"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Őszintén szólva fogalmam sincs mit kezdjek ezzel a helyzettel és úgy amúgy is Leoval, meg azzal is hogy ennyire egyedül maradtam egyik napról a másikra. Nehezen fogom fel, de most szerencsére tudok egy kicsit kikapcsolni és másra figyelni ahogy a kis erkély szerű kiugróban álldogálunk meglehetős közelségben mert nem olyan hatalmas nagy. - Az a baj hogy most a hibát keresem, és ezen kattogok. Hogy hol siklott ki, miatta vagy miattam, mi nem működött? Próbáltam tőle is megkérdezni de egyszerűen fel se veszi, kinyom és a messengerre se válaszol, odaállítani elég meg nem akarok azért… - sóhajtok fel, és hátrasimítom a hajam, mint mindig amikor valamin nagyon gondolkozom vagy elmerengek. Nem tudom hogy mit tehetnék de nyilván csak költői túlzás volt hogy elköltözöm, mert nem fogok azért ennyire drasztikus lenni de egy alapos lakberendezés nem fog ártani. Muszáj is lesz, mert megőrülök lassan, és vannak pillanatok amikor szellemképként még látok pillanatokat és futó életképeket. Túl élénk a fantáziám. - Nem hülyeség amúgy, mert ez biztos mindig jobb, csak jelenleg már nem tudom hogy mire gondoljak, a javításra váró dolgozatai és a tantervem között. Én vagyok az egyetlen akinek kész van az egész tanszéken és aludt az elmúlt héten összes nyolc órát – mosolyodom el ahogy ránézek egy kissé lemondó mosollyal hiszen nem kell mindig sokat aludnom, és nem is tudnék de ennek meg az a veszélye hogy egyszer csak felborulok valahol és úgy kell összeszedni kimerültség miatt. - Azért nagyon kíváncsi lennék a rímeidre mert nem tudom elképzelni milyen verseket írtál, de szerintem nem kifejezetten a szerelmes líra lenne a jellemző rád – mosolyodom el könnyen ahogy előbújik belőlem az irodalomtanár és már elemezném is de visszafogom a gondolataimat. Szeretem a verseket, főleg azokat, amiknek van is valamiféle mondanivalója és mélyebb háttere van mint egy két csinos rím és metafora. Egészen el tudok ezekben veszni és olyankor a külvilág is órákra megszűnik míg ezeken gondolkodok. - Nem hangzott annak, mert ennyi erővel én meg azt mondhatnám hogy értek az irodalomhoz és közel állok hozzá hogy kiadjak a kezeimből egy komplex tanulmányt…. – teszem hozzá, mert a végén még kiadatom. Van így is egy két publikációm és ha valaki meglátná a gépemen a mappa rendszeremet biztosan hülyét kapna tőle. Nem éppen egyszerű de logikára épül, és elég összetett hogy mindent meg lehessen találni benne. -Hm, hát ha az alvászavaromon segít, akkor lehet gyakrabban hívlak meg egy cigire – mosolygok ahogy ránézek és egészen sikerül ráfókuszálnom, de ettől a cigitől most olyan mosolyoghatnékom van és nem tudok vele mit kezdeni. Kevés kell hogy megüssön, és ezért is nem igen iszom alkoholt. Kevés kell hozzá hogy berúgjak, és nem szeretem az utána lévő másnapos érzést, azért is nem iszom most sem bánatomban. - Jól van én hiszek neked de ettől még legyél nagyon óvatos, tényleg nem lenne jó ha emiatt lenne valami bajod, vagy csak azért mert olyanokkal vagy kapcsolatban akikkel nem kellene – de ezt el is engedem, Leo sem gyerek már, és csak túlaggódom, vagy nem tudom. - Bocsi…. nem akarok beleszólni meg semmi… csak túlféltek néha embereket – teszem hozzá enyhe zavarral, mert nyilván nem akarok az életébe beleszólni csak egyszerűen néha kijön belőlem ez a dolog. Felkuncogok, mert nem tudom magam sem hirtelen hogy mennyire komolyan gondoltam és az hogy mi ketten randizzunk kicsit abszurd, de mégis… el tudom képzelni. Mármint, nem tudnám megmondani miért de nem taszító a gondolat hogy egy fiúval.. randizzak. - Jó, jó de na – szusszanok fel derülten ahogy közli hogy már kérdeztem, de végül is még egyet szívok a cigibe és kifújom a füstöt. Kellemes szájízt hagy maga után. - Szerinted… lehet valaki úgy más…. hogy nem is tud róla? Mármint… hogy tudod… Lehet hogy azért nem működtem Chels-el mert… nem is a lányokkal jövök ki? – próbálom megfogalmazni emészthető formába és közben egy komplett idiótának érzem magam amiért ezen gondolkozom, de maximum kiröhög majd.
