A liftes eset után a babaarcú srác sokat forgott a fejemben. Párszor már megnéztem a facebookját és be is jelöltem ismerősömnek, tekintve érdekes barátság lehet még ebből. Jó kis csapat: A fiatalkori rongáló és az ügyeletes seggfej bérgyilkos. Csodás párosítás. Éppen zárás után pakoltam, mikor ránéztem a telefonomra és a Face értesítéseken megakadt a szemem. Felhúztam a szemöldököm és nem tudtam mire vélni. Gyorsan lőttem egy screenshotot és hazamentem. Az ágyban fekve a nevetéstől fejemet fogtam látva, hogy Josh mit csinált. Szegény fiú. Egy egész régi képemet likeolta be Facebookon-majd aztán visszavonta a kedvelés-, nyilván ő is utánam nézett, ahogy én is megtettem ezt vele. Manapság a közösségi oldalakon minden fennvan egy-egy emberről, így ezt kivitelezni egyáltalán nem nehéz. A munkahelyét, a párjának a nevét. Mindent pontosan megtudtam róla, csupán a munkabeosztását nem. De másnap szerencsét próbáltam. Nem tudom honnan jön nekem ez a rossz szokás, de mindig szerettem zavarba hozni az embereket, így nagy örömmel konstatáltam, hogy a fiú dolgozik. Így számon tudom rajta kérni miért kedvelte be azt a képemet, melyen, csakhogy nem pucéran feszítek. Jó, azon a képen már nagyjából 500 like van, hiszen rengetegen megnézik a képeimet, amin önjelölt modellkedek. Ahogy belépek az étterembe rájövök, hogy káosz van. Josh arcán is látszódott, de a végső elkeseredés a megjelenésemmel rajzolódott fel rá.
Munka közben nem szoktam figyelni a Facebookomat, de most otthon is ignorálni fogom az új értesítéseket. Nem akarok még egyszer beégni. Cheryl szerint Cain nem látta, meg hát mit számít, nem találkozom vele többet. Ez a találkozás annyira valószínűtlen, hogy jelenleg is itt van. Az étteremben. - Mit keresel itt? - tettem fel az értelmetlen kérdést. Valószínűleg enni jött, mint ahogyan mindenki más is. Hamar eluralkodott rajtam a paranoia, de azt nem hoztam szóba, hogy hogy sikerült megtalálnia. Hülyét csinálnék magamból, hiszen csak a véletlennek lehet köszönhető, hogy most itt van. Hiába, tekintettem körbe, még mindig egyedül ácsorogtam a pult mögött. A legtöbben a konyhában próbálták menteni a menthetőt, míg Cheryl elmerült az embertömegben. - Eltévedtél? - a liftes szerencsétlenkedésem után boldog voltam a tudattól, hogy többet nem kell látnom. New York hatalmas, ennek ellenére újra felbukkant a hülye feje. Ha kiderült, hogy mit akar, utána folytathatom a telefonálást, hátha felébrednek a szerelők, és óhajtják felvenni azt a rohadt telefont.
Magam előtt látom, ahogy Josh ül az iskolapadban és tanítják neki, hogyan működik ez az egész vendéglátás dolog. Ahogyan az oktató gyakoroltatja vele a mosolygást és a szokásos, bájos köszöntést mikor az üzletbe toppan egy-egy pénzzsák, akinek a lehető legjobban el kell adnod magad, hogy többet visszatérjen vásárolni. Szegény oktató aki ezt belepumpálta a fejébe hiába tépte rongyosra a száját. A legbarátságtalanabbul lett köszöntve. - Oh, semmit nem keresek itt, csupán gondoltam jövök, lekapom a ruháimat, felpattanok a pultra és helikopterezek itt egy kicsit. – Reflektálok a lehető legbunkóbban a parasztul feltett kérdésre. Miért is jöttem volna? Azt nem mondhattam, hogy „miattad”. Az túl közvetlen lenne és egyből arcon vágnám a témával. Persze hamarosan úgyis felvezetem neki. – Rendelni szeretnék egy stalkolás heves tagadását Joshua Miller módra. Illetve egy korsó sört, ha lehet. Ezek után csak eltekintek a háta mögé, a konyha ajtajának irányába. Látom, hogy káosz van az étteremben. Elég nagy a fennforgás, még ha kifele keveset is mutatnak az alkalmazottak. Tekintve, hogy szemfüles vagyok, rá is kérdezek egyből. - Nagy gáz van amúgy a backstage-ben? Szükség van Észak-Amerika legjobb seggének tulajdonosának segítségére?
Talán a mai események miatt vagyok egy kissé idegesebb és ingerültebb. A hátam mögött épp a Titanic második részét forgatják, de nekem úgy kell csinálnom, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ezek után Cain megjelenése csak olaj volt a tűzre. Nem utálom, nincs vele az ég világon semmi bajom. Egyszerűen csak annyira lejárattam magamat a liftben, hogy mindketten jobban jártunk volna, ha nem találkozunk. - Tessék? - néztem rá felvont szemöldökkel, majd leesett, hogy nem gondolta komolyan. A szemeimet forgatva figyeltem a férfit, igazán leléphetne végre. - Arra senki se lenne kíváncsi. - tettem hozzá gyorsan. Válaszolhatott volna normálisan is, de hát akkor nem is Cain lenne. - Nem tudom, hogy miről beszélsz. Nem érdekelsz. - adtam az ártatlant. Baszki, akkor mégis látta? - Rendben. - mosolyogtam, miközben felvettem a rendelést. Oda is adtam neki a sört, közben pedig láttam ahogy Cheryl közeledik felénk. - Igen! - szólalt meg a női hang. Cheryl beszáguldott mellém a pult mögé, neki is ilyenkor kell visszaérnie. - Nem. Megoldjuk, de köszi. - folytattam a mosolygást, ami nem volt túl őszinte. - Ja, persze. Josh mesélte, hogy mixerkedsz. Ennyi mindenhez értesz? Úszik a konyha. - kérdezte Cheryl Cain-től. Ez olyan...csodálatos. Inkább nem mondtam semmit, helyette a fejemet csóválva figyeltem amint Cheryl Cain keze után nyúl, hogy utána berángassa a konyhába. Remélem nem megy bele, habár ennél rosszabb már nem nagyon történhet.
