Yan Tao && Hyun Woo

— Ötödjére mondom el, hogy nem késtem. És ha mégis így lenne, ismét csak tudatom kell önnel, hogy se a szórólapon, se az étterem honlapján nincs olyan feltüntetve, hogy a kiszállításnak lenne valami időlimitje. Szóval hatodjára is mondom, hogy 27 dollár és 75 cent lesz összesen.

Pedig Jess épp hogy a hatalmas nyugalmáról híres. De most ez a bizonyos vásárló kezdi végleg kiakasztani. Pedig már eleinte elhitte, hogy hamar elintézi ezt is, és hetek óta először lesz egy szabad estéje. De nem… Mert itt áll előtte ez az öreg, kopasz, és a gyorséttermek által erősen túltáplált egyed, aki még mindig valótlan állításokkal bombázza. De ez még mind el is viselhető lenne, ha nem társulna hozzá a fröcsögés, amitől Jess szinte úgy érzi, hogy egy élő szökőkút előtt áll.
-De mondom, hogy késtél…! Nem vagyok hajlandó kifizetni, és mivel én vagyok a vásárló, neked kötelességed ezt elfogadni…
- Uram… - mély levegő kispajtás, csak nyugodtan. Menni fog ez. - Reméltem, hogy nem kell ehhez folyamodnom, de… A büntetőjogi törvénykönyv 2019. évi CXVII. törvény harmadik cikkelye szerint azon személy, személyek ellen, akik más személy, személyek, intézményt megkárosítja, hazug, valótlan állításokkal, legyen ez akár pénzbeli, vagy személyi jogokat sértő állítás, bármikor büntetőjogi eljárás indítható. Ha a vádak valósnak bizonyulnak, a sértett kárától függően pénzbírság, de akár szabadságvesztés is kiszabható. És gondolom sejti, hogy az ilyen pereket ki szokta általában megnyerni… - és csak egy apró, sejtelmes mosolyt villant a férfi felé teljes nyugodtságban, amitől annak bátorsága azonnal tovaszáll. Pedig még ha igaz is lenne mindaz, amit elmondott. Legalabbis Jess ilyesmi törvénnyel még nem találkozott tanulmányai során. De legalább a nagyszájúakat ezzel el lehet csitítani. Mert már nem először kellett ehhez a módszerhez folyamodnia, s szerencséjére mindig ugyanaz volt a vége: másik félnek inába száll a bátorsága, és inkább fizetnek. Mert hát ki akarna egy joghallgató ellen pereskedni?
- Jól van, jól van, nesze... Tartsd meg a visszajárót... - morogja végül a bajsza alatt, ahogy szinte szó szerint hozzávágja a fiatalabbhoz a pénzt, s azzal a lendülettel csapja is az orrára az ajtót. Jess meg egy önelégült vigyorral az arcán indul is meg a lépcső felé, hogy végre elkezdhesse a jól megérdemelt pihenő estéjét.

- Komolyan mondom, Hyung... Ha még egyszer kifogok egy ilyen vénembert, utána kénytelen leszel valamelyik fiad küldeni a házhoz szállításokra... - igaz, ezt ő sem gondolja komolyan, hisz ismeri már az unokatestvéreit olyan jól, hogy tudja, erre egyik sem lesz hajlandó. Nem is bánja, hisz azok ketten talán nem lennének ilyen türelmesek az ilyesfajta emberekkel, így mindenki jól jár. És ezt szépen ki is beszélték a férfival telefonon, míg Jess úton volt haza. Vagyis nem egészen, mert még egy kis kitérőt tesz, mielőtt ő maga is beesne a puha ágyikójába. Útja pedig az egyik bárhoz vezet, ahol nem egyszer megfordult már. Igaz, hetek óta még csak a közelébe se ment, annyira elfoglalt volt, még esténként is. De ha már végre szabad, akkor miért is ne? - Jó, rendben, pihenek, ne aggódj... De azért holnap délután benézek hozzátok, nem ússzátok meg...
Még elköszön, ahogy a motorjával is leparkol, s már indul is be, egyenesen a pult felé, arcára pedig még egy halvány mosoly is kiül, amikor meglátja, ki dolgozik épp. Mindig, mikor itt van, ő az aki kiszolgálja, így örömmel konstatálja, hogy ismét őt fogta ki. Viszont amint leül a pult elé, egy halk kis koppanást hall a lába mellől. Az az apró karperec az, amit azóta a véletlen baleset óta minden egyes nap magánál tart. Szinte már el is felejtette, hogy az ott van a zsebében, és mázli, hogy észrevette, hisz nem bocsájtaná meg magának, ha ő is elvesztené, és nem tudná visszaadni a tulajdonosának. Annak a lánynak, akinek a rémült őzike tekintetét a mai napig nem tudja elfelejteni. Csupán csak azt nem tudja, hogy mitől félhetett ennyire...
- Cameron... Szerinted ijesztő vagyok...?

Igazából nem voltam oda kifejezetten a munkahelyemért... Összességében amit kaptam tőle az a rossz zene, füst, rengeteg részeg faszkalap, és maga a tény, hogy a pénzemet nem egy tisztességes helyen keresem. Ugyanis anno volt olyan szerencsétlen helyzetem, hogy amikor Amerikába kerültem, és elfogyott a pénzem, akkor majdhogynem az utcáról emelt be a maffia világába egy pasi, akivel nem mondom, hogy jó viszonyt ápolok, de első főnöknek tökéletesen korrekt volt velem. Tekintve a tényt, hogy hemofíliás vagyok, illetve 17 évesen nem a mai súlyommal, és testalkatommal rendelkeztem, ami miatt sajnos mondhatni kifejezetten nehéz dolgom volt... Ugyanis kidobónak teljes mértékben kiestem, és hát most sem feltétlen lennék a legjobb annak tekintve, hogy akár egy nagyobb vágás a testemen halálos is lehet. Duncan meg biztos vagyok benne, hogy nem akarja eltakarítani a hullámat, vagy a kutyáival megetetni a csontjaimat még akkor sem, ha amúgy is az a helyzet, hogy 50% esély van arra – elviekben persze – hogy én már halott vagyok. Mindenesetre függetlenül attól, hogy vannak kétes ügyletei, vagy nincsenek, boldog vagyok, amiért nem hagyott éhenhalni az utcán. Elmeséltem neki az egész történetem, és simán visszaküldhetett volna a szüleimhez, valamiért viszont még sem tette meg... Sőt mi több adott nekem munkát is, de éppen cask annyit, hogy meg tudjak élni havonta, és kényelmesen be tudjam fejezni a sulit, ami itt Amerikában nem feltétlenül nagy dolog... Tekintve, hogy megjártam a tanítás szempontjából Dél-Koreát, Japánt, és Kínát is – tuti csak az amúgy tényleg magas fokú műveltségem jelentett plusz pontot alkalmazás szempontjából – így mondhatni már az elemi iskola során is fogalmam volt arról, hogy mi az a deriválás, amiről itt maximum a mérnökök hallanak. Mondhatni nem kellett kifejezetten megtornáztatnom az agyam, néhány tanulósabb tárgyam volt, illetve a spanyol és a francia nyelv elsajátítására kellett még figyelnem, de mivel már alapból beszéltem három idegen nyelven a saját anyanyelvemen kívül – japánul nem annyira jól, lefogadom, hogy most már megszólalni sem tudnék – kifejezetten könnyen sajátítottam el a nyelvet. Tény és való, hogy mind a kínai, mind a koreai, mind az angol kifejezetten más attól a két nyelvtől, de azért valamennyire előnyt jelenthet az, hogy a világ egyik legnehezebb nyelve a tényleges anyanyelvem... Gondolom én. Igazából annyira nem izgat, a lényeg, hogy viszonylag jól alkalmazom azt az öt nyelvet, amit aktívan használok a munkám során.
Éppen a mosogató srácunknak dobtam hátra egy tálcán az összegyűjtött poharakat, de csak azért, mert éppen megüresedett előttem a pult, és az emberek végre mindannyian vagy lerakták a seggüket, vagy pedig elmentek táncolni... Legalábbis azoknak a fele, akik az épületben tartózkodtak, és nem kint szívtak valami szarságot. Életemben nem gyújtottam rá amúgy, mert volt elég szar bajom a hemofíilával, és már csak az kellett volna, hogy ne bírjam tüdővel az úszást, amikor az orvosom is mondta nekem, hogy figyelnem kell arra, hogy aktívan sportoljak az életem folyamán.
A szemem sarkábl érzékeltem, hogy időközben érkezett valaki a pulthoz, és mivel nem voltam lusta és munkakerülő, szinte azonnal oda is léptem, de amint ráemeltem a pillantásomat az illetőre, már meg is bántam a gyorsaságomat. Megint ez a srác. Néha kezdem azt hinni, hogy teljesen odáig van értem, annyit mászkál utánam, és ez kifejezetten kezd megijeszteni, holott talán... Talán nem kéne hagynom, hogy ez történjen velem. Tartottam tőle, hogy meleg, és el fog kapni egy sikátorban, hiszen ahogyan elnéztem, nagyjából azonos lehet az erőviszonyunk.
- Már megint te? – sóhajtottam fel halkan, azt már figyelmen kívül hagyva, hogy tudja a nevemet, holott sosem árultam el neki, és névtáblát sem használtunk a munkához, hiszen tényleg három perc a maximum kontaktus, amit a vendégekkel eltöltünk egy nagyobb csúcs idején.
- Kibaszottul ijesztő vagy – válaszoltam neki őszintén, üres tekintettel pásztázva az arcát – Nézd Srác, fogalmam sincs, hogy mégis mi fog meg bennem annyira, hogy állandóan sugárzó mosollyal vagy képes elém mászni, de ez kurva para. Remélem megérted. Mert komolyan fingom sincs arról, hogy ki a rák lehetsz... De ha már itt vagy gondolom iszol valamit. Ezúttal mi a választásod?
A hangom teljesen érzelemmentesen csengett, mert amúgy kifejezetten megbántani nem akartam, viszont a két lépés távolságot határozottan megtartottam közötte és köztem. Ez kivételesen nem feltétlenül ellene szólt... Hiszen mindenki mással is ezt csináltam.