Sose tudom mi lenne a helyes döntés egyes helyzetekben. Valahol a munkámhoz nagyon is értek és azt hiszem a csillagok, a fizika úgy megy mint az egyszer egy vagy mint a biciklizés. Egyszer megtanulod és valami oknál fogva már örökre benned marad. De közben pedig egy olyan antiszociális világot élek és annyira analfabétának érzem magam az emberekhez, hogy fogalmam sincsen...a világhoz? Nem értem saját magamat de közben azt várom talán, hogy értsenek meg de mégis hogyan? Aztán ahogy Kain a hibákat keresi és ecseteli miképpen próbált a lány nyomára akadni enyhén megszorítom saját kezemet és valahol belül azt akarom, hogy soha ne találkozzon vele többet. Emlékszem egy alkalomra mikor bejött hozzá munka közben és...A folyosó szélén álltam és amint láttam őket azonnal vissza húzódtam a sarokba, mielőtt kiszúrtak volna és mivel akkor már azt hiszem "barátok" voltunk Kainnal mindenképpen bemutatott volna neki én pedig...gyűlöltem. Nem akartam, hogy ez megtörténjen mert ott nem tudtam volna megjátszani magam. Nem tudtam volna az lenni amit egy baráttól elvárnak. Sokszor kilestem a folyosó végéről és néztem őket miközben azt hiszem....azt hiszem megszakadt a szívem. Pedig alig ismertem Kaint és magamnak is mondtam, hogy "ember te olyan beteg vagy...". Mégis fájdalmaim voltak mikor megölelték egymást, mosolygott felé és én akartam azt a mosolyt amit a lánynak adott. Azokat az öleléseket, puszikat, csókokat....És most azt hiszem, azt kéne mondanom biztatva, hogy igenis menjen és személyesen is beszéljen vele...ezt kellene mondanom mint barát de....képtelen vagyok erre...Érzem, hogy a szavak hamisak lennének és ő is észrevenné és...Félre nézek kicsit és finom mosolyt engedek el miután újra ránézek.-Én...azt hiszem ha szeretnék valakit...legalább az indokot szeretném tudni...de ha ő nem akarja akkor...ezt is tiszteletben tartanám...-mondom kicsit akadozva de igyekszem úgy mondani, hogy ne tűnjek teljesen hülyének Kain előtt miközben szedem össze szociális képességeimet, ami most hirtelen úgy cserben hagyott mint a büdös franc.-Komolyan, kényszer szabadságra fognak küldeni ha ezt így folytatod...-rázom meg enyhén a fejem egy halk sóhajtás kíséretében.-Figyelj...ha kutyust nem is cicát simán tarthatnál. Azok nem igényelnek akkora figyelmet és a lakásod is tökéletes birodalom lenne számára. Ráadásul a hajad miatt egy perzsa fehér macska nagyon jól illene hozzád....Vagyis nem csak a hajad miatt mert fehér. Persze nem...nem rossz a hajad, sőt nagyon jó hajad van...vagyis mármint fiú a fiúnak jó a hajad..izé...szóval jah...-kezdek megint össze vissza zagyválni és nem tudom már ezekkel mennyire idegesítem szegényt. A verseimre kíváncsi mire kicsit szélesebben elmosolyodom és magam elé pillantok ahogy kicsit elgondolkodom a dolgon. -Hát...leginkább...önmagamról írtam...az érzéseimről éppen egy bizonyos helyzetben...szóval katyvasz mind mint én.-vigyorodom el és nevetek halkan ahogy hajamba túrok és hátra döntöm a fejemet lehunyt szemeimmel kicsit kihajolva az erkélyén élvezve magam is a hűvös szellőt.-Ideje lenne már annak a tanulmánynak amúgy is nem?-pillantok rá pár perc csönd után ahogy szemeibe nézek és figyelem őt majd ahogy arról kezd beszélni, hogy valamennyire félt engem ezen még jobban mosolygok.-Köszönöm, hogy gondolsz rám...nincs senki a kutyámon kívül akit érdekelne, hogy élek vagy halok-e.-jegyzem meg csendesen ahogy visszahúzódom az erkélyén és kicsit megdörgölöm az arcomat. Azért megtekertem ezt a cigit és kezdem érezni az ismerős zsibbadást agyacskámban ami kényelmesen kezdi megadni magát. A kérdést hallgatva kicsit meglepődve pislogok párat felé ahogy kell pár perc míg felfogom Kain mit is kérdezett tőlem. Basszus mit kérdezett??? És tőlem?!-Uh...-nyögöm ki így elsőre ahogy az erkélybe kapaszkodom egyik kezemmel és megrázom kicsit a fejemet.-Öhm...nem megyünk be? Mármint nem azért csak szóval...izé...csak menjünk be...-mondom ahogy az ajtó felé mutatok szabad kezemmel mint egy esetlen kisgyerek és ha nem zavarja és bemegyünk követem őt az erkélyről és lassan megkörnyékezve a kanapéját huppanok le oda miközben gondolkodom mit is mondhatnék neki. Sokáig azt hiszem vagy csak a fű miatt érezem ezt de csak ülök és gondolkodom mire elnyílnak ajkaim és felé nézve akarok bele kezdeni de először megvárom, míg ő is helyet foglal valahol mert...mert szerintem ezt jobb szemtől szemben...de tévedhetek is.-Azt hiszem...én...-kicsit savanyúan elnevetem magam.-Nem tudom mennyit hallottál a munkatársaimtól a felfedező csoportban...Hiszen te régebb óta ott voltál mint én...És voltak régebben pletykák bőven és tudom rólam is beszéltek...Mielőtt válaszolok valamit szeretném ha tudnád nem...nem voltak alaptalanok pletykák. Az, hogy amúgy azt terjesztették, hogy a munkahelyen is csináltam dolgokat azok nem igazak...de, hogy...szóval nem szeretem a lányokat az való igaz.-fejezem be végül a megvallást neki miközben rá pillantok és alsó ajkamba harapok ahogy várom a reakciót tőle.-És így, hogy ezt már tudod...talán máshogy fogod értékelni a válaszomat a kérdésedre...ha azonban azt érzed, hogy ezek után nem akarod, hogy..barátok legyünk...én nem fogok érte haragudni...-mondom kicsit haloványabb mosollyal ahogy fejemet a kanapé háttámlájának döntöm de továbbra is figyelem őt. Hagyom egy kicsit, hogy megeméssze azt amit elmondtam neki és végig gondolja mi lenne számára helyes. Ha nem mondja azt, hogy menjek akkor addig megrágom a válaszom és ismét belekezdek.-A másság...Vagyis..mindegy...ez a dolog mindenkinél más pillanatban jön ki igazán. Azt mondják sokan, hogy választás kérdése, betegség vagy hormonzavar. Én ebben nem igazán hiszek én azt gondolom magamról, hogy egyrészt valamilyen szinten én félek a lányoktól és...sose láttam bennük azt amit...amit elméletileg látnom kellene. De azt tudom, hogy...szeretni szeretnék és szeretek is...Talán néha túl buzgó is vagyok és rizsázok össze vissza de...önmagam vagyok. Viszonylag hamar kiderült nálam ez a dolog...és igazából nem is én jöttem rá hanem a nevelő apám...Szóval létezhet olyan, hogy te nem veszed észre és más tudatosítja benned azt, hogy lehet nem vagy "teljes"? Használhatom ezt a szót?-kérdezem kicsit nevetve ahogy széttárom a kezeim.-De a lényeg, hogy az már rajtad múlik, hogy te ezt elhiszed vagy...úgy gondolod...mégsem igaz...-szusszanok ahogy lepillantok magam elé és a kanapé párnáján tartom a tekintetem, hogy hagyjam szavaimat Kain elméjébe áramolni és a lehet kicsit hosszúra nyúlt szavaimat fel tudja dolgozni. Remélem nem sokkoltam annyira a megvallásommal és kissé nagyzoló szavaimmal...Talán nem fog utálni csak irtózni tőlem. Franc se tudja már mit is gondolok...
