Idejét éreztem egy kis játéknak az este, így a késői órákban elindultam keresni valakit, aki akár még vevő is minderre. Nem kell, hogy mindig erőszakba fulladjon az egész, én is tudok nagyon gyengéd lenni.
A szórakozó helyre ugyan nem mentem be, mert utálnám, ha a ruházatom magába szívná azt a fülledt, izzadság és pia szagú aromát. Inni éppenséggel olykor én is iszom, és a dohányzás sem áll tőle túl távol, de ami már odabent terjeng túlzás. Így kint várakoztam és figyeltem, ki lenne a legjobb választás. Örülnék egy ittas, de nem túl részeg húszas éveiben járó kislánynak, valami egészen mini szerelésben. Nem akarom, hogy olyan bódult legyen, hogy moccani se tudjon, de nem árt, ha kicsit alábbhagy a bizalmatlansága felém. Karbatett kezekkel szúrok ki egy szőkeséget, aki éppen felém veszi az irányt. Vagyok olyan igényes, hogy akárkihez nem érek, de ő éppenséggel külsejére igényes szöszinek tűnt. Az pedig külön imponált, hogy csupán egy röpke szemezést követően, enyhe pírrel arcán állt meg előttem, míg én a falnak dőlve oldalt, még mindig keresztbefont kezekkel mosolyodtam el.
- Anyukám arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel. - szólalt meg, jól megjátszott zavartsággal, kezeit maga előtt összekulcsolva, nagyon is a kedvemre téve.
- És te mégis... - válaszoltam kacér mosollyal, olykor dekoltázsára tévedő tekintettel. A lány elkuncogta magát.
- Hát, azt is mondta, hogy sose utasítsak vissza ingyen fuvart. - somolyogta szélesen, ezzel szépen tisztázva szándékát. Csakhogy nekem egy ideje már se kocsim, se jogsim. Mindez persze nem hátráltató tényező.
- Legyen. Elviszlek a világvégére is, de nem lesz olcsó mulatság. - biccentettem fejemmel a mellettünk lévő bmw-re, mintha csupán az enyém volna a luxus autó.
- Mibe fog kerülni? - kérdezte a legártatlanabb macska szemekkel.
- Megmutatom... - nyúltam karja után, finoman csuklójára fogva és a zsákutcába fordultam vele, ahol óvatosan a falnak nyomtam. Kétség sem fér hozzá, hogy volt ötletem miképpen is fizethetné meg a nem létező hazaútját velem, ám ahogy elkezdtem simogatni a felsője alatt, kitapogatva, merre találom a markolnivalókat és a nyakára tapasztottam ajkaim, a bmw sofőrje is megjelent és a szőkeség értetlenkedve figyelte, ahogy csippant kettőt a kocsim és egy idegen bepattanva el is hajt vele. Éreztem, hogy az egyik izgalomtól ingembe markoló kezei, most távolabb próbálnak húzni tőle. De én egyértelműen erősebb voltam, így kihúzva kezeit a felsője alól, a falhoz szorítottam csuklóinál és úgy szívtam tovább a nyakát, aminek egyébként kókusz testápoló illata volt. De még ígysem merülhettem el igazán, mert a hangos ellenkezésére felfigyelt valaki, akinek csupán nekem szánt figyelmeztetésére kaptam oda fejem. Enyhén magasba is szökött egyik szemöldököm, ahogy figyeltem a nem túl stabil lábakon álló, de kitartóan felénk igyekvő fehér galambot. Hű, nos ilyesmivel sem gyakran találkozik az ember. Egy pillanatig sem zökkentett ki a lány lefogásából, de megígértem magamnak, hogyha már csak másfél, két méter lesz köztünk, magamtól engedem el, és a szőkeség hiányát majd vele pótolom. Addig pedig szinte szurkoltam neki magamban, hogy nehogy hanyat vágódjon. Kár lenne azért a hófehér kabátért.

A szőke lány harmat gyenge próbálkozásai pusztán energia pocsékolásnak bizonyultak karmaim közt. Ha elég hely lett volna köztünk, talán még a rúgást is megkockáztatta volna a nagy riadalmában. De talán csak az bosszantotta leginkább, hogy áldozat lévén most nem övé a reflektor fénye. Türelmesen állok és várom, ahogy közelebb és közelebb merészkedik a fehérben tündöklő, mit sem sejtő bárány. Olykor majdnem el is mosolyodom, ahogy figyelem utolsó ingatag lépéseit, amit úgy tesz meg felém azokban a borzalmasan láb deformáló magassarkúban, mintha mozogna alatta a föld. Kétség sem fér hozzá, hogy valaki túlzásba vitte az italozás. Talán ettől olyan bátor a mi fehér kiscicánk?
Megállt, s még éppen nem rövidített azon a néhány méter távolságon. Okos. Vagy mégsem? Mégha 5 méterre is volna, én tiszta vagyok és nagyon jó futó, ellenben ő részeg és ezáltal a tempósabb séta is nehézkes számára. Milyen vakmerő. Ez tetszik, és meg kell hagyni, pazar mód illik kinézetéhez. Már-már késztetést érzek, hogy hamarosti fogságában megtisztítsam attól a sötétségtől, ami belül emészti.
- Különben? Összepiszkolod az új, fehér kabátkád? - kérdeztem, talán enyhén gúnyos lejtéssel, de őszintén azzal valóban világgá tudna kergetni, ha sár foltos lenne a tisztaság színének szimbóluma. Nem mert közelebb jönni, ellenben a fenyegetőzéssel nem hagyott fel. Már csak az a kérdés, hogy igaz-e, amit mond? Ha igaz, miért csak most dobálózik vele, mikor már közelebb sem merészkedik. Csak nem egy utolsó gyenge próbálkozás?
- Akkor mielőbb lekéne lépnem, igaz? Hogy ideérve csak téged találják részegen? Felszokták egyáltalán venni a piás hívásokat? - kérdeztem erősen kételkedve bizonytalan szavaiban. Aztán ki tudja, lehet tévedek. Ennek esélyét is latba kell vennem.
- Rendben. Legyen. - sóhajtottam megadóan, bár alig érzékeltetve ezeken felül, hogy tényleg komolyan is gondolom. Elléptem a diáklánytól, aki aztán se szó, se beszéd el is szaladt. Egy pillanatra néztem csak utána.