Remélem tetszik, te bufa    || 679 ||ruha

Yan Tao && Hyun Woo

Eddig soha egyszer eszébe nem jutott, hogy ő ijesztő lenne. Mert hát őt mindig is úgy nevelték, hogy legyen kedves, és segítsen mindenkinek, aki rászorul. Tulajdonképpen még egy légynek sem tudna ártani. De szó szerint. Még azokat az undorító bűzös bogarakat, a poloskákat sem képes agyoncsapni, elégetni. De nem ám, helyette inkább szépen kitessékeli a lakásból, hogy a szabadban élje tovább a békés életét... Legalábbis addig, míg a hideg tél alatt meg nem fagy, vagy nem talál egy másik lakást, ahova befészkelheti magát.
Na de most itt ez a lány, akit azon a napon látott először, és aki nagyon úgy tűnt, hogy fél tőle. Legalábbis abból a rémült őzike tekintetből, meg abból, hogy még csak azt sem engedte neki, hogy felsegítse, és rögtön el is szalad, csak ezt tudja leszűrni. És nem is hagyott maga után semmit az a lány, csupán csak azt a karperecet, amit véletlenül elhagyott. Igaz, ha nem lenne az az ékszer, most Jess sem szorongatná a kezében, és nem is gondolkozna azon, hogy vajon mi lehet azzal a lánnyal. Mert valljuk be, ez bárki mással előfordulhatott volna, csak épp pont ő volt az a szerencsés, aki belefutott a karperec gazdájában. Igen ám, csak más nem foglalkozna vele ennyire. Mert hát többmillióan élnek ebben a hatalmas városban, ugyan mekkora lenne annak az esélye, hogy ismét összehozza őket a sor. Elég kevés, már ha csak a statisztikákat nézzük.
Na de most nem is azért jött ide, hogy ismét csak magába zárkózva merengjen el az elmúlt hét eseményén. De nem ám, ő most egy kicsit kikapcsolódni, és lazítani akar, ha már a nagybátyja egyenesen utasította rá. És a gondolatmenetéből a pult másik felén álló hangja rángatja ki.
- Megint...? Hisz hetek óta nem voltam már itt... Egy apró kuncogást még hallat, de aztán inkább jobbnak látja, ha csendben marad. Hisz láthatóan a pultos srácnak nincs valami jó kedve. Bár így utólag belegondolva, mikor is volt? mindig, mikor itt van, szinten mindig ugyanazt a morcos, nemtörődöm arckifejezést látja rajta. De talán most egy kicsit meglepte. Hisz utólag gondolkodva tényleg nem volt olyan alkalom, hogy beszédbe elegyedtek volna. De akkor honnan is tudja a nevét...?
- Anya mindig is azt mondta, hogy nevessek, és mosolyogjak sokat, mert azzal könnyebben meg lehet szerezni az emberek bizalmát... Szóval bocsi, ha téged zavar, de szokásom mosolyogni - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még most is ott van az arcán az a kedves mosoly, ami az esetek nagy részében jellemzi őt. - Áhh tényleg, elvileg nem tudhatom a neved, ugye? Mázli, hogy a részegeknek, és a drogosoknak gyakran eljár a szájuk, tőlük sokmindent meglehet tudni... - és ezt olyan nyugodtsággal, szinte kuncogva mondja, mintha mi sem lenne természetes. Kell is neki egy pár másodperc, mire rájön, hogy ez talán elég pszichopata módon hangzott, így hamar ki is egészíti. - Félre ne értsd... Csak egy tanulmányt végzek a helyi alvilági életről, és kellenek a források első kézből... - még a vállát is megvonja, mintha nem lenne olyan nagy szám. Mert neki nem az. Ez csak egy egyetemi feladat számára, amit a lehető legjobb tudása szerint végez el. Persze azért neveket nem fog a tanulmányába írni. Még csak az hiányzik neki, hogy bajba kerüljön ő, vagy más is miatta...
- Mindegy, csak valami erőset adj... - ereszt el még egy apró sóhajt, ahogy ismét csak maga elé emeli azt a bizonyos karperecet, kissé elgondolkozva. - Amúgy Jess vagyok... Ha már én is tudom a neved, úgy illik, hogy te is tudd az enyém...

