Amiket/akiket szeretek:
- kutyák
- alvás
- gyorskaják
- a benzin illata
- Micah
- videojátékok

Amiket/akiket utálok:
- Apa
- Anya (sokszor)
- Víz
- A fogkrém íze
- Tanulás
- Kopaszság

Azt mondják, hogy elég sértődékeny vagyok, és agresszívvá válok, ha nem kapok valamit. Ez egyáltalán nem igaz. Próbálok kedves lenni az emberekkel, de ez nehéz. A bunkó new yorkiak teljesen mások, mint az alaszkaiak. Lehet, hogy a sok hamburger az agyukra ment. Szeretek beszélni, és új barátságokat kötni. Egyedül azokat a bácsikat kerülöm, akik hasonlítanak apára. A többieket bírom, de az állatkínzókat szívesen megnyúznám. Gyűlölöm az iskolát, ami a jegyeimen is meglátszik, de nem érdekel. Néha akaratomon kívül összetörök dolgokat, mégis megbüntetnek érte. Szeretek verekedni, és profin meg tudom védeni magamat.
Próbálok olyan lenni, mint a bátyám, de olyan rég láttam már, hogy lehet teljesen megváltozott. A nyomdokaiba akarok lépni, hogy én is katona legyek. Nem igazán szeretnék embereket ölni, de ez csak megoldható valahogy. Vannak kutyás egységek, én oda fogok kerülni. Mi van még....nagyon szeretek enni, de a brokkolit és a karfiolt nem szeretem. Se a spenótot...se a padlizsánt. Szerencse, hogy anya szarul főz, és ezért sokszor pizza a vacsora. Vagy esetleg kínai, az még jobb. Az édes-savanyú csirke a kedvencem.

