Azt kérdezed, hogy milyen vagyok. Biztos valami szaftos ömlengést vársz, látom a rosszalló csillogást a szemedben. És mindezt miért? Mert azt hiszed, hogy aki meleg, az mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy nem csak a standard szexuális beállítottságában, de úgy alapvetően mindenféle jellemében eltérő a heteroszexuálisoktól. Ugye, hogy így van?... Mondtam én. Úgy térképeztek fel minket, mint egy-egy kísérleti patkányt, holott csak be kéne ismerni így, az újszerű világban, a XXI. század modernitásában, hogy teljesen mindegy, hogy mire vágysz, hogy mit preferálsz, mi legyen a partnered két lába között, Te is ember vagy. És ahogy Te, kedves hetero barátom, az vagy, úgy én is, mint „buzi”, az vagyok.
Már egészen kistaknyos koromban a szüleim azzal a szóval illettek, hogy teátrális- mondanom se kell, most, 27 éves fejjel ez a személyiségjegy nem, hogy eltűnt volna, nem! Sokkal inkább erősödött. Mert úgy, mint régen, most is szeretem a drámai monológokat, a heves belépőket, és a megrendítő zárszavakat, ha úgy tetszik, kivonulókat. Mert én, legyen bármennyire is sablonos, hiszem azt, hogy „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”. Tehát mi okom lenne arra, hogy a hétköznapi életemet ne úgy éljem, mintha a nap elején elhúznák a vörös függönyt, éjjel pedig rám eresztenék a vasfüggönyt?
Persze ez sokaknak nem kenyere, hiszen ezzel karöltve jár a kicsapongás, a szélsőséges véleménynyilvánítás, ami az esetek többségében összefüggéstelen történések halmazát generálja. Lehet, hogy a kávézóban ülve kikérem a latte macchiatot, de amikor kihozza a pincér, jelentet rendezek, hogy márpedig én melange-ot kértem, és miért nem figyel oda arra, amit a fizető vendég feljegyeztetett vele. Az is előfordulhat, hogy felveszem a reggel tökéletesnek tűnő outfitet, de amikor megpillantom magam az előszoba tükrében, feltartott kézzel adom meg magam a divatdiktátorok lenézésének. Na de ez nem csak rám igaz, ugyanolyan előszeretettel, a magam nyers és szókimondó stílusában közlöm ezt a sleppem tagjaival- mert ha megvan arra a lehetőségünk, hogy jól nézzünk ki, és sugározzunk egész nap, miért is tennénk ellenkezőleg?
Vallom azt, hogy Horatius egy nagyon okos ember volt. A Carpe diem!, amit mi már csak úgy ismerünk, hogy „Élj a mának!”, egy minden ponton követendő pszichológiai életfelfogás, amibe semmi körülmények között nem tudnék belekötni. Igyekszem mindig a spontaneitást, az optimizmust célként kitűzni magam elé. Ha esik az eső, és borongós az idő, akkor is kicsattanó fénysugárként kívánok jelen lenni nem csak a magam, de az ismerőseim életében is. Mert mi okom lenne a búsulásra? Ha bosszankodok, mert 0-24-ben mást se hallasz, mint Thor és Zeusz üzekedését a felhők fölött, attól talán jobb lesz? Nem! Tehát ha rám törne a szomorúság, bosszankodás szükségességét firtató érzet, akkor ezt egy nagyobb adag boldogsággal és energetikussággal palástolom.
Ezt a pezsgő életvitelt pedig igyekszem minden körülmények között átragasztani a környezetemben élőkre. Lehet, hogy nem csak a barátaim fognak részesülni a hiperaktivitást levezetni kívánó manővereimből- ugyanolyan lelkesedéssel viszonyulok az idegen emberek felé is, így az extrovertáltságom megkérdőjelezhetetlen! Előfordulhat, hogy New York lakosságának felét futólag ismerem, mert ha az esti egy-két pohár boromhoz nem találok társaságot, bizonyára oda fogok ülni valaki mellé, félresöpörve a tényt, hogy legnagyobb jóindulattal is csak tolakodásnak lehet nevezni a más aurájába való beférkőzést.
Hiába, ha lételememben vagyok, akkor be nem áll a szám, és nem engedem, hogy a másik szóhoz jusson. De gondolom a fentebb látható litániából ez már egész hamar kiderült.

Dátum: 2007. 09. 17.
Beérkező levelek száma: 1
Feladó: smafu0101@gmail.com
Tárgy: szia

(…)

Új üzenet küldése
Feladó: gayguy@gmail.com
Címzett: smafu0101@gmail.com
Tárgy: (re) szia

Kedves Anon!

