Sam egyhatvanöt magas, mosolyalbum álarc mögé bújtatott méregzsák. Legkisebb három testvér közül, úgyhogy szüksége is volt világéletében a temperamentumra. Ébredéskor ne szólj hozzá, nem fogja hallani, és illetlenség eltakarni előtte a szádat, mert ilyenkor szájról olvas, egészen addig a pillantig, míg a hallókészülékét be nem teszi. Jeleléssel folyékonyan kommunikál a mai napig, de hallókészülékkel már tökéletesen hall.
Úgy körülbelül az első pillanatban levágós róla, hogy meleg, néha bőven rá is játszik. Csak a színpadon képes megzabolázni magát - sose vallaná be szemtől szemben, de nagyon elhivatott a szakmája iránt.
Hisztis, és hamar megsértődik, de a barátaiért körülbelül mindenre kapható.
Nagyon könnyen belezúg bárkibe, és hatalmas drámákat képes vágni, mikor nem talál viszonzásra - tudjátok, elő a fagyit, meg a Titanic DVD-t, és hadd szóljon!


A színészmesterség tanárom volt az első nagy szerelmem, akivel nem csak plátói értelemben szerettük egymást.
Nagyon nagyon szerelmes voltam belé, jézusom.
A professzor a lakására hívott, borral kínált, és a keze az enyémhez ért a sakktábla fölött, és úgy éreztem, villámcsapás ér minden egyes alkalommal.
Felkeltem, megkerültem a dohányzóasztalt, és valami ki-tudja-honnan-a-francból szerzett bátorsággal ültem az ölébe.
- Samuel, viselkedj. - mondta szelíden, de bezzeg cseppet sem volt ellenére, hogy végigcsókoljam a leheletfinom ráncokat az arcán, a szeme alatt. Csak akkor fogta le a kezemet, mikor megpróbáltam utat törni az inge alá.
Samuel, szólt rám finoman, mintha élvezné kimondani a nevemet, az s betű szisszen, az l pedig lágyan lógva marad a levegőben, és felkuncogva hajoltam az ajkára, hogy elcsípjem róla a saját nevemet.
- Simogass -  parancsoltam rá, és megragadtam a férfi kezeit, hogy a saját derekamra vonjam - simogass meg, mindenhol. Lassan.
- Ez fontos neked, ugye? - kérdezi a professzor, ahogy lassan végigsimít a ruhámomn.
- A bőrömet. - biggyesztem a számat gyerekes durcával, és magának húzom ki az ingem a nadrágból - Csináld. Érj hozzám.
Lágyan futtatja végig az ujjait a bőrömön, nem úgy, mint egy szerető, hanem mint egy tudós, érdeklődve, elgondolkodva.
- Fontos neked az érintés - úgy beszél, mint az óráin, lassan, halkan, tagoltan - megbízhatóbb számodra, mert a hallásod cserben hagyott.
- Most már jól hallok. - vágom rá, és megdermed a kezem a professzor testén - Ugyanúgy hallok, mint bárki más.
- Samuel, Sam.- szól rám csitítóan a professzor, két tenyerébe húzza az arcom, és olyan közelről néz rám nyugodt pillantásával, hogy csak egy félmozdulat kell ahhoz, hogy összeéérjen a szánk. - Tökéletes vagy. - ebbe beleremegtem, mert ez volt a kedvenc dolgom a világon, tökéletesnek érezni magamat, mikor TUDTAM, HOGY NEM VAGYOK AZ, hát nem hallok! De akkor lassan levette a szemüvegemet, és az asztalra tette, a felborult sakkbábuk mellé. - Gyere velem.
A hálószobában kivetetette velem a hallókészülékem, nem hallottam semmit sem, csak derengett a fény az ablakon át, és csak az érintésre hagyatkozhattam, semmi másra. A bőr, a férfi bőre az enyémhez ért, lassan, finoman hámozott ki a ruháimból, az ölében ültem, és forró volt a teste.
Ez nekem az első, mutogattam jelelve neki, és a férfi értette, ezt is értette, úgy gondoltam, ő bármit megértene, amit mondani próbálok neki. Elkapta a kezem, belecsókolt a tenyerembe, majd a saját torkára húzta az ujjaim, hogy az érintésen át hallhassam elégedett nyögését.
