Egy héttel ezelőtt, mikor az utolsó holmikat vásároltuk meg a sulihoz anyával, kikönyörögtem, hogy hazafelé még ugorjunk el a játszótérre. Kaptam egy órát játékra, ám a dolog úgy alakult, hogy egészen mással töltöttem el az időm. Ugyanis a játszótéri focipályán különös csoportra lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy az ott összegyűltek banda harcba bonyolódtak, kicsit meg is ijedtem, mert elég közel voltak a játszótéren rohangáló gyerekekhez és az ilyen bandaháborúknál gyakran kerülnek elő fegyverek. Legalábbis a filmekben, és az ugye valóságon alapul, nem? Ám ahogy ott álltam a csúszdák takarásában, láttam, hogy szó sincs erőszakról. Táncoltak. Még hozzá nem is akárhogy! Azt hittem, hogy ilyesmiket csupán a filmekben tudnak produkálni, ott is mindenféle biztonsági keretek közt. Pedig nem. Elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy meghazudtolva a gravitációt pörögtek-forogtak és ugráltak. Nekem még a hátra bukfenc is nehezen ment, ők meg úgy pörögtek a fejükön, mint egy búgócsiga. Több sem kellett, egyből odamentem. Eleinte mint néző, az egyetlen, de ugye engem sosem zavart különösebben az idegenekkel való csevegés, - mégha anya mindig óvva is int tőle - így elég könnyen szóba elegyedtem a nálam jóval idősebb arcokkal. Nem bánták lelkesedésem. Annyira nem, hogy az egyik lány, Angel felajánlotta, hogy megtanít engem is, amennyiben a szüleim belemennek. Hát nem volt egyszerű rávenni anyát, de lévén, hogy a korombelieknél elég menő az iskola utáni elfoglaltság, ami akár alapot is adhat a jövőmre nézve, végül belement heti néhány órába, amennyiben nem az utcán és nem piások és füves fiatalok közt gyakorlok, mert arról anya hallani sem akart. Akárhogy is, a lényeg, hogy belement. Így most itt vagyok.
Az pedig csak még menőbbé tette az egészet, hogy egy táncstúdióban gyakoroltunk, mint az igazi profik. Beérve az épületbe, gyorsan elbúcsúztam anyától két nagy arca puszival, aztán rohantam is az öltözőbe. Nem voltam késésben, de mindig alig vártam, hogy elkezdhessük. Szóval miután dupla csomóra kötöttem a cipőfűzőimet, rohantam, s szinte berobbantam a terem ajtaján kitárva kezeim, hangosan felkiáltva:
- Megjöttem! Nyomjuk!

Jókedvűen és lelkesen léptem be. Sokkal jobb szeretem azon fogalkozásokat, amikben nem kell egy helyben ülni és alaposan átmozgatnak. A tánc pedig remek módja a sportos és szórakoztató életmódnak. A break- és hip-hop tánc pedig stílusban is közelebb áll hozzám, mint mondjuk a balett vagy a népiesebb, társas tánc, persze azokkal sincs semmi problémám. Hát még, hogy a szekrényemben is mindig ott lapul egy-egy tütü- vagy ahogy "forgós" szoknya. De ezek a valamivel pörgösebb, vadabb műfajokat érzem igazán magaménak. Na meg az sem éppen hátrány, ha az ember tud hátra felé szaltózni, mert az hasznos és menő is egyben. Éppen ezért szeretnék majd még megtanulni parkourozni is és tulajdonképp az egyre nagyobb divatnak örvendő rúd akrobatikába is szívesen belekóstolnék. Utóbbi "ízlélgetése" azonban azt hiszem várat még magára kicsit, mert tartok tőle, hogy anyáék nem volnának elragadtatva ennek hallatán.
