipőről lenne szó egy világhírű dizájner butikjában.
- Jajj, dehogyis! Én sem vagyok a helyzet magaslatán, szóval az én hibám is. - Egyszerre jelenik meg az arcomon egy halvány mosoly, és igyekszem sokkal kevésbé zavartan állni a helyzethez, mint ahogyan érzem magamat. Rövid időn belül kiderül azonban, hogy nem csak a borhoz való ízlésünket tekintve gondoltunk most egyre, de nagyjából ugyanabból az okból is döntöttünk mellette: mindez egy szörnyű nap eredménye. - Akkor kell, hogy legyen valamilyen varázsereje, ha mindketten erre gondoltunk - nevetek fel halkan. - Őszintén szólva nem ártana. Nem értek annyira a borokhoz, hogy tuti jó döntést hozzak, ha mást kell választanom. - Ennyit arról, hogy néha legyen az ember spontán, és ne utasítsa el az új dolgokat. De ha borról van szó, nem ilyen egyszerű igent mondani másra.
- Fair ötlet - jegyzem meg mosolyogva. - Háromra? - vonom fel a szemöldökömet kérdőn, miközben a még mindig ajkaim szélén játszadozó mosollyal nézek a nőre.

Bizonyos értelemben nagyon is tisztában vagyok vele, hogy kiváltságos helyzetben vagyok, amiért olyan életet élhetek, amilyet. Nem kell túlságosan tartanom attól, hogy anyagilag hogy állok, olyan munkám van, amit imádok, és még azt is elmondhatom magamról, hogy vannak kapcsolataim az Államok legnépesebb városában. Ahol több, mint nyolc millió lakos között, gyakorlatilag nulla rokoni kapcsolattal mégis sikerült megtalálnom a helyem és szó sincs arról, hogy ne szeretnék itt élni. Innentől kezdve gyakorlatilag minden problémám csak felesleges nyavalygásnak tűnhet azzal szemben, hogy a világ más részein háborúk dúlnak, gyerekeket dolgoztatnak embertelen körülmények között és vannak, akik éheznek.
Mégis az elmúlt időszakban úgy érzem a saját életemhez mérten jogosan érzem úgy, hogy ha nem is feltétlenül rám, de az idegeimre mindenképpen rájár a rúd, mert nem tudom felidézni mikor volt utoljára, hogy egy nyugodt napom volt és rendesen kialudtam magam.
- Abszolút - bólintok mosolyogva. - De én személy szerint még nyugodtabb lennék, ha ez a felfedezés a tetejében még megoldaná minden gondomat is - teszem hozzá komolytalanul. Semminek nem örülnék azt hiszem jelenleg jobban, mint annak, ha varázsütésre, vagy dzsinnek tett kívánságra minden, ami miatt az idegeim már-már tönkretesznek, egyszerűen csak eltűnne.
- Sokszor az alkohol tűnik az egyetlen megoldásnak egy szörnyű nap után. - Magyarázom mosolyogva. Persze most nem kell, hogy szó essen a mértékről, mennyiségről és minőségről, mert úgy érzem mindketten elég jól szituált nőknek tűnünk ahhoz, hogy a másik ne feltételezze, hogy itt komoly függőségekről lenne szó a bor kapcsán. - Az a helyzet, hogy nekem hiába mondták a szüleim mindig, hogy az alkohol nem megoldás, egy ilyen hét után azért jól esik pár pohár bor - teszem hozzá, magam sem tudva, hogy pontosan miért osztom meg mindezt. De azt hiszem maga a tény, hogy mindketten ugyanazért a borért nyúltunk, szinte ugyanabban a lelkiállapotban, egyfajta sorsközösségre sarkall.
- Abszolút meg tudom érteni miért. - Jegyzem meg egy újabb mosoly kíséretében. Talán nem kellene ennyire fennakadnom a problémán és hagyhatnám magam, na meg rábízhatnám a ma esti bor választásának a problémáját a véletlenre. Hiszen amennyire igaz lehet, amit a szüleink mondogatnak mindig az alkohollal kapcsolatban, most legalább annyira érvényes az, hogy nem szabad rögtön nemet mondani az ismeretlen és új dolgokra.
Kis híján elnevetem magam a gyerekes megoldásunkon, ami egyszerre tűnik jelen helyzetben fairnek is, miközben az ökölbe szorított kezemet rázom meg a játékszabálynak megfelelően háromszor. A mágikus kő-papír-olló szavak kiejtése után a kezem ökölben marad, követ mutatva, amiről hamar kiderül, hogy nem volt jó taktika. Veszítettem.
Nem esem azonban kétségbe, hanem mosolyogva nézek a nőre: - Nos, gratulálok.

