A lesifotók és álhírek kiskirálya egy álhír szereplője lesz... ez szinte bibliai magasság lassan. - felelem kuncogva. Talán nem tudja, de ritka az az álhír, vagy bulvárkép, ami igazán ki tud hozni a sodromból. Ez jó eséllyel nem olyasmi lesz. Legfeljebb pár instaposztot tudok elképzelni, ami nagyjából három lájkot tud. Abból is az egyik anyué.

Dönci? - röviden felnevetek, de aztán el is komolyodom megint. - A sárkány képességeimet nem mutogatom akárkinek. - megvonom a vállam, aztán egy korty és egy hülye kérdés után visszaadom neki az üveget. - Megtehetem. Úgyis totál őrültnek tart a legtöbb ember. Eggyel több, vagy kevesebb már nem számít.- nyelek egyet, ahogy nagyot kortyol az italból, de tudom, hogy vétek lenne újabb körrel próbálkozni. Így is érzem, hogy a orrnehéz lettem, és nagyon igyekeznem kell, hogy ne essek arcra. - Egyelek meg! Hát miért nem jöttél autogramot kérni az előbb? - kérdezem vigyorogva, olyan hangon, mintha egy gyerekhez beszélnék, miközben megsimogatom a vállát.

Nem tudom,mire véljem a kérdését, de mintha kitalálná a gondolataimat. Vetek rá egy oldalpillantást, aztán megvonom a vállamat. - Csak, ha sokat iszom. Vagy ha egész éjjel dolgozom. De éjjel inkább... - elhallgatok és megrázom a fejem. - Figyelj! máris túl sokat mondtam, és a lakásodra tartok, pedig még a nevedet sem tudom. Örökre Jared maradsz mostmár?

-Ha szeretnéd, örömmel dedikálok neked egy példányt a Dirt-ből. - Vágok vissza picit morogva, és vigyorogva egyben. Ki gondolta volna, hogy ez a kettő működik együtt? Aztán viszont megjátszott sértettséggel ráncolom a homlokom, ahogy kinevet.
-Miért, te hogy neveznél el egy Samsung telefont? Azt ne mond, hogy Samunak...meg ezt se, hogy sehogy. Nem veszem be.
Már éppen ellenkeznék, hogy én nem tartom őrültnek, legfeljebb egy picit túl vakmerőnek, de ahogy hozzámér elakad a hangom, és én is megveregetem a vállát a másik kezemmel. Csak remélem, hogy ezzel tudom leplezni enyhe zavarom, amit ez a téma kivált belőlem. Bár a vörösebb vonásaimra éppen az alkohol is lehet a magyarázat könnyedén.
-Fiatal még az este...és egyébként is, otthon tartom a könyveim, szóval ki tudja, lehet hátszó szándékkal viszlek oda.
Elhallgatok egy rövid időre, majd nagyon halkan hozzáteszem:
-Mondjuk, tényleg örülnék, ha dedikálnád...
Közben megérkezünk a borzasztóan magas bérházhoz, ahol az én lakásom is található, a huszadik emeleten. Szerencsére van lift. Amíg kinyitom előtte az ajtót a bejárati ajtó üvegének tükröződésében őt nézem, és úgy döntök, talán nem kell aggódnom azért, hogy leégeti ezt az épületet. Ha meg mégis, elvileg úgyis esni fog nemsokára.
-Na...ha már belekezdtél, mond, mi szokott ihletet adni éjszakánként? -Szegezem neki, természetesen csak azért, hogy húzzam az időt, de sajnos abból van még bőven, hisz a lift sem fél pillanat alatt ér le hozzánk. - Dan Lockley...A Dan teljes név, nem becézés, szóval elég azt írni majd az idézésre. Csak ön után.
Kinyitom előtte a liftet is, majd beszállok mellé a szűk helyre, és megint meghúzom a whiskey-t.

Majd beállok a sorba, ha meglesz a saját példányom. - felelem vállat vonogatva, aztán jót nevetek a telefonos megjegyzésén. - Sehogy sem hívom őket, ugyanis heti egy-kettőt simán elhagyok. Jobb, ha nem kötődöm hozzájuk. -

Nem volt célom zavarba hozni, de kicsit, mintha mégis sikerült volna az érintéssel. Bár egész ügyesen leplezi, én azért látom rajta. Nem igazán tudom hová tenni a dolgot, hiszen én csak a pénzforrás vagyok számára. Igaz, az a pénzforrás, akivel most szemtől szemben kell beszélgetnie; érintésközelben van, nem pedig bokrok mögött bújkál, és háztetőkön szobrozik, hogy egy jó képet lőjön az erkélyemről.

Hogy mi a véleményem arról, hogy egy órás ismerkedés után máris a lakására tartok, azt inkább jobb, ha nem hallja senki, így ezt a dolgot is inkább vicceskedéssel ütöm el. - Amíg nem a vesémet akarod kivenni, addig nem aggódom komolyabban a hátsó szándékaid miatt. - hogy komolyan szeretne -e dedikáltatni, az majd úgyis hamarosan kiderül, én jelenleg nem aggódom ilyesmi miatt. Tényleg csak egy gyors taxi kellene, hogy ne legyen időm azon gondolkodni, vajon miért is kellene nekem haza sietnem.  

A bérház, ahová tartunk, nem tűnik barátságtalan helynek, bár a lift érkezésére szinte egy örökkévalóságig várakozunk. A kérdésére nem válaszolok azonnal. Inkább az üveg után nyúlok, és a kezei közül kiszabadítva mégis csak iszom egyet, mielőtt végre bemutatkozhatunk egymásnak rendesen. - Dan... nem gondoltam volna, hogy ezt mondom egyszer, de örülök, hogy végre személyesen is megismertelek. - belépek a liftbe és végigmérem őt, ahogy belép mellém, mielőtt visszaadom neki az üveget. Megvárom, még iszik, és csak aztán szólalok meg.  - Most, hogy ismerjük egymást, azt hiszem, illene szólnom, hogy az összes szájfényem a te szádon van lassan. - jegyzem meg vigyorogva, majd még hozzáteszem.  - Én a helyedben hagynám... Szerintem neked jobban áll, mint nekem.