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Iszonyatosan tanácstalan vagyok, és ezen az sem segít hogy Leo jelenléte valahogy megtölti a lakást és hirtelen jobb érzés lesz itt lenni, mint máskor. Alapvetően szeretem a lakásom, és szeretek itt lakni, csak hát mindig törekedtem arra hogy ne legyen a lakás túlzsúfolt és Chelsea távozásával ngyon üres lett. Semmi olyasmi nem maradt benne ami azt mutatná hogy élek is, nem csak létezem. A személyes dolgaimból úgyis kevés van, és most még azokat is elpakoltam, amikor ... hát mindegy. A füves cigi érdekes utóízt hagy maga után és nem tudom hová tenni. Kissé édeskés és kesernyés de mégsem rossz és nem akarok tőle fulldokolni és hányingerem sincsen. Megnyugtató és Chals után megint intenzívebben kezdtem el cigizni. Előtte inkább csak kocadohányos voltam, de mióta elhagyott jobban szívom azokat a nyomorult kis rákrudakat. Pedig nem tesz túl jót. Leora pillantok ahogy engem néz és egy pillanatra nem tudok elszakadni a tekintetétől, és olyan űzöttnek érzem, mintha nem mondana el nekem dolgokat. Mintha sokkal több minden lenne benne mint amennyi mindent szavakba önt és nem tudom mi a baj. Valami nagyon bántja őt. - Igen tudom. Érdekel is hogy miért de... látni se akar. Hallani se akar felőlem és így egyszerűen kuuurvára semmi ötletem nincs, min siklott ki az egész - sóhajtok tanácstalanul. Fogalmam sincs és emészt a dolog, mert ha legalább kinyögte volna hogy hol és mi nem volt neki elég, akkor lenne esélyem rá hogy változtassak, de így aztán pláne nehéz hogy nem mondott egy szót se. - Persze, menjünk - egyezek bele, hiszen miért ne? A konyhából a nappaliba terelem át magunkat inkább és a dohányzó asztalra teszem le az itatalainkat. Letelepszem Leo mellett és féloldalasan a kanapé támlájának dőlök. Kényelmes beszélgetőspóz, és így figyelem mit akar mondani, de elég nehezen áll neki. Nem sürgetem, hiszen valahol érzem hogy súlya lesz ennek és én is nehezen venném rá magam egy ilyenre. - Nem érdekeltek különösebben a pletykák, se az ami rólad terjedt se az ami rólam - vonok vállat, mert ez így van. Pont nem érdekel hogy a sablonos, kicsinyes emberek ráérő idejükben mire fantáziálnak. Az hogy Leo nem épp a lányokat szereti talán mintha ismerős lenne és hallottam volna ilyesmit, de nem érdekelt, és még most sem érdekel. A következő szavai után azért megeresztek egy apró sóhajt. - Állj, állj állj! Nézd Leo. Mielőtt bármibe is belemennénk, szeretném előrebocsátani hogy engem nem érdekel kinek mi a szexualitása, lévén éppen most kérdőjeleztem meg a sajátomat is. Azért barátkozok veled, mert kedvellek és vannak közös témáink, érdeklődéseink és innentől kezdve engem nem érdekel, ki mit mond vagy gondol. Ha nem a lányokat szereted akkor nem. Ettől mi változna? - mosolyodom el meleg mosollyal, hiszen nem értem miért állt meg ilyen butaságon rugózni. Ettől nem fog kevesebbet érni a szememben, maximum többet hiszen nem titkolja és tagadja hanem csak simán elismeri amihez azért kell egy kis bátorság. Beleiszom a poharamba ahogy beszél, és alaposan megrágom a szavait. Nem tudom mit mondhatnék rá, és legszívesebben csak becsukám a szemem és elmenekülnék de nem tehetem meg hiszen tartozom ennyivel Leonak is meg hát magamnak is. - Én... megmondom őszintén nem tudom. Sosem gondolkodtam el azon hogy miért lesz valaki más. Meleg vagy leszbikus. Nem érdekelt az oka, és tartom magam olyan toleránsnak hogy nem is lovagolok a témán, mert mindenkinek szíve joga azt szeretni, akit csak akar - szólalok meg végül, ahogy átgondolom a dolgokat és így kezd egy két dolog derengeni de a fűnek hála az agyam egy picikét tompult és nem kattannak élesen a képek egymás után. - Én nem tudom. De azt igen, hogy nagyon bátor vagy Leo. Ezt csodálom benned - szalad ki a számon a felismerés, de ugyanakkor az utolsó részek is ott motoszkálnak. Mi van ha én nem tudom, pedig más igen? Vajon igaza lehet és ő tudhat valami olyat rólam, amit én nem? - Leo.... szerinted én.... én lehetek más? Mármint ... lehet hogy ezért nem működött a kapcsolatom, mert nem is igazán erre vágytam? - bököm ki ahogy összehúzom magam. Félelmetes gondolat, sosem filóztam még ezen, de azon sem hogy... ezt pont vele fogom kibeszélni és... - Szerinted... tényleg... szóval megpróbálhatnánk randizni? - feszengek egy kicsit hiszen bizarr az elképzelés, de valahol meg... cseppet sem. Mármint alapvetően jól érzem magam vele és így...
