• nehezen kötelezi el magát
  
• szeret a középpontban lenni
  
• önbizalommal és rengeteg ambícióval leplezi belső bizonytalanságát és saját magában való kételyeit
  
• nem szeret beszélni a problémáiról
  
• képes saját magának is hazudni, csakhogy ne kelljen szembenéznie olyasmivel, amit nehéz elfogadnia
  
• szeret érvekkel vitázni, imádja a szellemi csatákat
  
• gyakran kérdőjelezi meg a körülötte lévők meggyőződéseit, nem kerüli a konfliktust
  
• gyors az észjárása
  
• őszinte és megbízható
  
• időnként kicsit önző
  
• empatikus, bárkinek a gondolatvilágába képes belehelyezkedni
  
• szeret új dolgokat tanulni, még akkor is, ha a megszerzett tudás semmi hasznára nem válik
  
• karizmatikus, ügyesen bánik a szavakkal, magabiztosságának és éleslátásának köszönhetően elbűvölő és szórakoztató beszélgetőtárs
  
• ha egy téma igazán felkelti az érdeklődését, lelkesedése nem ismer határokat, képes megállás nélkül pörögni, amíg minden oldalról körbe nem járja
  
• életvidám, szórakozott, jó humorú
  
• pozitív, optimista, igyekszik mindenben és mindenkiben a jót keresni
  
  
  
• egyke gyerek, egész életében vágyott egy testvérre
  
• gyakran magányos
  
• van egy cicája, akit Drámának hívnak
  
• nagyon szereti a művészeteket, szívesen jár kiállításokra, hangversenyekre, múzeumokba
  
• legnagyobb szenvedélye a zene, az ének és a tánc
  
• játszik zongorán, gitáron és fuvolán
  
• tanult balettet, szteppet és jazztáncot
  
• szereti a komolyzenét, különösen a barokk kórusműveket
  
• a szülei orvosok, kezdetben nem támogatták színésznői pályáját, az egyetem mellett pincérkedett, hogy el tudja tartani magát
  
• Angliában a Bűnök árnyékában című sorozat hozta meg számára a sikert és az elismerést
  
• gyerekkori álma teljesült azzal, hogy a Broadwayen játszhat, imádja a musicaleket
  
• pár hónapja költözött New Yorkba, még nem igazán találja a helyét
  
• mindenkivel barátságos, közvetlen és nyitott, de mélyebb kötődést nehezen képes kialakítani
  
• vőlegénye egy informatikai cég tulajdonosa, szeretik egymást, de nincs bennük sok közös
  