Megforgatom a szememet. Mindjárt beugrok a pultba és megcsipkedem azt a kis buta arcát. Jézusom, de nem szeretem amikor valaki értetlenkedik. Olyan lassan esett le neki, hogy nem akartam komolyan megvalósítani, amit mondtam. Hatalmasat sóhajtok, majd beleremegnek az ablakok. - Még hogy nem lenne rá senki kíváncsi, megnézném a reakciódat, Joshi boy. Most is úgy felkaptad a fejed, hogy majdnem én pirultam bele. – És ezt a mondatot egy szemtelenül elbűvölő, 1000 wattos mosollyal toldottam meg. Többnyire ezzel szoktam a bugyit és a boxereket levenni az emberekről. Sokat gyakoroltam, hogy hogyan kell mosolyogni, ha be akarsz ijeszteni, vagy meg akarsz fektetni embereket. Elvégre aki az én szakmámban dolgozik annak tudni kell mind a kettőről. Jelen esetben ebben a mosolyban egy kicsi volt mind a kettőből. Célom őt zavarba hozni, mert az annyira vicces tud lenni. - Szóval nem tudod miről beszélek? – Ezzel előveszem a telefonom és mutatom is neki a screenshotot az értesítésről. – Erről beszélek. Erre, szinte végszóra egy csajszi robog oda hozzánk. Amint megérkezik tudom, hogy olyan, mint egy kis energiabomba. - Igazán? Mesélt rólam a fiú? -Kérdezem a csajt, miközben démoni vigyorral arcomon. Majd azért elindulok vele a konyha felé, Josh nagy bánatára. – Igen, jól bánok a szerszámokkal is, ahogyan még sok mással. - És sokat mondó vigyorral szemléltem meg a vízben úszó konyhát.
Érdekes, hogy csak egy sört kért, és nem akar enni. Tényleg sok értelme volt annak, hogy idejött. Egy jó oldala azért van, így legalább hamarabb távozik. Ezt reméltem, de a dolgok sajnos eléggé máshogyan alakultak. - Pff, ez nem is igaz. Csak...nem számítottam erre a válaszra. Pont nem izgat a helikopterezésed. - Ha már a pirulásról beszélt, én tényleg elszíneződhettem, főleg miután vigyorogni kezdett. Vizuális típus vagyok, könnyű volt elképzelnem azt amit az imént említett. Ehm. Egy pillanatra elkaptam a tekintetem, hogy lenyugodjak, és el tudjam viselni a debil fejét. Épp szólásra nyitottam a szám, hogy válaszoljak az abszurd kérdésére, de ekkor a képembe nyomta a screenshotot. Próbáltam feltűnésmentesen eltátani a számat, nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék. - Öhm..a laptopom..szar és lefagyott. Nem én voltam. - És Cheryl szerint nem vette észre. Ja, nem. - De ő oda nem mehet be! - szóltam Cheryl után, teljesen feleslegesen. - A sört ki kéne fizetni... - morogtam az orrom alatt. Eközben még két kollégám jött ki a konyhából, így követtem Cain-éket. - Csak pár dolgot meséltem. - léptem közéjük, és közben összeszűkített szemekkel meredtem a nőre. Talán veszi a lapot, és nem folytatja a kibeszélésemet. - Például a szteroiddal... - mosolyogtam a tetkósra. Rajtunk kívül még négyen tartózkodtak a konyhában, ketten közülük könyékig a csapban voltak, de nem tudták megjavítani a...azt se tudom mi romlott el. - Szóval Cain, aki annyi mindenhez ért...hajrá. - Karba tett kézzel ácsorogtam és figyeltem az eseményeket. Látta, hogy belájkoltam a képét. Jézusom.