-Ó, szóval csak a kocsidnak adsz nevet? Várjunk! Véletlenül hagyod el őket? Én meg már azt hittem azért, hogy a lesifotósok ne tudjanak lenyomozni...vagy mindig kidobod miután beszéltél a dealereddel.
Kissé hadarósra sikerül a vége mert...rádöbbenek, hogy lehet jobb nem szóba hozni az autóját, ilyen közel a lakásomhoz, ami tele van olyan cuccokkal, amikből egy kezdő, vagy középhaladó Batwoman simán fel tudna szerelkezni arra, hogy bosszút álljon a vontatókon. Szerencsére rendet raktam, ha minden igaz, szóval legfeljebb egy-két sokkoló heverhet az asztalon. Ragyogó...
-Egek...se fotóznom nem szabad, se vesézni...tudom, hogy én kezdtem az ittas vezetés betiltásával, de egek már!
Halványan mosolygok rá, ahogy megjegyzi, hogy örül, hogy személyesen is találkozunk, bár azéért a szemem sarkából figyelek a túlzottan is kartávolságon belül lévő üvegre, amivel remekül kupán vághatna...Legalábbis amíg be nem szállunk a szűk liftbe. Aztán kis híján félrenyelem a kortyot, és köhögni kezdek.
-Oké...először is, néztél már tükörbe? Semmi sem áll nekem jobban mint neked. Talán a körszakáll, de lehet az sem. Másodszor...hmm....epres?
Körbenyalom az ajkaim, és próbálom kitalálni milyen ízű a szájfény de...igazából eddig sem éreztem semmit, és most sem. Vajon túl nyilvánvaló, hogy csak a reakciójára vagyok kíváncsi?
-És harmadszor, most olyan, mintha csókolóztunk volna.
Nem veszem le róla a szemeim, igaz, valamiért kissé úgy érzem, képtelen vagyok rá. Furcsa, de mintha éreznék valamiféle vibrálást kettőnk között, és nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez nem csak az alkohol műve. Fogalmam sincs, mit művelnék, ha nem állna meg a lift, és szállna be hirtelen Ms.Stevens a 10-ről. Elfordulok Zetta-tól, és köszönök az idős h9ölgynek, aki nyilván hazafelé tart a 16. emeletre a szokásos kártyapartyról. Így még szűkösebb a hely, és hirtelen elcsendesül a liftakna...2 szint után már a hölgy is megunja a csacsogást, és a telefonját kezdi nyomkodni. Nagyon lassan érünk fel, és szinte egy örökkévalóság ahogy kilép mellőlünk, és becsukódik mögötte az ajtó.

A kocsimnak mindig. Ő családtag. - azt már nem teszem hozzá, hogy elég elcseszett ez a család már úgy is, hogy autók nem számítanak bele, de így még inkább olyasmi, amiről hosszan lehetne cikkezni...vagy cikizni. Mindegy.

- Lehetnél kicsit kreatívabb, és megláthatnád, mi mindent nem tiltottam meg. - vonom fel kihívóan a szemöldökömet, de aztán be is zárom ezt az ajtót gyorsan, és viccesen meglököm kicsit.

A liftbe szállva picit megzavar a szűkös tér és a férfi illata, ami a whiskyével keveredve szinte zavarba ejtő testi reakciókat indít be nálam. Az, hogy megveregetem a hátát, mikor köhögni kezd, csak egy egyszerű emberi gesztus, ebben még nincs semmi extra, de amikor a bók hallatán rendesen elpirulok, akkor már érzem, hogy valami nincs rendben. - Málnás. - felelem kurtán, miközben a tekintetem az ajka és mögötte lévő fal között ugrál. Az ajkamba harapva el is mosolyodom, ahogy a csókolózásról is említést tesz, de ez már egyáltalán nem zavart mosoly. Sokkal inkább huncut, kicsit talán kihívó is.

Igazából hihetetlen, de épp a legjobbkor lép a liftbe a maga olcsó brandy-, macska- és halálszagával. A pillanat, még ezzel együtt sem akar ellillanni, inkább mintha várakozna, reménykedve, hogy ez csak egy átmeneti akadály. Köszönök én is a néninek, aztán a kezem, anélkül, hogy odanéznék, a piás üveget keresi. Nem izgat, mit gondol rólam, ha megkapom, iszom egyet, és még meg is nézem, mennyi van még az üvegben. A lift gyér világítása alig szűrődik át a sötét folyadékon, de én még ezt sem tekintem intő jelnek. Iszom még egy kicsit, aztán cukin integetek a néninek, amikor végre, -sajnos a szagát hátrahagyva- kilép a liftből. - Azt tudtad, hogy 10 ilyen macskás néniből legalább kettő notórius szerencsejátékos? - kérdezem vigyorogva, ahogy bezáródik a liftajtó a néni mögött és újra csak ketten vagyunk. Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk.

-Ó...nem kerülte el a figyelmem ne aggódj...Ami azt illeti, másra sem tudok gondolni.
Kissé komolytalan hangon adtam elő ezt, bár őszintén szólva nehezen tudnám megmondani, hogy most éppen egymás vérét szívjuk, vagy flörtölünk-e, és, hogy mivel rólunk van szó, van-e bármi a különbség a kettő közt?
Furcsa, hogy bár sokat dolgozom együtt sztárokkal, sosem láttam őket igazán embernek. Biológiailag persze, de eddig mindegyikük olyan érinthetetlen volt, olyan..elvont vagy mi. Mintha felette állna az alantas emberiségnek. Zetta nem, és az, ahogy mosolyog rám, sőt, el is pirul...? Annyira meglepően normális a hírnevéhez képest, hogy hirtelen nem is tudom mit gondoljak...AZT kivéve. Az nem vicc volt.
-Ezt Brit tudósok derítették ki? - Kérdem vidám hangon, és felé fordulok. Csiga lassan indul meg a lift, miközben újra meglátom magam a szemének tükrében, és újra elakad a szavam, pont, mint az előbb. Ahogy azt is látom megcsillanni barna íriszeiben, ahogy kialszik egy pillanatra a vörös led, majd újra kigyullad, és 17-re vált.
-Tudod...
sosem fog kiderülni mit akartam mondani. A kérdés, vagy mondat elvész abban az álomszerű ködben, ami miatt azt sem tudom, pontosan mi történik a következő másodpercben, és hogy került a kezem az arcára, a karom a dereka köré, és persze a szám az ő szájára. Mire újra rendelkezem valami kontrollal, vagy legalábbis éntudattal, már egy hosszúra nyúló csókot próbálok elmélyíteni a velem szemben álló gyönyörű és veszélyes nőszeméllyel, és ha hagyja, akkor csak a 20. emeletre való megérkezésünket jelző sípolásra eresztem el, és lépek el tőle.
-Khmm....szóval...erre...
Kissé még könnyűnek érzem magam, szinte súlytalannak,a hogy egyetlen folyékony mozdulattal bedugom a kulcsot a zárba, és feltárom a nő előtt a lakásom, ahol így estefelé természetesen sötét van már, és a bejárati ajtó folyosója sem világítja meg jobban. Rengeteg gépezet sziluettje látható a falakon elhelyezett tárolókon, de jelenleg én sem tudnám megmondani mik ezek, a vezetékes telefont leszámítva, amiért nyúl a kezem, miután felkapcsoltam a légkondit.
-Egy...kávét esetleg?