Azt mondod, hogy nagy bátorságra vall, amit tettem. Én nem azt mondanám, hogy bátorság, sokkal inkább elhatározás kérdése, elvégre a nevemet még így se vállaltam fel. Ahhoz még kell egy kis idő, hogy a saját nevemmel, ne csak egy gyermeteg álnévvel vállaljam fel a szexualitásomat…
Hogy meséljek magamról… mégis mire vagy kíváncsi? Egy teljesen átlagos családba születtem. A szüleim az egyetemi éveikben találkoztak, már az első pillanattól kezdve meg volt köztük a szikra, úsztak a rózsaszínmámoros ködben, non-stop a vattacukorfelhők felett lebegtek a szerelem édes mámorában. Amint befejezték az iskolát az eljegyzést követte a házasság, a házasságot a gyerekek. Először csak egy, a legidősebb nővérem. Tudod, ő a legnagyobb közöttünk, az ő vállát nyomja a felelősség terhe, mindig ő az, aki szülői megbízásból megkapja, hogy „vigyázz a testvéreidre!”. Talán túlontúl is komolyan veszi a feladatát, mert mást se csinál, mint elnagyolt törődésével az idegeinkre megy. Ha úgy tetszik, egy anya 2.0, fiatalabb kiadás. Aztán van egy másik nővérem, aki csupán két évvel idősebb nálam, míg az oldest one héttel idősebb nálam. Nem egy ideális korkülönbség. Na de número dos jellemben sokkal inkább hasonlít rám. Meglehetősen egymásra vagyunk hangolva, tipikus „ami az övé, az enyém”. Persze besűrítve ezt egy rakat szabály közé, mert bármennyire is tetsszen az eper illatú hajsamponja, nem használhatom.
Bármennyire is szeretem őket, és hiába sejtem, hogy jól fogadnák a homoszexualitásom hírét, nem vagyok képes arra, hogy odaálljak eléjük, és nyers formában lerendezzek egy coming outot: „Apa, anya, tesók: meleg vagyok!”. Mert ez mégis hogy veszi ki magát? Különben is… apa nemrégiben viccelődött egy ócska reklám kapcsán, amit látva eltért a véleményünk, hogy „na mi van, csak nem meleg vagy?”, tehát most, lassan két hónapja, hogy gyanúba se keverjem magam, van egy barátnőm. Szegény nem tudja az igazságot…
Neked esetleg van jobb ötleted? Te megtetted már a „nagy bejelentést”?

Üdvözlettel:
Hugh
(a Hewitt hangzás után szabadon – a szerk.)


Dátum: 2013. 02. 13.
Beérkező levelek száma: 1
Feladó: smafu0101@gmail.com
Tárgy: repost

(…)

Új üzenet küldése
Feladó: gayguy@gmail.com
Címzett: smafu0101@gmail.com
Tárgy: (re) repost

Úristen, de rég használtam már ezt a fiókot! Mennyi ideje is? Amikor végeztem három évvel ez előtt, az utolsó tanítási napot lezáró after party után írtam neked még egy emailt, amire többet nem érkezett válasz… Hát, talán túlontúl közlékeny volt a részeg énem? Biztosan, de meg se kísérlem, hogy újból elolvassam, nem hiányzik a mai napba egy szégyenérzet.
Nagyon örülök, hogy végre újból hallok felőled! Mondhatni nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna vissza az éveken át tartó beszélgetésünkre… és még mindig nem tudom, hogy ki vagy! Pedig azt hittem, hogy majd ha elballagok/elballagunk, minden megváltozik, és, hogy onnantól nem kell tartanunk attól, hogy bármikor napvilágra kerülhet a mi kis titkunk, amin rágódhatnak az élettelen iskolatársak... Ezek szerint tévedtem, és a rejtély tovább tart. Csak már kifogytam az ötletekből…
Köszönöm a kérdésed, nagyon jól vagyok! Dráma szakon tanulok tovább, jelenleg a Juilliard-on vagyok, mint színészet hallgató. Te is tudod, mindig az volt a vágyam, hogy bekerüljek a közmédiába, hogy elismert színész váljon belőlem, hogy Hollywood magába fogadjon, és elvessem benne lehengerlő karizmám, és tehetségem magjait. Na jó, ez egy kissé morbid megfogalmazás, de érted, hogy értem!
Az, hogy bekerültem az ország egyik legnívósabb intézményébe, nagy löketet adott, tele vagyok önbizalommal! Amint három éve megkaptam a levelet az iskolától, miszerint sikeres felvételt nyertem az intézményükbe, másnap odaálltam a családom elé. Nem volt könnyű, mert ott, tanácstalanul toporogva a kanapékon, fotelokon ülő családtagjaim előtt, elhagyott minden színészi tudásom, és nem tudtam úgy előadni magamat, mint a színpadon. Pedig azt hittem, hogy ha valami, hát ez meg fogja könnyíteni a helyzetemet, de nagyot tévedtem… életem legnehezebb pillanata volt kiejteni azokat a szavakat a számon, hogy „meleg vagyok”. Éveken keresztül gyakoroltam a tükör előtt meggyőző alakításokat nyújtva, ott mégis úgy mekegtem ki a szavakat, hogy fiatalabb nővérem, Leila csak visszakérdezett somolygása közepette, hogy „biztos? Nem volt túl meggyőző”. Mint kiderült, ő már régóta sejtette. Mindig megegyező volt az ízlésünk, így mikor annak idején a Fall Out Boy kapcsán törtünk ki hatalmas fangörcsben, és megjegyezte, hogy Pete Wentz milyen szexi, nem tudtam kellően palástolni a pírt az arcomon. De mindegy, ez van!
Most nyíltan élem homoszexuális életemet, és olyan boldogsággal és energiával tölt el ez minden egyes nap, hogy azt elmondani nem tudom neked!
De te is mesélj! Mi van veled? Merre tanulsz? Mit csinálsz? Hogy érzed magad? Megtörtént a coming out? Mindenre kíváncsi vagyok!

