Az elmúlt héten kissé belassult az ipar. Ezen a parton amúgy is kevesebb a híresség, mint nyugaton, ahol a legtöbb kolléga egész nap az utcákon sétálgat, és nem kell tűzlétrákon másznia a lesi fotókért, mint valami pénzéhes Batmannek, mostanában viszont, hogy az a kevés sztár is elrepült nyaralni, azon kaptam magam, hogy a paparazzik egymást fotózzák. Van benne logika, végül is 1000 méteres körzetben csak ők szerepeltek szennylapban...
Hogy ne unjam magam halálra, úgy döntöttem szervezek valamit. Hallottam egy írónőről, aki kissé lobbanékony természet, és jobb, ha vigyáz magára az ember körülötte, azonban ha valakinek botrány kell, nála keresve sem találhatna jobbat, és mivel nehéz préda, tejelnek is érte rendesen. Hallottam róla mást is...épp ezért némi honoráriumért cserébe egy kedves és mellesleg új hölgy ismerősöm vállalta, hogy "eltéved" a város egy veszélyesebb környékén, pont akkor, amikor tudja, hogy Zetta arra fog járni a kocsijával. Azt természetesen nem mi szerveztük, hogy még az eső is elkezdjen esni, de elfogadjuk az ilyen ajándékot a sorstól.
Egy közeli háztetőről figyelem az eseményeket...pontosabban, a laptopom kijelzőjét nézem, amin a 4 Drónom kamerái láthatók, egymástól egyenlő távolságban repkedve, hogy nyomon tudjam követni őket. Ilyen viharban nem mozdítom ki őket az eresz alól, ahová behúzódtak, szóval remélem jól tippeltem meg, merre fognak menni. Meg azt is, hogy az író észreveszi a buszmegállóban vacogó nőt. Komolyan fontolgatom, hogy lefújom az egészet, mielőtt megfázik...

Hangos zene üvölt a kurvára knight rideres Pontiac minden hangszórójából, én pedig szinte önkívületben duettezek Mick Jaggerrel a kormányon dobolva. Miután a napi szívás adagomat teljesítettem, úgy döntöttem, végigszáguldok a városon -már amennyire száguldozni lehet errefelé- és iszom valamit a kedvenc kocsmámban, mielőtt újra megpróbálnék kihozni valamit abból a nyomorult sztorikezdeményből, ami még klotyópapír-wannabe kisregénynek is gyenge... egyelőre.
Persze New York nem az a város, ahol hajnali egykor megáll az élet és csak úgy száguldozhat az ember. Főleg ebben a hirtelen jött, viharos-esős időben, amikor mindenki a beígért jégesőtől rettegve próbál minél hamarabb hazajutni. Mégis, ahogy a szűk egyirányúban a piros lámpánál állva leengedem az ablakot, hogy mocskosul nemzöld, paraszt módon kidobjam a csikket, megakad a szemem egy bőrig ázott, rémesen szerencsétlenül kinéző lányon.
Felpillantok a jelzőlámpára, ami még mindig 73 másodpercnyi uncsi várakozást tud csak ígérni, ezért keresek jobb szórakozást. Kikapcsolom a zenét, és kihajolok az esőbe. - Eskü, nem csajozós dumának szánom, de... nem akarsz beülni, mielőtt még a jég is elver? Szerintem már elment az utolsó busz. Elviszlek egy metróállomásig vagy valami. - bíztató mosolyt tolok, de én mondjuk tuti nem dőlnék be magamnak. Mert hát lássuk be, elég szar szöveget toltam, meg hát...ki olyan hülye, hogy idegen nőket vesz fel a kocsijába, hacsak nem akarja megdugni őket? Na mindegy. A szép lány mindenesetre érdeklődőnek tűnik, úgyhogy áthajolok az utasoldali ülésen és kinyitom az ajtót, majd feltekerem a fűtést kicsit. Ha a lány hajlandó beülni mellém, akkor, mielőtt bármit is mondanék, először is beletaposok a gázba, mert mögöttem valami gyökér már ráfeküdt a dudára. Csak miután elfordulunk az én szokásos útvonalamon kérdezem meg: - Na és hová megyünk? - pillantok rá vigyorogva, nem törődve vele, ha esetleg zavarban lenne.

Most a tenyeremet dörzsölgetném, ha a fémkorlát elengedése nem lenne káros az egészségemre. Úgy tűnik Zetta bekapta a csalit, nekem pedig már csak az a dolgom, hogy lefotózzam, ahogy a kocsiajtóra könyököl a lány, mintha egy prosti lenne. Meg is indul kecsesen, de gondolta a fene, hogy ilyen gyorsan ajtót is nyitnak neki.
"Mázli, mert ez legfeljebb pasizós dumának menne el...de ezzel az arccal bármit mondhatsz."
Jobb híján lekapom azt, ahogy beszáll, és megpróbálom követni őket. A lány telefonja lehallgatja őket, szóval elveszteni nem fogom a jelet, de ez a rohadt vihar igencsak akadályozza a lehetőségeim. Egyedül Looney az a drónok közül, aki ilyenkor is tud repülni, és még ő sem lesz képes egy kocsi nyomában maradni. Percek kérdése, és nem fogok látni semmit, hacsak nem hazamennek.
"Az attól függ...itt laksz a közelben?"
Kissé meglep, amikor ezt hallom, hisz nem gyengén túlteljesít a lány. Ráadásul mintha Z combjára tenné a kezét. Ó igen...ez sokba fog kerülni....

Széles vigyort villantok a lányra, aki annak ellenére, hogy úgy nézett ki ott a buszmegállóban, mint egy kis szegény ázott veréb, nagyonis elemében van, úgy tűnik. Ha én -mostazegyszer- tényleg nem is akartam volna csajozni, ő látszólag azonnal mozdul, ahogy meglát. - Még azt is, hogy Kitt ma nincs itthon? - rákacsintok, és csak remélni merem, hogy érti a viccet, mert ha csak azután derül ki, hogy nem, miután bezárta a kocsiajtót, már elég nehézkes lesz kiszállnia. Legalább a következő pirosig már tuti elviszem.
Kicsit meglepődöm, mikor jéghideg tenyere a combomra simul, de mikor oldalra pillantok rá, ez már nem látszik az arcomon. Sebességet váltok, és kedvesen, csak finoman érintve őt visszateszem a bátor kiscica kezét a saját combjára. - Én igen, de... most komolyan? A mai egyetlen önzetlen cselekedetem volt, hogy felvettelek és te csak így... - most kicsit tovább nézhetek a szemébe, mivel megint egy piros lámpa állja az utunkat. Mielőtt válaszolhatna tovább folytatom a kíváncsiskodást. - Nem félsz, hogy reggel körözést kell majd kiadatnod a hiányzó vesédre? - kérdezem komolykodva, de a szám sarkában azért ott bújkál egy kis mosoly.
Nem is tudom, miért az merül fel bennnem először, hogy neki kellene gyanakodnia rám, de ha jobban belegondolok, ennyi erővel én is aggódhatnék. Ami azt illeti, túl józan vagyok hozzá, hogy ne tegyem.

