Cass & Nash

Then came the night of the first falling star.

Egyetlen rossz döntés, és máris olyanra kényszerül valaki, amit nem biztos, hogy teljes bedobással tud megtenni. És hogy mi az a rossz döntés, ami miatt éppen a mai napon indultam Queens városba? Egy hatalmas, megbocsájthatatlan baki, amelyet apám hozott össze egy nem éppen ismeretlen nővel. Igen. Egy anyával, ráadásul nem is akárki anyjával. Cassie Marshall édesanyjával. Az emlékek megrohamoznak a kreol bőrű, sötét hajú lányra gondolva. Összetörten érkezett hozzánk. Más esetében talán nem is nagyon gondolkodtam volna azon, hogy odamegyek hozzá, ugyanis biztosan elkerültem volna ugyan úgy, ahogy mindenki más. Emlékszem, amikor először megjelent az iskolában, és az osztályunk fiú tagjai megvizslatták. Mindenki azt mondta, hogy hiába néz ki így, minden bizonnyal valami baj van a fejében, ugyanis megölte a nevelőapját. A szemében fájdalmat láttam. Valahogy megéreztem, hogy itt nem egyszerű dologról lehetett szó, és a haverjaim óva intése ellenére odamentem hozzá. Nem szerettem volna tőle többet, mint beszélgetni, de végül a lopott órákból, amit együtt töltöttünk, valami több lett. Megmagyarázhatatlan kötődés kettőnk között, és ezt senki nem tehette tönkre. Azonban egy nap elhagyta a rezervátumot, és ezzel együtt kilépett az életemből, én pedig szó nélkül hagytam. Elviseltem a hiányát, és megpróbáltam pótolni azt más lányok, késöbb nők társaságával, de valahogy mégsem volt ugyan az. Nina Uzumeti-vel is ez volt a helyzet. Utolsó találkozásunk alkalmával elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Nem is tudom, mit vártam... Megértést, átérzést, és aggodalmat... Elvégre mégis csak arról volt szó, hogy az apám, meg az ő apjának a húga, vagyis Cassie anyja szűrték össze a levet. Számomra ez több volt, mint valami kaland kezdete, és neki mi volt a reakciója? Na mi?
Az, hogy milyen izgató, hogy akkor mi most rokonok leszünk. Ettől függetlenül is folytatni akarta, amit eddig tettünk. Ideges voltam, és ő mégis rám mászott. Utolsó emlékem róla, hogy a nyakamat kezdi csókolgatni. Más esetben még izgató is lett volna, hiszen nem bántam a nők társaságát, jelen esetben azonban inkább csak még irreálisabbnak hatott a dolog. Csak még több terhet nyomott a vállamra. Az eddig felépített világom lassacskán szerte foszlani látszott, és ez ellen nem tehettem semmit. Cassie unokatestvérét, Nina-t elküldtem, aki nyavajgott egy sort,és azt mondta, hogy nem akar elengedni. Hogy harcolni fog kettőnkért... De volt olyan valaha, hogy kettőnk. Sosem éreztem, hogy mi ketten megtaláltuk volna a közös hangot. Csak a testét használtam, de részéről úgy tűnt, többről van szó ennél.
Emlékeztem, amikor Cassie anyukájával beszéltem. Akaratomon kívül is szóba került ő, pedig azt gondoltam,hogy már rég lezártam az időszakot, amikor vele voltam.
Ezután motorra pattantam. A sport motorra költöttem minden pénzem, amit spóroltam, hogy most kitegyem egy olyan útnak, mint ez. Mintha éreztem volna, hogy így kell lennie.
A Queens-i éjszaka nem olyan, mint amit a rezervátumban láttam nap, mint nap. Tele volt élettel, míg a rezervátumban leginkább mi voltunk azok, akik élettel töltötték meg a helyet, és ezt nem is bántuk.
Ahhoz a bizonyos bárhoz érkeztem. Észrevettem, hogy a hatalmas építmény mellett van a parkoló, ezért ott szálltam csak le a járműről. A parkolóban álló drága kocsik között azonban egy váratlan vendég volt. A lenge öltözetű hölgy lassan közelített meg, és lassan végignézett rajtam.
-Szia szépfiú. Csak nem egyedül vagy, ezen a szép estén. -szólalt meg ártatlanul pillogva erősen sminkelt vakolata mögül, és még jobban kihúzta magát, ezzel megemelve méretesre csináltatott melleit.
-Tulajdonképpen igen, de most érkeztem valakihez. -vallottam be, mire kicsit elhúzta a száját.
-Itt szinte mindenki jön valakihez, de ha esetleg unatkoznál, tudod, hogy hol találsz. -szavai sokat sejtetőek voltak.
-Kösz. -válaszoltam halvány mosollyal az arcomon, de ennél többet nem mondtam. Már éppen készültem a club felé menni, amikor ismét megállított.