Szeretettel:
Hugh


Dátum: 2019. 01. 19
Beérkező levelek száma: 3
Feladó: smafu0101@gmail.com
Tárgy: kérlek

(…)

Új üzenet küldése
Feladó: gayguy@gmail.com
Címzett: smafu0101@gmail.com
Tárgy: (re) kérlek

Kedves Gabe!

Arra kértél, már-már könyörögtél azért, hogy válaszoljak. Most megteszem.
Nemrég ígéretet tettem magamnak, hogy az életemet a boldogság jegyében fogom tölteni, amibe nem fér bele az, hogy tovább folytassam veled a mosolyszünetet. Ami azt illeti, ha a boldogságomat kéne szem előtt tartani, te se férnél bele, de túlzottan a hatalmába kerít a múlt minden alkalommal, amikor meglátom, hogy üzenetem érkezett Tőled…
Megint elhaladtak a fejünk fölött az évek. Túl sok idő telt el azóta, hogy utoljára írtál, és most megint felbukkantál. Nem értem, hogy miért jó neked ezzel játszadozni, de valószínűleg nem vagyok kellően érett ahhoz, hogy megértsem ezt a játszmát. Bár te kérted, hogy fedjük fel valódi énünket, mégis te voltál az, aki válaszra se méltatott, és eltűnt újabb három évre. Vagy lehet, hogy már négy is van, már nem győzöm számolni. Remélem, hogy egyszer meg fogod tudni magyarázni nekem, hogy miért tetted ezt… és remélem, hogy erre a közeljövőben kerül majd sor, nem pedig újabb négy év leforgása után.
Szeretnéd tudni, hogy hogy vagyok. Fontosnak tartom közölni, hogy piszkosul jól. Volt egy hosszabb időszak, amikor kicsúszott a kezemből az irányítás, és csak sodródtam az árral. Ez akkor volt, mikor kezembe kaptam a diplomámat a Juilliard-on. Azt hittem, hogy az belépő lesz a színjátszás fellegvárába, és biztosíték arra, hogy rögtön egy főszereppel debütálhatok ország-világ előtt. Tévedtem… két évet vártam arra, hogy befusson egy jó álláslehetőség. Szorgalmasan jártam színházról színházra, kerestem az utamat, kerestem a számomra megfelelő helyet, de nem találtam. Majd 2017-ben visszahívtak a New York City Center-be. Érted? Részese lettem a Broadway-nek! Ez viszont nem működött volna a támogató barátaim nélkül. Velük, és általuk az életem újra sínen van. Azt csinálom, amit szeretek, amiért rajongok! Kiálltak mellettem, és nem egy, nem kettő pezsgőt bontottunk aznap, mikor aláírtam a szerződést.
És annyi év tanácstalanság után rám talált a szerelem. Megrögzötten vártam arra, hogy talán majd egyszer felbukkansz. Örök romantikusként azt hittem, hogy egy nap, amikor kinyitom az ajtómat, ott állsz majd te, személyesen, és valóra váltod túlontúl naivan dédelgetett álmaimat. Egyszer se jöttél, így tovább léptem. Nemrégiben összeköltöztem Zeke-kel, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy élvezettel éljem az életem! Feltéve, ha Trump „átnevelési procedúrája”, és meleg-ellenes propagandája nem tesz keresztbe a „fajtánknak”.
Te se hagyj hoppon! Azt hiszem az évek alatt sok történés torlódott fel, ami kiírásra kényszerül!

Ansel