Össze szorítom a kezeimet a feje mellett ahogy figyelem és ajkaimat is összeszorítom. Ez fáj. Miért fáj ennyire? Nem jobbnak kéne lennie? Vagy nm könnyebbül meg a testem? Nem szabadulok kicsit sem a nyomástól? Miért terhel tovább?Zúgnak a fejemben a válaszai és mindegyik dühít és megint úgy érzem magam mint amikor vége lett a giminek.-Akkor mit gondoljak? Miért nem hagyod, hogy közelebb legyek? Akkor küldj el inkább, én soha nem tudok csak a barátod lenni és ezt baromira tudod te is.-végig közel maradok hozzá és az arcát figyelem sötét szemeimmel meg azt a kócos haját és azt az ártatlan tekintetét.-Mi nem csak barátok voltunk. Csak te se meg én sem fejeztük ki szavakban. Szóval ne akarjál engem "csak barátnak"-morgok ahogy megrándul a felső ajkam undorodva a kijelentéstől is, hogy én mint barát.-Miért? Magyarázd el miért? Csak úgy a semmibe nem tudok bízni.-fakadok ki ahogy figyelem és az álla alá nyúlok, hogy a szemeibe nézzek.-Ez így egyáltalán nem játszik Jace...-felelem majd ahogy aggodalmát fejezi ki megforgatom a szemeim.-Nem vagyok cukorból, embereket eszek reggelire, ne izgulj értem.-szusszanok ahogy lassan ellazulnak a karjaim és le nézek magunk közé majd lassan leengedem a kezeimet magam mellé ahogy hallgatom a továbbiakat.-Nem tudom mit akarsz...-rázom meg a fejemet.-De hülyeségeket ne beszélj nekem és ha még egyszer hazudsz...nem tudom mit csinálok veled....-morgok rá. Utálom ha hazudnak nekem. Michael próbálkozik de ő még csak egy taknyos kölyök akit idővel el fog érni egy verés szóval...Mindent elviselek, de ne hazudjanak nekem. Főleg azok ne akikben bízni próbálok...
Jogos az amit gond és jogos az is, ahogyan érez, egyszerűen én vagyok az idióta és én nem tudom meghozni a megfelelő döntést, mert sosem tudtam... nála nincs jó döntés, vele kapcsolatban csak az döntés létezik, miszerint magam mellett akarom tudni. Hiányzott és most is hiányozna. - Nem tudlak elküldeni... Sose tudtalak. - mondom neki őszintén, hogyan tudnám elküldeni az egyetlen embert, akibe valaha is igazán szerelmes voltam? Szükségem van rá, nagyon... Igaza van, mi sosem voltunk csak barátok... mi mindig többek voltunk és mindig is többek leszünk. De nem tudom, nem tudom olyan könnyen azt mondani, hogy Erick, Pola leukémiás, én díler vagyok és így élem az életem, nappal tisztességes bátyó, este pedig drogdíler. - Erick elég! - már nagyon rosszul érzem magam és szar ember vagyok, legszívesebben megölném magam. - Én őszinte vagyok, de adj nekem időt... nem akarok ezekről ilyen hirtelen beszélni, akkor legyen! - mondom neki, majd közelebb hajolok hozzá. - Vigyél el randizni, írogass nekem szép üzeneteket, éreztesd velem, hogy szeretsz és hódíts meg. - megadom magam, ha ezt akarja legyen, de megmaradunk a hagyományoknál, meg kell hódítania előbb, hogy az övé legyek.