Nem volt nehéz kiszúrni zavarát az érkezésemkor eltűnő fiú végett, de ki vagyok én, hogy közéjük álljak? Az apukája és anyukája dolga, hogy teljesen indokolatlanul beleszóljanak kivel barátkozhat a lányuk s kivel nem. Az anyák dolga, hogy vitázzanak a lányaikkal, míg az apáké, hogy minden ajtóban álló kamasz fiú kezét szilánkosra törjék. Ez, azt hiszem a világ rendje. Talán ezzel is próbálják megértetni velünk gyerekekkel, hogyha nem akarjuk, minden alkalommal begipszelni a barátaink karját, akkor el kell költöznünk. Bár eme szerepek megoszlanak, mert szerintem nálunk anya is eltöri bárki kezét, aki nem tetszik neki. Csak roppant jól rejtegeti ezt a képességét.
 -  Persze! Csak parkolót nehéz volt találni, de végülis megoldottuk. - mosolyogtam. Azaz, anya megoldotta, én meg csak ültem a seggemen és vártam, hogy célba érjünk.
 -  Igen, igen, minden rendben! - sétáltam oda, majd eléültem törökülésben, de hozzá hasonlóan én is hátul támasztottam meg magam tenyereimen.
A szabályokat sosem szerettem, de apa szerint ha nem volnának, kész káosz volna a világ, így nem is kérdés, hogy be kell őket tartani. Csak kivételes alkalmakkor lehet megszegni őket. De maguk a programok tetszettek. Kicsit ez, kicsit az, és még a zenét is én választhattam meg.
 - Jóó! Legyen Drake vagy Kanye West! Ők a legjobbak! - lelkesültem fel mindezen, hiszen milyen über-király volna ezekre valami koreográfia. - ...de a Super Junior is jó, mert ott már a koreográfia is meg van. - gondolkodtam hangosan. Ah, olyan sok a jó zene és olyan nagy a választék.

Nem vagyok az a nagy piszkálódós, na meg biztos eljön majd az én időm is, s nekem is jól fog esni, ha egy másik kis Charlie nem jönne a "Két szerelmes pár" mondókával. Egyébként is vagyok már olyan érett, hogy oda se figyeljek az ilyenekre. Nyilván neki sem esne jól, és már csak ha azt is nézzük, hogy ő a jelenlegi menő, táncos tanárom, jobb nem magamra haragítani, bár hozzá teszem, mindeddig nagyon kedves volt.
- Nem tudom, néhány óra múlva, azt hiszem. - vontam vállat kérdésére válasz közben, s igyekeztem nem azt feltételezni, hogy mindezt azért kérdezte, mert leakar rázni, s nem azért, mert így jobban rálát majd arra, hogy mennyit tudunk gyakorolni. Mondjuk én sem akarnám folyton anyát rángatni, és ha úgy alakulna, apát sem, de még nem sikerült rávennem anyát, hogy kicsivel távolabbi helyekre egyedül buszozzak. Maximum az iskola buszra szállhatok fel egyedül, dehát az nem az igazi.
- Itt is van zuhanyzó? - csodálkoztam rá, mondjuk érthető, végülis sokat mozgunk, és megizzad az ember, csak hát... - Azt hittem olyanjuk csak a rendőröknek és a tűzoltóknak van. Én biztos nem zuhanyzok olyan helyen, ahol nem áll őrt anya vagy Bailey. - csóváltam a fejem, hogy ezt mielőbb letisztázzuk. Nem tudom apa szokott el a munka helyén, de láttam a tévében, hogy ott nincsenek bezárható ajtók, sőt sokszor még kabinok sem, és nem tudom miért gondolják a tévében, de az sem vicces, mikor pucérkodva egymás popsiját csapkodják törölközővel. Szóval ez teljesen felejtős, bár ahogy mondta, nem muszáj.
- Hát... Bailey járt balettozni, és arra sokszor elmentünk megnézni... Ja, hogy van-e tánc tudásom? Nos, otthon elég sokat ugrálok a tévé előtt, Elza koreográfiáját már kívülről tudom. És öhm... egy egyáltalán nem jakuza tagjaira hasonlító Devon-shi nevezetű nem japán, hanem koreai bácsi megígérte, hogy megtanít egy karatéhoz hasonló sportra. - vázoltam fel a dolgot, hogy mégse tűnjek olyan menthetetlennek. Az egészen más dolog, hogy Devon-shi egy pillanatig sem ígért ilyet, de ha tánc közben szükségét érzem majd, tudom hol találom.
