Mindenki meg van győződve róla, hogy egy rosszéletű nő vagyok, aki valószínűleg egy ideje már saját, szerteágazó szexuális tapasztalatai alapján írja a könyveit. Nem tévednek olyan nagyot, bár szerintem kurvára nem rossz az életem. Mindig is szerettem élni, és ebbe ugyanúgy beletartozik egy jó whisky, akár a nap kellős közepén, mint az, hogy meztelenül hajtok végig a lassan 50 éves kabriómban a Sunset Boulevardon. Amíg házas voltam, -7 hosszú évig- viszonylag visszafogottan buliztam, és csak nagyon ritkán gabalyodtam bele egy-egy szép nőbe, akiket, becsületemre szóljon, mindig meg akartam osztani a férjemmel. Eleinte még mindenkinek tetszett a dolog, de később ezt is úgy tálalta valami szaros kis bulvárlap, mintha én lennék a sátán ribanca, a férjem pedig az ártatlan áldozatom. Nem számít. A könyveim továbbra is az eladási listák tetején tanyáznak, és azt hiszem, az emberek még a sok lehúzás ellenére is kedvelnek. Gondolom, mert őszinte vagyok, bevállalós, és egy kicsit nagyszájú. Mert nem félek baszdmegelni egy könyvbemutatón, mert simán elküldöm a lesifotóst az anyjába és a személyeskedő megjegyzésekre is mosolyogva tudok vállat vonni. Már ha épp olyan a hangulatom. De az is előfordulhat, hogy pózolok a paparazzonak, anyázok a személyeskedő riporternek és dívaként viselkedem a kvázi pornográf könyvem bemutatóján; többezer dolláros ruhában, sejtelmesen mosolyogva olvasom fel, hogyan jut a csúcsra két magánytól szenvedő nő egy hosszú munkanap végén.  Mert ez is én vagyok és nem fogok változni, csak azért, mert nem csak a szomszédaim tudják, kivel kefélek.  
Az igazság az, hogy nem sok ember van a világon, akinek kicsit is adok a véleményére. A testvérem talán az egyetlen, akiére minden körülmények között.  
Néha igénylem a magányt, ami azt jelenti, hogy képes vagyok egy-két hétre totálisan eltűnni szem elől. Ilyenkor macinaciban zabálom a chipset az ágyban és vagy sikerül összehoznom egy jó könyvet, vagy csak felszedek pár kilót, de az biztos, hogy mocskosul jól esik, ha nem kell embert látnom egy ideig.
Máskor viszont rendesen irtózom a magánytól. Képes vagyok minden este eljárni, a barátaim és a bátyám nyakán lógni napi szinten és őrületbe kergetni akárkit.
Sokszor megkapom, hogy szeszélyes vagyok, kiszámíthatatlan, és hogy nem tudom, mikor kell kussolni. Azt hiszem, ez mind igaz rám. De emellett szerintem jó a humorom, nem vagyok segghülye, és nehéz unatkozni mellettem.  Ha elhiszed, ha nem, nekem mindenhogy megfelel. Igazából így is leszarom, meg úgy is.


Josie érzéki sóhajjal hanyatlott a párnák közé, ahogy  Mark matató ujjai a combjai közé férkőztek. - Akarlak! - sóhajtotta reszketeg hangon, ahogy keze a férfiére simult, az ölébe húzva azt.  Ennél több biztatásra nem is volt szüks....

Picsába! nagyjából huszadjára ugrok neki ennek az elbaszott jelenetnek, de sehogy sem jó. El kell végre fogadnom, hogy Mark akkor sem dugná meg ezt a hülye plázaribit, ha ő lenne az egyetlen nő a bolygón. Bármennyire is szeretnék a rajongók kedvére tenni, ez kurvára nem fog összejönni. Előkapom a telefonom és pötyögök egy sms-t a bátyónak. "szted Mark megfektetné Josiet a rablás utáni estén, amíg vigyáz rá?" Felállok és csinálok egy kávét, hátha az majd segít gondolkodni, de az íróasztalhoz  valahogy már egy üveg Johnnyval sétálok vissza, a kávét meg hagyom a pulton elhűlni. Meg sem várva a tesó válaszát kijelölök vagy tíz oldalnyi szöveget és nagyjából két másodperc gondolkodás után kitörlöm a picsába. - Na, így! - megkönnyebbülten felsóhajtok és meghúzom a whiskys üveget.  De mi a francot fogok leadni a szerkesztőnek holnap reggel?

