Kip-kop, ki kopog?

A ravasz róka, aki bizonyosan átjár az eszeden. Elhiteti veled, hogy a barátod és nyugodtan bízhatsz benne, mert nincs benne semmi ártó szándék. De nehogy azt hidd, ez egy percig is rólad szól és valóban hálálkodnod kellene neki. Biztos mindent nagyon okosan kitervelt és okkal tesz. Ha nem lát némi kihasználatlan lehetőséget, akkor bizonyára nem fog melléd szegülni se és várhatod a látszólagos segítséget. Megbízhatatlan, a mindig vigyorgós arca azt sugallja, hogy valami nincs rendben vele. Nincs is, ő alapos megfigyelő, észre veszi azt amit más nem. Így például a gyengéidet is, aminek szerencsétlenségedre befolyásolható vagy. Ő ugyanis hisz abban, hogyha az érzéseidről van szó, akkor persze, hogy befolyásolhatóbb vagy, mintha fizikai fájdalmat okozna neked, ami elmúlik, begyógyul idővel. De a lelki terror örökre nyomot hagy a lelkedben, ezzel meg pontosan tisztában van. Ezért hisz abban, hogy az alapos megfigyelés, várakozás egyszer meghozza a gyümölcsét és eléri a célját. – Ha felismered ne engedd be őt az ajtón!

Kip-kop, ki kopog?

Az undok béka, aki álszent módon viselkedik veled. Akiről azt se tudod, hogy kinek az oldalán áll. Kedvel-e téged vagy sem. Észreveszi a hibáidat, szóvá teszi és bár elmagyarázza hol hibáztál, nem a jó szándék vezérli. Csak be akarja bizonyítani neked, hogy mennyivel jobb nálad. Holott lehet, hogy ez pont nincs így, pusztán jó a meggyőző képessége. Te meg hiszel neki. Ha esetleg csalódnál benne, akkor a bocsánatodat kéri, a szeretetedet, az újabb lehetőséget arra, hogy átjárjon az eszeden és kihasználjon. Mert ő csak erre képes. Ha teret engedsz neki, akkor mindent össze békanyálaz, nem fogod tudni eldönteni, hogy melyek a te gondolataid és melyek azok amiket a füledbe suttogott. Nem kell feltétlenül bíznod benne. Nála egyáltalán nem érvényes az azért piszkál, mert szeret mondás. Badarság. Az ő esetében főleg. De ki tudná ezt igazából megmondani, ha minden erejével azon van, hogy összezavarjon téged és mindenki mást? – Ha messziről felismered, ne engedd be őt se az ajtón!

Kip-kop, ki kopog?

A hajthatatlan légy, aki akkor is visszatér amikor nem számítasz rá és megkeseríti az életed. Aki bizonyára valamit nagyon eltervezett és a te jelenléted vagy akár elképzelésed pont ütközik az övével. Akkor cseppet se félj, bizonyára megpróbál eltántorítani, mert az holtbiztos, hogy őt nagyon  befolyásolni nem tudod. Persze engedni, hogy azt hidd esetleg sikerrel jársz, holott nem, mert talált benned valamit ami vonz magához. Esetleg megtetszett neki az elképzelésed, az hogy mennyire küszködsz ellene, de mind hiába. Tudja, hogy nyerni fog. Nem hisz, hanem tudja. Tudni és hinni valamiről két külön dolog. Így érthető, hogy majdnem mindenhol ott van ahol te is és akár olyan információkkal rendelkezik amivel nem kéne. Tehát vigyázz, ha legyet látsz, használj ellene te is valamit! Már ha képes vagy rá és kijárja mindezt az eszed. – Ha méterekről meglátnád, ami megjegyzem lehetetlen, ezért inkább készülj fel és minden rést zárj le. Az ajtót mindenképpen hagyd zárva! Ki se nyisd, ha nem muszáj!

Kip-kop, ki kopog?