Felém rohant, én a nevét kiáltottam boldogan és széttárt karokkal vártam ölelését. Abban a pillanatban, hogy egymáshoz értünk, lövés dörrent, testünk egyszerre rándult. Ő térdre rogyott, én kétségbeesetten nyúltam utána, lassan ereszkedtünk a földre. Fejét az ölembe fektettem, féltve öleltem magamhoz. Mögöttünk megjelentek a többiek, riadtan vettek minket félkörbe. A combjaimon fekvő férfi erőtlenül nyúlt az arcom felé, én megszorítottam a kezét, szemeimbe könnyek gyűltek.
A fekete linóleum hideg beton volt a térdeim alatt, a reflektor szikrázó holdfény, a férfi a karjaimban pedig életem szerelme. Síri csönd telepedett az egész teremre, szinte érezni lehetett, ahogy a nézőtéren ülő több száz ember egyszerre veszi a levegőt. Ez volt a kedvenc részem.
- Nem volt elég erős a hitem… - suttogta elhaló hangon a férfi.
- A szeretet elég! - vágtam rá kétségbeesetten.
- Itt nem… Nem engedik, hogy szeressünk.
- Elmegyünk innen! - feleltem sietve, torkom összeszorult a hamis ígéret körül. Tudtam, hogy a férfi, akit szeretek, haldoklik, és ez a gondolat elég volt ahhoz, hogy a könnyek megállíthatatlanul szaladjanak végig az arcomon. A kezét szorítottam és közben mély levegőt vettem.
- Fogd a kezem, és már félúton vagyunk… Fogd a kezem, és elviszlek… - énekeltem halkan. – Valahogy… valamikor.
Hangom elcsuklott. Ismét néma csend. Magamban számoltam a másodperceket, mikor láttam szemem sarkából a mozgást, felpattantam.
- Egy lépést se! – kiáltottam rá a tömegből kiváló férfira, aki azonnal megtorpant. A gyilkoshoz léptem és a kezemet nyújtottam. Lesütött szemekkel adta át a pisztolyt. Attól a pillanattól kezdve nem létezett más, csak a remegő ujjaim közt szorított fegyver. A legfontosabb pillanat. A katarzis.
- Hogyan kell ezzel lőni? – kérdeztem halkan a pisztolyra meredve.
- Csak meghúzom ezt a kis vackot? – emeltem meg a hangom és a fegyvert a gyilkosra szegeztem, mire a fiú ijedten hátrált. - Hány golyó maradt benne Chino?
Megpördültem és a mögöttem álló tömeg felé tartottam.
- Elég nektek? És nektek? Mindnyájatoknak! Megöltétek őt! – üvöltöttem kétségbeesetten, a körülöttem állók ijedten ugrottak szét, ahogy a pisztoly útjába kerültek. Megtörten, dühösen köptem a szavakat.
- És a bátyámat… és Rifet. Nem késsel és pisztollyal… gyűlölettel.
Néhány lélegzetvételnyi szünet. A szívem szinte fülsértően dörömbölt a hirtelen támadt csendben. A következő mondatot a nézők felé fordulva mondtam el, miközben a pisztolyra meredtem. Az arcomon átfutó érzelmekre koncentráltam. Düh. Gyász. Félelem.
- Már én is tudok ölni, mert megtanultam gyűlölni.
Három szívdobbanásnyi hatásszünet és már pördültem is a gyilkos felé.
- Hány embert tudok megölni Chino? Hány embert, hogy egy golyó még nekem is maradjon? – kérdeztem fennhangon, majd a fejemhez tartottam a pisztolyt és vártam. Végigfutott tekintetem a rémült arcokon.
A fegyver végül kiesett a kezemből, én pedig zokogva rogytam a földre.
A darab véget ért, a színpad elsötétült, én pedig sietve törölgettem arcomról a műkönnyeket, hogy szikrázó mosollyal állhassak a tapsviharban. Ez volt az a néhány perc, amiért megérte ez az egész, látni az elismerő, meghatott tekinteteket, hallani az éljenzést. Semmi nem fogható ahhoz, amikor több száz ember előtt állok a reflektorfényben izzadtan, fáradtan, lihegve és remegve, abban a reményben, hogy adhattam nekik egy kicsit magamból, hogy sikerült őket megérintenem. Mégis volt bennem valami keserűség, ami ezt a pillanatot is képes volt beárnyékolni. Azon kaptam magam, hogy fürkésző tekintettel pásztázom a nézőtér sorait. Keresek valakit. Esélyem se lett volna megtalálni a reflektorok vakító fényében, a rengeteg idegen arc közt, a homályba vesző sorokban, de tudtam, éreztem, hogy nem jött el. Pedig megígérte.
Visszaérve az öltözőmbe egy csokor virág várt az asztalomon. Boglárka. A hozzákötött kártyán néhány sor állt, amiben Will gratulált a nyitóesthez és bocsánatot kért, amiért nem tudott itt lenni.
Keserű sóhajjal ültem le a tükör elé, és rutinos mozdulatokkal töröltem le az arcomról a sminket, miközben a gondolataim egészen máshol jártak. Will soha nem osztozott a színház és a művészetek iránt érzett szenvedélyemben, ez a kezdetekben sem volt titok a számomra. Most mégis kezdtem úgy érezni, hogy egyre kevésbé érdeklődik irántam. Mintha csak arra lennék jó, hogy jól mutassak az oldalán a céges partikon.
A vatta megállt a kezemben, a csokorra pillantottam, majd a kártyára rajzolt nyomott kis szivecskére és azonnal vissza is szívtam ezt a gondolatot. Tudom, hogy milyen elfoglalt, felesleges ilyesmiken megsértődnöm.
Előhúztam a fiókomba elzárt jeggyűrűt, megforgattam a csillogó követ a fényben, és öntudatlanul is mosolyra húzódott a szám, ahogy az ujjamra húztam.
Majd jövőhéten eljön.