Csak a szememet forgatom, hiszen hogyan is reagáljak komolyan egy piruló fiú szavaira? Apró vigyorral jelzem neki, hogy engem nem ver át. Nem fog, tudom, hogy érdeklődik utánam, ahogy sokan mások. Elvégre őt a napokban pont be tudom iktatni. Úgysincs senki a láthatáron és már kezdek magányos lenni. Na majd megszelídítem a gyereket, úgyis ez a legkisebb, amit a kocsimért szolgáltathat, nem? Persze, ez nem helyes gondolkozás, de Istenem már 21. század van és felnőtt férfi vagyok. Én is szórakozhatok, nemde? Szinte látom magam előtt az agyában lejátszódó képet, az arcára van írva mire gondol, túl kiszámítható. Bizony barátom, örülnél te annak, ha tőlem egy helikoptert is látnál. De ez várat magára amíg a jelenlegi ügyünket nem tisztázzuk. A heves tagadásra én fenntartom a nézést, amellyel ilyen esetben égetni lehet az emberek húsát. Az a gúnyos, fölényeskedő pillantás, de mégis megpróbálva ellenállhatatlan maradni. Nem biztos, hogy sikerül elérnem a várt hatást, de az biztos, hogy zavaró leszek neki. Az a helyzet, amit a legjobban szeretek, ha rápiríthatok valakire. - Persze, véletlen volt, én meg most szálltam le a falvédőről. Nincs semmi baj amúgy vele, csak eléggé furcsa volt. Tudom, hogy az egy jó kép lett. – És ekkor elrabol a pincércsaj, de a konyha felé menet még odaveti a témánkhoz. - Az a kép tényleg baró lett. Láttam, amikor Josh megmutatta, hogy véletlen belikeolta. Valóban pokoli jól nézel ki. – A csajra vigyorgok, majd Joshra, aki nyilván ekkor azt kívánta bár meg se születtem volna. - Köszönöm kedves… - kértem a bemutatkozását, amit hamar meg is tett, egy egyszerű kiegészítéssel. - Cheryl. Ezek után, hogy volt formalitás, Josh lelkének kövezése után beléptem a konyhába, ahol egyből kettő csapból zubogott a víz. A szememet forgatom, látva a helyzetet, a kagylók nem tudják elég gyorsan elnyelni a zubogó vizet, szóval még dugulás is van a vízfolyás mellett. Odarongyolok a csapokhoz, hogy kezelésbe vegyem. - Ahhoz nem kell szteroid, hogy lássam itt mi a nagyon egyszerű probléma. - Magyarázom, és felgyűröm az ingem ujját. – Tudod, kis seggkukkolóm itt két probléma is van. Eléggé le van amortizálva ez a része a konyhának.
Ha választanom kéne Cain vigyorgó fejének a nézése és néhány kígyómarás közt, akkor boldogan vetném magamat a kobrák közé. Utálom, amikor csak áll azzal a hülye mosollyal az arcán. Részben ez az én hibám is, mert ha nem megy a lájk a képére, akkor sose talán meg. Nem tudta volna meg, hogy hol dolgozom. Már csak Max-nek kéne betoppannia, hogy teljes legyen a létszám. Szerencsére legalább ő nem tartózkodik még a városban, mert egy másik államban van épp üzleti úton. Közben gondolom megdug pár embert, de felőlem az elnöknek is berakhatja, ha engem békén hagy. Cain folytatta a hülye bámulást, amire én egy újabb szemforgatással reagáltam. Hiába kerültem a tekintetét, túl jól néz k ahhoz, hogy hogy ignorálni tudjam. Ezt persze sose fogom neki bevallani, az egója már így is hatalmas lehet. - Azért jöttél ide, hogy ezt elmondjad? Ja, elmegy. - tényleg jó kép. - Biztos nagy szó, hogy valaki szereti amit felteszel, nagy ritkaság, ezért személyesen köszönöd meg. - Sajnos én nem Cheryl vagyok, nem megy a beszólogatás. Jegyzetelnem kéne az aranyköpéseit. - Basszus, Cheryl. - szóltam rá a pletykafészekre. - A barátodnak is tetszett Cain képe? - tettem hozzá. Mert ő nem egyedülálló, ezt jobb ha a felpumpált testű is tudja. - És a tiédnek? Mikor mutatod meg Max-nek? - Erre nem számítottam, ezért inkább gyorsan visszavonulót fújtam. A Max témánál még Cain segge is jobb. Miután nekilátott felmérni a probléma súlyosságát, Cheryl mellé léptem és eltátogtam neki egy "halj meg"-et. - De nem is erre értettem, te... - inkább hagytam a dolgot és reméltem, hogy megjavítja a csapot. - Nem kukkoltalak! Lefagyott a laptop. Nem érdekel a segged. - A segg szóra a konyhában lévő összes ember felkapta a fejét, amitől elvörösödtem. Ez egyre jobb. - Örülök, hogy rájöttél. Ha ennyire értesz hozzá, akkor csináld meg. - Cheryl szigorú arca láttán nagyot sóhajtottam. - Légyszíves. - Ezután Cain mellé léptem és úgy csináltam, mintha érteném amit csinál. - Köszi, hogy segítesz, majd valahogy meghálálom. - Kap egy proteinturmixot, vagy tudom is én.
- Nem az a nagy szó, hogy jó a kép, és hogy valakinek is tetszett… Nem, egyáltalán nem. Az viszont már furcsa, hogy te, Joshua Miller, nem sokkal miután egymásra ismertünk a liftben egy kettő éves képemet, amihez jócskán vissza kell lapozni likeoltad úgy, hogy neked is van párod. Na ez a furcsa, hogy ilyenek a körülmények. És furcsa nekem a stalkerkedés, bocsánat. Amúgy nem csak azért jöttem, majd kajálok is valamit, mert lusta vagyok főzni. És látni a zavart arcodat megér minden kilométert. Josh és a barátnője közti kis beszélgetést mosollyal reagálom le, csakúgy, mint még sokmindent. Elvégre mit is tehetnék hozzá. Cherylre pillantok, majd Joshuát fürkészem. A gyors apró szópárbaj gyorsan lezajlik, szóval nem szükséges A konyhában zajló eseményekre csak kuncugok. Tudtam, hogy mindenki őt nézi Jó volt látni, ahogy egyre csak vörösebb a feje, de én úgy tettem mint aki semmit se sejt az egészből. - Nyilván, hihető a történeted. Biztos lefagyott és 2 évet ugrott le az FB-men. Elvégre mindennapi hiba, velem is sokszor megtörtént már. - Mondom, ahogy megvizsgálom a csapot és csak megszólalok. – Amúgy el kell venni az épülettől a vizet, valaki intézkedjen, aki tudja, hogy a főcsap. Illetve ugorjon ki valaki egy új műanyag betétet venni a csapba, az ment szét. Itt van szemben egy barkácsbolt. Illetve azért itt van egy dugulásotok is. Gratulálok a karbantartóknak.