- Ja és szeretek ám mozogni, és sportolni, sokat focizom és megy a bukfenc is, a falnál kézen tudok állni és ha megtanultam breakelni, akkor utána megtanulok rúd táncolni is. Láttam egy kislányt valamelyik vetélkedőn és az is nagyon tetszett. - mosolyogtam, hogyha kevésnek bizonyulna az előző, lássa milyen lelkes vagyok.
- Hűha, hát igazából mind szeretem. De a mixelés jól hangzik! A mixek jók! - bólogattam nagyokat.

Eltöprengve hallgattam mi olyan vicces. De aztán rájöttem, s csak hamar kijavítottam magam, hogy ne hozzám kellemetlen helyzetbe anyát. Hogy Angel néni ne gondolja, hogy anyát nem is érdekli mikor kell jönni vagy ilyesmi.
- Ja, nem, nem! De ő mindig mindent pontosan tud és betart, mert ez a munkája. De én nem szoktam megjegyezni ilyeneket, csak hagyom, hogy ő csinálja, mert ő ért hozzá és mert az anyukáknak ez a dolguk. A gyerekeknek pedig, hogy játszanak és tanuljanak. De legfőképp, hogy játszanak, mert tanulni felnőttként is lehet. - magyaráztam neki nagy okosan, persze gondolom ő mindezt már tudta. Aztán ő is magyarázkodni kezdett.
- Teljesen megértem, az én anyukám is pont ilyen. Szörnyű! Egyszer elakartam sunnyogni a fogmosást lefekvés előtt, ezért csak bementem a fürdőbe, de nem csimáltam semmit. Aztán mikor kijöttem visszaküldött, mert tudta, hogy nem mostam meg. Nagyon durva természetfeletti képességei vannak. Remélem nekem is lesznek ilyenek idősebb koromra, mert jól jönnének. - mesélte, illetve ábrándoztom arról milyen jó is volna anya bőrébe bújni csak egy napra. Első dolgom lenne mindenkit az uralmam alá hajtani és megvédettném velük az erdőket. És a pandákat. A pandákat főleg. Közben rátértünk a nyilváos zuhanyzásra, amiről kifejtettem nem tetszésem, és bevallom, örültem, hogy ő sem erőltette, pedig a tanároknak a vérükben van a kényszerítés. A múltkor nem akartam kimenni a táblához felelni, de a tanárnéni csúnyán nézett rám és nem mertem ellenszegülni. Végülis jó lett, de attól még stresszeltem tőle.
- De már nem?! - borzadtam el válaszán, amiről feltételeztem a befejezést. Ő simán le mer vetkőzni és zuhanyozni egy olyan helyen, ahová bárki bemehet? Elképesztő, én erre sosem lennék képes! Meglátnának pucéran és mindenki kinevetne, hogy meztelen vagyok, és azt a szégyen egy jó illatú szappannal sem mosnám le. Inkább odafigyelek, hogy ne izzadjak meg nagyon, de be nem teszem a lábam a zuhanyzóba.
Reméltem elengedő lesz kezdetnek, amit felsoroltam, de úgy tűnt nem. Akaratlan is letört egy kicsit, mert én kételkedtem a szavaiban. Apa szerint, ha valamit nagyon akarunk, el is érjük. És én megakarok tanulni táncolni, még hozzá gyorsan.
- Na ne viccelj! Hiszen neked is hamar sikerült és nem lehetsz olyan öreg, mert nincsenek olyan táskák a szemeid alatt, mint a nagyinak. Én pedig gyorsan tanulok, szóval nem aggódom. - mosolyodtam el kihúzva magam nagy büszkén. Majd otthon is gyakorlok, akkor pedig biztosan hamar célt érek. Miután pedig ismét fellelkesültem, izgatottan keltem fel, hogy elkezdjem a bemelegítést, de meglepődtem, hogy ilyen kis semmiségekkel kezdjük. Tartottam tőle, hogy kicsit alábecsül, na de majd megmutatom én neki  hogy ez igazi tánc zsenivel van dolga. Mindenesetre szófogadóan bemelegítettem, ahogy kérte, míg ő kikeresett valami számot.