Szerda tájékán hívtam fel a megadott számot és az említett név felől érdeklődtem. Most biztosra veszem, hogy jót röhögne rajtam drága barátom, mert azt egy percig sem említette, hogy milyen szolgáltatások igénybevételére lesz szükségem, hogy el is jussak a meglepetéséig. Egy pillanatig értetlenkedek, de aztán hamar leesik a tantusz és máris kapcsolok. Aznap aligha értem volna rá, ezért én magam mondtam egy időpontot, hogy legalább előre tudjon készülődni az illető is. Nevet nem árultam el, csak a szálloda címét és a szobát, amit ki fogok venni. Amennyiben viszont változna ez, időben tájékoztatom. Miután mindent tisztáztam, leteszem a telefonkagylót és kilépek a fülkéből. Csak nem fogok ilyesmit magántelefonszámról intézni… És ugyan sok SIM kártyám van, ilyesmire nem akartam elpocsékolni egyet. Bármikor jól jöhet még az az egy. Péntek este 11. Ezt az időt beszéltük meg, és szerencsére sikerült is pont azt a szobát lefoglalnom, amit említettem a vonal másik felén lévőnek. Egy kis ráfizetés szükséges volt ugyan, de semmi olyan, amibe belerokkannék. Nem a valódi nevemet és címemet adtam meg – miért is tenném -, és arra is figyeltem, hogy a kamerák se láthassák az arcomat. Nem véletlenül választottam ezt a helyet és ezt a bizonyos szobát. Pont félig vakfoltban van (az ajtó nem látszik sehonnan sem, csak a távoli túloldali kamerán), de még így is sapkában és szemüvegben sétáltam fel a szobáig, majd nyitottam ki az ajtót. Hoztam fel egy üveg minőségi édes vörösbort, két pohárral. Ha tényleg úgy gondolja Dominic, hogy számítsak meglepetésre és hogy még valamit ki is hozhatok ebből a találkából a későbbiekben. Tudja, hogy szeretem tanítani az embereket arra a… hogy is mondjam, mesterségre, amit csinálunk már évek óta. De ez nem ma kezdődne el. Egyelőre fel kell mérnem a terepet. És én most csak egy egyszerű kuncsaft vagyok, semmi több. Egyébként nem szoktam ilyen szolgáltatásokat igénybe venni. Nem is tudom, van abban valami különleges, ha valakit én magam tudok az ágyba csábítani, és a másik nem vár semmi ellenszolgáltatást cserébe. Így az az érzésem támad, hogy az igyekezeteimet megjutalmazzák. Nem sokkal 23:10 után hallom meg a koppanásokat az ajtón. Fél szemmel kipillantok az ablakon, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Szerencsére úgy találok mindent, ahogy lennie kell. Ekkor lépek igazán oda az ajtóhoz és fordítom el a kulcsot a zárban, majd nyitom ki. Szerintem egyszerre fagyunk le a nővel. Sok mindenre számítottam – nagyon sok mindenre -, de arra pont nem, hogy az egyik diákom fog egy ilyen helyzetben viszont fogadni. - Fable, te… gyere – rázom meg végül a fejemet és arrébb állok az ajtóból. Ha nem mozdulna meg, akkor még hozzáteszek egy szót. – Kérlek! – ezzel nyomatékosítva a mondandómat, amennyiben szükséges. - Fable, ez… hogy jutottál ide? – a hangomban nem számonkérés az, ami érezhető, sokkal inkább kíváncsiság. És egy kis sokk.