Kár, hogy nem mondhatom el neki, mekkora bajba is kevert most a hülyeségeivel. Az összes kollégám tudni fogja, hogy mit csináltam Cain képével, és ha egyszer Max bevágtat ide, véletlen majd elmondják neki. A tetkóst ismerve nem is hinném, hogy ez érdekelné. Sőt, direkt járna az étterembe, hogy még nagyobb káoszt okozzon. Hiába igyekszem bunkó lenni, nem megy el. Holott még sört is kapott, amit nem fizetett ki. - Véletlen volt, Joey ismerősei miatt találtalak meg. Nem is akartam arra a képre rámenni. Hidd el, van jobb dolgom is ennél. A lusta alatt azt érted, hogy nem tudsz főzni? - Gondolom még a konyhát is felgyújtaná, ha elkezdene összedobni egy rántottát. - Én a fejedben látom a zavart, de rendben. Csak lépjünk túl a kép témán, mintha meg se történt volna. Egyébként finom ételeink vannak, biztos találsz valamit. - Képes volt ezért idejönni? Cain egy akkora...de egy akkora....farok. Tévedtem amikor azt gondoltam, hogy nem változott a gimi óta. Nem, valójában sokkal rosszabb lett. Elegem volt ebből a napból, lehet munkahelyet kéne váltanom, mert kétlem, hogy ez a visszamaradott felhagy a zaklatással. Először nem is reagáltam a szavaira, de mivel a többiek minket figyeltek, nem maradhattam csendben. - Jó, talán nem fagyott le a laptop, de tényleg nem akartam rányomni. Most boldog vagy? - morogtam. Ezek után inkább letiltom, hogy még véletlenül se kattintsak a profiljára. - Majd én megyek. - szólaltam meg, de Cheryl legyintett, hogy maradjak. Az egyik srác elment a főcsaphoz, míg a maradék pincérgárda a vendégekkel foglalkozott. Így kettesben maradtam a szerelővel. Épp megköszöntem neki, hogy ránéz a csapra, de ő annyira fejletlen, hogy nem ért a kommunikációhoz. - Tudok segíteni? - kérdeztem miközben közelebb léptem, de ekkor sikerült megcsúsznom, és egy hangos placcsanással értem földet. Eléggé eláztam, de legalább nem az egyik élesebb sarkot fejeltem meg.
- Hát persze, hogy Joey ismerősei miatt. Elhiszem – csak annyira vagyok vele bunkó amennyire azt lehet. De nem zavar, hogy érdeklődik utánam, sőt egyenesen örülök. Szeretem, ha figyelnek rám. Ki ne szeretné? – Illetve tudok főzni, csupán eljöttem, hogy megmutassam felesleges volt likeot törölni és hogy láthassam a kedvenc fiatalkori bűnözőmet. Talán hiba volt az étterembe jönni? Elvégre ilyet ő szintén nem mondhat, azért teszem fel ezt a kérdést. Elvégre azzal a kijelentéssel rontaná az üzletet, amit mások is hallanának, majd a főnöke fülébe jutna és megnézhetné magát. Hiába, így megy ez. Változtam gimi óta, de olyan jó őt kínozni, persze nem nagyon, csak annyira, hogy érezze a törődést. Amikor felajánlja az ételeket már az étlapér is nyúlnék de hát a vizes ügyek közbe is szolnak. - Igen, boldog vagyok, hogy bevallod. Ezért jöttem. Majd ezek után nekilátok a szerelésnek. Előkaparom korábbi tapasztalataimat, és miután el lett zárva a főcsap a dugulás eltüntetésével kezdek foglalkozni. Éppen kiválasztom a fegyvert, mellyel megküzdök a vízvezetékeket elfoglaló szörnnyel, és a kagyló alá fekszem, ahol van a cső az elfolyó víznek. Elkezdem óvatosan azt szétszerelni a csatlakozásnál. Többnyire itt a rendszer elején szokott eldugulni, elvégre itt a mosogatásnál sok minden kerül a lefolyóba. Éppen már csinálom a munkámat, amikor Josh megkérdezi, hogy tudhat-e segíteni, mire nagyot puffan. Riadtan fordulok ki a kagyló alatti szekrényből. - Megmaradsz öcsi? -persze egyből megindulok, hogy szemrevételezzem, de ebben a pillanatban, ahogy felkelnék én is megcsúszom, de megkapaszkodok a kagylóban és nem esek el. Közel volt, hogy Josh mellé fekszek a padlóra, aki ekkorra nyilván már fel fog kelni. – Mondjuk ne törd össze magad. Egy vödröt hozhatsz annak, ami a dugulást okozza. Hamarosan meghozzák a csapbetétet is azt rutin kicserélni. – Végignézek a vizes srácon és elmosolyodok. – Édes vagy amikor benedvesedsz. Majd a csőbe világítanék, de egyből szabad szemmel látom meg a problémát. Tésztadarabok, tányérról kisebb maradékok, amelyek a lefolyón lefértek. Ezek elállták az útját. a kitörő víznek. Rendesen megszorultak és a zsírral komoly dugulást okoztak. Amint ott van a vödör megkotrom gumikesztyűvel, melyet időközben magamra húztam megkotrom a gátat, és azonnal a vödörbe is takarítok egy gyors mozdulattal, ám a következő eseményeket figyelmetlenségemnek köszönhetem. Egy tényezőről megfeledkeztem, hogy a kagylókban is áll a víz. Amint nem volt mi az útját állja elkezdett kiömleni a tartalom és a jéghideg víz egyből rám zúdult.
