Péntek van. Délután kettő. Fél kettőkor elmehetünk. Az öltözőben vagyok és a gondolataimat hallgatom. Még mindig a fehér köpeny felszerelésemben vagyok és a védőszemüveg is rajtam van. A fiúk zaja hallatszik de még sem jut el az agyamig. Ma is kísérleteztünk. Cornel barátja Kain ismét le jött hozzánk. Sokat van velünk a fizika banda könnyen befogadta őt és segít nekünk a kísérleteknél írni mert úgy sem ér rá senki leírni a jegyzeteinket mert mindenki csinál valamit folyton. Ő viszont nagyon ügyes, tudja követni a szavainkat amit egyszer bírunk csak elmondani és soha többet nem fogunk rá emlékezni. De ő megjegyzi elsőre. Olyan kiváló figyelem képessége van, hogy az valami elképesztő. Szóról szóra azt kapjuk vissza amit magunk is kimondtunk. Ráadásul ahogy beszélgettem vele, intelligens, érti amit beszélek neki fizikából, kicsit visszafogott de olykor nevetett egy pár hülye poénomon amit mondtam a többieknek is. És amikor elmosolyodott...megállta a világom, körbe ragyogta őt a rózsaszín felhő és az ősz haja szinte tökéletesen illet karakteres arcához. A szemei pedig...a kék szemei...még az enyémeknél is kékebbek. Mint a tenger teteje mikor homokot ér és a nap fénye megcsillan rajta. Ahogy rám nézett azonnal elkaptam a pillantásom, különben elpirultam volna, és az elég ciki lett volna főleg ha a fiúk elmondták neki, milyen is az én beállításom. És biztos vagyok benne, hogy tud róla...Ahogy ülök a szekrényem előtt gondolkozom az egész mai napon. Csak arra figyelek fel mikor az utolsó ember is elköszön, hogy mindenki végzett az átöltözéssel és mennek haza. Hétvége jön. Hétvége mikor nem kell dolgozni. Gyűlölöm a hétvégét. A magány ilyenkor a legerősebb. Brutusz hazavár de...mégis fáj, hogy senki nem köszön vissza abban a lakásban...Mélyet szusszanok lehunyva a szemeim és érzem, hogy Kain képe akaratlanul is becsúszik elém. Elmosolyodom haloványan és lassan leveszem a szemüveget a fejemről. Kinyitva felállok és leveszem a köpenyt majd a pólót és a nadrágot. A dezodort elővéve fújok a hónom alá és ahogy a szekrény ajtómra tett tükörre nézek kinyitva a szemeim látom a bal bordáim alatti vágásokat. Látom és az emlékek hirtelen rohannak le de ahogy elkapom a tekintetem úgy hallgatnak is el. Ismét Kain érkezik az agyamba és gyorsabban kezdek öltözni. Talán...talán nem mond nemet. Meg kell próbálnom nem nézhetek minden az árnyékból. Már az is boldoggá fog tenni, ha...ha a barátom lesz. A gondolatra szívem összeszorul de tudom, hogy nagyon kevés esélyem van rá. Ráadásul neki barátnője van...Csak a barátja akarok lenni...Igen! Az leszek! Ahogy felhúzom a farmerem majd a felsőmet amit betűrök magamra kapom a dzsekimet majd az oldaltáskámat és futva szaladok ki az alaksorból, hogy a felső emeletre menjek az irodákba. Kain részlege itt van és reménykedek, hogy ő is még itt lesz. Az iroda ahol mind dolgoznak nyitott ajtóval áll és ahogy kicsit pihegve oda érek látom, hogy már csak ő van bent. Az ajtófélfának neki teszem kezem kicsit pihizek és összecsukva számat figyelem ő ahogy pakolászik az asztalánál...összeszorítom ajkaim majd kopogok a fán. Ha felfigyel rám elmosolyodom irányába.-Szia...-nyögöm elsőnek mert más nem jön a torkomra.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Belemélyedek az olvasmányimba és az íróasztalom jelenleg olyasmi mint ahol egy bomba robbant fel. Mindenütt papírok, jegyzetek és firkákkal teli jegyzetlapok összegyűrve, és még egy kis kupac esszé is, amit ki kell javítanom és egyszerűen nem tudom hová kapjak. A mestermunkámat is meg kellene írnom, azaz hogy folytatni mert olyan félig megvan de mégis.... Nem tudom hogy mit kellene előbb a kezembe venni. Mivel nem tudok dönteni, a kis teakonyhát veszem célba hogy csináljak egy kávét, amíg eldöntöm, de sajnos ez sem segít és a bögrémmel a kezemben tanácstalanul állok meg a háborús terület előtt. A kollegám persze jót röhög, mert minden alkalommal ez van, elúszok mint a franc, és akkor nem tudom hová kapjak, de lassan visszatelepszem, és elkezdek valamiféle rendet rakni az asztalon, és egészen bele is mélyedek, és az esszéket veszem magam elé hogy leosztályozzam őket, de a professzorommal is egyeztetek majd. Már csak a záróvizsgám van vissza hogy én is megkapjam a saját hivatalos kinevezésem, és formalitás szerint még az öreg proffal kell egyeztetnem, bár már nem is kell ránéznie a dolgokra, tudja hogy jók. Mire az utolsó dolgozathoz érek, már jóval a munkaidőm végét jelzi az óra és gyakorlatilag egyedül is maradtam az irodában, és az az igazság hogy észre sem vettem mikor mentek el a többiek, annyira belemerültem a dolgokba. Na meg hogy inkább ezeken gondolkodjak, és ne egy bizonyos fizikuson, aki olyan gyakran férkőzik a gondolataimba. Felállva keresem éppen a telefonomat és mintha az agyam kivetülése lenne, megpillantom az ajtóban ahogy féloldalasan nekitámaszkodik, és olyan.... Nem. Nem gondolok erre. Nem érdekel milyen jól néz ki! Nem és nem! - Szia! De jó hogy jössz! Megtennél nekem valamit kérlek? Megcsörgetnél? Fogalmam sincs hová tettem a telefonom - vallom be enyhe zavarral ahogy a hajamba túrok. Zavarban lennék? Hát... - Azt hittem már mindenki hazament rajtam kívül - teszem hozzá, hiszen későre jár már.
Csak állok ott az ajtóban és figyelem hallgatva mit mond nekem kedves hangján. CSak figyelem és kell pár perc mire leesik mit mondott nekem mire megrázom kicsit a fejemet majd a telefonomért nyúlok és megkeresve a nevét nyomok rá és kezdem el őt hívni a telefonszámán. Nem sokkal fel is sír a telefon a sok papír alatt valahol az asztalon. Csak figyelem és ahogy meg van kinyomom a hívást a telefonomon majd szélesen elmosolyodom ahogy azt mondja azt hitte ő van itt egyedül. Beljebb sétálok az asztalához és nézek körbe. Jó nagy rendetlenség van de ez általában a jó munka.-Hát fél kettőkor mehettünk el de én kettőkor még csak az öltözőben ücsörögtem.-mondom ahogy az asztalon lévő papírokat nézegetem.-Hogy megy a dolgozat javítás?-kérdezem ahogy fel pillantok rá hiszen látom a papírokon és lassan rá emelem kék szemeim világát és kíváncsiskodom kicsit. Nem tudom, hogy beszélhetnék vele eredeti célomról. Egyenlőre csak körbe akarom járni a területet amire bemerészkedtem.-Nem sok kicsit?-kérdezem ahogy homlokomat ráncolom és félmosolyt engedek meg magamnak. -Amúgy még egyszer köszönöm a fiúk nevében is, hogy jegyzeteltél és segítettél nekünk. Sokat jelentett. Ha gondolod most én is...segítek neked. Persze ha csak akarod.-mondom ahogy figyelem és táskámat lassan leengedem a földre, hogy készen állok bármire csak kérnie kell. Ha bele megy azonnal kapcsol az agyam és ABC sorrendbe kezdem tenni a papírokat, válogatni kezdek és egyszerűen csak hagyom dolgozni az agyamat az asztalon. Csak pakolgatok mikor a figyelmem kicsit rá is rá talál. Hogy ne legyen hatalmas csend nyelek egyet majd megszólalok.-És...hogy vagy Kain?-kérdezem csendesen és zavartan de, hogy ne lássa a papírokat figyelem és égő pofámat igyekszem takarásban tartani előtte.-Van...valami terved ma estére?-kérdezem óvatosan mintha csak egy kíváncsi kisgyerek lennék és semmi több. Érdekel mit csinál, mikor, hol és kivel...Leo megint kezdenek az érzelmeid elborulni. Azt pedig nem hagyhatod mert neki is és a munkádnak is búcsút vehetsz...Csak rendezgetem a papírokat és várom, hogy vajon most fog kizavarni és soha többet nem ebszélünk egymással vagy...vagy lesz máshogy...
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Azon is csodálkozom hogy a saját fejem nem hagyom el ebben a kupiban de a hívása miatt elkezdek fülelni, és egy két papírhalmot odábbmozgatva megvan hogy hol vesztettem el a telefonom, és győztesen feltartom hogy ez az elveszett kis jószág. Komolyan a nyakamba fogom kötni mint az öregek hogy ne hagyjam el. - Kösz, életmentő vagy. Tényleg - mosolyodom el, ahogy zsebre teszem. Jobb zseb, jobb zseb, jobb zseb. Itt legalább meg fogom találni reményeim szerint. Megtámaszkodok az asztalom szélénél, és onnan figyelek rá. Zavarbaejtően kék szemei vannak, és valahogy olyan... áh nem tudom. Mit nem gondolok, de szép szemei vannak, és nyavalyás módon kísértenek néha éjjel is, és persze tele megy a fejem hülyeséggel. Leo nem olyan, és én sem. Barátok vagyunk, és ennyi de...a barátok néha álmodnak is egymással, ez teljesen rendben van. Nem veszem tudomásul hogy ezt csak a logika mondatja velem, semmi más. - Jah, jól már megvannak de istenek néha mennyi marhaságot össze tudnak hordani a hallgatók... Villon és szerelmes líra hát apám, az két más világ... - emelem fel az egyik lapot csak amolyan példaképpen. Néhány dolgozaton esküszöm sírni lett volna kedvem, és megkérdezni az illetőt hogy milyen adót nézett amikor ezeket leírta egy esszében. A sok logikai hibát és helyesírás formaiságot már nem is mertem sokszor pontozni, mert... akkor a csapat háromnegyede megbukott volna kapásból. - Igazán nincs mit, néha ti is elég erősen meg vagytok csúszva, nekem meg jó a memóriám - legyintek a szavaira, nem nagy ügy, ők is szoktak nekem segíteni de amúgy sem azért csinálom mert elvárnék valamit tőle. - Köszönöm, kedves a felajánlásod, de... beváltható kuponba kérem, és legközelebb segíthetsz a dolgozatokkal - kuncogok, mert szerintem halálra untatná némelyik, de ne mondja senki hogy nincs humorom. Egy fizikus javítson irodalom és/vagy történelem dolgozatokat. Vicces lenne. - Bár ha ezeket sorba rakod azt megköszönöm, nekem már nincs rá erőm - bökök egy kis kupacra, és visszatelepszem a székre, és féloldalasan figyelem, hiszen vele beszélgetek éppen, ha már nincs itt senki sem. A kérdésére, kicsit felszusszanok. Hát, nem véletlenül temetkeztem a munkámba ennyire. - Őszintén szólva nem túl jól... - sóhajtok hangosan is egy kicsit, és ráemelem égkék tekintetem. - Chelsea tegnapelőtt közölte hogy nem foglalkozok vele eleget, és neki elege van hogy a töri dolgozatokra féltékenykedjen. Mondjuk nem is értem miért lenne amúgy féltékeny, na mindegy, szóval.... szétmentünk, és most... megint olyan egyedül vagyok mint a kisujjam - fejtem ki bővebben hiszen látom a kérdést a tekintetében. - Semmi. Mivel péntek este van gondoltam... koccintok magammal az üres lakásban és .... elmegyek befogadok egy kiskutyát - támaszkodom előre a térdemre. - Miért? Innál velem? - kérdezek vissza és valahol... egy kicsit remélem hogy igent mond. Múltkor nála voltunk és most így talán viszonozhatom is a vendéglátást.