Ahogy a néni kiszáll, mintha minden érzékem megkönnyebbülne. A szag persze nem távozik vele együtt, de ezen olyan könnyű lenne segíteni! El is mélázom kicsit és elképzelem a meglepetést Dan arcán, ha odahajolnék a nyakához, csak, hogy beszívjam kicsit az illatát.  Megrázom a fejem, és... ó,igen, válaszolni illene valamit, ha már kérdeznek, nem igaz?
- Nem tudom. De pont úgy hangzik. - vonom meg mosolyogva a vállaimat és ahogy felém fordul akaratlanul is sóhajtok egyet.
Fogalmam sincs mit kellene tudnom, de nem is izgat. A testem mellett lógatott üveg szép lassan kicsúszik a kezemből, ahogy egymásra nézünk, és meg mernék esküdni, hogy csörömpöl is picit a lift padlóján, de valahogy nem jut el a tudatomig. Csak annyit tudok, hogy eltart néhány pillanatig, mire rájövök, mi történik, és mikor ez megtörténik, a tenyerem gyakorlatilag automatikusan csattan a férfi arcán. De meg is bánom azonnal, és ha ennyivel sikerült volna elijesztenem, azonnal két kézzel nyúlok az arca után és magamhoz rántom egy rendes csókra. Ez már könnyen lehetséges, hogy kitart, míg a lift felér velünk a huszadik emeletre. A kis sípolásra szinte szó szerint szétrebbenünk, és én diszkréten törölgetem le a szájfény maradványait az arcomról.
- Milyen.. barátságos... - jegyzem meg a sötét lakásba lépve szinte rögtön, és várom, hogy világosság gyúljon, de ehelyett csak a légkondi hűvös fuvallatát érzem, szinte azonnal. A telefonért nyúl; hallom, ahogy a kagylóból kiszűrődik a mély sípolás. Szabad a vonal. Mintha nem is én tenném, megint mozdul a kezem, és közelebb lépve hozzá a kagylóra fonódik, és visszarakja a helyére. Nem magyarázkodom. Egyébként sem szokásom, de most nem is tudnék mit mondani. Inkább visszakérdezek. - Fagyi nincs? - Továbbra is ott állok, hozzá egészen közel, és a sötétben is a tekintetét keresem. - Egyébként nem kérek. -

Rosszallóan mordulok fel, és hajolok hátra, miután ad egy ötöst az arcomnak, de arra nem hagy időt, hogy el is eresszem. Nagyon meggyőzően érvel amellett, hogy hagyjam figyelmen kívül a kis közjátékot, és gyorsan igazat adok neki. A szétröppenésünk után már el is felejtem, és a nyíló ajtó helyett őt nézem, hátam a lift falának döntve.
-És tényleg málnás.
Ellököm magam, és megindulok, őszintén meglepődve azon, mi ropog a talpam alatt. Nem lehetek a helyzet magaslatán, mert az üvegcserepek közé dobok egy random bankjegyet, a takarítónéninek.
-Hmm? Ó...reggel levertem a lámpát, és még nem volt időm kicserélni az égőt. De legalább nem látod a rendetlenséget.
A következő művelet eléggé zavaros, és bonyolult. Egyrészt, próbálom betartani az ígéretem, másrészt, igyekszem nem feltűnően olyan lassan felemelni a kagylót, mint egy szabadnapos lajhár álmában. Természetesen semmilyen ellenállásba nem ütközik, a keze, ahogy az enyémet visszatolja.
-Egy pillanatra már féltem, hogy hagysz tárcsázni... - Vallom be, aztán felé fordulok, és most rajtam a sor, hogy két kezem közé fogjam az arcát, és nagy lendülettel teleportáljam magunkat az előszobából nyíló konyhába, ahol Zetta háta célirányosan a hűtő ajtajához feszül, miközben újra vadul ostromlom az ajkait. Egyik kezem felfelé tapogat, és amíg a másik a hajába túr, ez a fagyasztó ajtaját keresi, és amint sikerült kinyitnia, kissé el is húzódom tőle, de tényleg csak egy leheletnyire. Suttogva beszélek hozzá, úgy, hogy nem csak hallja, de érzi is a szám mozgását.
-Van egy fél epres álom jégkrémdoboz még...

Látom rajta, hogy szívesen reagálna a pofonra is, ha nem tenném meg azt a szívességet mindkettőnknek, hogy elterelem gyorsan a figyelmét. A csók... bódító. Találóbb kifejezés most nem jut eszembe. Még másodpercekkel később is alig kapok levegőt, úgyhogy nem próbálkozom elmés válasszal a megjegyzésére. Egyékbént sem nagyon tudnék mit mondani. A málna a kedvencem. Ez van.  A lift padlóján otthagyott üvegcserepekkel nem is foglalkozom, sem pedig az erős alkoholszaggal. Legalább elnyomja a macskás néni szagát. Azért meg akárki hálás lehetne.

A sötét lakás a legtöbb nőben talán megpöcccintené a vészcsengőt, de engem nem zavar. Picit fura, hogy csak a város ablakokon beáramló fényei világítják meg a lakást. Annyit épp látok, amennyire szükség van. - ha csak rendetlenség, az nem izgat. - vonom meg a vállam, majd intézkedem a telefon ügyében. Nem. Most még nem lesz szükség arra a taxira. Elmosolyodom a megjegyzésén és amikor felém fordul, beharapom az alsó ajkam, ahogy felpillantok rá.  - Tudtad, hogy nem fogom hagyni. - rázom meg egész picit a fejem.

Azt nem tudom, hogy ő kezdeményezi az újabb érintkezést, vagy én, de az már egészen mindegy is. Mire észbe kapok, már a konyhában vagyunk. Testemet egyszerre milliónyi impulzus éri. A hűtő hideg fémje és Dan forró teste közé szorulva viszonzom a mámorítóan heves csókot míg a kezeim szégyentelenül keresgélik a rést a pajzson. A meztelen bőrét akarom érinteni, és csak akkor állok meg egy pillanatra, mikor elhúzódik kicsit.  - Jó lesz... - sóhajtom a férfi ajkai közé, majd egy határozott mozdulattal becsapom a fagyó ajtaját és rámosolygok az ajkaira. - Kicsit későbbre. -  kezeim megtalálják végre trikója szegélyét, és az oldalain felfelé simogatva gyűrik fel maguk előtt az anyagot, mielőtt lehúznám róla. Most, hogy picit elszakadtak egymástól az ajkaink, az arcára simul a tenyerem és hüvelykujjam az ajkait érinti egy pillanatra, míg megnézem magamnak. Nyelek egyet és kicsit oldalra döntöm a fejem.  - Ez a mi titkunk lesz, ugye? -  azt hiszem, ez csak az önuralmam utolsó rúgása volt; kurvára mindegy, hogy mit mond majd, és hogyan, ma este őt akarom.