- Azt látom. - Akármit mondok, úgy se fogja elhinni. Ami nem is baj, csak lépjünk már túl ezen. Ezerszer megbántam már, hogy rákerestem a neten. Magam sem értem, hogy miért kellett végig görgetnem az egész életén. Abban a hitben éltem, hogy a plázában láttam utoljára, ezért se pörögtem annyira ezen a kép ügyön. Valójában ő az igazi kém, kinyomozta, hogy hol dolgozom. Ez nem lehetett nehéz feladat, lehet, hogy még ma átállítom, hogy csak az ismerőseim lássák az adataimat. Ki tudja, hogy hány Cain-féle mászkál még a városban. - Főzni? Te? - horkantam fel. Jó-jó, nem szabad előítéletesnek lenni, de ő úgy néz ki, mint aki a mikrót se tudja bekapcsolni. - Te mondtad, hogy felejtsük el a kocsi rongálást, most meg felhozod. Akkor se voltam bűnöző. Dehogy, ott eszel, ahol csak akarsz. Csak ha fél percig nem adnád önmagad, akkor nem cseszted volna fel az agyam. - Ergo kedvesebben szólok hozzá. A liftben kicsit normálisabb volt, nem tudhattam, hogy a Facebook-os nézelődésem ekkora lavinát fog a nyakamba zúdítani. - Örülök az örömödnek. - Nem is akartam leplezni, hogy mennyire "őszinte" az örömöm. De így ő is elfelejti, vagy legalábbis nem fogja újból a fejemhez vágni. Most annyira nem zavart, hogy kettesben maradtunk, hiszen ez nem a lift. Bármikor leléphetek, és a lezuhanás veszélye sem fenyeget. Minden jól is ment nagyjából az első tíz másodpercig, amikor is Cain mellett estem orra. - Igen, túlélem. - sóhajtottam, miközben feltápászkodtam a földről. Cain bénázásán elmosolyodtam, kár, hogy ő nem esett el. Nem akarok neki rosszat, de azért vicces lett volna. - Hozom, addig ne tegyél tönkre semmit. - El is indultam, de a megjegyzése után megtorpantam. - Köszönöm, ez volt az első, és az utolsó alkalom, hogy így látsz. - Ezután megkerestem a piros vödrünket, ami valahogy a konyha mellé került. Felkaptam és visszabaktattam a konyhába, és pont jókor érkeztem. A vödör kiesett a kezemből, míg engem elkapott a röhögőgörcs. Ez nem az a szolid, halk nevetés volt. Nagyon nem. Már könnyeztem a röhögéstől, s levegő után kapkodva lépdeltem közelebb Cain-hez. - S-sajnálom, j-jól vagy? - a hangom elcsuklott, képtelen voltam beszélni. - Kár, hogy nem vettem fel. - A néhány percnyi szenvedés után kész voltam lenyugodni, de amikor eszembe jutott a jelenet, nem bírtam megállni a vihogást. - Te is elég nedves lettél. Az egyik kollégám akkora gorilla, mint te, megkaphatod a pólóját. - Még jó, hogy nekem ez a munkás cuccom, és van váltásruhám a szekrényben. - Megyek is. - tettem hozzá, és sietősen távoztam, hogy Cain ne láthassa ahogy még mindig ráz a nevetés. Szerencsére a munkatársamat nem zavarta, hogy kölcsönkértem a pólót, szerintem az se zavarná, ha Cain megtartaná. Nincs rajta semmi minta, egyszerű szürke darab. Közben én is előkotortam a sajátomat, plusz egy törölközőt, és ezekkel együtt tértem vissza az elázotthoz. - Tessék. - adtam oda neki a pólót és a törölközőt. - Ha végeztél, akkor kapsz egy új sört, a ház ajándéka. Kaját is választhatsz, ez a legkevesebb azok után, hogy segítettél, és... - ekkor a szám elé tettem a kezem, hogy ne törjön elő belőlem a következő röhögés. - Eláztál. Asztalt is választhatsz, nem lesz nehéz dolgod, mert ahogy láttam épp kiküldik az összes vendéget. - Miután végeztem a beszéddel, és megbizonyosodtam róla, hogy Cain a nem engem néz, elkezdtem átöltözni a konyha egyik sarkában.
A pufogó, flegma kölyökképű szavai többnyire el is engedtem. elvégre nem szabad hagyni, hogy felidegesítsen. Csak a töretlen, halvány vigyor, mellyel kellően fel tudom húzni az agyát. Igaza van, tényleg én javasoltam, hogy hagyjuk el azt a rég történt esetet, de a saját szórakoztatásomra be kellett neki ezt mondanom. Ha nem teszem meg nyilvánvalóan megáll a vérkeringésem. Az meg, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudok főzni meglep, de el se kezdek vele vitatkozni, arra nem is használok energiát. A konyhában lezajló események vegyes érzésekkel töltöttek el. Őszintén sajnáltam, hogy elcsúszott, de egyszerre vicces is volt. Persze a vigyor lefagyott az arcomról, mikor jómagam kezdtem el szerencsétlenkedni. Ez az, amit karmának hívnak, nemde? - Próbálom nem összedönteni a konyhát. -Szólok utána, ahogy elindul elhozni nekem a tárgyat, melyet kértem. a következő megjegyzésére elvigyorodok és félhangosan reagálom le. - Erre ne vegyél mérget. Ezek után csak a szerelés része következik a történetnek, mely viszonylag megalázó volt. Ahogy tiszta víz lettem, kellemetlenül éreztem magam, nem is tudom mire számítottam. Joshua hangos nevetésére másztam ki a csap alól, és húztam le a vízréteget az arcomról. - Na ezt nem teljesen így képzeltem. – szóltam, ahogy a felsőtestemre tapadt felső ruházatomat húztam meg a sarkánál, hogy eltávolodjon a bőrömtől. Elvigyorodok ahogy megjegyzi, hogy én is nedves lettem. Szerintem Joshua remek megfigyelő… Amikor elkezdek átöltözni, pontosabban a vizes pólót átvenni a kolléga által szolgáltatott szürke ruhadarabra felfigyelek egyvalamire, amit a szemem sarkából elkaptam. Míg ő csak a kidolgozott testemre és a rengeteg tetoválásra figyelhetett fel, én sérülésekre kaptam fel a fejem. a teste televolt velük. Ekkor néztem rá feltűnően és léptem oda hozzá felhúzva a pólót. - Ezeket meg hogyan szerezted? – mutatok a sérüléseire. Alaposan elverte valaki. Többször is, az alapján amit láttam.
