Nyugodt vagyok, és általában vidám is. Az alap természetemhez tartozik a csendesség is, én az a csendes megfigyelő típus vagyok. Mindig is nagy családot akartam, ez mind szép és jó lett volna ha úgy majd egy hónapja a feleségem, az irodámban, a pamlagon, ahol a betegeimmel beszélgetek, nem kefélt volna, a fülem hallatára. Az irodámban hagytam azt az aktámat, ami egy másik FBI-os ügyhöz kellett volna, mert egy új esethez hívtak be. A feleségemet nem bírtam elérni a telefonján, ezért vissza mentem. Ez volt a kellemetlen pillanat, amit megneszeltem. Tényleg nyomhatnám a macsó dumát, mert hogy a büdös ribanc és a többi, de nem fogom. Sejtettem, hogy egy ideje valami nem stimmel, kevesebbet volt velem, és furcsán viselkedett. De, nyolc év, az nyolc év, ő elérkezett ahhoz ahol azt mondja, inkább titokban van valakivel. Persze megvoltak a magunk hullámvölgyei. Egyszer terhes volt, majdnem boldogok is voltunk, de pár hónaposan elment a magzat. Ő még jobban a munkájába temetkezett, bár mint a titkárnőm, nem értem, hogy hova temetkezhetett… De kár is rágódnom ezen. Jó, hogy vége van, már én sem érzem úgy, hogy agyon nyomna a házasságom. Igen, család centrikus, kertes ház, kutya típusú férfi vagyok, efféle naív álmokat őrizgetek magamban.
Azt leszámítva, hogy eddig mindig tudatosan éltem az életemet, koca dohányos vagyok, egy ideje. Ha túlságosan nagy a stressz az elme-szakértői munkában, ritkán, de rágyújtok, hogy oldja a feszültséget. A válás…? Könnyen megy. Az egyik rendőr srác bekamerázta az irodámat, és az otthonunkat, miután megemlítettem, hogy mi a baj… Így, nincs más választása Camillenak , hogy simán aláírja a papírokat.
Kicsit visszavettem az elme-szakértői munkámból, ha van más, akkor segítsen az megoldani az FBI-nak az ügyet. Még a krach előtt egy-két új embert fogadtam. De a válás intézése óta, és amióta hotelben lakom, azóta nem.
Lehet, hogy a munka mániám volt ami idáig vezetett? Az, hogy túlságosan segíteni akarok az embereken? Vagy az, hogy nem hajtottam le a wc ülőkét, rendszeresen? Csak szólt volna, nem? Házias vagyok, ami azt illeti, de… a fene vigye el na! Bele fogok őrülni, ha magamat kezdem el csak hibáztatni, egy házassághoz, kapcsolathoz két ember kell. Már rég nem voltunk közös nevezőn.
A munkámban is végre koncentrálhatok arra, amit igazán akarok csinálni, Camille szőrallergiája miatt, sosem valósíthattam meg, az állat asszisztált terápiám, amire mindig is vágytam. Ebből akarom írni a legújabb tanulmányomat, de ehhez kellene néhány új páciens, és a régiekből is kellene egy-kettő, aki beleegyezik. Szeretek újítani, és fiatalos vagyok ilyen téren. Hiszem, hogy a szőrös állatok, sokban segítik az emberek fejlődését, mind érzelmileg, és szellemileg is. A mai rohanó világban pedig nagyon is eltávolodtak a természettől.