+18

-Majd reggel meglátod... - Jegyzem meg kissé szemtelenkedve, és önbizalmat sugározva magamból, ami egyben válasz is lehet a következő kérdésére. Valóban volt egy sejtésem, hogy nem ragaszkodik a lakásomban lévő telefonhoz, és megfelelt volna neki valamelyik utcai telefonfülke is, ezt azonban már nincs türelmem szavakkal elmondani, és lehetőségem sem.
rossz belegondolni abba, mennyire ideges lesz a főszerkesztő, amiért nem fog soha semmit megtudni erről tőlem, és ezért mekkora bajba keverhet egy ilyen szédítő csók, aminek a hatása alatt egy gondolatot sem fecsérlek arra, hogy megfontoljam, mielőtt rávágom a választ:
-Nem osztozkodom.
Határozott kijelentésem után két kézzel markolok a fenekébe, ha már a fagyasztóajtót ilyen előzékenyen visszacsukta, és a konyhapultra ültetem fel. Újra birtokba veszem az ajkait, és a tarkója a fali szekrénynek nyomódik, míg én két kézzel gombolom ki a fekete ingét, mint a villám, anélkül, hogy kárt tennék a  gombokban. A vegyvédelmi oktatást tartó tiszt talán most kétszeresen is büszke lenne rám, igaz annak a védőfelszerelésnek a gombjaihoz képest ezt kioldani sötétben csukott szemmel gyerekjáték. Ahogy szabadabban lélegezhetnek a melltartói nem is várok tovább, és lejjebb húzva őket markolok mindkettőre egyszerre, csókjaimmal pedig elkezdek lefelé haladni a nyakáig.
-Soha senki sem tudja meg, hogy itt voltál egész éjjel ígérem. - Teszem hozzá még kuncogva. - Vagy, hogy tegezőviszonyban vagy egy magamfajtával...

+18

Reggel... na persze. Ritkán maradok reggelig bárhol is, de persze ez attól is nagyban függ, hogy kiről van szó, és hogy mennyire vagyok józan...vagy épp ittas. De ezzel most semmi humorom foglalkozni. Épp elég ittas vagyok hozzá, hogy könnyedén elhesseggessem a gondolatot, és hát a szitu sem épp olyan, ami túl sok teret hagy a gondolkodásra.

A pillantásom tele van vágyakozással, ahogy Danre nézek, és bár fogalmam sincs, hogy komolyan gondolja-e, jelen pillanatban ez se érdekel különösebben. Semmi sem igazából. Csak a pillanat van, és a puha ajkak, amik úgy csókolnak, hogy attól még a lélegzetem is elakad. Combjaim a csípőjére szorítanak, míg a kezeim újabb felfedező útra indulnak a testén, Mire megszabadít az ingemtől, már szinte minden szabad bőrfelületet körbesimogattak. Hosszan sóhajtva döntöm megint oldalra a fejem, hogy Dan jobban a nyakamhoz férjen, miközben ujjaim az övével kezdenek matatni. - Az is elég, ha nem lesz belőle címlapsztori. -  felelem két sóhaj között, és egy apró mozdulattal kigombolom a nadrágját. - És nem lesz home video sem.. -  bár korábban kifejezetten izgatónak találtam, ha egy kamera is volt a játékban, mára ez az izgalom inkább félelemmé alakult, azt hiszem, teljesen érthető okokból. A csókok viszont gyorsan feledtetik velem a villanásnyi gyanakvást, meg úgy általában minden mást is. Kivéve, hogy már szabad az út a nadrágjába.  Simogató ujjaim kínzó érzékiséggel találnak utat az alsónadrágba, aztán elégedetten belemosolygok a sötétségbe.

+18

Képtelen vagyok betelni azzal, ahogy pusztán két szemének csillogása beragyogja a nagyon is gyéren kivilágított konyhámat, és azzal, ahogy szinte magára ránt, alig valamivel gyorsabban, mint ahogy én vetem bele magam ebbe.
-Te komolyan a munkámról akarsz most beszélgetni? - vágok vissza amíg a két kezem lesimít az oldalán, és a combjaira téved, hogy először a nadrágja felett simítsak végig a lábain fel és le, fel és le, majd megpróbáljam megszabadítani ettől a módfelett fölösleges ruhadarabtól.
-Nyugi bébi, ha ma este kamerát látok, én fogom összetörni.
Ha sikerült megszabadítani a nadrágtól, a csípőjére markolok két kézzel, hogy a konyhabútor szélére húzzam, közel hozzám. Had érezze, mennyire komolyan gondolom azt, hogy az égvilágon semmivel sincs kedvem foglalkozni már azon kívül, amit most csinálunk. Gondolkodni ráérek később is.

Olyan szürreálisan érzéki ez az egész helyzet, hogy minden sejtem, minden idegvégződésem zizeg, bizsereg a férfi érintéseitől. Az ajkamba harapok és elnyomok egy sóhajt, mielőtt felelnék a pimaszkodásra. - egyáltalán nem beszélni akarok! - reszketeg hangom alig hallható, mégis van benne valami határozottság; amíg dumál, nem tud csókolni, és amíg nem csókol..nos az elvesztegetett lehetőség. Utálom az elvesztegetett lehetőségeket!
Mikor rájövök, mire készül, kiszállok a nadrágjából és két tenyeremmel megtámasztom magam a pulton. Megemelem a fenekem egy kicsit, majd hagyom, hogy lehúzza rólam a szűk farmert. Közben végig őt figyelem. Kicsit kábán végigsimítok az egyik karján, ahogy megfeszülnek rajta az izmok, aztán felnézek rá és elmosolyodom. - mikor is lett belőled az én hős lovagom? - kérdezem, de a tervezett kuncogás helyett csak egy halk nyögés hagyja el az ajkaimat, ahogy az öléhez húz. Most nem szorítom a lábaim közé, inkább szélesebbre tárom a combjaimat, és újra a testére simogatok két kézzel. Finomkodás nélkül csúsztatom tenyereimet az oldalán át a derekára, onnan pedig a nadrág alá simogatva a fenekére. A nyakába hajolok és finom bőrét a fogaim közé véve megharapom kicsit, majd rögtön utána egy csókot is adok rá, miközben a feneke alá tolom az alsójával együtt a nadrágját is. Apró, nedves kis puszikkal haladok felfelé a nyakán, az arcán át az ajkai felé,de út közben többször is a bőrébe sóhajtok, csak azért, hogy aztán beszívhassam bódítóan férfias illatát.