Nem gondoltam volna, hogy Cain tényleg segíteni fog, és azt csodálnám, ha ezt önzetlenül tenné. Biztos, hogy kérni fog majd valamit cserébe, de ez teljesen érhető. Ő húz ki minket a szarból, így megérdemli a viszonzást. Jó érzéssel töltött el, amikor én utánam ő is nagyokat bénázott. - Azt ajánlom is. - Próbáltam fenyegető hangon mondani, ami valószínűsíthetően nem sikerült. Én valamiért nem tudok félelmetes lenni, és ez rohadt idegesítő. Nem tudom, hogy az ilyen Cain és Max-félék hogy csinálják. - És mégis miért ne? Álomvilágban élsz. - forgattam a szemem. Végre ő is elázott, persze csak kulturáltan vigyorogtam, nehogy morogni kezdjen a nagyember. Igazából jól áll neki a nedvesség, na nem mintha annyira bámultam volna. Csak egy kicsit. - Ehm..öhm..nembaj, a víz nem harap. - feleltem miközben egy nagyot nyeltem. Szerencsére még azelőtt eszembe jutott a pólószerzés ötlete, mielőtt még ennél is jobban zavarba jöttem volna. Ettől függetlenül nem hagytam abba a leskelődést, s miközben gyors tempóban magamra kaptam a pólót, Cain tetkóit figyeltem. Na meg az izmait. Régen se volt az a kimondott ropigyerek, de most nagyon hegy módba váltott. - Hogy mi? - kapcsoltam egy kis fáziskésés után. Erre a kérdésre nem számítottam, és ezért nem is esett le, hogy mekkora hülyeséget mondok. - Elestem. Sokszor. New York elég veszélyes, tudod az a kemény beton, és az emberek sem túl békések. - magyaráztam. Idegességemben a nedves pólómat szorongattam, miközben karba tett kézzel ácsorogtam. Igen, ez a téma eléggé hangulatromboló nálam. - Kész? - kérdeztem. - Mert akkor bármilyen kaját választhatsz, a ház vendége vagy. Kapsz hideg sört is az előző helyett. És még egyszer kösz, hogy segítettél. - mosolyodtam el. Egy jó oldala azért van annak, hogy korábban bezártunk. Nem lesz nagy nyüzsgés, a szerelők meg ha méltóztatnak idefáradni megnézhetik, hogy minden rendben van-e.
Hölgyek, urak, nos képzeljünk el egy kölyökmacskát, aki megveti a lábait, felborzolja pelyhes szőrzetét és szembefordul egy oroszlánnak, majd nagyon „harciasan” nyávog egyet. Eléggé karikatúra gyanús jelenet, nemde? Valami hasonló történik, amikor Josh megpróbál félelmetesnek tűnni. Egyszerre válik ezzel nevetségessé és egyszerre – magam is furcsállom, hogy ezt mondom – aranyossá. Nem szokásom ezzel a jelzővel illetni akárkit, de ő kiérdemelte, még a csap alatt nagyot is vigyorgok ahogy meghallom. Tőle rendkívül mulatságos a fenyegető hangnem. Pár pillanat múlva a vigyor arcomra dermed, mikor magam is csurom víz leszek, persze Josh hangulata ekkor hág a tetőfokára. Elvégre a kárörömben, az ember által ismert legszebb örömben úszkál, mégpedig a kárörömben. Elvégre az öröm eme fajtája nem tartalmaz irigységet. Persze amit ő érez belém is költözik, látva, hogy zavarba jön, mikor lekezdek öltözni. Megértem, elvégre férfi, és engem lát félmeztelenül. Sok ilyen reakciót láttam már, de az én állam leesik mikor eljut az agyamig, hogy mennyi sérülés van rajta. amikor rákérdezek tudom, hogy hazudik az eleséssel, a kegyetlen emberekkel már kevésbé. Rendszeresen megverik az biztos. - Josh, ha tudok segíteni, akkor szólj, bármi van. Ugye tudod, hogy nem kell elviselned a testi bántalmazást senkitől? -teszem fel a költői kérdést, majd, amikor feldobja a kaja lehetőségét biccentek. - Persze, eszek, remélem velem tartasz, és igazán nincs mit, szívesen tettem.
