Természetesen fullon bömböl a hangerő a kocsiban ahogy úton vagyok, és rutinosan hagyom egymás mögött a kilómétereket, és előzöm ki a lassan vánszorgó nyuggereket és világi turistákat. Nem igazán érdekelnek, és nekem sietős az utam, alap hogy engedjenek előre. Rutinosan kivágok hát eléjük, és idejében rántom vissza a kocsit a saját sávomba hogy a szembejövőknek ne legyen esélye ledudálni és lekurvaanyázni. Még csak az kellene, ki is rántanám őket a volán mögül. Na jó, nem. Csak majdnem, és elméletben tökre jól hangzott a dolog. Meg az is, hogy sötét napszemüveg ül az orromon, és elég vagányul zúzok New York felé, méghozzá egy bizonyos lakópark felé. Úgy ám, a bátyámat fogom meglátogatni, most hogy vége lett a turnénak, de ahelyett hogy elfáradtam volna benne, elképesztően fel vagyok töltve és energikusan mennék is tovább, de elfogytak az állomások, és nincs merre. Ami nem baj, mert így legalább szabadidő van és család. Sharon is biztosan nagyon vár, és Sebastian is, szóval most leginkább azt mondhatnám hogy haza sietek. A városon belül már kicsit lassabban tudok menni a sok hülye lámpa meg ezernyi gyalogos miatt akiknek a fszért nincs jobb dolguk mint itt mászkálni összevissza. Jó, nem morgok, én is szoktam gyalog mászkálni, mert néha rám jön a mászkálhatnék és akkor menni kell. Eljön az a boldog pillanat is hogy végre megérkezet és leparkolok a lakópark parkolójába. Fehér bmw nem olyan feltűnő de nem is olyan átlagos, és én magam is a szokásos formám hozom. Farmer, edzőcipő és egy v nyakú póló. Napszemcsi, semmi extra. Beriasztom a kocsit, és elindulok hogy meglepetésszerűen becsöngessek Sebastianhoz, és befogjam hogy segítsen felrángatni azt a láda sört amit hoztam. Ahogy ajtót nyit szélesen elvigyorodom. - Na csőváz! Meglepetés! Nem számítottál rám, mi? Na gyerünk, segíts! Hoztam valamit a hétvégére - magyarázok neki és már húzom is az ölelésembe hogy megveregessem a hátát. Mennyire hiányzott pedig ez most nem is volt olyan nagyon nagy körút, de mégis... Na mindegy most itt van. - Te megint nagyobb lettél? - húzódom el, és végigmérem. Azért a gyúrás nyomot hagyott benne, és máig szép emlék marad amikor a szelíd óriás ökle meglendült hogy beverje annak a senkiházinak az orrát. Gyönyörű pillanat. - Na gyere. Hoztam egy rekesz sört, meg némi hidegélelmet magunknak, de nem fogok egyedül cipekedni - jelentem ki ahogy sarkon fordulok és visszaindulok a kocsimhoz, remélhetőleg az ő társaságában.
Újra elfáradtam, most ráadásul egyedül is voltam itthon, jó lett volna ha végre pihenhetek, de nem tudtam, egy kiadós kádban ázás után, az íróasztalom felett ücsörögtem, a terveket nézegettem, jól hangszigeteltté kell tenni a helyeket, a sörényemet össze-vissza borzoltam. Folyamatosan a tervek fölött lógok, és kalkulálgatok, teljesen felpörögtem és lelkes vagyok, alig várom, hogy megoszthassam valakivel ezt az egészet. Hiszen találtam egy újabb célt az életemben, és percem múlva a tervekről a gitáromhoz vetődve ücsörgök a földön, újabb dallam jutott az eszembe, próbálom megfogni azt az eufóriát, amit most érzek, és egy dallamba sűríteni, de még túl nyers az egész. De jó lenne, ha kész lenne már a stúdió! Csengetnek, én pedig nem veszem észre azonnal, mert be van csukva a szemem, így nem látom, ahogy a csengőhöz kötött világítás villogni kezd, persze van hangja is, ha épp olyan tartózkodna itthon, rajtam kívül aki hall is, az hamarabb lendüljön akcióba mint én. Így meglepetten pislogok körbe, Sharon cicáját még reggel megettem, és azt mondta, hogy rá érek holnap kitakarítani az almot, így nem lehet ő. Azt mondta, hogy átugrik a szüleihez, bár esténként olykor átmegyek biztos ami biztos alapon ellenőrizni a macsekot, azért észre vettem ,annyira kényes, hogy ha már három napos az alom, akkor ő inkább a Sharon virágföldjeit veszi célba. Mondjuk, ezért nem hibáztathatom. Én se szívesen megyek olyan rötyire, amiből már az ajtóban kifordulok. Lepakolom a hangszert az állványába és máris azon töröm a fejem, hogy mit fogok kipróbálni, úgy értem, ha ott lesz a hangszigetelt szoba…, bármilyen hangosan nyomhatom a zenét,és az erősítő,meg a gitár… A fényjáték nem marad abba, így ebből tudom,hogy az a valaki aki odakint van, nagyon határozottan be akar jönni, a postás nem lehet, anyám veszi át a leveleket, aki a földszinten lakik. Épphogy kinyitom az ajtót, majd meglepetten ölelek vissza, az öcsém az! Visszaölelem, és meg is szorítom, majd megcsóválom a fejem. „ Nem is! Te pedig…? Még jobban elszálltál magadtól!” – magyarázom neki gyorsan, és mellette haladok, ilyet! Tudtam, hogy mostanában lesz vége a turnénak. „Hogy-hogy ma? Még pár nap vissza volt nem? Interjúk, meg ilyesmik…?” – a fejemet csóválom, és visz magával a lendülete, ha itt van, a kisugárzásából rám is átragad valamennyi, legalább olyan pörgős tudok lenni mint ő, ezért szeretem annyira. Már majdnem megölt az unalom, ezért is a stúdió, de végre! Ő is itt van, szerintem neki is fog tetszeni, és már ki is találtam, lesz egy fal, ahol a mi lemezeink lesznek kitéve, és néhány turné fotó. Igen! A francba! Már lenne kész az egész! Annyira jó lenne ,ha az új stúdió munkáikat már az új helyen vennék fel, nem pedig egy bérelt helyen. „Mit ennél? Anya csajos napot tart a bingós barátnőivel, nem zavarnám a kaja miatt, szóval mit főzzek?” szívesen főztem, bármit bármikor, még az éjszaka közepén is, főleg ha az öcsémről volt szó. Lehet, hogy nyálasan hangzik, de én már csak ilyen vagyok. Mindig is szerettem gondoskodni másokról, és magam elé helyezni őket. Lehet, hogy egy ponton túl szar, mert nem veszem észre, hogy mikor akarnak emiatt kihasználni, de azért, gyűjtöttem magamra annyi bőrt, az idők során, hogy egyedül is észre vegyem az ilyesmit. Ha meg túlságosan elkapattam volna magam, ott van Sean, meg Tom, hogy rám szóljanak, hogy kezdek túlzásba esni.
Türelmes türelmetlenül toporgok, hiszen tudom hogy jó eséllyel nem hallja hogy itt rá vagyok kenődve a csengőre de a fényjelzés biztos kiszúrja a szemét, és nem sokára meg is hallom közeledni, és kattan a zár, és ahogy kinéz, hát benézek! Alaposan elkapom a grabancát és jól megölelgetem, hiszen elképesztó módon hiányzott, amíg nem voltam itt. Szeretek koncertezni, imádom a bulit, a zenét és hogy felpörget mint egyfajta édes függőség, de mégis kéne még az a plusz hogy ő is ott álljon velem a színpadon és együtt legyünk legyőzhetetlenek. Egyre közelebb jön ez a pillanat, amit neki még nem kell egyelőre tudnia. Majd ráér akkor bosszankodni és a halál nemesebb felére kívánni ha elcitálom a vizsgálatokra. Az balhés lesz, előre érzem. Mindenesetre most messzire hessentem a gondolatot és csak jól meglapogatom a hátát, hogy hadd örüljön nekem. HA már egyszer ide evette a fene. - Ennél jobban? Ugyanmár, hát tudok még ennél is jobban elszállni? Na ugye - nevetek fel, ahogy kirángatom a lakásból mert fog a franc egyedül cipekedni ha itt van nekem egy ilyen izmos báty is. - Nem, már az a pár nap is eltelt. Vége mindennek, a turnénak, a sajtósokkal való hadakozásnak és az útnak is, szóval most pihenés, és aztán stúdiózás, szóval majd egy tucat filmet kell megnéznünk és ihletet meríteni az új dalokhoz. Mondjuk kettőnek már megvan a váza, de segítened kell! Valahogy nem az igazi még - haladok a kocsi felé, és kiriasztva felnyitom a tetejét. - Tádááááám! A mi legjobb barátaink - intek a sörös üvegek felé, mert szeretem a világos nedűt, és az erősebb piát sem vetem meg olykor, de ritkán részegedem le úgy hogycsatakrészeg legyek. Mondjuk eddig... kétszer sikerül, és csodálkozom is hogy nem ébredtem a detoxban de azt az életérzést nem kívánom senkinek basszus. - Hm, nem tudom. Tudnék enni. Hoztam végül is húst is, meg pár dolgot, szerintem valami ragut össze tudunk ütni belőle - válogatok az alapanyagok között, de csak kreatívak leszünk. Én se vagyok egy mesterséf, de... - Hm, jól hangzik. Most Sharon sincs itt, szóval rád maradtam, és ajánlom hogy ne hagyj éhen dögleni mert rossz kísértet leszek és minden éjjel ki be bújok beléd hogy rázzon a hideg - fenyegetőzök nevetve, ahogy kirámolok és a segítségével kiemelem a rekeszt is. Ketten kétfelől könnyű emelni is.