+18

-Már akartam is mondani, hogy túl sokat dumálsz... Ujjaim durván a hajába túrnak a tarkója mögött, és így rántom magamhoz a sokadik szenvedélyes csókra az után, hogy végre megszabadultunk csaknem minden ruhától. Ami még mindig rajtunk csimpaszkodik annak már nincs jelentősége, érzem selymes bőrét hozzám simulni, és még ebben a forróságban is borzasztóan kellemes teste melege, ahogy egyre szorosabban ölelem őt magamhoz. Ahogy újra megérint egész testem megremeg, főleg az a bizonyos izmom, és így már aztán végképp egyértelmű, mennyire kívánom ezt az intelligens, és gyönyörű nőt, aki ráadásul tiltott gyümölcs is, én pedig részeg vagyok. Meg sem próbálok ellenállni a kísértésnek, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amikor már fölösleges külön emlegetni minket. Ahogy ez megtörténik csukott szemekkel sóhajtok az ajkaira, és kicsit enyhítek a szorításomon.
-Azt hiszem...épp most...
Újra az ajkaira hajolok, elhallgattatva mindkettőnket, és az egyetlen nesz a konyhabútor pultjának ritmikus nyikorgása marad, egyre nagyobb tempóban.

Ééén? - csak ennyi méltatlankodásra futja, mielőtt elhallgattat a csókjával, én pedig hülye lennék tiltakozni. Semmire sem vágyom jobban, mint az érintésére. Mindenhol érezni akarom, és ezért meg is teszek mindent. Hozzá simulok, ölelem kézzel-lábbal, és addig csókolom szenvedélyesen, amíg csak hagyja. Érzem, mennyire odavan, és bár kedvelem az efféle játékokat, most eszemben sincs megvárakoztatni. Én is legalább annyira akarom ezt, mint ő és amikor végre elmerülünk egymásban, arcom az övéhez szorítom és a fülébe sóhajtok. - de mennyire! -
Az ajkai közé sóhajtom a gyönyör skálájának minden hangját, és még az sem zavar, hogy a konyhapult kánont nyikorog alattam, velem.
Minden idegvégződésem lángol a gyönyörtől; még a megváltó kielégülést követően is csak pillanatokra vagyok képes elszakadni az ajkaitól, hogy pihegve-sóhajtozva a fülébe súgjam: mutasd, merre az ágy! - azt nem mondom, és remélem, nem is kell, hogy nem kívánok a saját lábamon menni. Azokat most csak arra használom, hogy Dan combjaira kulcsolva kapaszkodjak. Kisimítok egy izzadságtól nedves hajtincset a homlokából, mielőtt átölelem a nyakát is, és újra az ajkaira tapadva nehezítem a navigálást. Ha elindulunk, azért még épp idejében nyúlok vissza a hűtő ajtóért, és megkapaszkodva benne megálljt parancsolok. - úgy döntöttem, rólad fogom megenni a jégkrémet. - lehelem az ajkaira vigyorogva, és vakon kitapogatom azt a nyomorul dobozt, mielőtt a hálóba indulnánk.

+18

Halkan pihegve állok karcsú, és mégis meglepő erővel marasztaló lábai közt, és az arcát simogatva nézek mélyen a szemeibe. Zetta Goldman... kicsit olyan, mintha muszáj lenne minél többet érintenem őt, csókolnom az ajkait, és harapdálni selymes bőrét,  hogy elhiggyem tényleg itt van, és nem csak valami részeg lázálom ez az egész.
-Csak utánad!
A kijelentés után még határozottabban ölelem magamhoz, és elmozdulok a pulttól vele együtt, hogy aztán pucér hátát a háló felé irányítsam. Vele egyszerre mozdul előre a fejem, hogy fél úton találkozzunk, és kezdetét vegye egy újabb hosszas, és ádáz nyelvbirkózás, mely harc során rengeteg csörömpölő valami esik áldozatul. egész biztos, hogy legalább egy széket sikerül véletlenül felrúgni, pedig reggel még olyan rend volt itt.
-Alul van tejszínhab is...meg talán egy kis csokiöntet... - Suttogom a nyakába gondolkodás nélkül, és hagyom, hogy magához vegyen mindent, amíg én a nyakát szívom. Egy idő után úgy döntök, túl könnyű dolga van, és fogaim nem jelentenek elég zavaró tényezőt a tejszínhab keresésében, és egyik kezem kettőnk közé furakszik, hogy újra elkezdjem legérzékenyebb pontjain ingerelni.
-Nos...egészségedre....
Abban a pillanatban, hogy megtalált mindent már viszem is magammal. A háló ajtaját úgy rúgom be, hogy az őrmester is csak elismerően bólintana, a bent lévők pedig ijedtükben eldobnák minden fegyverük, a szomszédaimról nem is beszélve...



Másnap délben már kezd kissé zsibbadni a karom, ezért fészkelődök kicsit, és megsimogatom a vállamon fekvő fejhez tartozó hajzuhatagot, és csukott szemmel homlokon is puszilom mielőtt aludnék tovább.
Lassan kezdek csak magamhoz térni, és a jelenlegi helyzet miatt gyorsan megrohamoznak az éjszaka emlékei, mintegy magyarázatként a szokottnál zsúfoltabb fekhelyre, és arra, miért vagyok ragadós, és fagyi illatú. Mosolyogva fordulok a jobb vállam felé, és szájon puszilom Zetta-t, és őt nézve várom, hogy ő is felébredjen, bármeddig is tart.
Időközben sötétítő a függönyök ellenére is jóval világosabb lett a lakásomban, és bár a nap sugarai nem jutnak be közvetlenül, immár szemmel is kivehető mennyire katonás rendet tartok ebben a szobában, leszámítva az üres jégkrémes dobozt, ami a földön hever, meg a két pár cipőt a szoba közepén. A falakon több polc, és tartókonzol is helyet kapott. Rengeteg működő, és szerelésre váró drón pihen itt, és persze a töltőállomásaik is ott vannak a falon, a számítógépem mellett. A hatalmas monitor fölött akad pár kép is. Ott díszelegnek a szüleim, és egy csoportkép az osztagomról a kiképzés alatt, illetve egy másik már Irakban, egy ökörködősebb napon. Az ember azt hihetné, valami strandon készült, ha nem lenne mindenki hátán egy gépfegyver, még a félmeztelen srácokén is. Végül a késgyűjteményem is ott csillog a gép melletti falon. 16 különböző méretű szúróeszköz, szépen elrendezve. A legtöbb igazi, de például akad ott egy elf tőr is a Gyűrűk Urából, meg persze sima nevetségesen nagy díszes Anime kés. Megfordul a fejemben, hogy lehet jobb lenne ezt eltakarni valamivel, mielőtt Zetta magához tér, és tömeggyilkosnak néz...