Nem kifejezetten vagyok egy migrénes fajta, de ettől függetlenül sajnos elég gyakran előfordul az, hogy megfájdul a fejem a szórakozóhelyen áradó füsttől, a sok villodzó fénytől és színes borzalomtól, ami az ilyen helyeken „csinálja a hangulatot”. Alapvetően nem kifejezetten vagyok kényes fajta, és jobban szeretek itt dolgozni, mint bárhol máshol, mert általában a többi meló az sokkal illegálisabb – nem mintha a maffia által fenntartott klubban pultozni és szolgálni a piákat teljesen legális lenne – de itt általában nem tudnak kirángatni a pult mögül, mert egy securitys mindig a közelben van a vérzékenységem miatt. Magam sem tudom, hogy miért számít Hudsonnak annyira, hogy én életben legyek... Hízelgő lenne az a tudat, hogy kiváló munkaerő vagyok, de félő, hogy igazából csak arról van szó, hogy nem akar felesleges hullákat, és azt, hogy szintén értelmetlenül tapadjon vér a kezéhez. Mindez már sokkal kevésbé volt számomra kellemes gondolat, ezért inkább maradtam az első verziónál. Biztos vagyok benne, hogy már rég kirúgott volna, ha egy nagy darab szar lennék, hiszen nem kellenek neki azok az emberek, akikben nem tud megbízni.
Tény és való, hogy nem vagyok beavatva a főbb dolgokba, de az ügyességem és a fizikumom miatt néha segítek neki, ha verőlegényt kell játszani, még ha nem is kifejezetten vagyok hálás ezért a feladatért. Mindenesetre anno úgy vett fel, hogy semmibe sem avatott be, legalábbis részleteiben nem tette, csak úgy alakult, hogy én bizonyos dolgokat ígyis úgyis meghallottam, mert rengetegen vannak annyira idióták, hogy pont a pult előtt, a fülem hallatára beszéljék meg azt, hogy kit nyírnak ki. Amikor még gyenge kissrác voltam, az idősebb férfi mindig megengedte, hogy elbújjak az alatt, mert akkor nem láthatták a rémült arckifejezésem... Idővel pedig megtanultam teljesen érzéketlen arcot vágni mindenhez, így a fejemben igazi kincsesbánya lenne a rendőrök számára. Az már teljesen más kérdés volt, hogy én nem terveztem semmit sem elárulni, mert túlságosan kockázatos lett volna a dolog, ha megteszem.
Viszont most mákomra – bár én inkább gondoltam mindezt balszerencsének – volt itt valaki, aki tökéletesen tudta terelni a gondolataimat, ezáltal pedig legalább nem kellett hallgatnom azt, hogy éppen kit kéne kinyírni. Amióta megszöktem az Evelyn nevű boszorkány karmaiból, azóta egyszerűen... Nos hát kissé érzékennyé váltam, amire még egy lapáttal tett rá az is, ami Tae Oh és közöttem történt. Szóval a srác valahol jól is jött, de egy kicsit aggasztott, hogy állandóan ide mászkál, és csakis kizárólag velem akar jóban lenni... Magam sem tudom miért.
- Anyukád biztosan nagyon kedves ember lehet – válaszoltam neki, miközben letöröltem magam előtt a pultot, és fel sem pillantottam rá – De én ettől a dologtól szivárványt hányok.
A hangnemből pedig tökéletesen tudott következtetni arra, hogy mennyire szeretek hányni, főleg szivárványt... Mert tényleg kifejezetten rosszul vagyok a túl cukormázas emberektől. Az pedig csak hab a tortán, hogy az öcsém is annyira jó srác, hogy még nekem is nehezemre esik elhinni arról az óriáscsecsemőről, hogy ilyen.
A következő mondatára, hiszen hirtelen megállt a kezemben a rongy, és akkora szemeket meresztettem rá, hogy félő volt: mindjárt kiesnek azok a helyükről. Ez volt a pillanat, amikor nem tudtam visszatartani a megrökönyödésem, hiszen... Hogy lehet ilyen játszi könnyedséggel a hangjában beszélni erről az egész kibaszott kuplerájból?
- Biztos vagyok benne, hogy a tanulmányod nem fog megszületni, ha ezt elég hangosan mondogatod itt, mert valaki fel fog cikkezni – dorgáltam meg, bár magam sem tudom, hogy egyáltalán mit számít egy olyan embernek az élete, aki kifejezetten idegesítő számomra, és nem is tudok róla semmit azon kívül, hogy folyamatosan vigyorog és ezt az anyukájától tanulta. Nem hallott még ez a könyvtárról meg az internetről?
- Tökéletesen erős lesz ahhoz, hogy szétcsapd magad, és valaki kivágja a veséid – tettem a csipeszemmel egy darab jeget az előzőleg kitisztított whiskyspohárba, aztán pedig felöntöttem alkohollal azt, és mire a hangom elhallgatott, már előtte is volt a tele pohara. Nem értem miért próbálom ennyire óvatosságra inteni, bár látok abban rációt, hogy Tae Oh helyzete talán egy kicsit jobban megvisel, mint azt szeretném, és aggódni kezdtem holmi idióták miatt, akik ártatlanok és az életükkel játszanak.
- Jess... – sóhajtottam, majd a karperec felé böktem a fejemmel – Az nem egy női cucc? Talán Jessica vagy és identitás zavarban szenvedsz? Ha érdekel a véleményem, nem állna túl jól neked, kifejezetten elüt a szemed színétől az a szar... Mindenesetre örvendek. Asszem.
Az utolsó szót kifejezetten gúnyosan mondtam ki, majd fordultam is a szemem sarkában érzékelt tömeg felé, akik lassan érkeztek a pulthoz és sorra szolgáltam ki mindannyiukat. Nagyjából három perc alatt le is zavartam az egész dolgot, míg a mellettem álló másik srác a pultban még mindig tökölt, bár az is tény, hogy kifejezetten gyorsan tudok fejben számolni, nála nagyjából háromszor olyan gyorsan és sosem tévedtem még.
- Ha rám hallgatsz ma nem maradsz sokáig – mondtam neki, miközben a farzsebemből ismét előszedett ronggyal gesztikuláltam felé – Sok nagymuki ilyenkor jön találkozni és elég durván jó megfigyelők. Eddig még nem hallottam olyan kémről, aki túlélte volna az ő lehallgatásukat, szóval tényleg a magad érdekében mondom azt, hogy menj el, nem pedig azért, mert amúgy is irritálsz. Mégiscsak vendég vagy, aki az én zsebemet tömi meg...
És itt tényleg az ő érdekeit néztem, ugyanis pontosan tudtam, hogy nagyon megütheti a bokáját, ha sokáig marad.

Durván jó fej vagyok veled srác  || 849 ||ruha

Yan Tao && Hyun Woo

Song Hyunwoo nem az a bulizós fajta. Pedig elég sokszor hívják őt el az egyetemi csoporttársai, és a barátai egy kis kikapcsolódásra, de ő talán csak szökőévente egyszer megy el ezekre az alkalmakra. Na meg mikor már az egyébként eléggé komor apja rúgdossa ki a lakásból, hogy végre szórakozzon egy kicsit, ha már úgyis fiatal még. Mert hát neki személyes meggyőződése, hogy azok a szórakozóhelyek, és bulik, ahova mostanában a korabeliek járnak, nem neki valóak. Pár évvel korábban persze, mondjuk úgy nagyjából akkor, mikor 16 éves lehetett,egészen másképp gondolta volna. Akkor még benne is ott volt az a tipikus tini lázadás, ami egyesekben megmaradt… másokban, mint ahogy Jess is, pedig nem.
Ő sokkal inkább szeret otthon üli, és egy jó könyvet olvasni, vagy épp főzni valami újat, amit még sosem próbált. Már persze akkor, mikor nem dolgozik, vagy suliban van. Ilyen pedig elég ritkán akad, hisz az esetek többségében amint végez az utolsó órájával is az egyetemen már megy is a nagybátyja éttermébe, hogy besegítsen, ahol csak tud. Azért persze vannak olyan alkalmak, amikor már az idősebb sem nézi jó szemmel, hogy ilyen sok időt tölt az étteremben Jess. Mint ahogy a mai nap is. Igaz, hogy jelen esetben éppen szinte egész délután távol volt a helytől a kiszállítások miatt, de az is munka, nem? A nagybátyja nem is engedte, hogy visszamenjen, inkább rögtön hazaküldte… Vagy bárhová, ahol egy kicsit kieresztheti a fáradt gőzt. Útja pedig ahhoz a bárhoz vezet, ahol általában eltölti az időt, mikor mégis egy kis kikapcsolódásra vágyik. Igaz, az utolsó ilyen alkalom már hetekkel ezelőtt volt. Talán tényleg itt volt az ideje ennek…
- Hát nem mindenki reagál ugyanúgy a random mosolyra… - vonja meg a vállát, miközben figyeli a pult másik felén dolgozó srácot. - De azért próbálkozni lehet.
Talán egy kicsit túl lazán veszi a dolgokat… Néha szokása, és az esetek többségében pont akkor, mikor nagyon nem kéne. Mint ahogy most is. És ha a másik fél nem nézne rá ennyire megrökönyödve, és nem is intézné hozzá azokat a szavakat, akkor még mindig nem esne le neki, hogy talán ezt nem kéne ennyire hangoztatnia. Legalábbis nem ezen a helyen. De csak nem lesz nagy baj belőle… Még annyira sokan nincsenek is, legalábbis ott a pultnál, ahol ők ketten is vannak.
- Igaz, igaz… bocsi… - halkul is el kissé a hangja, de még így is kuncog, mintha tényleg nem lenne nagy ügy az egész. Pedig ő is pontosan tudja, hogy ez igenis nagy ügy. A poharat pedig már csak egy szemforgatással kísérve veszi el, hogy belekortyoljon. Általában nem iszik erőset, de most mégis úgy érzi, hogy ez kell neki. Azt még ugyan nem tudja, hogy majd ezek után hogy fog hazajutni, és a motorjával mi lesz, de majd megoldja ezt is. Mert ugyebár alkohollal a szervezetben nem szabad motorra ülni, és ő ezt szépen be is tartja. Csak hát mégsem hagyná itt szívesen a kis éjfekete szerelmét…
- Haha, nagyon vicces vagy… Teljesen képben vagyok az identitásommal… Ezt csak elvesztettem… Öhm… valaki… És reméltem, hogy egyszer majd újra összefutok vele… - von vállat ismételten, ahogy inkább zsebre vágja azt a karperecet, mielőtt még tényleg elhagyná. Aztán csak legurítja a poharában lévő folyadékot, és tolja is vissza Tao elé, jelezve, hogy jöhet a következő kör. Bár lehet nem most kéne kideríteni, hogy mennyi piát is bír a szervezete.
- Nyugi, ma csak kikapcsolódni jöttem… semmi munka, semmi suli… Havonta egyszer ilyet is szabad, nem…? - és ismét egy bájos, fültől fülig érő vigyort villant felé. Épp csak egy pillanatra, hisz rögtön eszébe is jut, hogy a másik ezt nem nagyon szereti. Még krákog is egy kicsit, de aztán ahogy jobban belegondol a helyzetbe akaratlanul is elneveti magát. Persze szigorúan csak halkan és visszafogottan. - Azért rendes tőled, hogy így aggódsz az épségemért….