- Illetlen, még csak meg sem köszönte, hogy feláldozod magad helyette. - indultam el felé, ha hátrálni is kezdett sem álltam meg.
- Kérem a kulcsokat. - nyújtottam kezem közeledve felé, ha pedig el se moccant, úgy elé állva.

Nem is értem, mire fel szólt bele. Ha egy férfi lépett volna közbe és fenyegetett volna meg, még azt mondanám, hogy persze, hiszen azzal, hogy megvédi az áldozatot, egy fajta vonzalmat csihol húzásából, ami által végtére is a lány ugyanazt fogja kapni, csak mástól. De ő...? Ő nőből van, és mégha vonzódna is a saját neméhez sem biztos, hogy ez a lány részéről is kölcsönös volna. Puszta jó szándék? Nem, az nem vall az emberi fajra.
- Igen, ez már valamivel nyomósabb érv. - bólogattam rá finoman, még a lány csuklóit szorongatva, akire aztán lassan rá is néztem.
- És miután tettem miatt elítélnek, mert van rá esély, hogy az áldozat maga is vallomást tesz, kapok, nos, a helyzetet tekintve max. egy 1 évet, mert lássuk be, túl sok mindent nem tudnak felhozni ellenem. S miután letöltöttem azt az egy évet, hacsak jó magaviselet vagy pénz fejébe nem szabadulnék előbb, bosszú szomjasan és haragtól majd felrobbanva keresném fel az ellenem felszólalókat, hogy vérüket ontsam. Vajon megérné ez bárkinek is? - néztem a lányra, mindezt olyan higgadtan előadva, hogy még akár meg is történhet a helyzetre való tekintettel. Nem olyan érett és okos a kislány, hogy tudja mi az a manipuláció, hát még ittasan, s mivel jelenleg az én kezeim vannak a legközelebb a torkához, ki ne mérlegelné mivel járna rosszabbul.
- N-nem tennék va-vallomást... - hebegte a kis félénk, aki ezidáig még, hogy oda volt értem. Ezáltal pedig lassan Hófehérkére néztem.
- Milyen kellemetlen volna, ha a jelentésben álló áldozat is tagadná, hogy ilyesmi történt vele. Vajon akkor is jóban lenne a rendőrökkel, ha a részeg jelentése miatt nem, hogy kényelmetlen helyzetbe hozná őket, de még plusz papírmunkát is okozna nekik? - kérdeztem, de valós választ igazából nem vártam. Bár maguk a rend őreinek fellépése valóban ijesztő lehet sok esetben, jól tudjuk, hogy valójában messze nem érnek fel egy igazságosztó Batmanhez. Lusták, gyávák és csak azért végzik el az akadémiát, hogy belső feszültségeiket legálisan élhessék ki a náluk gyengébbeken. Szépíthetjük ezt akárhogy, de így van. De hogy lássa milyen nagylelkű vagyok - s cseppet sem hátsó szándékkal tettem volna -, elengedem az ijedt őzikét, aki még piásan is hamar felszívódik. Csupán egy röpke pillanatra kapom felé a tekintetem, majd vissza a másik hölgyeményre, de nem nehéz kiszúrni, hogy néhány centivel alacsonyabb lett. Nyilván nem az volt a szándéka, hogy észrevétlen vegye le őket, mint inkább, hogy kihasználva eme szünetet, könnyebben futhasson majd világgá. De még így is megkockáztatnám, hogy gyorsabb leszek nála.
- Na és téged? A pián kívül persze... - néztem rá, már közelebb lépkedve. Az is feltűnt, hogy nagyon befeszült, ergo készül valamire, de közben már nyújtottam a kezem.
- A kocsikulcsokat. - válaszoltam, talán be se fejezve, ugyanis kaptam tőle egy igen jól mért ütést. Ritkán ütnek meg, főleg mert általában nagyon odafigyelünk ezekre, hisz ezzel nem csupán nekem, de a többieknek is fájdalmat okoz. Morogva tántorodtam odébb, miközben a vérző orrom fogtam, egyrészt mert piszkosul fájt, másrészt, pedig mert nem akartam összevérezni az ingem. De a fájdalmon túl, muszáj volt a nőre koncentrálnom, mert már csak az hiányzik, hogy őt is futni hagyjam. Előkapva az amúgy is erre az alkalomra vett pormaszkot felvettem futás közben, illetve kivettem hátsó zsebemből a kábítóspray-t. Ha sikerült beérnem, vagy ott helyben elkapnom lehetőleg hátulról a nyakánál átkarolva, akkor elfordítva fejem, arcon fújtam a sprayvel.

Az a típus vagyok, aki nem rémül meg mások kiállásától, üres fenyegetéseitől, hisz ez csupán eszköz, amivel megpróbálnak megfélemlíteni. Bőven ráérek akkor félni - bár én ezt is teljesen feleslegesnek gondolom - mikor már a halál torkában vagyok, s tudom, hogy innen nincs visszaút. Ám attól függetlenül, hogy én tisztában vagyok mindezzel, előszeretettel használom fel másoknál, hiszen tudom, mit vált ki náluk. Szúrkálódásán elmosolyodtam volna, de ritkán teszem, így ezt most mellőztem.
- Nem talált. Egyik sem. Séfként dolgoztam. Csúnyán mellé lőttél, javaslom, hogy te se próbálkozz az igazságszolgáltatással. - válaszoltam, s bár talán hihetetlen, mindezt teljesen őszintén tettem. Egykor valóban séfként dolgoztam egy igen jól menő étteremnél. Az egyenruhás munkáról Thaddeus álmodozott, s valóban, elbukott a pszichológiai teszten Sunak köszönhetően. Az, hogy e dolgokkal tisztában vagyok csak az informálódásnak köszönhetem, sok minden érdekel. Vele ellentétben viszont azt hiszem, én ráhibáztam a foglalkozását illetően. Tehát nem véletlen van olyan jóban a gumibotosokkal. Bár be kell valljam, nem mondtam volna meg róla, hogy közéjük tartozik. Azt hittem azért vannak határok, szabályok a külsőt illetően, ami már nem megengedett. Ez is csak azt bizonyítja, hogy akárkit felvesznek már bárhová, csak legyen, aki bevállalja a 3 műszakot, a kevés pénzt és főnök által nyújtott lelkiterrort.