Fogalmam sincs, mi mindent sikerül leverni, felborítani, kiönteni a konyhában, de őszintén szólva nem is igazán érdekel. A konyha amúgy sem az én terepem, kivéve ilyen esetekben. Az itt tartózkodásom most határozottan üdítő volt, de most, hogy kellően feldúltuk a helyet, ideje távozni. Csak még előbb a fagyi!
Eltart egy ideig, mire megszerzem, és akkor a tejszínhabról még nem is esett szó! Nem olyan egyszerű ám bármit is megtalálni, ha közben minden lehetséges módon igyekeznek elterelni a figyelmed. Míg a fagyi után kutatok vakon, Dan birtokba veszi megint a testem. Kicsit meglep, de egyáltalán nem bánom. Sóhajtok egy nagyot és az államat a vállán megtámasztva kaparom elő a mélyhűtőből a fagyit, amit aztán azon hidegében a karjához nyomok és felfelé csúsztatom a forró bőrén, hogy a kapaszkodással elfoglalt kezembe vehessem. Közben a nyakába csókolok, majd az ajkaira, de még ez sem akadályozza meg abban, hogy most az ujjaival próbáljon újabb sóhajokat kicsalni belőlem. Ez is remekül megy neki, erről meg is kapja a visszajelzést hamar. - a csokiban túl sok a kalória... - lehelem az ajkaira vigyorogva, és miután a teszínhabot is megtaláltam, már indulhatunk is a hálóba. Bár még mindig ittas vagyok, kár lenne azzal áltatnom magam, hogy mindezt az ital hatására teszem. Közel sem. Azért teszem, mert rohadtul élvezem, és az előző menetből kiindulva, ennél csak még jobban fogom, ami ezután következik. A világért ki nem hagynám!

Csak lassan, és nagyon nehezen térek magamhoz. Eper fagyi. Ez az első dolog, ami eljut a tudatomig (ha nem számítjuk, azt a csak sejtett puszit, amit Dan valószínűleg ébresztésnek szánt). A szimatom sosem téved, ha fagyiról van szó. Még félálomban sem. - kinél van az epres fagyi?- dünnyögöm álmos hangon, ahogy felé fordítom a fejem és orromat a férfi bőréhez nyomva belélegzem a fagyiéval keveredő illatát. - tudom-tudom... elfogyott. - rásóhajtok a mellkasára és nagy nehezen kinyitom a szemem. Körbepásztázom a szobát, ahogy a szemem a fókuszt keresgéli, és bár először a késgyűjteményen akad meg a szemem, nem ez az, ami magamhoz térít.
Kissé kótyagos fejjel ülök fel igazság szerint a ruháimat keresném, de a tekintetem még mindig a falakra tapad. - a drónozás a hobbid is, vagy csak a kéretlen rómeózást váltják ki? - kérdezem végül egy egészen éber pillantást vetve rá. A ruháimat nem itt fogom megtalálni, a takaró pedig az ágy másik oldalán lehet valahol, így meztelenül csúszom le az ágyról elindulok megkeresni a fürdőt. - Nem tudom, mennyi lehet az idő, de biztos, hogy már lennem kellene valahol... máshol. Hívsz nekem egy taxit, amíg én letusolok? - már az ajtóból fordulok csak vissza felé egy pillanatra, aztán megyek is, csak a szemem sarkából pillantva be a felfordult konyhába. Az éjszaka hirtelen megrohamozó emlékeire nagyon jót fog tenni egy jó hideg zuhany.

Dünnyögésére csak nevetek, és kisimítom kócos tincseit az arcából, amíg ő egyedül is kinyomozza, az epres álom rejtélyét. És nem is tart neki sokáig, nem hiába krimi író a csaj!
-Ó hát....inkább amolyan szakmai ártalom. Sokat kellett foglalkoznom velük egy időben, és úgy rajtam maradt. És persze veszettül cukik.  
És ha már cukinál tartunk, inkább megtartom magamnak azt a megjegyzést, hogy testközelből sokkal édesebb reggel mint...bizonyos sajtó beszámolt róla. De igaz ami igaz, meglepő mennyire normális ahhoz a halálos iramban főgonoszhoz képest, amilyennek elhíreszteli őt....bizonyos sajtó. elképzelhető, hogy ebből még problémánk lesz...?
Ugyanakkor az, ahogy felpattan, és a fürdő felé evakuálja magát kissé túlságosan is ismerős. Sóhajtok egyet távolodó feszes popója láttán, még egyszer elkapom a tekintetét, és bólintok. Taxi...jobban belegondolva épp ideje lenne, hisz megígértem neki...fél nappal ezelőtt. ahogy kinyílik a csap, nyúlok is a kagylóért.
Pár perccel, és egészen pontosan 0 centnyi telefonszámlával később nyílik a zuhanykabin, és átölelem Zetta testét hátulról. Nem tudom ez mennyire jó ötlet, de a történtek után nem szeretnék neki egérutat hagyni, ha nem muszáj.
-Mit szólnál...
Kezdek bele, és a nyakába csókolok.
-..Ha Taxi helyett pizzát rendelnék?

Egy pillanatig úgy érzem, fel tudnám cseszni magam azon, hogy halál nyugodtan fogadja a szúrkálódó kérdést, és lazán megdob kora reggel egy olyan válasszal, amin kénytelen vagyok elgondolkodni. - úgy érted, már azelőtt is, hogy celebekre vadásztál? Tudod mit? ne mondd el, majd költök hozzá egy jó sztorit. - igen, ez lerázás akar lenni, bár őszintén szólva nagyon kíváncsi vagyok. Főleg, hogy van egy erős tippem is, de úgy érzem, ha most nem lépek le, akkor itt ragadok és az hiba lenne. Vagy legalábbis olyasmi, amit később már sehogy sem tudnék megmagyarázni magamnak.
Hogy ezekkel a gondolatokkal a fürdőbe vonulva miért nem zárom magamra az ajtót, az már örök rejtély marad, főleg, hogy azt sem tudom, van-e kulcs a zárban.
A hidegvizes zuhany persze nem opció. A langyos víz is túl hideg most, de ebből már nem engedek. Hagyom, hogy végigfolyjon rajtam a frissítő hőmérsékletű víz, majd elfordítom a csapot és a forró víz alatt behunyt szemmel állva próbálom rendezni a gondolataimat, mielőtt megpróbálnám megkeresni a legkevésbé férfias illatú tusfürdőt. Dan illatát épp lemosni próbálom magamról, nem pedig egész napra magamra ölteni.