-Baromira nem voltál őszinte!-morgok ismét.-Hazudtál valami kamu kapcsolattal és ez nem őszinteség. Ha nem mondod el hát nem mondod el oké, de ne találj ki faszságokat...-bököm mellkason majd pöckölöm meg az orrát.-Annyit változtam, hogy a hazudozókat kiszagolom ha akarom ha nem...-fújok egyet majd összefonom magam előtt a kezeimet és hallgatom a szavaimat.-Én is így gondoltam. Ha nem is egyeztél volna bele akkor is jöttél volna randizni...-mondom homlok ráncolva ahogy figyelem majd elmosolyodom.-Ne is akarj lerázni. Engem nem tudsz csak úgy leszedni magadról.-húzom ki magam ahogy figyelem sötét szemeimmel. Mindenkinek vannak hibái de tudhatná, hogy pont én nem fogom elítélni azért amilyen, hiszen saját magamon kívül csak a testvéreimet ítélem el akkor is csak azért ha az Aréna ellen fordulnak. Tudom, hogy milyen az az ítélet és én pont fölötte nem fogok. Sok mindent megéltem már, hiszen akkor kamaszok voltunk most már felnőttek vagyunk és elteltek az évek. De mindegy is...rá hagyom, ha ennyire akarja, de az elüldözést nem vagyok hajlandó elviselni. Addig zaklattam volna amíg nem jutok a bőre alá.-Engedtél szóval én is engedek...Ez pedig így már normálisabb ajánlat mint az előző.-mondom ahogy leengedem a kezeimet.-De azért ez hiányzott...-ismerem be ahogy kicsit vissza hajolok és finomabban ismét megcsókolom ajkait ahogy két kezem közé veszem arcát és finoman simogatom meg ujjaimmal majd elengedve támasztom a homlokomat az övének.-Hülye vagyok, és megállíthatatlan. Te is tudod.-suttogom és lassan elengedve arcát távolodok kicsit el és rá mosolygok.-Nah, gyere edd meg a sütidet aztán csavargunk még egy kicsit.-lépek el a faltól, hogy elengedjem és követhessem vissza a kávézóba.
Nem akarom olyan sokáig firtatni a dolgot, mert nem is lenne illendő, valóban nem voltam teljesen őszinte vele, de megvannak a magam indokai. Nem szeretem, ha valaki rám erőszakolja, hogy mondjak el olyat, amit nem szeretnék és ez alól ő sem kivétel, ha nem akarom elmondani, akkor nem is fogom. Csak felvonom a szemöldökömet. - Te se vagy őszinte, mert igenis kiakartál erőszakolni belőlem választ és nem fogadtad el, hogy nem akarom elmondani. - én is megpöckölöm az orrát, ha már ő is az enyémet és gyengéden mosolyodom el. Hiányzott, annyira hiányzott nekem, bár előbb találkoztunk volna, minden baj előtt. Tetszik, hogy ilyen magabiztos és csak figyelem őt mosolyogva, majd átkarolom a derekát, jó tudni, hogy végre megtehetem ezt. - Akkor maradj velem, ameddig csak lehetséges. - és nem csak a mai napra értem, hanem az elkövetkezendő időkre. Örülnék, ha végre mellettem lenne és együtt öregednénk meg, bár gyerekesen hangzik ez az egész, de... nekem mindig is rá volt szükségem és velem lesz, érzem. - Nekem is hiányzott. - mondom halkan a csók után, egyszerűen nem tudok betelni az érintésével és az ajkával, bárcsak sose venné el rólam a kezeit. Szeretem, ahogyan most néz rám és ahogyan most szól hozzám. - Csak legyél az enyém. - súgom neki halkan, majd nem engedem, hogy elhúzódjon, nekem nem kell a süti, inkább visszahúzom és mosolygok rá. - Ugye ez nem csak álom? - kérdezem kuncogva, miközben ölelem őt.
Megforgatom a szemeimet és laposan nézek rá miközben azt mondja, hogy nem vagyok őszinte.-Csak nem hittem neked mert sántított a dolog. Ezért nem hagytam csak úgy elszállni ezzel miért ne lennék őszinte?-kérdezek vissza finom mosollyal ahogy szemeit figyelem és eltűröm homlokából pár kósza tincsét.-Mindig visszatérek Jace. Valahogy mindig keresztezzük egymás útját.-mosolygok rá ahogy finoman megcirógatom az arcát és rá vigyorgok.-Tudom, hogy hiányzott ez vagyok én, és régen is szeretted.-puszilok az arcára majd a csók után engedném el de vissza húz mire pislogva figyelem majd finoman magamhoz ölelem hagyva, hogy még ragaszkodjon egy kicsit. Való igaz, hosszú idő telt el...ő is hiányzott nekem. Tényleg...-Mindig a tiéd voltam te kis nyomi.-simogatom meg az arcát, és finom homlok csókot adok neki majd finoman a homlokának döntöm az enyémet.-Ez nem álom...de ha gondolod megcsíplek olyan helyen amiről el fogod hinni, hogy nem álom.-mosolygok szélesen ahogy finoman simogatom.-De menjünk, rendben? Te mondtad, hogy nekem meg kell küzdenem érted.-nézek le rá és elvigyorodom.-Eddig nagyon úgy tűnik, hogy már rég megszereztelek.-kacsintok rá és halkan elnevetem magam heccelve őt ahogy figyelem sötét szemeimmel.-Vagy szólj ha tévedek.-vigyorodom el gonoszul, meg adva azért neki az egér utat bár Jacet nem kell félteni, ha szó csatáról van szó.