Hibáztam azzal, hogy meghagytam neki a lehetőséget arra, hogy megüssön. A büntetésem a fájdalom. De nem hagyhattam, hogy elfusson. Már csak azért sem, mert azzal megkockáztattam volna, hogy valóban lecsukasson. Noha a kábítóspray-t éppenséggel a szőke lánynak szántam, így is ugyanazon célra használtam. Összeszorított fogakkal tartottam, bár a jó minőségű ing sem hagyta, hogy belevájjon a bőrömbe, azért az nem olyan egyszerű. Az igazi pánik csak ekkor kapott el, ahogy végre eszméletét vesztve, hirtelen kellett megtartanom egész súlyánál. Nem volt súlyos, de majdnem elszalasztottam biztosan hóna alányúlni, hogy ne hagyjam a nyirkos járdára hullani. Az életbe nem szedné ki semmi sem azokat a foltokat a drága fehér szövetből.
Még a sikátorban levettem a maszkot és eltettem a sprayt, majd nagy nehezen kikotorászva táskájából vagy zsebeiből a kocsikulcsot, karjaimba kaptam és elindultam vele. Reméltem, hogy egy közeli helyre parkolt, mert bár alig akadnak az utcán ilyen későn, azok is piásak, sosem árt az óvatosság. Szerencsére manapság mindenki autója riasztós, ezért elég volt egy gomb nyomás és a jármű villogva jelezte, hol hagyta gazdája. Lehetőségem most nem volt megkötözni, ezért csak az anyósülésbe tettem, becsatoltam a biztonsági övét, majd minden idegeskedés nélkül átsétáltam a túlsó oldalra és beültem a kormány mögé, becsukva magam után az ajtót. Nagyot szusszanva vettem még egy utolsó pillantást az alvó nőre, majd beindítva kocsijának motorját, elindultam vele haza.

Az állások gyakori váltogatása és egyes személyek munkához való hozzáállása sajnos nem tette lehetővé, hogy saját házunk legyen, így bekellett érnünk egy panel ház negyedik emeleti lakásával. Szerencsére azonban, nem olyan régen épült a lakással szemben egy éjjel-nappali parkolóház, ami ugyan hellyel-közzel tisztán van tartva, ám se kamerák, se biztonságiőrök nem ügyelnek az ottani rendre. Ez rossz annak, aki nehezen összekuporgatott pénzéből vett autóját hagyja a parkolóban, mivel nem ritkák itt a kocsi lopások, viszont jó annak, aki éppenséggel meg akar szabadulni a lopott kocsitól. Leparkolok az alsó emeleten, majd kikapcsolom az övem. Nem tartom magam szörnyetegnek, de mivel kettőnk közül nekem kockázatosabb, ha itt marad a kocsija, ezért jobb megszabadulni tőle. Még meg is könnyítem a tolvajok dolgát azzal, hogy résnyire lehúzom az ablakot, a kulcsot pedig az ülésre dobom. Azért hagyok nekik némi kihívást, de minél előbb elviszik, annál jobb. Nekem legalábbis.
Miután kiszálltam, kivettem őt is, és mint valami friss házaspár karjaimban vittem fel a lakásba. Késő volt már, így nem hogy egy lélekkel sem futottam össze, de még a liftre sem kellett várnom. Belépve a lakásba, elsősorban levettem a cipőim, hogy én se piszkoljak össze semmit, noha a többiek aligha foglalkoznak ilyesmivel. Aztán a hálóba vittem, ahol az ágyra fektettem, hogy egy kis szappanos vízzel az ő piszkos lábát is lemossam, mert már csak az hiányzik, hogy összepiszkolja nekem a padlót, vagy a szőnyeget. Mikor ezzel is meg voltam, szépen kibontottam a kabátjából, amit, gondosan felvállfáztam és az ajtóra akasztottam. Mindenképp ki kell majd mosni, mert magába szívta a szórakozóhely bűzét, így mégsem tehetem a tiszta ruhák közé. Miután a kabát már biztonságos helyen volt, szemügyre vettem a többi ruháját is. Nyilván ezeknek anyagai is átvették az ottani szagokat, így nincs mit tenni, azoktól is mind megszabadítottam, csupán a fehérneműt hagytam rajta. A szennyest a mosogépbe száműztem, de a kabátot majd tisztítóhoz viszem, kényesebb anyag, több gondoskodást igényel. A magassarkú elhagyását egyáltalán nem bántam, nem is tetszett. Miután elindítottam a mosogépet, visszamentem hozzá és az amúgy szőkeségnek kikészített székhez kötöztem. Gondosan kötöztem oda csuklóinál, bokáinál és a hasánál is. Ezzel biztosítottam számunkra a terepet, így hátrébb léptem tőle és végignéztem rajta karbatett kezekkel. Valami még nem stimmel. Mélyet sóhajtva futtattam végig szemeim rajta többször is, mire végre rájöttem, mi a hiba. A smink. Vajon Susannak van smink lemosója? Fenébe... A fürdőbe lépve kezdtem el keresgélni, mert így kimaszkírozva mégsem hagyhatom órákig, borzalmasan rosszat tesz a bőrnek.

Végül ugyan előkerült a fürdőszobai szekrényből Susan drága sminklemosója, az összetevőit látva elrettenttem használatától, sőt mi több, némi aggodalmam született belőle, hogy ezt a mi bőrünkön használja. Nem kívántam összekenni ennyi vegyszerrel vendégünk arcát, így praktikusabb módszer választottam. Mivel jómagam odafigyelek arra, mit adunk a testemnek és mint említettem már a főzés sem áll tőlem túl távol, így mindig tartok otthon olivaolajat, ami pedig köztudottan jó, nem csak egészséges, de a szépséget is ápolja. Ez nem a betegségemmel - azaz az OCD-vel -  összeköthető, csupán tapasztalataim szerint elviselhetőbbé tehetnénk a világot, ha kicsit odafigyelnénk magunkra, másokra és persze a környezetünkre. Persze bárki felróhatná nekem most, hogy dohányzom, de csak ritkán, és a füstjén kivül nem áll szándékomban kárt okozni vele a természetben.
