Egy újabb nap a pokolban. Nem elég, hogy hétfő van, még könyvbemutató is. Nem elég, hogy hétfő van, könyvbemutató, de még dedikálás is. Nem elég, hogy ... a végelenségig tudnám sorolni, mi a bajom ezzel a nappal (is), de jobban jár mindenki, ha nem teszem. Még magamban sem.
Nem mondom, hogy minden ilyen eseményt rühellek, de az Una salus victis című könyvem nem az a kötet, amire igazán büszke vagyok. Eddig minden regényemet azzal a végtelen nyugalommal adtam le a szerkesztőnek, hogy ez már nem lesz jobb. Ebben az esetben erről szó sincs. Mindig a nyavalyás határidők! Semmi sem fojtogatóbb vagy ihletgyilkosabb, mint a kicseszett határidők. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy nem csúsztam ki az összesből, de attól még nem vagyok elégedett az eredménnyel. Ennek ellenére mindenki szerint óriási sikerre számíthatunk. A kiadó már az előrendelések láttán is nagyban dörzsölgette a tenyerét, de most, hogy a boltok polcaira is kikerült a könyv, egyszerűen be vannak zsongva. Felolvasásról bemutatóra, bemutatóról interjúra járok már lassan két hete, és azt hiszem, joggal jelenthetem ki, rohadtul elegem van.
Mindennek ellenére mosolyogva, végtelennek tetsző türelemmel ülök át a nagy asztalhoz a felolvasás után, hogy aláírjak néhány könyvet és mosolyogjak egy-két remekbe szabott fotón. A sor már az ajtón túl kígyózik, mire leülök és őszintén szólva az is megrémiszt, amit a lelkes rajongók arcán látok most. Úgy tűnik, rohadtul nem azt az embert látják, aki valójában vagyok; nem mintha ezért egy pillanatig is hibáztathatnám őket. Nem húzódom el az ölelgetésektől, nem problémázom a beszélgetős kedvű olvasók miatt, akik feltartják a sort, miközben egyébként ordítani lenne kedvem. Szívesen ordítanám az arcukba, hogy húzzanak már haza és ne rajongjanak olyan kurvára nagyon. Ne rajongjanak valakiért, aki tegnap este még a pólójáról letörölt mogyoróvajat nyalta le az ujjáról és azt bizonygatta a tévéjének, hogy kihajítja az ablakon, ha legközelebb tévéjósdát talál rajta. De ők csak jönnek és mosolyognak. Kérnek fotót, személyre szabott aláírást, váltanának pár szót, hogy aztán elmondhassák otthon, hogy találkoztak egy híres emberrel. Én pedig mosolygok, megkérdezem, hogy mit írhatok, és átölelem a derekukat, a vállukra teszem a kezem, hogy boldogan mutogathassák a képet anyunak. Hát nem csodás? A kibaszott pokol itt van a Földön és ma úgy hívják, hogy Collector Cave könyves bolt.
Volt már olyanod, hogy nem tudtad mihez kezdj egy szabadnappal? Ha igen haver, közölném, hogy elmúltál már vagy 33 és van legalább egy gyereked is, mert akkor a szabadnap már nem szabadnap ja és amúgy az összes haverod már házas és maximum sörhas növesztő grillezésre tudod őket meghívni meg talán egy rém gáz meccsre a régi szép idők béna égisze alatt. De mivel engem nem támadt be ez a veszély, sőt még jó ideig nem is fog így a saját szabadnapomon a ténfergést választom, társaság nélkül mert hát ilyen is kell. Egyébként is többnyire a srácokkal lógok őket meg kész kínszenvedés bárhol végigvonszolni, meg hát annak úgyis tudjuk, hogy mi lenne a vége. Majd este max, addig meg marad a szokásos JJ nap: evés, egy jó hideg sör Darláéknál a pubban - ja tudom, tré, hogy odajárok inni ahol melózok de staff kedvezmény - és a VVV - vegyünk valami vackot -. Nekem jelenleg ennyi kell és tökre lefáradok már egyébként az egy sör utáni második saroknál, de ha jól emlékszem a minap láttam ott pár dolgot amik kifejezetten megcirógatták a kívánalom gombomat és ráadásul a tulajt is bírom. Egy raszta csaj meg a férje viszik. Egyébként fárasztó a csávó, de a nő nagy forma. Csomó cuccot szokott hozzám dobni ingyen ha úgy van. Szigorúan a faszi háta mögött persze, mert ő a bolt levegőjéért is kéne pár centet ha rajta múlna. Persze vágom, gyereket várnak meg minden, mindenkivel nem lehetnek jófejek. És tán nekem kéne azt mondani a csajnak, hogy kösz ne adj nekem Che Guevara arcával fémjelzett bugyit, de hát tök vicces meg minden és ki lenne olyan kretén rajtam kívül, hogy felvegye? Ezért hagyom, hogy beledumáljon abba a Joan Jetthez inkább passzoló bőrszoknyába, ami jó végül is teljesen