Lehet mindkettőnknek jobb lenne, ha most ezt a dolgot ennyiben hagynánk és nem vitatnánk tovább, mert kicsit máshogy látjuk a dolgot. Na nem mintha ezzel baj lenne, csak egyszerűen nem szeretnék erről tovább beszélni és szerintem ő sem igazán. Csak hagyjuk ennyiben, ez már most már nem is számít és egyáltalán nem is lényeges, hiszen végül kibújt a szög a zsákból és kiderültek a dolgok. - Inkább hagyjuk. - legyintek egyet és remélem, hogy ennyiben hagyjuk ezt a témát. Nem szeretnék már erről tovább beszélni, csak megszeretném élni ezeket a pillanatokat vele, csak vele. Lágy mosoly jelenik meg az arcomon, amikor azt mondja, hogy mindig visszatér hozzám és keresztezzük egymást útjait. Igaza van, mi talán tényleg arra születtünk, hogy együtt legyünk és talán nem járunk úgy, ahogyan abba a filmben. - Mert te hozzám tartozol és nem tudnál nélkülem élni. - öltöm ki rá játékosan a nyelvemet, miközben nagyon magabiztos leszek abban, amit mondok neki. Remélem ez nem csak most és nem csak így marad, hanem örökre. Szeretnék tényleg vele megöregedni. Aztán hát ő benne is ott van a magabiztosság és mondatára csak megforgatom a szemeimet. Azok a szavak pedig biztossá tettek a dolgomban... Mikor azt mondja, hogy ő mindig az enyém volt, elpirulok és nem tehetek róla, de... annyira szeretném, ha felvinne egy szobába és jól... na de, összeszedem magam. - Ne csípj meg te kis majom. - kuncogok, aztán már éppen készülnék mondani neki valamit a kis magabiztos mondataira, amikor meghallom, hogy csippan a telefonom. Gondolkodás nélkül nézem meg, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy örülök, hogy nem Pola az. Ő jól van. Roderick az... - Ne haragudj meg, de mennem kell. - mondom neki, majd gyorsan lehúzom egy csókra és hosszan megcsókolom, nyelvemmel a nyelvét táncra hívva és lépnék el mellette. - Na még egy utolsó csók. - lépek vissza, adok neki egy csókot és utána elsietek vissza a gymbe, majd a cuccaimmal elindulok Rod felé.
Figyelem sötét szemeimmel és elengedi a dolgot én pedig nem feszegetem tovább. Minek is feszegetem? De Jaceról van szó és ez feszíti bennem az érzést, hogy valami nincs itt rendben. Bár soha semmi nincs rendben igazán és ezt én is baromira tudom. Most mégis csak itt vagyok és élvezem, hogy a közelemben van. Hogy még mindig él az az az érzés közöttünk. Egyikünk sem felejtett el semmit és sokkal erősebb most már mint volt. Szavaira elvigyorodom és finoman simogatom az arcát.-Ezt nem is tagadom.-mondom válaszul a kijelentésére és végig szemeibe nézek. Elvigyorodom ahogy azt mondja ne csípjem meg és egyszerűen jó érzés, hogy kicsit bosszanthatom, de közben látom rajta, hogy nagyon is élvezi a helyzetét. Figyelem sötét szemeimmel és finoman simogatom derekát ahogy várom a reakciót mert valamit tartogat nekem de hirtelen megszólal a telefonja. Hirtelen érzem a feszülést aztán az engedést én pedig csak kíváncsian figyelek miközben kicsit ellépek tőle. Azt mondja mennie kell én pedig pislogok párat. Persze választ nem tudok adni, mert egyből az ajkaimnak esik én pedig engedek. Még azt se tudom meg kérdezni mi ilyen sietős hirtelen de talán jobb is ha nem faggatózok. Csak figyelem ahogy elindul majd megfordul és vissza jön még egy csókra amit ismét visszonzok. Figyelem ahogy bemegy a kávézóba majd el is megy. Csak nézek utána míg el nem tűnik a szemeim elől míg végül rá gyújtok egy cigire. Elszívom majd bemegyek rendezem a számlát a kávézóban majd magam is ott hagyom a helyet. Attól, hogy én megtaláltuk egymást a világ nem változik és vissza kell csöppennem a valódi életembe...
Kezdőlap
- 