A lány láthatóan értetlenül néz először, amit én nem látok ugyan, de a hosszú csend a Kitt-es dumára egyértelműen azt jelzi, hogy szegény teljes rendszerhibával állt le ettől a szövegtől. Ideje újra súgnom neki a fülében elrejtett mini headseten keresztül.
-Úúúú....mondj inkább valami mást, mert ezzel szerintem bárkit levennél a lábáról.
ahogy hangsúlyoz, szinte hihető, hogy tényleg komolyan gondolja. A vicc az, hogy nekem tényleg bejött volna ez a duma. Lehet én kellett volna a kocsiba üljek. Igaz, sanszos, hogy ha engem lát meg, nemhogy nem lassít, de belehajt az egyik pocsolyába...és nem is lenne senki aki fényképezzen. Borzalom!
-Félni? Ugyan már...egy ekkora sztár mint te tuti nem sorozatgyilkos! És ha az életben is olyan kreatív vagy mint a könyveidben...nos nem szeretném elszalasztani ezt a lehetőséget.
Pislogok ezt jól hallottam-e. Basszus, bevallja, hogy tudja ki az? Úgy értem...tudhatja épp de...hajjajj. Lehet jobb lenne lefújni ezt az egészet, mielőtt Zetta rákontráz a baltás gyilkos dologra?

Hoppá! úgy tűnik, hogy a Knight rideres poén nem pont azt a hatást váltotta ki, mint szerettem volna. Mr Hasselhoff most biztos szomorú lenne. Mindenesetre pislogok kettőt a lánykára,aztán túllépek a dolgon. Vállat vonok;- oké, akkor csak... szállj be! -
Elsőre csak egy csini, nyomulós kiscicának tűnik a csaj, ami fura, de őszintén szólva láttam már durvábbat is, és nem csak pasiban. Talán kicsit több is, mint nyomulós, de semmiképp sem prosti vagy ilyesmi. A vészcsengők a fejemben azért halkan, messziről csilingelnek. Aztán ahogy tovább beszél, kezd minden egyre gyanúsabbá válni.  Igaz, a végére összeesküvés elméletnek tűnik, de valmiért szinte biztos vagyok benne, hogy a lány  egyáltalán nem véletlenül volt ott, ahol. Persze, ez azt feltételezné, hogy valaki túl jól ismerje a szokásaimat. Ijesztő gondolat, még ha kicsit egomán is.  
A csajt végül a szövege árulja el, persze, bár lehet, hogy neki fel sem tűnik a dolog. - Szóval tudod, ki vagyok? - oldalra pillantok megint, és ahelyett, hogy hazafelé venném az irányt, éles kanyart veszek és ráfordulok a Brooklyn hídra vezető útra.  Mivel nincs szembeforgalom, és az autók is viszonylag ritkásan haladnak egymás előtt, rálépek a gázra és előzgetni kezdek. Nem veszélytelen, de kézben tartom a dolgokat. - Mit akarsz tőlem igazából? És kinek dolgozol? - kérdezem határozott hangon, miközben élesen kivágok egy amúgy is elég tempósan haladó Dodge mögül és néhány autóval előrébb berántom a kormányt a vonalon belülre. Az se zavar, ha a csaj sikítozni kezd, vagy egyéb módokon jelzi, hogy nem érzi biztonságban magát. Sőt! igazából az a célom, hogy kicsit ráijesszek, hátha könnyebben megered a nyelve. Ez végülis csak akkor lesz ciki, ha kiderül, hogy tévedek, de ritkán szoktam ilyesmiben, úgyhogy ez most nem is foglalkoztat.
A hídra felérve még épp átslisszolunk egy sárga lámpán,  és pillanatok alatt telibe kapjuk a tötyögőket. A mi szemszögünkből legalábbis mindenképp beteg csigáknak tűnnek, ahogy egymás után eltűnnek a visszapillantó tükörben. - Remélem, nem akarsz rókázni, mert még most  fogok gyorsítani. - jegyzem meg vidámnak álcázott hangon.

Rossz sejtéseim beigazolódnak. Illetve nem, ez így nem pontos. Jól gondoltam, hogy a terv bukta, ahhoz azonban én sem vagyok elég optimista, hogy előre sejtsem, ami ez után történik. Nem vagyok benne egészen biztos, hisz a legtöbb őrült híresség inkább a nyugati parton rontja a levegőt, de ahogy hallom Zetta kocsijának motorját benevezni egy repülőgép turbina hasonmás versenyre, majd utána a kocsijában ülő lány sikolyát, az kissé megijeszt.
Veszek egy mély levegőt, és megpróbálom valahogy újra vizuális kapcsolatba kerülni a járgánnyal. A kis aranyosak akkor sem tudnának versenyezni ezzel a sebességgel, ha történetesen nem az utcán GTA-zna, így maradnak a város webkamerái. Míg sikerül a hídon a nyomokra bukkannom próbálok beszélni szerencsétlen csajhoz, aki fél perc alatt eljutott ahhoz, hogy ki akarok szállni, a kérdésekre pedig Zetta nem kap választ, azon kívül, hogy fogalma sincs, valami csávó, sosem látta még, csak kapott egy csomó pénzt azért, hogy lekapják, ahogy lekapja őt.
A sokadik hiábavaló próbálkozás után megunom a dolgot, lekapcsolom a kémem headsetjét, hogy közvetlenül az eldobható telefont csörgethessem meg, amit neki adtam. Jó sokáig cseng az alap Nokia dallam, mire végre felveszi.
"Ő az...veled akar beszélni...úristen! Figyelj az útra!!!"
Mélyet sóhajtok, és a szemeim letakarva várok, hogy Zetta-hoz kerüljön a telefon.
-Mrs.Goldman...Nagyon...eredetien értelmezi a közlekedési szabályokat. Félek a rendőrség földhözragadtabb ebben a kérdésben. Mit szólna, ha lassítana kicsit, és elengedné azt a szerencsétlen lányt, mielőtt bajuk esne?
Nem, nem vagyok túsztárgyaló, de egy próbát megér a dolog.