Így tehát egy kis olivaolajjal szabadítottam meg az amúgyis túl kirívó és sötét sminktől, amit végül egy nedves kendővel le is töröltem, ezáltal pedig végre elégedetten nézhettem rajta végig. Igen, így már is sokkal jobb. Amíg pedig aludt, elindítottam a mosógépet és a szobában rendet téve és újra kiporszívózva - mert ki tudja miket hordtunk be - végül arra jutottam, hogy én is lezuhanyzom. Már csak amiatt is, mert mióta elolvastam Su arctisztítójának hátoldalát, már-már attól félek, hogy egy nap csúnya mellékhatásokkal kell szembesülnöm a vegyszeres szernek köszönhetően. Ám miután alaposan lezuhanyoztam alább hagyott eme aggodalmam, s hajam megszárítása és rendbetétele után, kiléptem egy szál melegítő nadrágban és egy rövid ujjúban, és az ágy  hozzá közelebb lévő szélére ültem. Már zuhanyzás közben is hallottam, hogy magáhoztért és nem volt elragadtatva  a helyzetétől. Nem csodálom, én sem lennék. Kihúzva magam az ágyon, karbatett kezekkel figyeltem, ahogy kínlódik.
- Koszosak voltak a ruháid. Nem lett volna túl higiénikus, ha piszkos ruhákban kötözlek a székhez. - válaszoltam egyik szemöldököm magasba vonva, őt figyelve.
- Ne mocorogj annyit, csak kidörzsölöd a bőröd, begyulladhat és elfertőződik. Maradj nyugton. Úgy sem mehetsz sehová, míg úgy nem határozunk. De azt megígérem, hogy amíg visszaveszel a hangerőből, az obszcén kifejezésekből és a harapdálásokból, nem kötöm vagy ragasztom be a szád. Sőt hajlok rá, hogyha hosszabb ideig maradsz, talán még némi élelmet is kapsz, de ez csak is a jómagaviseleteden múlik. - figyelmeztettem tekintetét fürkészve. Nem láthatok bele a fejébe, de az arcmimikákról is sok minden leolvasható. Arcáról lassan a mellkasán lévő tetovlásra süllyedt tekintetem. Ismerős szimbólum volt. Ha jól tudom viking mitológia, a mennydörgés istenének pörölye, Odin két varjával. Érdekes tetoválás egy nőnek, bár valós személyét még nem ismerem, csak amivel takarózik. Ám elsősorban nem árt fontosabb információkhoz jutni, mint a tetoválások miértjei.
- Mi a valódi foglalkozásod? - pillantottam fel rá ismét.

Kissé összezavart, noha ezt nem mutattam ki. Most az a baja, hogy kimostam a ruháit, hogyha lesz rá alkalma tisztán vehesse vissza? Nem tudtam, hogy manapság ez is negatívumnak számìt. Hogy a tiszta ruházat már divatja múlt. Mindenesetre nem akadtam fenn mindezen túl sokáig.
- Tulajdonképpen... igen, azért. - erősítettem meg kérdésének felvetését. Mi másért?
Csupa olyan kérdéssel állt elő, amik komolyan zavarba hozhattak volna. Szociopata? Ezt olvasta le rólam? Tényleg ilyennek látnak? Egy gyilkolásban szórakoztatást látó őrültet? Meg lehet híján vagyok egyes érzelmeknek, de azért talán antiszociálisnak nem vagyok besorolható.
- Komolyan azért tart engem egy labilis, könnyen feldühíthető, agresszióra hajlamos személyiségzavarosnak, mert... kimostam a ruháit? Ezek után félve jegyzem meg, hogy pólusainak eltömödését és a káros anyagokkal teli sminkjének nem túl kedvező utóhatásait megelőzvén, bőrbarát olajjal le is töröltem azt arcáról. Most biztos szörnyetegnek tart, de el kell keserítenem, még sosem öltem ember, ha bár le volna rá módom. - válaszoltam, s bár érdekes egy témánál voltunk, a tudat, hogy ennyire negatív szereplőnek tituál, eléggé kedvem szegte a dolgot illetően. Lévén, hogy továbbra is tartottam a szemkontaktust - vele ellentétben -, nem volt nehéz kiszűrni, hogy nézelődik, ám ezzel nincsen semmi baj. A társaság szétszórtságához képest egész nagy rendet tartok a hálóban, meg úgy az egész lakásban.
El kell ismernem, gyorsan összeállt benne a kép az OCPD-ről, bár a hogyan és miért kérdésekre is kíváncsi lettem volna. Szerintem van olyan kiállásom, mint egy katonának, mégha igaz is, nem voltam a seregnél. A rend- és tisztaságmánia pedig lehet az Agnes asszony szindrómájának tünete is. Persze talán az OCPD vagy OCD ismertebb, viszont ennek fogalma sokkal tágabb is.