Kicsit tényleg elmerültem a saját világomba, ha észre se vettem, hogy az öcsém turné ideje a napokban, pontosabban ma jár le. Ami miatt kissé el is szégyellem magam, de aztán jön a szokásos pörgése és az ölelés után mosolyogva követem. „Olvasztok sajtot a nachoshoz…” – [/font"> vettem szemügyre a nachos kínálatot, ha valamit imádtam, az a nachos volt, a mai este után tuti, hogy ki fogom kajaügyileg ütni magam, de néha nem ártott csalni, és engedni az élvezeteknek. A másik kezem is tele, így nem tudok beszélni hozzá, míg felmegyünk a lifttel, meg a kajákkal a lakás előtt könyökkel nyomom le a kilincset, majd berámoljuk a holmikat és be is zárom kulcsra az ajtót. Ne zavarjon most senki semmivel. Hirtelen azt sem tudom,hogy mivel kezdjek, de egy biztos, kiveszek a hűtőből két hideg sört és kiteszem az asztalra, a most érkezetteket, meg elteszem a helyükre, be a hűtőbe. A chipseket is berámolom a helyükre, majd kipakolom, ami még a nachosokhoz is kellhet, tudom, hogy Sean imádja a csípőset, így csinálok majd csípős szószt is. De előtte, még kinyitom a söreinket. „Teljesen elcsúsztam az idővel, ki kellene mozduljak, el kellene mennem nyaralni, de majd azután, miután elkészült a másik szárnyban a stúdió, akarok csinálni egy saját zene stúdiót. Tudod, megvan a St. Vincent Records, ami hármunké, de magam akarom csinálni, szeretnék új tehetségeket felfedezni, és azt is szeretném, ha nem kéne kibérelnetek stúdiót valahol a városban, hanem csak fognánk magunkat és bevonulnánk oda, és dolgoznánk, amikor jól esik, nem lenne időhöz sem kötve. Imádnátok!” – ittam a sörömbe, majd nekiálltam a hús előkészítésének, és közben Seant figyeltem, hogy beszél-e épp, vagy sem, az ujjaimra is figyeltem. „ Csak azt hiányozna, hogy belém bújj, és ijesztgess, gyere vágd össze a sajtokat, és dobd bele abba a cuccba….”- mutatok a kis fém edényre, amit majd egy másikba fogok beletenni. „Át kéne hozni kaja után Sharon cicáját, szereti a társaságot. Néha áthozom, az utóbbi időben, és van hogy a hátamon alszik. Érzem, hogy dorombol! Tök jó! Még mindig jobb, mintha te tartanál szellem járást…”- hát nem tudok lekattanni a témáról, na én is cukkolom őt, ott ahol tudom. „Mit szólnál ,ha kaja után ahogy mondtad, filmeznénk, és ha van még lelkierőnk, kimennénk a partra? Vagy… be az állatkertbe? Tudod milyen rég voltam már…? – mondjuk általános iskola környékén, és az se New York volt, három éve sosem voltam a New Yorki állatkertben - Van egy csaj, akivel összefutottam, be tud vinnni minket, és odamehetünk az állatokhoz is, a látogatók elől elzárt területre.” – önelégülten vigyorogtam, pár héttel ezelőtt futottam vele össze, mire nem jó egy véletlen kávés nyakba öntés, mondjuk esetemben hasra öntés. Forró volt nem tagadom, de a csaj úgy elszégyellte magát, hogy utána nem győzött bocsánatot kérni, pedig csak egy póló…
Nem tagadom hogy türelmetlenül dobolok annak ellenére hogy nem is tudok igazán dobolni, de végül mégis kinyitja az én drága bátyám, és már ölelem is át, a világ legtermészetesebb dolga hogy megszorongatom, de kész hegyomlás. Na, én se panaszkodhatok mert a koncerteken épp elég aerobik showt lenyomok, meg mellette edzek én is hogy karban tartsam magam, de nem olyan látványos mint nála. Bár a csajok így is imádni szokták ha ledobom a pólómat. - Uh az remek lesz, hoztam egy fél tonna nachost szóval hasfájásig zabáljuk magunkat! Minimum - jelentem ki ahogy összerámolok hogy mindent fel tudjunk vinni, és feltett szándékom nála csövelni egész addig amíg Sharon haza nem ér. Felcipeljük a cuccokat, és aztán csukom be az ajtót háttal magunk mögött, és hagyom pakolászni, de a fél szemem rajta, mert hát máshogy nem látnám ha beszél hozzám. - Oh, csak megcsinálod? Az remek lenne. Jó lenne végre egy nyugis saját hely, ahol nem kell rohanni és időre keverni minden egyes dalt, hogy nehogy kicsússzunk a keretből. Egyből felkapott lenne ha megtudnák hogy a Lunar is itt stúdiózik - kuncogok fel, ahogy hozzá dobom a két utolsó chipset is, és a sörökre pillantok. Oh mennyei manna, isteni nedű. Szeretem az ízét. - Jah, nyaralás nekem is jó lenne de nem megyek, már csak Sharon miatt sem. Így nem vihetem el sehová, egyedül meg nem megyek, épp elég hogy ilyenkor rád hagyom és azon jár az agyam milyen rémes egy barát vagyok hogy lepasszolom neked... - sóhajtok fel, és adogatom neki a dolgokat. Én rémes szakács vagyok, de nem halok éhen azért, mert hát szingli pasiként tudnom kellett egy-egy kaját megfőzni de még mindig Sebastian a mesterséf és sokszor lógok az ő kosztján. - Jó, most hiába mondanám hogy majd itt csörgetem neked a láncokat meg húúúú-zok, még nem hallanád meg... - sóhajtok fel, és észre se veszem hogy majdnem elszóltam magam. Nabökjemeg! Még ez kéne csak, szóval gyorsan fogok egy kést, és kisangyal módon kockázom a sajtot az edénykbe. - A sajtok előálltak és kockásak! - jelentem neki és egyetértően bólintok, én is szeretem Daisy puha bundáját és elképesztő ragaszkodását. Mit fogok neki is mondani ha egyszer... Áh nem, nem. Most nem akarok ezen gondolkozni. - Biztos hogy Sharoné a cica? Nem pedig a tiéd, és néha nála lakik amikor éppen jobban van? - nevetek fel, hiszen a tesóm nagy állatbarát, és azt mondhatom hogy én vagyok a legnagyobb állat néha, aki a közelében van, de hát engem is elvisel, nem? Akkor meg! - Na szép! Daisyt többre értékelem mint engem? Hát hogy tehetsz ilyesmit?! Mélyen megbántasssszz - de végén már nem bírom visszatartani a röhögésem, és kifakad belőlem egy könnyed röhögés. - Remek. Van ötleted mit nézzünk vagy majd lapozzuk a listát és ami megtetszik? - kérdezem az ötletre és a kezébe adom a konyharuhát ami után tapogatózik. - Uh, állatkert! Menjünk, én benne vagyok. Én nem is tudom, nem is jártam még igazán állatkertben csak ilyen állatsimogatóba vagy mibe. Meg hát téged is szoktalak simogatni - adom elő nagy komolyan, de felfelé kunkorodik szám széle. Csak szivatom, és készenlétbe kapcsolok, ha épp meg akarna csapni a konyharuhával, mert az már harc lenne. - Oh szóval csak úgy csajozol? Na mesélj, ki ez a csajszi? Szőke, barna, vörös, fekete? Jóseggű nagy mellű? - faggatom máris a fakanalat mint mikrofont tartva felé. Fel vagyok pörögve és ilyenkor lelőhetetlen vagyok, tele energiával, és az a tény is hogy végre hazaértem csak tesz rá még egy lapáttal.
Elégedetten mosolyodtam el, amikor láttam, hogy az öcsémnek is tetszik a saját stúdió ötlete; hát még nekem mennyire tetszett, amikor kipattant a fejemből. „Alig várom! Izgulok, és végre valami újdonság az életemben, tetszik!” – lelkes vagyok a stúdió miatt, naná. Egy darabig viszont hallgatok, szívesen elmentem volna valahova pihenni Seannel, amióta az eszemet tudom, úgy összevoltunk nőve, mint a sziámi ikrek, és szerettem új dolgokat kipróbálni vele, új helyekre elmenni, együtt. Menjek anyámmal? Tényleg régóta itt ücsörgök, és cipelem a hátamon Sharon problémáját is, kellene a levegőváltozás, a friss és új tapasztalatok, talán akkor az ihletem is visszatérne, újra? „ Nem probléma, Sharonra családtagként tekintek, tudod jól, hogy nem volnék képes magára hagyni.” Ennyit a nyaralásomról, annak tervéről, önző vagyok? Egy kicsit talán, talán ideje lenne egy kicsit magammal is törődnöm, nem mindig mások problémájával foglalkoznom, de azt is tudom,hogy hiába mennék el egyedül, nem tudnám olyan jól érezni magam, ha itt hagytam magam mögött a problémáinkat. „Görény!” – bököm vállba, nem esik rosszul, amiért a hallásommal ugrat, tőle sose esett rosszul, mert tudom,hogy nem szemétségből csinálja, és szoktunk viccet csinálni belőle. Sőt, van, hogy magam is belemegyek egy- két buliba, amikor a csaj már hatszor ismétli el a kérdését, és én még mindig ott ülök, majd jön Tom, vagy Sean akik kisegítenek, a csajjal kapcsolaatban… jó módszer csajfogásra, a siketség kártya. Biccentek, amikor észreveszem, hogy készen vannak a sajtok, én pedig gyorsan össze is készítem, hogy mihamarabb felolvadhasson. „Háát… lehet, hosszú idő óta ő az első nő, Daisy aki velem fekszik és kel, szóval, lehet ,hogy már az enyém, és csak albérletben van néha Sharonnál.” – vigyorgok az öcsémre, tényleg összenőttem a cicával, nálam is jól érzi magát, és olyan mintha két birodalma lenne. Végül rázkódik a testem,az öcsém állsértődését látva, lehet, hogy még hangosan is nevetek, ő az egyetlen aki mellett el merem engedni magam, sosem pofozott fel amiért nem hallom, vagy már nem is hallom soha többet, esetleg amíg beszéltem, hangosabban ,vagy furcsábban beszéltem mint mások. „ Ami megtetszik, bár… az új Bosszúállókkal megvártalak, alig bírtam ki,hogy elkerüljem a spoileres portálokat és a többi oldalt, mert megakartalak várni vele.”– nagy hagyomány nálunk, hogy az összes megfilmesített marvel képregényt együtt nézzük meg. Mennyi bepótolnivalónk van! Míg nevetgéltünk és röhögtünk, azért haladtam az alapanyagok összerakásával. Már a lábasban pirult a hagyma, és a hús is megfelelő méretű volt, tészta meg mindig volt nálam. Így annak is kiengedtem a vizet. Sean újabb megjegyzésén, ismét kiszakad belőlem egy újabb nevetés. - Dilinyós! – bököm ki hangosan, miközben nevetek, és a fejemet rázom, amikor előkerül a „mikrofon” is. Annyira idióta tud lenni néha, de én így szeretem őt, ahogy van. Lehet, hogy csak azért voltam apátiában, mert az öcsém, a mindig vidám természetével hiányzott mellőlem. Elkapom a vállát és magamhoz ölelem féloldalasan, ha tudom. Mielőtt még belekezdenék az interjúba, a hiányoztál tesó jelet mutatom, és kicsit megszorongatom a vállát, majd elengedem. Hátrasimítom a sörényemet, és megigazítom a láthatatlan nyakkendőmet, mintha tényleg valami menő öltönyös lennék, aki interjút ad. „ Csinos, nagy mellű, vörös és tetoválások vannak a karján. A mosolya pedig csintalan, lehet, hogy nem is véletlen öntött le kávéval. Edzés után voltam, a Starbucksban futott belém, aztán bementünk a mosdóba…” itt már vigyorogtam „Le akarta szedni a kávévoltot a pólómról, végül… a pólómat szedte le rólam, csak úgy szétszakította, még szerencse, hogy az edző pulcsim nálam volt. Számot cseréltünk, és, mondta, hogy ha az állatkert környékén járok, csak szóljak, mert szívesen körbevezet…” – fejeztem be végül, és nagyon vigyorogtam. Természetesen, lehet, hogy hirtelen numera volt, de azért vigyáztam, nem akartam zabigyerekeket.