Türelmetlenül doboltam az asztalon, miközben az ezeréves laptop képernyőjét bámultam. A videochat már egy órája meg volt nyitva, de sehol se láttam a beszélgetőpartnerem. Mindig ez van, egyfolytában késik. Alaszkában minden sokkal egyszerűbb volt. Akkor még apa is velünk élt. Emlékszem, hogy anya mennyire utálta apu szagát, miután hazaért a munkából. Egy hentesboltban dolgozott, aminek ő volt a tulajdonosa. Sokszor megmutatta, hogy miként kell jól felvágni a disznót, és azt hitte, hogy ez engem nagyon érdekel. Tévedett. Anya már a megismerkedésük előtt is HR koordinátorként dolgozott, jelentsen ez bármit is. Szerette a munkáját, néha úgy éreztem, hogy az a hülye HR dolog még nálunk is fontosabb volt. A bátyám, Micah tizennyolc évvel idősebb nálam, de ennek ellenére is sokat játszottunk együtt. Amikor a szüleink épp veszekedtek, olyankor Micah elvitt valahová, de egy kisvárosban éltünk, s ezért nem volt sok választásunk, amikor valami elfoglaltságot próbáltunk találni. Szerettem otthon lenni, de a folytonos veszekedések miatt inkább a tesómmal voltam, aki legalább sose kiabált velem. Ellenben apával, mert ők ketten valamiért nem tudtak jól kijönni egymással. Négy éves korom körül a szüleim veszekedései egyre jobban elfajultak, és már a filmek hangja sem tudta elnyomni a heves viták zaját. Valami rémlik még abból az estéből, amikor utoljára láttam apát.
Délután csak ő volt otthon velem, és úgy döntött, hogy a hideg, alaszkai tél ellenére itt az ideje, hogy megint megpróbálkozzam az úszással. Nem akartam, fáztam, és kedvem se volt hozzá, de belökött a medencébe, amiben nem ért le a lábam. Sose voltunk gazdagok, az ottani házunk is régies volt már, és a gerendákat már csak a lélek tartotta össze. Mindezek ellenére megvették azt a medencét, de nem tudom, hogy miből. Az úszással töltött időből nem emlékszem többre, a következő emlékem az az, hogy az ágyamban fekszem. Anyáék újabb csetepatéjára riadtam fel, de ez most más volt, mint a többi. Apa is kiabált, pedig ő ritkán emelte fel a hangját. Az ajtóhoz mentem, kezemben a plüssmacimmal, és óvatosan kinéztem a résen. A medencéről beszéltek, és rólam, meg valami válásról, de nem sokat értettem belőle. Anya észrevette, hogy hallgatózom, és ezért rám csukta az ajtót. Ezután csörömpölést hallottam, majd hazaért a bátyám. Az ő hangját először alig hallottam, mert normálisan beszélt, de később ezután ő is beállt a kiabálók sorába. Ezt egy újabb furcsa hang követte, mintha összetörtek volna valamit. Utána anya sikítása töltötte be házat, aki könyörgött a bátyámnak, hogy ne bántsa apát, ne ölje meg. Nem értettem, hogy miért mondja ezt, hiszen Micah kicsit érdekes természettel van megáldva, de nem bántaná apát. Legalábbis én ezt hittem. Miután elcsendesült minden, még hallottam egy utolsó ajtócsapódást, de apu ekkor már sehol se volt. Nem láttam többé. A szobámból aznap este nem mertem kimenni, de másnap láttam, hogy anya arcán ott egy monokli, és a testvéremnek is sebes volt az arca. Nem mondták el, hogy mi történt, annyi volt a magyarázat, hogy apa nem fog hazajönni, többé nem láthatom. Azt hittem, hogy én miattam ment el, mert valamit rosszul csináltam. Talán azért, mert bénán úsztam, vagy valami hasonló.
Ezek voltak az utolsó alaszkai emlékeim, mert két hónappal később elköltöztünk az államból. Anya az egyik new yorki ismerősének a cégénél kapott állást, így mindannyian odamentünk. Micah pár héttel később belépett a seregbe, amit nagyon nem akartam. Féltem egyedül maradni az új városban. Anyát is szerettem, de mégis a bátyám mellett éreztem biztonságban magam. Plusz ő kedvesebb is anyámnál, aki az évek múltával egyre agresszívabbá és ingerlékenyebbé vált. Szerencsére nem akart új apukát szerezni nekem, vagy csak nem talált, ki tudja.
Eldöntöttem, hogyha elég nagy leszek, akkor Micah után fogok menni. Elkezdtem háborús filmeket nézni, hogy abból tanuljam meg, milyen katonának lenni. Az első évben sokat beszéltem a testvéremmel, egyszer haza is tudott jönni. Elmeséltem neki, hogy milyen barátokat szereztem, na meg persze azt is, hogy még mindig nem kaptam háziállatot. Erre az volt a válasza, hogy minek anyának kisállat, ha ott vagyok neki én. Micah velem ellentétben nem mondott sok mindent, inkább csak engem faggatott. Néha unalmassá váltak ezek a beszélgetéseink, főleg miután rászokott a hülyeségekre, mint például arra, hogy jól tanulok-e, és hasonlók. Lassan megszoktam az új várost, ami semmiben se hasonlított az otthonomra, de végül is nem volt rossz. A bátyám a vége már egyre ritkábban jelentkezett, és azt hittem, hogy nincs kedve velem beszélgetni. Ezért többször hazudtam neki anyáról, amikor azt kérdezte, hogy minden rendben van-e. Akkor se voltam őszinte, amikor a víziszonyomról esett szó. Nem akartam bevallani neki, hogy még a mai napig rettegek a víztől. Nem akarok belemenni, inkább ülnék bele egy darázsfészekbe.
Végül már csak évente háromszor-négyszer videochateltünk a bátyámmal. Az utolsó beszélgetésünkkor megígérte, hogy hazajön karácsonyra. De nem jött, és azóta nem is jelentkezett. Anya szerint csak elfoglalt, és ő harcolni ment, nem pedig nyaralni. Régen sok ajándékot kaptam tőle, amiket az ágyam alatt őrizgetek, a pizzamaradékokkal együtt. A szobáját anya raktárnak használja, de én egyfolytában kirugdosom onnan a dobozokat. Nemsokára hazajön, és nem örülne neki, ha ez fogadná.

- Ne várd, majd hív, ha ráér. Menj tanulni. – mondta anya hűvösen. Dühösen csuktam össze a laptopot, és vágtattam be a szobámba. Anya mostanában még furcsábban viselkedik. Mintha lemondott volna az idősebbik fiáról. Talán Micah ezért ment el, mert anya sem szerette őt. De én szeretem, és meg fogom találni. Maximum utánamegyek, bár fogalmam sincs, hogy merre lehet.