Alapvetően kifejezetten ritka, hogy leállnak velem hetyegni a vendégek, viszont van egy kettő, akik folyamatosan azt hiszik, hogy nincs jobb dolgom, mint hallgatni azt, ahogyan ők siránkoznak nekem valamiről. Pedig határozottan távol áll tőlem a szocialitás és az is, hogy másoknak jó – vagy éppen rossz – tanácsokat osztogassak. Ennek több oka is volt. Egyrészt én magam sem gondoltam, hogy az élet bölcse lennék a kőkemény 22 évemmel, másrészt pedig nekem sem segít senki, így aztán kibaszottul nem volt kedvem jófejkedni. Úgy gondoltam, hogy ezek az indokok tökéletesek és mozdíthatatlanok, így a legtöbbeket el is tudtam kergetni egy két csúnyább pillantással.
Viszont a most idejövő srác valamiért merőben más volt.Ő általában kurvára leszarta azt, hogy nekem van-e kedvem hozzá vagy nincs, amikor a keddi napokon nem volt tolongás – általában ilyenkor jöttek a rosszfiúk, akik tudják, hogy a pultosnak pofázni, vagy éppen infókat kiszedni úgy, hogy a maffiának dolgozik, nem annyira jó dolog – akkor sajnos az ilyenek betaláltak, akik csak úgy random azt hitték, hogy ez is csak egy olyan hely, ahol minden úgy megy, mint a többiben, pedig ez távolról sincs így. Általában ezek azt hiszik, hogy én csak egy átlagos csapos vagyok, akinek ténylegesen rohadtul nincs jobb dolga, mint hallgatni mások problémáit. Namármost, ez annyira nem is lenne bullshit, ha mondjuk nem hinné azt az emberek, hogy valamilyen oknál fogva az égvilágon semmi dolga nincsen egy kibaszott csaposnak ezen kívül... DE, ROHADTUL DÖGLÜNK BELE A MUNKÁBA, CSAK ÉPPEN MINDENKI FOSIK RÁ, MERT MÁSOKNAK UGYE GONDJAIK VANNAK!!! Amit persze nem otthon kell szűk környezetben megbeszélni, hanem az én nyakambe kell zúdítani... Mert én nem küldhetem el az alanyt a picsába, ugyebár.
A mai alanyom még így is a jobbik félbe tartozott, mert ő csak... Szimplán a fejébe vette, hogy mi ketten barátok leszünk, holott erre még minimális esélyt sem látok. Legalábbis alapvetően nem vagyok egy barátkozós típus, ami nehezíti a dolgát, viszont hosszútávon képtelen voltam haragudni a srácra, mert olyan kis... Tiszta lelkűnek tűnt. A tekintetében volt, hogy nem ártana a légynek sem, és pont ez volt az oka annak, amiért nem szerettem volna, hogy itt legyen.
- Egyszer valaki nagyon át fog baszni, ugye tudod? – kérdeztem tőle sóhajtva, de egyáltalán nem bunkóságból tettem ezt – Alaptalanul vagy túl kedves az emberekkel, és ez így nincs rendjén, ugye tudod?
Magam sem tudom miért, de volt benne valami, ami talán egy picit a saját öcsémre emlékeztetett. Túlságosan jámbornak tűnt a tekintete, és ez lehet az oka, amiért elhiszi, hogy van lelkem, meg minden alkalommal visszajön hozzám. Mert végül sosem tudok teljes mértékben paraszt lenni vele, és azt hiszi, hogy van esély arra, hogy összebarátkozzunk... Még akkor is, ha ez a világ legirreálisabb dolgának tűnhet.
Viszont a meggondolatlansága miatt már kifejezetten nagyot villant a tekintetem. Magamat nem kifejezetten féltettem, mert Hudsonnak hála kaptam olyan kiképzést, ami miatt nehezebben sérültem meg, de ezt a félnótást lefogadom, hogy nagyjából tíz perc alatt képesek lennének az itteni „nagyfiúk” kettészedni.
- Na most figyelj ide rám, Cicasrác – hajoltam át az asztal felett, majd folytattam – szerintem fogalmad sincs arról, hogy mi folyik ezen a helyen. Szóval a legtöbb amit tehetsz, hogy csendben maradsz, megiszod az italod, aztán majd kisétálsz innen úgy, hogy rögtön elrohansz a helyről, nehogy valaki elkapjon. Ezt a te érdekedben mondom, engem valószínűleg nem fognak tudni megcsípni, de neked nagyon maximum negyed órát adok majd, és a föld alá tesznek. Csak akartam, hogy tudd... Ezek után így vigyázz a helyes kis pofidra, nehogy valaki kárt tegyen benne.
És ezt most tényleg a tőlem számító legjobb indulattal mondtam neki... Még ha nem is a legszebben fogalmaztam meg a mondandómat, de szerintem így is lehetett volna olyan szinten cifrázni a dolgot, hogy sírva menekül el innen, de nekem... Fontos a lelki világa kéremszépen.
- Szóval csaj van a dologban – bólintottam egy aprót, miközben nyugtáztam az ügyet. Ez legalább jó tématerelés lesz ennek az okleveles balféknek – Szép? Hogy találkoztatok?
A többi kérdésemet nem tettem fel neki, mert egyszerűen nem néztem ki belőle az igenlő választ. Ő nem az a fajta, aki fogja a nőket, gerincre vágja őket, majd nála marad a cuccuk. És az elmondása alapján nem ismeri az alanyt... Jó ég, miért is érdekel engem ez?
- Nem kifejezetten vall rád az ilyesmi – vontam meg a vállam és ritka jó kedvem lehetett, ugyanis felfordítottam egy tiszta poharat, miközben némi jeget beledobáltam, majd az előzőleg is kitöltött alkoholt rádobtam neki. Szórakozni akar? Hát legyen – Ez a tiéd. Kivételesen a ház ajándéka, amiért gyakran jársz ide.
Persze én magam is tudtam, hogy azért ennyire nagylelkűen nem bánhatok a piával, de egyszer kibírom, hogy ha valakinek az italát állom és beteszem a kasszába azt a műszak végén. Bár abban is biztos vagyok, hogy a borravalóm valószínűleg visszahozná az összeget, de ettől függetlenül nem akartam kavarodást főleg nem úgy, hogy lényegében ingyen fogyasztom az ételeket és az üdítőket a helyen.
- Félre ne értsd. – kezdtem bele a mondandómban – Egyáltalán nem aggódok érted. Igazából azt is kurvára leszarnám, hogy ha valaki feldarabolna. Az sokkal inkább zavarna, hogy nekem kéne elföldelnem téged. Nem kifejezetten szeretem bemocskolni, ezeket a gyönyörű kezeket.
És itt fel is tartottam az egyik mancsomat, amin büszkén néztem végig. Én magam nem rendelkeztem a hatalmas, férfi tenyerekkel bíró emberekkel, sokkal inkább volt vékony kézfejem, hosszú ujjakkal, amitől valamiért művészibb és előkelőbb volt a karom végződése. Milyen ironikus, hogy mindez talán nem is véletlen.
- Bár, ha jobban belegondolok – pillantottam rá – Nem szabadulnék meg tőled akkor sem, ha meghalnál, mert valószínűleg folyamatosan kísértenél szellemként is. Ha zombivá változnál, akkor az agyamat akarnád felfalni, ha vámpírrá, akkor pedig a véremre szomjaznál... Mondd csak Jessica, te vonzódsz hozzám? Az eseted vagyok? Csak mert ez esetben sajnálom, de vissza kell utasítsalak téged, én inkább bukom a lányokra. De ne keseregj, kétségtelenül nem vagy annyira ronda forma, hogy ne fogj ki magadnak valakit.
A hangom talán egy picit nevetett a végére... Ha más nem, legalább szórakoztató volt számomra a fazon most, hogy a másik munkatársam felmondott és lényegében csak szenvedtem a pultban egyedül. A semminél még néhány idegesítő baromarc is jobb, asszem.