Jókedvvel nézek rá ahogy lelkesedése eluralkodik rajta még a sajtszósz csinálás közben is, és megveregetem a vállát, mintegy büszkeségből, és amikor figyel akkor elmozsolok egy könnycseppet is a szemem sarkából. - Jól van Csubakka, olyan büszke vagyok rád - hüpögöm, és odább menekülök, nehogy megcsapjon a szolid kis méretével, bár ha valaki, hát a bátyám tényleg egy szelíd óriás. Nincs benne rossz szándék vagy rosszindulat, egyszerűen csak hobbija a testépítés. Egyébként engem is feldob a nyaralás gondolata de Sharon mellett nem igen tudok és néha így is lopok egy két napot a turné során, hogy kikapcsolódjak és megszabaduljak a gondjaimtól egy icipicit. Néha elég ha csak percekre nem ez jár a fejemben, hanem egy új dal, egy hangszer, valami teljesen más. - Nézd... ha... ha ennek vége lesz, akkor elmegyünk valahová együtt, csak mi ketten. Na jó, Daisy is jöhet... - sóhajtok kicsit komolyabban hiszen tudom én jól hogy nem csak az én idegzetem készíti ki ez a helyzet hanem az övét is, és Keiráét is valamelyest. Tudom hogy kedveli Sharont és már egészen jól összebarátkoztak. Szomorú és kényszerű barátság ez, nem kívánom senkinek sem. Amikor már a kórházban ismerősként köszöntenek az jó nem lehet. Elengedem ezt a komolyabb vonulatot, hiszen nem ezen akarok töprengeni és végre hazaértem Sebbyhez. A válaszra szélesen vigyorgok ahogy meglök, és szellemkedve húhogok és magasba emelt karokkal ijesztgetem, érezze csak a törődést. - Na széééép. Feldobod szép testvériségünket egy nő miatt aki még szőrös is... Hát mondhatom... - puffogok még tovább látványosan ahogy odatolom neki a sajtokat hogy kezdjen vele valamit. Kinyúlásig zabáljuk a nachost. Bár azt én is aláírom hogy a cica már lassan Sebbyé mert többet van nála mint otthon, és lassan ő is csak látogatóba jár a barátnőm lakásába. - Ezért egyszerűen imádlak, ha még nem mondtam volna. Rég nem láttam Marvel filmet mert tartom magam hozzá hogy azt csak veled tudok nézni - mosolyodom el, hiszen ez egyfajta hagyomány hogy marvel filmeket csak együtt. Persze az újranézés nem számít, mert akkor már láttuk, és szeretem is őket. Jobbak mint a DC szériás szarjai. - Nézzük az új marvel filmet, aztán ha még van kedvünk akkor vadászunk valamit az online áruházból - teszem idézőjelbe hiszen kalóz mód töltjük le, de hát megtehetjük hogy a legjobb internettel pikk pakk leérjenek a filmek. Ohó, megszólalt! Ez megszólalt! Esküszöm hallottam! Elvigyorodom mert ez azt jelenti hogy a gátlásai tovább szálltak egy időre. - Oh, nicsak ki beszél! - nevetek ahogy a mikrofont elé tartom és meginterjúvolom arról a csajről, akit emleget. Hm, vörös bögyös tetovált, még az esetem is lehetne ha tíz évvel fiatalabb lennék és minden lyukra rárepülnék. - Na vá-várjál! Mióta kávézol te? Nem úgy volt hogy nem nézel koffeinre az edzésed miatt? - igen igen. Megragadtam a lényeget az egészből, de a vigyorom elárulja hogy igenis figyeltem a részletekre. - Viccen kívül, elmehetünk az állatkertbe. Bemutathatod nekem azt a lányt, aki csak úgy letépte rólad a ruhádat - kuncogok fel.
A válaszásra csak biccentek, és inkább a főzéssel foglalkozom, már szinte bánom, hogy szóba hoztam,hogy elmennék kikapcsolódni. Emiatt kissé önzőnek érzem magam, de az öcsém sikeresen eltereli a gondolataimat. „Ő legalább dorombol, nem úgy ahogy te horkolsz…” – ugratom tovább az öcsémet, és miután megvannak a sajtok is, nekilátok azok felolvasztásának,egyesek reszelni szeretik, én kockákat szeretek felolvasztani. „Akkor…van mit bepótolnunk, mert kettő is kijött egymás után, csak hogy tudd… de el kell döntenünk, hogy Bosszúállók maratont tartunk, hogy felzárkózzunk frissen a mostani részhez, vagy… egyből belevágunk a közepébe…?” – sunyin vigyorogtam, és vártam, hogy mit fog mondani, igazából, bármennyiszer megnézem vele a filmeket, az számít, hogy vele nézhetem. Nem is tudom, hogy ki volt a bandából, aki azt kezdte magyarázni, hogy olyan vagyok mint Thor… talán pont ő. Csakhogy, én beelőztem hosszú mérföldkövekkel a képregényes villám istent, mármint a csávót a filmből, a színészt azt a Chris fazont, mert már jóval előtte úgy néztem ki, mint ő. Lehet, hogy nem is neki kellett volna megkapni a szerepet, nem? Na jó, csak hülyülök, igazából; örülök, hogy nem vagyok filmsztár, de komolyan. „Akkor épp futó napot tartottam,elment az idő ,és kénytelen voltam egy Starbucksba bemenni, egyébként tök jó kis környék, majdnem kertvárosi, rejtett New Orleans feelingje volt annak a városrésznek. Megéheztem, és tudod, hogy árulnak ott is gyümölcssalátát, és tejturmixot. Az órám is jelzett, hogy itt az ideje, enni, szóval betévedtem a kávézóba, tudod, milyen kis ülések vannak ott, mintha liliputiaknak tervezték volna… Állva ettem az ablak előtt állva. Állítólag többször rám szólt, hogy rajta állok a táskája pántján, de mivel nem hallottam… azt hitte, hogy full kretén vagyok, megkocogtatta a vállam, felé fordultam, és bamm… leöntött. Így kötöttünk ki a mosdóban… Nem tudom,hogy hogyan történt igazából, a pillanat heve, vagy nem is tudom, de ugye én csak álltam, döbbenten, és…tudod hogy amúgy is becsukom a szemem ilyenkor… és szerettem volna minél kisebb lenni. Szerencsére rajtam volt a siketnémás műanyag karszalagom, így… viszonylag hamar levágta, hogy mi a szitu. Szerintem szégyellte is magát, meg… zavarba is volt. De a lényeg, hogy mehetünk bármikor állatkertbe, és mindenhova be tud vinni. Mondjuk, remélem, nem csak kamuzott és tényleg így van.” Szerényen mosolyodtam el a sztori végén, igen…a teljes történet így hangzott, és büszke is voltam magamra , meg kissé szégyelltem is magam, hogy a hirtelen mozdulatoktól a mai napig összerezzentem, főleg ha nem számítottam rá, jó ,de ki számítana mondjuk egy hirtelen mozdulatra, nem? „Egyébként, nem érzem komolynak, jó volt vele, és… szereti az állatokat, de nem volt semmi szikra.” -rántottam meg a vállam könnyedén és megcsóváltam a fejem. Igazából, elég régóta nem éreztem senki iránt amolyan szikrát. „Amúgy… nem fogod elhinni, de pár napja, belefutottam Fable-be, itt akar kivenni egy lakást, bérelné magának, de hm…nem tudom.” –zavartan pillantottam a kajákra, már mind a lábasokban rotyogtak. Beállítottam több különböző figyelmeztetést a telefonomra, hogy tudjam,hogy mikor kell megnézni a kajákat. Amúgy utáltam, ha a filmnézés miatt le kellett állítani a filmeket. Belekortyoltam az idő közben kinyitott sörömbe. „Megismerkedtem egy lánnyal is, aki azt szeretné, hogy gitározni tanítsam, aranyos, még ott a tojáshéj a seggén, pultosként dolgozik egy bárba, és hazafele menet megpróbálták elvenni tőle a táskáját…Én a köcsög után futottam, és elkaptam… és ismersz, hazáig kísértem.” Ilyen vagyok, ha sokáig nem láttam az öcsémet, hajlamos voltam beszélni, egyfolytában, hogy amiket nem írtam le neki emailben, vagy sms-ben, azt ilyenkor szoktam elmondani neki. „ Egy csomó új ismertséget kötöttem, míg nem voltál itt, így izgalmasak voltak a napjaim... - eresztettem meg egy büszke félmosolyt. Talán az újra ismertségek miatt is volt az, hogy kicsit bátrabb kezdtem lenni, ha arról volt szó ,hogy megszólaljak, és talán a Fableval való újratalálkozás.
Megveregetem a vállát, mintha csak tudnám mire gondol. Vagyis, hogy éppenséggel tudom, mert végül is testvérek vagyunk, és az arcáról nagyjából mindent le tudok olvasni. - Nem vagy önző Sebby, de mindjárt átgondolom a rólad alkotott pozitív gondolataimat. Mi az hogy horkolok, nem is hallod! Vagy talán szeretnél nekem bevallani valamit, drága bátyuskám? - húzom fel a szemöldököm ál-sértetten megint, de széles vigyorom is jelzi hogy nem haragszom, és nem is áll szándékomban komolyan gondolni ezt egy kósza pillanatig sem. A filmes témára elgondolkodok, és mélyen átgondolom, legalábbis így teszek. Az állkapcsom alá támasztom a kezem és tűnődöm még egy pár pillanatot mielőtt válaszolnék. - Nos, ha már egyszer itt vagyok, kicsiben nem játszunk. Toljuk rendesen az elejétől a végéig. Aludni majd ráérünk utána, vagy ha már nem bírjuk tovább - mosolyodom el, hiszen h belefeledkezünk valamibe akkor mindegy minden, és mg se moccannunk csak ha nagyon muszáj. A marvel filmeknek meg nálunk is nagy kultusza van és mindig együtt nézzük az újakat, és nem csalunk. Bár néha bevallom elég nagy a kísértés, de eddig mindig meg tudtam állni hogy ne tegyem meg, hiszen Sebbyvel megnézni mégis csak más. Amíg főz, addig hallgatom a meséjét hogy mégis hogy szedett össze egy csajt és mit szerencsétlenkedtek. Amúgy, leszámítva hogy siket, nem egy rossz parti és még ezzel is tud bassza meg csajozni, ahogy előadja az ártatlant, és a szendét hogy ő nm ért és nem hall semmit. Eszem megállt komolyan amikor először láttam, és mikor felcsípte a csajt még volt pofája visszakacsintani. - Jó, hát a Starbucksot nem rád tervezték ez igaz. Néha még én se férek el, pedig nem vagyok akkora állat mint te - teszem hozzá ahogy mesél, de aztán jót mosolygok. - Ilyen a te formád, tesó. Még sportolás közben is csak csajozol, és aztán csodálkozol ha Daisy féltékeny lesz mert idegen nő szagát érzi meg rajtad. Hát hogy is van ez? - nevetek ahogy ugratom hiszen tudja jól hogy miért csinálom. Hogy eltereljem a figyelmét. - Na hát, nem baj az. Legalább egynek elment, aztán majd agyoncsap az igazi amikor nem számítassz rá a legkevésbé sem. Én se számítottam Sharonra - kuncogok fel, mert éveket akartam tölni ivással és szexeléssel, de aztán úgy alakult hogy hamar megtalálta a zsák a foltját. Közben a hűtőt fosztogatva én is nyitok egy sört. Ezek baromira párolognak, még szerencse hogy hoztam egy csomót, utánpótlásnak. - Fable? Aaaaaa az a Fable? Honnan a fenébő került elő? Megint járni akarsz vele? - kérdezem kissé felhúzott szemöldökkel, nem tudom hogy ez mennyire lenne jó ötlet. Az a csaj egy árnyék a múltból, és az nem mindig jó ha előbukkan. - Na, a végén még bevallod azt is hogy te vagy Batman - vigyorgok, de ez is jellemző rá, ez a végtelen udvariasság és segítőkészség. Ahogy a nőkkel bánik, igazi úriember. Bezzeg vele szemben én néha még most is ordas seggfej tudok lenni. - Egészen jól zajlik az életed nélkülem is, ahogy látom - mosolygok büszkén, hiszen bevallom hogy büszke vagyok a testvéremre, hogy ennyire kilábalt a félénkségtől, és az is jót tett a lelkének meg az enyémnek is hogy apánk örökre rács mögött rohadhat most már. Sose fogok neki megbocsátani ezért, amit Sebbyvel tett. - Én most végre pihenek egy kicsit, hosszú volt a turné de minden este teltházas volt, és elképesztő a közönségünk, annyira imádják a számaidat és a szövegezést. Amikor százezer ember, egyszerre üvölti azt a dalt... - elképesztő és minden alkalommal egészen elakad a szavam tőle.
