8 hónappal korábban

Kiszállok a taxiból, és a lépcsőn már nyúlok is a farzsebembe, hogy kihalásszam a kulcsot. Rutinszerűen nyomom bele előbb a felső zárba, de meglepetésemre nem fordul. Meg is állok egy pillanatra. Nem zártam volna be?  Még jó, hogy Angie nincs itt, biztos ezen is összevesznénk. Még az ajtózárást sem lehet rám bízni. Na, ja.
Rövidet sóhajtok, és inkább a lenti zárral próbálkozom, az szerencsére mozdul. Mintha ő soha nem felejtene el semmit. Odabent aztán ledobom a táskám az első fotelba, a kulcsot az asztalra, és mivel szeptemberhez képest még mindig őrült meleg van, lerúgom a cipőm, és célba veszem a zuhanyzót. A hideg víz legalább majd kimossa a fejemből a felesleges gondolatokat.
A fürdő felé menet kigombolom az ingem, de aztán mégis meggondolom magam, és előbb inkább a nappali felé kanyarodok el. Jól fog esni egy ital. És baromira nem érdekel, mit mondana erre Angelique White. Mostanra azért már bőven rájöttem, nem csak előnyei vannak, ha az ember felesége egyben a sorozata producere is.
A bárszekrényhez lépve automatikusan a whisky után nyúlok, de ahogy kitöltöm, megakad a pillantásom az egyik árválkodó üvegen, az asztal szélén hagyva. Mi az? Rum? Gőzöm sincs, hogy kerül ide. Nem emlékszem, hogy ittam volna indulás előtt, Angie meg…
- Hát ez egyre érdekesebb... – mormogom, csak úgy magamnak. De időm sincs tovább töprengeni ezen, mert ekkor zajt hallok a hátam mögül, és ahogy megfordulok, egy pillanatra az ütő is megáll bennem.
- Jesszus! – Úgy megrezzenek, hogy kis híján magamra löttyintem a whiskyt. Nem kis híján. Az ingem is kap belőle egy kövér kortyocskát. – Te meg hogy kerülsz ide? – tapintok rá a lényegre, ahogy megpillantom egyetlen és legdrágább unokahúgomat.
- Angie nem szólt róla, hogy locsolólányt bérelt. De gratulálok, ezúttal tényleg rám hoztad a frászt. – Általában csak próbálkozik vele, de most nem tagadom, szépen megijesztett. Hogy mit csinálhat itt, arról halvány fogalmam sincs.
- Remélem, senkit nem zártál a szekrénybe – viccelődöm, de azért a pillantásom tényleg arra vándorol.  Egy kicsit gyanút fogok: lehet, tényleg pasi van a dologban? A hivatalos verzió szerint Angie-vel épp Kanadában vagyunk, és szándékaink szerint az egész hétvégét ott töltjük. Vagyis tudta, hogy nem leszünk itthon. Erre váratlanul hazaállítok.
- Csak azért, mert ott tartom az egész párbajtőr készletemet, a vívókardot, és a japán katanákat is, szóval nem garantálom, hogy még mindig életben van – teszem hozzá szélesedő vigyorral, belekortyolok a whiskybe, és a pultnak dőlve méregetem.

♡

8 hónappal korábban

Azt hittem, a zuhany fogja kitisztítani a fejem, kisöpörve belőle Angie-t, a sorozatot, és a kettő kombinációjával járó kellemetlen súrlódások nyomait. A bennem keltett bűntudatot. És a saját, kavargó gondolataim. De ahogy a nappaliban ácsorgok, kezemben a frissen szerzett whiskys pohárral, mindössze egyetlen kérdésre szűkül a káosz: Mit keres Mara a házamban?
- Annak még jobban örülnék, ha nem bácsiznál egyfolytában – szögezem le a mosoly és a szigorú ábrázat furcsa keverékével. Hátha egyszer, talán, végre valahára sikerül rá hatni valamivel. Bár őszintén szólva nem fektetek sok reményt a dologba. Huszonkét éves. Ez sok mindent megmagyaráz.
Többek között… a szerelését is. A koccintás után hátat fordít, hogy újabb adag reményében a rumos üveghez sétáljon, a pillantásom pedig akaratlanul is végigsiklik rajta. De nem térképezem sokáig, a figyelmem ugyanis hamar megakad egy pontnál. Tényleg nincs rajta nadrág?
Esküszöm, ég és föld a két nő. Amin normál esetben nem kellene meglepődnöm, hisz’ mindkettőt jól ismerem, jó ideje már. Mégis, újra meg újra rácsodálkozom. Négy éve vagyunk házasok Angie-vel, de sosem jöttem még arra haza, hogy ilyen lenge öltözékben flangált volna a lakásban. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a combfixes fogadtatást hiányolom, egyszerűen csak… furcsa, hogy Marát ezzel szemben az sem zavarja, hogy előttem sétálgat így.
- Szülinapom van? – kezdek találgatni, nyilvánvaló iróniával, jelezve, hogy még mindig nem árulta el: mi célból érkezett a meglepetés. A hangomon érződik, hogy erre azért várnék némi magyarázatot. Nem azért, mert annyira haragudnék érte, inkább kíváncsivá tett.
Tényleg az volt az első ötletem, hogy valami titkos randevú van a háttérben, amire mi más lenne kézenfekvőbb helyszín, mint a nővére felszabadult házikója, ahová a jelek szerint nem esik olyan nehezére betörni. Mert nyilván betört valahogy, ez nem kérdés. Nem hinném, hogy Angie nem szólt volna róla, ha meg lett volna beszélve a program – hisz’ épp az előbb tisztáztuk, hogy ő aztán soha semmiről nem feledkezik meg. De a reakciója alapján kezdem elvetni az ötletet. Nincs zavarban. És nem tűnik úgy, mintha nagy erőkkel rejtegetne valakit. De akkor mégis mit csinál itt egyedül? Rumot iszogatva.
- Kihúzhattam a gyufát, ha egy hullát hoztál ajándékba – teszem hozzá tűnődve, majd egy-két nagyobb korttyal ki is végzem az italt, és a pultra csúsztatom a poharat. Nem töltök másikat, de mire visszafordulok, előttem is terem.
- Angie végül egyedül utazott el – válaszolok a ki nem mondott kérdésre. Bár erre bizonyára már ő is rájött, ha egyszer itt ácsorgok vele szemben. Azt viszont nincs kedvem az orrára kötni, hogy miért változott meg a program ilyen hirtelen. – Tegnap óta rám tört valami ismeretlen göth, szóval a producerem befenyített, hogy kúráljam ki magam, mire visszajön, és lehetőleg ne dobjam fel a pacskert még a forgatás megkezdése előtt. – Ez talán hihető. Ritkán vagyok beteg, de ha elkapok valamit, képes vagyok két hétig is elszöszölni vele. Angie pedig semmit sem kockáztatna, ami egy hangyafasznyi összefüggésben is áll a szeretett sorozatával. Néha el sem tudom dönteni, hogy belém szerelmes, vagy a inkább karakterembe. De ez most mondjuk, hogy csak a vicc része akart lenni.
Mara pont úgy nevet, mintha csakugyan viccekkel szórakoztatnám, pedig fogalmam sincs, min vihorászik ennyire.
- Te meg úgy látom, már nem annyira szomjas – mondom szelíd mosollyal, és a szemébe nézek. Közel áll, innen még az arcán lévő, apró szeplőket is látom, amit általában nagyon igyekszik elfedni a sminkkel. Pedig szerintem inkább csak hozzáad az összhatáshoz.  
- Túlságosan csillognak a szemeid, te lány, ez sosem jelent jót – vált szemtelenbe a mosolyom, a szavaimmal együtt. Ez pont az a nézés, amikor valami nagyon rizikós gondolat pörög abban a csinos kis fejében. Volt már hozzá szerencsém egy párszor.
- De most szólok, naiv gondolat, hogy úgysem szedem ki belőled. Na, mesélj csak szépen. Ott az a csodás kanapé, pont vallatásra találták ki – intek a fejemmel, hogy jöjjön csak, és ha nem mozdul, a karommal is utána nyúlok, elkapva a derekát, és tetszik-nem tetszik, magammal vonszolom az említett ülőalkalmatosságig, és le is nyomom rá. Miután stabilizáltam, beülök a sarok részbe, hogy szembe tudjak fordulni vele, és miután hátradőlök, végigfutok az ingemen, két-három gombot setében összeillesztve rajta, megpróbálva azt a benyomást kelteni, hogy nem ám megfeledkeztem róla, épp így volt kitalálva a műsor.
- Ugye az nem az én felsőm? – nézek vissza rá gyanút fogva, nem igazán rémlik, de az a helyzet, hogy ez még semmit nem jelent.

♡

8 hónappal korábban

- És erre engem vagy inkább magadat próbálod állandóan emlékeztetni? – teszem fel a kérdést az övéhez hasonló, szemtelenbe hajló kis mosollyal, ahogy a pultnak dőlve, kezemben a whiskys pohárral felpillantok rá. Már-már annyit hajtogatja, mintha nehezére esne túllendülni azon a tényen, hogy a sógora vagyok. Tudom, hogy csak szívja vele a vérem, de ebben – ha nem is űzöm olyan mesterfokon, mint ő – azért én sem vagyok kispályás. Vagyis, most már a legtöbb esetben fokozottan figyelnem kell, hogy kinek mit mondok, hogyan fogalmazok, ez a hírnévvel együtt jár, ahogy az esti vacsorameghívások, és más elit programok. Angie imádja, úgy ragyog mellettem, mintha az ég is erre teremtette volna, de nekem azért még szoknom kell. Mara viszont így vagy úgy, de mindig képes kipiszkálni belőlem ezt a másik, sokkal lazább és spontánabb Charlie-t, és ezt általában nem is bánom annyira.
Most mégsem tudom eldönteni: örülök-e neki, hogy ma este itt találtam. Jelenlegi hangulatomban erősen afelé tendálok, hogy jobb lett volna egy kis magány, de halványan azért ott pislákol bennem a gondolat: az is lehet, hogy épp rá van most szükségem. Hogy kiverje a fejemből ezt a pocsék napot.
Ahogy felveti, sőt demonstrálni is kezdi a táncműsoromat, elvigyorodom, és megingatom a fejem.
- Erre majd még térjünk vissza. Lehet, hogy te már benyakaltál egy fél üveg rumot, de én még csak az első pohárnál tartok – váltok egy szelídebb mosolyra, tudomásul véve, hogy nem igazán akarja elárulni, mért leltem rá bugyiban, rummal töltve, a kedvenc fotelomban. De üsse kő, akkor majd máshogy derítem ki. Sürgősnek végül is nem sürgős.
- Ezt… méltányolni fogom – bólintok a hulla témára, és újabb kortyot löttyintek le a torkomon. Mostanra már teljesen biztos, hogy egyedül van, és mivel semmi olyasmit nem látok, ami miatt normál esetben nem unatkozna, feltételezem, történhetett valami… váratlan? Vagy egyszerűen csak a betörés része tűnt ellenállhatatlan bulinak.
Mikor viszont az államhoz ér, és nekikezd ennek a hülye gügyörészésnek, már a második mondatnál lesöpröm magamról a kezét. Másodpercek alatt támad fel bennem az indulat, és ezt nem is spórolom ki a tekintetemből.
- Kettőnk közül inkább rád leselkedik az a veszély, hogy hazazavarnak. – Már ha ezt így folytatja tovább. Nem érdekel, hogy részeg, és az sem, hogy milyen viszonyban vagyunk, roppant sok mindent elnézek neki, de azt nem, hogy így, ilyen stílusban beszéljen velem. A hanglejtése, a szóhasználat, és a kísérő gesztusai már egyenként is vérig sértik az egóm, mintha Angie ügyeletes pulikutyájának tartana, és erre most kétségkívül élesebben is reagálok, mint egyébként, hisz’ Angie felől támad, a veszekedés nyomai pedig még nagyon is frissek. Szinte ugyanazokra a gombokra tapint rá. Érdekes… bármennyire ég és föld a két nő, ilyenkor le sem tagadhatnák, hogy testvérek.
- Nem is aggódom – zárom rövidre a témát, elpillantva róla, a hangom már nem annyira kemény, mint az előbb. Veszek egy mély levegőt, és a haragom nagy része el is száll vele. Angie tényleg megoldja, amit kell, nem ez volt a probléma. De nem is akarok erre gondolni többet, inkább a balett műsort figyelem, és lehúzom a maradék italt. Helyre is billent, de azért újratöltöm a poharat.
- Szerencsére van elég piánk. Mindenre fel vagyok készülve. – Legalábbis ekkor még ebben a naiv hitben élek, de ahogy váratlanul közel hajol, a másodperc tört részéig, esküszöm, azt hiszem, meg fog csókolni. És gondolatban még abszolúte itt tartok, mikor a nyelve az orromhoz ér.
- Na, jó – nevetem el magam vele együtt én is, annyira abszurd, amit művel, hogy nem tudok máshogy reagáni, és egy kicsit talán zavarba is hoz. Inkább a saját gondolatom miatt. A kezem a derekán landol, hogy finoman hátrébb vonjam magamtól. – Vannak bajok. – Ebben azt hiszem, kiegyezhetünk.
- Vagy ez egy burkolt célzás volt, hogy inkább tequilázni szeretnél? – kérdem hamis mosollyal, miközben már a kanapé felé terelgetem. Citrom és só éppenséggel akad itthon, ha nyalakodni akar, de persze távolról sem gondolom komolyan. Egy pillanatra a régi, fülledt, egyetemi bulikat juttatja eszembe, azokon az emlékeken azért még mindig mosolyognom kell.
- Egyre kevésbé? – vonom fel a szemöldököm. – Hm, fogalmam sincs, mi izgisben zavartalak meg, de csak rajta, ne zavartasd magad. – Persze, elkapom a rosszalló-sóvárgó pillantást, amivel az ingemet méltatja, és nem tagadom, azért az egómnak jól esik, de miért is könnyíteném meg a dolgát? Nem az a fajta, akinek szükséges.
A válasz első felére még figyelek, de aztán csak egy nagy katyvasz lesz az egészből, amit követni se tudok, szóval úgy döntök, hogy inkább hátra döntöm a fejem, lehunyom a szemem, és látványosan unatkozni kezdek. Ez általában bejön, ha fel akarom paprikázni egy kicsit.
- Ühüm… - Ezt jól látja, ez bizony egy kérdés volt. – Örülök, hogy az alapvető nyelvtani elemeket még sikerül beazonosítanod – cibálom tovább a bajszát. A kérdése viszont meglep egy kicsit. Főleg, ahogy vázolja a játékszabályokat. Vissza is nyitom a szemem.
- Ezt a kérdést néha én is felteszem magamnak… – futnak újra bujkáló mosolyba az ajkaim. Pláne most, hogy még élénken dolgozik bennem a harag. Rátapintott a témára, nem is tudnám magamban tartani az efféle megjegyzéseket. Ne most kérje tőlem, hogy ódákat zengjek Angie-ről. – De alapjárton nem vagyunk rossz páros. – Ez a legtöbb, amit jelenleg pozitív irányban ki tudok hozni.
Nem hülye, bizonyára kitalálta már, hogy van köztünk valami gebasz. Nem lenne sok értelme letagadni. De ennél többe nincs kedvem beavatni.
- Kielégítő válasz volt? – pillantok rá, hogy sikerült-e elaltatni azt a fene kíváncsi természetét, bár őszintén szólva, ha már így felhozta, eléggé kétlem. Nem tudom, hová akar kilyukadni, de mindegy is, mert ezek szerint én jövök.
- Ami az én fantáziámat most a leginkább izgatja, hogy vajon mit csinálnál, ha nem jöttem volna haza?  

♡

8 hónappal korábban

Enyhén felvonom a szemöldököm a válaszra, azon töprengve, hogy mégis vajon mire gondol ezzel. Az én számból még egy ártatlan poén volt a kérdés, némi szemtelen, játékos iróniával, de ez a válasz mintha célozna valamire. Vagy egyszerűen csak hárításnak szánta? Ez a már-már flörtbe csapó magabiztosság és ez a hanglejtés, a tekintetével párosulva, érzem, hogy egészen mélyen elraktározza bennem a jelenetet. Még akkor is, ha erre inkább nem is mondok semmit, csak hagyom, hogy az ajkaim mosolyra húzódjanak. Végül is, jól kivágta magát a heccből.
Aztán inkább mégis meggondolom magam.
- Az attól függ, mit követtél el ma este. – Emlékeztetem magunkat arra is, hogy még mindig nem tudom, mért találtam rá a lakásban settenkedve. – Vagy, hogy mit fogsz… – fűzöm hozzá cseppet sem burkolt hangsúllyal, a szemébe fúrva a mosolygós pillantásom, majd az órára nézek. Fiatal még az idő, és máris erősen spicces. Ha vasárnapra a feje tetejére állítja a házat, én biztos nem tartom a hátam Angie-nél. Bár nem biztos, hogy olyan sok választásom lesz, időnként így is megkapom tőle, hogy túlságosan egy húron pendülök a húgával. Ahelyett hogy segítenék észhez téríteni végre. Nem tudom, hogy igaza van-e, Mara más világ, amit egészében én sem érthetek, de az biztos, hogy sokkal közelebb állok hozzá, mint mondjuk Angie valaha is lesz. Talán egy kicsit a régi önmagamra emlékeztet. Én is csináltam hajmeresztő dolgokat az egyetemen, de nekem ott volt a színpad, amit rajongásig szerettem, és a legtöbb energiámat lekötötte. Ebben szerencsés voltam, de rajta azt látom, hogy még baromira keresi a helyét a világban.
- De előre figyelmeztetlek, ha túlságosan kompromittáló lesz, emlékeztető ide vagy oda, még azt is simán letagadom, hogy ismerlek – vigyorodom el a végére, majd koccintásra nyújtom felé a poharam, mintha csak egy félhivatalos deal-lel állnánk szemben. Csak szórakozok, nyilván. De azért minden viccben rejlik némi igazság. Itt történetesen az, hogy jól ismerem, és jelenleg Angie-vel sem hiányzik még több konfliktus.
A poharamat viszont nem töltöm újra, és bizonyára erre jön a következő megjegyzés is, hogy nem ártana mihamarabb utolérnem.
- Sajnálom, de az alkohol jelenleg tiltólistán van. Sosem lesznek szuperhős izmaim, és szuperhős hasfalam, ha nem tartom be a diétámat – osztom meg vele az egyszerű okot, és közben afféle én sem vagyok elragadtatva, de ez a nagy helyzet ábrázattal összepréselem a szám. Ami azt illeti, nem könnyű betartani, az ilyesmi sosem volt erősségem, és a pián kívül van még vagy száz más dolog is azon a listán, de muszáj. Remélem, van már annyira részeg, hogy nem esik le neki: már ezzel az egy pohárral is sunnyogtam, mert azt hittem, egyedül vagyok, és mert Angie úgy felhúzta az idegeim, hogy egyszerűen szükségem volt rá.
Ezt az is mutatja, hogy így ráförmedek, de olyan gyorsan kibillent, amit csinál. Angie szavait juttatja eszembe, és azt a mélyen ülő, kellemetlen érzést, ami akkor fogott el. Minden viccben van valami, ugye, ugyebár.
De ezt most el is hessegetem, amiben ő is nagy segítségemre van. Nem normális, esküszöm. Figyelemelterelésben viszont kitűnő. A párnát gyanítom a fejemhez célozta, amire csak az azt követő replikából jövök rá.
- Kösz, épp kérni akartam, hogy vágj már hozzám egyet – illesztem be a fejem alá a támadómat, majd visszahunyom a szemem. – Ja, hogy ez a válasz volt? Bocs, nem rémlett, hogy az utóbbi hét szexleltárjáról kezdtem volna faggatózni. Kivéve, ha az arzenál egyik tagja tehet róla, hogy micimackós bugyiban betörtél a lakásomba.
Nem láttam, hogy micimackós-e, vagy sem, pontosabban láthatnám, ha akarnám, de eddig még úriember voltam, és direkt nem vizsgálódtam ebben az irányban, inkább csak úgy hozzáfűztem. Az a tervem, hogy addig piszkálom, míg ki nem böki végre, hogy mi a helyzet. Legalábbis egyelőre nincs jobb, ez a játék, amit felvet, viszont épp alkalmasnak tűnik rá.
Angie-ről nem egyszerű beszélnem jelenleg, de hazudni se akarok neki, tudom, hogy jó érzéke van hozzá, hogy kiszúrja, és azt is tudom, hogy valahol éppen ez alapozza meg a bizalmát felém. Sőt, az is sanszos, hogy nekem kellene nyitnom, ha bármit is ki akarok szedni belőle, ez a recept általában be szokott válni, de most… Nem akarok beszélni róla, mert annyi minden fortyog bennem, hogy attól tartok, vagy túlságosan őszinte, vagy túlságosan meggondolatlan lennék.
A reakcióján azért elmosolyodom: kompromisszumosan elfogadható, „most még”.  
- Hát, akkor még jó, hogy betoppantam. Ez nem hangzik túl fényesen – kommentálom a monológjára, ha amnéziásra akarja inni magát, akkor valószínűleg tényleg bujkál ott valami. Most viszont ő következik, én pedig addig lejjebb csúzok a kanapén, a párnával együtt, valami félig ülő, félig fekvő kényelmesebb pózba. Mikor aztán megszületik a kérdés, valóban nem kell túl sokáig gondolkodnom rajta. Nyilván Angie jut eszembe először, és ez a nyamvadt utazás, de nem, erre inkább csak rákészültem, egyáltalán nem vágytam rá annyira.
- Egy pezsgőfürdős medencében, három szemtelenül fiatal masszőr lánnyal, néhány üveg piával, és szigorúan csak olyasmiket csinálnék, amit momentán nem szabad – sorolom végig tűnődve. Az ujjaimmal beletúrok a hajamba. Végül pedig rápillantok. – Milyen színésznek tartasz? – A kérdés random születik meg a fejemben, először nem is értem, hogy tolakszik elő így a semmiből, de aztán kénytelen vagyok beismerni magamnak, hogy lassan már egy órája ekörül a téma körül járnak a gondolataim. Vajon igaza van Angie-nek? Tényleg mást kellett volna választaniuk ehhez a projekthez?