Ezekről azonban hirtelen meg is feledkezem, mikor a kabinajtó kinyílik, és újra Dan teste simul az enyémhez. Ismerős érzés, ahogy a karjai a testemre fonódnak, és ismerős a gyengeség is, ami szétáramlik bennem, abban a pillanatban, ahogy megérint. Nemet akarok mondani, de ehelyett, csak sóhajtok egyet és hátradöntöm kicsit a fejem, hogy vethessek egy pillantást az arcára, míg a kezeim az övére simítom. - Legyen taco és sült krumpli...akkor megfontolom... - sóhajtom szándékosan olyan halkan, hogy a zubogó víz szinte elnyomja a hangom. De nem kell találgatnia a válaszomat illetően, mert megfordulok és a mellkasára simítva két tenyeremet felnézek rá nagy kutyuli szemekkel. - volt valami a fagyiban, vagy csak túladagoltam? - azt már nem kérdezem meg, hogy vele miért nem ez a helyzet? Miért érzem úgy, hogy nem volt elég az egész éjszaka sem, miközben tudom, hogy már itt sem kellene lennem? És miért nem érdekel eléggé a válasz, ha helyette megkaphatom a csókját? Nem tudom, mindenesetre egy jó csókra gyorsan benevezek, lesz, ami lesz.

-Ezt azt jelenti, benne leszek a következő könyvedben? Ezazzzzzzz! - a lekesedésem valódi, még ha kissé túltolt is. Afelől viszont aligha lehet kétsége, hogy meg fogom tudni, ha így lesz. Van ugyanis egy elég magas polc, a sarokban felakasztott Drón alkatrészek felett, ahol könyvek sorakoznak, és a regények felén bizony az ő neve szerepel.
A zuhanyból már nem olyan jó a kilátás ezekre a művekre, valami másra viszont abszolút ideális. A nyakába puszilok, ahogy érzem, hogy teste hozzám simul, és minden létező módon érezteti velem, hogy ő is akarja ezt az egészet. Még józanul is.
-Sosem ettem még Taco-t, de legyen. A sült krumpli mondjuk nyerő mindenképp.
a kérdésre, hogy mi volt abban a fagyiban egy újabb csók a válasz a nyakszirtjére először, majd még egy, és még egy, egyre felfelé haladva, és aztán ajkam a füléhez ér, mielőtt érzékien bele súgnám:
-Cukor mindenképpen. Annál jobban semmi sem okoz állítólag függőséget.
Megint egyszerre indulok meg vele hogy ajkaink félúton találkozzanak. a forró vízsugarat a falnak irányítom, hogy a hátát ne a hideg csempéhez nyomjam, miközben őt csókolom, aztán magamhoz ölelve emelem őt meg, és szorítom, nehogy megszökhessen tőlem...
-Meg...mosod...a hátam?


-Rendben, akkor 2 Taco-t kérek erre a címre, 3 adag sült krumplival. Köszönöm!
Telefonálás közben megtörlöm a hajam, aztán kinyitom a szekrényem, és átnyújtok belőle egy szürke, "Army" feliratú pólót a mögöttem törülköző nőnek, mielőtt találomra magamnak is kiválasztanék valamit.
-Fél óra és itt lesz. Szóval érdekel honnan jött a drón dolog, vagy már megvan a fejedben egy izgi titkos ügynök a következő regényed gyilkosának?

Talán... - ahogy hátrapillantok rá, ennyi még belefér, de aztán már tényleg eltűnök a szeme elől, igaz, nem sokáig.
- Te melyik bolygóról jöttél? - kérdezem őszinte meglepettséggel, ami ki is rajzolódik az arcomra egy pillanatra, de a csókjai nem hagynak soká gondolkodni. Aprókat sóhajtva simogatok fel a testén, és mire a fülemhez érnek az ajkai, ujjaim a hajába túrnak, és a tarkója mögött találkoznak a másik kezem ujjaival. - csak egyvalami. - hogy demonstráljam, mire gondolok, és hogy kiűzzem a többi, kéretlen gondolatot a fejemből, addig csókolom, amíg szusszal bírja, majd összekulcsolom a lábaimat a fenekén és erősen magamhoz szorítom, amíg egy újabb csókkal próbálja elvenni az eszem. Valószínűleg még nem tudja, hogy ezen már túl vagyunk, de nem is bánom, jó most így. Egyenesen tökéletes. - ha te is az enyémet... - sóhajtom az ajkaira a választ, mielőtt még berekeszteném egy időre a beszélgetést egyéb sürgető teendők okán.

...
-Szóval bevállaltad a tacót, E.T.? - kérdezem vigyorogva, mikor leteszi a telefont, és magamra húzom a pólót, anélkül, hogy rendesen megnézném, mi áll rajta. - Most épp van egy üres fél órám. Mesélj! Aztán talán elmondom, én mire gondoltam. - kisétálok a hűtőhöz, kiveszek egy üveg vizet, és visszasétálok a szobába ügyet sem vetve a konyhában uralkodó rendetlenségre. Csak a nappaliban lévő tükörbe pillantva fedezem fel, hogy Armys pólót kaptam, így a sejtéseim már az előtt beigazolódni látszik, hogy Dan bármit is mondana. Vagy mielőtt meglátnám a késgyűjteménytől nem messze lévő képeket a falon. Nyelek egyet, aztán megfordulok, és leülök az ágy szélére. Nagyot kortyolok a vízből, amit aztán felé nyújtok, és kíváncsian várom a katonamesét.

Halványan mosolygok rá a vállam felett, és amíg leteszem a kagylót, a másik kezem mutató ujját kinyújtom felé. Aztán követem is vele, ahogy a konyha felé megy, és kissé felvonom az egyik szemöldököm.
-Látom te is azt vallod, hogy ahol szeretkeztél már minden szobában, ott otthon vagy?
Mondjuk kicsit furcsa. Egyszerre halál laza ez a nő, és tényleg úgy csinál, mintha itt lakna, de ugyanakkor ahogy visszatért a konyhából valami szokatlant is látok rajta. Mintha..megszeppent volna? Nem tudtam, hogy ilyenre is képes, de aztán lehet csak rosszul látom, végül is egy napja sem ismerem még.
Megállok előtte, és elveszem tőle az üveget, hogy kiigyam ami maradt benne. Látszik rajtam, hogy kikívánkozik belőlem valami, és végül nem is tudom megállni a dolgot.
-Én este...tényleg bedobtam azt, hogy most olyan mintha csókolóztunk volna? Egyébként nem ér, neked sokkal jobban áll az a póló mint nekem valaha.
Leülök mellé az ágyra, úgy, hogy lábaink összeérnek, és vállam is az övének döntöm, mielőtt felé fordulnék.
-Valójában nincs benne semmi rendkívüli. Egyetemre szerettem volna járni, de az ősimnek annyi tartozása volt, hogy a bankban a parkolási díjat is előre kérték, szóval gondoltam egyet, és bevonultam a seregbe. A hadviselés első szabálya, hogy a legjobb fegyverek sem érnek semmit, ha nem tudod használni őket, és amikor kiderült, hogy tudok windows-t telepíteni hirtelen én kaptam meg először minden új játékot, és nekem kellett betanítani mindenkit. Dizzy ott például egy leselejtezett felderítő drón...
Rámutatok egy sötétzöld, tüskékkel ellátott, elég gonosz kinézetű gépre, ami most békésen alszik a töltőjén. Aztán visszahúzom a kezem, és ezzel a mozdulattal át is karolom Zetta vállait.
-Szóval..ennyi...Irakban egy csomót repkedtem velük, itthon meg unalmas volt nélkülük hát vettem párat. Mondtam, hogy nem nagy cucc...