„Tudod, amikor a turné buszban aludtunk ,vagy évekkel ezelőtt ilyen-olyan helyeken, igen is horkoltál, amikor engem használták kispárnának!” – megbököm a könyökömmel a vállát és megcsóválom a fejem. Emlékszem még azokra az időkre, amikor városokból városokba utazgattunk, hogy senkinek se tűnjön fel annyira, hogy mi a két gyerek, egyedül szülők nélkül élünk. Mert akkor jöttek volna a gyermekvédelmisek, és vittek volna minket haza, vagy ami a legrosszabb, szétválasztanak minket, amit egyáltalán nem akartam. Mert én és az öcsém, elválaszthatatlanok vagyunk, igaz a magunk összezörrenései is megvoltak, de senkiért és semmiért nem cserélném el Seant. Tátva marad a szám, amikor leállatoz és hitetlenkedve mérem végig, majd gonoszkodva pillantok rá. „Megmondalak anyának, hogy le akkora állatoztál!” – de ahogy ezt elmutogatom neki, már nevetek újra. Ilyen ez, bármennyire is távol voltunk egymástól, ugyan úgy lökjük a sódert, és húzzuk a másikat, ahogy előtte. „Áh, nem erőltetem, majd lesz valaki aki elfogad így , ahogy vagyok, és nem akar felpofozni vagy ilyesmi.”- ereszkedik meg kissé a vállam. Ahogy emlékszem, nem voltak annó az ellen, hogy Fablevel legyek, bár senkit se kérdeztem felőle, hogy mit szólnak a kis szőke lányhoz. Egy darabig csöndbe burkolózva tettem vettem a konyhában, mire végül úgy döntöttem, hogy most már mindennek csak össze kell állnia, sütve, vagy főve. Beállítottam a telefonomon néhány figyelmeztetőt, és az öcsémre pillantottam, majd belekortyoltam a sörömbe. „Ki akart venni egy lakást. De Tom odahívott, hogy nézzem meg a seggét, ismered milyen hülye. Nem ismerte fel elsőre ő se Fablet; és… felhoztam beszélgetni ide majd… azt mondta nincs ideje velem foglalkozni, nem férek bele az életébe.” itt megakadtam. „Kurva nagy beszélős monológot adtam neki elő, hogy miért nem tudtam elbúcsúzni tőle, de… végül fogta, megcsókolt és elköszönt. A csók, felért egy pofonnal.” – megdörzsöltem a mellkasomat, igen, hülye voltam, és reménykedtem valamiben, hiszen azt a rohadt telefont is megőriztem, amit ezután a találkozás után a földhöz vágtam, és rá is tapostam. Nem volt szükségem tovább az abban tárolt emlékekre. Anya is azt hitte, hogy megbolondultam, folyamatosan edzettem a kimerülésig. Mire végül valamelyik este az ajtaján kopogtattam, és szégyen , nem szégyen az ő ölébe hajtva a fejemet aludtam el. Az egyetlen nő az életemben, aki úgy fogad el ahogy vagyok, és nem szekál érte halálra, vagy nem bánt, vagy nem pofoz fel. De ezt még Seannek se igazán kell tudnia. „Nem fogunk járni, ripityára törtem azt a régi telefont is a látogatása után. Egyáltalán nem érdekel.” - ha valaki, akkor Sean tudta, hogy azoknak nem tudok megbocsájtani sose, akik engem dobtak, ilyen olyan szánalmas, vagy megalázó módokon, vagy kifogásokkal. Ennél azért többre tartottam magam, mindig. Kicsit irigykedem, amiért ő hall mindent, ahogy a közönség tombol velük, ahogy a dalaikat éneklik, így miután elmesélte, hogy milyen érzés a színpadon velük, gyorsan elfordulok, és elmosogatok pár tányért, ami amúgy felesleges lett volna, mert van mosogató gépem. Nem akarom , hogy lássa, hogy időnként előjön a kis problémám, a hallásom miatt, mert nem akarom ,hogy rosszul érezze magát emiatt. „ Kész a szósz, menjünk filmezni.” – átmerem a szószokat egy másik tálkába, és ízesítem őket, a simától a bbq ízesítésen át, még csípős sajtszósz is lesz itt. „Egyébként én Thor vagyok, ha nem tudnád! Csak jól álcázom!” – rakom a szószos tálkákat a dohányzó asztalra, és hozom az öcsém chipsjeit is. „Viszont, te… Lokinak…túl széles vagy. Bár elég borsot szoktál az orrom alá is törni.” – gondolkodom és mielőtt még leülnék, kiveszek még két doboz sört a hűtőből, majd végre leülök a kanapéra.
- Kikérem magamnak, ez aljas hazugság! Én nem horkoltam, csak azt álmodtam hogy egy motor vagyok! A kettő teljesen más! - tiltakozom, bár biztos vagyok benne hogy néha bizony tényleg megesett egy-egy hosszú nap után amikor félholtra hajtottuk magunkat, és szerintem nincs olyan ember a földön aki sose horkolna. Sebby is szokott. - De ha már itt tartunk, te vagy jobb mint egy gőzgép - nem, nem bírom ki hogy ne vágjak vissza, és teszek veszek, amit éppen mond vagy kér, hogy valamelyest hasznossá tegyem magam a konyhában. Nem szeretek annyira főzni, de tudok. Agglegényként meg kellett tanulnunk mindketten ha nem akartunk éhen halni, és Sharon sokt lendített a konyhatudományomon azért. A döbbenetén jót nevetek, de amikor megint megszólal, az én képem nyúlik el úgy, mint az övé az előbb. - Nem mondhatod meg anyának!!!!! - fakadok ki, de képtelen vagyok megtartani a komolyságot és hamarosan már együtt nevetünk ahogy barátian megbököm a könyökömmel. Szerezzen csak ő is sajgó bordákat, még mindig gyúrok, és látszik is hogy nem olyan kis vézna gally vagyok mint amikor elkezdtük ezt a vándoréletet. Nem bánom hogy vége lett, mert melós volt azért mindig máshol lenni, és kikerülni a szociális munkásokat hogy nehogy bezsuppoljanak valami árvaházba, vagy még rosszabb helyre, de hát megoldódott ez is. Az öreg meg ott rohadjon meg ahol van. - Persze hogy lesz. Bár nem irigylem azt a lányt, aki végül ilyen lesz, mert előbb rajtam kell átjutnia ha téged akar. Sajnálom tesó, de önző rohadék vagyok és nem adlak csak úgy a nőszemélyek kezeibe - vigyorodom el, hiszen a legutóbbi csalódása elég ronda volt, és megfogadtam hogy ezeregy szűrőn kell átesnie a komoly jövendőbelijének. Nem akarom hogy megint csalódjon és összetörjön, ha már így megerősödött, és nagyon sokat fejlődött a félénksége is , hiszen ha valakire akkor Sebbyre teljesen jogosan lehet mondani hogy szelíd óriás, hiszen nem bántana senkit, csak ha belekötnek, de akkor nem egy, hanem két ököllel találkozik a szerencsétlenje mert én is tudok nagyot ütni. Nagyot, és sokat. Senki, de senki nem bánthatja a bátyámat. Amíg benne van egy önkontroll, bennem nincs. - Itt? Mi a fene. Szerinted tudta hogy a tiéd a lakás? Bár, nem nem hinném akkor tuti nem tolta volna ide a képét. Miiiii? Megcsókolt és aztán csak úgy ott hagyott? Mégis miféle viselkedés ez?! - háborodok fel, hiszen tény és való, néha ez sokkal rosszabb mint bármilyen szó vagy pofon. Eléggé látványos a felháborodásom, mert nem tudom hogy mégis mit képzelt magáról az a csaj hogy így bánik a tesómmal. Kapjam csak a kezeim közé azt a csinos kis nyakát, megtekergetem szépen! Főleg azért, mert tudom milyen ritkán szólal meg Sebby, pedig a hangjának semmi baja az égvilágon, és a siketsége sem tarthat örökké. Istenem, de összefogunk veszni azon még... Megdörzsölöm az arcom, és biccentek. - Jól tetted. Nem is édemel meg a lány téged. Úgy értem, na, tudod hogy értem - mosolyodom el, és átölelem egy pillanatra. Köztünk sosem volt tabu az ölelés, vagy hogy egymás hátára ugrálunk, vagy egymáson keresztbefeküdve próbáljuk elérni a tévékapcsolót vagy ilyesmi. Testvérek vagyunk. Szerintem valaha élt legjobban a földön, de biztosan csak a szerénységem miatt gondolom így. Mesélek inkább neki a koncertről hogy mennyire jó volt, és az egész olyan extázisszerű élmény volt, persze minden drog nélkül, olyasmivel sosem élnék. Csatakrészegre hamarabb iszom magam, de istenesen kétszer rúgtam be úgy, hogy azt sem tudtam hol vagyok és iszonyú másnaposság gyötört. Sharon miatt volt az egyik és Sebbynél éjszakáztam. Nem mertem visszaszámolni hány üveg töményet ittam meg akkor. - Ezazzz! Film filmfilm! - szaladok előre hogy megszerezzem a távkapcsolót, és amíg ő lepakolja a szószt meg a chipset én bekapcsolom a tévét, és nekiállok keresni. - Nos.... ez hosszú lesz de innen kezdjük! - bökök rá a legelső filmre és el is indítom a letöltést. - Persze, persze... Thor. És hol van a Möjmöjöd? - idézem a filmet hiszen az egyik bolond csaj nem tudta kimondani rendesen hogy Mjölnir. - Loki? Hm, nem rossz de inkább egy fiatal Tony Starkra hasonlítok nem? Csak... hm, szakállam nincs, de majd növesztek hozzá - nevetem el magam aztán leteszem a távirányítót is. - Nem szokásom olyasmit csinálni. Ugyan már Sebby, hát olyannak ismersz mint aki direkt bosszant téged?! - meresztek rá csizmáskandúr szemeket.
