Jótékonysági est. Egy olyan nap, amikor a New York-i felső tíz ezer összejön és megpróbálja egymást túllicitálni az ékszerek nagyságában és természetesen a nagylelkűségben is, általában egy olyan témát illetően, ami nem is érdekli őket. Nagyjából minden hónapra jut két vagy három ilyen alkalom és mindegyikre meg kell hívni természetesen a polgármestert is. Ami nem gond, nekem úgy sem kedvencem a mosolygás és ok nélküli bájolgás, amikor nem a városházát reprezentálja egy esemény, de a dolgok elkezdtek megváltozni alig fél évvel azután, hogy megkaptam a munkámat. A főnökömnek igen szoros időbeosztása van, ha mindent el akar intézni, mielőtt haza menne a párjával és nem mindig fér bele egy váratlan találkozó, még akkor sem, ha nem hosszabb öt percnél. Így a hirtelen felbukkanó alakok, akik eddig azt állították, hogy valamelyik eseményen beszéltek vele meg egy gyors látogatást, bizony hajlamosak voltak az ajtón kívül ragadni egy időre. Utána jött a "beszéld meg az asszisztensemmel" időszak, amely alatt folyamatosan kaptam a hívásokat és végül eljutottunk addig, amikor egyszerűbb, ha nekem is küldenek egy meghívót és mivel mindig a főnököm közelében vagyok, seperc alatt meg tudom nézni a mobilomban, mikor tud beszorítani valakit. Sőt, azt is tudom, ki az, aki egyből a lényegre tér és tényleg képes öt perc alatt befejezni, meg ki szereti végig mutogatni a gyerekei és unokái képeit, miközben kávézik, így jobb, ha inkább harminc perccel számolok neki. Egyből nem én vagyok az ajtót felvigyázó hétfejű sárkány, fiatalabbak esetében Bolyhoska a Harry Potter szériából, és még a könyvelő sem pattog, amikor leadom túlóraként az elszámolást. Azért kapom a pénzemet, hogy árnyékként kövessem a polgármestert és a keze alá dolgozzak, ezt pedig jól csinálom. Ma éppen annyira, hogy megpróbáltam megmenteni egy felboruló vörösboros pohár tartalmától is, ami így tényleg messzire elkerülte a kék öltönyét, de összességében az én ruhám alján és a harisnyámon kötött ki. Ha pedig nem vagyok elég gyors a szalvétával, akkor simán eláztatja a cipőmet is. Így ezt legalább megúsztam. Persze attól még ki kellett mentenem magamat és hátra menni a lezárt részbe, ahol van tartalék harisnya számomra meg folt eltávolító. Nem mintha a fekete ruhán meg lehetne mondani, milyen ital volt a ludas. Ilyenkor jó, hogy nem csak a főnökömnek van tartalék öltözet egy lezárt részen, hanem nekem is pótharisnya. Meg egy nagy darab válltáska, ha bármi másra szükség van. Például sminket kell igazítani. Nem nekem, az enyém tart mint a beton, de a piros bőrirritációs foltokat tűntettem már el a fényképezés előtt róla. Igen, asszisztensi feladatok, van pár...
Az engedélyt felmutatom az apró táskát kinyitva, majd visszasüllyesztem és elindulok az iskola folyosóján, hogy megtaláljam a termet, amelyet öltözőnek neveztek ki. Jó tippem van rá, hogy ez az egyetlen, aminek nem üveges az ajtaja, így sietve benyitok, mielőtt a tűsarkúm is elázna a bortól. Csere cipőm csak lapos talpú bokacsizma van. A terem viszont messze nem annyira üres, mint vártam, mert a közepén egy jó alakú szőke lány van és szemmel láthatóan hozzám hasonlóan a ruháját próbálja helyrehozni. Mondjuk egy lecsúszott cipzár könnyebben javítható, mint a bor folt, már amennyiben van segéd hozzá. Nélküle viszont? Mondjuk úgy, engem már ismer a szomszédom...