Érzem ahogy leül a székre de én csak rendezem a papírokat és a szám néha bizonyos betűket formálnak, hogy kövessem agyam gyors gondolkodását. Azonban a fülem és a szívem végig Kain szavait nyelik magukba és csak fuldokolnak az információkban. Ahogy felsóhajt, és elmeséli nekem mi történt közte és a barátnője között a szívem még nagyobbat ver és kicsit elnyílnak ajkaim de ahogy befejezi összezárom őket és elhúzom a számat. Hazudnék ha azt mondanám ennek egy cseppet sem örülök, de...azt is tudom, Kain hetero és ez mindig visszarántja a gondolataimat abból amikbe bele akarnak gázolni. Miközben a dolgozatokat ecseteli halkan elnevetem magam.-Azért vannak itt, hogy megtanulják vagy te elmagyarázd nekik.-nézek arcára és rá vigyorgok finoman majd visszanézek a papírokra és elrendezgetve szépen teszem az asztal szélére őket.-ABC sorrendben vannak.-mondom ahogy rá teszem kezemet pihentetően a köteg papírra majd rá nézek kék szemeimmel.-Nem próbáltál meg beszélni vele?-kérdezem óvatosan visszatérve a barátnőjére. Kissé megfordul a gyomrom ahogy ezeket a szavakat kimondom, de most nem a saját gondolataimmal kell gondolkodnom igazából.-Vagy már egyáltalán nem szeretne veled beszélni..?-kérdezem csendesen ahogy az asztalon pihentetem kezeim és úgy figyelem kék szemeimmel. A hajamat most kiengedve hagytam és kicsit körbe ölelik arcomat ahogy finoman rá mosolygok majd egyre szélesebb lesz mikor említi nincs terve mára. Nyelek egyet és le pillantok kezeimre.-Pont...azért jöttem, hogy...esetleg megint megihatnánk valamit együtt. De ez is tök jó ötlet. Szívesen veled tartok nálad.-mondom talán kicsit lelkesen ahogy figyelem. Brutusznak van még kint kajája emlékszem elég rendesen feltöltöttem mielőtt eljöttem otthonról. Ha meg sokáig elleszek akkor későn sétálunk ez sem zavar de nem akarom elutasítani Kaint. Hiszen pont ezért jöttem, hogy talán igent mond nekem egy újabb összekoccanásra. Erre...ő hív meg engem magához. Bár az arcán nem tudok igazán kiigazodni. Nem látom "csak a barát" arcot vagy annyira el akarom hinni, hogy van remény még ezt is behalucinálom. Basszus Leo leállhatnál végre...-Vagy ha esetleg éhes vagy van a közelben egy nagyon finom szendvics bár oda is be mehetünk.-mondom lelkesen az ötletemet bár igazából olyan mindegy csak...had maradjak még egy kicsit a közelében...
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Lustán helyezkedek el a széken, mert már annyit ültem benne hogy a kényelmessége is inkáb már csak teher, és inkább Leo-ra figyelek, hogy mit tesz-vesz az asztalomon. Alapvetően ki nem állhatom ha hozzányúlnak a cuccaimhoz, de ő megkérdezte és most amúgy sem lenne már erőm megcsinálni a rendezést, hogy kiosszam őket így hagyom hogy Leo csinálja. Jó kis tanársegéd segéd lenne. Jaj, mikre is gondolok már. - Igen, de ezt már megtanítottam nekik, és most kellett belőle dolgozatot írni hogy lássam, mennyi maradt meg. Az átlag szerint, nem sok, és ez elég aggasztó... Kezdem azt gondolni hogy szörnyen rossz tanár vagyok - sóhajtok fel ahogy lassan beletúrok szőke rövis hajamba. Persze, eredetileg nem ennyire fehérszőke de egy kis csalással minden megoldható. A kérdésére vagyis inkább kérdéseire csak lemondóan megcsóválom a fejem. - Nem. Nem akar se látni, se hallani felőlem, és még az üzenetekre sem válaszol, úgyhogy ma már majdnem falhoz vágtam szerencsétlen telefont, pedig nem tehet róla - sóhajtok fel lemondóan. Chelsea elúszott úgy tűnik, és most megint... Ah de unom az egészet, nem érdekel. Veszek egy kutyát és azzal fogok megöregedni. Ilyenkor mindig ez a gondolat ötlik fel bennem, aztán persze mindig kialszom, de Chelsea már majdnem egy éves kapcsolat volt, és most elég szarul esik a hiánya. Hirtelen rohan meg a csend és a magány és felpillantok Leora, ahogy felajánlkozik és szomorú mosollyal válaszolok. Értékelem én, tényleg, nagyon is de... - Akkor menjünk. Mára elegem volt ezekből és hétfőn is itt lesznek - intek az asztalom felé és felállok, a fogasról leemelem a szövetkabátom. Csak ezt veszem fel meg egy sálat, nem vagyok fázós típus és sokan azt hiszik hogy valami emberi fagykirály vagyok hogy nem fázok, és még beteg sem leszek. A szuper immunrendszer jó dolog. Felkapom én is a kis válltáskámat és átvetem a vállamon ahogy elindulok kifelé lekapcsolva minden villanyt magam után. - Nem tudom. Inkább kérjük elvitelre ha nem baj, és majd később megeszem, most valahogy nem bírok... - az idegesség persze ráment a gyomromra és egész nap alig ettem valamit, és csak kávé és valami reggeli keksz van bennem, és vagy hatszor mentem ki cigizni. Nem, nem kellene rászokni de ma azt hiszem hagytam hogy kicsit elszaladjon velem a ló, és a cigisdoboz a zsebemben figyel. Zavartan babrálom. - Leo? Te... te dohányzol? - kérdezem ahogy kiérünk az utcára és megcsap a hűvöskés szél, de mégsem fázom, inkább csak felfrissülök tőle, és rájövök hogy mennyivel jobb kint lenni mint az irodában.
Csak figyelem Kaint és kissé összeszorul a szívem ahogy látom őt vergődni a rossz érzései között. Szívesen magamhoz ölelném, hogy megnyugtassam, hogy erőt adjak magamból, hogy minden terhét rám helyezne még ez sem zavarna de...Csak összeszorítom az ajkaimat és olyan elveszettnek látom. Mint egy kiskutya aki elázott és a gazdája ajtaját kaparja, hogy engedje be. -Dehogy vagy rossz tanár egyszerűen tudod milyenek a mai tanulok, apu pénze mindent megold majd helyettük...meg buliznak, meg mindent csinálnak de nem tanulnak és ez nem a te hibád.-mondom ahogy biztatóan figyelem őt. Ahogy elmondja, hogy a lány semmire sem reagál elhúzom a számat kicsit.-Ne ad fel Kain, lesz majd más hogy is ez a dolog. Vannak...jobb csajok is az életben.-Ez az Leo ad elő magad, mintha olyan nagyon értenél a lányokhoz. Még életedben nem fogtál női mellett basszus...-Mindig van új lehetőség.-Jah te pedig a sajátodat most baszod el azzal, hogy a csajok felé fordított miközben te bele vagy zúgva a gyerekbe. Gratulálok Einsten...A gondolataim ha élő személyek lennének már rég nem lennének. Figyelem ahogy felveszi a kabátját én pedig lehajolok a válltáskámért majd összehúzom a dzsekit magamon és lassan kilépkedek utána.-Pedig enned kéne legalább egy kicsit. Nem jó, ha nem eszel semmit...nem egészséges..-Leo basszus ne anyáskodj felette...de már kimondtam. Zsebre teszem kezeim és lassan megyek mellette majd a kérdésre rá pillantok és finom vigyor jelenik meg az arcomon.-Cigizni nem szoktam. Füvezek néha egy-egy nehéz nap után. Ellazítja testet, az agyat serkenti, az elmét pedig elcsitítja. És jókat lehet tőle aludni. Persze mértékkel kel fogyasztani. Én is egy héten max 2-szer használom. De ha gondolod nálad tekerhetek egyet. Hidd el sokkal jobb tőle.-bólogatok párat. Ezek a dolgok, hogy károsak nem igazán a cigis "drogokra" igaz. Meg mindennel lehet élni ha kordában tartod. A fű pedig nem veszélyes dohánnyal keverve és kellemes is az illata ahogy ég.-Persze ha csak érdekel, és kipróbálnád.-jegyzem meg ahogy kisétálunk az épületből előre engedve őt a főbejáraton és kiérve az utcára megyek mellette követve őt otthonához.-Ráadásul ha szívsz utána rohadt éhes leszel szóval lehet neked tényleg most jól esne.-pillantok rá kék szemeimmel és biztatóan rá mosolygok.-Meg meghívlak a szendvicsre amit választatsz.-mondom neki ahogy elvigyorodom irányába. Talán kicsit túl lelkes vagyok mellette de próbálom palástolni izgatotságomat. Örülök, hogy nem mondott nemet arra, hogy egy kicsit együtt töltsük a péntek estét.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Egy kicsit elkalandoznak a gondolataim, és ahogy hazafelé mentem volna pont akkor jelent meg Leo. Átfut a fejemen, hogy titokban talán valami mutáns és gondolatolvasó, mert azon tűnődtem kit hívjak el magammal, hogy ne kelljen egyedül lennem, és az üres falakat bámulni, legalább egy kis ideig. Chelsea minden cuccát összeszedte az utolsó hajcsatig, szóval a lakás jelenleg elég üres és magányos. Nem olyan hely, ahol szívesen lennék, de hát... Más nincs. - Persze, én is tudom, csak néha elkap ez a rossz érzés hogy valamit rosszul csinálok, és nem fogok átmenni a záróvizsgámon ami jövő hónapban lesz és esz az ideg miatta... Meg most ez is... rohadtul kellett - sóhajtok fel, ahogy össze szedem magam végül, és kabátba bújok hogy elindulhassunk. Nem akarok megint felhalmozni harminc túlórát hogy reggeltől estig itt rohadok az asztalom mögött mindenféléket javíva és olvasni végül is otthon is tudok. - Vannak, de most egyenlőre.... rá se akarok nézni egy másik lányra se.... - sóhajtok fel, hiszen ez elég mélyütés volt, és csoda hogy ennyire jól bírom. - Bocsi, tényleg nem akarlak ám untatni a depizésemmel, majd valahogy túl leszek ezen is. Neked van valakid? - kérdezem ahogy észbe kapok, hogy már percek óta panaszkodok, pedig nem szokásom, és nem kellene ezzel fárasztanom a barátom. Rámosolygok az anyáskodó szavaira, de nem veszek őket rossz néven, legalább egy embert érdekel hogy éppen éhen halni készülök. Azaz nem, de kéne valamit enni, mielőtt rosszul leszek, de olyan érzés mintha gombostűnyi lenne a gyomrom. Utálom ezt, hogy minden stressz rámegy. - Fü-füvezel? Nahát... - lepődök meg, ezt nem néztem ki belőle, de végül is nem igazán ismerem olyan mélyen, hogy ilyesmikről beszélgessünk, így inkább előhúzom a cigis dobozom, és rágyújtok egy szálra. - Igen? Éhességet vált ki? Ezt nem is tudtam... - csodálkozok ahogy leszívok egy adag füstöt aztán meg kifújom. Elgondolkodtató, hogy legalább ehetnék de... Nem. Mereven távoltartom magam minden ilyen káros cucctól, ami fű, drog és ilyesmi. - Nem is tudom Leo, én eddig távol tartottam magam mindn ilyesmitől, mert ez már nem legalási cucc, nem? - húzom fel a szemöldököm egy kicsit. - Ez igazán rendes tőled. Akkor vezess, merre van az a szendvicses? Hátha éhes leszek mire hazaérünk - mosolyodom el könnyedén, és hagyom hogy navigáljon. - Neked van kutyád? - kérdezem hirtelen, mert ez is egy ötlet volt hogy befogadok egy állatot. A magány ellen, de amennyit dolgozom.... Viszont ha lenne, akkor motiváció is lenne hogy időben hazaérjek...
Hallgatom a szavait és félmosoly szalad az arcomra ahogy hátam mögé dobom válltáskámat és zsebre csúsztatom kezeimet. Megrázom a füves kérdésre a fejemet.-Vagyis...illegális a fű, de...csak az emberek tudatlansága miatt. A fű nem olyan mint a kokain, vagy minden ilyen gyógyszeres drog. Sokkal inkább..egy nyugtató hatású növény. Ha egy hónapban talán kétszer használod semmi bajod nem lesz tőle. Az ott a kezedben előbb fog kinyírni mint a fű.-biccentek a cigi felé és rá pillantok kék szemeimmel majd az útra visszanézek mielőtt megint piros lesz az arcom. Nem szeretném, ha zavartnak látna a közelében.-Csak azért nevezik úgy ahogy mert nem ismerik az emberek. Vagyis nem akarják. Én is így voltam 17 évesen, hogy káros és rossz dolog. De...nem az.-ismerem be neki ahogy elmosolyodom.-Már egy ideje használom szóval...-nem fejetem be a mondatot csak mosolygok rajta és a kutyás kérdésre elmosolyodom.-Igen. Van egy huskym. Brutusz. Ő az én kutya énem.-nevetek csendesen, mert így van. Brutusszal nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra.-Ha gondolod holnap megyünk egy elég jó kis séta túrára...ha szeretnél...eljöhetnél velünk. Kikapcsolna és...nem gondolkodnál annyit a volt barátnődön...-teszem fel óvatosan a javaslatot neki és rá tekintek. Nem veszem el a tekintetem és keresem az övét, hogy egy kicsit legalább rá nézhessek. Csak egy kicsit...-Persze ha van kedved és erőd. De Brutusz és én is szívesen fogadnánk.-mondom szélesen elvigyorodva és belül reménykedem, hogy bele egyezik a dologba. Látom rajta mennyire rosszul érzi magát és szeretném felvidítani, hogy jobb legyen neki, hogy...elfelejtse az egészet. Tényleg csak ennyi Leo...? Nyelek egyet és szusszanok a kérdésre, hogy van-e valakim...Kain nem tudja...vagy nem akarja elhinni a pletykákat a munkahelyünkön. De nekem pedig neki nincs bátorságom elmondani, kikhez is vonzódom igazából. Vagy kihez is vonzódom igazából...-Nem..nekem nincs senkim..nem igazán értek a lányokhoz.-mondom halovány mosollyal és vállat vonok.-De nem igazán érdekel...majd lesz egyszer valahogy egyenlőre elvagyok magamban és a kutyámmal.-nevetek csendesen majd lefordulok a sarkon és már messziről érzem a szendvicsező illatát.-Hé! Úgy is megcsinálod. Tudom, hogy megcsinálod. Csak kicsit engedj magadnak és..ma este ne gondolkozz semmin. Élj a mának. Hétvége van!-dőlök neki finoman a vállammal és szélesen rá vigyorgok. Nem sokára oda is érünk a szendvicsezőhöz ahol megtaláltuk egymást Nathannal. Tényleg a hétvégén vele is beszélnem kell. Ha már megtaláltuk egymást végre. Kinyitom az ajtót és előre engedem majd utána lépve megyek a kínálathoz és a gyomrom enyhén felkordul. Hiába már lassan 5 órája nem ettem semmit...-Nos mit ennél?-kérdezem ahogy rá pillantok ismét.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Lassan ballagok mellette és a délutáni szél kellemesen kitisztítja a fejem, de a rossz érzéseket sajnos nem tudja kitörölni ez sem. Ami történt, az már visszavonhatatlan. A szavaira kissé felvonom a szemöldököm, és nem tagadhatom le hogy van benne némi elgondolkodtató információ. - Szóval igazából a fű még hasznos gyógynövénynek is nevezhető mert nyugtató és serkentő hatása is van? Amilyen rossz a sajtója, ezt így elég nehéz elhinni ami azt illeti. Ne vedd magadra, nem kételkedem a szavaidban de ez így eléggé fura - mosolyodom el ahogy beleszívok a cigibe és kifújom a füstöt. em kellene rászoknom, nagyon nem. - Nem akarok rászokni, csak most... most jól esik hogy indokoltan lejöhetek egy csomószor rágyújtani és valahol jó kis pótcselekvés is - teszem hozzá, ahogy az egyik kukánál elnyomom a csikket, mert nem vagyok olyan tahó hogy szétdobáljam az utcán. - De ugye nem 17 éves korod óta használod egyhuzamban? - kérdezek vissza ahogy megütközve nézek rá. Nekem eszembe se jutott soha hogy füves cigit keressek és nem is tudnám hol lehet ilyenekhez hozzájutni. Nem mozgok ilyen körökben és szerintem addig jó. - Husky? Azok szépek. Nem is gondoltam hogy ilyen északi kutyás vagy. Egy pittbullt hamarabb el tudtam volna képzelni melléd - mosolyodok el halványan ahogy elkanyarodunk egy sarkon és már a szedvicsesnek mintha a logóját is látnám valahol előttünk. - Én nem tudom nekem mi lenne a kutya énem. Valami corgi szerű szerintem - sóhajtok ahogy aztán megállunk egy pirosnál. - Hm, kirándulás? Szörnyű a kondim, már az elején kidöglenék mellőletek. Én ilyen irodai kukac vagyok, nem túrázó - nevetek fel egy kicsit mert vonzó a lehetőség, és értékelem hogy megkérdezte. El akarja terelni a figyelmem arról hoyg egyedül maradtam és ez valahol nagyon is jól esik. Igazi barát ha mondhatom így. Fanyar mosollyal állok meg a hely előtt. -Én eddig azt hittem jó vagyok velük, de aztán minden azt mutatja hogy csapnivaló vagyok a kapcsolatokban - sóhajtok fel és a szavaira csak hálás pillantást vetek rá. - Igyekszem, és jó hogy legalább nem egyedül leszek - lépek be a szendvicsezőbe és végigfuttatom a pillantásom a pulton. - Fúúú fogalmam sincs. Mind jól néz ki. Te mit szeretsz innen? - kérdezem, mert ha nincs benne hal meg mustár akkor jöhet nekem is.
Csak hallgatom és belül a kis lelkes szerelmes oldalam egyre kisebbé zsugorodik össze. Tudom, nem direkt csinálja ezt, tudom nem azért mondja, hogy nekem rossz legyen. Mégis úgy elmondanám neki az egészet, hogy téved a dolgokban. Hogy én mellette szeretnék lenni, hogy be tudom bizonyítani a dolgok másik oldalát is. Egyszerre vagyok dühös mégis gyáva. A belső harc mégis egy csepp jelét nem mutatja előtte csak figyelem kék szemeimmel és finoman vállára teszem a kezem és óvatosan magamhoz ölelem olyan fiúsan. Mert ne mondja nekem senki, hogy a fiúk öleléssel nem vigasztalhatják egymást mint a lányok. Legalább ennyit had tegyek meg.-Igazából csak azért van így elítélve mert drognak sorolják mikor nem az. Nem fogsz halucinálni tőle, nem leszel egy másik világ része egyszerűen csak megkönnyebbülsz és ennyi.-mondom ahogy lassan elengedem mintha nem csináltam volna semmit. Remélem nem veszi rossz néven, hogy ezt tettem de már egyáltalán nem bírtam ki. Elhúzom a számat erre, hogy nem akar rászokni.-Figyelni foglak, tényleg ne szokj rá.-dorgálom meg finoman ahogy pislogok párat felé, majd vissza nézek az útra és a kérdésre finoman elmosolyodom.-Nem. 2 éve csinálom...de mondom nem heti rendszerességgel egy hónapban talán egyszer. Ha már nagyon sok...az élet.-mondom félmosollyal az arcomon.-Meg olyankor nem gondolkodok és mint fizikusként néha...jó agytalannak lenni tudod..-mondom ahogy rá pillantok kék szemeimmel és szélesen mosolygok irányába.-Dán srác vagyok, szóval sokkal jobban szeretem a hideget, több isten vallású inkább lennék ha nem lennék okostojás. Szeretek hajózni a jeges tengeren, a messzi gyalogtúrákat és a nyugalmat. Sok mindent szeretek amit nem néznek ki belőlem az emberek.-Nevetek csendesen.-Szeretnék egyszer farkast is simogatni vagy egy farkas kutya keveréket.-gondolok bele ezekbe a dolgokba.-A pitbull is szép kutya de nem az én ómen állatom. Inkább Brutusz az aki nagyon hasonló hozzám.-jegyzem meg elgondolkodva a dolgokon. Ahogy azon gondolkodik milyen kutyus illene hozzá én is elgondolkodok.-Nem tudom picibe is gondolkozol-e szerintem egy pomerániai törpe spicc is illene hozzád. Vagyis most így el tudlak vele képzelni. Azok pedig amúgy is nagyon aranyosak. Bár a pici kutyákhoz nem igazán értek...-nevetek csendesen. Megrántom a vállam.-Ugyan. Nem megyünk nagy távot, tudunk kisebbet is menni ameddig bírjuk addig megyünk de Kain...-lépek be elé és szembefordulok vele.-Ki kell szakadnod egy kicsit. Hidd el a várost néha kicsit el kell hagyni, menni és meg sem állni. Esetleg eljutni valahová ahol kikiabálhatod magadból. Csak próbáld meg. Brutusznak meg úgy is kell gyakorolni a szánhúzást ha nagyon elfáradsz majd felteszünk a szánra.-mondom széles vigyorral az arcomon.-Csak...szakadj ki egy kicsit...higgy nekem.-nézek a szemeibe és csak figyelem az arcát és talán meg is érinteném ha nem érnénk oda a szendvicsezőhöz. Ahogy beérünk kérdezek de ő is vissza én pedig a szokásos szendviccsel szemezek.-Én azt hiszem maradok a csirkemelles majonézes salátás szendvicsnél.-mondom majd visszanézek rá.-De van sonkás, rántott sajtos akármilyen szósszal amilyennel te szeretnéd. Vagy olyan, esetleg olyan, meg olyan.-mutogatok és halkan elnevetem magam ahogy ismét rá pillantok szemem sarkából majd vissza a pultos felé aki már az én szendvicsemet oda készítette várva Kain mit fog választani.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Nehéz lesz összeszedni magam, már most érzem. Hosszúak lesznek a nappalok és még inkább az éjjelek, hiszen nem vagyok túl jó alvó és sokkal több időt töltök ébren mint mások. Ezért nem jó ha valaki velem vagy nálam alszik mert motoszkálok mint valami éjjeli ragadozó és igyekszem lekötni magam. Nem tudom mit kellene tennem hogy én is úgy aludhassak mint mások, de semmilyen természetes bogyó nem segít már, és kezdem unni is őket. Egyre kevesebb marad amit még nem próbáltam. A kedves ölelésre csak elmosolyodom és közelebb dőlök egy pillanatra, fiús szokás, és nincs ellenemre. - Ahha, szóval csak rossz a marketingje, és igazából nem is drog, csak természetes nyugtató. Hát... hihetőbb lenne ha biológusként mondanád ezt és nem fizikusként - nevetek fel könnyedén, ahogy sétálunk, mert ahogy elmondta nincs messze az a kis szendvicsező amire gondol. - Nem fogok, nem fogok, tényleg. Csak most, kell ez a kis pótcselekvés nekem - mosolyodom el kissé talán bűnánóan is, hiszen nem kellene ezt csinálnom, de akkor is jól esik most. - Ahha, szóval... nem mindig ez azért megnyugtató. Nem szeretnélek valami sárgaházban látni hogy elment az eszed a sok cucctól - mosolyodok el ahogy könnyű léptekkel haladunk, és nehezen állom meg hogy ne gyújtsak rá még egy két szálra. - Jah, néha nem árt agy nélkül, bár nekem nem olyan könnyű kikapcsolni, elég sok minden kering a fejemben - intek a szőke fejem felé és nem tudom mennyi mindennek kellene történnie hogy üres legyen a fejem. - Sok mindent szeretsz ezek szerint, én az ilyen hobbiknak a felét sem tudom felsorolni, és már olvasni is rég olvastam élvezetből, annyi bajom van mindennel és a munka is csak halmozódik, és... totál kitudok akadni - sóhajtok fel ahogy elmosolyodom. Mennyi terve van és mennyire pozitív tud lenni, ezt valahol egy kicsit irigylem. - Szóval farkast. Elmehetünk az állatkertbe hogy simogass egyet - mosolyodom el, és felnevetek az ötletre, mert tudom hogy mennyire képtelenség. -Pommerániai? Komolyan? Azok ilyen kis...szobacirkálók... Biztos hogy nem lesz olyanom - rázom meg a fejem, mert aranyos a gondolat, de nem vagyok hajlandó ilyen patkányokkal foglalkozni bármennyire is aranyosak vagy bolyhosak. Nem, és nem. Nem éppen férfias állatok, és ha már kutya akkor legyen olyan, amilyennek kell. - Hát... ha nem akartok megölni a hosszú túrával, akkor lehet róla szó. Nincs sok kedvem otthon gubbasztani ami azt illeti - mosolyodom el, és végül is elindulok a zebrán át, amikor zöldre vált. Ahogy megáll előttem, és elkezdi mondani... Érzem hogy igaza van. Felsóhajtok és hagyom magam meggyőzni, mert sokkal kényelmesebb mint agyalni. Olyan... szemétnek érzem magam hogy kihasználom őt, de egyszerűen... - Csirkemelles? Jó, akkor kettőt kérünk! - csatlakozok én is hozzá, mert jó lesz az. Bár kávé is kell, de nem bánom hogy nem fogok aludni. - Nem lakom olyan messze, busszal pár megálló. De mehetünk taxival is, nekem mindegy - pillantok rá, mert néha előfordul hogy kényelmeskedem és inkább autózom, mintsem tömegközlekedek.
Ugyan azt a szendvicset kéri mint én ezen pedig finoman mosolygok. Hallgatom a szavait és végig gondolom a dolgokat. Nem próbálhatom kirángatni abból amiből magától még nem akar kimászni. Egyenlőre csak támogatni tudom és elhitetni vele, hogy nincs egyedül. ha rajtam múlik nem fog egyedül maradni. Legalábbis addig maradok mellette amíg szüksége van rá...A kérdésre rá pillantok majd tarkómra teszem egyik kezemet miközben a másikban a zacskót tartom miben a kaják vannak. Nem volt drága szendvicsek de annál finomabbak.-Igazából nekem mindegy én sétálni, biciklizni és néha buszt szoktam használni.-vallom be neki.-Amelyik neked kényelmesebb azzal fogunk menni.-engedem le a kezemet és szemeibe pillantva mosolyodom el irányába. Csak nézem az arcát egy kis ideig majd mielőtt kínossá válna leveszem róla és összeszorított szájjal köhintek párat.-A rövid túra is tökéletes csak érezzük jól magunkat kicsit. Néha...jó kiszakadni abból amiben nap mint nap élsz.-mosolygok ahogy szusszanok egyet és mélyen magamba szívom a hűs hideg levegőt az utcákon.-Ez ad erőt, az új kezdéshez...-osztom meg hangosan a gondolatomat és pislogva párat eszmélek rá, hogy ezt hangosan kimondtam.-Bo...bocsi...csak néha nem tudom, mit is mondok ki...-ismerem be ahogy kicsit zavarba jövök előtte. Mielőtt túlságosan bele mélyednék eme zavart gondolataimba a kutyákra térek vissza.-Akkor esetleg egy border collie?-kérdezem ahogy enyhül zavartságom és óvatosan felé lesek kék szemeimmel. Az ötletre elgondolkodom majd szélesen elvigyorodom.-Nem is rossz ötlet. Elmehetnénk egyszer majd közösen állatkertbe. Persze ha csak szeretnél. Én szeretnék, élhetnék kicsit a fotós énemnek is. -vallom meg titkos hobbimat. Bár annyira nem nagy dolog. Minden második ember már a világban fotózik meg ilyesmi szóval ezért nem is verem nagy dobra. Meg csak egy kezdő amatőr fotós vagyok. Ahogy elmondja mennyire nyűg neki néha minden rá nézek.-Ezért...kéne valami hobbi, hogy kikapcsolj. Ha csak folyton stresszelsz persze, hogy minden rossz..-mondom figyelve őt kék szemeimmel.-Néha...muszáj nem foglalkozni semmivel sem.-rántok vállat. Tudom, hogy a túlzott gondolkodás, a folytonos agyalás hova vezet. Én tudom milyen ott és nem kívánom senkinek, hogy oda jusson... A táskám szíjába markolok kezemmel és rászorítok kissé. Nem hagyhatom, hogy Kain is eljusson ideáig...Szeretném, ha boldogabb lenne..A fűhöz tett megjegyzésein halkan nevetek.-Hát sajnos, a fizika előbb megragadott, mint a természet és annak mélyebb tudománya. Meg a hozzá tartozó élet világ és ilyesmik. De ha gondolod csillagászatról mesélni tudok. Azt is még vágom valamennyire.-mondom ahogy szélesen rá vigyorgok.-Egyszer elmehetünk azt is nézni esetleg. Van egy csillagászom. Régi de nagyon jó darab.-lelkesedek be egy kicsit ahogy közben eldől, hogy mivel is fogunk eljutni hozzá.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
A széles kínálat mindig megzavar, és nehezen döntök el bármit is, de végül is jó lesz az amit Leo is kért, semmi extra és meg lehet enni. Megvárom amíg megkapja a papízacsit, és aztán fordulunk is kifelé, a hűvöskés levegőre. Kell ez a kis séta, és a kérdésre hogy mivel menjünk hozzám végül is nem mond semmit, szóval nekem kell eldöntenem. - Oké, akkor menjünk busszal, csak pár megálló és akkor csak pár percet kell sétálni. Bérházi lakás, szóval nincs messze - a nagyobb körutakon tucatjával állnak az ilyen házak, és egyik rejti az én kis lakásomat is, ami tipikusan legénylakás és csak Chelsea egy két cucca dobta fel egy kicsit, de hát most az is eltűnt, és már csak az emléke maradt meg. Egyszerűen nem ment és már nem is tudom. Hátratúrom a hajam az arcomból, amolyan idegesség jeleként. - Igen, ez lehet. Végül is.... ehh, nem érdekel, menjünk. Ártani nem árthat és legalább kicsit kitisztul a fejem, és megmutathatod a kutyádat is - mosolyodom el, ahogy felszállunk a buszra és ledobom magam az egyik ülésre és kis híján még így leborulok a sofőr ügyeskedése miatt. Elkapom Leot is ha épp zúgni készülne. - Új kezdés? Mármint, hogy minden nap, vagy minden héten újrakezded a körforgást? - kérdezem kissé felhúzott szemöldökkel, és elgondolkozom a kutyákon. Fogalmam sincs mi illene igazán hozzám, de a pitbullok szépek, és végül is a border colliek is. - Nem tudom. Az inkább ilyen juhász féle nem? Nekem a hagyományos fajták jönnek inkább be, mint a farkaskutya vagy pitbull vagy ilyen... ismertek. Bár a keverékek is tudnak nagyon szépek lenni - gondolkozom el, hiszen van a közelben egy állatmenhely és akár onnan is fogadhatnék le állatot. - Ezért most miért kérsz bocsánatot? - ráncolom a homlokom, hiszen nem mondott semmi rosszat vagy olyasmit, ami indokolná, és lassan megnyomom a jelző gombot hogy a következő sarkon leszállunk. - Fotózol is? Akkor csinálhatnál rólam egy normális képet amit kitehetek facebookra, mert sose tudok rendes szelfit lőni - sóhajtok fel lemondóan hiszen nem élek a közösségi médiában, de azért használom, és néha megosztok ezt azt. - Az persze, oké,de fogalmam sincs hogy mi az ami igazán kikapcsolna, mert az olvasás is már majdnem az agyamra megy és mindig van vagy tíz könyv ami várja hogy nekiessek és így a tanárkodás is elfáraszt pedig tök jó osztályaim vannak - sóhajtok fel, ahogy leugrom buszról, és sétálva indulok el a gyalogátkelő felé. Nem lakom messze. - Nézd, ott szemben a virágosbódé melletti ház, az lesz az. Van lift, de a másodikon lakom, nem olyan vészes - jegyzem meg ahogy elindulok, és át is érünk a zöldön. - Engem sose tudott lekötni semmi ami reál. Anyám szerint engem már annak idején is a háborúk és a mesék érdekeltek, nem a fizika vagy az emberi test vagy méhcskék meg a virágok. Így is tudom a lényeget, hogy ugye a méhecske rárepül a legszexibb virágra... - vigyorodom el, mert egyszer apám komolyan így magyarázta el hogy mi lesz a gyerekkel. A méhecske meg a szexi virág. Maradandó élmény maradt. - Csillagászol is, ejha. Én kevésbé, csak a csillaképeket ismerem, és hogy melyik mondakör mit köt mihez, de arról órákig tudnék neked mesélni - pillantok rá kék szemeimmel, és belépek a főkapun.
Követem a buszra majd ahogy felszállunk váltok jegyet és lassan Kain után sonfordálva mint egy macska, ülök le mellé persze inkább be esek a hirtelen fordulat számok miatt. Megfog mielőtt ki is esnék az ülésből és le nézek a kezére ami az enyémre markol. Tudom, hogy nem kéne semmi mélyebbre gondolnom, hogy nem kéne ettől jól éreznem magam hiszen csak reflexszerűen segít rajtam semmi több. Mégis ha valaki most át látna rajtam nagyobbat dobban a szívem a kelleténél és nem tudom egy darabig levenni a kezéről a tekintetem majd ahogy egyenesbe kerül a busz elenged én pedig felnézek az arcára profilból. Belemegy, hogy eljöjjön velünk túrázni mire kicsit megcsillannak szemeim és szélesebben elvigyorodok mint amennyire kellene.-Tényleg? Szuper! Köszönöm Kain!-mondom lelkesen mintha csak egy randira mondott volna igent. Végül is ezt is vehetjük annak...Leo fejezd most már be. Olyan hülye vagy, hogy nevelőapád elcsodálkozna hogy lettél fizikus....-Nem...igazából lényegtelen, csak... voltak pillanatok mikor nem éppen vidám és pozitív életet éltem. Nem nagy szám.-legyintem le a dolgot, hogy terelődjön a téma. Végig hallgatom a kutyás észrevételeit.-Ha gondolod elmegyek majd veled kutyát nézni...Már ha szeretnéd, bár igazából nem is mi döntjük el milyen kutyát akarunk, hanem a kutya választ ki minket. Te vagy az áldozat igazából.-nevetek csendesen ahogy visszagondolok arra, mikor Brutusz egyszerűen az állatkereskedés kirakatában neki ugrott az üvegnek és rám hozta a frászt majd követet addig amíg az üvegen keresztül látott. Amikor meg bementem hozzá engem akart. Ugatott, követet ameddig a kis mutogató fészek engedte neki. Én pedig...egyszerűen nem tudtam őt ott hagyni... A fotózós megszólalásra bólogatok párat.-Rendben benne vagyok. Úgy is szívesen gyakorlom. Meg most az új gépemmel összeakarok szokni minél jobban. De nem szabad tudnod róla a legtermészetesebb képek lesznek a legjobbak.-mondom ahogy bólogatok egy párat nagy "szakértőt" előadva.-Mi lenne, ha valami olyasmivel kapcsolnál ki aminek semmi köze a munkádhoz?-kérdezem és felkelve szállok le vele a buszról majd követem őt és kicsit kocogva beérem hiszen megállva igyekszem megjegyezni merre járunk, hogy...talán egyszer magamtól is ide találjak. Hallgatom és szélesen mosolygok magam elé ahogy a virágos bódé melletti házat nézem kék szemeimmel.-Én mindenevő voltam gyerekkoromban. Szeretem az irodalmat, a történelmet, a fizikát, matekot, nyelveket...Rajzolni és technikázni viszont soha nem volt türelmem....ahogy énekelni sem.-vallom be ahogy halkan elnevetem magam.-De valahogy...mindig is...az ég volt az ami a leginkább érdekelt...Csillagászat a bolygók, az univerzum, a tejút és ilyesmik...-magyarázom ahogy megállok a kapunál és megvárom míg ő bemegy majd követem.-Oh...tényleg? Szívesen meghallgatnám a mondaköröket tőled. Én csak felszínesen érintettem őket...De komolyan...érdekel, hogy miket tudsz.-mondom ahogy becsukom magam után a kaput és követem.-Lépcsőzzünk?-kérdezem, mert igazából ahol én lakok sokkal rosszabb a helyzet. Már fél éve nem működik a lift és mindig lépcsőzni kell. Szóval nem ettől fogok megszakadni...Ha a lépcsőn megyünk lelkesen követem ha meg liftezünk mosolyogva állok mellette és várom, hogy kilépve a lakásához érjünk. Annyira kíváncsi vagyok a belső terére. Az ő...világára. Mert mindenkinek van egy saját világa...engem pedig Kain világa érdekel most a legjobban...Miközben nézem, hogyan babrál az ajtóban sokáig a haját és a nyakát figyelem ami a kabát alatt kicsit kilátszik. Nagyon, nagyon vissza kell fognom magam hogy nehogy előre lépve szívjam magamba az illatát és adjak csókot a nyakába. Nem tehetem meg. Csak nézem és inkább lesütöm tekintetem a cipőimre és ha bejutunk a házba belépek utána és óvatosan mintha csak tojásokon lépkednék megyek beljebb, hogy kicsit körbe kukucskáljak.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Felszállunk és megkapaszkodok ahogy egy hirtelen kanyar után majdnem beborulok és Leot is elkapom hogy ne zuhanjon el. Az érintése valahogy.... megnyugtató de ugyanakkor zavarba is hoz, és el is engedem, mielőtt még olyasmiket képzelnék bele amiket nem kellene. Ez csak egy... egyszerű gesztus volt, semmi más. Elnevetem magam ahogy lelkesedik az ötletért, mintha csak a legnagyobb álma vált volna valóra ezzel. Nem is értem miért tud ennyire lelkesedni az ötletért hiszen ez csak egy kis kirándulás lesz a városon kívülre, nem egy... nem is tudom világ megváltó dolog.Még is úgy tud neki örülni. - Nincs mit. Én köszönöm a meghívást, nem tudom mi lenne ha itt kéne poshadnom és így... kiszabadulok - sóhajtok fel ahogy ránézek és kékjeim az ő szemeibe mélyednek. Most én veregetem vállon könnyedén őt. - Mindenkinek vannak nehéz pillanatai és vannak olyan időszakok amiket legszívesebben csak elfelejtene... - nekem is megvannak a magam gondjai és néha maguk alá temetnek, de aztán egyszerűen kilábalok belőle. Nem győzhet le semmi hosszú távon, csak néha dőlök ki teljesen, mint mondjuk.... most. - Igazán? Ezt többektől hallottam már, de valahogy sose gondoltam hogy ez tényleg így menne. Mármint, csak tudom milyen kutyát szeretnék nem? Miért vinném haza azt, amelyik pont az ellentéte az elképzeléseimnek? - húzom össze a szemöldököm egy kicsit. Nem egészen értem mire akar ezzel kilyukadni, de még azt sem tudom honnan, milyen kutyát szeretnék és eleve egy elég szegről kapott ötlet ez. Lehet hogy holnap már nem is így fogom gondolni. Nem tudhatom, mindenesetre most valahogy nagyon vágyom ezt. De majd kiderül. Nem tudom mit akarok még magam sem. Megmosolyogtat a gondolat, jó lenne azért egy kis szőrös társ. - Ahh nem tudom Leo. Amennyi időt töltök otthon, lehet hogy csak szenvedne mellettem az a kutya... - sóhajtok fel, ahogy leszállunk és megvakargatom a fejem. A hajamba simítok, ideges szokásom ez. Nem tudom magam sem mikor alakult ki. - Szóval paparazzi leszel? Na szép, mondhatom. Mindenképpen menjünk majd el kirándulni - az jó közös kikapcsolódás lenne és belegondolva... nem is lenne baj. Ki kell kapcsolódnom egy kicsit, mielőtt teljesen belezizzenek a mindennapokba és... élvezhetném Leo társaságát. Olyan kevés barátom van. Jodie néni.... az Jodie néni. - Lehet, de nem tudom mi az amit élveznék, de nem kapcsolódik a munkámhoz - sóhajtok fel, ahogy a lépcsőn megyünk felfelé. Nincs kedvem liftezni és megkeresem a kulcsot a zsebeim mélyén, hiszen mindig zsebre teszem őket. Aztán meg sose találom meg. - Ahh, én nem szerettem a reál tantárgyakat. Rajzolni minimálisan tudok csak, és akkor is inkább toll skicceket és ilyesmiket - mosolyodom el, ahogy felfelé megyünk és megcsóválom a fejem. - Félek, untatnálak csak a mendemondákkal, bár a skandináv mondakör szerintem érdekelhetne téged is - illesztem a zárba a kulcsot és kicsit bénázok a kinyitással. - Előre is bocs, rumli van. Nem túl gyakran jönnek hozzám látogatók és... a rend hát nem a barátom - mosolyodom el, ahogy beengedem magam elé és felkapcsolom a villanyt. Nem olyan nagy lakás, de van benne minden ami kell. Két szobás, az egyik a nappalim, a másik a hálószoba. Kellemes minimalista és rendezett is, de mindenütt akadnak könyvek, újságok. Történelmi iratok és a dohányzó asztalon a laptopom. Modern, vékony gépezet.
Felsétálunk a lépcsőn végül és nem sokkal beenged a lakásába. Szabadkozik, hogy milyen kupi van nála de ahogy belépek minden van itt csak kupi nem. Rend és semmi emlékek amik arra utalnának, hogy Kainnak van élete. Nekem legalább képek és miden féle fizikai cuccok díszítik a lakásomat. Meg kutyaszőr, könyvek és ilyesmik. De olyan fehérség van itt. Olyan ismeretlen ez a hely ahogy Kain is számomra igazából...Lassan leveszem a cipőm, hogy ne koszoljam össze a házat és be lesek a szobákba ahogy mindent alaposan megnézek, hátha találok valamit ami Kain emlékeibe enged utat nyitni. Talán úgy tűnhetek mint valami nyomozó szóval ahogy ő is leteszi a cuccait abba hagyom a lézengést és csak megállva fordulok felé és pislogok rá párat.-Akkor...együnk?-emelem meg a szatyrot és szélesen rá mosolygok ahogy szemeibe nézek. Olyan szép...olyan csodálatos és kedves az arca...-De én szívesen meghallgatom a mitológiákat. De komolyan érdekelnek az ilyesmik is és nem csak a skandináv úgy más fajták is. Görög, római stb...-próbálok bele folyni de annyira látszik, hogy nem értek hozzá így csak kínos vigyor csúszik az arcomra, hogy remélhetőleg csak nevet rajtam egyet és nem bántom meg a tudatlanságommal.-Ha ez megnyugtat én nem tudok rajzolni semmit se.-nevetek magamon majd leteszem a szatyrot és a táskámat a cipőm mellé aztán a dzsekimet felakasztom a kabáttartóra. Vissza veszem a szendvicseket a kezembe és ha megengedi a konyhába megyek és ott az asztalra teszem a szatyrot.-Szexnek hívják ami nem kapcsolódik a munkánkhoz és élvezni szokták az emberek..-pislogok párat magam elé mire rá jövök mit is mondtam és lehet kicsit bele is pirulok.-Ne haragudj, csak...néha vannak ilyen megjegyzéseim.-nevetek kínosan.-Tányérból ennéd a szendvicset vagy neked jó így is...én általában megmelegítem meg szoktam bele sót és borsot tenni és....és úgy még finomabb.-mondom és közben elkezdem kicsomagolni a szendvicset, hogy igyekezzem leplezni, mennyire zavarba hoztam saját magamat ezzel a mondattal.-De van egy csomó ötletem ahova majd elmehetünk és ott tudok nagyon sok képet csinálni, meg elmehetnénk egyszer piknikezni is ha benne vagy...vagy, szeretsz biciklizni? Esetleg egyszer valami biciklis kirándulást is szervezhetnénk.-gondolkodom el lelkesen ahogy pislogok párat majd felé nézek és szélesen elmosolyodom.-Már...ha te is benne vagy.-teszem hozzá gyorsan hiszen úgy érzem kissé lerohantam a dolgaimmal. Nem kellett volna...-Én is sokszor elgondolkodom, hogy Brutusznak talán jobb lenne így...de amikor haza megyek hozzá és találkozunk...sokkal több ami barátságunk, hogy elfogadja elvigyem egy kertes házba egy másik családhoz. A kutyáknak mindegy a jövő meg a múlt. Épp ez a jó bennük...mindig a jelenbe élnek.-mondom ahogy megvakarom a tarkóm majd kiveszem a hajgumit a hajamból mert érzem kissé meglazult a mini coffom szóval gyorsan újra kötöm.-Igazából ezt se tudod biztosan..van valami ember és négylábúja között ami akkor és ott létre jön...és ezt nem te határozod meg igazából.-mondom ahogy lassan leengedem kezeim ahogy figyelem őt kék szemeimmel. Lassan körbe nézek a konyhában aztán ismét rajta áll meg a tekintetem.-Öhm...esetleg kérhetek valamit inni?-kérdezem óvatosan mert nem sürgetni szeretném csak érzem, hogy kezdek szomjas lenni amúgy is.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Össze vagyok zavarodva egy kicsit és így a felfelé vezető utat a lakásba viszonylagosan csendben teszem meg, és teljesen elmélyedek a saját fejemben. Néha egy különleges labirintusnak látom az egészet, de hát mit mondhatnék? Irodalmár vagyok. Mint olyn, a lakásom is könyvekkel és folyóiratokkal van tele, és nem igazán árulodik sok minden arról hogy itt élek, vagy hogy élek egyáltalán. Erre akkor döbbentem rá amikor Chelsea becuccolt és hozta a sok mütyűrjét, nekem meg körülbelül semmim sem volt ami ilyen lett volna. Lerúgom a cipőm és egymás mellé ejtem az előszobában. A napi rutin része, most kávé jönne és munka tovább míg el nem alszom, de nem lehetek ennyire rémes vendéglátó. - Ahha, az jól hangzik - irányulok a konyhába és előveszek két tányért a szekrényből. Sötétszürke, kockás példányok. Fiúsak. Kiteszem őket hogy legyen a szendvicseknek helyük, és próbálok úgy tenni mint aki kiismeri magát a konyhájában. Szomorú tény hogy mennyi időt töltök itt. - Érezd otthon magad - mutatok körbe, és a kijelentésére egy pillanatra meglepődöm, de aztán felnevetek. Végül is van benne valami. - Hm, hobbiból legyek örömfiú? - kuncogok fel, hiszen elég abszurd, de talán lenne kereslet rám, nem vagyok egy zs kategóriás jelenség. Bár ha kicsit oda is figyelnék akkor még inkább... Escortfiúnak kéne lennem. Hm, micsoda életcélok. Tanár és mellette fizetős fiú. Szuppper. - Nem baj, ez tetszett. Bár jah, éppen azt sincs kivel, hacsak nem akarom a szomszédorma rátörni az ajtót kanos rohamomban - nevetek. Elég bizarr lenne azért. - Tessék, meg tudod melegíteni és vannak fűszereim is valahaol.... ahha, itt. Tessék - teszem le elé a só és bors szórót, hogy kényelmesen megcsinálhassa a szendvicset. Nekem jó lesz így is, már amennyi étvágyam amúgy is van mostanában. Na mindegy. Letelepszem az asztalhoz és figyelem ahogy ő is megcsinálja magának. - Ezer éve nem bicikliztem itt a városban meg nincs is járművem, talán még otthon a szülői háznál van ha nem dobták ki azóta - sóhajtok fel. - Héhé, értem én hogy ki akarsz rángatni a depiből, de.... egyenlőre menjünk kirándulni oké? Tudom hogy jót akarsz de ez most nagyon sok terv egyszerre és... egyiket a másik után. oké? - sóhajtok fel, hiszen már abba is elfáradtam hogy ezt felsorolta mi mindent lehetne. A kutyázás az biztosnak hangzik és talán elfáradok annyira hogy ne kattogjon az agyam az egészen hogy hol a hiba. Miért siklott ki Chalseavel? Miért nem kívántam már úgy a testét mint korábban? Nem tudom, és nem tudom mi a baj velem! De idegesít. - Azt mondod? Mondjuk... az biztos segítene hogy legalább lenne valami célom hogy miért siessek haza és ne hlmozzam egymás hegyére hátára a túlórám... múlt havi fizum, majdnem a háromnegyedszerese volt a simának.... - sóhajtok fel hiszen sok pénz, de.... no time. - Kíváncsi vagyok erre. Szerinted ha elmennénk kutya telepre, megtalálnám ezt a valamit? - pillantok rá ahogy beleharapok a sonkás szendvicsembe. Egészen jó, és két másik harapással folytatom. - Oh,, uhm, persze. Ne haragudj. Rémes házigazda vagyok! - kapok észbe és felpattanok hogy a hűtőhöz menjek. - Van sör, kóla, és szörp is. Jodie nénikémtől van száz százalékig házi cucc - sorolom a lehetőségeket hogy mit választhat. Töményem nincs hiszen nem igen iszom egyedül, amikor meg tervezve van akkor meg hozok.
Furcsa dolog ez a vonzódás. Sok tudományi ág magyarázatot talált a szerelem fogalmára, a testi vágyak, az elme felszabaduló hormonjait küldő vibráló sokkolásokat egyik idegről a másikra. Néha úgy érzem a tudomány szerint az emberi test is csak egy roboti alkalmazás csak vannak érzelmei. Az érzelmek amik ugyan olyan hormonális reakciók bizonyos ingerek hatására. Most csak úgy nézem Kaint és ez jó érzéssel tölt el. Jó érzéssel és ez fokozza az elmém tovább gondolt céljait mit szeretnék jelen helyzetben tenni, és végül elmondani neki. De ebből születnek azon reakciók amik ostobaságnak is nevezhetők, hiszen tök egyértelműen ő nem érezné ugyan ezt mint én...Mikor elérünk az italokig pislogva nézek rá majd lenézek a szendvicsre amit még kicsit össze készítettem magamnak.-Azt hiszem a kóla jó lesz.-mondom pár perc csönd után és ha tölt nekem megköszönve veszem át a poharat tőle. Érzem az ujjai érintését egy pillanatra a bőröm alatt de ez is csak egy pillanat mégis az agyamnak olyan mint egy pillanatnyi betépet pillanatom mikor elszabadul az elmém és állok a táblám előtt otthon és örülten fejtegetem az eddig kitalált képleteim részleteit. Aztán rá jövök, hogy ez a világ nem is életezik amit én fizikában teremtek mert...mert az amit én készítek az nem biztos, hogy a munkahelyünkön annyira értékelhető lenne. Aztán a kérdésére a kutyákkal kapcsolatban vissza rángat a valóságba és most jövök rá hogy fogom a poharat amit kaptam és jár az agyam és még enni sem álltam neki.-Öhm...igazából...nem biztos.-mondom ahogy pislogok megint párat.-Ez az érzés bárhol rád törhet...vagyis kutya, macska bármilyen állat közelében. Ez egy kapocs amit hirtelen megérzel és tudod, hogy...hogy valami ami a részed ott rejlik ebben az élőlényben...Legalábbis én ezt így tudnám leírni. Én ezt éreztem Brutusznál...-ahogy azt mondja, hogy csak dolgozik bele iszok a pohárba majd letéve kezdek el enni.-Mert nem tervezel magadnak programokat. Néha...csak néz bele a névjegyzékedbe és véletlenszerűen hívj fel valakit a barátaid közül és hívd el valahova inni vagy beszéljetek meg valamit és ennyi....nekem ez is beszokott válni.-mesélem el, hogy néha miképpen ütöm el szabad óráimat. Bólogatok párat a szavaira és inkább csak eszek tovább.-Sajnálom...én nem vagyok az az otthon ülős fajta. Vagy nagyon ritka, hogy otthon ülök...Max ha beteg vagyok, vagy...vagy asszem ennyi.-nevetek csendesen bele gondolva. Tényleg nagyon ritkán maradok otthon. Nem bírnám. A bezártság...Vissza hozza a múltamat. Érzem is a gondolatra ahogy az oldalamba szúrnak a hegek. Pedig már rég begyógyultak csak a nyomuk maradt meg az is finom fehér csíkok formájában. De ott vannak és emlékeztetnek arra mit tettem magammal. Aztán a hülye kijelentésemen nevet és ez megmosolyogtat, hogy miattam nevet. Jól esik, hogy felvidíthatom...Tényleg. Szeretem ha nevetnek rajtam...De az valahogy még boldogabbá tesz, hogy ő nevet rajtam...Örömfiú? Felvásárolnának életem végig....Senki más csak én...-Hát a lányok körében biztos népszerű leszel.-vigyorodom el ahogy ezt mondom, de...ez a kijelentés soha sem én vagyok. Nem értek a lányokhoz. Csak azt tudom, hogy Kain fontos. Fontos de reménykedem, hogy nem fog túl fontos lenni. Hiszen sokkal nehezebb találni valakit így...És inkább leszek csak a barátja csak ne taszítson el...
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Sok tervem lett volna mire hazaérek, de Leo váratlan megjelenése és ajánlata kicsit megzavarta a napot, de nem bánom, belátom hogy nem élek valami nagy társasági életet mostanában, de jól esik hogy van valaki aki érdeklődik irántam és nem hagyja hogy még inkább mélyre zuhanjak az önsajnálatban mert most keresem a hibát, hogy hol a fenébe siklott ki az egész Chalsea-vel, és miért hagyott itt. Ezen filózok egy kicsit, miközben beengedem magunkat a lakásba és felkapcsolom a kapcsolót is, hogy lássunk is valamit, és szabadkozom a rendetlenség miatt, ami szemmel láthatóan nem zavarja igazán. Mondjuk engem sem. Végül előpakolok mindenfélét hogy együnk, és kiteszem neki a fűszereket és a kólát is. Magamnak is azt öntök, és a kezébe adom a poharat. Egy pillanatra összeér a kezünk és meglepően melegek az ujjai, az enyémek meg hidegek lehetnek ahogy eddig hűtőben turkálok. - Egészségedre. Szólj ha kérsz még valamit - mosolyodom el, ahogy letelepszem vele szemben és beleharapok a saját szendvicsembe. Finomnak találom és így gyorsan tüntetem el a felét, és iszom bele a kólámba. Kell egy kis szénsav az emésztés segítéséhez, de a másik felét még hagyom, mert inkább őt hallgatom hogy mit mesél a kutyákról és az örökbefogadási dolgokról. Hogy hogyan működik mindez, és mit érzett a saját kutyájával kapcsolatosan amikor befogadta. - Érdekes ez az egész. Úgy értem, mindig úgy gondoltam hogy az ember választja ki a kutyát vagy macskát. Hogy van egy elképzelés hogy pitbullt vagy farkaskutyát szereték és azokat nézem meg, és nem a kutyák választanak ki engem - jegyzem meg ahogy kólázom, és közben felteszek egy kévét is főni. Magamnak biztos, de Leót is megkérdezem majd ha lefő. Teszek veszek, mielőtt újra leülnék vele szembe és egy pillantást vetek a telefonomra aztán azt is elteszem. Semmi remény és semmi jel. - Nem tervezek, mert általában nincs időm ilyesmire. Az idő menedzsmentem nem igazán jó, és most őszintén szólva jól is esett belefulladni a munkába mert annyival kevesebb időm is volt agyalni mindenen - sóhajtok el ahogy hátrasimítom a szőke hajam. A fodrászat manapság csodákra képes és fehérszőkét is tudnak varázsolni a megfelelő pénzért. - A névjegyzékem elég szegényes ami azt illeti és nem hiszem a házhoz rendelős éttermek munkatársai örülnének a hívásomnak, vagy épp a diákjaim akiket korrepetálok - mosolyodok el, bár maga az elképzelés nem rossz, de mivel elég kevés a barátom, nem igazán kivitelezhető. Van vagy öt összesen és abba már Leót is beleszámoltam. Vele egy barátom kapcsán ismerkedtem meg, és azt az elvet követtem hog barátom barátja a barátom. - Jajj, nehogy már te kérj bocsánatot hogy ilyen vagy. Én vagyok ilyen penészvirág hogy értékelem a négy fal társaságát. Igazából az a normális amit te csinálsz - sóhajtok fel, és elnézem az arcát. Markáns, nem az a kifejezetten jóképű ami magazinokról vigyorog, de karakteres és a szemei értelmesen csillognak. ~ Állj állj állj!!! Kain, mégis miken jár az agyad?! Elment az eszed hogy analizálod a barátodat?! ~ Megcsóválom a fejem hogy kiűzzem ezeket a gondolatokat a fejemből, és ne ezen kattogjak. - Ki tudja. Biztos nem csak ők jelentkeznének, elég moder nsé felgyorsult világban élünk - mosolyodom el lazán de szememben még a nevetés utóhangja villan. Humorosnak találom, és kicsit olyan.... mint aki mindenből viccet tud csinálni. Lehet nem ártana többet lógnom vele hogy ne legyek ilyen búvalbaszott, magányos fasz. - Szerintem neked is lenne sikered ha megpróbálnád - szólalok meg hiszen ha olyan lennék, én biztos.... vagyis nem. Nem tudom. Mi van már velem a jóég rúgja meg! Ez nem normális!
Lassan falatozok és biztos ami biztos de eltűnik a szendvicsem szép fokozatosan a kólával együtt. Bár amikor az utolsó kortyot innám a kólából Kain megszólalására, hogy mekkora sikerem lenne a lányoknál majdnem vissza köpöm a piámat. Eszembe jut az egyetlen és legkínosabb pillanatom az első és utolsó lánnyal való randimon. Letéve a poharat köhögök párat, ahogy az agyam végig pörgeti az emléket felettem és egy pillanatra ismét rám ég mennyire szánalmasan festhettem az akkor 14 Jessica-val én pedig 16 évesen. Az után a nap után 3 napig még iskolába se mertem menni, nem hogy még kimozduljak a szobámból. Az apám mézes sütivel tudott csak kicsalni és csillagászattal. Annyira szégyelltem magam és Jessica-nak amit el kellett utána viselnie. Nem is csodáltam, hogy soha többet nem akart velem szóba állni.-Hát..-nyelek egyet miután kicsit kiköhögöm magam.-Aligha működne nálam ez a dolog.-pislogok az üres tányérra magam elé, zavartan és nem merek Kainra nézni, bár szerintem ezt a legkönnyebb leszűrni rólam, hogy nem éppen az ellenkezőnem az én vágyaim forrása. Sajnos hazudni soha sem tudtam és valahogy ezt a dolgot sem igazán tudom takargatni magamról. Főleg ha lányokról próbálnak velem beszélni...vagy velük kapcsolatban.-Feltételezés képen, ha érdekelnének a fiúk a mai modern, rohanó világunkban én...szívesen randiznék veled.-ennél rosszabbá már úgy sem tehetem a helyzetem csak egy ilyen kijelentéssel. Szerintem ha Nathan most itt lenne egyszerre csapná magát arcon és vágná magát földhöz, hogy mekkora hülye tesója van. Pedig elvileg fizikus vagyok. Jah...sok minden vagyok már egy ideje. -Azért az sem annyira normális, hogy megállás nélkül hiperaktívkodom olykor..-mondom ahogy fel nézek felé és elvigyorodom irányába. Nem eszik már én pedig már befejeztem így lassan elő veszek a táskámból egy kisebb bőr szütyőt.-Akkor esetleg egy nyugtatót alvás előtt?-kérdezem ahogy arrébb tolom a tányéromat és elő veszem a dohányomat, a papírt és egy kis fém hordó alakú cuccot.-Persze ha csak benne vagy, nem zavar és nem gondolod azt, hogy most bedzsinázlak mert nem ez a célom.-mondom gyors mentegetőzéssel ahogy pislogva nézek felé. Ha bele egyezik, hogy éljünk az általam nyújtott lehetőséggel elő veszek egy hosszabb kissé átütő vékony papírt tekerek egy szűrőt majd dohányt teszek a papírra. A hordó alakú fémet kinyitva finom alig érezhető kesernyés illet kerül a konyhába és a hordócska tartalmából a dohányba szórók. Vissza zárom az apró fém tárgyat majd megnyálazom a papír szélét és összetekerem megalkotva a spanglit. Kicsit leütögetem az asztalon majd Kain felé nézek.-Igazából ez alapján is választhatsz de nem biztos, hogy lesz egy olyan kapcsolat amit érezni akarsz vagy ilyesmi. Ez nem csak a kutya, macska választásnál van így...Vannak az embernek ideáljai is mégis...néha az ideálod ellentéteit kedveled meg. legalábbis én már tapasztaltam ilyesmit is.-rántok vállat és szélesen rámosolygok.-Figyi mindenki azt szeret amit szeret. Most te ha itthon érzed így jól magad ezzel nincs semmi baj.-rántok vállat.-Csak, én...nem akartam, hogy azt érezd egyedül vagy. Most, hogy a barátnőd elment...szóval egy részt ezért is szerettem volna veled jönni.-mondom meg neki őszintén.
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
A fél szendvicsem még a tányéromon pihen, de nem tudok most többet enni egyenlőre, így is úgy érzem hogy az a kevés kaja is ami bennem van, visszakívánkozik. Nem a legjobb a gyomrom mostanában így szüneteltetem a dolgot egy kicsit. Majd később még lesz rá alkalmam hogy megegyem. Nem vész el semmi. Eltűröm a hajam a szemem elől, mikor Leo köhögni kezd és gyorsan mellé ugrom, hátba veregetem hogy nehogy megfulladjon nekem. Még csak az kellene! - Hé! Jól vagy? Meg ne fulladj! – pillantok rá egészen közelről, hogy ne legyen semmi baja és adok neki egy zsepit is a könnybe lábadt szemére, ami ilyenkor normális. Vagy nem tudom, én mindig könnyezek ha félrenyelek, és köhécselek utána. Meg egy fél napig még kapar a torkom is. Nem a legjobb érzés a világon maradjunk annyiban. Visszaülök a székemre amikor már nem találom úgy hogy életveszélyben lenne. - Bizonyára működne, de hát nem lehet mindenki Casanova. Az ember azt hinné hogy nekem pl jól megy ez a csajozás aztán…. egy rakás szerencsétlenség vagyok – sóhajtok fel, hiszen Chelseat is elcsesztem. Mármint ezt a kapcsolatot vele és magyarázat nélkül hagyott és a nagy veszekedés után egyszerűen csak összepakolt és elment. Mindent elvitt, szerintem a szívem egy darabját is. Bár egyre jobb, de még letaglóz a hiánya. Azért is hagytam magam meggyőzni hogy Leoval legyek, legalább addig sem ezen gondolkodom. Kicsit eltereli a figyelmem a nyilvánvalóról hogy mennyire magányos vagyok. Mert most megint túl sok időm van ezen töprengeni. -Ez igazán kedves felajánlást tőled. De ha már ilyen szerencsém van, akkor tudod mit? Randizzunk! – kuncogok fel hiszen értékelem a felajánlását, és valahol már nekem is eszembe jutott hogy lehet hogy ez nem megy nekem a lányokkal. Hülyeség tudom, de …. Attól még megjárta az agyam a dolog. Elnézem ahogy vigyorog és elpakolom a tányérokat, csak az innivalót hagyom elől, mert inni viszont iszom rendesen. - Nem, tudom. Normálisabbnak hangzik mint az hogy itt penészedem a lakásban, a könyveim mellett és a tanulmányaim mellett. Jó, mondjuk igaz hogy nem sokára vizsgázom de akkor is…. – sóhajtok fel kicsit gondterhelten hiszen így akkor sem a legjobb helyzet. Ha belefulladok a tanulásba akkor a végén nem fog eszembe jutni semmi lényeges a védésnél és a szóbeli vizsgán sem. Kellő időt kell fordítanom a pihenésre is, mert meg fogom szívni később. Csak figyelem ahogy előpakolja a dohányt és elég előítéletes vagyok azért ezzel kapcsolatosan és bennem villog a figyelmeztetés hogy ezt nem lenne szabad. - Mégis honnan szerez egy fizikus ilyen illegális cuccot? - sóhajtok fel ahogy közelebbről is megnézem ezt a dolgot. Nem szeretem az ilyesmit, de kénytelen vagyok elismerni hogy kissé kesernyés de amúgy kellemes illata van a fűnek. - Nem gondolom azt de… elég ha beleszívhatok a tiédbe ha nem vagy ilyen… bacifób vagy valami… - bizonytalanodom el mert azért egy ilyet nem biztos hogy elmernék szívni egyedül. Még a végén valami bajom lenne tőled de…. Vagyis, Leo biztosan nem hagyná, és nem mondaná ha rossz lenne, ennyire azért ismerem már hogy nem akar rosszat. - Ez nagyon szép hasonlat volt. Biztos nincs irodalmi vénád? Szívesen korrepetállak belőle ha mégis. Valahogy igaz lehet hogy van ilyesmi, nem tudom. Majd ha ezt átgondolom még józanul és úgy döntök hogy szeretnék valami állatot akkor…. eljössz velem? – pillantok ré, hiszen nem biztos hogy kutya lesz az az állat. Lehet valami kicsit kisebb jószág, mint vadászgörény vagy papagáj vagy nem tudom. Fehér egér. Egy varjú. Izgalmas lenne egy varjat tartani de a papagájnak is lenne értelme. Legalább beszélgetne velem. Most jól esik Leo társasága de nem tud mindig itt lenni és nem tud mindig átjönni amikor rám tör a melankólia. -Köszönöm. Tudod, jól esik hogy itt vagy, mert… eléggé tele van a fejem még mindennel és nem a legjobb gondolatok ezek. Keresem… a hibát. Benne, magamban hogy miért hol siklott ki ez az egész…- támasztom az asztalra a fejem ahogy könyöklök. fogalmam sincs, és ez a bizonytalanság rosszabb mintha hozzám vágott volna mindenfélét.