Leesik az állam! Gőzgép! Tátott szájjal bámulom Seant, akár a sült galamb is belerepülhetne, aztán bejátszom, a bocsi de nem hallom kártyát, a fülemre mutogatok és a vállamat rántom meg néha. Én, gőzgép! Még hogy gőzgép! Az eszem megáll! Folyamatosan vigyorgok, már az arcomra ragadt, mint egy matrica, a jókedv, amit nem is bánok, ha az orvosok ezt receptre fel tudnák írni és instant jönne ki mindenkin ez az érzés, hát… annyi szarság után, örülök, hogy az öcsém mellett el tudom magam engedni, és így megvagyunk ketten. Nem vette el tőlem őt senki, és esküszöm, ha egyszer családot alapítunk, annak úgy kell lennie,hogy szomszédos teljen kell legyünk, mert rosszabbak vagyunk mint egy ikerpár. Noha nem egyszerre születtünk, de rettenetes, hogy mennyire rá vagyunk hangolódva a másikra. Bizonyára azért, mert bár én vagyok az idősebb, hátrányosabb helyzetbe kerültem, kommunikáció terén igen hamar, otthon is. Így ő volt az , aki segített nekem a maga módján. Szeretem őt, és megértem, hogy így gondolkodik afelől, ha nőügyekbe keverednék. Tudom, korábban családalapításról hadováltam, de az csak fél ábránd, könnyedén el tudom képzelni ahogy Sean kölykei rajtam lógnak, és csak egy szavukba kerül, hogy átjöjjenek hozzám a szomszédba a nagybácsihoz, aki engedékenyebb velük, mint Sean , vagy az anyja, én tuti biztos, hogy elrontanám őket, ha lennének. De… előbb…Sharon, és most nem szeretnék rá gondolni. Ez a kettőnk ideje. Minden más szarral rá érünk akkor foglalkozni, ha rendesen megérkezett, és felkeltünk…például holnap. „Hát, teljesen nyugodt lehetsz a kóbor numeráknak nem foglak bemutatni, kivéve, ha plusz állatkerti belépőkkel rendelkezik” – vigyorgok, és így nem kell félnie az emberiség nő nemű felének, a nagy Seantől, aki szent küldetésének tekint szerintem mostantól mindenkit, aki a közelembe akarna férkőzni – valahogy megfélemlíteni, vagy nem is tudom. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárkit is vallatna miattam. Nem azért, mert nem érek annyit, csak… egyszerűen kicsit túlaggódónak érzem ezt a dolgot. Túljutok ezen is, ahogy eddig mindenen túljutottam, az öcsémmel együtt, vagy épp nélküle. Visszaölelek, és kicsit megszorítom a hátát, azért annak ellenére, hogy ilyesmikről beszélgetünk, nem bánom, hogy aggódik értem, akkor kezdenék el tényleg magam is aggodalmaskodni, ha már nem viseltetne ilyen vehemenciával, még a magánéletem felé sem. Vigyorogva pattantam fel Sean mellől, és elmentem a hálómba a műanyag nyelű, de szivacsos tetejű Mjölniremért. „Itt! Sokkal jobb mint az eredeti!” – hozzá pedig hozzá vágok egy Tony Stark, Vasember maszkot, egész élethű, na! Nem ismerek tréfát, és nemrég szereztem be ezeket a kellékeket, még egy vasember kesztyűt is sikerült szereznem. „Ezt figyeld!Bár az én tenyerem rohadt nagy ,de próbáld te!” – tudtam, hogy tetszeni fog neki. – „Ha kifeszíted a tenyered, világít, tök élethűen!” – így most már teljes egészében tudunk szurkolni a példaképeinknek, ha valaki pedig beszólna, azt a kalapácsommal verem péppé…Gyertek! A magasba emelem a kalapácsom és a levegőbe bokszolok vele, de nem merek kiadni semmiféle hangot, nagyon összezavart Fable, a korábbi tettével, és a levegővételnél kicsit meg is akadok, amikor a viking csatakiáltást hallatnám, végül csak az asztalon levő sörömért nyúlok és meghúzom, majd határozottan rázom meg a fejem, mint aki a rossz gondolatoktól akar szabadulni éppen. Tudom, hogy Seantől kérnem sem kell, már nyomja is majd a feliratot a filmre. Kicsit kedvem szegetten pillantok a térdeimre, majd mosolyt erőltetek az arcomra, és a tekintetem a képernyőre függesztem, hátha elindította a filmet Sean. Kettős érzések kavarognak bennem, a hallásommal kapcsolatban időről, időre. De nem sűrűn szeretem szóba hozni, szerintem ez is egy olyan pillanat lesz, hogy még ha eszembe is jutott valami, akkor se fogok kötélnek állni.
Nem hagyom ám annyiban ezt a kérdést, mert nem igaz hogy horkoltam, és most sem horkolok, maximum hangosabban veszem a levegőt, de hát ő nem is hallja! Akkor meg mit morog már ezen? Eszem megáll, komolyan. Magamban füstölgök egy sort, de persze vigyorogva, mert nagyon örülök annak hogy itt vagyok, és végre együtt vagyunk megint. Nehéz idő amikor el kell válnom tőle, mert sosem tudhatom hogy vsiszatérek-e hiszen annyi de annyi minden történhet és mégis amikor itt vagyok, minden olyan helyénvalónak tűnik. Az is, ahogy anyával fenyegetjük egymást, és hozzá is be fogok nézni amint végigmérgeztük magunkat az összes marvel filmmel. Ma csak mi ketten létezünk, minden más probléma majd úgyis holnap a nyakamba szakad, és a legfontosabb már így is alienként ül a nyakamban hogy mikor fpg Sharon.... Oh nem. Nem, és nem. Takarodjatok innen gondolatok, most nincs itt helyetek. - De ha ilyen extrákkal járnak, mindenképpen mutass be nekik - nevetek fel hiszen annak a nőnek aki a testvérem párja akar lenni igen csak fel kell kötnie a bugyiját. Bántották már annyian, annyiféleképpen hogy nem fogom megengedni egyetlen nőnek sem hogy szórakozzon vele mint az a... az a Fable. Nem, és nem. Lehuppanok a kanapéra ahogy berámoljuk ide a fél konyhát, és a filmek között keresve megtalálom amit nézni akarunk és a fegyverekre csak elnyitom a szemem és eltátom a szám. - Teeeeetetetetesóó. Ezz... honnan szereztél ilyet?- nézegetem a Mjölnirt és a maszkot, amit fel is teszek természetesen de csak a fejemre hogy látszódjak és a kesztyűt felhúzva kinyújtom a kezem. - Ez istenkirály! Öregem! Eskü te vagy a legjobb, gyere ide hadd csókoljalak meg! - csücsörítek, de eszem ágába sincs, max az arcára nyomni egy nagy nyálas, undi csókot. Képtelen vagyok, nem húzni az agyát, de hát jó testvérek vagyunk és köztünk ez így természetes. - Istenem de király vagy! Tiszta Tony Starknak érzem magam és majd növesztek szakáll és lenyírom olyan fazonra... - lelkesedek be teljesen, és már kapcsolom is a filmet. Felirattal. Ahogyan kell, és elkapom a pillantását. - Mi a baj tesó? Nincs kedved filmezni? Beszélgessünk inkább? - kérdezem hiszen nekem az se para csak vele lehessek.
Boldog vagyok ,hogy itt van, szinte minden problémámat elfelejtem, és tényleg a tesós napra koncentrálok, már azon agyalok ,hogy hova mehetnénk, és tényleg eszembe jut, hogy jó volna kipróbálni azt, hogy milyen végig menni az állatkerten, a rejtett helyeken is. Imádnám, ő is imádná, mert szeretjük az állatokat. Ez valahogy nagyon lejött mindkettőnkek. Egyszer, amíg turnéztunk, sikerült megmentenünk egy kiskutyát az út szélén, elütötte az autó. Az a rohanás, a legközelebbi állatorvosi rendelőhöz. Az összes kaja pénzünket rá áldoztuk, de megmenekül, és na, kinek nem volt szíve ott hagyni az ebet a kórházban? Hát nekem, tudom-tudom, nálam a kutya térdtől kezdődik, jó… az én térdmagasságom se kicsi, de valami kis keverék izé volt, tiszta foltos, és nagyon jól kijöttünk ám. Sokszor ha nem figyeltem ő böködött a hideg orrával, hogy hozzám beszélnek, vagy épp valami történik. Nagyon jól kijöttünk. Két évig volt velünk, amikor egy reggeli séta alkalmával lefeküdt és nem kelt fel többet. Tessék. Megint a szar emlékek. De, vigyorgok amikor az öcsém megkapja az ajándékait, mint egy nagyara nőtt gyerek, és a félkesztyű, olyan színnel is világít, ahogy az eredeti. „Hangot is ad? Nyugtass meg, hogy igen!” – [/font">pislogok rá azért aggodalmasan. „Ez is? Azt mondták ,hogy ez is…”- vakargatom a tarkóm. Ezzel az egy dologgal még sajnos át tudnak verni, ha valamit kihagynak az ilyen játékokból, jó igazából nem is igazán játék, élethű replika. „Élethű replika, egy srác valahol Seattle környékén ilyenekkel foglalkozik. Míg nem voltatok itt, összefutottam vele San Diegoban a nagy conon. Egyszer eljöhetnél már oda te is. Mondjuk, az ideire?” - pillantok rá mosolyogva. Már épp a filmet nézem, amikor megérzem magamon az érintést, amilyen vizsla szemei vannak, biztos, hogy észre vette, hogy egy kissé elkomorultam. Megeresztek egy félmosolyt és megrázom a fejem. „Nincs gond, nézzük a filmet.” – kell csináltatnom egy Team Thor és Team Tony pólót, majd a film utána megrendelem magunknak. Sőt! A San Diegoi conon tényleg be kellene öltöznünk, nekem tök egyszerű lenne. Ő meg a Tony Stark imádatával, máris megvan, tényleg csak olyan szakállat kellene növesztenie, amit formára nyír magának. Tényleg nem érzem úgy,hogy ezzel kellene elrontanom a napunkat. Egyébként sem akarom ,hogy emiatt ő rosszul érezze magát. Nem szeretném elrontani a kedvét, és különben is, a film nézés sokkal jobb, mint arról beszélgetni, ami megtörtént, hogy nem hallok, amiatt a fasz paraszt miatt, vagy…csupán csak pszichésen. Nem érdekel. Persze…. nem érdekel mi?Akkor minek lovagolok rajta?