Nem is kérdés, hogy mindenkinek megvannak a saját problémái, amelyekkel olykor-olykor úgy tűnhet, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk megbirkózni. Jelen helyzetben nyilván nem kérhetek segítséget sem a bolti eladótól, sem a nőtől, akivel egyszerűen csak ugyanazért a borért nyúltunk. Ugyanakkor, ha nem is a legpozitívabb értelemben, de mégis megnyugvást jelent, hogy a sok milliárd közül nem én vagyok az egyetlen ember, akinek adott esetben rosszabb napjai vannak. Sokkal jobban örülnék, ha megoldódnának a problémáim, mindenki máséval együtt, de sajnos azokat képtelen vagyok varázsütés szerűen semmissé tenni, így már annak is inkább örülök, ha sorstársra találok.
- Jogos... - nevetve rázom meg a fejemet finoman. Valóban nem túl szokványos látvány két nő, ahogyan a borok előtt tanakodnak és láthatóan nem tudnak dönteni egy adott üveg bor fölött. Mintha csak ebből állna az életünk. De legalább nem néztük egymást alkoholistának.
- Fájdalomcsillapítóként igazából még soha nem gondoltam rá, de ha Te mondod. - Mosolyogva felelek, kis híján el is nevetem magamat a megfogalmazáson, ugyanis a korábban emlegetett kemény alkoholistákkal, vagy egyéb gyakrabban alkoholt fogyasztó emberekkel ellentétben én mindig inkább egy kellemes vacsora mellé párosítottam a borfogyasztásomat, nem pedig fájdalomcsillapítóként igyekeztem használni. De végül is nyitottnak kell lenni az új dolgokra...
Tekinthetném szerencsétlenségnek, hogy még akkor sem tudok szerezni egy üveg bort, amikor egyébként is elég baj van az életemben, de én sem lehetek annyira magammal elfoglalva, hogy ilyen apróságokon fenn akadjak. Sőt, ha már itt tartunk, tulajdonképpen jó tudni, hogy másnak jó estéje volt azáltal, hogy megtalálta a boltban a kedvenc üveg borát és ki tudta kicsit engedni a gőzt.
- Abszolút. Legalább tudom, hogy jó célra lett felhasználva - jegyzem meg nevetve. Ha nem maradnék bor nélkül és maradnék bajban az egyébként vállamat nyomó problémákkal, talán még őszintébb lenne a mosolyom. Így azonban tulajdonképpen most látom elúszni magam előtt annak a lehetőségét, hogy ha csak egy kicsikét is, na meg nagy mértékű rásegítéssel a bor részéről, de sikerüljön elfeledkeznem ezekről a problémákról. - Neked is! És egészségedre.
Persze vehetném ezt bizonyos mértékben üzenetnek is, azt illetően, hogy jobb lenne, ha nem alkoholba próbálnám meg fojtani a bánatom - vagy épp egész pontosan a problémáim -, hanem lépnék az egészet illetően és a saját kezembe venném az irányítást. Semmi értelme nyugodtan - bár sokkal inkább nyugtalanul - várni a fejleményeket és a körülmények áldozatává válni. Helyette érdemes lenne, ha kieszelnék egy tervet, amelyből működőképeset egyébként is csak józanon lehetnék képes alkotni.
- Tényleg? - Meglepettségemben hirtelen bukik ki belőlem a kérdés, meg sem próbálok visszafogottabban fogalmazni, vagy kevésbé meglepett pillantással nézni a nőre. Csak aztán jut eszembe el is gondolkozni az ajánlaton, s végül felelni: - Ha neked nem probléma...

- Lelki fájdalmakra azt hiszem hatásosabb lehet, habár hosszú távon és nagy mennyiségben nem feltétlenül előnyös. - Mennyiség és minőség. Nekem mindig ezt tanították, habár pusztán tizenhat éves voltam, amíg még volt, aki megtanítsa. Ettől függetlenül apám szavai a mai napig a fülemben csengenek, s függetlenül a vele szemben táplált ellenérzéseimtől, de igaznak tartom a szavait. Legalábbis úgy érzem ez olyasmi, amit érdemes volt megjegyeznem tőle. Minden mással vele kapcsolatban már sokkal kevésbé tudnék ilyen határozottan megbízni. És nem is feltétlenül a jelenlegi helyzetem miatt, hanem mert már tíz évvel ezelőtt is kifejezetten visszataszítónak találtam azt, ahogyan az életét éli. Ötletem sincs miért lehetséges az, hogy annak ellenére, hogy az apám olyan, amilyen, az én gondolkodásom valahogy merőben eltér az övétől. Elkaphatott volna a gépszíj, gondolhatnám, hogy az az élet lényege, ha más emberek fölött állhatok... Még sincs így és azt hiszem kifejezetten boldog vagyok így. Nem jelen helyzetben, de egy pohár bor után már sokkal inkább.
- Nincs mit. - Ezt már sokkal inkább csak a polcokon sorakozó italoknak szánom, ugyanis azzal a lendülettel, ahogyan elmondom neki az ital elfogyasztásához szánt jókívánságot, visszafordítom a tekintetem a borokra, hogy kiválasszak egyet magamnak is.