- Oh, persze, adj egy percet - szólalok meg és becsukom magam mögött az ajtót, majd az egyik asztal szélére rakom a táskámat és mögé lépek, hogy megnézzem, pontosan mi a gond. Elméletileg semmi, egyszerűen meg kell húznom a cipzárt és felmegy. Gyakorlatilag a mozdulat nem lesz teljesen sikeres, derékban tényleg hamar összekapcsolódik a sok kis kampó, de utána megakad. És hiába próbálom óvatosan kimozdítani minden létező módon, egyszerűen nem akar elindulni, semerre. - Ez megint beakadt. Ne aggódj, meg tudom oldani, ha megvárod, amíg leveszem a harisnyát. Kezd ragacsosodni a vörösbor - teszem hozzá magyarázat képpen, mikor gyorsan leülök az egyik székre, amely mellett a táskám pihen a másikon. Igazi túlélő felszerelés, most azonnal bele nyúlok egy adag nedves törlőkendőért, amelyekkel seperc alatt eltűnik majd a bőrömről a folt. És hála az égnek én ma a combfix mellett döntöttem, így nem kell a teljes műsort látnia másnak is. Csak két kampót akasztok ki vakon, majd óvatosan lehúzom a selyem anyagot és a cipőből kilépve elégedett mosollyal leszedem. Pár pillanat és a törlőkendő eltűnteti a maradék nyomot, majd az egészet a kukába dobom és a smink táskám után nyúlok. Kell itt lennie egy folyékony ajakbalzsamnak is. Majdnem olyan jó ilyen esetben, mint a vazelin. Egy borsószemnyit nyomok az ujjamra és visszasétálva a lányhoz ismét mögé lépek és kicsit bekenem vele a fogakat. Tökéletes. Most már jobban csúszik, kis fel-le mozgatás után magától túljut a problémás területen. - Tessék, ez megvan - lépek hátrább és végre arra is veszem a fáradtságot, hogy megnézzem magamnak a hölgyet. Az arca ismerős, de jó pár pillanatig nem tudom, honnan. Utána beugrik. Az előbb láttam a színpadon, valamivel több bőrrel és kevesebb csipkével borítva. A dobok mögött. - Majdnem megkérdeztem, hogy futott le ennyire a cipzár, de te eddig a színpadi ruhában voltál, igaz? És nagyon jól játszottál - teszem hozzá, miközben elindulok ismét a szék felé. Ideje magamat is megmentenem...

A vörösbor száradó félben kifejezetten ragacsos anyag és nem áraszt magából kellemes illatokat sem. Olyan, mintha azzal, hogy eloszlana a bőrön, egyből ecetesedni is lenne kénytelen, így igyekszem olyan gyorsan és alaposan megszabadulni tőle, amennyire csak lehet. A harisnyámra én abban a pillanatban keresztet vetettem, amikor láttam, hogy eléri az ital, a ruhámra viszont nem fogok. Arról felitattam, amit csak lehetett, megint hálát adtam a fekete színért és mellé még a cipőmből is gyorsabban kibújtam, minthogy elérje az alkohol forgatag. Összességében akkor ez jó hír, mondhatni. A ruhabaleset pedig olyasmi, amit magam is tudok rendezni és nincs szükségem hozzá más segítségére. Ami nem mondható el az átöltöző lányról, neki ezzel a csipkés koktélruhával bizony megvan a maga baja, amihez egy segítő kéz még kevésnek is bizonyul. Kettő és némi sikosítószer már nem lesz az. Tudom, nekem is volt már egy-két makacs cipzárral dolgom. Most pedig mindkettőnk érdekében gyorsan dolgozom, percek sem kellenek, hogy eltűntessem a bőrömről az alkoholt.
- Nem hiszem, inkább csak éppen eleget, hogy ráfoghassa az alkoholra az ügyetlenségét, miközben a politikai ellenfelén landol a bor. Velem nem számolt - az asszisztens dolga, hogy amíg a főnöke a kapcsolat építéssel van elfoglalva, addig a közelben legyen és mindenben segítse. Nekem kell tudni, kinek van neje, gyereke, unokája, a nevüket és esetleges kerek születésnapokat, mellé pedig a mobilomban van egy naptár program is, ami egyből össze van kötve a gépemen lévővel és bármikor újabb látogatóknak tudok így időpontot adni az érkezésre. Ha a neje nincs a közelben, mellé még némi felügyelet is jut, hogy józan maradjon és próbálja tartani a diétáját. Oké, ilyenkor azért engedek rajta, mert kegyetlenség lenne megtagadni tőle az ételt...
A ruha veszít, méghozzá pillanatok alatt, miután némi ajakbalzsamot áldozok fel a cél érdekében. Nem olyan szörnyű és az olajokkal meg zsírokkal ellentétben ennek maximum virág illata van, ráadásul a ruhán sem hagy kimoshatatlan foltot. Akkor egy ember mentve, a második én vagyok és nincs más dolgom, mint amennyire lehet, eltűntetni a bor foltot. A maradék majd a mosógép dolga lesz, és megint csak örülhetek a fényeknek, mert feltűnés nélkül folytathatom az estét attól még. Ellépek a lány mögül és elindulok vissza a székre, magamhoz véve egy nagyobb adag papír törlőkendőt és egy kisebb törölközőt is, majd leülök és gyorsan átnézem a táskám tartalmát. A tartalék harisnya pillanatok alatt előkerül, a folt tisztító kicsit problémásabb. Kell hozzá egy perc, hogy megtaláljam a flakont forma alapján és diadalmasan kihúzzam a többi cucc közül. Kis adagot engedek a szórófejjel a ruha aljára, majd amikor megérzem a lábamon a nedvességet, rászorítom a törölközőt is. Ennek el kéne tűntetnie majdnem mindent.