- Nem tudtam, hogy van egy ilyen oldalad is. - mondtam az elázás után. Talán időt kellett volna szakítanom arra, hogy jobban megismerjem a gimis éveink alatt. Lehet, hogyha többet lettünk volna kettesben, akkor rájövök, hogy nem egy idióta seggarc, aki a kisebbek piszkálásán kívül nem sok mindenre képes. Első látásra ítéltem, habár azért ő is tett érte, hogy ne a legjobb véleménnyel legyek róla. Persze ettől függetlenül simán lehetséges, hogy régen is jó fej volt, csak nem velem. Ezek szerint nem minden ijesztően kinéző ember velejéig romlott, és a Max-félék is lehetnek elmebetegek. Ha valaki sok éve azt mondja, hogy egyszer Cain fog mellettem csapot szerelni, ráadásul ingyen és önzetlenül, akkor nem hittem volna neki. Most már bánom, hogy a liftben olyan bunkó voltam vele. Sikerült lejáratnom magam előtte, de úgy tűnik, hogy nem tart teljesen debilnek. Úgy igyekeztem az átöltözéssel, amennyire csak tudtam, de Cain így is meglátta a sérüléseimet. Reméltem, hogy az elesős hazugságomat elhiszi, és elengedi, mint ahogyan azt a többi ember is tenni szokta. Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni, annyira meglepődtem a válaszán. Mindenre számítottam, csak erre nem. Mások még ha nem is hiszik el a magyarázatomat, de akkor is el szokták engedni, és nem faggatnak tovább. Ő meg beletrafált a közepébe. Szólásra nyitottam, de nem ment, nem tudtam megtenni. Bárcsak elmondhatnám. Bárcsak elmondhatnám, hogy mindennap rettegve várom az ajtó nyílását, miközben abban reménykedek, hogy Max békén fog hagyni. Bárcsak elmondhatnám, hogy mindig megvárom amíg elalszik, mert akkor tudom, hogy aznap nem leszek megerőszakolva. Bárcsak elmondhatnám, hogy néha egész nap nem eszem, mert ő még ebbe is képes belekötni. Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire gyűlölök hazamenni, és hogy mennyire utálom ezt a folyamatos hazudozást. Hogy hányszor voltam már kórházban, és hányszor fogok még oda visszatérni. Egyszer majdnem véget vetettem ennek az egésznek, de túl gyáva voltam hozzá. A városba költözésünk után megtaláltam Max fegyverét, és azzal a kezemben ücsörögtem a kád szélén. Csak meg kellett volna húznom a ravaszt, de féltem. Nem is a haláltól, hanem inkább attól, hogy ő még a túlvilágon is kísérteni fog. Sose felejtem el amit akkor mondott, amikor hazaért, és meglátta, hogy mit csinálok. "Senki se hinne neked. Őrültnek tartasz, mégis te akarod lelőni magad. Te vagy az őrült. Szánalmas." Ezután az ő sajátos módján megvigasztalt. Igaza van, talán tényleg én vagyok a bolond. Azóta elzárva tartja a pisztolyt. Vicces, hogy hányszor kívánta a halálom, mégsem engedi, ártsak magamnak. Már nem is akarok. Beletörődtem. Ez amúgy sem oldana meg semmit, mert élni szeretnék. Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire. De nem, nem akarom Cain-t is veszélybe sodorni. Lehet, hogy a végén körberöhögne, mint a rendőrség, ha elmondanám nekik, ami velem történik. Nem, mindkettőnk érdekében jobb, ha nem szólok neki. Mivel az igazat nem mondhattam el, ezért azt tettem, amit ilyen helyzetekben tenni szoktam. Megpróbáltam bunkó lenni, hogy ezzel tereljem a témát. Mert ugye ha megutál, akkor felhagy a kérdezősködéssel. - Furcsa ezt pont a te szádból hallani, gyerekverő. - vigyorodtam el. - De nem bánt senki, csak New York járdái elég veszélyesek. De bevallom, néhányszor belefutottam egy-két agresszív hajléktalanba. - sóhajtottam. - Igen, persze, megéheztem ettől a sok drámától. Várj, kerítek neked egy étlapot. - mosolyogtam, majd elindultam a pult felé. - Itt is van. - nyomtam a kezébe a menüt. A szakács még itt van, amúgy is tartozik nekem a sok falazásért. - Hová akarsz ülni? - néztem körbe a tök üres étteremben. - Neked nem hiányzik London? Nem hittem volna, hogy mixer lesz belőled. Inkább ketrecharcosnak képzeltelek el, vagy nem is tudom, börtönőrnek. - Ehm igen, sok mindennek elképzeltem, de ez most nem fontos.
