Csendes, ritmusos zene, vörös padló, szürke falat. A legtöbb ember számára ez egy jól designolt jazz club hangulatát idézi, de ők nem nyitották még ki a szemüket. Mert itt nem székek és asztalok vannak a bárpult körül elrendezve, hanem falapok mindenféle szögben és bilincsek sora lóg le róla. Meg néhány szorító, lánc és igen, ha valaki szeretne, még személyre szóló kötelet is beszerezhet. Ez a klub nem a jó szórakozásról szól a szó eredeti értelmében, hanem a szexről. Minden és mindenki tudja, aki ide belép, az másképp távozik. Megkönnyebbülve, fáradtan és elégedetten. Persze mint mindenhol, itt is vannak fokozatok. A szex nem mindig csak a behatolást jelenti a nemi szervvel egy másik személybe, hanem annál sokkal többet is. Ez az, amit látok, de nem teljesen értem. És ha azt akarom, hogy benn maradjak a bennfentesek körében, akkor magamévá kell tennem a gondolatot. Méghozzá olyasvalaki mellett, aki már régen nyakig merült a világban és képes eligazodni mindenen.
Abigail. Egy szőke nő, akinek magabiztossága méterekről kiszúrható. Az újak nem merik megközelíteni, a régi tagok már a pillantásától térdre esnek. És tetszik, ahogy ehhez neki még csak meg sem kell szólalnia. Erő van a kezében, hatalom, amely kérlelhetetlenül elfoglalja a rendelkezésre álló helyet és felül kerekedik a többi emberen. Én pedig ugyanezt akarom, képesség akarok válni rá, hogy ne csak szavakkal és tettekkel, de a kisugárzásommal is jelezzem a férfiaknak, én nem hajtok fejet. Nem adom meg magamat és nem fogok óvatosan bánni velük. Aki itt van, nem véletlenül visel bőr maszkot. A személye nem fontos, a külvilágban betöltött szerepe nem fontos, az egyetlen, amiről tudni kell, hogy mennyire fogadja jól a parancsokat és a fájdalmat. Márpedig néhányan kifejezetten oda voltak korábban azért, hogy én osszam nekik őket. Apám korú férfiak, akik nála ugyanakkor sokkal nagyobb hatalommal és vagyonnal rendelkeznek. Meg egy csinos kis asszonykával, aki miután kiprodukált magából egy örököst és egy városi szépséget, már csak ünnepnapokon engedi magához, kizárólag misszionárius pózban. Ismerem a típust, aki szemet huny minden felett, amíg van pénz. De a kurvák és a szeretők nem kielégítőek. Ők ahhoz túl könnyen adják magukat. Nem akarnak irányítani. Így kell időről-időre valaki, aki átveszi a hatalmat. Én pedig mindennél jobban élveztem a lehetőséget rá, így kaptam meg a második felkérésemet. És az ajánlatot meg a kívánság listát. Az összeg, amelyet azért kínáltak fel nekem, hogy csipkésre verjem őket, több mint csábító. Főleg, hogy nincs senkim, aki ezt megcsalásnak veheti. Gyakorlatilag le sem kell vennem a ruháimat a bulihoz. Csak helyette meg kell tanulnom, mire jó melyik eszköz és milyen erősen használhatom. Ebben pedig nincs jobb Abigail-nél.
A ruhám az utcán feltűnő lenne, de a testre simuló bőr idebenn teljesen átlagos látvány. Ahogy az álarcok is, bár én csak egy vékony, csipke példányt viselek, ami épp annyira van kikeményítve, hogy majdnem fémnek tűnik. Egy halloween bulira szereztem meg pár éve. Gyönyörűen keretezi a világosra sminkelt arcomat, mélyvörös számat és persze a jégkék szemeimet. Amiben egy csepp behódolás sincs. Nem azt akarom megtanulni, milyen engedelmeskedni és kiismerni a játékot. Az érdekel, hogyan lehetek királynő. Ahhoz pedig az istennő segítsége kell. Így körbe érdeklődöm diszkréten, fűzöm a csaposok egyikét, amíg el nem árulja, merre találom. A hátsó boxban. Hamarosan úgy is szüksége lesz egy italra, így két pohár vodkával és az üveggel indulok el felé, majd ülök le vele szemben, kérdés nélkül. És leteszem az italokat is.