A bölcs bagoly, akitől csupa jót tanulhatsz. Aki valóban okos és nem kell attól tartanod, hogy csalódsz benne. Mert ha nagyon megkedvel téged, akkor bizonyára nem az ártó, hanem a segítő szándék vezérli. Ám nem kell elfelejteni, hogy ő is ragadozó és előszeretettel fogyaszt el óvatlan mezei egereket. Tehát az a jó, ha megtartod tőle a tisztes távolságot és reméled, hogy kedvel téged annyira, hogy segítsen. Persze a remény nem minden, voltaképpen a tudása az ami arra enged következtetni, hogy túl sok mindent tapasztalt már meg ahhoz esetleg elvegye tőled az utolsó csepp szikrát is. Azt a szikrát ami akár életben tarthat téged és utat enged a lehetőségeid felé. Ő bizonyára már előre látja, hogy mi az amit ki kellene használnod, el is mondja. Csöppet se félj attól, hogy elhallgatná mindezt. Mert irányítani például nagyon szeret, persze megesik, hogy néha vak és rossz irányba terel, de sose akarj tőle fényes nappal útbaigazítást kérni. A végén még neki mész egy fának. – Fontolóra veheted a beengedését. Csak tartsd tőle távol az egereket, a végén még mindet kiállítja az ajtód elé.

Kip-kop, ki kopog?

A megfontolt szürke gém. Aki ráérősen lépked, gondolkodik, cselekszik akármikor pillants rá. Túlságosan kiszámítható, úgy hiszed jól ismered. Elég barátságos a kinézete. De nem hiába szürke. Mindig számítanod kell arra, hogy valamit biztosan forgat a fejében. Különben teljesen fehér vagy fekete volna, ha képes lenne szint vallani. Ám nem tud. A köztes állapotot szereti, amikor alkalmazkodnia kell a környezetéhez, mert bizony képes erre. Nem riad meg semmitől. Még az ellenségeire is határozottan és bátran ránéz. Persze nem kerül mindig vitába velük, ha megteheti akkor elvonul. Mert jobbnak látja máskorra hagyni a harcot, amikor erősebb és összeszedettebb lesz, esetleg felkészültebb. Hiszen szeret irányítani. Ebből kifolyólag a sokáig tartó mérlegelése meghozza a gyümölcsét. Így ne félj, ha egy okos tervvel áll eléd és azt akarja, hogy segít neki. – Jobb ha kétszer is megfontolod, hogy beengeded-e vagy sem. Gondolj a színére, hátha segít az ajtó sorsáról dönteni.

Kip-kop, ki kopog?

A hűséges kutya. Aki ott liheg a nyomodban, játékosan pillant rád. Akar téged, te is akarod őt. A szívedbe férkőzik. Szíved szerint el se engednéd őt. Nem is akarod. Mert látod rajta, hogy mennyire vágyik rád. Ebben meg semmi megjátszás sincs. Fölösleges a hátrányát nézned, ha van valaki akkor ő biztosan kitart melletted. Ott áll akkor is ha boldog vagy, esetleg szomorú. Felismeri az érzéseidet, rájön arra mikor kell melletted teremnie, hogy boldog lehess. Ez ő. Ha meglát előre szalad hozzád, ha képes volna a karjaidba ugrana és úgy táncolná el veled az egész életet. Vigyáz rád. Óv, elkergeti az ellenségeid. Szeret. Utál amiért nem vagy vele. Vágyakozik utánad. Nem zárhatod be, úgyis nagyon okos és kiszabadul s, visszatalál hozzád. Mert már ismer, a rögeszméje lettél. Az imádata tárgya. Ha szereted, akkor ő is szeretni fog. Benne talán bízhatsz, csak játékból harapdálja a kezeidet, nem fogja szétroppantani a csontjaid, talán az ellenségeidét. – Szaladj elé, ne várd őt a házadba zárkózva! Játssz vele, cserébe biztos hűséget és szeretetet kapsz!

Megjegyzés: A fenti szöveg az emberekben megbúvó állati tulajdonságokra próbál rávilágítani, valamilyen elvetemült szinten. Az állatok előtt található jelző az amit igazából figyelembe kell, lehet venni. Lényegében az jellemzi Alexander-t is.