A munka befejeződött. Szolgálataim, miket felajánlottam Joshuának, kielégítették a munkahelye igényeit, persze egyéb igényeit is kielégíthetném, csak ne lenne ott a pasija. Persze a pasi nem kizáró ok egy kamatyoláshoz, de Josht nagyon szívesen megtartanám hosszabb időre. Néha még eléggé tud irritáló lenni, de szerencséjére elég aranyosan néz ki, hogy foglalkozzak vele. Mikor a nedvesedés után megszólal én csak felsóhajtok. Annyian ismernek engem félre. Régen valóban csak seggfej voltam, de most el szoktam gondolkozni, hogy érdemes vagyok-e az életre. Sokakat bántok, ez lett a munkám, és már nem érzek semmit, amikor végzek velük. Igen, érzelemmentesen gyilkolok. Mindezek ellenére próbálom magam tartani, próbálom elhinni, hogy nem vagyok egy szörnyeteg. Hogy én még egy jó ember vagyok, de ez önámítás. Hamar rá kell jönnöm, hogy nem vagyok jó, bár gonosz se kifejezetten. Én csak teszem, amit teszek, és próbálom titokban tartani valódi mibenlétem. Amikor rákérdezek az ütés nyomokra a fiú szava elakad egy pillanatra. csupán eltátja a száját. Nem is kellett mondania semmit, csupán hagytam, hogy kitaláljon valamit, és azzal lezártam a témát. Ha nem akarja elmondani, nem fogja. Majd egyszer talán. - Gyerekverő? Én is gyerek voltam akkor, és mégis… ilyennek ismertél meg? A nagy, gonosz farkas, aki megtámadja a szegény kismalackákat? Aki elfújja a házad? Mintha az iskolai zaklatások reklámarca lennék, úgy csinálsz. -Mosolygok a tituluson, amit rám aggatott, de amivel folytatja a mondatait elkomorodok. Egy tollat húzok ki a nadrágzsebemből – mivel az a szokásom, hogy toll, papír zsebkendő és öngyújtó mindig van nálam – és rápillantva elkezdem írni egy papírzsepire a telefonszámom. – Hogyha bármiben tudnék segíteni, akkor tessék, itt a számom. Ezen éjjel-nappal elérsz. Mondom, ahogy átnyújtom a nagyértékű információval teli papírzsebkendőt. És azzal el is indulunk az asztalokhoz. Kiválasztok egyet, csak úgy „ecc-pecc kimehetsz” alapon és leültem. Hamar az étlap került a kezembe. - Nos, hát London hiányzik. Hiányzik az eső, a sötétség. Megvolt a maga lehangolt hangulata, de azért itt se rossz. - Mosolygok rá, majd választok az étlapról. A kedvenc ételemet: Scotch egg salátával. Ez az, amit bármikor tudnék enni. - Engem is meglepett, hogy pincérként látlak viszont. Valami uncsi könyvelőnek, vagy irodai lóti-futinak képzeltelek el. Meglepően jó itt látni téged. Érdekes mód magamnak sem ezt a pályát képzeltem el, de nem is olyasmit, mint te. Pornószínész akartam lenni tinikoromban. – vigyorgok rá, majd legyintek. – De a dolgok változnak, nemde?
Először úgy voltam vele, hogy mivel elkezdtem megéhezni, én is rendelhetnék valamit. De utána rögtön beugrott, hogy ez az egész helyzet egy kissé furcsa. Kettesben enni, pont ő vele. Annyira azért egyébként sem vagyok éhes, hazáig kibírom. Ez úgy is az ő jutalma, ami után nem is kell többet felhoznia, hogy mekkorát segített nekünk, nekem. - Őszintén? Igen. De a mentségemre szóljon, hogy csak a folyosón láttalak, amikor valamelyik kis szerencsétlent piszkáltad, vagy pont hogy valamelyik haveromat. Ha ez megnyugtat, akkor szerintem nagyon is túlnőttél magadon. Nem lett belőled bankrabló, sem drogcsempész. - Egy kicsit megsajnáltam, nem szokásom ilyen nyersen fogalmazni, de most rám jött a két perc őszinteségi roham. Igaz, én nem azt állítottam, hogy szabadidejében a kisebbeket fojtogatta, csakhogy szokása volt kipécéznie magának random gyerekeket, akik semmiről se tehettek. Legalábbis ez kívülről így látszott, de lehet, hogy ez csak féligazság. - Milyen régimódi. - feleltem halványan mosolyogva, miközben a zsepis műveletét néztem. A mobilomat is odaadtam volna, hogy beleírja, de a papírzsepit jobban el tudom rejteni, míg a mobilomhoz nem csak én férek hozzá. - Köszönöm. - váltottam gyorsan komolyabb hangnemre, nehogy azt higgye, hogy poénnak veszem ezt a kedves gesztusát. Kedves. Gesztus. Cain-től. Milyen gyorsan változik a világ, és vele együtt az emberek is. Eltettem a zsepit, nehogy a végén elkeveredjen. - Inkább élnék az esős Londonban, mint az amerikai rémálomban. De örülök, hogy neked valamennyire azért tetszik, bár a családod biztosan hiányzik. - Ez így nem fair, hiszen nem az ország hibája, hogy az életem egy kalap szar, de mégis rányomja a bélyegét az egész ittlétemre. - Látszik, hogy mennyire nem ismerlek. Azt hittem kiválasztod a legnagyobb steak-et. - már a méreteiből ítélve. Ehm, Cain méreteiből. Egész jól elszórakoztam a saját hülyeségeimen, és ez egészen addig tartott, amíg meg nem hallottam a "könyvelő" szót. Ez most komoly? - Jézus, dehogy! Utálom a matekot, igazából mindent, amiben számok szerepelnek. Művészettörténetet tanulok az egyetemen, a kiköltözés miatt csúsztam egy évet. Őőő... - Egy kis rövidzárlat után visszatértem az élők sorába, csak vizuális típus vagyok, és elképzeltem, hogy ő ott a kamerák előtt...érdekes. - Nézni jobb, kevesebben figyelnek közben. - vontam vállat. Nem tudom, hogy minek nevezzem, fétisnek, vagy csak egy eltitkolt álomnak, de egyszer kipróbálnám, hogy videóra veszik miközben csinálom valakivel. Persze ez azért más, mint a pornó, ahol három-négy ember tolja fel a seggünkbe a kamerát. - Sajnos nem minden változik jó irányba. - tettem hozzá. A részletekbe nem akartam belemenni, és azon voltam, hogy ezt a témát hanyagoljuk is. - Remélem nem laksz olyan messze, mert meg fogsz fázni. Tiszta víz még mindig a hajad. - Akkor a koktélokba egy újabb összetevő kerülne, amiért szerintem nem dicsérné meg a főnöke. - Egy kocsiban is megbetegedhetsz - Jó, nincs olyan hideg kint, de akkor is. Annyit segített, elég nagy szívás lenne, ha miattam dőlne ki.
Kezdőlap