Sehol máshol nem lennék szívesebben mint itt. A kötelező körök után már jöttem is a testvéremhez hogy szórakoztassam, és egy kicsit és ne legyek annyira elfoglalva a saját magam és Sharon problémáival. Kicsit önzőnek is érzem magam emiatt de egy kevés kis szabad nekem is jár. Amikor nem kell attól félnem hogy mikor hívnak fel hogy Sharon még rosszabbul van. Tudom hogy most jól van és egy kicsit.... csak egy kicsit. Teljesen felvillanyoz ahogy az ereklyékkel előjön és eszméletlenül meglep velük hogy ilyeneket rejteget a szobájában. Lehet hogy időnként házkutatást kellene tartanom nála. Igen, ez egy egészen remek ötlet, és már gondolatban számba is veszem hogy mikor hol szokott lenni.... de nem tennék ilyesmit sosem. Inkább kérdezek, és bízom a bátyámban mindennél jobban. A legjobb barátom is egyben és... tudom hogy a támasz is lesz a legsötétebb órában. - Van hangja persze! Úristen! Tesó! Tyjűűűű tyűűű tyűűűű - lövöldözök fénysugarakat minden felé, hiszen ilyenkor az életkorunk mínusz harminc minimum. De ez akkor is nagyon állat! Tiszta Tonynak érzem magam! - Hm? Conra? Hát.... végül is szerintem belefér. Most úgyis stúdiózni fogunk és meglóghatunk csapatostól is. Jajj, el kell kezdenem szakállt növeszteni de... mi lesz így akkor az ártatlan és kölykös képemmel? Hjaaaa ezek nehéz dolgok.... - morgolódok, és gondolkozok látványosan a kesztyűvel a kezemen, mert naná hogy nem veszem le! Majd hülye leszek?! Nem, és nem. A filmet elindítom, felirattal természetesen hiszen ez nem is lehet kérdés ennyi idő után, és bárkinek letépném a fejét ha bunkózna a tesómmal a siketsége miatt. Mégis, a vizslaéles szemeim kiszúrják hogy valami nem okés. - Na, nem meséled be nekem hogy minden rendben van! Ki vele, mi a pálya? Különben addig foglak csiklandozni amíg sírva nem könyörögsz kegyelemért - fenyegetem meg vigyorogva de nyilván ő is tudja hogy nem fogom kényszeríteni de azért a nyomaték kedvéért elé tartom a kesztyűm hogy szükség esetén lelőjem és megvívjak vele.
Felvidít, hogy itt van velem, és csak löki a dumát, löki, megállás nélkül. Mint akinek muszáj beszélnie, de örülök neki, az elsők közt volt, aki megtanulta a jelnyelvet, együtt velem, és azóta így beszélgetünk, noha tudom,hogy ő hangosan is kimondja, amit gondol, sokszor csípőből fordít, ha velem van, és azonnal mondja is annak akinek kell. Hálás vagyok neki ezért, a másik felem. Örülök, hogy ilyen testvérem van mint ő. Örülök, hogy megnyugtat, hogy van hangja, én csak a villódzást láttam és a bizsergést éreztem, amikor megnyomtam rajta a gombot, ez már fél siker, hiszen majdnem elmehetne vibrátornak, világítós vibrátor, öt ujjal, és itt le is állítom a fantáziám. Egy igazi Tony Stark relikviáról van szó, és tudom, hogy Tony és Thor kapcsolata is érdekes a filmekben, de legalább jól szét szívatják egymást. „Dilis! Majd inkább felfessük lemosható filccel. Vannak jó sminkmester ismerőseink, nem?” – kuncogva rázom meg a fejem és kicsit elbambulok, elmerengek a saját gondolataimban, és ezt sajnos ő is észreveszi, hogy változott a hangulatom. A korábbi bohockodósból, egy kicsit komolyabbá váltam. Érzem a bökését a vállamon, és zavarodottan pillantok fel rá, majd többször elkapom róla a pilantásom. Utálom, hogy mindent ki tud szúrni rajtam, igazi Sebastian radarokkal rendelkezik. Ráadásul felnőtt létemre nem akarok egy hülye sírós kisegérnek tűnni, amikor ilyen nagy oroszlán vagyok, és Thor igazi élő mása, és… siket. Jó Thor is elvesztette az egyik szemét, de aztán kapott, a kis „nyuszi”-tól. Többször megpróbálok belekezdeni, és a számat is kitátom, mint aki elkezdi megformálni a szavakat, betűket a szájával, meg a kezeivel is, mellettem a Mjölnir fekszik az ágyon, és annak a végét babrálom. „Nem akarom elrontani a hangulatot!”– kapkodom el a jelelést, és a sörényembe túrok, majd a térdeimre könyökölök, és próbálom nem elengedni a rosszkedvemet. Mindjárt minden rendben lesz, csak bemegyek a bongomért, az lesz! Az egy kicsit letompít, jót fog tenni. Sok volt ez az érzelem így mára, hogy ő is haza jött, és hogy tényleg van-e hangja az ajándékomnak. Meg magának a ténynek is örülök, hogy hazajött. „Mindjárt jövök, és hozom a bongom.” –szerintem sejtheti, hogy ritkán használom, és ez egy ilyen ritka pillanat. Nem kell még ezt a lelki problémámat is Sharoné mellett magára vennie, csak túl frissek az élmények, a visszautasítás és így túltelítődtem érzelmileg. Miután visszatértem a bonggal és a hozzávalókkal, leültem a korábbi helyemre és az öcsémre pillantok. „Nem baj, nem fog zavarni?” – még mindig jobb, mintha itt van és inkább elmennék az edző terembe, ott még tombolnék tovább, lehet ,hogy néhány súlyzó is bánná.
Megnyugtató érzés hazaérni, és tudni hogy mindig meleg mosoly fogad és anyát már meglátogattam, de Sebastian az aki a legközelebbi családomat jelenti anya és Sharon mellett. A zenekarral voltam egészen eddig, és most jó érzés kicsit csak magunk lenni, így testvérek. Mint régen. Elég nosztalgikus érzés mit ne mondjak, de most legalább nem kell aggódnunk egymás miatt meg hogy apánk kezet emel ránk vagy sem. Azt egy életre elintéztük és most egyszerűen örülök a relikviámnak amit kaptam, lévén nekem mindig is Vasember volt a favoritom, bár nem vagyok egy tech zseni de még mindig egész jól elboldogulok dolgokkal és alkalmazásokkal is. - Ahj már, az nem olyan! Holnaptól nem borotválkozom! - jelentem ki meggyőződéssel. Az nem lenne az igazi. - Amúgy meg igen. Dilis vagyok, hiszen normálisnak lenni nagyon unalmas - öltök rá nyelvet mert megtehetem és nem hagyom magam lenyomni semmiben sem. Mert ez egy örök verseny. Barátságos és állandó. Felhúzom a szemöldököm amikor megpillantom Sebby arcát hogy valami nincs rendben és elkomolyodom, kissé aggódó leszek, és megbököm hogy nyögje ki és mintha többször neki is kezdene de mégse mondja végig és nem tudok mit kezdeni vele. - Nem, nem zavar. Az jobban hogy nem mondod ki mire gondolsz és zavar. Nekem aztán bármit elmondhatsz tesó tudod.. - veregetem meg a vállát hiszen ez is jellemző ránk hogy mindent meg tudunk beszélni egymással. - Tesó.... - lombozódok le mert nem akar velem beszélgetni és elmondani mi a baj de valahogy sejtem hogy mi lehet az. - Megint a hallásod? - kíváncsiskodom, de alig bírom a nyelvemre csomót kötni hiszen úgy néz ki hogy meglesz az ellenszer is. Meg lehet műteni és utána működni fog. Ez már majdnem biztos, csak meg kéne vizsgálniuk őt és.... hát itt a bibi hogy nem teszi be a lábát fül orr gégészhez. Nélküle meg nehezen fog menni a dolog de... működnie kell. - Ne haragudj tesó, olyan önző vagyok, hogy nem gondoltam rá hogy esetleg rosszul érezheted magad - sóhajtok fel ahogy a rövid hajamba túrok és végigsimítok a tüsi tincseken.
Azt szereném én látni, hogy holnaptól nem borotválkozik, egyszer fogadtunk, én nyertem, és azóta is tartom magam a fogadáshoz, mert így komolyabb a fejem, szakáll nélkül túl baba fejem lenne. Hiába a jó genetika… bár az esetemben szar lapokat osztott. Bár csak annyi lett volna a gondom, hogy a baj megszűntével újra hallok, de nem így történt, ez nem pszichológiai felmondás volt a szervezetem részéről, ez mélyebben gyökerezik. Fél szemmel őt figyelem, miután behoztam a bongom, mert nem gubózhatok be teljesen, ő itt van, miattam jött ide, és nem azért, hogy depizzünk, és utálom, hogy ilyen jól ismer, és csak egy pillantásomból tudja, hogy mi lehet a bajom! Nem fair! Próbálom, nagyon beleélni magam a bong elkészítésébe, de nehézkesen sóhajtok, érzem, hogy még a mellkasom is bele remeg. „tudom, hogy neked bármit elmondhatok, de nem akarom, hogy azt hidd, önző vagyok, vagy hisztis. Vagy… csak azért csinálom, mert azt akarom, hogy velem foglalkozz.” Az érzelmektől, amiket nagyon sokáig képes vagyok visszafogni, érzem, hogy elönti a szemem a forróság, és nem akarom! Aki azt mondja, hogy a férfiak képtelenek sírni ,vagy nem férfias, az elmehet a francba, igen is vannak érzelmek, amik minket is képesek elönteni. „nem vagy önző!” – mutogatok hevesen gesztikulálva. – „ én vagyok az, végre itt vagy, és ilyen baromságokon akadok ki, hogy van-e hangja a replikának, amikor anyunak is levihettem volna megmutatni ,hogy elmondja, minden rendben van vele, de én vártam eddig, és izgultam. Néha olyan idióta tudok lenni!” – ereszkedik meg a vállam, és eléggé szamárnak is érzem magam. Tényleg nem akarok semmit sem elrontani, de igen, most ömlik ki a poharam, mikor máskor? Fél szavakból is megért, ilyen az, amikor ő fordított mindenkinek helyettem, mert egy idő után tényleg nem voltam hajlandó megszólalni. Sok testvérrel ellentétben a mi kapcsolatunk fiúk létére is sokkal szorosabb, mint máshol. Egymástól függünk, nem akarok a terhére lenni, holott tudom,hogy nem vagyok, csak néha bennem is feltörnek ilyen hullámok, hogy helyes-e ez így? Hogy próbálok az élete része maradni, azért sem megyek a bandával, hogy ő , ők ki tudjanak teljesedni, és ne húzzam vissza őket. Mert körülményes egy speciális igényűnek úgy a kedvére tenni, hogy minden stimmeljen. Elveszetten pillantok fel rá, és végül felpattanok, a bong is felborul, de nem törik össze, így nem sikerül belelépnem a szilánkokba; az egyetlen helyre menekülök, ahogy régen is tettem a bajok elől. A gardrób szobába, nincs szekrényem, csak egy szoba, ami tele van ruhákkal, és a sötét helyiség sarkába kuporodom össze, hátamat a két falnak vetve. Szánalmasnak érzem magam, amiért ennyire elrontottam a hangulatot.