rendben van, csak folyamat azt érzem a világ most valamelyik pillanatban megcsodálhatja majd a seggem, de rasztacsaj erősködik, hogy tök fasza így ezt megkapom ingyen szóval veszek mellé két pulcsit. Az egyiken a stílusos "Inni jöttem, nem bulizni" felirat díszeleg, a másikon meg hát a Ramones. Basszus én miért nem dolgozhatok olyan helyen, ahol ő és a többiek elindultak? A CBGB. Tutira szar korba születtem. És most mi van abból is? Egy rohadt ruhabolt. Mi van ezzel a világgal? Szóval megköszönöm és ideje akkor kávézni egyet, be is állok a sorba, de húsz perc után kifejezetten dühít, hogy mindenki úgy sóhajtozik körülöttem a könyvével, mintha Christian Grey simogatna odabenn 4D-ben egy vászonról, vagy verne el egy övvel. Igény kérdése. Felnézek. Collector Cave. Bassza meg! Elnéztem eggyel a sort. Mármint tök normális, hogy a kávésnál mindig kilóg a vége, de hogy lehetek ekkora gyökér? Mindegy, mert merengeni sincs időm. Belém karol a csoporttársam, aki olyan erőszakos mint a piaci légy, holott az én fejemben ez már egy "ex" kategória, csak az istennek se akarja megérteni a sztorit. A kezembe nyomja a telefonját és magyaráz valami nőről akinek de imádja a könyveit és akiről én még sose hallottam (shame, shame) éés persze, hogy mindenképpen fényképezzem le. Az orromra köti, hogy ő tulajdonképpen nem leszbi (ja persze), de ezzel a nővel szívesen ágyba bújna. Hát nem azért, hogy lelombozzam de... - Nem azt szereted ahogy ír? Meg a karaktereit? - kérdezem egy cigi kíséretében ami nem tetszik neki, a kérdésemre meg legyint. Kell a nő. Hát okkéé, nem én fogok elkezdeni észt osztani. Kiállok a sorból, mert amúgy szeretek olvasni és inkább akkor már a könyveket választom, nem ezt a rajongótábort. Viszont elém áll valami biztonsági, hogy nincs bejárás oldalról. Mi? - Ez a főbejárat, most miért nem enged be? - hesseget csak vissza, sóhajtva akkor teszem amit mond. És végtelen nem tudom 15 percek után már Rosey ott is áll az imádottja előtt, lassan a nyála is rácsöpög a borítóra. Én a nőt nézem, bár haljak meg csak a Goldman ragadt meg, mert hát mekkora király családnév már! És Rosey akar még egy képet, meg még egy aláírást, meg még kettőt, a nő szemében meg csillan valami amit én leginkább "rohadjmeg"-nek asszociálok. - Rosey elég már, ez gáz! - szólok rá, bár nem érdekel hányan hallják, azért vannak határok. - Bocs érte, fanatikus típus. - szabadkozom, én. ÉN! De Rosey nem tágít, már tökre belemászna a nő arcába, hogy lehessen egy kurva közeli selfie-jük közösen szóval most én megyek oda a biztonságihoz. - Magának nem az a dolga, hogy az ilyenektől megvédje csórót? Vontassa már ki azt a spinét. - és Kopasznak le is esik, hogy tán tényleg kezdenek az írónő nagyon személyes terébe mászni, lévén már Rosey fél seggel az asztalán ül és ezen a többiek is elkezdenek felbátorodni, hirtelen nyoma sincs a nyugis sornak, hát ezt használom ki én is, ezt a kavalkádot lévén vérbeli katasztrófa turista vagyok és az egyik kopasz, basszus tök egyformák, hozzám jön oda, hogy akkor vigyem már be a személyzetibe ezt a Miss Goldmant. Hát ki vagyok én? Mindegy, ha már felszólítottak rá ilyen nem-is-igazán-hivatalos személyek, akkor megteszem. Lazán az asztal mögé sétálok. - Szerintem jöjjön, mielőtt megerőszakolják. - nyújtom még a kezem is és mutatok hátrafelé, mert hát gondolom arra kell menni. A személyzetik mindig hátul vannak. - Arra. - ha tétovázik hát csuklón fogom és húzom magam után. Vicc, de simán elrabolhatnám én is, holott nem is vagyok a fanja. - Jöjjön, jöjjön. - kanyargok vele a könyvesbolt sorai között és már én se tudom hova kéne menni amikor meglátom a stílszerű személyzeti wc feliratot de olyan vigyorral nyitom ki, mintha odabenn a Salamon kincse várna minket. És most? Zárjam be vagy menjek be én is? Hát bemegyek. - Azt hiszem ez nem a személyzeti. - felnevetek és rágyújtok, ha beindul a füstjelző majd idejönnek az okosok. - Magára aztán buknak. - ezt meg kell jegyeznem, mert egyébként van egy furcsa dolog az egészben, ez a nő hasonló alkat mint én és kb. egymagasak is vagyunk. Nem érzem magam egy brachioszaurusznak a törpék között. Juhuu!