- Az Obszesszív-kompulzív zavar csupán egy gyűjtő fogalma az ezernyiféle kényszerbetegségnek. Akkor is OCD-s volnék, ha csupán kényszergondolataim lennének a szexről vagy a vallásról. Vagy kényszer cselekedett az is, ha valaki mondjuk a kapu csengését hallva kukorékolni kezd vagy ábécé sorrendbe tesz mindent, amit lehet. - világosítottam fel, de nyilván tudja miről beszélek. Ezzel persze nem megerősíteni akartam, csupán tisztázni, hogy én is vagyok olyan informált, mint ő. A következő kijelentésén már meg sem lepődöm, maximum annyiból, hogy ezek szerint figyel arra, amit mondok. Vagy csupán a kissé különös berendezés az oka. Tagadhatatlan, hogy a hálót egyikünk sem sajátíthatja ki, kezünk nyomait azonban itt-ott viseli. Thaddeus régóta nem szedett antidepresszánsai a szekrényen, Hubert túra zsákja felakasztva a tükrös szekrényen, Alden Harry Potter könyvsorozata ábécé sorrendben a könyvespolcon, Dahlia ékszeres doboza a fiókos szekrényen Dwain mp3 lejátszója mellett. Ethan Vasemberes posztere a falon, Urio gumilabdája az ágy alá dugva, Su smink készlete valamelyik fiókban, az én kézfertőtlenítőm az éjjelin, Alex altatói a szobához tartozó fürdőben, Ruben naplója a matrac alatt, Nolan laptopja a fotelben, Esther hajpántjai a fiókos szekrény fölötti tükör sarkára akasztva, Lucas sikosítója a másik éjjeli szekrényben, messze az én holmijaimtól, Leslie amatőr rajzai a falon. De ott van még Warren füldugója is valamelyik fiók alján, amit sosem talál, Romeo gitárja a sarokban, Irish undormány göncei a ruhás szekrényben, Gordon vadászmagazinjai a szekrény tetején, Hunter szerszámos ládája az ágy alatt a labda mellett és Theron "Legjobb apa" feliratú bögréje, amit jobbára tollak és ceruzák tartójának használunk. Ahányan, annyifélén. Kérdését azonban nem erősítettem meg. Egyiket sem. Főleg azért, mert ő is válasz nélkül hagyott. Én fenntartom a valamit valamiért elvet, ha ő nem tartja hozzá magát, én sem teszem. Pedig jelenleg neki kellene közlékenyebbnek lennie a saját helyzetét tekintve. De úgy érzem így felejtősek lesznek eleinte a normális beszélgetések. Hát jó, én nem erőlködöm. Sóhajtva egy aprót felkeltem és visszamentem a fürdőbe ellenőrizni a még kissé érzékeny orrom, ami hála égnek nem tört el és vérezni sem vérzik. Csak véletlen lehetett, hogy a tükörben bámulva fájó orrom, megjelent Dahlia és elkezdett lehordani.
- Ezt mégis, hogy képzelted, Darius? Elrabolni egy ismeretlen nőt? Bajba akarsz minket keverni? - emelte fel hangját - tulajdonképpen az én hangom valamivel nőiesebbre véve -, hogy számonkérjen. A tükörből láttam, ahogy szinte már szikrákat szór a szemeivel felém, amiért szerinte ilyen meggondolatlan voltam. Én sem teljesen így terveztem, de így jött ki.
- Tudom, mit csinálok. Ha rakoncátlankodik, majd ő keveredik bajba. - válaszoltam, mialatt finoman orromhoz értem, amire halkan fel is szisszentem. Nincs mese, ennek be kell gyógyulnia. Egy darabig még elvitatkoztunk Dahliaval, aki nem értett egyet velem, én pedig túlzásnak éreztem az ő aggodalmát, noha a nő kitartóan próbálkozik a szabadulással. De késő van, és szerintem holnap bőven lesz időm kitalálni mit csináljak vele. Mire azonban idáig jutottam újabb csere történt - ami itthon nem is olyan ritka, hiszen itt mindenki biztonságban a felszínre kerülhet - és már Ethan lépett ki a fürdő ajtaján, de észrevéve a nőtt visszafogott panaszkodásba kezdett.
- Én úgy nem tudok aludni, ha nézeeel...

Csendben figyeltem, amiként töprengve nézett el a fal felé, minden bizonnyal valamelyik ferdén felragasztott posztert nézve. A halvány mosoly arra adott következtetést, hogy egy kellemes emlék juthatott eszébe. Reméltem, hogy a későbbiek folyamán is épp ilyen könnyen fogok olvasni belőle. Elgondolkodva pillantottam le a fényes, fapadlóra, amiként arra jutottam, hogy ideje volna nyugovóra térni és holnap, tiszta fejjel összeállítani valami újabb napi rendet, amibe ő is belefér, mert még sem kerülgethetem őt itthon, mintha nem is létezne. De túl fáradt vagyok, hogy a mai nappal találjam ki mindezt, így még utoljára a fürdőbe lépek, hogy megnézem, le kell-e kezelni az orrom, majd a Dahlia végett történt feszült hangulat végett ott hagytam a "fény", amit jobb híján Ethan vett át tőlem.
- Semmi baaj! Majd elfordulok a fal felé. - intettem kezemmel cseppet sem haragudva az idegenre, miközben gondosan becsukva magam mögött az ajtót, el ugrabugráltam az ágyig és magamhoz véve a Vasember plüssöm, bebújtam a takaró alá, hátat fordítva a néninek. A villanyt nem oltottam le, egyrészről, mert Darius húzása óta félek a sötétben, másrészről pedig, mert lehet, hogy a nő még nem akarok aludni. Igazság szerint én sem vagyok álmos, tudnék még autókázni vagy képregényeket lapozgatni, sőt tévézni is, de félek, hogy a vendégünk beárulna valakinek. Bár bevallom, elég nehéz úgy aludni, hogy tudom, nem vagyunk egyedül. Már épp behunytam volna szemeim, mikor megszólalt. Annyira váratlanul ért, hogy egyből kipattantak szemeim, de már megnyugodva támaszkodtam fel alkarjaimra, és néztem felé.
- Altató? - kérdeztem vissza bizonytalanul. Tudom mi az, de Theron azt is elmondta, hogy veszélyes és nem véletlenül nem szedik olyan sokan. Már épp kérdezni akartam tőle, hogy azért, mert nem tud aludni, de hamar megkaptam rá a választ.
- Sikoltozni? Rémálmok? - pislogtam nagyokat, noha az utóbbi számomra sem idegen dolog. A sikoltozás viszont csak a lányok kiváltsága. Fel is néztem lassan a plafonra, hogy altató helyet mi más lehetne megoldás erre a problémára, mert nem, valóban nem lenne túl jó, ha a sikoltozásra ébrednék fel. Szerencsére eszembe is jutott a legjobb megoldás álmatlanságára és a csúnya álmokra.
- Altatót nem adhatok, de talán mást igen. - néztem vissza, ismét rá emelve tekintetem, s amennyiben úgy láttam, nincs ellenére a lehetőség, kimásztam az ágyból és kisétáltam a konyhába, a hűtőhöz. Reméltem, hogy akad még némi tej, mert ha nem, akkor bizony nagy bajban leszünk. Szerencsére még volt egy jó bögrére való, amit jobb híján a saját bögrémbe töltöttem ki és egy kicsit betettem a mikróba. A langyos tej ugyanis jó az efféle bajokra, legalábbis Theronék szerint. Miután kivettem, dobtam bele egy sárga szívószálat is - mert én mindig így iszom a bögréből - és bevittem neki.
