Fölbosszant ha valaki azt mondja, hogy 'vok'. Itt vok. Éhes vok. A másik ami ki tud készíteni a 'fog lenni'. Azt hittem csak néhány ember kedveli ezt a kifejezést... hát nem tudom... szerintem a 'lesz' ennek egy sokkal rövidebb formája (ettől függetlenül persze sokszor én is belezuhanok ebbe a bajba, de az nem azt jelenti, hogy engem nem bosszanthat). Vannak problámáim a nyelvtani szabályokkal. TUDOM. Minden iskolában megtanítják.... MINDEN tanár elmondja.... a mai napig fingom sincs bizonyos dolgokról, de szerencsére google jó barát segít a bajban... a keresési előzmények pedig nem látszódnak inkognitó módban. Csak a fele pornó.... a másik fele olyan szavak, amiknek nem vagyok biztos az írásmódjában...
Egyébként is barátibb viszonyt ápolok a hangokkal. Csak néha vagyok mérsékelten beszédhibás az l-r páros gyakran cserél helyet, de ne izgulj nem vagyok egy sértődékeny ember. Nyugodtan nevess. Én is kiröhöglek majd, ha pofára esel. Na ja... ez a gyengém... ha valaki esik, botlik, csúszik vagy fingok kontrolálhatatlanul nevetnem kell. Helytől és személytől függetlenül. Csak hosszas szülői győzködésre mentettek meg a bukástól, miután drága jó informatika tanáromat egyszer telibe arcon röhögtek, amikor elseggelt a folyosó kellős közepén. A mai napig megmosolyogtat, amikor csak eszembe jut... drága emlékek.
Egyébként rosszabb vagyok, mint egy aranyhal. Az emlékeztető opció a telefonon maga a megváltás. Szerintem már rég agyanvert volna anyám, ha nem állítanék be mindenre valamilyen hangjelzést.
5 különböző ébresztő van beállítva reggelre, hogy biztosan felkeljek. Az ágyam a legdrágább kincsem. Minden búcsú fáj, de tudom, hogy estére hazavár.
Azt hiszem rövid ízelítőnek talán elég ennyi.
Már meg is jött hozzám a kedved miiii?


Én egy igazi New York-i kölyök vagyok. Itt születtem, itt nőttem fel. Persze... felnőttem. Na ja. Ezzel egy páran lehet, hogy komoly vitába szállnának, de ez most mellékes. Ezeken az utcákon horzsoltam le először a térdemet, amikor biciklizni tanultam, az itteni metrón lopták el először a pénztárcámat, itt volt az első csókom.
Lehet, hogy most egy könnyfacsaró családi háttártörténetet vársz, de azt kell mondjam, hogy a családom normális... mármint többnyire. Illetve inkább csak bizonyos helyzetekben. Engedd meg, hogy ezt egy kicsit kifejtsem. A szüleim 30 éve házasok, de a mai napig képesek vérre menő csocsó párbajt folytatni, majd ölelkezve enyelegni a kanapén, ami kifejezetten megnyutató, vagy a húgom szavaival élve 'undi'. Na hát szóval talán ők az emberiség utolsó reménysége, hogy létezhet olyan, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Persze ők sem szentek. Értem már haza én is úgy az iskolából, hogy alacsonyan repültek a poharak, meg a tányérok, mert egyszerűen nem voltak képesek dűlőre jutni a függöny színével kapcsolatban, és amikor elfogynak az észérvek jön egy egyszerű 'nem baj..... te meg.... szar pizzát csinálsz.'. Ez természetesen nálunk főben járó bűn, hiszen anyám a konyhában szent és sérthetetlen, így apám szeret oda szúrni, ahol fáj is. Egyébként.. normálisak ja...
A húgom viszont a 100%-ra kimaxolt kamasz, aki ugyan csak a héten ünnepelte a 13. születésnapját, de ő már 'csaj' és ezt ki is kéri magának. Vlogger, blogger, liveol, az internet sosem állhat meg, a szar sminkből pedig köszöni szépen de nem kér. Az eddigi barátnőim főőőőő kritikusa, aki nem néz el semmilyen hibát... indokolatlanul nyomasztóan tud nézni a szemével, miközben azt mondja, hogy 'ahhha'. Az élettől is el tud menni a kedved, de komolyan.
Na most jövök én a sorban, hogy már ismered nagy vonalakban a Fawkes falkát. Tipikus elsőszülött fiúnak nevezném magamat. Egy kicsit megragadtam a 'prototipus' kategóriában, hiszen ha valamit velem elcsesznek a húgommal még kijavíthatják. Ez persze addig volt érvényben, amíg rá nem talált a 'belső istennőre' akit nem szabad határok közé zárni. Persze én sosem tudtam ilyen ügyesen kivágni magam ezekből a 'naa. neveljünk gyereket' szitukból. Nekem látványosan több dolgot engedtek meg, mondjuk az, hogy azért, mert felelősségteljesebb gyerek voltam... khhhmmmmmnapersze... vagy legalább engem nem tudtak rajtakapni minden hülyeségen, mert nem posztoltam mindent az instára. Szóval ja. Néha jobb, ha egy kicsit öregebb az ember és nem minden percét a világhálón élte le 8 és fél éves korától kezdve.
Na de ugorjunk egy kicsit. Senkit sem szeretnék a halálba untatni az általánossal meg a középiskolával. Dög unalom volt az egész. Egy fontos dolgot emelnék ki. Én kiskoromtól kezdve komoly szinten fociztam. Mármint amerikaifociztam. A középiskolában esélyes voltam egy elég komoly ösztöndíjra, de az első évem után a bokám sérült. Hónapok kemény munkájával sem tudtam visszakűzdeni még csak a felére sem annak a szintnek, amin voltam. Akkor lépett az életembe a zene. Gitározni és dobolni tanultam. Anyám szerint isteni hangom van, de ő elfogult és ebben biztosan nem fogok hinni neki. Alapítottam egy bandát, de az egyetemi évek előtt a különboző célok miatt hamar feloszlottunk. Pedig még 1-2 romkocsmában is felléptünk. Bár az énekesünk egy ripacs volt... ez tény. Na mindegy. Zenei szakon tanultam tovább. A jelenlegi állás alapján hangmérnök leszek, ha végeztem az NYU-n.
Még mielőtt bármit mondanával valamit még el kell mesélnem.... már csak azért, mert lehet, hogy hallani fogsz még RÓLA, de szeretném, ha lenne róla írásos bizonyítékom, hogy még ismertem őt a hírnév előtt. Alig 2 hónapja érkezett az iskolába Mexikóból. Állítása alapján nem nagy szám és középszerű volt ott ahol korábban tanult. De ember... ez a csaj. Olyan hangja van, mint egy angyalnak. De komolyan. A testéről most nem beszélnék, de majd lehet megemlítem valamikor. Na mindegy.
Tudomásom szerint én vagyok az első barátja. Mármint nem úgy... hanem haver... barát. Ja. Kicsit beszorultem a friendzoneba. De nem is tudom, hogy ki szeretnék-e lépni onnan. Amióta őt kísérem gitárral másnak érzem a céljaimat. Talán jobb lenne barátként tovább dolgozni. Ugródeszkák lehetünk egymásnak a hírnév felé... akár.