Újabb reggelre kel a Walden tábor, amikor az ébresztő trombitaszó megszólal a messzeségből. Szemhéjaim lomhán pattannak ki, nem szeretek korán kelni, amikor semmi tennivalóm. Márpedig ebben a táborban az embernek nem sok teendője akad a kötelező közös kulturális foglalkozásokon kívül, amik esténként vannak tartva, és az étkezéseken kívül. És noha kissé unalmasan hangzik, rengeteg lehetőség rejtőzik a táborban az itt tartózkodók számára, tehát nem egyhangúak a napjaink és talán még jó dolog is, hogy mindenki saját kedve szerint tervezheti be a napját. Biztosan ez is egy fajta „lecke”, ami az egyetemi életre készít fel, főleg, hogy a diákok mind kaptak egy feladat listát, amit a tábor végéig teljesíteniük kell. A szempontok között vannak komolyabb foglalkozások is, mint versenyek, ahol a tudást mérik, néhány fizikumra összpontosító és még meglepetés feladat is találni a felsoroltak végén, amit a táborvezetők egyikétől kell kérni. A lista nem kötelező, de jó fényt vet azokra, akik teljesítik.
Még a takarómat szorongatom, lehunyt szemeimmel, amikor a körülöttem lévő lányok a fürdéshez szükséges holmijaikat szorongatva a fürdőhelyiségbe készülnek, hogy elsőként foglalhassák be. Nem, mintha eddig sikerült volna nekik, hisz vannak náluk elszántabb egyedek is, akik képesek hajnalok hajnalán felkelni, hogy ne kelljen sorba állni. Ráérősen újra becsukom a szemeim, én már tudom, hogy reggeli étkezés kezdő pontja után egy kicsivel is teljesen üres a fürdőhelyiség. Nem szándékozom stresszelni magam emiatt.
Negyedórával kilenc után ébredek, kényelmesen az ágyamban nyújtózom, mert tudom, a reggeli rutinom befejeztével is lesz vagy fél órám étkezni. A lányok valószínűleg már végeztek, de a táborban mindenki elég nyitott és kedves ahhoz, hogy ne bánja, ha egy idegen csatlakozik az asztalához.
Az evés befejeztével visszatérek a házikóba, mert ott felejtettem induláskor a feladatlistát, és nagy mázlimra a lányokat is bent találom, akik a kajakómát próbálják gyorsan átvészelni. Felajánlom nekik, hogy nézzünk szét, mit tudunk kipipálni a teendőkből, és noha nehezükre esik felkelni, elindulnak velem. Gondolom, nem akarnak lemaradni a „versenyben”, aminek a tétje leginkább csak annyi, hogy az illető nem tűnik motiválatlan lúzernek, amiért nem sikerült két hét alatt teljesíteni.
A stafétafutást választjuk elsőnek, ami barakkonként működik, azaz a „lakótársaiddal” kell egyszerre teljesítened. A futás mindig a kedvenc tevékenységeim közé tartozott, így kicsit fel is dob a feladat gondolata.
Amint pipa kerül mindnyájunk lapjára, céltalanul elindulunk, és a jó teljesítmény eredményét diskuráljuk vígan. Még csak megmagyarázni sem tudnám, hogyan kerülünk a tópart közelében, de a következő pillanatban egy női hangra leszek figyelmes, aki versenyzőket keres a következő úszóversenyhez. A lányok irányba pillantok, de látszólat a kihívás nem hozza őket lázba.
- Talán holnap – jegyzik meg, én pedig felvonom akceptálóan a szemöldököm és a hang irányba fordulok.
- Én – emelem magasba a kezem, és közelebb lépek hozzá, hogy bemutatkozzak.
- Oké, szóval a negyedik részvevőnk Miss Bellerose Barlow, Manhattanből. – jelenti be, még én visszasétálok a társaságomhoz, hogy a kezükbe adjam a ruháim, ahelyett, hogy a többi versenyző némelyikéhez hasonlóan ledobjam a fűre. Pár füttyentés is elhangzik, amikor bikinire vetkőzöm, amitől épphogy kellemetlenül kezdem érezni magam, de annyira mégsem, hogy dekoncentrálás mezsgyéjére tévedjek. Szorosan felkötöm hátra a hajam, és rajtra készen a versenyvonalhoz állok. Ez érdekes lesz.