Durván jó fej vagyok veled srác  || 995 ||ruha

Yan Tao && Hyun Woo

Nem is tudja pontosan, miértt akar minden egyes alkalommal leállni beszélgetni a pult másik felén állóval. Hisz egyértelmű, hogy a srác nem olyan, aki csak úgy leállna barátkozni random idegenekkel. Pláne nem olyanokkal, akiknek a piát tölti ki, s akitől még ha csak közvetetten is, de a fizetését kapja. Persze azért azt még Jess szerint sem tiltaná senki, hogy ők ketten akár barátoknak is nevezhessék egymást, mert hát ahogy elnézi talán még korban is egész közel állnak egymáshoz. De hát úgy tűnik, hogy Tao nem épp az a barátkozós fajta. Vagy csupán csak azt nem szereti, ahogy Jess szinte minden egyes alkalommal ilyen bárgyún vigyorogva próbálkozik szóba elegyedni vele.
Mi tagadás, másoknak egész biztos hogy furán néz ki,  és hangzik is Jess ilyen hatalmas kedvessége és barátságossága, pláne egy ilyen bárban, ahol nem ritkán fordulnak meg a maffia tagjai is. De hát Hyun mindig is ilyen volt, neki ez a természetes, és néha el is felejti, hogy nem minden ember ilyen, sőt... Főleg nem egy ilyen helyen. Azért ő próbálkozik, hátha néha sikerrel jár.
- A kedvesség sosem alaptalan, Cameron... Úgy gondolom mindenkinek meg kell adni legalább ennyi tiszteletet, míg ki nem érdemli az ellenkezőjét. - vonja meg a vállát egy apró sóhaj kíséretében. - Nem kell félteni, tudok én úgy is viselkedni, de amíg nem kényszerítenek rá, addig nem is fogok bunkó lenni...
Bár néha talán nem ártana tényleg, ha már a kezdetektől nem viszonyulna ilyen kedvesen mindenkihez. Talán a pultosnak nagyon is igaza van abban, hogy egyszer úhy át fogják baszni az agyát, hogy csak na. De ilyen szerencsére még nem fordult elő vele, a karma hű hozzá, és szereti. De talán egyszer majd jön valaki, aki csak ki fogja használni a kedvességét. És hogy akkor mit fog majd tenni, azt még ő sem tudja. De kár is ezen rágódnia. Igazából nagyon meg sem fordul a fejében, hogy ilyen vele megtörténhet, pedig az esélye ennek is ott lapul bármelyik sarkon. Talán már ma történni fog valami, ami kicsit megingatja azt a borzasztóan jó lelkét. Vagy talán nem, senki nem tudhatja...
- Egyszer... Csak egyszer nem tudnál kicsit optimistábban gondolkozni? Jó persze elhiszem amit mondasz, és igen, egész biztos megüthetem itt most a bokám... És ha folyamatosan traktálsz ezzel a szöveggel, akkor tényleg ezt fogod nekem itt bevonzani... Te fogod nekem behozni a bajt... - komorodik is el kissé, és még a mosoly is teljesen lefagy az arcáról. Érti ő, hogy Tao jobban tudja, mikre lehet itt számítani, de véleménye szerint azért még nem kell ennyire halálosan komolyan venni a dolgot. Hisz ő itt most csak egy vendég, aki egy kicsit ki szeretne kapcsolódni, és inni, amennyit csak tud, vagy legalább amennyit akar. Na meg Jess sem annyira parázós gyerek, és ha bajba kerül, őt sem kell annyira félteni.
- Ja, mondhatni... Igazából csak egy fél percre láttam, és akkor is főleg csak a hátát... - gondolkozik el kissé, az italát kortyolgatva. Az a halovány mosoly pedig azonnal vissza is tér az arcára, ahogy visszemlékszik arra a bizonyos rövid találkára. - Brooklynban futottunk össze... szó szerint mondhatni szó szerint. De valamitől nagyon megijedhetett, mert szinte azonnal el is szaladt. Soha nem láttam még olyan rémült tekintetet, mint az övét... - merül is el ismét egy pár pillanatra a gondolataiba. A fejében már megannyi elképzelés megfogalmazódott, hogy mitől ijedhetett meg ennyire az a lány, de valahogy mindig visszatér ahhoz, hogy Tőle. Pedig nem gondolja, hogy olyan nagyon ijesztő személyiség lenne. Vagy tán mégis?
- Hát ez egy ilyen nap, néha megengedhetek magamnak egy ilyet is. Holnapra úgyis el vagyok tiltva a munkától... - vigyorodik el, ahogy nézi az új tiszta poharat, amint Tao megtölti azt az italával. Nem sűrűn szokkott inni, és ha mégis, akkor is megmarad az enyhébb dolgoknál. Most azonban valahogy úgy gondolja, hogy ki akarrja próbálni ezt is. Bár azt még nem tudja, hogy tulajdonképpen mennyit is bír a szervezete. De talán erre is rá fog jönni a mai este folyamán. - Gyakran? Azért gondolom vannak itt olyanok, akik sűrűbben jelennek meg itt... Nekik is ingyen piákat osztogatsz? - kuncogva veszi is el a poharat, és körbenéz, hogy felmérje a terepet. Mintha kicsit többen lennének már itt, mióta megérkezett....
- Szóval úgy gondolod, hogy pont neked lenne akkora mázlid, hogy a szellemem téged kísértsen a túlvilágról is? - kuncog fel, majd csak egy aprót kortyol a poharából. A következő kérdésére viszont egészen megrökönyödik. Még hogy ő... Még ilyet... - Egy kis kedvességet nem kell félreérteni azért... De csak hogy megnyugtassalak, én is a lányokra bukom, legalábbis eddig így tudtam... - nevet fel, ahogy az utolsó cseppek is eltűnnek a pohárban olvadozó jégről, s már tolja is a másik felé azt, hogy újratölthesse. Mert ő még inni akar. Bár már ezt a kevéskét is kezdi kicsit megérezni...
- Talán csak egy kicsit magányos vagyok az utóbbi hetekben...