Ha valaki azt hinné, hogy egyik pillanatról a másikra bekattantam, csak mert egy csini stoppos lányról kiderült, hogy igazából celebfotóra hajt, az kurvára tévedne. Egyrészt alapból sem vagyok teljesen rendben, másrészt viszont ennél azért több kell, hogy elguruljon a gyógyszerem. Eleinte legalábbis így érzem, és tényleg csak kicsit rá akarok ijeszteni a csajra, hogy kibökje, mit akar és miért. A Pontiac olyan könnyedén gyorsul fel a hídon haladó autók átlagsebességének a kétszeresére, hogy olyan érzésem van, mintha csak bicikliseket előzgetnénk.
Hogy mennyire veszélyes a mutatványom, az eleinte fel sem tűnik. Egy kisteherautó vadul dudálva fékez hogy be tudjak vágni elé, mielőtt  a szemből közeledő autós becsokizna és valami bajt csinálna. Ez azért már intő jel. Lassítani kellene.
Eddigre a kiscsaj már úgyis mindent elmondott, amit csak tud, igaz, ezzel semmire sem megyek.  - Komolyan? - pillantok rá hitetlenkedve, miután újabb előzésbe kezdek, ezúttal valamivel átgondoltabban és kevésbé életveszélyes tempóban. A kormányt azért hirtelen rántom ki, hogy érezze a lány a törődést. Szegény, valószínűleg tényleg nem tud többet, de én biztosra megyek. - Komolyan képes voltál pár dollárért leállni egy idegennel... ? - nem fejezem be a mondatot, mert érzem, hogy milyen kurvára képmutató lenne pont tőlem ezt hallania.  
A telefoncsörgésre oda sem pillantok, csak annak a nyomorul polifonikus csengőhangnak a 8-9. ismétlésére veszem le a kezem a váltóról, hogy megbökjem a két kézzel kapaszkodó lányt. - Vedd már fel, kurva idegesítő a hangja! -
Kérdő  pillantásom ismét találkozik az ő riadt őzike tekintetével, miután a telefont felém nyújtja. - Kicsit lefoglal, hogy ne nyírjam ki magunkat,  kihangosítanád?  -
Elgondolkodva hallgatom végig a rosszul álcázott, kérésbe csomagolt fenyegetést. - Nem lesz baja a macádnak, csak picit felkavartam a gyomrát. Te viszont szállj le rólam, mielőtt úgy döntök, hogy megkereslek. Hidd el, azt nem akarod! - felelem neki nagyképűen, miközben a hídról lehajtva egyenesen a kórház felé veszem az irányt. A korábbiakhoz képest meglehetősen visszafogott tempóban, mondjuk azért egy busz elé bevágva fordulok be a Belvárosi Kórház mentőbejárata elé, és állóra fékezett gumikkal állok meg az ajtó előtt. Ezzel a lendülettel a csaj már nyitja is az ajtót, és... nos, becsületére szól, nem a kocsimban ereszti szabadon vukot. Egy dolgozó, aki eddig a bejárat előtt cigizgetett, most odarohan, én pedig  áthajolok az ülésen, ahogy kisegíti a szédülő kiscsajt. - Nagyon rosszul érzi magát, azt hiszem, még hányni fog... lehet, hogy beszedett valamit. - a csaj még mond valamit, amiből csak az őrült szót értem, de aztán újra hányni kezd, én pedig vállat vonok és behúzom a kocsiajtót utána. Csak ekkor tűnik fel, hogy a mobil ott maradt a szőnyegen. Rá sem pillantva a kijelzőre ledobom az ülésre és elhajtok, keresztül egy tucat tilos táblán és egyéb jelzésen. - Ha ezért nem basznak meg, akkor semmiért. - sóhajtom csak magamnak, ahogy végre visszajutok a forgalomba, ahol immár normál tempóval, szabályosan közlekedve haladok ....nos valamerre. Tényleg innom kellene valamit!

-Magával szerintem vállalta volna ingyen is... - Reccsen fel a hangom az ósdi telefon gyenge kihangosítójából, miután szegény túsz rányomott vagy négyszer a zöld telefonra. Nem irigylem, ránézésre sosem volt ilyen készüléke. Igaz nekem is csak a középiskolában utoljára.
-Egyébként nem a macám...viszont nem szeretném, ha baja esne, vagy magának. Ön pedig a fenyegetéséből ítélve nagyon is szeretne találkozni velem...
Nyelek egyet. Nem vagyok az a fajta lesifotós, aki közel menne a sztárokhoz...még csak az kéne! túl sok a horrorsztori színésznőcskékről, és uracskákról, akik miután oscar díjat kaptak, mert gyanúsan élethűen játszottak el egy Aids-es kannibált cseppet bekattantak a való életben is.
-Én szívesen összefutnék. Lehet túl romantikus vagyok, de akad aki megér egy agyrázkódást...csak a lányt engedje el...
"Basszátok meg, ne flörtöljetek már egymással!!! Ez az elmebeteg ribanc mindjárt kicsinál minket!!! Mindj......"
Szinte hallom, ahogy a lány világa elzöldül, aztán megkönnyebbülten ülök le, és sóhajtok. De csak pár másodpercre. Összecsomagolom a felszerelést, és kiadom a parancsot minden cukinak, hogy húzzon haza, amint tud.


Bár nem beszéltünk meg vele semmit, mégis felbukkanok Zetta mellett. A bárpultnál, ahova ült, elfoglalom a mellette lévő széket, és kicsapok egy húszast az asztalra, majd a nyilván ismerős hangomon rendelek.
-Csapos! Kettőt kérek abból, amit a hölgy rendel! Tartsa meg az aprót, csak vegye el gyorsan amíg még száraz...
Aztán a poharat az írónő elé tolom, a sajátom pedig megemelem, és mosolyogva várom a sorsom.

Őszintén szólva nem tudok megfelelően figyelni az útra és a telefonbeszélgetésre is egy időben, úgyhogy mindannyiunk érdekében inkább a vezetésre koncentrálok, míg a mobilból recsegősen, mégis finomkodva, szinte dallamosan szól a megbízó hangja. Hogy pontosan mit mond, azt nem igazán tudom feldolgozni, hiszen még a tökéletesen szigetelt utastér sem elég ahhoz, hogy a rossz mobilból torzulás nélkül érkezzenek el hozzám a hangok. - Találkozni? Hahh! - elsőre azt gondoltam, elküldöm a picsába, de végül mégsem felelek inkább semmi mást. Mivel a hallgatásom elég hosszúra nyúlik, ő tovább folytatja a győzködést. De miről is? Ja igen, a túszról... Nincs is túszom! Nehogy már belekeverjen egy ilyen hülyeségbe! Még csak az hiányozna!
Mivel a hídtól csak néhány utcányira van, és alibinek is remek lesz, a Belvárosi Kórháznál rakom ki a szemtelen kis stoppost. Kicsit azért megijesztett a túsz-gondolatmenet, ezt kénytelen vagyok elismerni. Egyelőre még csak magamnak persze. Fújok egy nagyot és úgy döntök, tényleg nagy-nagy szükségem van most egy italra. Ennyi jár nekem!