Felhúzott szemöldökkel figyelem ahogy engem méreget és ártatlanul megvakargatom a nem létező szakállam. Nem bírok szakállal létezni, hamar megszabadulok mindig a borostámtól is ha van. Nem szeretem ezt a dolgot magamon de mégis olyan hamar kinő. Nem is értem. Mindenesetre nekem nem lenne olyan egyszerű szakállat növesztenem, mint neki mert nem nő ilyen formára, meg sűrűre szóval maximum körszakállam lehetne. Az meg nem lesz, Sharon utálná. Kissé lehervadt mosollyal figyelem a bátyám szomorkodását, nem jellemző rá, de nem tud előttem letagadni semmit és kiszúrom a változást is. Nem leplezhet el előlem semmit hiába próbálkozik, és még a bongot is behozza de nem menekülhet el előlem, és sötét pillantásommal már fürkészem is őt. Szigorúan méregetem ahogy hülyeségeket beszél. - Seb, az istenit neki! Olyan okos ember vagy, hogy tudsz mégis ennyi hülyeséget összehordani egy ültő helyedben teljesen egyedül? Ehhez minimum.... nem is tudom! A fene álljon beléd, hát hogy lehetnél már önző? Éppen te?! - horkanok fel hangosan mert úgy felidegesített egy pillanat alatt hogy jelelni is elfelejtettem. Őszintén megdöbbent néha mennyi de mennyi hülyeség tud a fejében létezni és ezeken el is gondolkodik. - A bátyám vagy, a te dolgaid és problémáid sosem jelentéktelenek, és sosem mondanék nemet rád. Egy kicseszett végig bulizott turné után sem ha végre hazaérek hozzád! - ölelem át a vállainál fogva mielőtt még könnyezni kezdene. Hihetetlen egy ember, komolyan mondom. Barátságosan megveregetem a vállát. - Annyi zöldséget tudsz beszélni komolyan. Hogy juthatott eszedbe egyáltalán ilyesmi? ÉN vagyok önző mert nem is kérdeztem meg jobban és teljesen felületesek voltak a kérdéseim is. Sebastian, ne haragudj rám! - bököm meg hogy lássa is amit jelelek neki, mert sokszor én sem beszélgetek teljesen feleslegesen. - Seb - nézek rá ahogy felkel, és szinte elmenekül, de előlem úgysem fog tudni elbújni, nem engedem neki. Követem a lépteit, és végül a gardróbban kötök ki. Ahol bebújt a sarokba. Felkapcsolom a villanyt rá, hiszen nem bújhat el előlem. Megállok az ajtóban és lemosolygok rá. Hozzávágok egy zoknit. A saját, koszos, büdös zoknimat. Megédemli! - Hékás! Senki nem mondta neked hogy nem innen jutsz el Narniába? - kuncogok felemás lábbal és ha kell a bokájánál fogva húzom vissza a nappaliba. Bár.... inkább behozom a tortillát, és a söröket meg a bongot a gardróbba és egy cipősdoboz tetejére tálalom a menüt. - Kint kényelmesebb lenne de.. ha itt akarsz beszélgetni nekem úgyis jó - ülök le vele szembe.
Néha én is megzuhanhatok egy kicsit nem? Alig merek az öcsémre pillantani, ritka nálam az ilyen, hogy magamba forduljak, mert mindig az élet napos oldalát igyekszem szemlélni, és most… egy kicsit besokalltam. Egyre többet van rosszul Sharon is, aki azt mondta, hogy ne mindig szóljak az öcsémnek, és az a nagy büdös helyzet, hogy az a nő, tud úgy nézni, még fal fehéren is, hogy összeszarjam magam. Kedves teremtést, kár hogy nem adatott több idő nekik. Ráadásul , most én is kibuktam, nem is emlékszem, hogy milyen rég volt már az, hogy a fülem miatt kiakadtam volna. Lemondtam erről elég rég, de vannak álmaim, vannak olyan pillanatok, amikor azt hiszem, hogy hallottam valamit, de nem. Borzasztó így. Ráadásul örülök ,hogy itt van Sean is. Még sikerül visszafognom a könnyeimet, ahogy átöleli a hátam, és zavartan mosolygok a szakállam mögött. Hiába na. Ő az egyetlen,aki láthat így, és ő a legjobb testvér akit valaha ismertem. Mások a két kezüket összetennék azért a kapocsért, ami kettőnk közt van. Szeretem őt, mondhat bárki bármit. Vele a legnagyobb hülyeségekben is benne vagyok. „Nem haragszom, te hülye! Csak… Ahh…Sosem tudnék rád haragudni, csak ez… nem akartam, hogy így láss, és most szégyellem magamat, oké?!” – és így is van, ezért is menekülök be a gardróbba, ott tökéletes helyen leszek, bár úgy is tudom, hogy meg fog találni. Mert nem kisgyerekek vagyunk már. A tenyerembe temetem az arcomat, majd áttúrom a sörényemet és meglepve pillantok fel, amikor észlelem, hogy világosabb lett ,és úúúúúú! Látványosan grimaszolok és áááá! Ez….pfeeej! „Seeeeeaaaan!”- jó, hogy nem állt az arcomba a büdös zoknia, a szagából ítélve, már a sarokban meg tudna állni, uheee! Fúj! Kidobom mögötte a szobából, és felnevetek, hangtalanul, és talán hangosan is, és kicsit könnyezem is, azt hiszem, hogy sikerült megkönnyebbülnöm, egy kicsit, de itt most jó. „Miii? Nekem azt mondták, hogy itt találom a zsupszkulcsot, a Kilenc és háromnegyedik vágányra! Hazudtak!” – kacagok fel, a hasamra szorítva a kezem, és még mindig egy kicsit behúzott nyakkal ücsörgök. Összekötöm a sörényemet a fejem tetejére újra, és szomorkás boldogan mosolyogva pillantok a visszatérő öcsémre, aki betálalt ide mindent. „Aa, nem azt… nem, a ruháimból nem menne ki a szaga fél évig!” – rázom meg a fejemet, és nem… még egyáltalán nem ittam ahhoz eleget, hogy itt gyújtsam meg a bongomat. Próbálom elütni a helyzet komolyságát poénnal, de az a helyezet,hogy szó szerint sarokba szorultam. Mert bemenekültem ide, és az öcsém addig üldöz, amíg el nem mondanám. Belemártom a sajtszószba a nachost, és akkurátusan rágni kezdem, majd még négyszer eljátszom, az időt húzom, és tényleg lassan csinálom, amúgy nem lenne szükségem arra, hogy befogjam a számat kajával, a jelelés ugye, az megy anélkül is. De valamivel el kell üssem az időt. Igen, megmakacsoltam magam, és nem vagyok könnyű eset. „Miről akarsz beszélni?” – téma terelésből, hm… hármas? Nem, én ötöst akarok! Felejtse el, hogy kibuktam, és kész!
Nagyon jó érzés itthon lenni, mert nekem az otthon nem egy hely, én sokkal inkább személyekhez kötöm és itt Sebby és anya mellett Sharon jelenti még az otthont nekem. Teljesen mindegy hol vagyok, egy motelban, egy luxuskéróban vagy az utcasarkon, nem vagyok boldogtalan ha velem vannak és tudom hogy minden rendben. Azt nem szeretem látni amikor valaki így megzuhan, mint most a bátyám, bár biztosan az én hibám. Mostanában annyira elvakít néha Sharon hogy nem mindig tudok úgy odafigyelni és ez most visszaütött rám és így igyekszem helyrehozni mert elviselhetetlen seggfej tudok lenni ha arról van szó, de nem igazán ez a jellemző felem. Bár vannak olyanok, akik tényleg ki tudják hozni belőlem az állatot és a seggfejet de azok magukra vessenek. - De valami csak van, nem szoktál le ilyen búvalbaszott lenni, mint a bilifüle... Tesó, itt vagyok ám, bármit bármit elmondhatsz, még szerelmet is vallhatsz. Komolyan, nem fogok megsértődni - vigyorodom el ahogy elmutogatom neki mindezt de csak jobb kedvre akarom deríteni bár ahogy elnézem ezt most elég balfaszul csinálom, mert a gardróbba menekül. Na, nem. Előlem aztán nem menekülsz! - Te vagy az utolsó ember a világon, akinek oka lenne szégyenkezni bármi miatt is. Bár mindenkinek ilyen testvére lenne mint te vagy - teszem még hozzá mielőtt eltűnne, és a fényjátékra felnéz, és landol a zokni! Naná hogy elég büdös mert acélbetétes bakancsban érleltem, bár nem direkt de most kapóra jött. - Mi vaaaaaan? - kérdezem ahogy pfújol és grimaszol. Lehúzom a másik zoknim is és gombócba gyűröm. Hát van bukéja na, de nem olyan gáz még. Azt is hozzávágom és ez arcon találja, nem tud olyan gyorsan reagálni. Elégedett győzelmes vigyor, aztán behozok mindent és a cipősdobozon tálalok. - Jajj már. Azt hittem kinőtted ezt a harry potteres dolgot. Nem menő. Újabban Narniába kell menni és meghódítani egy királyságot meg oroszlánokkal csevegni - vigyorgok egy sort megint és letelepszem. - Oh tudok egy nagyon jó tisztítót. Gyorsan dolgoznak- teszem hozzá, ha csak ez az akadály az egész szekrényét elvontatom a fenébe. - Arról hogy miért vagy így megzuhanva. Nem jellemző rád és szeretnék segíteni. De ha jobban érdekel, akkor a hüvelygombáról is beszélgethetünk vagy a csikóhalak életéről. Tudtad hogy ők egy életre választanak párt, és ha az egyik meghal, a másik nem választ újra párt? - meresztem rá a nagy szemeim, hogy kiszuggeráljam a problémát belőle. Vagy a csikóhalakat, vagy a gombát.
Hiába menekülök, tudom, érzem, hogy utánam fog jönni, talán inkább azonnal ki kellett volna rohannom a lakásból, és elindulni, futni, egy darabig tudta volna taratani velem a lépést, biztos, mert szívós Sean. Azért, végig koncertezik, két órát, aztán szinte alvás nélkül tovább pattan máshová, nagyon húzós neki is az élete. Tudom, hogy hülyeség, amit csinálok, de nem akarom ezzel elrontani az esténket, hogy kiakadtam. Sean jobb kedvre derít, félig meddig, a második zokninál is grimaszolok, de még így is a térdeimre hajtom a fejemet, a szellő mozgásából érzem, hogy motoszkál körülöttem, tudom,hogy nagyon szeret, és hogy én se kívánhatnék jobb öcsikét nála, csak az én is szeretlek jelet mutatom , és összeborzolom a sörényemet. „Viccelsz?! Azokból is most jönnek az előzmény filmek! Egy csomó legendás állat! Ha egy olyan világban lennék, és varázsló volnék, már rég meggyógyulhattam volna. Harryt se értettem soha, hogy miért nem gyógyíttatja meg mágiával a szemeit a Szent Mungóban!”- csóválom a fejemet értetlenkedve. Szinte alig veszek levegőt, úgy figyelek az öcsémre, hogy nehogy elpislogjak egyetlen egy szót is, szégyellem magamat akkor is. Szakértőn dörzsölgetem a szakállamat, mert érdekes kérdést vetett fel. „A csikóhalaknál ráadásul a férfi szül!” – bólintok teljesen komolyan és figyelem őt, majd vesztek a szemkontaktus tartásban, gáz lenne, ha inkább csak lerohannék anyuhoz, és csak a karjaiba vetném magam? Elvégre már nem vagyok kisgyerek. „Seeeaaan…” – horgasztom le a fejemet és veszek egy hatalmas , fájdalmas levegőt. –„ A nem hallásom az, oké? Izgultam, hogy valóban van-e hangja az ajándéknak. Tudom,hogy anyát megkérhettem volna, hogy nézze meg, de… nem akarok ilyenekben másokra támaszkodni. Vannak amikor olyan mintha régi hangokat hallanék, vagy olyan, mintha hallanék. Vagy… még emlékszem a gyerekkori hangodra, valamelyest; de milyen lehet most… mély, tudom. Mert ha a mellkasodra teszem a tenyerem, érzem a rezgéseit. De…nem hallom,ha leesik egy tányér, vagy ha kiabálnak nekem, vagy ha Sharon rosszul van odaát, és nem hallom meg? Annyira hülye vagyok, hogy ilyesmivel zaklatlak!” – megrázom a fejemet és most már tényleg megtörlöm a könnyes arcomat. – „Álmomban hallok, az álmaimban még egészséges vagyok.” – vallom be elnyűtten, és felhúzom a térdeimet, újra és átölelem azokat, ebbe a kis kuckóba temetem az arcomat.