Elvigyorodom, ahogy felé fordulva belököm a lábammal a hűtő ajtaját és a szobába indulok. - és azt is, hogy ha a fagyid nekem adtad, akkor a vizedet is megihatom. Ez alap. - Megvonom a vállam és némi nézelődés után lehuppanok az ágyra. Kíváncsian nézek rá, és nem csak azért, mert képes meginni az összes megmaradt hideg vizet, de azért is, mert látom, hogy mondana valamit. Mikor kiderül, mi az, elnevetem magam. - nem hiszem, hogy ilyen szöveggel fel lehetne szedni. Hacsak nem én szedtelek fel téged. Egy ilyen szöveg ellenére is... - felelem elgondolkodva, aztán lenézek a pólóra, és átölelem magam. - Akkor azt hiszem, le is nyúlom. Bejön a színe. - meg az illata is, de ezt nem hangoztatom inkább. Amúgy is kicsit komolyabb témára terelődik a szó. Nem, mintha túlságosan komolyra venném a figurát, főleg, miután átöleli a vállam is. - Lehúztál... mennyit is? öt évet? szóval lehúztál egy ötöst odaát, csak, hogy pucér celebeket fotózhass féllegálisan?- megrázom a fejem, aztán valahogy elszakítom a pillantásom az övétől. - nagyon fura fazon vagy, ugye tudod? más feleséget keres, mikor hazaszabadul, te meg játékszereket? - Mosolyogva rázom meg a fejem, aztán valamiért úgy érzem, muszáj elrontanom a pillanatot, mielőtt még túl... idillivé válik ez az egész. - Kellett volna neked egy rossz házasság, akkor talán nem tárolnál pucér fotókat rólam a gépeden. - jegyzem meg fintorogva, aztán felkelek az ágyról és nagy nehezen elindulok...valamerre.

-Micsoda illemszabályokat tanulok itt ma...Bár logikusnak hangzik.
Már megint úgy vigyorgok rá. Nem tudom, mi ütött belém. Próbálom kordában tartani a dolgot, de a megjegyzés, hogy ő szedett fel engem...hát nem mondom. Ezek után nagyon nehéz lesz megőrizni a szerénységem attól tartok.
-Ideális...remekül tudod álcázni magad a párnáim közt így.
Egyébként valóban hasonlít a huzat színe a pólóéra. Nem valami élénk, vagy változatos, de nekem pont jó így. Aztán ahogy ülök mellette csak hallgatom beszélni, és könnyed csacsogása valami elképesztően leköt. Jóformán semmi idő nem telik el...vagy inkább semminek tűnik az a következő pár perc, amíg fel nem áll mellőlem.
-Igazából 8 év. Kiképzéssel együtt mondjuk. De jó társaságban voltam, szóval alig tűnt 29-nek. egyébként ugye tudod, hogy kétszer emlegetted a házasságot egy percen belül?
A végét viccnek szánom, de azért nem teljesen őszinte a mosolyom. Nehéz eldönteni, hogy gyűrűt vár tőlem, vagy ezzel a dumával akar elijeszteni, de valamiért az utóbbira voksolok. Lassan fel is állok én is, ahogy Zetta tanácstalanul téblábol gyök kettővel, és megérintem a karját.
-Nem csak képet, videót is. Szeretnéd látni? A versenyszámodra különösen büszke vagyok...igaz majdnem a nyakam törtem.

Holnap majd matekozunk kicsit, ha gondolod. - a gúnyolódó kis mosolyomhoz még egy kacsintás is jár, bár fogalmam sincs, hogy ezzel javítok, vagy csak rontok a helyzeten. Mindenesetre Dan úgy vigyorog rám, hogy erősen kétlem, hogy bármi rosszat mondtam volna, pedig a sorozatos kisebb-nagyobb beszólásokra előbb-utóbb mindenki reagál, és nem is mindenki a legjobban. De ez a pasi olyan cukin vigyorog,mint egy kiskölyök. Kedvem lenne megcsípni az arcát, de ezt most nyilván nem teszem. Az annyira nem illene a helyzethez...

- Aha, ez remek ötlet. Aztán a végén még kispárnának nézel és ... - nem fejezem be a mondatot, csak legyintek inkább és hagyom,hogy ő beszéljen. Úgyis úgy volt, hogy ő mesél. Nem tudom, miért érzem úgy, hogy mindenbe bele kell kötnöm, és mindent el kell viccelnem, de azt hiszem van bennem egy kis félelem. Egy egyéjszakás kaladtól az ember nem vár el túlzott komolyságot. Még akkor sem, ha közben az éjszakából délután lett valahogy és még mindig itt dekkolok a pasi lakásán. Ennek ellenére persze érdeklődve figyelek minden szavára, és aprókat bólogatok, hogy jelezzem, értem is, nem csak hallom. Még akkor is bólogatok, mikor az orrom alá dörgöli egy kérdés formájában, hogy túl sokat karattyolok a házasságról. Mit gondolhat, miért teszek ilyet? Már csak az hiányzik, hogy valami férjvadászós cikk legyen ebből! A válaszomat már csak azután kapja meg, hogy elhúzódtam tőle. - Erről írok újabban. Meg a rossz férjekről. - vonom meg a vállam, ahogy ott hagyom, és elindulok a késgyűjtemény irányába. Amikor megérint azért megtorpanok és bizonytalankodva felé fordulok. Csak pár pillanatot adok magamnak, hogy elvesszek picit a tekintetében, aztán habozva bár, de bólintok. - Aztán kitörlöm mindet a picsába, ami nem művészi. Na? hogy hangzik? - várakozón nézek rá, aztán a székére, jelezve, hogy igazából ez már nem is kérdés.