A közelben, egy kissé lehangoló, és az ízlésemhez képest talán túlságosan is olcsó bár előtt fékezek végül, és a járdán parkolom le az autót. Odabent szét sem nézek igazán, csak leülök a pulthoz, és kérek egy dupla whiskyt. A mobilt a kezemben forgatva kétszerre fel is hörpintem az italt. Az utoljára hívott számot nézegetem, és képtelen vagok dönteni. - Foglalt! - mondom, oldalra sem nézve, ahogy valaki megjelenik a mellettem lévő széknél. Ennél többet figyelmet akkor sem kapna, ha a kibaszott angol anyakirálynő ülne le mellém, de mégis oldalra kapom a fejem és meglepetten nézek a pasasra, aki halál nyugodtan tol elém egy újabb adag whiskyt. - Ha azt hiszi, hogy jelenetet fogok csinálni, itt , mindenki előtt, akkor téved. Különben is, vezetek. - visszatolom elé a poharat és a szemébe nézek,hogy lássam, miféle emberrel van dolgom. - Azért csodálom, hogy volt bátorságai utánam jönni. Nyomkövető van a telefonban, gondolom... - azt is elé tolom a pulton és kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy ne hallja akárki, amit mondani fogok, pedig semmi titok nincs benne. - Ha bármilyen felvételt készített ma este, most még átadhatja. Különben már tudom is, kinek pereljem le még a gatyáját is. - elmosolyodom, de ebben most nem sok kedvesség van. Kíváncsiság azonban annál több. Vajon ad nekem valamit?

-Tudom, de már itt vagyok, nem kell tovább vigyázni rá. - Vágom rá lezseren, azt sugározva, hogy akkor is elfoglalnám ezt a széket, ha rálocsolná a whiskey-ét és felgyújtaná azt.
Az, hogy nem fog jelenetet csinálni...hát megnyugtató, ha igaz. A csapos azért mint a villám veszi el a bankót, és messzebb is áll tőlünk, biztos ami biztos. Én a magam részéről elveszem a telefont, és két kezembe fogva csavarok egyet rajta, fokozatosan egyre több erőt kifejtve, amíg darabokra törik az a vacak.
-Ez most vagy nem igazi Nokia, vagy túl rég óta vagyok szingli. Egyébként minden telefonban nyomkövető van. Ez csak azért volt más, mert hozzáfértem én is. És egyébként...
Felhajtom a whiskey-met, majd a kezembe veszem a másikat, de a pohara felé biccentek, az üres pohara felé.
-Dehogy vezet. Az után ma már semmiképpen.
Sóhajtok egyet, és elé tolom a telefonom. Nincs rajta ugyan minden, mármint, ennek a megsemmisítése nem tüntet el mindent, de legalább láthatja mit sikerült lekapnom ma. Semmit. Az égvilágon semmit. Vajon félre lehetne e magyarázni azt, ahogy felveszi a lányt a buszmegállóban? Persze. De nem fogom. Most.
-Nézze, maga nyert...ma legalábbis. Fogadja el a whiskey-t, és ünnepeljen. Legközelebb tuti nem fog így csőbe húzni.

Előbb a pimaszsága üti meg a fülem, és csak utána jövök rá, hogy az ismerős hang, vagy sokkal inkább hanghordozás megegyezik azzal, amit nem is olyan rég a telefonban hallottam. Kíváncsi tekintetem végigfut rajta egyszer, majd mégegyszer és megállapodik az ő pillantásában. Ha nem tudnám, hogy ő az a szemét, aki csapdába akart csalni, talán még tetszene is, amit látok. így viszont csak fintorgok egyet és picit megrázom a fejem. Igazán imponáló, ahogy a telefont darabokra morzsolja, de ettől még nem fogok hátast dobni. - Most ki akar oktatni infotechnológiából, vagy csak mindenáron közölni akarta, hogy épp egyedülálló? - kérdem gúnyosan, mielőtt még folytathatná a monológját. Nem ismer még, ezért fogalma sincs, hogy vezetek-e vagy nem vezetek két feles whisky után. Egyébként nem teszem, de ehhez meg végképp semmi köze. - és ha csak holnap távozom? Megírja a hülye pletykalapjában, hogy egy lepukkant, dohányfüstös - itt a csaposra pillantok és beszúrok egy bocsit- kocsmában éjszakáztam? - kérdezem kissé éles hangon.
Rápillantok a telefonjára és meg sem nyitom a fényképeket, amiken az én autóm látható. Visszatolom elé és ha esetleg el is akarná tenni, tenyeremet a telefonra simítom és szigorú pillantással hajolok kicsit közelebb megint. - Szálljon le rólam! Megértette? - egy apró mozdulattal a telefon átcsúszik a pult szegélyén és a csapos felőli oldalon landol a mosogatóban egy hangos csobbanással.
- Nem lesz legközelebb! - teszem még hozzá halálosan komolyan, aztán kiveszem a kezéből a poharat, ha még nem itta meg, és felhajtom én azt az újabb dupla whiskyt.