Kicsit elegem van, a baráti körömben hamar elment a híre, hogy válok.  Anyám boldog-boldogtalannak elmondta, és csörögnek a telefonok, az együtt érző üzenetek is jönnek, hogy találkozzunk, igyunk meg egy búfelejtő piát. Vagy menjünk el péntek este partizni, mert úgy is szingli lettem. Két hete nincs rajtam a gyűrűm. Kalandos este volt. Meg kissé szemét is, de utólag belegondolva, megérdemelte Camille. Az esti futás után, a Central Parkból jöttem haza, és a fülemben a kis rendőr havernak a hangja csendült. Mivel nálam a futás, az két órás szokott lenni, így Camille, amint kitettem a lábam a lakás ajtaján, áthívta a személyi edzőt, igen, kicsit túltolták a kardiot…  Halkan sikerült belépnem a lakásba, de még hallottam a feleségem, Camille hangját, nem mentem be, pedig megtehettem volna, hogy agyon verem az edzőt, amiért az én lakásomban tartózkodik. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de ott ültem a kanapé támláján, és hallgattam a zenét is, a metál alá néha bekúszott egy-egy keményebben, „óóó igen! Bébi!” Ehhez hasonlók, de azt hiszem, ott állva, a maradék szeretetem csírája is elpusztult, az iránt a nő iránt, akit még az orvosi karon, az egyik cukrászdában ismertem meg. Az aktus végére, csak egy jöhettek üzenetet küldtem Henrynek, és mire kettőt pislogtak a hálóban enyelgők, és épphogy letelt a két óra, is fél óra volt még hátra, jöttek a személyi edzőért, és lerántották a feleségemről. Akinek blazírtan, csak annyit mondtam, hogy: „Így ahogy vagy, takarodj ki a házamból.”

Ennek már két hete, aznap éjjel zárat cseréltettem a lakáson, és nem is aludtam otthon. Úgy ahogy van, elkezdtem bútorostól árulni a lakást. Két hete egy hotel szobában lakom, de megtaláltam az irodámnak a megfelelő helyet, a Central Park túloldalán, és ki is fizettem, és le is foglaltam a helyet. Erre a hétre lemondtam az összes időpontomat, rengeteg aktát kell rendszereznem, és átvitetnem a másik irodámba, az első és legfontosabb, a betegeim szakszerű ellátása, néhánynak, ha csak egy kicsit is borul a napirendje, már sokkal instabilabban érzik magukat. De időben szóltam nekik, hogy egy hétig maximum csak a telefonomon leszek elérhető, mert átköltöztetem az irodát. Házon belül nem sok értelme lett volna, mert Camille, így is zaklat, odalent megmondtam, hogy ne engedjék fel, nem teheti be ide a lábát, de biztosra akarok menni. Olyan helyre mentem, ahol szigorúbb a porta szolgálat, és frissen ujították fel a csarnokot is, és a lifteket is.
A bepakolás, és a rendszerezés könnyen ment, csak a rendőrségi anyagaimra kell vigyáznom. Azokat én cipelem, Henry az, aki segít, meg a társa. Míg be nem rendezkedem, ezek az anyagok náluk lesznek. Nem lenne jó, ha elkavarodnának, és megérte, hogy nekik is így nyugodtabb az álmuk.
Miután elmennek a srácok, a szállító cég érkezik meg a dobozokért, és viszik át az új irodámba a holmikat, állok még a jellegtelen unalmas egykori irodám ajtajában, és azt a helyet nézem, amit beszennyezett a feleségem az edzőjével. Ahol segítettem néhány embernek, vagy tovább küldtem más specialista szaktársamhoz, de jobb lett ezáltal nekik. Az a lány is az eszembe jut, Melrose, tini. A legrosszabb kor, lázadó, és dacos.  Ha nem lenne Milton, és az ő hülye ötletei, szerintem nem vállaltam volna el. Miért érzem úgy, hogy bajok lesznek még ezzel a lánnyal? Süt róla az, hogy bármire képes. Nagy szájú, bár most direkt van csendben, mindig így kezdik. Talán olyan embert kellene keresnem a számára, aki megfelelőbb a tini problémákra, mint én. Én idősebbekhez szoktam, és teljesen durva, kényszeres esetekhez, akik gyilkolnak… Sorozatgyilkosok, súlyos gyerekkori traumákkal. De szinte idáig hallom Milton hangját, hé, haver, jót fog tenni neked, a sok zakkant gyilkos, meg a sok depressziós munka unott ember után egy fiatal, akin tényleg tudsz segíteni!