- Tádám! - emeltem feljebb a bögre tejet mosolyogva, mint csodaszert.
- Ez majd segít. - sétáltam oda hozzá és gondosan a szájához igazítva a szívószálat, odanyújtottam neki, hiszen megkötözve aligha tudná megfogni.
- Egyébként... Ethan vagyok... és imádom a palacsintát. - mutatkoztam be szélesen mosolyogva. - Te szereted a palacsintát? Én főleg sziruppal a tetején, vagy csoki szósszal, vagy fagyival.

Furcsa egy vendégünk volt és ezt nem csak a hajára és a tetoválásaira értem, na meg, hogy szinte teljesen pucéran üldögél abban a székben, ami tökre zavarba tud hozni, de igyekszem oda se figyelni. Nekem tilos vendégeket felhozni vagy beengedni, ez csak kevesünknek kiváltság, és annak is oka van. Pedig néha én is felhoznék valakit játszani. Még csak meg se kötözném.
Mikor arról beszélt mi mindent látott, ami miatt rossz emlékei vannak, együtt érzően bólogattam. Éppenséggel ez nekem sem idegen dolog. Lévén, hogy egy helyen vagyunk, gyakran belelátunk a Rosszak tetteibe, én is láttam már csúnya dolgokat, s bár próbálom elfelejteni őket, egyáltalán nem egyszerű.
- Igen, ezt megértem... - válaszoltam bólogatva, ám tudtam, hogy Alex altatóihoz nem nyúlhatok, mert az lopásnak minősülne, és én nem vagyok tolvaj. Szerencsére volt más megoldás is, így a langyos tejet választottam.
Mosolyogva nyújtottam oda és figyeltem, ahogy iszik, hogyha már úgy látnám, nem kér többet, letehessem a szekrényre.
- Nagyon örvendek Alex! - mosolyogtam szélesen, miután bemutatkozott, bár egy pillanatra eszembe jutott a tény, hogy a mi alvás problémákkal küzdő barátunkat is Alexnek hívják. Milyen érdekes. Talán minden Alex ezzel az átokkal van sújtva. De jobbnak láttam ezt nem megosztani vele, nehogy elszomorítsam az általam gyorsan felállított statisztikai megállapításomat illetően. Na meg a palacsinta téma elég jó figyelem elterelés volt, még nekem is.
- Áh, sütni, főzni én sem, de a többiek tudnak. Darius töltött palacsintát is tud csinálni, Theron pedig néha tesz vele gumimacit. Állati finomak! - bólogattam elismerően, még a nyál is összefutott a számban a gondolatától. - Oh, nekem nincs mamám, pedig örülnék egynek, mert csak jókat hallani róluk. És nutellával? Azta! Ez nagyon jól hangzik! Nekünk is ki kéne próbálnunk. - csaptam össze a kezem halkan elnevetve magam ezen az őrülten jó ötleten. Mekkora lenne már nutellával enni a palacsintát? Hát ez nagyon ász dolog volna!
- Ja, Vasember az ász! - bólogattam büszkén, bár fogalma sincs mire fel. - Régebben Batman szerettem, de már nem. És tudod mit szeretek még? A videójátékokat! Nagyon menő játékok! Főleg a szuperhősös játékokat, de a versenyautósakat is bírom. - vontam vállat, mintha szerénykednék azzal, milyen király játékokat szeretek. - Persze nekünk nincsenek, de mikor megyünk a plázába, mindig megengedik, hogy a Media Marktban játszhassak velük. - somolyogtam Alexra, visszagondolva, hogy legutóbb is vagy egy félórán keresztül xbox one-oztam a boltban.
- Amerika kapitány is nagyon menő! - állapítottam meg, bár tudom, hogy nem szívlelik egymást Vasemberrel, de attól még menő a pajzsa.
- Te voltál katona? - döbbentem le, majd összevontam szemöldökeim. - Nem tűnsz túl katonásnak. - jegyeztem meg kissé kételkedve, de nem állt szándékomban megbánni. Őszintén szólva egyre jobban bírtam az új barátunk. Nem nagyon van, akivel így eltudnék beszélgetni, barátaim meg csak azok vannak, akik itt vannak.
- Sok testvéred van? Nekem egy sincs. - vallottam be kissé elszomorodva, mert amúgy örültem volna egynek. Nem kicsinek, inkább nagynak, akivel mondjuk párnacsatázhatnánk vagy szuperhősöset játszhatnánk. Egy bátyónak például én is örültem volna.

Egyre jobban kedveltem Alexet, hiába Darius barátja, úgy éreztem több közös vonásunk van. Ráadásul remek ötletei vannak és tetszik a stílusa is. Kicsit olyan, mintha fiús lenne, de közben meg mégis tökre lányos. Hasonlít Susanre, neki is ilyesmi stílusa van, csak ő tök bunkó és gonosz, Alex meg csak kinézetre olyan, mint egy vadállat, igazából tök kedves. Nem is értem Darius miért kötözte meg.
- Hogy mii?? Pff, Theron? - nevettem el magam, mert viccesnek tartottam elképzelni, hogy Theron ilyesmiket csinálna. - Dehogy. Theron a légynek sem ártana. - somolyogtam, bár ahogy belegondoltam, hogy Darius miket csinál néha, egyből abbahagytam a nevetést és a mosolygással is felhagytam.
- Darius nem örülne, ha tudná, hogy barátkozunk... - motyogtam halkan, s bár megígértem magamnak, hogy ezzel le is zárom a beszélgetést, elterelődött a figyelmem.
- Neked van géped? Ah, nekem az sincs. Akartam laptopot, de Theron azt mondta, hogy arra most nincs pénz. Miért dolgozol ilyen sokat? Esther szerint a pénz nem boldogít. - vontam fel az egyik szemöldököm, mert bár ezzel én nem értek egyet, Esther idősebb, ő biztos jobban tudja. A játékokról áttértünk a versenyautókra és bár csak felszínesen ismerem az autókat, de azt elkerekedett szemekkel hallgattam, mikor azt mondta, hogy ő szokott versenyezni. Mármint igazából. Milyen menő már!