Könnyű szívvel vonom meg a vállaim a kérdésére, jelezve, hogy az informatika, és a szingliségem egyenrangúan fontos információ lehet. De ha esetleg nem gondolatolvasó a hölgy, szóban is válaszolok neki:
-Valójában, maga az első... - elharapom itt a mondandóm, és inkább nem ejtem ki azt, hogy híresség. A végén még megrohamozzák a rajongók. - ...nő ilyen szép barna szemekkel akivel találkoztam, és halandzsázással próbálom leplezni cserkészlányos zavaromat. Hogy csinálom?
Van ebben némi igazság. annak ellenére, hogy minden szava szinte belém mar, vagy legalábbis szeretne vele, nem tudom nem észrevenni, ahogy felvillannak hatalmas szeme fehérjei, mikor a kocsmárosra néz. Aranyos nőnek tűnik, csak úgy tűnik az ellenségeit nem kíméli...valahol megértem.
-Ó nem. Nem írok ma már magáról semmit, mondtam. A vereséget becsülettel viselem..meg két felessel.
Már nyúlnék is, hogy elfogyasszam a másik pohár Whiskey-t, de megelőz. Vállat vonok, és halkan megjegyzem, hogy akkor csak eggyel, viszont ami ez után történik, attól megdermedek, és csak kitáguló pupillákkal figyelem ahogy szegény telefonom fejest ugrik több liternyi vízbe,mocsokba, és rossz döntésbe. Komolyan, szinte a szívem szakad, ahogy látom a becsukható hátlap kinyílt részét elmerülni, mint a terminátort az olvasztott fémben, és azt ismételgetem magamban, csak egy telefon. Csak egy telefon...
-Nézze Ms.Goldman...bármennyire is becsülöm, hogy magáról nem készítettem eddig egy fotót sem, amin kiskorú srácok hasáról szívja fel a kokaint, hogy aztán ne jelentesse meg az újság, mert nem akarják, hogy a sztárocska börtönbe menjen....Ó igen, jogi tanácsadóm kérésére az előző csak vicc.Mit is kezdtem el mondani....? Ja igen, ne is álmodjon róla. Maga a legjövedelmezőbb nem önkéntes modell a városban, ráadásul mint kiderült új telefontra gyűjtök, és a pokolba is, nekem is kell egy ital...
Kinyújtom a kezem anélkül, hogy a pult felé néznék, és meg is jelenik benne a dupla Whiskey, amit aztán a számhoz emelek, ezek után viszont szemmel tartom őt.
-Azt hiszem, nekem sem szabad ma már vezetnem.

Egészen tűrhetően...  - felelem némi gondolkodás után, a szemeimet forgatva, majd még hozzáteszem: - igaz, nem is értem, miért lep meg, hogy álcázásból ötös volt. - Nem izgat különösebben, hogy mit gondol rólam, de azért kicsit kihúzom magam mégis. Nem, nem a bók hatására. Nem is azért, mert újra szóba hozza a vereségét, ami az én győzelmemet is hirdeti egyben. Egyszerűen csak jól esik. Nem esik jól viszont egy újabb deci wshikyt húzóra meginni, Szemeimet elfutják a könnyek egy pillanatra, de néhány gyors pislogással megoldom a dolgot - Mindjárt meghatódom a sportszerűségétől. Mi maga, valami lecsúszott teniszező? - kérdzem majdnem-érdeklődéssel a hangomban, miközben a telefonjára már egy pillantást sem pazarlok. tökéletesen megelégszem a csobbanással is, amivel szerencsétlen készülék jelezte, hogy a megfelelő helyen ért célba.
- Tehát a korábbi botrányfotókat is magának köszönhetem?- intek én is a csaposnak, aki a férfié után az én poharam is megtölti, de én nem iszom. Miután ő megtette, kíváncsian fürkészem a tekintetét, és elgondolkodva megjegyzem. - Szóval ma már nem les ki több celebet? milyen kár!

-Mondanám, hogy mert csak úgy süt magából a jóhiszeműség de... Felelem, kezeimmel szaporán gesztikulálva, de aztán feladom, és a mondatot sem fejezem be. Mondjuk csapnivaló színész lennék, mert továbbra sem tudom eltüntetni azt a szemtelen vigyort a képemről, amiről teljesen tisztában vagyok mennyire idegesítő lehet.
-Miért pont tenisz? Miért nem mondjuk kosárlabda?
Vetek még egy pillantást szegény telefonom bugyborékoló maradványaira, és biccentek egyet, minden bűntudat nélkül a kérdésre, hogy én vagyok-e a hivatalos fotósának gonosz ikertestvére.
-Jobbakat igen. Bár megjegyzem, én csak a fotókat szállítom, a botrányt megoldja egyedül is.
Biztos érti mire célzok ezzel. Nem én lököm a karjaiba a lányokat...hát...általában. Viszont hiába minden korábbi gaztette azért némi aggodalommal nézek rá a ki tudja hanyadik pohár elfogyasztása után.
-Kár? Ugyan miért, Chris Evans itt forgat, és érdekelte volna, vagy most fog táncolnia billiárd asztalon? Ha az utóbbi meghívom még egy whiskey-re.

Azt már akkor elbaszta, mikor a karjaimba akarta lökni azt a kiscsajt. Szegény, azóta lehet a pszichiátrián van. Miért nem hozzá rohant? - igyekszem gonosz képet vágni a mondandómhoz, ami, tekintve, hogy milyen állapotban vagyok jelenleg, azt hiszem, sikerül is. A vigyorát látva meg azt is hiszem, tartósan fenn is tudom tartani ezt a maszkot. Már, ha pofán nem verem előbb. De persze abból is csak botrány lenne. Csakazértsem fogom hagyni, hogy kihozzon a béketűrésből!
- A kosárhoz nem elég magas, de teniszezőnek tökéletes lenne. Kicsit még hasonlít is az egyik ex... teniszezőre. - tudom, hogy kismillió pletyka kering rólam a köztudatban, de nem épp neki szeretném megerősíteni azt, amelyik szerint összemelegedtünk azzal a bizonyos sportolóval. Francba!

Még akkor is a nyuginyugit mantrázgatom magamban, mikor nem csak, hogy elismeri, ő felelős a legtöbb botrányt kavart fotómért, de még rám is keni az egész bulvárhős (szörnyű belegondolni, hogy jó úton haladok, hogy én legyek az új Lindsey Lohan!!4!!) dolgot. - Megjegyezném, hogy bekaphatja. - tudom, rohadtul elmés visszavágás, de hirtelen csak ennyi telik.
Nem igazán tudom hová tenni a pillantásában felbukkanó aggodalmaskodást, de őszintén szólva nem is nagyon akarom elemezgetni. Ez a faszi itt mellettem még mindig az a szemét, akit rendszeresen szidok, mikor a legújabb fotómat csodálom valamelyik pletykalap címoldalán.
- Az meg sem fordult a fejében, hogy nem a maga társaságában akarok bebaszni? Hiszen még azt se tudom, ki maga! Tudja, ha fel akarnám jelenteni...

-Nem a legjobb ötletem elismerem...de mostanában furán jól viselkedik. Leszámítva azt a gyorsulást a kabrioban múlt héten....ennyire melege volt?
Szerintem ki tudja találni, milyen incidensre gondolok, igaz ez nem jelent meg az újságokban. Kár, a főszerkesztő tuti ölni tudott volna azokért a fotókért. Lehet meg is teszi, ha tudja, hogy léteznek.
-Egyébként beugrottam hozzá is...Elzavart azzal, hogy nem kell neki a mocskos pénzem. Vissza mondjuk nem adta.
Picit felvonom a szemöldököm az Ex...teniszező említésére. De aztán jótékonyan elengedem a dolgot kommentár nélkül. Ami viszont utána jön, már nem megy. Visszavágására halkan felnevetek, és megint belekortyolok az italomba, mielőtt felelnék.
-Maga sokkal aranyosabb a való életben.
Aztán újra magabiztosan mosolyog rá, és nem, nem fordult meg a fejemben, hogy nem velem akarja leinni magát. Hogy ezt nyomatékosítsam rendelek még egy kört a csapostól. Ki is rakja elénk a két poharat.
-Nos, ha tudni szeretné ki vagyok, talán innia kéne velem egy pertut...de lehet nem a pultnál. Tudja...sok a lesifotós...