Kezdetben nem voltam ilyen. Tény, hogy hajlamos voltam a rosszaságra, de sokkal elviselhetőbb a szüleim, pontosabban most már csak az anyám számára. Legalábbis addig amíg egyedül uralkodhattam felettük. Szerettem követelőzni, mai napig szeretek, akkor azonban mindig csak a piros játék kisautó volt a cél, vagy újabban a saját autóm, mert semmi kedvem sincs osztozni a húgommal, az anyámmal és mostoha apámmal. Apróbb gonoszságokat követtem el, amiről mindig megvolt a saját véleményem. Csak azt akartam, hogy minden figyelmük az enyém legyen. Nevessenek, mintha valami nagyon vicces dolgot mondtam volna nekik. De az a baj, hogy megállíthatatlan voltam. Nem értem be a sima fára mászással, kellett egy kis faház is a tetejére, amire akkor befértem, most azonban inkább kerti dekorációként szolgál és a pöttöm unokatestvérem búvóhelyének, ha nálunk garázdálkodik. Azt gondoltam, hogyha elzárkózok előlük oda vagy a szobámba minden jobb lesz. De nem, a kommunikáció hiánya az elhidegüléseink oka is lett. Már csak követelőzök, nem kérek. Mintha egy éttermi rendelés lenne, én leadom a rendelést ők meg elkészítik azt amit kértem. Elviselem őket, ők is elviselnek engem. Nem kavarunk nagy vizet egymás körül ha nem kell. Úgysincs semmi értelme. Hiába gondoltam régen, hogy az egész életemet mellettük akarom leélni, mára már nincs így. Saját életet akarok lehetőleg nélkülük. Nincs szükségem a figyelmükre. Az a jó ha semmit se tudnak. Akármikor kérdezzenek valami nagyon fontosat tőlem, mindig elintézem őket egy “Nincs semmi különös.” hazugsággal, amit elhisznek. Mindig van valami, amit ők úgyse értenének meg. Ezért nem is próbálkozom, túlságosan földhözragadt a gondolkodásuk. Még mindig féltenek, különben nem kérdezősködnének ennyit, de akkor kellett volna így érdeklődniük, amikor még lehetőségük lett volna megváltoztatni. Most már nem tudnak befolyásolni, inkább én befolyásolom őket. Ám a húgom teljesen más lapra tartozik. Őt kezdetben utáltam, amiért elvette tőlem a szüleimet. Vagyis csak részben, a legelső pillanatokban még én is úgy istenítettem őt, ahogyan annak rendje és módja. Elaludtam a hideg padlón a kiságya előtt, mert azt hittem direkt zárták be a “börtönbe”, közben meg valami bugyuta mesét mondtam neki, ami egyáltalán nem egy klasszikus volt, amit mindenki ismer. Hanem egy rögtönzött, teljesen értelmetlen amiben a királyfinak több próbán is túl kell esnie, több szörnyet kell legyőznie, mint ahogy az ember hozzászokott, csak azért, hogy szembe találja magát… A nagy semmivel, sose értem a mese végére. Rendszerint elaludtam, anya meg ott találtk a padlón, nem pedig a saját ágyamban. Féltékenykedni szerintem akkor kezdtem, amikor az ő hibáit rám fogták, hogy tőlem tanulta így mint rossz példa lettem elkönyvelve. Azóta már nem akarok megfelelni nekik. Arra is pontosan rájöttem, hogy jobb ha összefogok a húgommal, mert semmi értelme olyasmi miatt őt okolni, amit el se követett, ami nem az ő hibája. A szüleink tesznek kiválasztást, nem pedig a húgom. Vagy legalábbis ez az én szememben tűnt így. Egy külső szemlélő simán elmondhatná, hogy mindkettőnket egyformán kezeltek, csak én voltam mindig telhetetlen kis izé. Nekem voltak nagy álmaim, én voltam a fékezhetetlen. Egészen mostanáig. Talán önző és vak voltam. Az is lennék, ha nem valami normális és megszokott módon folytatom az egyetemet. Lehettem volna tanár, hiszen az unokaöcsém születése óta még inkább lehetőségem lett tanulmányozni a gyerekek viselkedését. A titok nyitja mindig abban rejlik, hogy először ki kell vetkőznöd a saját gátlásaid, ha körbe vesznek, olyanná kell válnod mint ők. Légy türelmes és engedelmes, ugyanakkor nagyon vicces, mert nem tudják még mit jelent szomorúnak lenni. Ne is légy szomorú a közelükben és úgy se tégy, mintha külön fajról lenne szó. Mert csak gyerekek, amilyen egyszer te is voltál. Tehát törődésre szomjazó kis álnok fenevadak, akik megnőnek és nem lesznek azok. Addig azonban neked kell példát mutatnod nekik, mert utánozó kis majmok, főleg akkor amikor a beszédet próbálják elsajátítani. Rendszerint rossz kifejezéseket egymás mellé párosítva.