A magam részéről inkább voltam a kissé körülményes távolságtartás híve, mint bármi másnak. Pont ezért is volt teljesen idegen tőlem a velem szemben helyet foglaló srác viselkedése. Persze nem állítom, hogy amit ő vagy én csinálunk az normális lenne, inkább a kettőnk közötti arany középút lehetne a nyerő, de azt lényegében kevés ember képes elérni. Mert én túl sokat sérültem ahhoz, hogy ezt meg tudjam valósítani, ő pedig ezek szerint nem eleget... Bár nem is kívánok neki ilyesmit. Ettől függetlenül amúgy nem tűnt rossz srácnak, egyszerűen csak sok volt nekem az, amit felém mutatott, és nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen jött jófejkedést. Hiszen én csak párszor kiadtam neki a piáját. Ha finomra kevertem, vagy éppen jó hideg volt a sör, az sosem az én érdemem, mivel megrögzött szabálykövető vagyok, és nagyon ritkán rúgtam fel a standard mennyiségeket. Szóval lényegében semmit sem tettem érte, de ő mégis úgy viszonyult hozzám, mintha legalábbis puszipajtások lennénk.
- Akkor én egy paraszt faszfej vagyok – bólintottam egyet, nyugtázva azt amit mondott – Nálam nehéz kiérdemelni a kedvességemet. Pont ezért nem is értem, hogy miért viselkedsz így velem.
Mert soha életemben nem voltam rendes ezzel a sráccal. Sokkal inkább igyekeztem egyfajta bunkó és távolságtartó stílust felvenni vele szemben bár az is tény, hogy soha nem vette a szívére. Vagy ha így is volt, egyszerűen nem mutatta ki.
- Pont nem úgy nézel ki, mint aki tudna bunkó lenni – csóváltam meg a fejem – Inkább olyannak tűnsz, mint akiből ezt a funkciót kivették.
Én magam sem értettem, hogy mi ez a fesztelen társalgás hirtelenjében kettőnk között, de szerencsémre időközben az egyik törzsvendékünk is megjelent, szóval kénytelen voltam vele foglalkozni, ami kimerült annyiban, hogy feltettem a „szokásos?” kérdésem, ő bólintott, én megcsináltam a duplawhisky jég nélkül adagját, elétoltam, ő pedig fizetett. Már ismertem annyira, hogy meg sem próbáltam visszaadni neki, mert ez sértette volna a becsületét... Egyszer mertem kétségbevonni azt, hogy pontosan mennyit fizetett nekem, azóta inkább nem próbálkozom vele.
- Nem vagyok egy optimista alkat – jegyeztem meg szárazon – És jobban tennéd drága Jessicám, ha te sem lennél az. Úgy látszik, hogy eddig könnyen megúsztad az életet csalódások meg mindenféle szarakodás nélkül, de ez nem mindig lesz így. Nem tudom milyen keresztény faszságokkal tömték meg a fejed az elfogadásról meg a szeretetről a fejed a templomokban, de... Ez így nincs rendben, remélem te is tudod. Én pedig tartok tőle, hogy ha egyszer megütöd a bokádat, abba én is bele fogok keveredni, és nem igazán venném a nyakamba más problémáját.
Mert való igaz, hogy irritál a srác, de a tény, hogy ismerem már elég ahhoz, hogy ne akarjam szarban hagyni. Mert én magam képtelen lennék elszámolni a lelkiismeretemmel ez esetben... Nem szeretném ,hogy ezt megtudja, mert ha rájön arra, hogy valahol mélyen, van egy elbaszott, kőszívem, akkor ez a kis mócsing tuti megpróbálna közelebb kerülni hozzám. Nekem pedig épp elég problémám van Tae Oh-val, meg minden mással jelenleg, szóval a gondtalan éveim egyszerűen csak... Elmúltak. És nem kell még egy kő a hátamra, amikor már így is nehezen cipelem a saját gondjaimat. Ahhoz pedig nem kellett atomfizikusnak lennem, hogy tudjam: ennek még nincs vége... Sőt az egész csak rosszabb lesz, nekem pedig egyelőre erősnek kéne maradnom és nem hagyni összeroppanni saját magam.
- Szép lány lehetett – jegyeztem meg arra, amit mondott, pár pillanatnyi csend után, amíg az arcát fürkészve próbáltam rájönni arra, hogy most mi zajlódik le benne. – Sőt... Piszok gyönyörű lehetett, ha még a nevét sem tudod, de már teljesen beléestél.
Mert azért elég egyértelműen látszott rajta, hogy foglalkoztatja a dolog. Érdekelné, hogy ki lehet a gazdája annak a bizonyos karkötőnek, ami amúgy első pillantásra is elég szépnek és drágának tűnt. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy mit keresett egy hozzá hasonló lány Brooklynban, ami nem éppen veszélytelen hely... Mindenesetre titkon drukkoltam azért ennek a kelekótyának. Túl jószívűnek tűnt ahhoz, hogy bármi bántódása essen, én meg hittem abban, hogy majd a lány rendesen elkapja a grabancát és többet nem jön ide.
- Csak találj is haza – ráztam meg a fejem – Ha túl sokat iszol, nehogy taxiba ülj a környéken, mert elég sok a szervkereskedő... Inkább maradj itt a pultnál, és hívok neked egyet.
Az utolsó mondatomat elég halkan jelentettem csak ki. Én a magam részéről egyáltalán nem akartam, hogy ezt meghallja... Mert akkor elhiszi, hogy törődök vele, és ténylegesen a nyakamon marad.
- Néhány ingyen kör belefér... Igazából én döntöm el azt, hogy kit hív meg a cég – vontam meg a vállam – Kell ilyeneket csinálni, hogy nagyobb legyen a forgalom, viszont meg kell gondolni azt, hogy kinek érdemes odaadni a piát. Vannak tagok, akik ezen megsértődnek, de te nem tűnsz milliárdosnak, aki a pénzével akar villogni, így bátorkodtam a mai ingyen kártyámat neked kijátszani.
Mert van amikor lényegében jövedelmező egy italt ingyen kiadni, ezáltal szimpátiát keltünk a pult másik oldalán álló vendégben, és lehet legközelebb az egész baráti körével visszajön. Nekünk beszerzési áron adnak mindent, meg kifejezetten nehéz is leltározni az italokat... Egy kicsi senkinek sem fog hiányozni.
- Amilyen mákos vagyok... Le merem fogadni, hogy így lenne – forgattam meg a szemeim, de az ajkaim kicsit felfelé kunkorodtak ahogyan ezt mondtam neki – Főleg, ha miattam patkolnál el, és kezdenél hirtelen bosszúhadjáratba... Imádnám komolyan.
Mert így sem elég bonyolult még az életem ugyebár... Másra sem vágynék, mint arra, hogy ő kísértsen, amíg lélegzek.
- Ez felettébb megnyugtató – válaszoltam neki, miközben a saját markommal megállítottam a poharat, majd elővettem az üveget, hogy újratölthessem neki. Ezúttal kevertem hozzá egy kis kólát, mert éreztem, hogy az én nyakamon fog maradni, ha nem állok neki higítani a piáját.
- Az ember azt gondolná, hogy egy hozzád hasonló gyerek elég népszerű a köreiben. Ráadásul jogot is tanulsz, amiből következtetek arra, hogy teljesen agyalágyult nem lehetsz... Miért is vagy ennyire magányos? – Talán pont ez a mondata keltette fel végül a rég eltemetett, védelmező bátyus ösztöneimet. Tudtam, hogy fiatalabb nálam valamennyivel, én magam meg alapvetően... Tudok törődni másokkal. Jelenleg pedig arra gondoltam, hogy nem szeretném, ha az öcsém is ezt csinálná egy másik pultosnak a nyakán... Szóval nem fogok belehalni abba, ha egyszer végighallgatom.
- Négy dollár, kilencvenöt cent lesz... Jessica – jegyeztem meg neki, majd csak utána löktem vissza a poharát – Csakhogy ne érezd magad túl közel hozzám... De egye franc, most az egyszer meghallgatom mi az isten nyomja ennyire a szívedet. Viszont nem fogunk ebből rendszert csinálni... Remélem tudod.