- Oh, pedig pont azzal a szereléssel tűntél volna ki igazán a sok koktél ruhás luxus feleség közül - jegyzem meg magamnak, miközben azért végig nézek rajta. A fekete ruha jól áll neki, ez egyértelmű, kihangsúlyozza a domborulatait és persze gondosan fel is kelti az ember fantáziáját. A cipő viszont mintha kicsit idegen lenne számára. Azt hiszem, ő nincs annyira hozzá szokva a magas sarkúban suhanáshoz, mint én. Meg tudom érteni, hogy amikor nem kell, nem hordja. Nem a legkényelmesebb viselet, amíg neki nem állsz vagyonokat áldozni egy-egy spéci darabért. Vagy kedvelteted meg magadat egy kisebb designerrel. - Le sem tudnád rázni a férfi rajongókat - teszem hozzá, miközben végre elveszem a törölközőt a ruhámtól és még gyorsan átdörgölöm az anyagot. Igen, a bor egy része kijött az anyag pedig nem sérült. Siker. Gyorsan a folt tisztítót visszasüllyesztem a táskámba és inkább az új pár harisnyát kezdem bontogatni. Igyekszem mindig többet szerezni ugyanabból az árnyalatból, hogy ne kelljen mindkettőt kidobni egy sérülés miatt és most is ezen az elven pakoltam.
- Elisiana, de nagyjából mindenki csak Ana-nak hív - legalábbis ezekben a körökben biztosan. Van egy másik arca New York elitjének és ők nem is sejtik, kit rejt az álarc és egy másik becenév. De velük nem most kell foglalkozni. Elfogadom a lány kezét, rámosolygok és hagyom, hogy a szokásos feltevéseket vonja le a dologból. Vagy egyszerűen nem halgatok az Elisa-ra, vagy van hasonló nevű itt. Például a főnököm felesége, Lisette.
- Mióta van együtt a banda? - teszem fel a kérdést, miközben kigöngyölöm a harisnyát és gondosan összefogva előre hajolok, hogy fel tudjam húzni. Csak semmi sietség, mert nem akarom kitépni, ráadásul így közben jobban meg is nézhetem magamnak Élodie lábait, annyira közel van még hozzám. Hm, tetszik a formája, főleg ezekkel a sarkakkal. Olyan végtelenül hosszúnak tűnik. Bejön, annyira, hogy ott is felejtem kis időre a pillantásomat...

- A táska tartalma nálam erősen meg van válogatva, ellenkező esetben külön hordárnak kellene utánam hoznia - igen, mindig van benne kis millió cucc és ez az oka annak is, hogy van tartalék táskám az irodában, otthon és még a kocsimban is. Nem ezzel a Mikulás zsákot megszégyenítő példánnyal fogok egész nap rohangálni, ha rajtam múlik a dolog. Nem tesz jót a hátizmaimnak, a főnököm egójának és a saját büszkeségemnek sem. Így marad odakinnre az apró clutch, amibe belefér a mobilom, rúzs meg persze egy papírzsepi, a többit ide rejtem. És kapom elő, amint szükség lesz rá. Mint most...
A ruha el kell ismernem, hogy nagyon jól áll még egy metál banda dobosának is, és sokkal előnyösebben hangsúlyozza a vonalait, mint a fellépő szerelés. Csinos, ápolt, erős nő és a kezei elég formásak ahhoz, hogy nyilván való legyen, hozzá van szokva az erőkifejtéshez. Más ezt jó adag súlyzózással éri el, neki fogadok, elég hozzá a dobverő meg pár óra próba. Nem vagyok oda azokért az izmokért, amelyek egyértelműen túl nagyok és egy nap edzési kihagyástól leeresztenek, de a formás karokat attól még kedvelem. Erős, de egyben puha is. Egy kis szorítás a derekam körül kifejezetten izgató vele. Persze ezt nem mondom ki, helyette a ruha balesetekre próbálok figyelni és közben fenntartani a rövid beszélgetések fonalát. Nem vagyok nagy rajongója a rövid csevejnek, de azért ez is a munkaköri leírásom része. Maximum fejben közben már a harmadik módon büntetem a partnert.
- Hadd tippeljek: apró klubok, minimális világítás, cigaretta füst és sok sör jellemezte a kezdetet - foglalom össze, ami a én emlékeimben szerepel az egyetemi időben látott bandákból. Azóta jó pár befutott már, még több esett szét és lettek a tagjai mindennapi dolgozók, de attól még megvan ennek is a maga kis bája. Akkoriban, diákként az ilyen pincék voltak az esti leeresztés helyszínei, ahol nem kellett sokáig gondolkodni, megtaláltad az ágytársat és még kultúrprogramnak is érezhetted. Soha nem voltam oda a diszkó csillogásáért, a fényekért, amelyek majdnem kiégették a szememet, de ezek a rock beállítottságú termek megérték a maguk pénzét. Én pedig változtam, tanultam, próbáltam boldogulni és megtanultam elfogadni a közösségi ízlést is. Külsőre az boldogul, aki belesimul a tömegbe és mindenkinek jobb, ha én nem lógok ki sehonnan...