- Azta! Igazi verseny?! És van benne turbó meg világít az alja is? Nagyon durva! Egyszer én is beülhetnék? Csak melléd. Nem akarnám vezetni... - kérdeztem tőle. Theron tuti nem engedné, de amíg nincs itt, beülhetnék és az majdnem olyan, mintha én versenyeznék.
Az is meglepett, hogy katona volt. Nem tudtam, hogy lányok is lehetnek katonák. Mármint, szerintem nekik nem való ez a munka. De az tényleg menőn hangzott, amiket mondott, mégha fogalmam sincs miről is beszélt. Erről pedig egyből eszembe jutott Teddy. Esther mesélte, hogy Thaddeus nyomozó akart lenni, de Susan mindent elrontott, ami nagy kár, mert akkor most lehetne egy pisztolyunk, meg jelvényünk, amivel játszhatnék.
- Jók a tetoválásaid. - böktem a mellkasán lévőre, de persze a koponyás is jól nézett ki. - Én is akartam egy oreo kekszet a vállamra, de Darius megtiltotta. - magyaráztam, felhúzva a pólóm jobb ujját és a vállamat mutogattam közben, hogy oda szerettem volna a tetkót.
Csendben hallgattam, ahogy a testvéreiről beszélt. Kicsit irigykedtem is, de azon megint nagyot néztem, mikor arról mesélt, hogy a húga ügyvéd. El is gondolkodtam rajta, mert akkor ezek szerint ő sem olyan fiatal már. De mielőtt rákérdezhettem volna a korára, megint elterelte a figyelmem. Ezen újfent el kellett merengenem.
- Hát... vagy Vasember segédje vagy autóversenyző. De még nem biztos. Sok időm van még kitalálni... - ültem le elé törökülésben és hátul megtámaszkodtam a kezeimen, miközben felnéztem rá. Már nem is voltam álmos, inkább beszélgetni akartam vele. Főleg mert ki tudja meddig marad még...
- Neked vannak barátaid, Alex? - kérdeztem meg egy kis csend után kíváncsian, elmerengve figyelve őt.

Reméltem azzal, hogy a többiekről beszélek, nem keverem őket bajba. Mert nem szándékom az ilyesmi. De nem látom okát, miért ne válaszolhatnék ilyen egyszerű kérdésekre, főleg, hogy a választ is tudom, amitől aztán tök okosnak látszom. Na meg attól még, hogy kicsit beszélgetünk, nem fogok beleavatkozni a dolgukba. Főleg, hogy mindez Darius műve. Nem szeretném, ha megint fájdalmat okozna nekünk, nekem.
- Akkor jó, mert nagyon mérges lesz rám és rád is, ha megtudja. Talán még kiabálna is, meg dobálózna. Vele nem szabad újat húzni, mert félelmetes. - figyelmeztettem, bár elhittem neki, hogy képes megtartani az érdekünkben a titkot.
Titkon nagyon irigyeltem, hogy neki ennyi mindene van, de biztos nem is kell annyit költekeznie, mint nekünk, mert mi sokan vagyunk. Ő meg egyedül, vagy a testvéreivel. Az viszont felkeltette az érdeklődésem, hogy miképp is segít másokon.
- Hogy segítesz másokon? Talán te vagy a facebook alapítója? - pislogtam rá, mert csak így tudtam összekötni a dolgokat. Végtére is az is segítség, hogy van ez a valami és azon mindenki megtalál mindenkit. Biztos izgalmas munka lehet, de én azért nem hagytam volna ott a katonaságot, az valamivel menőbb munka.
- Kár, pedig a világítós autók még menőbbek. De ha gyors, az is jó. Én is szoktam autóversenyzőset játszani itthon. - mosolyogtam eljátszva, ahogy a kormányt markolom és adom hozzá a motor hangját. - Király! De ez is maradjon a mi titkunk. Theronék nem örülnek neki, ha szóba állok másokkal. Megtiltották, hogy más autójába üljek. Ami furcsa, mert nekünk nincs is autónk, szóval csak máséba tudnék beülni... - gondolkodtam el a végén hangosan, miközben összevont szemöldökkel elpillantottam a merengés közepette.
- Skandináv? Mint a vikingek? Mint Loki és Thor? - kérdeztem vissza, mert hallottam én már ezt a szót, de nem vagyok benne biztos, hogy mit jelent. Nevetésére csak zavartan elmosolyodtam.
- Hát ez nem hülyeség. Bár az már inkább Transformers lenne. - válaszoltam mosolyogva. Ám mindez után sokkal komolyabb témára értünk. Kíváncsi voltam vannak-e barátai és ha igen, mennyi. Mert barátságosnak tűnt, és jófej is, de ha nem beszélnék vele csak meglátnám, hogy milyen ijesztően öltözik, nem biztos, hogy barátkoznék vele. Mondjuk Darius nem öltözködik ijesztően, mégis félelmetes és gonosz, de ő más.
- Az anyukád? - kérdeztem szinte közbe vágva, mikor arról beszélt, hogy az egyik legjobbja az, akinek az életét köszönheti. Hát ki más lehetne az, ha nem az anyukája? A visszakérdezésénél elgondolkodtam, mondjuk nem tudom min, hiszen tudom rá a választ.
- Nem mindenki a barátom a többiek között. Csak Teddy, Hubi, Alden, Urio, Esther, Hunter és Theron. A többiek nem. - ráztam fejem, miután ujjaimon számolva felsoroltam neki kikkel vagyok jóba. Dariussal is barátok lehetnénk, de ő bántott és ijesztő, szóval szó sem lehet róla. - De amúúúgy... nem... Nincsenek. Én csak ritkán hagyhatom el az otthonunk, mert bajba sodornám a többieket. Itt meg csak ők vannak, szóval... nincsenek más barátaim. - sóhajtottam kissé elszomorodva, vállat vonva, mert persze jó lenne már beletörődni, de azért örülnék, ha lennének más barátaim is. Mondjuk akikkel lemehetnék a játszótérre vagy átmehetnék hozzá, vagy ő jönne át hozzánk. Szívesen kipróbálnám a párnacsatát is...