Azt hiszem sikerült kiöntenem eltitkolt vagy bujkáló igaz lelkifröccsös Leomat aki kicsit el kalandozva a világ nagy dolgain és saját magán majd legfőképpen rá kattanva Kainra mindent kimondott amit eddig hosszan átgondolva a többi jellemzőmmel megáldott Leo alaposan megrág és leellenőrzi és javítja azon bizonyos dolgokat amiket nem kéne más orra alá dörgölni. Azonban a többi Leo elfetrengve minden féle formációban meg sem próbálják helyre igazítani valódi Leot aki mint egy kiskutya a kisgazdájához simulna Kainhoz. Vagyis én. Uh basszus elszállt az agyam és az a kellemes szám jutott eszembe miközben figyelem kék szemeimmel Kain arcát és lehet kissé ragadozó jellemem is kivetül az arcomra amit Nathan mindig is nagyon profin alkalmazott a lányok felett. Hát én elég hülyén festhetek azt hiszem de valami oknál fogva mégis előrébb dőlök ahogy Kaint figyelem és hallgatom, hogy közelebb legyek hozzá. Érezni szeretném az illatát és a fú bátrabbá tett. Rohadtul bátrabbá. A szavai után elmosolyodom miközben a szemeibe nézek és figyelem miközben egyik kezemmel megtámasztom a fejemet.-Nem is gondoltalak egy ítélkező típusnak Kain...-kissé elmélyült a hangom, legalábbis úgy érzem magam mint aki beakarja vágni magát macsóba. Leo térj észre te nem vagy macsó. Enyhén megrázom a fejemet és köhintek párat.-Szóval nem ezt képzeltem rólad csak szóval...érted...vagy...mindegy. Nem megy ez a beszéd már.-mosolyodom el kínosan és kicsit felnevetek mennyire szerencsétlen vagyok a közelében. A szavai kedvesek és azt hiszem állíthatom minden nem hetero nevében, Kain egy igazán toleráns srác a furákkal szemben. És talán valahol ezért is kedvelem annyira. Ő tényleg őszinte és tiszta ami nagyon ritka. Szeretnék ennek a tisztaságnak a tagja lenni. Vele lenni és élvezni amíg hagyja. Túl jó hozzám. Ahogy azt mondja, csodál engem kissé lesütöm a szemeim és halkan nevetek ezen.-Nem vagyok ez miatt csodálni való, egyszerűen...képtelen lennék hazugságban leélni az életem...Hazudtak nekem eleget gyerek koromban szóval miért játsszam tovább ezt a dolgot, én magammal?-kérdezem ahogy pislogva nézek magam elé és finom mosoly bujkál az arcomon. A kérdésre amit fel tesz nekem figyelem őt majd kicsit közelebb csúszok hozzá miközben szemeibe nézek és egy pillanatra rá nézek ajkaira. Ez alatt a randis dolgunkra is kitér én pedig vissza nézek a szemeibe és összeszorítom a számat.-Ezt nem tudom helyetted elmondani Kain de igazából ha ilyesmi is megfordul a fejedben...talán ki kéne próbálnod...a randit velem. Vagyis ha csak szeretnéd vagy ilyesmi....Mért én...így már nem nehéz kitalálnod, hogy én örülnék neki.-ismerem be ahogy figyelem az arcát és kicsit szélesebb lesz irányába a mosolyom ahogy nézem őt.-Aztán...ha nem érzel semmit akkor valószínűleg nem ez a baj.-teszem hozzá, hogy nehogy azt érezze rá akarom tukmálni, hogy mást érez mint amit a "normálisok" is. Nem akarom össze zavarni csak...valahol ezek után a reményem irányába egyre erősebb..