-Egyébként van egy szál cigid? -tette hozzá a kérdést, mire kivettem bőr kabátom belső zsebéből egy doboznyit, és felé nyújtottam, várva, hogy kihúzzon egy szálat. Aztán persze tüzet is adtam neki.
-Köszi. -mosolygott rám, majd hozzátette: -Jó srác vagy, remélem megérdemli az, akivel találkozol.
A bár bejárata figyelemfelkeltő világítással csalogatta oda a nőket és férfiakat. Ha nem egy bizonyos nő miatt mentem volna, és nem lettem volna ennyire ideges már a vele való találkozásom miatt is, biztosan jobban szemügyre veszek mindent, hiszen ilyen helyen még nem is jártam.
Azonban most fontosabb dolgom volt ennél. Az ajtóban álló két biztonsági ember szó nélkül tovább engedett. Kicsit körbenéztem. A termekben táncoslányok tekeregtek, a férfiak pedig nyálcsorgatva nézték őket.
-Segíthetek? -kérdezte buján az egyik szőke táncoslány, akinek igen hiányos volt az ötözete.
-Hát, ami azt illeti igen.
Eltökélten néztem szemeibe, és akár mennyire próbált bájológni, csak a cél lebegett a szemem előtt.
-Cassie-t keresem. Cassie Marshall-t. Tudod, hol találom? -kérdeztem tőle. Átfutott az agyamon, hogy mit fogok tenni, ha Cassie is egy lesz a táncos lányok közül. Vajon el tudom majd viselni, hogy mindenki látja azokat a testrészeit, amelyek látványához nem lenne méltó senki más? Elfogott a féltékenység, de igyekeztem lehiggadni. A szőke hölgy a pult felé mutatott, én pedig mély sóhajt hallattam. Tehát nem táncos.
Földbe gyökerezett lábakkal figyeltem mozdulatait. Mit keres ő ilyen helyen?
Végül lassan elindultam a bárpult felé, és zavartan túrtam nem túl hosszú hajamba.
Végül leültem az egyik bárszékre, és le sem tudtam venni róla a tekintetem.
"Mit adhatok, édesem?"
Sosem hívott édesemnek, de most nem ezzel foglalkoztam, hanem ismét csak féltékeny lettem. Ezeket a férfiakat így szokta becézgetni?! Magamba szívtam a levegőt, miközben összeszorítottam az állkapcsom, és a mellettem ülőre meredtem. Láthatta, hogy jobb, ha eltűnik innen, és nem akar Cass-szel csevegni, mert ahogy ránézhettem, felállt a bárszékről, és eltűnt onnan.
Nevem hallatán csak bólogattam. Igen, jól látja. Én vagyok, de vajon miért érzem azt, hogy nem örül annyira?
-Cass, te mit csinálsz itt? -teszem fel a kérdést, miközben körbe nézek a meztelenkedő nők között.
-Ezért mentél el otthonról. -teszem hozzá szókimondóan, s ez talán még jobban aggasztott jelenleg, mint az, hogy apám az ő anyját akarja elvenni.
-De ugye te nem... -zavartan hallgatok el egy pillanatra, miközben az egyik mellettem levő asztalra nézek, ahol éppen a hölgy bugyijába bújtatnak pár zöld hasút. -...szóval te nem vetkőztél ezeknek a férfiaknak?
Végre sikerül kimondanom, amit akarok, de félek a választól. De miért is érdekel ez engem? Hiszen ott hagyott, és eljött a rezervátumból. Tulajdonképpen még senki nem alázott meg így, sőt semennyire sem. A kapcsolataimban én irányítottam mindig is, és én voltam az, aki elhajtotta a nőket, amikor rájuk unt, vagy már nem látta értelmét a velük való kapcsolatának, és főleg akkor, amikor a nők már konkrétan kimutatták, hogy belém szerettek. Nem kellett szerelem a Cass-szel való kapcsolatom után, csak a felejtés...
Kisiet a pult mögül, és karon ragadva hátra visz engem az italokhoz. Mintha nem akarná, hogy itt lássanak. Na azt akarom én látni, hogy valaki csak úgy kivezet innen csak azért, mert Cass-hez szóltam.
-Miért kell elmennem innen, Cass? -kérdezem a szemeibe mélyedve, ám túlon túl ideges vagyok, hogy most azzal foglalkozzak, hogy milyen gyönyörű íriszei vannak, vagy hogy még mindig olyan selymes e a haja, mint mikor utoljára beletúrtam. A szavaim kissé gúnyosak. Nem titkolom, hogy zavar, hogy nem akar velem mutatkozni.
-Na jó, figyelj. Nem azért jöttem el eddig, hogy csak úgy elküldj. -gesztikulálok gúnyosan, és zsebre dugott kézzel a falnak támasztom magam. Tekintetét fürkészem, de még nem mondom el neki, hogy tulajdonképpen miért tettem meg ezt a hosszú utat.