Rajta kapott, hogy figyelem a harisnya felhúzása közben. Amit nem fogok tagadni, mert tényleg megtettem. Látni akartam, mennyire hosszúak is igazából. És érdekel, mennyire puha a bőre. Attól, hogy nem hirdettem nyilvánosan, soha, egy pillanatig sem tagadtam, a nők is vonzanak. Sőt, Ana-ként, amikor kapcsolatot akartam, sokkal többször sikerült azt egy nővel kialakítanom, mint egy férfival. Jobban megvolt az összhang. A vonzalom változó, de a tény, hogy értjük egymást fél szavakból is, az kincset ért.
- Ebből a szögből mintha kimaradt volna egy vékony sáv borotválás közben - pillantok fel kihívóan, egy másodpercre elkapva a tekintetét, majd ismét visszafordulok a harisnyához és végre elkezdem felhúzni a lábamon. Lassan, gondosan nyújtva az anyagot érem el a térdemet, majd még feljebb, amíg a ruha alja engedi. Utána felállok, feljebb tűröm a szoknyát, hogy elérjem a harisnya tartó végét. Nem látszik semmi a combom felső részéből, a fehérneműből, de ez csak egy centin múlik. Vagy kevesebben. Miközben az anyagot a helyére igazítom, újra felsandítok. Ha engem figyel még mindig Élodie, akkor érdeklem. Ha nem, majd keresek mást odakinn. Kész az öltözés. Még egyszer kicsit megdörgölöm a ruha alját a törölközővel, majd ismét leülök és a cipőmért nyúlok. Az este megmentve, nekem kevesebb mint tíz perc kellett a ruha javításhoz, és még egy kis szórakozást is találtam közben. Ennél jobb keresve sem lehetne a nap zárása. Mármint, ha kapható még némi játékra. Gondosan vissza pakolok mindent a nedves törölköző kivételével a táskámba, azt csak a székre akasztom, majd a lányra pillantok ismét.
- A főnökömnek még úgy negyven percig szüksége lesz rám, mielőtt a neje leszavazza a munkát. Van egy eldugottabb bár a ruhatártól balra... - a mondat közben előre lépek egyet, meg egy felet, ezzel teljes egészében alig két centire tőle lefékezve. Elmosolyodom, a szemébe nézve előre hajolok és végig simítok a felkarján, egészen a ruha vonaláig. Ez már nem segítség és nem is baráti tapintás. Sokkal érzékibb, légiesebb, a körmeim éppen csak karcolják a kulcscsontja vonalát. Elvonják a figyelmét, miközben egy apró csókot lehelek a nyakába és némi levegőt fújok a nyaki gödörbe, felborzolva a pihéket. - ... ha érdekel, hogyan nézne ki a rúzsom a bőrödön, ott találkozzunk - suttogom a fülébe, mielőtt hátra lépnék és hátat fordítanék neki. A táskámat felemelem az asztalról, majd az ajtóhoz lépek és kisétálok rajta. Nem csukom be, de nem is nézek hátra, miközben visszatérek a nyitott terembe. Csak most már őszinte az a flörtölő mosoly az arcomon, amelyet minden beszélgető partnerem megkap...
(...)
Ötven perccel és némi szentségeléssel később már próbálok átjutni a kifelé igyekvő tömegen a bár felé. Tényleg jó hely a privát beszélgetéshez, de sokan állnak sorban a kötelességből megjelent vendégek közül és azt hiszik, eléjük akarok törni. Nagyjából három percny mosolyba telik, hogy utat engedjenek és végre elindulhassak a bárpult felé. Közben pedig forgolódom, keresem a szőke hullámos hajat és a fekete ruhát az emberek között. Annyira nem bújhatott el. Hiszen én, de így sem látom még. Késik ő is? El se jött? Egyszerűen csak fáradtabb vagyok mint hittem és nem szúrom ki? Nem tudom, de attól még a pult felé tartok...