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Fogalmam sincs mi lenne most velem ha nem jött volna át Leo tartani bennem a lelket, de jó eséllyel a gépem előtt döglenék és valami ostoba filmet vagy sorozatot néznék amíg ki nem dőlök aludni, mert már dolgozni sincs sokszor kedvem. Nem tereli el a figyelmem úgy, ahogy akarom, és egyre másra felsejlik Chels és a fájdalom minden alkalommal gyomorba vág. Vagyis.... most éppen nem, mert nem vagyok egyedül és Leo szavai némi értelmes gondolkozásra sarkallnak és be kell lássam vannak olyan pontok az érvelésében amikkel nem igen tudok vitatkozni. Van amit nem tud az ember befolyásolni, és így lassan engedem el magam, és a ciginek is érzem egy kicsit a hatását, hogy nyugodtabb vagyok, és nem pörgök annyira de nem szabad rászokni, és nem is akarok. Ez most csak kivételes alkalom hogy engedtem de mégis... Felsóhajtok ahogy hátratúrom a hajam az arcomból. Jellemző rám ez a gesztus, amikor zavarban vagyok, vagy csak nagyon elgondolkodom. Leora meredek ahogy beszél, és hirtelen nagyon is zavarba ejtő gondolatok jutnak eszembe és nem értem honnan érkeznek ezek. Egészen mélyen elönt és már lassan ott tartok hogy megkérdőjelezek mindent... - Ennek örülök Leo, mert igyekszem mindig... tényleg mindig nyitott lenni és olyannak látni az embereket, amilyenek, és nem olyannak amilyennek elmondják őket. Nem akarok elhamarkodott lenni, tudod? - pillantok a fiúra ahogy hirtelen sokkal közelebb van hozzám, és megint elfog a furcsa kényelmetlen érzés, ami... nem is olyan rossz csak szokatlan, mintha.... mintha vonzónak találnám a szemeit vagy a mosolyát. Tulajdonképpen nagyon is kedves mosolya van, nem olyan szigorú ívű a szája mint ahogy elsőre tűnik. - Nem egészen értem de oké, nem erőltetem. Olyan furcsán érzem magam... nem tudom pontosan hogyan - bököm ki zavartan ahogy a kezeimbe temetem az arcom mert érzem hogy lángol a képem, mintha valami nagyon kezdő zöldfülű lennék. Aztán Leora nézek ismét, és próbálom összeszedni magam. - Nem, nem! Csodálatra méltó vagy, mert sokan nem ismerik ezt be, és nem merik felvállalni, és ez igenis nagy dolog Leo. Ne bagatelizáld el az egyik legjobb tulajdonságodat. Nem sok ember van aki elismeri hogy nem a megszokások szerint él, és ez igenis nagy dolog. Bátor vagy, sokkal bátrabb mint én, ilyen szempontból - mosolygok rá melegen hiszen én ahhoz se vagyok jó hogy Chels elé álljak hogy mégis mi a fene baja volt velem, amiért ennyire kiakadt. Túlzásba vittem a munkát? Nem voltam elég figyelmes? Nem vettem észre valami fontosat? Nem tudom, annyira nem. - És...Szóval.... Istenem. Szóval lassan már én sem tudom mit gondoljak, és annyival egyszerűbb lenne ha te tudnál helyettem is gondolkodni - túrok bele a hajamba kissé talán kétségbeesetten, mert igaza van! Eszembe jutott, és pont akkor amikor rá gondoltam hogy talán.... - És neked.... akkor nem lenne.... szóval ha én... szeretném kipróbálni akkor te....szóvalterandiználvelem? - hadarom el a végét egy szusszra mert iszonyú ideges vagyok, és nem tudom mitől.
Lassan pislogva nézek kicsit magam elé ahogy befejezem szavaimat majd hallgatom Kain válaszait és, hogy ő mit is gondol, vagy mit szeretne érezni esetleg meddig jutott magával. Ahogy tekintetem rá téved erős melegség fog el annyira édesnek találom. Szeretném megszeretgetni a bátorságomban és egyszerűen annyira szorongatja a szívemet a jelenléte és az, hogy a beszélgetéseink ideáig eljutott. Óvatosan megnyalom saját ajkamat ahogy felé fordulok egyik lábamat felhúzva a kanapén és államat rá támasztva figyelem. Pár tincsem előre hullik és kék szemeim mintha csodálattal figyelnék őt. Bár az is van bennem de most szeretném magamhoz ölelni és megnyugtatni, elmondani neki mennyire édes a zavara. Most is egy széles mosoly jelenik meg az arcomon ahogy félre néz rólam a közeledésem miatt. De egyszerűen nem tudok betelni vele annyira...annyira érezni szeretném.-Nem is gondoltalak ilyennek Kain...én csak..szoktam látni a többieket néha magam körül és furának tartanak. Senki nem olyan, hogy ez miatt bármit is csinálnának velem de...még ha nem is szándékos tőlük érzed azt a kissé távolságtartó viselkedést.-sóhajtok ahogy a többiek eszembe jutnak.-Persze ezt nálad nem éreztem és jól esett, hogy valaki nem lát annyira különcnek. És nem mindenki ilyen de...azért nem igazán vagyok meghívva a hétvégi ivászatokra ami talán nem is baj.-nevetek halkan és ahogy azt mondja nem érti meg fura érzései vannak halkan nevetek.-Biztos a fű miatt érzel így...kicsit zsibbadsz is nem?-kérdezem óvatosan ahogy őt figyelem. Kicsit megérintem a kezét de csak, hogy megvizsgáljam mennyire lassult le a vérkeringése. Optimális most jön a zsibbadás és a súlytalanság érzete. A bőre finom és puha de igyekszem ezt most nem annyira kifigyelni mert ez már tényleg beteg lenne...Aztán megint magyarázkodni kezd nekem, hogy én milyen bátor vagyok és félelmetesen közel vagyok hozzá. Sose gondoltam volna, hogy ennyire közel lehetek. Leengedem a lábamat és ajkaira pillantok amik még mindig beszélnek de kissé talán elfelejtem mit is mondanak annyira az arcát figyelem, annak ívét ami finom vonásokkal van megáldva, a lágy gödröcskéket a szája szélein a tincsek amik lágyan simogatják az arcát és aztán össze találkozik vele a tekintetem, mire én is elpirulok kissé ő meg a hajába túr. Elfordulok kicsit a bátorságomat dicsfényezőtől és most igazi gyáva kukacnak érzem magam. Basszus Leo, mint egy szűz kisfiú, bezzeg a bárban nem így viselkedsz. Ahogy ismét beszélni kezd újra felé nézek és szavaira elnyílnak ajkaim majd ahogy elhadarja szavait csak szemeit figyelem és halkan megszólalok.-Kain...