Durván jó fej vagyok veled srác  || 1 046 ||ruha

Yan Tao && Hyun Woo

Egyszer talán sikerül elérnie legalább azt a bizonyos aranyközéputat. Vagy talán csak fel kéne adnia, és nem kéne azzal próbálkoznia, hogy a barátságába férkőzzön a másikak. Amit igazából még ő sem nagyon tudja, hogy miért is szeretné elérni. Hisz Jess csupán csak egy vendég, akit a másiknak ki kell szolgálni. Semmi több. Na meg minde bizonnyal nem is igazán mozognak egy körökben, és annak ellenére, hogy nagyjából egy korban lehetnek, minden bizonnyal ezen a helyen kívül máshol nem is tudnának összefutni. Vagy ha mégis, az nagy csoda lenne…
- Hát az lehet… - kuncog fel, nem is ellenezve Tao jellemzését saját magáról - Nehéz gyerekkorod lehetett, hogy ennyire nem bízol senkiben… És mint már mondtam, egy kis kedvesség sosem árt, még egy ilyen paraszt faszfej esetében is… - Vigyorodik el ismételten, ahogy kissé megbillentett fejjel pillant rá. És akaratlanul is elgondolkozik azon, hogy vajon milyen élete lehetett szegény párának, hogy idáig eljutott, és hogy ennyire ellenszenves mindenkivel. Persze talán csak Jess nem tudja megérteni az egészet, hisz eki mindig is ott volt a szerető családja, akik mindenben támogatták. Még abban a bizonyos nehezebb tinédzserévekben is, s talán ezért lehet most olyan, amilyen.
- Hát mert nem is nagyon szoksom annak lenni.... De azért belém is programoztak egy kis bunkóságot... - Mintha csak egy robot lenne, mi? Egy kis kedvessg, egy kis mosoly, meg segítőkészség. Mint valami jóságos világmegváltó robot, akiből hiányzik a gonoszság és ellenszenv. Hát néha ondjuk tényleg úgy is viselkedik, mintha nem is emberi lény lenne. Vagy legalábbis mások számára hat furának ez a túlzott segítőkészsége. Mint ahogyan Cameronnak is, akit csak csendben figyel, míg az újonnan érkező vendéget kiszolgálja, s közben lassan szürcsölgeti a kikért italát.
- A fejem tökéletesen rendben van, nem tömték tele gyerekkoromban semmiféle keresztény humbukkal. És ne aggódj, nem vagyok naív kisfiú sem. Pontosan tudom, milyen a világ, és milyen ez a környék is, nem véletlenül tanulok jogot... És vigyázni is tudok magamra... - forgatja meg a szemeit egy újabb sóhaj kíséretében. Igen, tudja ő, hogy nem alaptalan az aggodalma a másiknak, de ezzel addig nem akar foglalkozni, míg szembe nem kerül a bajjal. Ami valószínűleg nem is fog megjelenni. Legalábbis addig jó neki, míg nem aggodalmaskodik azon, hogy melyik pillantban fog megjelenni a hát mögött egy kétajtós szekrény méretű maffiózó, és viszi el valahova, hogy aztán soha ne kerüljön elő. Néha azért körbepillant, hogy felmérje a terepet, hányan és miféle népségek vannak jelen, de amúgy egész nyugodtan ücsörög a bárszéken.
- Hogy...? Nem estem bele, ne beszélj már hülyeségeket... - horkant fel megkörönyödve, még egy pillanatra hára is dől a széken, és csak hitetlenkedve pislog a másikra. Még hogy ő beleesett abba a lányba. Hisz nem is ismeri, tulajdonképpen csak fél percre látta, és akkor is leginkább csak a hosszú fekete hajkoronáját, ahogy sietve etűnt ismét a tömegben. Szóval egész biztos, hogy nem lehet szerelmes. Mert olyan nem létezik, hogy szerelem első látásra. De az tény, hogy érdekli, ki lehet az a lány, és ismét szeretne összefutni vele, még ha az egészen lehetetlen vállalkozásnak is tűnik, hisz New York egy htalmas város, több millió lakossal. Az, hogy ismét összehozza őket a sors... Hát agyon nagy mázlistának kell lenni.
- Tényleg megtennéd? - dől egy kicsit előre kíváncsian, egyrészt mert nem is hallotta teljesen jól, olyan halkan motyogott csak a másik, másrészről pedig nem is nagyon akar hinni a fülének. Mert hiába tagadja Tao, hogy nem érdekli őt, mi lesz vele, azért a szavai mégis csak azt mutatják, hogy törődik vele. Vagy legalábbis azt nem akarja, hogy itt patkoljon el neki Jess. - Csak aztán nehogy te hívd rám azt a szervkereskedőt...
Az ingyen piát ermészetesen elfogadja, nem áll le vele vitatkozni, hogy márpedig ő csak azért is kifizeti. Na nem mintha annyira padlóra vágná, ha ezt is ki kéne neki fizeni, de ha már a másik felajánlotta neki, hogy állja az első körét, akkor lesz olyan kedves, hogy nem mond neki nemet. Igaz, még nem tudja, hogy hol vannak a határai, hisz a legtöbb esetben, mikor ő - vagy épp a haverjai, akikkel beül valahova inni és szórkozni néhanapján - úgy döntenek, hogy inni akarnak, általában megmard valami gyengébb italnál, és csak nagyon ritkán hörpint le egy-egy erősebbet is. És még soha nem is fordult elő vele, hogy olyannyira leitt volna magát hogy a világát sm tudja. Általában ő az a kis baráti társaságukban, aki teljesen józan marad, és hazakíséri a többieket. Ennek a fordítottja pedig eddig még nem történt meg. Eddig... Na de most, amikor már a második erős italát kéri ki, érezhető, hogy ez az este kicsit másképp fog alakulni, mint az eddigiek. Annyi külöbséggel, hogy most nincsenek itt a haverjai, a hazautat valahogy máshogy kell megoldania.
- Áhh vagy úgy... Hát milliárdos épp nem vagyok, de azért nem is szűkölködöm semmiben... Nem dönene a padlóra egy... akár több este a Coachella-ban sem... - és ismét csak, mitha mi sem lenne természetesebb dolog. Persze Jess nem szokott kérkedni a pénzével. Vagyis pontosabban a szülei pénzével. Tulajdonképpen nem is szeret tőlük kölcsönkérni. Arra persze rábólintott, hogy a tanulmányait legalább fizessék, de ezt is csak nagy nehezen tudták elérni nála. Épp ezért is dolgozik az egyetem mellett, hogy legyen saját keresete is. A lakását is abból fizeti, azt már nem engedte a családnak, hogy fizessék.
- Hozzám hasonló...? - billenti meg a fejét, ahogy az újjabb adagot megkaparintja. - J, hát... Nem mondanám, hogy nem vagyok népszerű... Legalábbis vannak barátaim, csak épp, hogy is mondjam... Időm nincs túl sok rájuk... - von vállt, mintha mi sem lenne természetesebb. Persze tudja ő, hogy ez sem teljesen normális dolog, de ő mindig is olyan volt, aki nem tudott megülni öt percnél tovább a fenekén anélkül, hogy ne csináljon valamit. Jelen esetben pedig ez a valami a munka, ami szinte minden szabadidejét kitölti. Tulajdonképpen haza is csak aludni, és Archie-t megetetni és megsétáltatni jár, ezek mellett a haverokra tényleg csak elé ritkán van ideje. Nagyjából akkor, mikor mondhatni ráparancsolnak, hogy éljen egy kis szociális életet is.
- A Jess is elég lesz, nem szükséges becézned... - kuncog fel, ahogy előkotorja farzsebéből azt a tizest, amit a legutolsó kiszállításakor kapott nagyjából másfél órával ezelőtt, hogy azt Tao elé tolja.
- A magányon kívül? Nem sok minden nyomja a lelkem... igazából azt hiszem nagyon időm nincs is azon gondolkozni, mennyi bajom is lehet... Hmm... Tulajdonképpen elég unalmas személy vagyok, csak dolgozom, és tanulok... - kuncog fel halkan, elgondolkodva, ahogy szép lssan a pohár aljára néz. Nem iet sehova, így csak lassan kortyolgat, és élvezi ki a már kissé felhigított alkoholt.

