Meglepő, hogy az ember mennyi tud változni ilyen röpke idő alatt. Pár évvel ezelőtt azt hittem, hogy nem fogok megváltozni, hogy örökre ugyanaz a becsületes és kedves ember maradok, aki imád másokon segíteni.
Minden reggel zuhanyzás után a tükörbe nézek és rá kell ébrednem, hogy nem csak a személyiségem, hanem a külsőm is megváltozott. Mindig is sportos voltam és kigyúrt, de azért nem ennyire. A tetkók eddig nem voltak rajtam, egyetlenegy sem volt, most mégis testem legnagyobb részét ezek fedik be.
Három éve egy kedves és közvetlen ember voltam, aki szeretett másokon segíteni úgy, ahogy lehetett. Átkísértem az idős hölgyeket, átadtam a helyemet, sőt. Ha időm engedte, akkor még nehéz dolgokat cipeltem is. Könnyen ráhangolódtam másokra és hamar kiismertem mindenkit, bár ez mai napig igaz. Életvidám voltam, szemeim érzelmeket és érzéseket tükröztek. Lelkiismeret voltam, szabálykövető és törvénytisztelő. Régen volt már.
Most pedig teljesen másmilyen vagyok, tényleg sokat változtam. Szemeim szinte semmilyen érzelmet nem tükröznek, ha nem a testvéremmel vagyok az a kedvesség is rég eltűnt. Valahogy ez az élet dílerként megváltoztatott engem, kénytelen voltam megváltozni, hogy ne vegyenek palira és nézzenek teljesen hülyének. Ráadásul nem is mondhatom magam szabálykövetőnek a munkám után. Nem mondom, hogy idegbeteg vagyok, de a türelmem elég véges és egy dolgot... egyetlen egy dolgot nem tudtam még elnyomni magamban. Ha valakit ok nélkül bántanak és kényszerítenek valamire, én... megakarom menteni. Egyszerűen nem szeretem, amikor valaki a kisebbeket bántja.

Sose hittem volna, hogy egyszer ilyen életem lesz, hogy majd egy ilyen helyen fogok élni a húgommal... a beteg húgommal, aki hamarosan... Nem engedhetem, hogy Pola betegsége hatással legyen rám, mert ha én megtörök, akkor ő is megfog törni. Lerakom a dobozt és nyújtózók egy nagyot. Oké, hogy hozzászoktam az edzéshez és szeretek emelgetni, de miért ma kellett bedöglenie ennek a hülye liftnek? Leülök a lépcsőre, Pola pedig éppen akkor ér fel, majd lehuppan mellém és nyújtja a kulacsát. - Szomjas vagy? - mosolyogva elveszem tőle és kinyitom, majd lehúzom a kulacs tartalmát. Imádom a smoothiekat, amiket csinál, jó érzéke van hozzá. Visszanyomom a kezébe, miközben puszit lehelek a homlokára és felállok. - Így sosem leszek készen... Már csak egy doboz van, tessék bemenni, fel ne fázz itt nekem. - mondom neki olyan bátyósan, majd pedig elindulok lefelé a lépcsőn. Tényleg már csak egy doboz van és végzek.
Hirtelen jött a dolog, túlságosan is hirtelen. Így is nagy a korkülönbség, hiszen huszonkilenc vagyok ő pedig tizenhét... annyira fiatal és annyira nem érdemli ezt az élettől. Tavaly előtt egy csodálatos kislány volt, aki imádott lovagolni és apával lenni. Anyukánk Pola szülésébe halt bele, apa pedig... leesett egy építkezési állványról... akkor lettünk árvák. Nekem is volt normális munkám, miközben praktizáltam egy kis rendelőbe, mint kezdő. Sok páciensem volt és szerettek is, de... még nagyon az elején voltam és nem hozott sok pénzt, ráadásul Polaról is kiderült a leukémia és egy vagyon volt a kezelése. Hamar kellett dönteni és gyorsan kellett pénzhez jutni. Eleinte csak futár voltam, vittem a drogot oda, ahova kellett, de ez hamar átalakult, díler lettem. Hamar lett sok pénzem, könnyen megengedhettem magamnak olyan dolgokat, amiket eddig sosem, például a drága kezeléseket, egy költözést és megnyithattam egy edzőtermet. Pola azt hiszi, hogy tőzsdézni kezdtem, inkább ez mint az igazság. A tetkók pedig jöttek magukról, talán túlzásba is vittem, de szeretem őket.
Nem tudom, hogy honnan szerzett hozzávalókat és miért állt neki muffinokat csinálni, de ezek szerint a szatyorban ezeket rejtegette. Lerakom a fürdő feliratú dobozt és csak értetlenül bámulok rá. - Segíthetnél ahelyett, hogy csak bámulsz. - mondja egy drámai sóhajjal, majd felkacag. Erre csak felvonom a szemöldökömet. - Egy nő kedvéért se fogok konyhában tevékenykedni. - öltöm ki rá a nyelvemet, majd lehuppanok a bárszékre. Szerencse, hogy bútorozott lakás. Csak nézem őt, miközben szorgoskodik. - Kinek csinálod? - érdeklődöm tőle reménykedve, hogy nekem, de a válasza... lelomboz. - A szomszédoknak, szépen átmegyünk köszönteni őket. - mondja, majd betolja a sütőbe az első adagot. Én csak felnevetek, majd elindulok a szobába, amit magamnak néztem ki. - Te meg hova mész? - kérdezi kissé felháborodott hangon, majd csípőre vágja a kezeit. Imádom, amikor ilyen.
- Hát te se gondoltad komolyan, hogy elmegyek bohóckodni a szomszédokhoz, leszarom őket. - én csak őszinte vagyok vele és ő is tudja, hogy én át nem teszem a lábamat senkihez. A régi helyen is gyűlöltem a szomszédokat és nem hiszem, hogy majd pont az ittenieket fogom szeretni. Azért Bronx és Manhattan között van egy is különbség. Biztos beképzelt sznobok lesznek ezek is. - Jace Dominic Whitebreak. - hűha, ez már komolyan hangzik, de mielőtt folytathatná. - Csak az egyikhez megyek át veled, jól gondold át ki lesz az. - mondom, miközben tovább haladok a szoba felé. - Amíg elkészülsz alszom egyet. - és becsukom magam mögött az ajtót, majd ledobom magam az ágyra. Miért kell a szomszédokkal jóban lenni?