-mintha egy szusszanással jönne ki belőlem a neve de utána el is fogy minden szó amit utána el kellett volna mondanom. Egyszerűen eszembe se jutott bármi féle mondat csak néztem a szemeibe és reflexből megemelve kezem óvatosan arcára simítva hajolok kezem után és egy pillanatra megállok számmal a szája előtt ha el akar el tudjon hajolni de ez is csak egy pillanat műve mert utána már az agyam eldobja öveit és bele lubickol a fű által létre jött euforikus érzést a szívem pedig nem akadályoz ő inkább akadály ugró. Finoman másik kezem is arcára simít végül ahogy ajkaim az övéire találnak és ha nem akar elszabadulni tőlem, vagy nem kapálódzik, hogy eresszem és úgy érzem viszonozza a csókom kicsit mélyebben de még mindig lassan és óvatosan csókolom. Kiélvezem milyen édes a szája és érzem, basszus mennyire jó. Sokkal jobb mint amit valaha elképzeltem magamban. Olyan édes a szája és szeretném tovább érezni de nem..Észbe kapok mielőtt teljesen meghülyülnék és lassan elengedem őt majd össze szorítva ajkaim sütöm le előtte a szemeim mint egy kisgyerek aki most döntött fel egy vázát.-Ne...haragudj...lehet ez kicsit sok...volt...-suttogom ahogy köhintek párat.-És igen. Szeretnék veled randizni Kain. Komolyan.-sandítok fel rá óvatosan de nem tartom sokáig rajta a tekintetem. Félek, hogy a csók miatt haragudni fog rám.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Nem tudom mihez kezdhetnék most ha nem lenne itt Leo. Tény hogy eléggé magam alá tudok zuhanni de most azért van is rá egy kevés okom. Chealse nagyon rosszkor hagyott el és nem tudom hogyan kezeljem, mert az értetlenség nem enged logikusan gondolkodni. Elfoglalom a kanapét, és Leot figyelem ahogy ő is elhelyezkedik, és örülök neki hogy sikerül kényelembe helyezkednie és otthon érzi magát. A lakásom leginkább letisztultságról árulkodik, de azért a dohányzó asztal körül vannak magazinok, és folyóiratok és a laptopom is összecsukva hever. Ha nem lenne itt Leo, már bekapcsoltam volna, hogy beletemetkezzek a végtelen sok megnyitott ablakba és a doktorimba. Egyszerűen menekülök a valóság elől, és ez nem helyes, de nem tudok miből erőt meríteni. Ahogy most itt üldögélek a kanapén, örülök hogy nem vagyok egyedül, és visszamosolygok Leora. Tényleg jó hogy nem vagyok egyedül. - Tudom, hogy nem hiszed. Ha ezt hinnéd, nem lennénk barátok, és nem lennénk itt, mert nem barátkoznál velem akkor. Néha én is annak érzem magam. Mármint érted, persze sokan vesznek körül, és emberek vannak körülöttem a suliban is, de mégis néha nagyon magányosnak érzem magam. Mert mások mint én, és nem érdekel a valóságshow, meg a sztárvilág és így már nem is vagyok elég "menő" - jegyzem meg, idézőjelbe téve a szót, mert engem nem zavar. Tényleg, nem érdekel a dolog ha valaki emiatt kerül el, de én jobban szeretek egy novellát, vagy egy könyvet elolvasni és nagy Lovecraft rajongó vagyok, Poe mellett. Sokkal többet ér szerintem egy jó történet ami kikapcsol vagy elgondolkodtat, mint száznyi pletyka amiknek semmi alapjuk, és igazságtartalmuk. Elég sok mindent hallok én is a kis közös irodánkban de nem érdekel és elengedem a fülem mellett. - Jah tudom mire gondolsz, de ne aggódj, engem nem érdekelnek, és nem ezek után döntöm el, ki érdemes rá hogy szóba álljak vele, vagy éppen ne. Lehet meglepő, de én se szoktam meghívót kapni ezekre, de szerintem mi járunk jobban - nevetek fel könnyedén, ahogy hirtelen elfáradok, és zsigogni kezdek. - Igen... most hogy mondod... érzem hogy... olyan furcsa érzés - mosolyodom el szerencsétlenül, mert jellemző hogy az új dolog kipróbálása közben is van valami amin rugózhatok, és nem is akarom rendszeresíteni. Nem nekem való. Leot méltato, és igazán irigylem néha hogy mennyire lazán veszi ezt a szituációt és gyakorlatilag magasról tesz rá ki mit gondol, ő vállja amit más talán nem mer, és így elgondolkodtat és zavaróan befészkeli magát a gondolat a fejembe hogy mégis mi lenne ha... Nem tudom visszafogni, és nagy nehezen csak kimondom hogy mire gondoltam. Azt hiszem, nem tudom mire számítok, de így ahogy rám néz, elbizonytalanodok, és nem tudom mit mondhatnék, de már nem tudom visszaszívni amit tettem és ahogy megérint... - Leo én... ne haraghhdh - akadok el ahogy a kezét érzem meg az arcomon, és elfelejtek egy pillanatram indent, még azt is hogy mit akartam mondani és a kék szemeit látom magam előtt és érzem a leheletét ami enyhén füves mint az enyém, és így nem értem mi történik, és leginkább hogy miért. Nem kelek fel, nem rohanok el, pedig tudom (!) érzem, mi fog történni és így... - Leo.... - nyögöm fel halkan ahogy az ajkaimhoz ér, és még lélegezni is elfelejtek. Olyan kellemes, puha és érzéki amilyen.... amilyen.... sosem volt még. Egy csók sem esett ennyire.. jól?Furcsán? Furcsa hogy Leo az de az érzés.... az érzés, oh istenem. Átadom magam egy pillanatra ennek, és nem akarok semmi mást érezni. Nem akarok gondolkodni, és nem akarok töprengeni csak élvezi akarom ezt a csókot. Aztán a pillanatnak vége szakad és Leo elhúzódik, zavartan, mire én is enyhén köhintek, de csókjának íze még az ajkamon ég, és... még... - Én... hm. nem... szóval, meglepő volt de.... nem... szóval... ahjjistenem - nem tudom megfogalmazni mit érzek vagy gondolok, így csak a tenyereim mögé rejtem az arcom, és érzem hogy fülig elvörösödöm. Egy fiú, egy férfi csókjától jöttem zavarba és .... és másba is? Hm, ez.... égő. Vagy nem. Nem tudom. - Szóval... én... ha én most...ez tetszett akkor... olyan vagyok mint te? - pislogok ki az ujjaim mögül. Nem hiszem el hogy a legjobb haverom megcsókolt és eszembe se jutott ellenkezni, és ráadásul még jól is esett. Ennyire nem lehetek összezavarodva, vagy igen?