Ó, ember! Rosszabbkor nem is jöhetett volna a lány. A saját válásomat is, épp most intézem.
A hét közepére, már berendezkedtem teljesen az új irodámba, és még fürdő is van, persze, hogy nekem, megy egy kisebb szoba, ahol át tudok öltözni, és modernebb minden, pasztelesebb árnyalatok, csak semmi kirívó. Kivételesen hagytam, hogy az anyám szabad kezet kapjon a dizájnolásban, de aztán sűrgősen vissza kellett utaznia Kanadába. Nem bánom, mert kezdett egy kicsit az agyamra, menni. De azért szeretem. Az egész családom velem van, és kardélre hányják Camillet ha a közelembe merne jönni, ez onnan, északról, kicsit nehézkes lenne.
A lakást sikerült eladnom, ezalatt a pár hét alatt, így csak a ruháimat pakoltam össze, na meg az értékeket, amiket eladok aranyak ilyesmik, amikre nem lesz szükségem, nem anyagiasságból, de hol veszek én fel nyakláncot, vagy gyűrűt? A megcsalás ténye miatt pedig egyébként is minden engem illet a közösen szerzett vagyonból is. Így azt teszek mindennel, amit akarok. Steaten Islanden vettem egy kisebb kertes házat. Igazából, egy kertes házas lakópark, minden ház megfelelő távolságra egymástól. Már most imádom. Így pedig végre beindíthatom, a tervemet, a terápiás kutyás foglalkozásokat. Camille állítólag allergiás volt a kutya szőrre. Hát… most már nincs Camille, én pedig azt tehetek amit akarok. A családom is azt, mondta, hogy fiatal voltam és hülye, a hamar házassággal, de kellett ez ahhoz, hogy átessek egy ekkora csalódáson. Most viszont, a saját céljaimnak élek. De előbb még ki kéne dobozoljak az új házamba,vagyis… előbb… bútorokat kellene vegyek magamnak, mert a nagy iroda költöztetés, és egyéb ingóságok összeszedése után, annyi  időm sem maradt, hogy a saját házamba bútorokat vegyek! Még a konyhában sincs szék, hogy leüljek a gépemhez… Dobozokban vannak a ruháim is, de megmozdulni nincs erőm! Csütörtök, pénteken már fogadtam néhány embert az új helyen, és majdnem a régi lakásunkra mentem haza, de még időben észbe kaptam, és taxit fogtam. Az életem romokban… Egy hónap leforgása alatt újra építeni az egészet?! Lehetetlenség, meg sem álltam azóta, csak a munkába, a költözésbe, és ehhez hasonlókba fektettem az erőimet. Henry ma délután átjön, és a fejébe vette, hogy elvisz bulizni… Pedig…jól vagyok. A szemembe ment por is ezt mondja! Ha valaki mást mer állítani, az… hazudik. Fáradtan törlöm meg az arcomat, és felülök, majd vissza dőlök. Senkit sem fog zavarni, ha egésznap a herém vakarászom, és borostát növesztek, és megiszok egy-két üveg sört. Másnap reggelre pedig pokoli fejfájással ébredek, és Henry szavai csüngnek a fülemen, kit érdekel, hogy dobott az a ribanc, új p*nák, és egyik sem várja, hogy elvedd őket, azonnal, csak a rúd kell nekik, egy éjszakára ,ééés kész! Mégis, miért van az, hogy egy dacos kék szempár az, a szőke fürtjeivel, ami folyton rám emeli a pillantását, egy fekete, kék,vörös rózsaszirmos viharból? Nem! Ő csakis és kizárólag,Melrose, a betegem. Nem érdekel, hogy másnaposan miket álmodtam, és amint jobban leszek, el is felejtem az egészet, az álmot is, és azt is, hogy mi fordult meg a fejemben.  Egyáltalán nem várom vele a szerdai foglalkozást.