Egy pillanatra még a levegő is beszorul a tüdőmbe, és előbb meglepettség, majd színtiszta döbbenet uralja el az arcomat. - Hogy-hogy nem láttam még viszont a képeket egy pletykalapban sem? - kérdezem elképedve, egy hosszú pillanatig egészen megfeledkezve az egyébként fagyosnak és ellenségesnek szánt hangszín alkalmazásáról. Aztán persze jönnek az ötletek. Biztos most akar majd megzsarolni vele. Ez tűnik a legvalószínűbbnek, de nem fogok ötleteket adni, ha esetleg másról lenne szó, így inkább csak hallgatok és gyanakvóba váltó arccal figyelem tovább a gesztusait, arcmimikáját.
- Majd ha lehiggad és kiengedik a zárt osztályról, biztosan benyújtja a számlát, ne aggódjon! - Nem is igazán tudom, hogy mihez kezdjek ezzel a pasassal. Hiába nézem, figyelem, nem igazán találok fogást rajta. Mondjuk ha tényleg vérbeli lesifotós, akkor aztán kénytelen volt vastag bőrt növeszteni az arcára, de azért kurvára bosszantó, hogy minden lepattan róla.
Megrázom a fejem az újabb bók hallatán felemelem a szemöldököm és pislogok kettőt. Úgy látszik, ez van ma terítéken. - Aranyosabb? Maga komolyan ezt szűrte le ebből a beszélgetésből? - hitetlenkedő kis kuncogás bukik ki belőlem, mi aztán valahogy kikerül kontroll alól és jóízű teliszájas nevetés lesz belőle. Nem tart sokáig, de a feszültség egy része távozik legalább belőlem. - Okééé - még mindig a nevetésből próbálok értelmesen kijönni. - Hivatalosan is maga a legfurább paparazzo, akivel életemben találkoztam. Pedig L.A-ben azért van pár érdekes figura... - megrázom a fejem és felkapom a poharat a pultról. - Itt senki sem tudja, kik vagyunk és szerintem nem is izgatja őket. Akar fogadni? - Akar, vagy sem, ami ezután történik, nem az ő döntésén múlik. Odahívom a csapost, és intek neki, hogy hajoljon közelebb. - Megtennéd, légyszi, hogy hangosan bejelented, hogy az elkövetkező 5 percben vállalom pólók, poszterek, könyvek és akár szőrös mellkasok dedikálását is, illetve igény szerint közös fotót. - mondom mosolyogva, aztán a fotós felé intek a fejemmel. - Ő szintén zenész. - ezzel a kis képzavarral azt hiszem, mindent meg is tettem, hogy bizonyítsam az elméletemet...bár fogalmam sincs, hogy igazából miért.

Szinte sajnálom, ahogy látom minden spiccességét kiszaladni az arcából mikor arra utalok, mennyire...á, úgyis tudjuk, hogy a pucér kocsikázásáról volt szó. A legjobb epizódja lenne a Top Gear pornó paródiájának az biztos, ha eladnám.
-Elhinné, ha azt mondanám, nálam is van egy határ? Á, miket kérdezek...khmm...a kiadóm kidobott azzal, hogy...nyilvánvaló hamisítvány mert...rá Photoshoppoltam a maga fejét egy 20 éves fürdőruhamodell testére. Vagy nem volt nálam pont kamera.
Még le is sújtok öklömmel egy láthatatlan izére, büntetésből ezért az igazságtalanságért. Aztán még egyszer. vajon tényleg meg fog keresni a lány? Úgy értem...a telefon nélkül aligha. Max, ha meglát az utcán, de nem szoktam arrafelé járni, amerre dolgozik...apropó, azt is megígértem neki, hogy visszaviszem Bronx-ba...hát, kapott elég pénzt taxira...
Furcsa, milyen gyorsan el tudom felejteni ezt a sok jelentéktelen dolgot, amint végre, végre sikerül megtörnöm a jeget, és megnevettetni Zetta-t. Már a méltatlankodása is szívderítő, de ami utána jön, az abszolút szívderítő. Olyannyira, hogy kissé felkészületlenül ér, ahogy hirtelen rögtönzött író olvasó találkozót rendez.
-Hogy mi? - Kapkodom a fejem közte és a csapos közt, akinek a szemében ott csillog a felismerés, és rosszat sejtek, ahogy mély levegővétel után általában hazatessékelésre használt hangja elnyom minden mást a kerületben.
"Figyelem szeszkazánok! Zetta Goldman írónő, és Jared Leto Zenész vállalja, hogy dedikál bármit, amit csak szeretnétek 5 percig. Csak fizető vendégeknek! Fotózni ér, de aki tolakodik azt a fülénél fogva vágom ki!"
A felhívásra többen megnéznek minket maguknak, és előkerülnek a telefonok is. Nem túl tömött a kocsma, alig 20 ember van itt rajtunk kívül, de azok mind csodálkozva néznek rám, majd bólogatnak. Többen el is indulnak felém.
-Ennyire gáz az arcom két Whiskey után...? - Kérdem a nőhöz fordulva, és elgondolkodom, vajon mi a rosszabb, hamis aláírást adni, vagy csalódást okozni ennek a sok embernek, aki annyira ittas, hogy tényleg elhiszi,m hogy híresség vagyok.
Elsőnek viszont Zetta-hoz ér oda egy piás, és borízű hangon jelenti ki, hogy majd ő megmutatja mit dedikáljon neki, aztán elnagyolt mozdulattal, hogy majd hanyatt esik kapja elő a táskájából a Cukor Szindikátust, Ms.Goldman januárban kiadott bestseller-ét. Csak ekkor veszem észre, hogy ökölbe szorult a kezem, ahogy meghallottam a hangját.
Ami a saját "rajongóim" illeti...hülye dolog, de szinte féltékeny vagyok, amikor végül kiderül, hogy csak páran kíváncsiak rám egy közös fotóra, a többség inkább az igazi hírességet támadja be. A sokadik belém karoló idegen után azért odahajolok az írónőhöz:
-Na jó...mi lenne, ha lelépnénk innen?