Vége a bálnak és ezzel együtt az én szerepemnek is, mint segítőnek. Letehetem a lantot, búcsút mondhatok a főnökömnek, az időbeosztásának és persze a kedves és kicsit idegesítő nejének is. Marad a szórakozás, ami, ha minden igaz, ma este éppen egy zenész társaságában fog érni. Legalábbis erre következtetek abból a pillantásból, amelyet rám vetett, mielőtt magára hagytam a munkám miatt. Nos, összességében találtam egy kis izgalmat, megint kitölthetek egy szép, nagy túlóra papírt és még csak le sem ejtettek semmi fontosat a pincérek. Azt hiszem, ezekben a körökben elmondható, hogy nagy siker volt az egész. Még egy nem túl nagy összeget én is adományoztam. A saját nevemben méghozzá, amely közalkalmazotti fizetés mellett nem olyan rossz. Senkinek nem kell tudnia, hogy valójában ennél jobban állok pénzzel és végképp nem lenne jó, ha az adó hivatal elkezdene szimatolni. Bár, mi keresnivalójuk lenne erre? Nem feltűnő, hogy a legtöbb ruhám kevésbé ismert márkák egyedi darabja, tekintve némi személyes egyet nem értést a színekkel, mellé pedig nem szokásom hivalkodni...
A tömeg feloszlik, így a bár is sokkal átláthatóbbá kezd válni számomra. A pultnál nem áll ott Élodie, de ez nem akadályoz meg abban, hogy oda lépjek és megpróbáljam onnan felmérni a termet. Ő azonban nálam nyilván szemfülesebb, mert mire fordulnék el a pincértől, felbukkan mögöttem. Ezek szerint tényleg eljött. Annyira örülök ennek, hogy azonnal egy őszinte mosoly villan fel az arcomon és a szemeimben ott rejtőzik a vágy. Meg persze a kihívás. Soha nem tudom, mennyire ténylegesen biszex egy nő, jó néhány próbált már kihátrálni az utolsó pillanatban. Remélem, ő nem olyan. Egy vagány dobostól többet várok.
- Igazából én még az elsőt sem ittam meg, munka mellett kizárólag pezsgőnek tűnő almabort fogyasztom. Neked mi a mérged? - teszem fel a kérdést kíváncsian, mert ugyan nincs nagy alkohol gyűjteményem, de nem hazudok, ha azt mondom, néhány alap fajta megtalálható nálam. Vodka, mert az a kedvencem, whiskey és bourbon a vendégek miatt, meg némi tequila, mert a csajoknak sokszor az jön be. És talán egy-két üveg bor is van, bár azt nem igazán iszom. Főzéshez viszont elkel és néha jut nekem is egy-egy kifinomultabb ízlésű partnert...

//nem a legjobb, de térek vissza, eskü

- A tequila meg én veszélyes párost alkotunk. Utoljára három srác között ébredtem fehérneműben, semmire nem emlékezve az éjszakáról és mind könyörögtek, hogy ismételjük meg... két hét után jöttem rá az egyikük telefonjából, hogy rommá vertem őket Call of Duty-ban, megnyertem a vetkőzős pókert és nekik kellett öt perces Nyan cat karaokét lenyomni - mondjuk a végére talán nem is akkora baj, hogy nem emlékszem, mert a videó is elég gáz volt. Nagyjából mintha egy beszívott robot próbált volna meg limbózni, miközben valami nyávogó hangot ad ki. Igen, úgy tűnik, nem csak józanul vannak ritka szadista ötleteim, amikor másokat akarok rábírni, hogy tegyék, amit én mondok. Egyébként mondtam már, hogy azt a dalt pia nélkül egyetlen percig sem bírom hallgatni egyben? Ennél már csak az lett volna nagyobb büntetés a köz ellen, ha végig kell nézniük a Bridget Jones minden egyes részét. Vajon mennyi az esélye, hogy ha ezt belengetem újabb büntinek, a végén mégis leszállnak rólam?
Élodie hangulata, jelleme és az egész bevállalós, vidám lénye az, amire nekem most szükségem van. Tudtam ezt két perc után is, és most, hogy már tényleg szinte kifelé tartunk egymásba fonódva, megengedem magamnak az álmodozást. Néha szabályosan két személyiségem van, amelyek közül az egyik büntetni, a másik kényeztetni akar. Ritkán van, hogy bármiben is ki tudnak egyezni. Ez a nő viszont mindkettő számára csalogató a maga kisugárzásával és nem akarom elengedni. Most még biztosan nem, így csak bólogatok a kérésére, hogy inkább hátul menjünk ki. Ennyi nekem is belefér. Ugyan nem hirdetem nyíltan a munkában, hogy a nők is bejönnek, de eltitkolni sem szoktam és az egyéb nem hetero kollégákat is mindig bátorítom arra, hogy ne titkolják, kik és mik ők. A városháza végképp nem akar botrányt homofóbia miatt. Utána kiderül, hogy ő inkább magát és az életét félti. Hoppá. Azt hiszem, eddig a pillanatig nem voltam eléggé tisztában vele, mennyire is híres ő. Nos, rajtam ne múljon a dolog, én nem szívesen vagyok az újságokban és ha rajtam múlik, nem is lesz tiszta arcképem ott. Ezt már régen lebeszéltem a fotósokkal, akik a főnökömet követik. Aki be akar jutni hivatalosan, nem árt, ha rosszul exponál, amikor rólam van szó. Egek, még a közösségi oldalamon is leginkább a sejtelmes dolgok látszanak.