Amint kimondta azt a bizonyos szót, én magam is csak hüledezve néztem rá. Nem hittem volna, hogy már úgy alapvetően bármin meg tudnék lepődni, de egy ilyen káromkodás az ő szájából egyrészt furcsán is hatott, másrészt meg... Nem igazán számítottam arra, hogy egyszer az életben hallani fogok hasonlót tőle. Abban a pillanatban még a kezemben tartott rongy is megállt, mert ténylegesen teljesen idegennek hangzott tőle az ilyesmi megjegyzés, de... Ki vagyok én, hogy néhány itt töltött óra alapján megítéljem? Lényegében csak idegesített, legalábbis én ezt gondolom. Igazából volt, amikor a csacsogása egészen jól esett, mert arra a rövid időre is ki tudta zárni a fejemből mindenki másnak a társalgását, amit nem igazán kéne hallanom... Mert lényegében csak magamból csinálok ezzel célpontot.
- Mi okom lenne benned, vagy bárki másban megbízni, drága Jessica? – tettem fel végül a kérdést, miután sikerült felocsúdnom az elképedésből – Az, hogy kiben bízok, nem teljesen a gyerekkorral függ össze. Viszont a nevedet sem tudtam idáig, és sajnos bár ilyen gusztustalanul sárga jellemvonással bíró embereknek való munkát végzek... Ettől függetlenül én magam még piros, kék és zöld keveréke vagyok... Lényegében minden ami nem sárga, ergo a jellemvonásaimból fakadva nehezn bízok meg másokban, viszont követem a szabályokat és szeretek irányítani... Ennyi oka van a dolognak. Ez adja a kissé flegmatikus stílusomnak is az egyes pontjait.
Persze ettől függetlenül valamilyen szinten igaza is volt. Mert mégis kiben bízhattam volna meg korábban? Az öcsém pici, őt nem zaklathatom azzal, hogy milyen problémáim vannak... Jelenleg mondjuk már inkább mondható kamasznak, mint gyereknek, de ez a tényen nem változtat. Kettőnk közül ő az, akinek szüksége lenne valakire, mert nyilvánvalóan most az egész világ a feje tetejére állt benne, és iránymutatásra lenne szüksége... Lehet pont nem az enyémre, de ettől függetlenül ez a tényen nem változtat. Apámat a pénz termelésén kívül semmi más nem érdekli, anyám meg a tökéletes mintafeleség példáját kelti... De amúgy teljes mértékben lefoglalja az, hogy a külsejéből kihozza a maximumot. Lényegében amikor még otthon éltem már annyira szét volt botoxolva, hogy én magam sem voltam biztos abban, hogy mit szeretne kifejezni az arcával. A bátyám lelépett... Tiszta sor. A papánk meghalt, a mamánk már a születésünk előtt. Szóval lényegében nincsen senkink.
- Nagyon jól teszed, hogy jogot tanulsz – löktem oda a poharat az időközben megjelent vendégnek – De ha sokat mászkálsz ide, lehet nem sokáig fogsz. Én is keveredtem már olyan dologba, amibe nem akartam, de igazából te tudod. Csak ne nekem kelljen felmosni majd a hulládat a bár elől. Akkor ténylegesen csak a gond lenne veled.
Lényegében tényleg mondhatok bármit, mert összességében... Igaz, hogy megviselne, ha nekem kéne valaki olyan hulláját összekaparni, akit ismertem. Alapvetően sok mindent láttam már, de egy ilyenre nem egészen készültem fel.
- Akkor azt ott – böktem a mutatóujjammal a karkötőre – Miért nem dobtad ki? Csak mert egy kicsit számomra irreális, hogy egy olyan lánynak a dolgát tartogatod, akit valószínűleg soha nem láttál még. Biztosan reménykedsz abban, hogy ez meg fog változni.
Persze talán kíméletlennek tűnhet az, hogy midezt így vágtam az arcába, de ettől függetlenül azt gondoltam, hogy erre van szüksége. Lényegében szerencsétlen letagadta maga elől a tényt, hogy gondol arra a lányra... Én meg csak nem hagyhatom, hogy ilyen tudatlanságban éljen.
- Ugyan Jessica... Mi hasznom lenne nekem abból, ha eltenne valaki láb alól? Mert azért a szervekereskedés még mindig illegális dolog... Nem fogják hagyni, hogy lép nélkül elsétálj onnan, hanem kipakolnak teljes mértékben, és mindenedet eladják. Ami ahhoz vezetne, hogy egy törzsvendéggel kevesebb lenne a bárban... Én pedig mégiscsak belőled élek meg. Bízz csak bennem, drága barátom – egy vérszegény kis vigyort is megeresztettem felé. Lényegében tényleg csak a javát akartam, mert talán valamennyire... Feltámadhatott bennem a rég eltemetett bátyusi ösztöneim egy része. Én magam sem tudtam, hogy mindez mennyire jó, de hát ez van. Így legalább a lelkiismeretem tiszta lenne.
- Nem gondoltál arra, hogy befektess valamibe? Mondjuk egy kocsiba? – én magam sem tudom, hogy miért kezdtem ilyen önfeledt társalgásba vele, de a mai este már amúgy is tartogatott néhány meglepetést a számomra. A végén még kiderül, hogy kibaszott sárga vagyok... Azt hiszem akkor kaparnám a falat igazán.
Ahogy elvettem az elém csúsztatott pénzt, hirtelen lépett elénk egy nagyobb társaság, így igyekeztem valamennyire Jess szavaira is figyelni, miközben sorra kevertem ki az általuk kívánt italokat. Egy pillantással jeleztem is felé, hogy mindjárt visszatérek hozzá, csak hát nekem itt dolgozni is kell, lényegében nem szórakozni vagyok itt. Pár perc alatt sikeresen ki is szolgáltam a hat fős csoportot, aztán utána fordultam felé, hogy egyben tudjak reagálni arra, amit mondott.
- Talán nem lennél magányos, ha ténylegesen több időt töltenél a barátaiddal... És nem nekem mesélnéd ezt el itt – mindezt most egyáltalán nem fennhéjazó stílusban mondtam neki, egyszerűen csak így gondoltam a dolgot – Ha egyetlen barátod is van, akivel törődsz, akkor lényegében már gazdagnak számítasz. Örök közhely az, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szán, szóval... Szerintem nézz körül egy kicsit, hátha ténylegesen meglátod itt azt a lányt, és pörgesd fel magad, mert már én depizek be a töketlenségedtől. Kicsit kapd össze magad.
Én sem kifejezetten értettem azt, hogy mik ezek az atyai tanácsok tőlem, de gyorsan el is kezdtem ellenőrizni a sörkészletet, hogy találjak magamnak valami munkát... Mert addig sem kell rá figyelnem, és még kellemetlenebb helyzetekbe sodornom magam.

Durván jó fej vagyok veled srác  || 865 ||ruha