Hallgatom amiket mond és nem vágok közbe csak megtekerem a cigit és lekocogtatom az asztalon majd leteszem és elpakolom a hozzá készített cuccokat. Eszembe jut, hogy én is így kezdtem. Ahogy Kain. És tudom, mi jön utána így egyáltalán nem akarom, hogy Kain is bele essen abba ami miatt engem pár hétre gyogyóba zártak. Segített, de tudom milyen érzés ott lenni. Mikor rá döbbensz, hogy nem vagy jól lelkiekben és ez valahol nagyon is mélyen érintett engem. Nehéz volt feldolgozni az egész helyzetet és kilábalni belőle így nem akarom, hogy Kain bele csússzon. Nincs annál rosszabb mikor azt hiszed teljesen egyedül vagy. A magány egyáltalán nem megoldás csak még rosszabb gondolatokat fog felébreszteni amiktől már csak egy hajszál választ csak el. Megdörzsölöm a homlokomat és ahogy abba hagyom a babrálást rá tekintek és sok eltelt percig csak bámulom őt. Sok mindent látok benne és nem érdemelné ezt meg így annyira azt érzem, hogy én megtudom ettől védeni. Csak itt kell lennem mellette....-Tudod...néha az a legjobb ha tovább lépsz. Ha valahol bánt is a magyarázat nélkül hagyás el kell hagynod mert...lefog húzni valami olyasmibe ami még ennél is rosszabb. Én már csak tudom.-mondom egy félmosollyal az arcomon ahogy kicsit leveszem róla a tekintetem majd vissza nézek rá. A dicséretére halkan elnevetem magam és bele túrok a hajamba kicsit zavartan majd megharapva alsó ajkam gondolkodom el a dolgokon.-Hát tudod, szeretem az irodalmat, olvasok meg ilyenek néha írtam egy két verset de azt hiszem ennyi. A művészetet inkább másokra hagytam és maradtam a fizikánál, meg a csillagászatnál. Annyira jónak nem érzem magam mint mondjuk amilyen te vagy.-veszem magamhoz a poharam és töltök magamnak ismét valami innivalót aztán kortyolok párat. A cigis kérdésre hevesen megrázom a fejem.-Ez csak egy de ez két embernek pont elég. Most csak kipróbálod nem azt akarom, hogy kiüsd magad. Egyáltalán nem ez a cél szóval nyugi.És igen, segítek majd állatot választani ha úgy döntesz szeretnél.-nevetek halkan ahogy kezembe veszem a cigit.-Van erkélyed?-kérdezem és ha van neki elő veszem a hordozható hamutálamat majd követem őt az erkélyre. Kiérve teszem az erkély korlátjára a hamutálat és felé fordulva veszem ajkaim közé a cigit majd meggyújtva szívok bele egy mélyet, ahogy a cigi vége felserken és a parázs keményen elindul. Elveszem a számtól magamban tartom a füstöt majd lassan kiengedem. Ismét elvégzem a mozdulatokat majd rá pillantok.-Ne izgulj nem rossz arcú kopasz csávókkal bandázom. És nem is nyomom úgy ahogy a filmekben előadják. Csak valahogy a pozitív hatásait kis mértékben nem igazán akarják bemutatni.-jegyzem meg majd felé nyújtom.-Ha bele szívsz szívj rá még egyet külön, hogy letüdőzd mint a cigit csak ne fújd ki azonnal hanem pár percig tartsd lent.-magyarázok rá egy kicsit, hogy azért ez nem ugyan olyan mint egy rendes cigi. A randis kijelentésre pislogok párat rá és elgondolkodom.-Ezt...most komolyan mondtad? Mármint a randit...-jegyzem meg ahogy ott állok és nézek rá mint egy kisgyerek aki most megerősítést vár. A lányok pedig...lányok. Én csak a barátjuk tudok lenni meg eljátszani nekik, hogy a faszijuk vagyok ha mondjuk a potenciális férfi jelöltet felakarják idegesíteni de semmi több...Sosem értettem máshogy a lányokhoz...Valahogy Kain dereka és nyaka íve most jobban leköt egy kicsit. Ő egy olyan szép fiú..Olyan aki nem is látja mennyire utána fordulna mindenki vagy nagyon is tudja csak nem akar tudomást venni róla ezért még jobban megkívánja az ember. Úgy szeretnék a bőréhez érni. Finom csókot adni a füle mögé. Megérinteni a haját. Ezüst szürke és ez még különlegesebbé teszi...Basszus Leo, hagyd abba mert még a végén látszani fog a nadrágodon, hogy elszállt az agyad...
"I LIKE IT WHEN YOU SMILE, BUT I LOVE IT WHEN I'M THE REASON"
Nem érzem túl jól magam és most a lakásom csendjében Leoval könnyebb beszélgetni. Kényelmesebb, és nincsenek mindenféle zavaró zajok, és már csak a zene kellene, mert nem szeretem a csendet. Teljesen mindegy hogy micsoda csak szóljon valami és már már azon vagyok hogy bekapcsoljam a hifit. Túl sok minden kavarog a fejemben, és nem tudok mit kezdeni magammal pedig millió munkám lenne és a vizsga is... - Persze. Elméletben nagyon jól tudom hogy mit kellene tennem és mi lenne a legjobb de... áh nem tudom. Olyan nehéz és már azon is gondolkodtam hogy elköltözöm, de ez hülyeség. Inkább csak nem tudom... lakberendezek - vonom meg a vállam tanácstalanul ahogy Leo kék szemeibe nézek. Annyira más mint Chelsea pillantása, valahogy sokkal megértőbb és ez is összezavar. Talán neki is volt ilyen élménye? Magára hagyták pedig azt hitte minden rendben van? Elmosolyodom ahogy egy kicsit mintha zavarba is jönne. - Te írtál verseket? - kerekedik el a szemem egy kicsit hiszen ezt azért nem néztem ki belőle. - Inkább reál beállítottságú vagy, mi? Nem baj az, én a fizikához vagyok hülye meg a matekhoz de szerencsére csak a dolgozatok pontszámát és a százalékát kell kiszámolnom - teszem hozzá, mert az még talán megy. Na nem mindig, mert van az a szint amikor már olyan fáradt vagyok hogy azt se tudom mennyi kettő meg három. Mostanában elég gyakran van ez a szint. - Ezt örömmel hallom. Nem vagyok oda az ilyen izékért, akkor inkább az ilyen homeopátiás dolgok, úgyis kell ami segít aludni, mert az alvászavarom most még rosszabb mint eddig volt. Hm, farkaskutya. Az még alvóstársnak is elég jó lenne - kuncogok ahogy eszembe jut, de amennyire túlvállalom magam? Kínzás lenne szerencsétlen kicsinek ennyit egyedül hagyni, ide meg csak nem hozhatom be. Bár elvileg állatbarátok vagyunk de... - Aha, de csak ilyen kis cseppnyi kihajolós - nem túl nagy és oldalazva férünk el ketten rajta körülbelül. De kinyitom az erkélyajtót és kiengedem magunkat. Pont elférünk, mert egyikünk sem valami nagy darab. Szerencsére. - Ez azért megnyugtató, már kezdtem aggódni hogy ilyen maffiózókkal üzletelsz és egyszer csak azért hívnak fel hogy azonosítsalak a hullaházban - borzongok meg mert gyűlölném a tényt hogy ha valami baja lenne. Leo kevés barátaim egyike, pedig csak amolyan "a barátom barátja a barátom" helyzetből ismerkedtünk össze. - Aha... - veszem el a szálat és gyanakodva nézegetem. Jellegzetesen más illata van mint a sima ciginek, és ahogy beleszívok az íze is másabb. Rászívom a következőt és leküldöm ahogy tanácsolta mert csak jobban tudja nálam, én nem vagyok igazán gyakorlott füvező ha már itt tartunk. - Lassan már ott tartok hogy miért ne? Te legalább nem ültetnél fel... - sóhajtok ahogy kiengedem a füstöt és visszaadom neki a cigit. Érzem az utóízét de nem olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Másabb a sima ciginél de... nem tűnik rossznak. Ennek ellenére... - Leo... te... vagyis. Lehet egy nagyon hülye kérdésem? - fordulok félig felé de valahogy csak nem csúszik ki a számon, mert elvesztettem a pillantásom az ő ajkain. Vajon tényleg olyan puhák mint amilyennek látszanak?
Nézem ahogy a cigibe szív és egyszerűen csak jó rajta hagyni a tekintetem ahogy állok vele szemben az erkély szűk területe miatt és egyszerűen csak nézem ahogy a hűs esti levegő mozgás kicsit megsimogatja őt és a füst közre fogja kicsit az arcát. Kicsit elkalandozik az agyam egy külön állománya, hogy elmondom neki mit is érzek igazán aztán valami csodával határos módon ő is különleges érzelmeket táplál felém mire vad csókolózásba kezdenénk ezen a szűk erkélyen és szét nem válva mennék vele be a lakásba. Persze viccesen eltévednék mert én vezetném őt de fogalmam sincs, hogy mi merre van a lakásában amire ő elnevetné magát és elvezetne az ágyáig ahol rá jönne mennyivel hevesebb, szenvedélyesebb vagyok mert baromira visszafogom magam valójában. Igen ez Nathannak 5 perc sem lenne egy lánnyal és már a fején lenne a csaj bugyija ahogy bevágná a rossz fiús jellemzőit amit csodával határos módon én is örököltem csak...én nem vagyok Nathan 2.0...Pedig néha nagyon boldog lennék ha tudnék olyan laza, elengedett és harciasan macsó lenni mint a bátyám. Akkor megmerném azt tenni ami most leforgott az agyamban és nem csak itt állnék mint tinisrác farka a playboy magazin borítójára. Túlságosan félek a reakciótól attól, hogy Kain ellökne és soha többet nem akarna látni aztán tényleg elköltözne és még munkahelyet is váltana. Abba pedig...szerintem nagyon bele bolondulnék...Hogy már a közelében sem lehetek...Ahogy visszaadja a cigit lehamuzom és ismét bele szívok egyet majd lassan kiengedem ahogy megfordulok és csípőmet az erkély korlátjának döntöm. Hallgatom amiket mond és mélyet szusszanok majd ismét a cigibe szívok és pár perc csend után kiengedve nyújtom vissza neki.-Ha valami más jár a fejedben sokkal könnyebb...vagy valaki.-teszem hozzá hogy magam elé nézek és összefonom magam előtt a kezeim miközben finom mosoly szalad az arcomra.-Mármint izé, szóval...jah...mindegy is hülyeség.-nevetek halkan ahogy igyekszem eltemetni az előbb mondott bölcs de igazából nagy baromság hülyeségeimet.-Egy időben igen, de már nem igazán, néha eszembe jut pár rím azokat lefirkantom ha megmaradnak aztán ennyi.-rántok vállat ahogy beismerem van valamennyi irodalmi vénám de az is szerintem anyámtól maradt fent hiszen ő nagyon szerette az ilyesmit.-Nem is az, hogy reálbeállítottságú csak...nem érzem magam annyira tehetségesnek az irodalomhoz meg kutatások mindig a kisujjamban voltak.-persze nem akarok nagyképűnek hangzani de lehet ezzel most annak adtam ki magam.-Bocsi lehet ez kicsit nagypofájúnak tűntem...-vakarom meg kínosan a tarkómat ahogy nevetek is hozzá és felé nézek kék szemeimmel. Ahogy az alvás zavarjáról beszél pislogva figyelem és gondolkodom mi lenne nagyon jó neki.-Hidd el ezzel nem fogsz magadnak ártani. Elfog lazítani és az alvásban is segít.-mosolygok felé ahogy a cigire gondolok miközben kezeimet lassan a korlátra teszem és rá kulcsolok ujjaimmal a hideg fémre. Ahogy ezt mondja enyhe aggódást érzékelek de csak halkan elnevetem magam miközben figyelem őt.-Ne izgulj, tényleg vigyázok az ilyesmivel. De néha nagyon is jól esik...lehet ezt is mértékkel csinálni szóval nem kell aggódnod.-mondom nyugtatóan ahogy figyelem őt mosolyogva ahogy pedig azt mondja, hogy randizna velem elgondolkodom kicsit és összeszorítom az ajkaim ahogy lehunyom kicsit a szemeim.-Talán...egyszer megpróbálhatnánk...vagy ilyesmi.-csúszik ki ahogy magam elé figyelek miközben pislogok párat.-Persze ha valóban komolyan gondolod...-fordulok felé egész testemmel és rá szegezem tekintetem. olyan közel vagyok hozzá és ez most valamiért olyan jó érzés, hogy itt van ilyen közel hozzám. Ahogy felteszi elmosolyodom.-Már feltetted.-vigyorodom el kicsit ahogy kezeimet leengedem magam mellé ahogy nézem az arcát és olyan szép. Még mindig annyira tökéletesnek érzem.-De persze, hallgatlak.-teszem hozzá ahogy mosolygok rá és szemeibe nézek és azt hiszem kicsit a fű miatt sokkal bátrabb vagyok mint voltam.
Kezdőlap