- T-talán jobb lenne, ha most... mennék... - motyogtam kissé rosszkedvűen, amiért így elszomorítottam magam. Lehet most jobb volna, ha kiszállnék a fényből és mást engednék a helyemre.

Darius az elsők közt jelen volt, már jóval előttem is tán, de sokáig megbújt a sötétben, mely által nem vált egyértelművé, hogy mi is ő. Urio után már nem lepődtem volna meg, ha valami vérfarkas vagy zombi is köztünk ült volna. Mivel sokáig nem láthattuk az arcát, csupán azt a sötét és félelmetes erőt, mi körbe lengte, elneveztem Mumusnak. Annak az alakváltó démonnak, ami félelemmel és gyerekekkel táplálkozik és romlottságot hoz a világra. Warren szerint a Biblia megemlíti a bukott angyalokat, és ő ahhoz hasonlította Dariust. Még ő is félt tőle, pedig sokkal idősebb nála, mint így utólag kiderült. Darius köztünk az egyetlen, akit nehéz kihozni a sodrából, de még akkor is könnyebben tartja magánál a fényt. Olyan erős, hogy bárkit ki tud lökni a fényből, hogy a helyére kerüljön. Eddig legalábbis bárkit ki tudott. Nem csoda hát, hogy mindenki félt tőle.
- Cs-csak azért mondom, mert ha még nem ismered, ne akard megismerni. Neki szót kell fogadni, mert ha ellenkezel, annak súlyos következményei lesznek. - motyogtam halkan, nehogy meghallja Darius és felbukkanjon. Ezért sem akartam sokáig a fényben maradni, nehogy bajba keverjem magunk. Csak hát jó volt végre mással is beszélgetni.
- Magánnyomozó? - hülledeztem elkerekedett szemekkel. - De menő! Szóóval te magányosan nyomozol? - kérdeztem csodálkozva, közelebb ülve és úgy nézve fel rá. Aztán eszembe jutott még valami.
- Hé, dehát Thaddeus is nyomozónak akart menni, csak Su elrontotta a vizsgáját. - meséltem el, s noha nekem valójában közöm sincs az ő életéhez, jó lett volna, ha a cuccaival nyomozósat játszhattam volna. De mikor meghallottam, hogy neki is van jelvénye, s talán pisztolya is, egyből felugrottam és körbe kapva a fejem keresni kezdtem a táskáját, amit végül a kilincsre akasztva találtam meg. Ki is borítottam belőle mindent, bár túl sok számomra érdekes dolog nem volt benne. De a jelvényt megtaláltam.
- Wáóó! - nyitottam ki, ha olyan volt, ha nem akkor csak fogtam és a pajzsformájú kis fémet tapogattam rajta. - De jóó... - mondtam ki, már-már megbabonázódva a fényes jelvénytől. Miután pedig kibámészkodtam magam, megnéztem még mi van a táskájába.
- Van telefonod? - vettem fel a földről és fel is mutattam neki a mobilját. - Nyomkodhatom? Van rajta játék? - kérdezgettem, mert nekem nem volt, de láttam, hogy mindenki más folyton ezt nyomkodja az utcán, szóval menő cucc, én pedog szeretem a menő cuccokat.
- Hát igen, a fények sokkal szuperebbé teszik az autókat, mert olyanok, mintha a Star Warsból jöttek volna. - jegyeztem meg a telefonjával ismerkedve, bár elsősorban azon problémáztam mit nyomkodjak rajta, hogy felvillanjon a kijelzője.
- Áh, én biztos nem adom tovább. - néztem fel rá fejem csóválva, mosolyogva. Azt inkább hozzá se tettem, hogy valójában fogalmam sincs, mi az az illegális. Csak eztán kúsztam közelebb, de a telefon végig nálam volt, ha csak nem parancsolt rám, hogy tegyem vissza.
A tetoválásokra rátérve hallgattam, de azért elbizonytalanított mondanivalója. Valahogy nem állt össze a kép.
- Dehát a hollók nem is tudnam beszélni. De ha ez így van, lehet nem is a Mikulás és az angyalkái hozzák az ajándékokat, hanem Odin és a varjai. - gondolkodtam el eme összefüggéseken, hiszen lássuk be, meg lehet, hogy a madarakat keverték össze a hollókkal, Odint pedig a Télapóval.
- Mint Bumblebee? Akkor neked neonok nélkül is elég menő az autód. Reméljük Darius nem passzolta le másnak. - motyogtam lassan visszapillantva a mobiljára, aminek végül megtaláltam az oldalsó gombját, kioldani pedig magam is kitudtam a kis lakatot a képernyőn, ha csak nem mással volt lezárva. Így aztán elkezdtem böngészni rajta a holmikat. De csak míg rá nem tértünk a barátokra.
- Akkor az tényleg egy jó barát. Engem még sosem mentett meg senki sem, de ha így volna nekem is ő volna a legjobb örök barátom. - motyogtam, bár a tudattól, hogy azonban egy olyan sincs, akivel tudnék játszani és mondjuk megkötözve sincs, elszomorodtam.
- Tényleg? - csillantak fel kissé a szemeim, hiába is  azért ez jól hangzott. - Az tényleg jó volna. - motyogtam. De a jó kedv se tartott sokáig, mert belegondoltam, hogy mi lesz, ha Dariusnak más tervei vannak vele, vagy kisajátítja barátnak. Akkor megint magamra maradok.
- Hát nem is tudom... - válaszoltam halkan, bizonytalanul, mert a maradásommal elég sokat kockáztatok jelenleg. Ám mikor már készenálltam arra, hogy visszább húzódjak, a nagy nyomkodás közepette - már ha nálam maradhatott s telefon, mert egyébként úgy nem - megtaláltam a telefonszámokat.
- Hé! - kiáltottam fel elmosolyodva, miközben felmutattam neki a kijelzőt, míg másik kezemmel rá mutattam. - Megtaláltam a barátaid! - haraptam be alsó ajkam mosolyogva, persze csak a szerencsémen múlt, hogy ráleltem, de ez részlet kérdés.
- Azta! Nagyon sok szám van benne. - pörgettem lefelé figyelve a listát. - Na mit szólsz? Felhívjunk valakit? - mosolyogtam fel rá. Bele sem gondolva, hogy ezzel mekkora ostobaságot csinálnék.