Továbbra is őszinte gyanakvással nézek rá és csak megrázom a fejem a kérdés hallatán. Nyilván tudja, hogy nem hinném el, bármi hasonlóval hozakodna is elő, de további magyarázkodás végül majdnem megmosolyogtat. De csak majdnem. - Jelezné, kérem, hogy a sajnálkozásomra számít, vagy meghatódottságra a bújtatott bók miatt? Mert bevallom, én most kicsit megzavarodtam. - felelem végül gúnyosan a kis színjátszósdi láttán. De ha ő így játszik, akkor miért ne tehetnék én is hasonlóan? Tényleg fogalmam sincs, igazából mit is próbálok bizonyítani neki a kísérlettel, de annyi bizonyos, hogy nem a várt eredményt hozza a dolog. Az csak egy dolog, hogy a csapos felismer. Az már a viccesebb része viszont, hogy a mellettem ülő zugfotóst is celebnek nézi. Meglepett arccal fordulok előbb felé, majd pedig a egészen hátra, a kocsmában ülők felé és egy jól begyakorolt, kedves mosollyal intek nekik. A fotóknak nem örülök túlzottan, de hát istenem! Ennél szörnyűbbek is készültek már rólam, ebben biztos vagyok. Gyorsan megigazítom az előbb kissé elázott hajamat, telibe mosolygok egy rohadt telefonvakut, aztán káprázó szemekkel fogadom az elsőt, aki oda mer lépni hozzám. De mielőtt még vele foglalkoznék, a művészúrhoz hajolok kicsit, mert magamon érzem a tekintetét. - Inkább örülnie kellene. Még magának is jár 15 perc hírnév, látja? - gonosz kis vigyort villantok rá, aztán váltok pár kedves szót a részeggel, akiről egy pillanatig azt hittem, a farkát fogja előkapni dedikálásra. (Igen, előfordult már hasonló, szóval nem alaptalan a pillanatnyi ijedségem.) Michaelnek szeretettel,blabla. Gyorsan megszabadulok tőle. Aláírok még néhány szalvétát, meg egy nem túl kockás hasikát, lövünk pár közös képet és mindenkit elirányítok egy italra a csapos fiúhoz.
- Köszi-köszi, igyál egyet az egészségemre! Örültem! - Hát hogyne! mindenesetre a csapos is megkapja, ami neki jár, cserébe a pulton felejtett whiskyért, amit felkapok és már veszem is a táskámat, ahogy a fotós bedobja a nagy ötletet. - Én megyek, az fix! Maga még énekelhet nekik valamit, ha gondolja, mr. Leto. - kacsintok rá somolyogva és határozott léptekkel távozom a kocsmából, csak, hogy a horror legvégére még épp odaérjek. - Kitt, neee! Várjanak! - De a rohadékok nem igazán foglalkoznak velem. A kocsim már egy trailer hátsóján szomorkodik, a sofőr pedig a kezembe nyom egy értesítést, ami arról tájékoztatat, hogy balesetveszélyes helyen parkoltam, meg persze tilosban, ezért baszódjak meg. Megsemmisülten állok a járda közepén, és nézem a kocsim távolodó seggét, mintha a szerelmemnek intettem volna épp kényszerű búcsút. Még jó, hogy kéznél van az üveg. Nagyot kortyolok belőle, aztán köhögve törölgetem ki a könnyeket a szememből.

Válasz előtt kicsit közelebb hajolok a nőhöz, mintha egy titkot súgnék, és persze pimaszul vigyorgok rá:
-Csak picit? Na sebaj, fiatal még az este.
Még rá is kacsintok ez után, miközben visszahúzódom. Be kell vallanom, élvezem ezt a játékot ezzel a nővel, és talán nem csak a két whiskey, meg az adrenalin múló hatása miatt gondolom ezt. Arra mondjuk nem számítok amit ez után művel. Sajnos meglehetősen gyakorlatlan híresség vagyok, szóval eléggé zavarba ejt, ahogy mindenfélét aláíratnak velem, és alig várom, hogy lelépjek. Ez némileg meghiúsul, amikor a nő távozása előtt felajánlja, hogy énekeljek, és mielőtt elég vehemensen tiltakozhatnék, már hallom is felcsendülni a "This IS War" című slágert. A kezdeti lassú gitár szóló alatt felhajtok egy felest...majd még egyet. Engem itt ma meg fognak lincselni....lehet tévedtem, és ma mégis kedd van?

-Az isten sem mossa le majd róla, hogy a koncertjein Playback-el - Jegyzem meg halkan Z mögül, a kocsijával kapcsolatban viszont nem mondok semmit. Könnyedén összerakom a parkoló autó hűlt helyéből, a kezében szorongatott cetliből, és a bánatos arckifejezéséből, hogy mi történhetett. Ellenállok a kísértésnek, hogy tegyek valami hülye megjegyzést, és csak halkan szólok hozzá:
-Haza vigyelek?
Bár már kezemben a mobil, mégsem hívok taxit...ugyanis a kezemben lévő mobil egy üveg vízben úszik még mindig.

Az, hogy zavarba akar hozni, meg sem lep. Az már sokkal inkább, hogy nekem sikerül ezt hamarabb kiviteleznem, még ha nem is szándékosan. Vele ellentétben én már gyakorlott vagyok az ilyesmiben; bejáratott szövegekkel rázom le a fotózkodni, beszélgetni vágyó részeg rajongókat, míg ő láthatóan azt sem tudja, mihez kezdjen velük. Mire én végzek, ő még javában firkál és bájvigyorog. Elő is kapom a telefonom, és lövök egy lesifotót, mielőtt lelépnék, ott hagyva őt ebek harmincadjára énekelni.

Még hallom felcsendülni a hangját, mielőtt kilépek a bárból, de arra már nincs kapacitásom, hogy zsűrizzek is, tekintve, hogy épp a szemem előtt rabolják el az egyik kedvenc autómat. Meg sem nézem igazán, miféle mérget csempésztek az üvegbe whisky néven, de azt érzem, hogy ütősebb, mint illene. Le is törlök egy elszabadult könnycseppet az arcomról gyorsan és csak ezután fordulok Jared felé egy gúnyosnak szánt mosollyal az arcomon. - Pedig, ha tudnák, amit én, örülhetnének, hogy a szöveget tudta egyáltalán. Talán rajongó? - úgy kérdezem, mintha bűn lenne, pedig nekem aztán nem szokásom mások zenei ízlését basztatni.