- Nekem nem gond, még be kell gyűjtenem úgyis a táskámat - mosolyodom el és hagyom, hogy kivezessen a bárból, át a tömegen, egyenesen a hátsó szobák és persze az öltöző felé is. Pillanatok alatt veszem magamhoz a felszerelésemet, a kabátomat és már mellette is vagyok, mikor begördül a limuzin. Valaki nem túlzott, ez a kocsi menő. És beindítja a fantáziámat. Nem mondom, hogy nem voltam még limóban, vagy nem szabadultak el a gátlások egy-egy út során, de az egy férfival volt. Most viszont van itt pezsgő, eper, kellemes zene és csodás útitárs. Basszus, ha jobban belegondolok, tegnap még Hudsnál is jártam, szóval esélyes, hogy a táskámban akad néhány szexjáték és óvszer is. Nos, soha senki nem állíthatta rólam, hogy angyal lennék, ugyebár...
- Amit te iszol. Ráérünk nálam áttérni töményebb italra és lengébb öltözetre - kuncogok halkan, miközben gondosan kiveszek egy szem epret a tálból és bele kóstolok. Igaz, hogy még tavasz van csak, messze nem eper szezon, de ez itt New York, a világ legnépesebb városa a maga elvárásaival és az egyik fontosabb a startra kész piac. Az édes, roppanós magokkal tűzdelt gyümölcs héja pillanatok alatt megadja magát és elégedetten rágom el a felét, majd a többit is. Igazából még a kezemről is lenyalom azt a cseppnyi levet, ami ráfröccsent. És tudom, hogy az egész csábító, még akkor is, ha nem annak szántam. Szeretem a gyümölcsöket, kiváltják az édesség utáni vágyamat gyakran.
- Nem, többel ma nem, de tényleg nem először esett rám valami. A csoki torta problémásabb mint a bor vagy valamilyen üdítő. A legtöbb elegáns ruhám pont ezért fekete vagy vörös.. meg mert szeretem a drámai színeket - teszem hozzá, miközben kiveszek egy újabb szem epret a tálból és ezúttal incselkedően felé nyújtom. Gondolom, ha ez itt van, az azt jelenti, hogy ő nem allergiás rá. Én meg játékos kedvemben vagyok, szóval próbálkozom. Hagyom, hogy ő is megkóstolja, kiélvezze az édes ízt, majd a szájára hajolok, hogy ezúttal a nyelvem egy másik fűszerezésben csókolja. Könnyed, játékos csókra számítok, hogy csábítgatnom kell, engedjen be és viszonozza a közeledést. Nem azért, mert visszafogottnak tartam, hanem mert a hely és a hangulat erre utal. Könnyedségre. Persze ez nem mindig van így, ha olyan jó az ízé, amilyennek innen tűnik, akkor percekig nem akarom elereszteni a száját, és közben érezni akarom az illatát is. Oh, igen...
A fejem szédül, a levegőt nehezebben veszem, mikor végre elszakadok azoktól az ajkaktól és fogalmam sincs, hogyan sikerült közben gyakorlatilag lovagló ülésben Élodie ölében kikötnöm. Oké, igazából van egy tippem rá. Én másztam oda csók közben, a ruhám pedig elég rövid ahhoz, hogy a bőröm most vidáman simuljon az övéhez, szikrákat csalva elő. Libabőrös vagyok, a sminkem alatt minimum kipirult, és nagyon kevés választ el tőle, hogy előre hajoljak és a nyaka vonalát követve a melleit is felfedezzem az ajkammal. Az engedélye csak igazából. Lepillantok rá, keresem a tekintetét és az enyémben ott van a kérdés. Folytathatom itt, vagy álljak le? Hogy lehet ezt figyelem felkeltőbben megfogalmazni? Oh, már tudom is. A mosolyom angyali, miközben hozzá hajolok és a fülébe suttogok: - Megnézzük össze tudok-e hozni neked egy orgazmust, mielőtt leparkol a limuzin? - a hangom szelíd, nyugodt, nyoma sincs benne annak a kéjnek, amely éppen a testemben követeli, hogy fektessem le a bőr ülésre és nyalogassam végig a testét. Kettősség, irányítás és kedveskedés van bennem és most mindkettő egy valakire irányul. Remélem, van elég jó kitartása fél tucat orgazmushoz...