Nem hagyom ám elfutni az én hatalmas de szelíd bátyámat mert az nem én lennék, és ha kell kilómétereken át sprintelek utána, mert lássuk be arra is volt már példa. Kergettem mert nem akart elmondani nekem valamit és nekem tudnom kellett és így elszaladt én meg veszett pitbull módon ügettem a nyomába és végül kileheltem a lelkem is ahogy utolértem és kapkodtam a levegőt. Szerencsére, most csak a szekrényekig menekült és kicsit könnyebb megtalálni. Megállok az ajtóban és figyelem ahogy összehúzza magát és nem vagyok rest levenni a zoknom hogy hozzávágjam és azt sajnálom hogy nincs egy harmadik lábam. Illetve van csak rövidebb egy kicsit mint a másik kettő. Khm, vagyis na. Behordok mindent, a bongot is amit kihozott korábban és a nachost is meg a sajtszószt is. Letelepszem mellé és megveregetem a vállát kicsit hiszen nem szeretem ha ilyen. Megbozolódik, mire mosolyra húzom a szám, hiszen egy nagy szimba. Szeretem a testvéremet és bármit megtennék érte hogy ne lássam így, összetörve. Meg is fogok, csak neki még nem kell tudnia róla hogy nagyon is jó irányba haladnak a kutatások és már orvosok után is kérdezgettem hogy melyikük lenne alkalmas rá és vállalná a műtétet amennyiben lehetséges lenne. - Tudom. Minden előzményt láttam már, és meg is fogom nézni a többit is. Na igen ha varázsló lennék biztos auror lennék és üldözném a rosszakat. Vagy nem tudom. Mindig érdekeltek a legendás lények is, bár a hippogriff a kedvencem - mosolyodom el, mert együtt néztük meg az összes ilyen filmet. És fogjuk a többit is, immár szinkronnal mert bizakodó vagyok. - Igen, az a legkeményebb benne... - bólogatok komolyan, mert mi férfiak el sem tudjuk képzelni hogy milyen kínokat állnak ki a nők amikor szülnek vagy csak egyszerűen menstruálnak. De soha ki nem próbálnám az szentég! Brr, grrr fúj. - Hé tesó. Nem érdekel hogy hallassz-e engem vagy sem, hiszen tudom hogy a szíved úgyis minden szót hall amit csak mondok és neked szánok. Nehéz lehet, nem tudom elképzelni sem hogy mennyire de te nagyon erős vagy Seb, sokkal erősebb mint én, és soha nem fogom tudni neked meghálálni azt, hogy közém és apa közé álltál annak idején, de mindent megteszek érted. Mindent. Is. Ha rajtam múlik testvér, hallani fogsz engem énekelni - mosolyodok el magabiztosan ahogy átkarolom, és megsimogatom széles vállait ahogy nekem dől. Olyan szelíd és imádnám ha találna valakit maga mellé de tudom mennyire nehéz ez. A lányok a tökéletes férfit keresik, ami persze mese habbal, mert nem létezik, de én azt hiszem meg fogja találni azt az egy, de értékes nőt aki így fogja szeretni. - Nézd tesó, én tudom hogy meg fogod találni azt az értékes nőt aki enyhíteni tud a kínodon, úgy ahogyan én nem. Mert én sem vagyok sajnos mindenható pedig szeretnék az lenni - mosolyodom el szomorkásan. - Nem olyan mély a hangom mint amilyennek képzeled. Inkább mély tenor. A tiéd a mélyebb kettőnk közül - teszem hozzá aztán hagyom hadd merengjen és csak csitítóan simogatom. előbb utóbb úgyis megszólal, és rám néz. Nem fogja kibírni. Öt perc után megcsiklandozom ha nem szólal meg. Azaz négy perc ötvenmásodperc.... negyvenöt....harmincöt...
„Szerinted, ha már varázsló Potter, mi a fenének nem gyógyítja meg a szemét egy pálca intéssel, hm? Ezt sosem értettem!” – hitetlenkedek, mert ezt tényleg nem tudtam elfogadni. Egy olyan világban, minek szemüveg a varázslóknak is, ha mindent megtudnak gyógyítani, főzettel és a pálcáikkal? Aztán kiborul a bili, mindig én vagyok a csendesebb, aki később borul ki, vagy sokáig tartogatja, vagy úgy igyekszik inténzi, hogy senki se lássa,hogy kiakadt. De ez most más. Nem tudom miért. Miután elmondott nekem mindent, bújok el a kis kuckómba, nem ér, hogy ilyesmiket mond. Mert amikor felemlegeti a múltat, eszembe jut, és örülök, hogy kiálltam érte, mert többet ér nekem bárki másnál, és szeretem őt. Mindenkinél jobban, mert ilyen ez a testvéri szeretet. Sokan nem tudják megérteni, hogy az életemet is neki adnám. Ha beteg lenne, és valami belső szerv kéne neki, az első lennék, aki gondolkodás nélkül jelentkezne, hogy próbálják meg, nézzék meg, hogy az enyém jó -e neki. Nő pedig nem kell, egyáltalán nem kell senki sem, a korábbi is csak megzavart, de most már tudom, hogy mit akarok. A céljaimat elérni, hogy a bandának és nekünk jobb legyen. Kell egy kis szünet, itt így a „csendben” érzem, hogy Sean átkarol, és nagyot sóhajtok, miközben nekidőlök jobban. „Menjünk.” – kezdek motoszkálni, és felkapok mindenet, amit elbírok. Elég volt az önsajnálatból, és jól esett, hogy itt van velem Sean is. Kipakolok mindent újra az asztalra. Kaját, innivalót, és végül a bong visszakerül a szobámba. „Nagyon örülök, hogy te vagy az öcsém, és semmi esetre sem akarnám, hogy bármi is másképp történjen, mert így együtt jutottunk el idáig, a saját erőnkből." Boldog vagy, és azt hiszem le is csengett ez a kis megcsúszás, tényleg! „Amúgy, rá jöttem, nem kell nekem nő, tényleg. Az eddigi kóbor kapcsolataimmal is jól elvoltam, ha volt. Minden klassz, ők csak azt várják, hogy legyen szex, és utána nem akarnak hívni, mert kár vesződni egy magamfajtával. Meg egyébként is.” – vonom meg a vállamat. Tényleg jó így, csak a magam módján időnként elkap az a romantikus hevület, hogy tényleg jó volna valaki, vagy a múlt egy szeletkéje, mi lenne,ha újra olyan lennie, mint régen? De aztán rá kell jöjjek, minden jó így, ahogy eddig volt. „Szét foglak verni, rongyosra!” – fenyegetem meg mosolyogva az öcsémet. „Amúgy, jó volna elmenni egyet nyaralni a következő albumotok előtt. Valami tengerpart, vagy ilyesmi…” – pillantok oldalra, reménykedve. Egyedül nem lenne olyan buli, és ha többen vagyunk, vagy a banda, elhozza mindenki a saját családtagját, tök jó móka lesz, remélem. De előtte be kell fejezzek pár dolgot itthon én is.
- Fingom sincs, de ez nekem is mindig baszta az agyam hogy ha egyszer varázslók, akkor miért nem tudnak mindent elvarázsolni és megvuduzni hogy működjön. Ha annyival jobbak mint a muglik - értek vele egyet, és aztán kicsit komolyabbra fordulnak a dolgok, és nem tud nekem hazudni, vagy tettetni magát, mert én úgyis tudom! Az öccse vagyok, az egész kisebbik fele és nem hagyom hogy lógassa az orrát az én nagy medve bátyám. Meg is vernék bárkit aki rosszat szól, pedig nem vagyok agresszív seggfej, de ha róla van szó, nincs kegyelem seninek sem. Vertem már be orrot érte. És jól is esett, bár aztán megfenyegettek hogy viselkedjek, de akkor is kemény az öklöm. Vannak akik nincsenek jóban a testvérükkel, de én imádom a bátyámat és nem túlzás ha azt mondom hogy néha az életemet köszönhetem neki és annak hogy apám elé állt, és később kamatostól megfizettünk az öregnek, és mára már mi vagyunk anyánk örömei. Én a sikereimmel, és Sebby a csendes törődésével, és aztán amikor ketten kétfelől dőlünk az ölébe. Elmutogatom neki hogy szeretem és hogy nyugodjon meg, és így egy kicsit csendben simogatom a széles hátát, ami szélesebb mint az enyém. Bár, rosszul jár az is aki engem lebecsül, mert nagyon sokat mozgok és szívós vagyok mint egy pitbull. - Vigyek valamit? - kipakolunk és visszakerülünk a nappaliba ahonnan elindultunk és örülök neki hogy kicsit jobb kedvre derült, és mégsem nyúlt a bonghoz. Tudom hogy nem könnyű neki de hogy mondjam meg neki hogy lesz megoldás? Hogy hallani fogja még a hangomat. Nem olyan sokára. - Ez így igaz, bár azért vannak részek amiket kihagytam volna, de ettől függetlenül én is örülök hogy így alakult, és együtt értük ezt el. A Lunar az közös projektünk, szinte már gyermekünk és soha nem akarnám nélküled csinálni tesó. Szóval nem szabadulsz meg a lökött kis második családodtól sem - vigyorgok rá hiszen nem olyan könnyű ám levakarni minket. Mindig ott ökörködünk valahol, és nem nagyon vagyunk komolyak, csak ha nagyon kell, de akkor mint a tüdőgyulladás. - Jajj tesó, engedd el őket, ők nem érdemelnek téged meg. El fog jönni az a lány aki értékelni fog és nem érdekli majd semmi - mosolygok rá. - Én is sokáig úgy hittem, nem érdemlem meg Sharont. Ő olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott, és nem olyan őrülten pörgő mint én, és azt hittem emiatt nem fog működni de... Tudod egymásra hatunk valahogy. Én felpörgetem, ő lenyugtat és ettől szép az egész - bököm ki enyhe sóhajjal hiszen én is tudom hogy minden percünk értékes és nem hagyhatom hogy elvesszen egy is, mert Sharon olyan törékeny és nagyon félek hogy mi lesz velem nélküle. - Na, te csak hiszed! Nem hagyom én magam olyan könnyen, és készültem - vágok vissza hetykén, mert ez így van. Nem vagyok teljesen felkészületlen. - Jó lenne. Én benne vagyok, és biztos lehetsz benne hogy Bambi és Tom is értékelni fogják az ötletet de.... Hawaira akarok menni - jelentem ki. Ott még nem jártunk és nyaralni csakis együtt megyünk. - Vagy vigyük el anyát és Sharont, és kész - teszem hozzá, ahogy bekapcsolom a tévét és a kezembe veszem a kontrollert és behozom a kedvenc játékunkat.
Kezdőlap