- Ebben a világban nincs nevem, de szeretnék egyet. Ide akarok tartozni, itt akarom irányítani a férfiakat, akik minden más helyzetben kidobható játékként tekintenek rám. És ehhez szükségem van egy tanárra - mégpedig rá. Felé tolom az egyik poharat, pár pillanatot hagyok, hogy eméssze a dolgokat, de nem akarom, hogy szóhoz jusson. Addig nem, amíg nem fejezem ezt be. Ha ezt akarnám, taktikáztam volna a kezdetektől. Mégis van egy olyan érzésem, ő nem értékelné. - A lelkem egy része soha nem volt képes megbékélni a világgal, a férfiakkal benne, mindegy, mit tettem. Amíg a kezembe nem adtak egy ostort, hogy használjam az egyikükön. És azóta is vágyom rá. Újra látnom kell, ahogyan elérik a határt és a parancsomra kijjebb tolják, majd megtörten könyörögnek még többért. Tanítsd meg nekem, hogyan juttathatom őket oda - mert nekem erre van szükségem. A lényemben ott van egy kis sötét zug, amely mindig is harcolt az egész világgal. És csak egyetlen egyszer volt boldog, amikor én vettem át a szerepét. Hátat fordítottam mindennek, ami erkölcsös és inkább a romlást választottam. Azt hitték, meglephetnek azzal, ha ide hoznak. Azt hitték, végre tudnak olyat mutatni, ami nekem is sok. Helyette a vágyat kaptam meg. Azt akarom, amit itt láttam. Férfiakat, akik négykézláb másznak utánam, miközben pórázuk a csuklómhoz van kötve. Vagy mint a férfi oldalt. Percek óta a lány cipőjének sarkát nyalogatja.

18+
Mindent egy lapra tettem fel. A személyiségem legrejtettebb zugait írtam le rá, amelyeket élő ember személyesen még nem tapasztalt meg tőlem. Benne vannak a vágyaim, a haragom és az elképzeléseim is arról, mit és hogyan szeretnék megvalósítani. És elég volt néhány megfigyelés, hogy tudjam, ki az, aki egyedül segíteni tud nekem benne. Abigail számára ez a világ az otthon, ahol imádják és félik. Merem állítani, hogy nagyon kevesen merik megközelíteni bármilyen kéréssel is. Ő itt annál több. Azt választja, akit szeretne, a többiek pedig térden állva tűrik. Ehhez hosszú évek tapasztalata kellett és rengeteg áldozat. Nekem viszont megismételni nincs sem erőm, sem pedig időm. A tanulás idő igényes, ez nem gond. De nem érzem szükségét annak, hogy áldozat szerepét is felvegyem hozzá. És ha van valaki ebben a hatalmas városban, akinek sikerülhet belőlem is kihozni a maximumot, akkor az ez a szőke démon. A pokol mélyéről, annak minden mocskával és minden hatalmával leöntve. Ezt látom, így látom én a nőt, aki velem szemben ül és cseppet sem taszít a dolog. Én sem vagyok jobb. Mikor nem törődtem magammal, olyasmiket tettem meg férfiak kedvéért, amelyeket a legtöbb kurva is csak külön pénzért vállalna. De nekem nem fizettek érte hatalmas összeget. Nem volt rá szükségem és nem is akartam. Most viszont... ez más. Szükségem van a pénzre és szükségem van a tudatra, hogy nem alázkodtam meg egy férfi előtt, hogy megkapjam. Találtam valamit, ami vonz, amit meg akarok ismerni, ki akarok próbálni és még sokan hajlandóak lennének nagy összeget áldozni rá, hogy velük tegyem meg. Nem tudom, hogyan tudnám pontosan leírni Abigailnek, hogy mit jelent ez nekem, de remélem, nem is kell. Ő annál sokkal könnyebben kiolvashatja a szemeimből az érzelmeimet. Ahogy pillantását az enyémbe fúrja, mintha a lelkemet keresné. Csak nekem nincs már hosszú ideje egy nagy és fényes dolog a testemben, mindössze egy apró, lezárt doboz, kátránnyal fedve. Az utolsó csalódás maradéka...