Vannak dolgok, amelyek nagyon rég óta nem változnak számomra. Az egyik ilyen pedig a kapcsolatom a színekkel. Jó ideje nem kedvelem őket, és még régebben rájöttem, hogy az én tipikusan téli bőrömhöz leginkább azok állnak jól, amelyeknek drámai a hatása. Egyszer egy barátnőm úgy jellemezte őket, az ékkő színek. Rubinvörös, zafírkék, smaragd zöld, ónix fekete. Meg még néhány, amiben hasonlóan sok a pigment, mint az ametiszt lila, ezüst szürke. Azt, hogy mindez azért alakult így ki, mert notóriusan kerülöm a napot és a hajamat feketére festetem hat hetente, senkinek nem kell tudnia. Aki jobban megnézi, úgy is tudja, hogy ilyen egyenletes árnyalat csak a fodrásztól származhat, de ha rá is kérdeznek, akkor annyit mondok, eredetileg barna voltam. Az pedig átlagos árnyalat. És senki nem akar átlagos lenni, ha lehet kicsit különlegesebb is. Legtöbbször én legalábbis úgy gondolom, ez így van jól. Élodie más. Ő inkább az a fajta fiús lány, aki smink nélkül és farmerben meg pólóban létezik az én elképzeléseim szerint az ideje nagy részében. Ezzel nincs is gond, kellenek az ilyenek, bejönnek az ilyenek és így magabiztosabbnak érzem magamat. Azért ilyen közelről nézve el kell ismernem, hogy gyönyörű és vele sem kell sokat szenvednie annak, aki kicsit nőies kinézetet akar neki összehozni. Megvan minden domborulata, ami kell, az arcbőre sem problémás és remekül lehet festeni. Persze nem ez fogott meg benne elsőre. A szelleme annál inkább. Alig vártam, hogy magam tapasztalhassam meg, mire is képes és most itt az esély.
A kérdését halva elmosolyodom, majd ficánkolni kezdek az ölében, nem sokat, csak annyit, hogy a ruhám alja feljebb csússzon a combjaimon és még jobban hozzá tudjak simulni a bőréhez. Kellemes forróság ölel körül, a kezeim pedig viszketnek az érintésért. Hagyom, hogy csókoljon, egyszerre harcolok a nyelvével és csalogatom magamhoz, miközben az egyik kezem a tarkóján simít végig, a másik pedig a karját, oldalát kezdi simogatni. Az idő itt szinte megszűnik, csak vágy van számomra és felfedezési kényszer perceken keresztül, amelyeket a csókkal töltök, gondoskodva róla, hogy mindketten kifulladva távolodjunk csak el egymástól. Alapvetően az ötlete merész, de tekintve, hogy a sofőrnek Manhattan közepéig kell visszajutnia még az éjszaka, szerintem bevállalható. És ez az arcomon lévő mosolyból ki is olvasható, miközben simogatni kezdem őt. Az arcát csak óvatosan, pillekönnyű érintésekkel érem el, nem akarom idő előtt még jobban elkenni a sminkjét. A száján már így is látszik, hogy valaki alaposan megcsókolta, de azért némi illem nekem belefér mellé. Most még. Később nem ígérem, hogy egyben marad neki ez a kinézete. Sőt, ha úrinő tud lenni, azt jelenti, én végzem nagyon rosszul a munkámat.
Kicsit át kell magamat pozicionálnom, hogy rendesen hozzáférjek, de sikerül megoldanom, így mikor ismét vissza hajolok rá, már nem a száját, hanem a nyakát érintik a csókjaim. Lassan, simogatóan, időnként kicsit megnyalintva a bőrét, máskor a fogaimmal minimálisan megcsípve. Nem akarok látványos nyomokat hagyni, csak kitapasztalni, mi tetszik neki és mi nem. Az egyik kezem még mindig a tarkóján simít végig, a füle mögött játszik az érzékeny bőrrel és csalogatja, hogy döntse hátra a fejét, adjon még többet nekem ebből a hattyúnyakból. De végül így elérek a végéig, a szám hamarosan már a kulcscsontját simogatja, ahol nem fedi ruha és csak azért is harapok egy aprót az anyagon keresztül. Amíg nem egyezünk meg a nyomokat illetően, én egyet sem fogok rajta hagyni, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogja úgy érezni, mintha megtettem volna. Csak most már tényleg be kellene vetnem minden jóga hajlékonyságomat, ha tovább akarnék menni, szóval inkább lecsúszom az öléből és a vállánál fogva próbálom rávezetni, hogy sokat könnyítene a folytatáson, ha elfeküdne az ülésen. Például jobban hozzá férnék a dekoltázsához. Kezdem nagyon szeretni ezt a ruhát rajta, messze nem kell annyit dolgozni mint az enyémmel, ha az ember a másik bőréhez akar hozzáférni.