☾

Az összes szabad hely a rajtvonal mellett betelik, a versenyzők felveszik az ugráshoz kész pozíciót és mindnyájunk a startot jelző sípszót várja. A sípoló hang elhangzása pillanatában mindenki a vízbe ugrik. Még mielőtt elmerülnék én is, perifériás látásommal észlelem, ahogy egyesek gyorsabban, mások lassabban csobbannak, csakhogy nincs időm ezen izgulni, ha meg akarom nyerni a versenyt.
A tó vize kellemes hőmérsékletű, jól eső, ahogy körbeöleli a pezsgő nap csókjaitól felforrósodott bőröm, felszabadító érzés úszni, még akkor is, ha némi tétje van a lubickolásnak. A szívem gyorsabb ütemben ver és nem csak azért, mert aktív mozgást végzek, hanem azért is, mert egy verseny közepette vagyok. Az enyhe, nyári fuvallat magával viszi a messzeségben szurkoló barátaim hangját, amitől még elszántabb leszek.  
A következő pillanatban megérintem a bóját, enyhén meg is lököm, hogy egyértelmű legyen, elértem, de annyira mégsem, hogy másoknak többet kelljen érte úszni, majd megfordulok és a part felé kezdek evickélni. Kicsit mintha elfáradnék, kijöttem az úszás gyakorlatából, elvégre ilyen célból utoljára nyolc éves koromban úsztam.
- Haj-rá, Belle-rose! Haj-rá, Belle-rose! – a kiáltások egyre nagyobb hangereje azt érezteti velem, hogy egészen közel vagyok a parthoz. Mindenki össze-vissza őrjöng, így nem vagyok benne biztos, hogy senki más nem ért még célba, ettől függetlenül folytatom, mégsem adhatom fel… még az utolsó előtti hely is jobb az utolsónál. Bárhogy is, bízom benne, hogy az első háromban leszek legalább, ha már ilyen magabiztosan jelentkeztem önszántamból.  
A fából készült mólóba kapaszkodom, amikor visszaérek, majd körbenézek.
- És az első nyertesünk Miss Bellerose Barlow, New York Manhattanjéből! – közli a bíró szerepét játszó nő, én pedig kiemelkedem a vízből, majd hatra simítom az arcomra ragadt hajszálakat. Látom, ahogy a lányok örömökben ugrándoznak, majd felém rohannak, én pedig elkezdek visszasétálni a mólón.
- A második pedig… – a hangja elhalkul, de nem foglalkozom vele, mert egyrészt épp most nyertem meg a versenyt, másrészt a lányok lerohamoznak és ölelve gratulálnak.
- Bocsi, emberek, kár a gőzért, valakinek veszíteni is kell – jelentem ki hátracsapva vizes copfomat, amikor sikerül kiszabadulnom a lányok fogságából és felvennem a díva pózt. A barátnőim nevetgélni kezdenek, és egyetértően sikítoznak.
- Kár, hogy ezt nem hallják azok, akik még a vízben vannak – Loren felhívja mindenki figyelmét azokra, akik valóban még az enyhe hullámok között küszködtek azért, hogy ismét a száraz földet tapossák. Csak egy rövid pillantást vetek rájuk, majd összepréselem az ajkaim és oldalra teszem a kezeim, hogy azt jelezzem, sajnos semmit nem tehetek ez ügyben.
- Ők majd érezni fogják – suttogom önbizalomtól túlcsorduló hangon, még kacsintok is egyet a szituáció kedvéért. Jut eszembe, nem ártana aláíratni a nővel az elvégzendő listából az úszást.
☾

Túlságosan filmbe illő lenne, ha az örömöm édes ízét senki sem keserítené meg, de ez itt a való élet, ahol egyes emberek nem bírják elfogadni, ha veszítenek, mások pedig szóvá is teszik ezt.
A hátam mögött elhangzó kijelentésre a körülöttünk lévő zajok megszűntek létezni, a csendet pedig mindössze a távolból érkező, hátralévő versenyzők kalimpáló kezeinek csapkodása zavarja meg.
- Úgy tűnik, ma reggel valakinek elgurult a boldogság bogyója… - jegyzem meg egészen halkan, mielőtt hátra fordulnék. Nincs kedves felesleges energiát fecsérelni olyanokra, akiket Isten se tudna megsegíteni, ennek jelét adom egy szemforgatás és nagyobb levegőkifújás formájában egyidejűleg azzal, hogy megteszem a száznyolcvan fokos fordulatot. Műmosolyt varázsolok az arcomra, míg mielőtt teljesen szembe kerülnék azzal, aki úgy gondolta, bárki is kíváncsi a véleményére és egy rövid pillanatra végig futtatom elégedetlennek tűnő arcán a tekintetem.
- Ne haragudj, de ki is vagy te? – kérdem úgy, mintha bármi jelentősége lenne.
- Hát… nyilván a vesztesek egyike. – szólal meg valaki a lányok társaságából, mire páran felvihognak a viccén. A lánynak igaza van, de nem vagyok annyira jó kedvemben, hogy értékeljem a megszólalását. Loren sem tartja viccesnek, hátranézve elcsitítja az illetőt.
- És mégis milyen alapon gondolod, hogy jogod van akadékoskodni? – vonom kérdőre az újonnan érkezőt. Loren gyengéden a kezembe csíp, hogy magára vonja figyelmem. Tettével el is éri, amit szeretett volna, pillantásom másodpercek töredéke alatt az arcára szökken. Kérdőn megrázom a fejem, mire szemeivel és a fejével diszkréten a lány felé mutat, mintha annyira egyértelmű lenne, mire gondol.
- Hát nem látod, Belle? – szólal meg végül alig halható hangon. Ismét az ismeretlenre pillantok, és fogalmam sincs, hogy Loren mit ért ez alatt. Az egyetlen, amit látok, az egy velem szemben álló, kukacokoskodó mitugrász, aki valószínűleg életében most először nyilvánította ki a nem kívánt véleményét ennyi ember között. Aki bizonyára először áll ennyi tekintet kereszttüzében, és feltehetően utoljára is.

☾