♡

8 hónappal korábban

Nem tudom, akarná-e titkolni, vagy sem, de rég leszűrtem már, hogy teljesen máshogy viselkedik, ha csupán velem van, mint ha a családból másvalaki is jelen van. És azt is látom rajta, hogy élvezi, hogy belemegyek a játékba, de igazából engem is szórakoztat. Szeretem ezeket a szócsatákat köztünk, a reakciói élesek, szellemesek, és szeretem, hogy olykor egy kicsit meg is dolgoztat, ami a mai nap után kifejezetten frissítően hat az agysejtjeimre. Izgalmas, minden perc a társaságában, amitől én is mindig élénkebb leszek, érdekes, hogy ilyen hatással van rám. A színpadon szoktam ezt érezni, mikor egy-egy kollégám játéka, vagy maga az interakció belőlem is többet hoz ki, mint amire alapvetően képes vagyok. Ezt mindig érzi az ember, de általában a környezete is, még ha nem is érti pontosan, hogy mi történik.
De jobb is, hogy viszonylag keveset találkozunk, különösen, mióta a sorozat körüli teendők a legtöbb időmet lefoglalják, mert töményen nem hinném, hogy elviselném. Még abszolút kiforratlan. De hát huszonkét évesen én is az voltam.
Az újabb szúrássorozatán csak somolygok, futólag a poharamra pillantva, azon töprengve, hagyjam-e nyerni, vagy emeljem tovább a tétet. Vele lehet pikánsabb témákkal élcelődni, nem szedi le érte a fejem, mint Angie.
- Mondanám, hogy ott a pont, de az a helyzet, hogy általában tudsz meglepetést okozni – pillantok vissza rá ravaszkás mosollyal. Vagyis egyáltalán nem tudhatom, hogy mit hogyan tudnék átélni, erre épp az előbb volt jó példa. Másodpercek alatt kihozott a sodromból, és ahhoz képest, hogy nagyon rossz helyre tapintott, ugyanolyan gyorsan ki is billentett belőle.
A tekintete kacér, én pedig, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem legyezgeti az egómat, valahányszor felismerem benne, hogy a megszokott és unásig ismételt Charlie bácsin túl éppen férfiként pillant rám. Pedig nem kellene, a húszas évei elején az ember lánya mindenkire így pillant, pláne, ha tudja magáról, hogy egészen hatásos lehet, de nem számít, ennyi szórakozást én is megengedek magamnak.
- A hasfalam nevében is köszönöm ezt a frappáns kampánybeszédet, de inkább a drága producerünknek mondd. És a menedzseremnek is mehet belőle egy mellékelt példány – próbálom elviccelni a dolgot, de persze van benne igazság, legalábbis a frusztráltabbá tesz része egészen stimmel. Ugyanakkor, épp ma kaptam meg Angie-től, hogy nem veszem komolyan a szerepet, és a felkészülést sem.
- Innen abszolút micimackósnak tűnik – húzom tovább, ahogy tiltakozni kezd, persze, halványan összevont szemöldökkel és komoly ábrázattal, annak rendje s módja szerint, a szóban forgó kérdésre fókuszálva, mintha csakugyan valótlant állítana.
- Ezek a női problémák mindig képesek ámulatba ejteni – csipkelődöm tovább, ahogy a pulcsihoz kötődő legszomorúbb emlékeit említi, nyilván ironikus hangnemben, de akkor is jól esik ezzel piszkálódni most, hogy Angie ennyire a begyemben van. Nyilván ő sem szomorkodik egy percig sem, hogy egyedül utazott el, és még kevésbé érzékelte, hogy valamit máshogy kellett volna, vagy ha mégis, bizonyára azzal számol, hogy mire visszajön, mindketten úgy teszünk, mintha ez a veszekedés meg sem történt volna.