- Mi tetszik jobban? Ha érzel minden érintést és csókot, szívást... - csábítom, miközben a szám és a kezem lesimogatja annyira a ruha egyik pántját, hogy fölé mászva könnyedén hozzá tudjak érni a melle felső részéhez és itt már messze nem vagyok olyan óvatos, mint korábban a nyakánál. - ... harapást... - suttogom tovább, miközben éppen hagyom neki, hogy megérezze a fogaimat is a húsán. Nem mélyednek bele, nem hagynak hátra vörös foltot a bőrön hosszabb időre, de ott van a nyomás. Csábító, orgazmus keltő nyomás, amit, ha elég időnk lenne, addig ismételnék, amíg el nem élvez tőle anélkül, hogy a dereka alatt akár csak egy érintést is tapasztalna. Na, majd az ágyban... - vagy legyek óvatosabb? - most már a másik válláról is sikerül annyira a ruhát lesimogatnom, hogy a mellei kiszabaduljanak a fekete anyag fogságából. Most a másikra hajolok rá, de itt nem harapok, a számmal is éppen csak érintem, időnként igazából a bőrét csak a levegő pirosítja, amelyet ráfújok. Minél érzékenyebb részek felé haladok, annál gyengébben hívogatóbban játszom vele, a szám, a kezeim, mind éppen csak átsuhannak a leghívogatóbb pontokon. Végül a nyelvem érinti a mellbimbóját, mielőtt leállnék, hogy láthassam az arcát, hallhassam a válaszát. És a látvány? Sokkal jobban feltüzel, amit az arcán látok így, mintha ő játszana velem...

Ez nem az első és nem is az utolsó alkalom, hogy nem egyedül térek haza egy rendezvényről. Igazából még azt sem lehet elmondani rólam, hogy először tenném ezt egy nővel. Nem vezetek ugyan statisztikát, de ez gyakrabban előfordul, mint amit egy férfival teszek. A férfiak egyszerűen túl türelmetlenek. Valahogy nem bírják kivárni, amíg végzek a munkámmal és nekem egy gyors orgazmus ellen egy eldugott kis sarokban eddig még soha nem volt ellenvetésem, ha jóképű a partnerem. Velük sok minden egyszerűbb, főleg, ha nem akarok többet pár percnél vagy egy kellemes órácskánál. De ha gyengédséget is bele akarok keverni a játékba, sokkal egyszerűbb, ha nőt keresek eleve. És ugyan most éppen a kedvem szerinti játékhoz tartoznak fogak is, de attól ez még mindig kifejezetten gyengéd és ráérős az én szótáramban. Csókok és érintések, puszik és harapások, erősebb és gyengébb ingerek váltják egymást, amelyek csak felélénkülnek, amint kimondja az engedély szavait. A számra azonnal ragadozó mosoly terül szét és most már sokkal merészebben kezdem el a játékot. A kezem a térdét érinti, elindul felfelé a szoknya alatt, keresve azt a forróságot, ami pontosan tudom, hogy ott fog várni, amint eljutok hozzá. A szám ismét a melleivel játszik, csókolom és apró harapásokkal kényeztetem őket, de a fogaimat igazából csak a legérzékenyebb részeken érezheti, mert amit ott, kezdőzetlen reakcióként kapok, az tölt el igazán élvezettel. Irányítás, az én gyengém. Afrodiziákum számomra, amelytől egyre nedvesebb leszek, pedig valójában csak pár csókot kaptam tőle. De mennyivel többet adtam...
Apró kacajjal jutalmazom az újabb elfolytott nyögést, majd felhagyom egy pillanatra a melle kínzásával, hogy a szájára hajoljak egy újabb csókért. Nyelvek, fogak és ajkak játéka ez, miközben a belsőmben a tűz és a vágy ismét erőre kapva kezd kígyózni fel, késztet elszakadásra, mikor végre kifogyok az oxigénből és az ujjaim kezdik el simogatni újra a nyakát, dekoltázsát, le egészen addig, amíg a ruhából kiszabadított bőr látszik. A másik kezem már a felső combján játszik, centikre sincs attól a helytől, ahonnan hamarosan a gyönyöre szétterjed a testében. Élodie olyan szép, olyan érzékeny és olyan ártatlan egyszerre, hogy meg akarom rontani. A szoknya miatt nem sokat látok, de nekem nem kell szem ahhoz, hogy megtaláljam a legérzékenyebb pontot egy nő testén. Határozottan indulok el az ujjaimmal a megadott irányba, de amikor elérem a fehérneműje peremét, másik ötletem támad. Csak egy-két mozdulat, némi irányváltás és az eddig elhanyagolt mellbimbóját kezdem el megszorítani, kissé meghúzni, kényszerítve rá, hogy a testében egyszerre két irányba kelljen az ingerekre figyelnie. Ugyan alapvetően még imádnám is a gondolatát, hogy pár érintés a csiklóján és elélvez, de látni akarom a szemében, ahogy közeledik addig a pontig és amíg nem tudom, mennyire könnyen jön össze, nagyon is óvatos vagyok...

X   • X • :tm: