Miért lesz egy szép jövő előtt álló, jómódú családból származó építészmérnökből egyszerű cukrász? Miért hagyja maga mögött a korábbi karrier lehetőséget, a napfényes Kaliforniát és költözik New York-ba, ahol gyakorlatilag tökéletesen eltűnhet? Mindezeket a kérdéseket számtalanszor feltették már neked az alatt a három év alatt, amióta itt élsz. Ismeretségünk röpke fél éve alatt én azonban még nem jutottam el addig, hogy minderről faggassalak. Pedig érdekes lenne a történeted.
Sacramento-ból származol, és ott várt rád alapvetően egy szépen elképzelt és majdnem megvalósított élet. A családod elismert és minden szempontból igazi kaliforniai família. Sosem kényszerítettek semmire, te mégis azt az utat választottad, amit az édesapád, aki a város egyik főépítésze volt. Az egyetem alatt ismerted meg azt a lányt, akibe beleszerettél, majd nem sokkal az utolsó félév előtt feleségül kérted, ő pedig igent mondott. Tulajdonképpen átlagosnak nevezhető a tündérmese, a folytatás azonban sokkal keserűbbé vált. Egy karácsonyi útnak indult New York-ba, a menyasszonyod nővérét jöttetek meglátogatni. Úgy gondoltad, hogy mielőtt visszatértek Sacramento-ba megleped egy apró ékszercsodával, amit ő választ ki. A vásárlás azonban rosszul sikerült. Rosszkor voltatok rossz helyen, és te a mai napig magad hibáztatod azért, hogy egy kóbor golyó eltalálta a lányt a hirtelen és semmiből kialakult lövöldözésben. Ott kellett volna maradnotok, a pult takarásában, te azonban valamiért úgy gondoltad, hogy araszoljatok át az ajtó közelében álló hatalmas cserép fikuszhoz. Az volt a terved hogy szabadulás esetén mihamarabb el tudjátok majd hagyni a helyet. Ha pultnál maradtok, ahogyan a lány akarta, lehet még mindig élne. A bűntudatot képtelen vagy elnyomni magadban, a gyász pedig nem hozott idővel megnyugvást. Végül egy évvel azután, hogy a menyasszonyod meghalt, úgy döntöttél ide költözöl. Talán azért, hogy közelebb legyél a sírjához (itt temették el) talán azért, hogy minden nap emlékeztesd magad arra, hogy minden a te hibád volt. Felszámoltad a korábbi életed, és elvégezve egy iskolát cukrászati kisegítő lettél. Hogy miért pont ezt választottad azt csak te tudhatod.
Egy cukrászati workshop-on ismertelek meg fél évvel ezelőtt, akkor készültél éppen munkahelyet váltani, és remélted, hogy ott találsz majd valakit, akinek esetleg szüksége lehet rád. Nekem pedig valóban segítségre volt szükségem, hiszen a rendelés egyre több, az időm azonban egyre kevesebb, és szeretnék többet tölteni a fiammal. Benjamin, a fiam öt éves, kerekesszékes, csupavidám kisfiú. Az első perctől kedvel téged, mert könnyen megtalálod vele a hangot. Az apja három éve elhagyta, azóta minden férfiban keresi kicsit az apaképet. Néha a szívem sajdul bele, hogy annyi mindent meg tudok neki adni, csak éppen ezt nem. Ezért is örülök, hogy benned jóbarátra lelt.
Jó munkaerő vagy, bár nem sokat tudok rólad, tulajdonképpen a mai napig rejtély vagy a számomra, de jól tudod, hogy ahogyan te, úgy én sem faggatózom. Ettől függetlenül remekül megértjük egymást, jól tudunk együtt dolgozni.
Igazi baráti a kapcsolatunk, amire mindketten nagyon vigyázunk. Neked sincs sok barátod, és nekem sem. Aztán két hete történt valami, ami ha kiderül valószínű érdekes helyzetet teremt majd.
Esténként, talán, hogy kicsit oldjam a magányomat - mert nem vagyok a futó kapcsolatok híve, ettől még igénylem a törődést- felregisztráltam a neten egy ismerkedős randioldalra. Bár én inkább csak az online ismerkedésig jutok. Tovább sose megyek. Egy este beszélgetni kezdek egy “Marcipán” nevű felhasználóval….aztán másnap este megint. Lassan rendszeressé válnak az esti “randevúink” amelyek eleinte csupán 1-2 óráig tartanak, de ahogy múlik az idő, szinte már hajnalodik mire befejezzük. Sok dolgot megtudok róla, ahogy én is egyre több mindent mondok el magamról. Csak éppen azt nem tudjuk, hogy ki a másik.
Úgy bizony: mi egymással randevúzunk a neten napról napra. Miközben a hétköznapokban továbbra is barátok vagyunk, kollégák és mondhatom, hogy jól érezzük magunkat együtt, de soha nem akartunk eddig tovább menni, esténként úgy várjuk a találkozásokat mint a gyerekek az ajándékot.
Fogalmam sincs mi lesz, ha kiderül, hogy tulajdonképpen jó ideje már randevúzunk egymással? Melyiket szeretnénk végül? Megőrizni egy jó munkakapcsolatot és barátságot, vagy az az igazi, ami esténként  a neten zajlik?
( Kedves Vendég! Ha eddig átrágtad magad, azért hálás vagyok, mert nem volt rövid hirdetés. A név abszolút csak egy ötlet. Az avatár sem feltétlenül kötött, nekem valamiért nagyon illene Jeremy arca a karakterhez, de ha más ötlettel állsz elő, hidd el, hogy nem ezen fog múlni a plotunk. Csak egyeztessünk azért róla. A leírtakon kívül nem szeretnék tényleg semmit megkötni, csak az alapvonalhoz ragaszkodnék. Várlak, írj ha itt vagy.)