Egy díszpárna csapódik az ajtó mellé, amin nemrég még emberek sétáltak ki. A dobásom szándékosan nem volt pontos, nem akartam eltalálni senkit. Még Leslie furcsa szerzetű lakótársait sem.
Szóba hozva az említett nőszemélyt - aki ma estére áthívott magukhoz kis házibulira, révén, hogy amúgy is évek óta jó barátok vagyunk-, még a lakótársai ránk tett gúnyos kis megjegyzését meghallva is nem tudom megállni, hogy ne pillantsak feléje vigyorogva.
- Nos, úgy látszik, hogy csak mi ketten maradtunk, Lee-Lee – jelentem ki a nyilvánvalót, egy kis drámai sóhajjal. – Sajnos be kell érned az én csodás személyiségemmel – pislogok egyet, még szélesebben mosolyogva rá.
Aztán a tekintetem az előttem lévő asztalra vándorol, min még ott van pár már üres, avagy félig üres pohár, néhány pizzásdoboz és persze a süteményes dobozom a cukrászdából, melyet kedves vendéglátóimnak hoztam, különleges darabokat is belecsempészve. A pizzadobozokhoz nyúlok remélve, hogy valamelyikben még van egy kis maradék. Örömtelien felkiáltok amikor még a fele megmaradt az extra hagymásnak.
- Te kérsz belőle? – kérdezem meg udvariasan, noha van egy sejtésem, hogy ebből még azért maradhatott ilyen sok, mert rajtam kívül senki nem nyúlt hozzá. Mindegy, jómagam kiveszek egy szeletet és rögtön beleharapok. Legalább több jut nekem és ez mindig jó.
Kényelmesen hátra dőlök a kanapén, melyet elfoglaltam a nappalijukban, amiben amúgy annyira otthonosan érzem magamat, hogy megengedem magamnak, hogy a lábaimat az asztal szélére feltegyem. Egyik kezemet pedig a fejem alá teszem párnának.
- Akkor hát, mihez kezdjünk magunkkal? Kezdődhet végre az igazi pizsi-parti? – kérdezem két harapás, rágás és nyelés közben.
A nagyim, ha itt lenne rám szólna, hogy tegyem le a lábamat a padlóra és ne beszéljek teli szájjal. Csakhogy a nagyim szerencsére nincsen se itt, se otthon, elment a kis vakációzó hajóútjára, új kötési technikákat és ötleteket tanulni, így nem kell éjfél előtt hazaérnem.
- Lássuk csak… Befonhatom a hajadat, kifesthetjük egymás körmeit, ó és szaftos kis pletykákat cserélhetünk vagy beleavathatjuk egymást a piszkos kis titkaink, fantáziáink egyikébe… - folytatom, igencsak elgondolkozva azon, hogy mivel üssük még el az időnket. Bár annyira nagyon nem veszem komolyan az ötleteimet, csupán azért mondom őket, hogy megnevettessem vele Lesliet. – Vaagy, előveheted az ouija táblát, addig én gyújtok egy gyertyát és felőlem idézhetünk szellemet is! Na, mit szólsz Lee? Mit csináljunk? – hagyom rá a döntés jogát.