Az ajánlat hallatán, ma este már sokadjára- felvonom a szemöldököm a meglepettségől. Nem is tudok hirtelen mit felelni, csak nézek rá nagy szemekkel és inkább iszom még egyet, mielőtt bármi hülyeséget mondanék. - Akkor nem kínálom meg ebből... - ettől függetlenül a kezébe nyomom az üveget, míg én a táskámban kotorászom a mobilom után, hogy felhívjam a cetlin látható számot. - Inkább vegyük üldözőbe az autómat! - én is belátom, -már csak az üvegből hiányzó italmennyiség okán is,- hogy nem kellene ma már vezetnem, de milyen hülyén nézne már ki, ha a kedvenc zugfotósom szállítana hazáig? Még a címet se kellene bemondanom.

-Rajongó? Az azért túlzás, bár beismerem, nem csak szakmai ártalom, hogy hallottam azt az egy számot vagy ezerszer. Ennek ellenére azért jól jött volna, ha Kareoke gépen kapcsolják be...
Válasz közben megvakargatom a tarkómat, és aktívan próbálom kiűzni a korábbi percek emlékeit az emlékemből. Ez a művelet olajozottabb műveletként működne, ha kapnék abból az adalékanyagból, amit a nő a kezében tart, de bármennyire is elszomorít, hogy nem ad belőle, akad fontosabb dolgom is. Például, hogy bután pislogok, amiért mégis a kezembe adta.
-Úgy értettem, fogok egy taxit, én sem vagyok olyan állapotban, hogy vezessek.
Ahogy látom, hogy a táskájában matat, valamiért az jut eszembe, hogy a kocsikulcsát keresi, amivel üldözőbe veheti a vontatókat, Azonnal el is kapom a csuklóját, és rá is szólok.
-Hé...
Majd a csörömpölésre elhallgatok. Na igen. ezek szerint elfelejtettem, hogy a telefonom, és a pohár víz amiben tartom abban a kezemben volt. Lenézek rá lesújtva, ahogy most már nem csak pocsolyában, de üvegszilánkok közt is fekszik, és immár egy kijelző csere is ráfér. Ez a nap csak ad és ad.
-Szóval...Szerintem nem a legjobb ötlet ittasan odamenned. Csak azért nem hívták ki a rendőrséget, mert nem gondolták, hogy itt vagy a kocsmában. Ha viszont magadtól mész oda, kapsz egy ittas vezetést is, a következő könyvedben meg Josie börtönszerelméről írhatsz.
Észreveszem, hogy még mindig fogom, ezért elengedem, és gyorsan leguggolok előtte a telefonomért.
-Nincs térerőm...de itt lakok két sarokra. Ha gondolod vezetékesről hívok neked egy taxit, és aztán holnap elmehetsz a kocsiért.

Azért egész jól kijött a dologból. Meg a bárból is egyben. Ami lássuk be, elég nagy mázli. - felelem tőlem telhető gúnyossággal, mielőtt a kezébe nyomnám a piát. A taxi említésére meg sem rezzenek, csak keresem tovább a telefonomat, amit valószínűleg odabent hagytam, mikor lefotóztam Leto urat a rajongói körében. Amikor viszont elkapja a kezem, megmerevedem és csak bámulok rá néhány pillanatig. Eddig fel sem tűnt, hogy mit szorongatott a kezében, de most, hogy a járdán csattant szét a nagy üvegpohár, beterítve mindkettőnk lábát vízzel, megnézem magamnak jobban is. - Rendes leszek és nem lépek rá... se a lábára. - pillantok fel rá sűrű szempilláim alól egy sunyi szájhúzással, ami akár még mosoly is lehetne. Valamiért nem húzom el azonnal a kezem, előbb meghallgatom, mit is akar pontosan. Hitetlenkedve nézek rá, ahogy visszakapom a kezem is, és ahogy leguggol előttem, most először lenézek rá. - nem inkább biztatnod kellene? ebből is lehetne egy szaftos cikk.- és csak itt esik le, mit is mondott Josieról. - Te olvasol Zetta Goldmant? Nocsak! Ez is szakmai ártalom, gondolom.
Megvárom még feláll és csak azután veszem el tőle a whiskys üveget. Inni akarok, de érzem, hogy a szervezetem egész mást szeretne. Kiegyezünk egy köztes megoldásban. Nem hajítom el, csak visszaadom neki. - Jólvan, Jared, mutasd az utat! Ideje eltűnnöm szem elől. - sóhajtom piás hangon, amire nem vagyok valami büszke.

-Na igen... - Felelem, a csuklómat masszírozva közben. - Bár kifelé menet mindenki ötöst adott, szerintem azt hiszik randizunk. Ráadásul JL szingli, szóval reggelre érdekes álhír lesz ebből.
A hangsúlyomból mondjuk kitalálhatja, hogy csak ugratom. Nos.,..az ötösökkel mindenképpen. A pletyka...hát az megtörténhet, bár egy minimális utánajárással bárki megmondja, hogy a másik sztár a közelben sem volt.
-Ó? Eddig eszembe sem jutott, hogy rálépne, inkább arra számítottam, hogy savat köp rá, ami lyukat mar az aszfaltba miután elpárologtatta szegény Döncit.
Aztán megrázom a fejem. Biztatni...az kéne még. A stopposlányt felbérelni is elég hülye ötlet volt, igaz nem számítottam rá, hogy ez lesz belőle, de akkor is. Utálnám, ha börtönbe kerülne...olyan unalmas lenne az élet nyaranta aztán. Még az is lehet, hogy becsempésznék neki egy reszelőt egy anélkül is kétségbevonható gasztronómiai élményekkel kecsegtető tortában.
-Hmmm...mi? Te most komolyan harmadik személyben beszéltél magadról? - Kérdezek vissza, hogy eltereljem a figyelmét az eredeti kérdéséről, és, hogy tovább se kelljen válaszolni inkább meghúzom az üveget gyorsan én is. Úgy tűnik még mindig edzett a májam, hisz én nem érzékenyülök el ettől a valamitől úgy, mint Zetta korábban, csak a nyelem ered meg jobban:
-Az első regény talán, de aztán rákaptam. Minden könyvedből árad egy fajta beteg humorérzék, amit nem tudok megunni.
Majdnem megkérdezem, miért szólít állandóan Jared-nek, esetleg szeretné, ha vele andalogna most sötétedés után ezen a kimondottan rossz környéken, vagy ilyesmi, de aztán felmerül bennem, hogy igazából arról lehet szó, hogy vele ellentétben nekem nincs a "homlokomra írva" a nevem. Nos ez van. Jobb is, ha ismeretlen tettest perel be...bár ki tudja, lehet nem tervez ilyesmit, és megelégszik azzal, ha bocsánatot kérek, és felgyújtja a lakásom.
-Amúgy dohányzol?