- A nőkkel nem lesz gond. Őket mindig is ki tudtam elégíteni, bármire vágytak. A férfiak viszont... róluk többet akarok tudni. Tanítsd meg, hogyan húzhatom ki belőlük a legrejtettebb félelmeiket és vágyaikat is. Hogyan használhatom ezeket fel a visszacsábításukra - nem csak azt akarom megtenni, amit szeretnének. Arra is kíváncsi vagyok, mi az, amitől rettegnek. Mi az, amit ha végig csinálok, akkor egyetlen pont, az én akaratom fogja csak őket fenn tartani a valóság talaján. És tudom, hogy utólag ez az érzés mennyire felejthetetlen és mennyire vágynak rá. Nem egy szado-mazo klubban, nem bilincsekkel és láncokkal, de pontosan ezt tették velem is. Gyermek voltam, magányos, esendő és iszonyúan féltem. De ez őket nem érdekelte, csak akkor kaptam cseppnyi vigaszt, amikor megadtam nekik, amit akartak. Mindenkinek más kellett... annyian voltak. A végén két hétig egy ágyban feküdtem, kimerítették a testemet és a lelkemet is. De mindkettő erősebb volt, amikor visszatértem önmagamhoz. Utána már a kortársaimnak esélye sem volt ellenem. Azt kaptam meg, amit akartam. Nem féltem és nem érdekelt, mi marad utánam, milyen romok. Majd jött ő és megpróbált kigyógyítani. Egy időre sikerült is neki. Majd összedöntötte a palotát, amit körém épített fel. Én pedig ismét felálltam. És most már nem csak magamat akarom védeni, hanem másokat is a szakadékba akarok dobni egy kötéllel. Nem tudom, mennyit mutat a szemem az érzelmeimből, de nem fordulok el Abigail pillantása előtt. Ha ki tudja belőle olvasni, hogy pontosan tudom, mivel jár a kérésem, akkor azt is, hogy nem félek tőle. Alig várom, hogy megtehessem...
- Vágyom rá, hogy én okozzam számukra a kéjt és a szenvedést. Vágyom rá, hogy úgy érjem el ezeket, hogy közben semmit nem tudnak az én izgalmamról. Nem akarom, hogy tudják, amit velük teszek, az felizgat vagy éppen teljesen közömbössé tesz. Csak adják át magukat és reméljék, tetszett annyira nekem is, hogy ismét hajlandó vagyok rá - ez fogott meg ebben a világban, a titkok. Amikor akarom, saját magamat ki tudom egyszerűen vonni az egyenletből, nekik nem lesz esélyük sem kitalálni, mi rejtőzik a pillantásomban lévő parancs mögött. Körülnézek a teremben, miközben iszom egy keveset a vondkából. Van, ami felizgat. Van, amit ki akarok próbálni, mert látom, hogy az alávetettnek minden önuralmára szüksége van, hogy folytassa. Van, amit egyből tovább gondolok, hogy mit tehetnék, amivel a saját kedvemre formálom. Lehet, hogy nem sokat tudok gyakorlatban erről a világról, de nem féltem rákeresni. Könyvek, újságok, filmek. Ami csak a kezembe akadt...