A világ elolvadt, egyik élvezetből sodródtam a másikba, aztán beleájultam a karjaiba, és hagytam, hogy a professzor álomba cirógasson.
A tenyerem a férfi szívére fektettem, az arcomat a nyakába fúrtam.
Így akartam mindig hallani, ahogy dobog a szíve.
Ahogy lélegzik.

Ez a kapcsolat felőlem ítéletnapig is eltarthatott volna, de csak évekig tartott, és fél évvel ezelőtt vége lett, és akkor azt hittem, megpusztulok helyben. Fú gyerekek, kikúrt drámát vágtam le, tudjátok, fetrengtem a padlón és üvöltve bőgtem, gondoltam is rá, milyen jól nézne ki ez a színpadon valami drámai musicalben.
Gondolatban már meséltem is volna Marának, hogy mi történt, vagy felhívtam volna, hogy menjünk valami búfelejtő piálós partyba MOST, de akkor eszembe jutott valami apróság.
Nevezetesen, hogy nyolc hónapja nem láttam a legjobb barátnőm, mert LELÉPETT A BÁTYÁMMAL.  
Akkor azt hittem, felrúgom.
Mert hát értitek, a legjobb barátnőm, de értsétek LEGJOBB, erre fogja magát és megpattan a bátyámal, úgy, hogy NEM.IS. SZÓL.
A bátyámat leszarom, de tőle... Ez azért kibaszott nagy árulás.
Egyszer írtam neki. Egyetlenegyszer, de mivel baszott válaszolni, ezért utána kapásból és jó alaposan megsértődtem, és egyáltalán nem is foglalkoztam vele tovább.
Hülye ribanc. Egyszer úgyis visszajön, és akkor megkapja a fejberúgását, amire ezzel az akcióval önként jelentkezett.
Tudjátok, Mara volt amúgy a legelső barátom. Nem azért, hogy szentimentáliskodjak, vagy ilyesmi, de Marával ötévesen találkoztam először egy reklámforgatáson, és akkor még nem is beszéltem, csak jeleléssel.
Nem nagyon vonzotta a többieket ötévesen, hogy egy olyan gyerekkel játsszanak, aki nem is tud beszélni, és nem hallja, amit mondanak neki. De Mara szerint ez vicces volt, hogy mutogatok, és visszamutogatott, és az nagyon fura volt ez nekem, és a castingos meg kurvára nem foglalkozott ezzel az apró hiányosságommal, hanem odavolt, hogy milyen jól nézünk ki egymás mellett, úgyhogy nem tudom, láttátok-e azt a régi Nutella reklámot, ahol a fonott copfos kislány, meg a vigyorgó kékszemű kisfiú zabálja a nutelláskenyeret a játszótéri hintán, de na, azok mi vagyunk.
Az ember az ilyesmit nem felejti el, pláne, ha a lelke mélyén ilyen szentimentális láma, mint én vagyok.
Azt tudtam, hogy nem esik baja. A balfasz embereknek soha nem esik baja, és Mara is kijött eddig minden szarból, Lucas, a bátyám, meg pláne, de tudjátok, azért hiányzik nagyon, hogy megosszam vele, amik történnek körülöttem.
Ő mindenről tudott mindig.
Ő azt is tudta, mikor tizenkétévesen a Nyomorultakon rácrush-oltam a Mariust játszó srácra. Charlie-nak hívták, és komolyan úgy odavoltam érte, mint... Hát, mint egy tizenkétéves. Nyugi, Charlie rám sem nézett soha, egy pár kedves vállonveregetésen kívül, meg a kokikon kívül, amiket a fejem búbjára nyomott, és folyton öcskösnek hívott, és én akkor képzeletben hozzámentem feleségül.
Mara totál hülyének nézett, de akkor azért kurvára nem fűzött hozzá semmit, mikor évek múlva Charlie ELVETTE FELESÉGÜL MARA NŐVÉRÉT.
Dikk, hát értitek, ennek mi volt a valószínűsége? Hát a szívem összetört! Tizenhét voltam már pedig. Vagy ilyesmi.
Ők tehetnek mindenről, komolyan mondom, ez az egész átkozott família tehet róla, hogy azóta is csak az idősebb faszikra bírok ránézni.