Fogalmam sincs mi tört rám de úgy érzem mintha kicsit kellemetlen helyzetbe hoztam Kaint amit rohadtul nem akartam de ahogy elbújik előlem. Felé fordítom a tekintetem és figyelem ahogy elvörösödik kezei alatt és a kérdése olyan mintha kissé kétségbe esne, hogy ő is olyan mint én..? Figyelem és összeszorítom az ajkaimat majd óvatosan oda csúszva hozzá kissé bizonytalanul de magamat is meglepve finoman magamhoz ölelem ahogy a falra szegezem a tekintetemet és óvatosan szorítom fejét a mellkasomhoz. Megnyugtatásnak szeretném ezt szánni, hogy semmivel sem lett másabb mint eddig. Ugyan olyan jó, kedves és tökéletes amin semmi nem változtat vagy senki.-Ha valszeg tetszett akkor...olyan lehetsz. De ha a lányok is még érdekelnek akkor biszex vagy. Vagyis...valami ilyesmi.-mondom halkan ahogy óvatosan cirógatni kezdik ujjaim a tarkóját és a haját. -És nem feltétlen vagy olyan mint én...te, te vagy csak...nem hetero.-mondom ahogy még mindig a falat figyelem és féloldalas mosoly szalad az arcomra majd le pillantok rá.-Ne félj Kain...én majd...ha szeretnéd...vigyázok rád.-mondom, bár kissé bárgyún hangzok a szavakkal a számban de nagyon komolyan gondolom. Szeretném ha megnyugodna és nem ettől rettegne, hogy esetleg ő teljesen más. A szexualitás sose tesz mássá. A meghívásokra halkan elnevetem magam. -Nem rosszból de ez valahol megnyugtató.-nevetek ahogy rá nézek kék szemeimmel és óvatosan végig simítok felkarján majd rá jövök, hogy már nagyon sok ideje fogdozom őt szóval mielőtt tényleg nagyon kellemetlenül érezné magát elengedem és kicsit távolabb ülök és én is láthatóan zavarba jövök előtte.-Ne haragudj...biztos azért csinálok ennyire közvetlen dolgokat mert be vagyok állva.-pislogok magam elé ahogy kínosan nevetek magamon.-Szóval ha kellemetlen helyzetbe hoztalak akkor...ne haragudj..nem ez volt a célom.-nézek rá óvatosan egy mosollyal az arcomon.-Aaamúgy kérsz vizet? Mármint ha szeretnél inni, néha ki lehet száradni enyhén ilyenkor...-kezdek kicsit kapkodni és megint hadarni zavaromban és meg se várva a válaszát megyek ki a konyhába keresni valami poharat aztán tölteni abba vizet és nem sokkal vissza térve ülök le mellé a pohárral kicsit magamra is öntve belőle de oda nyújtva neki mint valami lelkes hülye gyerek aki csak azt várja, hogy most szét fogják dicsérni mert hozott egy pohár vizet.-Ugye jól vagy?-kérdezem és enyhe aggódás csillan a szememben remélve, hogy nem zaklattam fel teljesen őt, és a fűtől se rosszul be bár akkor addig nem hagynám itt amíg nem lesz jobban vagy el nem alszik. Csak szeretném ha...jól lenne és reménykedem, hogy most a hülyeségeimmel nem borzolom fel az életét teljesen és holnap nem lesz rosszul tőlem..
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Fogalmam sincs már mi történik velem, kicsit túlságosan is elszaladt az a bizonyos fonál és én nem találom, hiába keresem. Ilyen mélységű beszélgetést... sosem folytattam senkivel, és mindig egy magam próbáltam megoldani a problémáim ha voltak, mert amennyit én dolgozom, nem igazán mondhatok magamnak túl sok barátot. Nem igazán zavar, de most hogy Leo itt van ráébredek arra hogy őt annak tartom, még ha keveset is beszéltünk vagy ritkásan futottunk össze. Most hogy mégis itt van, azért örülök neki még ha össze is vagyok zavarodva. Sosem kérdőjeleztem meg a szexualitásomat, mindig meg voltam róla győződve hogy én a lányokat szeretem és más nem érdekel, mint minden rendes férfit. Most viszont azt érzem hogy ez a gondolat elég instabil lábakon áll mrt Leo.... érdekel. Nem tudom hogy és nem tudom miért, de elrejtem az arcom ahogy minden érzés elönt. Ahogy hozzámér, meglepődök, de érzem benne a jószándékot és így lassan hagyom is magam és odadőlök. Utoljára szerintem anyám simogatta így a hajamat gyereként. Veszek két mély lélegzetet. - Összezavarodtam, Leo.... - nyögöm ki a mellkasának, de jó illata van a pólójának. Mosószer, öblítő és az a sajátos parfüm amit használni szokott és ráébredek hogy ez így... kényelmes. Nem... kellemetlen, nem feszült... Miért is kell nekem mindig mindenen befeszülnöm? Hiszen ez jó dolog. Nem kellene ellenkeznem rajta így nem is teszem csak lassan érezhetően felenged a testem szorongása is. - De.... az nem feltétlen rossz ugye? Mármint.... én sosem gondoltam rá hogy nem... és most nem tudom mit gondoljak - motyogom a mellkasának, mert a pólónak jobb bbeszélni mint a szelíd kék szemeinek, amikkel úgy de úúúúúgy tud nézni. A szavaira halványan elmosolyodom, és csak biccentek. Végül is... tudok magamra vigyázni, de még sosem mondta neki senki hogy megtenné. - Még... sosem mondták nekem hogy... - akadok el benne. Valahol ez azért szomorú így felnőtt fejjel. Persze, nem igénylem, és nem is bírnám mindig de...így azért más, és mégis jó hallani valaki olyantól, aki nem a családom része és mégis... vigyázni akar rám. - Ühüm, én is. De nem baj, legalább ezt is felveszem a listára amit kipróbáltam már. Jah, nem haragszom, persze inkább megnyugtató hogy nem járunk ilyenekre mert mondom, szerintem mi járunk jobban - mosolyodom el ahogy felemelem a fejem a mellkasáról. - Nem tudom eldönteni hogy az-e. Majd... térjünk rá vissza ha már kijózanodtam, jó? - pislogok fel, és nagy nehezen ülésbe húzom magam újra hogy ne rajta fetrengjek. Bár nem rossz, de nem érzem helyesnek, de az a csók.... Még mindig égeti az ajkaim és kellemes bizsergést hagyott maga után. - Hm, nem tudom. Hozol kérlek? Ah, rémes házigazda vagyok.... - roskadok magamba újfent mivel nekem kellene kiszolgálnom őt, és nem pedig fordítva de mégis hálásan veszem el a felajánlott pohár vizet és belekortyolok. - Te nem kérsz? - kínálom felé is, bár lehet hogy ő már ivott kint, vagy nem tudom.
-Köszönöm, nem vagyok szomjas.-mondom ahogy féloldalasan rá mosolygok mikor a poharat át nyújtom neki. Csendesen rá támaszkodom térdeimre,ahogy leülök mellé vissza és kezeimet össze simítom miközben lenézek rájuk. Szusszanok egyet mélyen és várakozva nézek vissza miközben a pohár vízbe kortyol.-Legalább teljesítettem valamit a listádról.-nevetek halkan ahogy vissza nézek a kezeimre.-Nekem se mondták soha...vagyis a nevelő apám, de ő se mondta így ki csak...vigyázott rám amíg jónak látta.-gondolok vissza John-ra és az akkori nagyon gyerekes és naiv világomra.-Nem voltam érzelmileg és emberi kapcsolatok terén olyan okos gyerek mint a munkámban.-mesélem kissé félre húzott szájjal.-De melyik 13 éves az?-vigyorodom el ahogy ismét Kainra nézek és leginkább a szemeit keresem pillantásommal, hogy kissé megnyugtassam magam azzal, hogy más témáról próbálok neki beszélni nem fog azon görcsölni, hogy mi történt közöttünk a szobában pár perccel korábban.Az órámra nézek és kissé elkerekednek a szemeim.-Uh...már ennyi az idő...Öhm..ne haragudj Kain haza kell mennem...Brutusz még nem kapott vacsorát és fel fogja verni a főbérlőm a végén.-mondom tarkómat vakarva ahogy felé fordulok egész testemmel.-Meg leszel?-kissé úgy érzem segget csinálok a számból, mert nem rég mondtam neki vigyázok rá és lehet még van olyan bódult állapotban mikor figyelnem kéne rá. Viszont az arca azt sugározza, hogy nem kell őt babusgatnom és felvigyázóvá avanzsálnom magam. Különben is nem is ez a célom...Legalábbis nem az a vágyam, hogy testőr legyek aki egy pillangótól is félti az embereket. Még ha néha kurvára túlzásba tudom vinni az aggódást. Le kell szoknom róla különben a kutyám is lassan elkerül. Lassan össze cuccolok a táskámba és ha valóban nem bántom meg vele, hogy itt hagyom felveszem a kabátom és a cipőmet. Ha kikísér az ajtóhoz megyek és vissza fordulva nézek Kain arcára majd finoman rá mosolygok.-Ha van hozzá kedved valamikor a héten kávézhatnánk együtt egyet, józanul...-teszem hozzá halk nevetéssel. Végül aztán elbúcsúzunk egymástól és elindulok haza. Ahogy kiérek az utcára és megcsap a hűvös levegő elvigyorodom és kissé mint valami tini aki először kap igent az első randiára ugrálva és lelkesen indulok haza, nagyon széles vigyorral az arcomon, hogy mind ezt az éhes kutyámnak elújságoljam.
Kezdőlap