...

A telefonom pittyegésére ébredek hajnali fél hatkor. Kedvenc, pacsirta alkatú bátyám írt választ, de meg sem nézem. A kurvára másnapos kettőslátásom csak annyira elég, hogy az időt leolvassam a kijelzőről. KURVAÉLETBE!!! Eltámolygok a tusolóig, és fél órával később már a gép előtt ülve próbálom kitalálni, mi a faszt csináljon Mark, ha már megkettyinteni nem hajlandó azt a ribanc Josiet? Elvégre három óra múlva jelenésem van a szerkesztőmnél a legújabb könyvem mintájával.

...

"Ez egyszerűen zseniális, Zee! Alig várom, hogy az egészet egyben olvashassam!... "  csak egy szemet vagyok hajlandó kinyitni, hogy elolvassam Zach lelkendező emailjének első sorát, aztán visszabújok a takarók alá és magamhoz ölelek egy kecses ívben hozzám dörgölöző forró testet. Arcomat a nyakába temetem, és halkan szusszanok egyet. - maradsz még egy kicsit, Sweety? Űzd el a másnaposságomat, kérlek! -  ezzel ujjaim csiklandozva végigsimítanak a dereka karcsú vonalán, mielőtt hasra fordítom és ráfekszem. Írni ráérek később is.

- Mr. Wayett épp tárgyal.  Kérem, foglaljon egy időpontot, vagy hagyjon neki üzenetet!  - Inkább várok. Úgyis van időm, amíg ki nem találom, hogy oldjam meg a kövi feladatot a Tedd rendbe az életed feladatgyűjteményben.

Több, mint 10 év után költöztem haza New Yorkba, és nem azért, mert a szülővárosom hazahív, hanem mert itt találom a családom és barátaim azon kicsiny csoportját, akiket olyan rég nem láttam már, hogy most hajlandó vagyok egy-két óránál tovább is elviselni őket. Ami még fontosabb, reményeim szerint ők is ugyanígy vannak ezzel. Szinte menekülve jöttem el Los Angelesből, mindössze pár bőröndnyi ruhát és a gépemet hozva magammal. Kellett egy hely, ahol összeszedhetem magam és elkezdhetek megint az írásra koncentrálni. Valamiért úgy gondoltam, a régi, ismerős város jobban megfelel erre a célra, mint egy ismeretlen hely, de tévedtem. Amióta csak ideértem, nem tudok úgy bebaszni, seggre esni, szivárványt hányi, vagy simán csak felszedni valakit, hogy azt le ne fotózza valaki. Komolyan mondom, ha tehetném, kikaparnám a szemét a kis sunyi paparazzónak, de azt egyelőre még bünteti a törvény.
Vagy egy órán át sóhajtozom egy kényelmetlen kis széken, szanaszét dobálva ennek az elcseszett szennylapnak a nyomtatásban is megjelent számait, de annyira gyűlölök várni, hogy ez egy ledolgozott műszaknak tűnik lassan. Nem, mintha életemben egyszer is végigdolgoztam volna egy rendes műszakot, de ez most nem számít. - Kiscsillag! -  A legalább 18 éves, titkárnőnek is túl butácska recepciós lány felém fordul, és kérdőn rám mereszti üresen csillogó, óceánkék tekintetét.  - Mondja meg Mr. Wayettnek, hogy most még hajlandó vagyok jó áron megvenni ezt a szemédombot, de miután tönkrementek, ami nem lesz soká, ezt megígérem, csak azért fogom szinte ingyen megvenni, hogy utána legálisan felgyújthassam a picsába. Feljegyezte, Melody, vagy mondjam el lassabban és érthetőbben? - Elveszem előle a papírt, és műkarmai közül kikapva a tollat lefirkantok egy nevet és egy telefonszámot. - A kis paparazzónak pedig, aki az erkélyemre pofátlankodva fotózgat, üzenem, hogy készítse a seggét a böriélményre. Szebb napokat! -
Hogy mennyire gondolom komolyan, amiket mérgemben mondtam az előbb, az majd kiderül, de a bosszúálló énem kicsit kihúzta most magát és nem lesz könnyű visszagyömöszölni a dobozába. Mindenesetre jól fog most jönni egy pohár whisky. Vagy egy üveggel, ha el akarom felejteni ezt a kínos kis kirohanást.