- Ez rendes tőled. Bajban lettem volna, ha most magamnak is ki kellett volna választanom egy üveggel, mert amilyen szerencsém van, biztosan valami undorítót kapok le innen... - halk nevetéssel kísérem a magyarázatot, s közben a fülem mögé tűrök egy tincset a hajamból. Visszaadja a hitemet az embereknek a tény, hogy most meg lettem szánva, s így széles mosollyal fogadom a bemutatkozását. - Én pedig Lilah. Örülök. - Mondhatni nem szokványos ismerkedés, de különben is, mekkora az esélye, hogy olyan emberrel futsz össze a boltban, aki pont arra az üveg borra pályázik, amire te is, mert ugyanaz a kedvence? Ha ezt nem kellene valamilyen jelnek tekinteni, akkor nem tudom mi mást lehetne.
- Rendben, végül is... De csak ha tényleg nem zavarok. - Pillantásom kérdőn emelem rá, mert mindenképp biztosra akarok menni, hogy nem okoz neki problémát. Végül is nem ismerjük egymást. De azt már tudjuk, hogy mindketten elég nehéz időszakában vagyunk az életünknek és hogy egyfajta bort szeretünk. Ez már egészen jó kiindulási alap.
- Ugyan a jégkrém a szakítások idejére való, de mi lenne, ha választanánk egyet? Ha már ugyanúgy a lelki problémákra jó - jegyzem meg mosolyogva. - Nos... Tulajdonképpen Te ismered a környéket, melyik a jobb opció? Ha veszünk valamit, vagy ha Te főzöl? - Hiszen ha valóban a környéken lakik, ő sokkal inkább otthon van ebben a témában. - Ha mondasz egy jó éttermet, hadd álljam én, de ha főzöl, legalább hadd segítsek.

Azt hiszem nem lehet véletlen, hogy mindig azt mondogatják: azokból a dolgokból sülnek ki néha a legjobb élmények, amelyeket nem tervezünk előre. Én nem csak hogy nem terveztem ilyen hosszúra ezt a bevásárlást, de azt sem gondoltam, hogy duplán is szerencsétlenül járok. Utólag már azonban biztosan késő bánkódni. Remélhetőleg egy legközelebbi alkalommal csak szerencsésebb leszek.
- Ó, az biztos. Irigylem azokat, akiknek megvan a tudása a jó döntéshez, én csak találgatnék - jegyzem meg mosolyogva. Nem mintha ne lett volna meg a lehetőségem mondjuk ilyesmit tanulni, de sosem éreztem a szenvedélyemnek a bort annyira, hogy ezzel különösebben foglalkozzam. Megbékélek az alkalmi fogyasztásával. - Igen, így van. Sőt, azt hiszem ezt már a tapasztalat is mondatja - halkan felnevetek, s igyekezvén nem túlságosan elvetemültnek tűnni, vagy felhívni magamra a figyelmet, a szám elé emelem a kezem, miután finoman megráztam a fejem.
Ugyan próbálom visszafogni a jókedvemet, de az megmarad akkor is, amikor végül bemutatkozunk egymásnak. Azt hiszem kicsit szórakoztat a helyzet, hiszen bár normál esetben nem jelentene semmit, hogy egy teljesen idegennel véletlenül ugyanazt a bort szeretjük, de legtöbbször nem is botlunk úgy ilyen emberbe, hogy még a gyermekkori módszereket is elő kelljen vennünk annak eldöntésére, hogy kié legyen az utolsó üveg. A korábbi dilemmázás fényében pedig vicces, hogy eljött a pillanat, hogy egymás nevét is megtudjuk. Talán ez jelenti azt, hogy a bor szeretete - na meg szükségessége - akár össze is tud kovácsolni embereket.
- Akkor most megnyugodtam. Valószínűleg tényleg mindkettőnknek kijutott a jóból külön-külön is, véletlenül sem akarnék még tenni rá egy lapáttal. - Habár én magam is elég jól neveltnek és tapintatosnak érzem magam ahhoz, hogy ne gondoljam magam feltétlenül rossz társaságnak. De ezt nyilván csak egy külső szemlélő tudná igazán objektíven megmondani.
- Szuper! Íz terén milyet szeretnél? Én ki vagyok békülve az összessel, jégkrémmel is bűn lenne diszkriminálni. - Mint ahogyan emberekkel is az, de ez a kérdés egy egészen más napot és lelkiállapotot igényelne. Mindkettőnknél azt hiszem. - Az olasz konyhát kifejezetten szeretem. És azt talán még könnyű is összehozni... Na, már nem egy autentikus pizzára gondolok, hanem mondjuk valamilyen főtt tésztára. - kezdek bele a magyarázatba lelkesen. - Mit szólsz hozzá? - Lehet, hogy csak azért gondolom olyan egyszerűnek az olasz recepteket, mert az egyik exem történetesen olasz származású volt és volt is, hogy együtt főztünk. Onnantól pedig elkerülhetetlen volt, hogy kikotyogja a titkos receptek trükkjeit. Ha valami ilyen mellett döntünk és mi főzünk, talán hasznosíthatom is ezt a tudást.