Légy az a felnőtt, akire neked gyerekként szükséged lett volna. Állj mellettük, foglalkozz velük. Mindig szoríts időt nekik, állj résen, tárd ki a karod ha hozzád akarnak szaladni. Légy a bizalmasuk. Ha nem bíznak meg benned, akkor százwattos vigyorral is nézhetsz rájuk, csak azt fogják látni mennyire mű és erőltetett minden cselekedeted. Hitesd el velük, hogy az ő oldalukon állsz. Játssz velük. Sose csüggedj, ha elsőre bizonytalanok veled kapcsolatban, a lényeg annyi, hogy még nem szoktak hozzád, meg kell szokniuk a létezésed és a viselkedésed, amit nem mindenkitől kapnak meg.
Pontosabban ez az egész bevált az unokaöcsémnél. Azóta engem istenit, bújócskázni, fogócskázni, barkácsolni akar, akkor is ha nekem semmi kedvem sincs hozzá. Ha meg elcsórja a szülei mobilját, akkor kikeresi az “A” betűt is felhív. Mert voltam olyan okos és megmutattam neki, hogy írják le a nevem nyomtatott betűvel. Azóta ha úgy adódik mindig zaklat, faggatózik mit csinálok, hol vagyok éppen, mikor megyek fel hozzájuk – fel kell menni egy dombon hozzájuk, ezért mindig a fel szót használja – elviszem-e őt a boltba és hasonlók. Boltkóros. Már ilyen kicsin, hiába srác, a szülei, az unokahúgom, a nagyszüleink mindig cipelték őt a legközelebbi kis boltba, ahol minden megvan ami nekik épp kellett. Azóta le se lehet állítani. Jönni s, menni akar.
Igazából elgondolkodtam már azon, hogy bemutatom őt Lili-nek, de így is nehéz kordában tartani őket külön-külön. Megnehezíteni a saját helyzetemet meg egyelőre nem akarom. Kicsoda Lili? Nem a barátnőm. Ahhoz túl kicsi, én meg minden vagyok, csak pedofil nem. Na jó, az őrült gyilkost is kizárnám, mert szándékosan senkit se bántanék fizikailag. Maradjunk annyiban, hogy egyidős az unokaöcsémmel, csak néhány hónap ami elválasztja őket születésük pillanatától. Nem vagyok bébiszitternek való alapanyag, csak meg akarom kedveltetni magam Lili-vel. Szeretem Crystal-t, de ha el akarom fogadtatni magam a kis Lili-vel akkor jobb már most a közelében lenni és foglalkozni vele. Mintha tényleg csak vigyáznék rá, akkor amikor a szülei nem tudnak foglalkozni vele, ha James távol van és leköti a munka, vagy ha Crystal-nak éppen fontosabb dolga akadt esetleg az egyetemen s, tovább marad, mint szerette volna.
Fogékony kislány, vele még el lehet viccelődni. Ha kell Flipper leszek, a delfin abból a régi rajzfilm sorozatból amit anno néztem, illetve Crystal és James szerencsétlenségére az elmúlt hetekben Lili-t is rászoktattam.
Persze hónapokkal ezelőtt álmodni se mertem volna arról, hogy ide jutok. Más terveim voltak. El akartam utazni, magára hagyni a húgom és anyát, azzal az idegesítő mostohaapával, cserediákként tanulni az egyik angol egyetemen, csak meggondoltam magam. Ilyen meg ritkán történik, hogy egy ekkora lehetőséget eldobjak magamtól. Azóta se bántam meg. Így legalább kevesebbet tudok, nem láthatom mi megy végbe máshol. Csak a körülöttünk történő események keltik fel a figyelmem. Vagy esetleg mára már Crys. Mert látom én, hogy nem boldog. Így nem boldog. Én meg túl sok mindent elmondtam neki, még azt is amit jobb lett volna ha nem. Persze, hogy nem engedhetem mindezt eszébe jusson felhasználnia ellenem. Nekem kell előbb lépnem. Látnia kell, hogy egész életemben nadrágot hordtam és nem bújtam el anyám szoknyája mögé. Amúgy se lett volna sok esélyem rá. Ez persze megint más téma. Most csak azt tudom, hogy szüksége van rám. Ám ezt még önmagának is be kell vallania. De az én türelmem végtelen és minden alkalmas pillanatot ki tudok várni. Nem riaszt el a férje és a világ lehetséges haragja. Szeretem őt, nem csak az idegeivel játszom. Mégis jobb ha ő azt hisz, képzel rólam amit akar. Mert befolyásolni akarom őt, hogy rájöjjön szeret és…