- Ha jól értem, éppen arra próbálsz utalni, hogy minden, amire vágyom, itt hever az orrom előtt – fordítom le a szavait, félig-meddig kérdőn pillantva rá, és ezzel együtt újabb mosolygörbe költözik az ajkaim szélére. Én is kitartom a pillantását, és ahogy itt iszogatja előttem azt a löttyöt, újra megkívánom a whiskyt. Ennyi még egyértelműen nem volt elég, hogy kimossa belőlem ezt a labilis hangulatot. – Tudod, a buddhizmusban van egy démon, aki mindig azzal szórakozik, hogy megpróbálja eltéríteni az embereket a meditációtól és a különféle spirituális gyakorlatoktól, mégpedig úgy, hogy a negatív dolgokat pozitívként tünteti fel előttük, összezavarja őket, és folyamatosan bűnre csábítja – az utolsó három szót lassan, érzékletesen ejtem, a mogyoróbarna íriszei mélyére fúrva a tekintetem. – És merő véletlenül őt is pont Marának hívják – sütöm el végül a lényeget, szemtelen mosollyal, majd fel is állok, hogy visszasétáljak a pulthoz, és mégis töltsek magamnak egy újabb pohár italt.
- A masszírozás pedig amúgy sem ér, mert azzal túlságosan lekenyereznél – jegyzem meg, csak úgy lényegtelenül, míg még háttal állok neki. Tényleg az a típus vagyok, akinek a feszültség mindig a váll-nyak-hát vonalat érinti, baromira tud fájni néha, de Angie-n kívül senkinek nem engedném, hogy hozzámérjen, és ennek meg is van az oka.
Végül felteszem neki azt a kérdést, amit már órák óta próbálok kiverni a fejemből. Talán, így majd sikerül. Samu? Ki az a Samu? Ráncolom a homlokom a név hallatán, de aztán leesik. Ja, tényleg. Mindig elfelejtem, hogy ők jóban vannak.
A borzalmasan hazudsznál vágok egy mosolygós grimaszt, és megforgatom a szemem. Nem ő az első, akitől hallom, pedig… Szerintem nem is olyan vészes.
- Szóval nem rajongsz értem? Na, szép, most egy világ dőlt össze bennem – ráncolom a homlokom sértődötten, és belekortyolok a pohárba, mintha csak abba fojtanám bánatom. A konkrét választ ígérő kezdése után viszont, a látszattól eltérően kíváncsian hallgatom tovább. Érdekes érzés ízlelgetni a szavait, nem tudtam, hogy így gondolja. De határozottan jó. El is raktározom.
Mikor aztán hozzábiggyeszti, hogy de hát az ő véleménye amúgy sem fontos, én is elnevetem vele magam, annyira élethűen utánozza a család többi részének ki nem mondott gondolatait, amit attól függetlenül tökéletesen le lehet olvasni az arcukról, vagy akár elcsípni egy-egy hanyagul burkolt megjegyzésből. A kérdése viszont váratlanul ér, nem is tudom, hirtelen, mit mondhatnék rá, de talán még jobban meglep az, hogy tőle hallom ezt. Már-már olyan feelinget teremt, mintha tényleg érdekelné. Rajta is nehéz kiigazodni.
- Nem rossz – ismerem el olyan hangsúllyal, ami jelzi: értem a turpisságot, de a célzást is, miszerint az én véleményemre helyezi át a hangsúlyt. – De mintha azt mondtad volna, hogy ki lehet váltani valamivel a választ – nézek rá egy sunyi mosollyal, újra a pultnak vetve a derekam. Nem, ebbe most inkább nem mennék bele. Lássuk, mi az ára a passznak.

♡