Ben & Lyn


everything's gonna be alright, everything's gonna be OK



Gondoltam, hogy nem lesz egy könnyű este, de nem arra gondoltam, hogy ilyen okból kifolyólag. Jó lett volna, ha ez az este úgy sikerül, ahogy elterveztem, ezzel ellentétben ez a nő keresztül húzta a számításaimat. Talán, ha nem lököm be a medencébe, akkor kicsit kevésbé lenne rám ideges, de így, hogy tudom, hogy Benhez is köze volt már tudom, hogy az, hogy beleesett miattam a vízbe, már csak hab volt a tortán. Így is utál feltehetőleg, nem ha majd még esetleg kideríti, hogy együtt vagyok azzal, akit régen szeretett. Legalábbis nagyon remélem, hogy csak régen, és most már nincs belé habarodva, mert az eléggé megnehezítené az így sem egyszerű helyzetet.
Tudom, hogy majd megpróbál minél hamarabb eltávolítani a térképről, de remélem Ben ezt nem akarja. A kérdése kicsit megingat ebben a dologban, így rápillantok.
- Szerinted az jobb lenne, ha most így, ilyen kis idő után fognám magam és felmondanék, visszamennék teljes állásban a kávézóba dolgozni? – kérdezem. Nem ilyen vagyok, nem adom fel egykönnyen a dolgokat, általában a kitartásom az eget verdesi. – Szerintem, ha ártani akar vagy így, vagy úgy, de fog. Ha itt dolgozom, ha nem – vonok vállat. Egy bosszúszomjas nő, aki mellesleg még bipoláris zavarokkal is küzd vélhetőleg, valószínűleg hamar megtalálná annak a módját, hogy hogyan köpjön a levesünkbe. – Mellesleg ezzel máris azt üzenném neki, hogy nyert ügye van. – Mindent illetőleg. Nem, nem futamodom meg, inkább megküzdök azért nap, mint nap, amiért kell. Persze, ahogy Ben állítja, nem lesz egyszerű, felkészülök rá majd valahogy lélekben.
- Szeretném – bólintok. Semmit nem szeretek jobban, mint amikor itt tudhatom magam mellett. Az lenne csak a tökély, ha minden nap megtehetnénk, és habár már gondolkodtam rajta, hogy felvetem az ötletet, költözzünk össze, még mindig nem tettem meg. Nem azért, mert félek a választól, szerintem ha kis gondolkodási idő után is, talán nem utasítaná el élből a dolgot, csak még én magam sem tudom, hogy menne. Mert akkor ugyebár Rosie előtt is fel kell vállalnunk a dolgot, ami felér egy nagy bejelentéssel, nem mellesleg pedig tud ő is pletykálni, és ha az iskolában híre megy, onnan már nem nehéz távolabbra is eljutnia.
Felvetem a kérdést, hogy szerinte érez-e még Vinda bármit is iránta?! Ez fontos... És amit mond, az meg nem is állja meg a helyét, ezt ő is tudja és rá is jön hamar. Halványan megrándul a szám széle.
- Hát nem tudom – sóhajtok. – Nem hiszem, hogy ő is így gondolja az alapján, ahogy rád nézett, de meglátjuk. – Nem akarom meglátni, de úgyis hamar ki fog derülni. Csak azt nem szeretném, ha Benben az esetlegesen szunnyadó érzelmeket felkavarja, mert onnan nagyon nehéz visszajönni.
Amit pedig mond, egy pillanatra elgondolkodtat. Tudom, hogy a problémáról még nem beszéltünk sosem komolyan és őszintén, pedig nagyon kellene. Azt hiszem, én is azért nem hoztam eddig szóba, nem kértem, hogy üljünk le és próbáljuk megoldani, mert egyrészt nagyjából jól mennek eddig a dolgok közöttünk –legalábbis én ezt érzem-, másrészt pedig félek attól, hogy orbitális veszekedésbe torkollik az egész és azt meg nagyon nem szeretném. Az megint elronthatna mindent. Úgyhogy erre most inkább nem is mondok semmit, egyébként is baromi fáradt vagyok ahhoz, hogy különböző komoly kérdésekről folytassak eszmefuttatást.
- Azt hiszem, ebben az egészben túl sok a kérdés. – Talán jó, hogy most nem látjuk egymás arcát a sötétben. Ujjaim a hasán köröznek, lehunyom a szemem.
- Csak szólj, mielőtt baj lenne – suttogom már félálomban. Ha még időben vagyunk, talán meg tudjuk oldani, de ha már belegabalyodik a dolgokba, akkor egyre mélyebbre ássa magát. – Addig nem avatkozom bele – teszem hozzá, mielőtt még álomba zuhannék. Kimerített a hét és a nap. Aludnom kell, majd friss fejjel továbbgondolom a dolgokat.



Marilyn & Ben

 "Welcome back honey"

Nem arról van szó, hogy azt akarnám, hogy felmondjon, és visszamenjen, ahogy ki is emeli: ilyen kis idő után. Hanem arról, hogy eddig sem tartottam jó ötletnek, hogy visszatért. Ha már ott tartottunk volna, hogy… nem tudom hol, de valamivel előrébb, akkor más, de így mindkettőnknek megterhelőbb ez a helyzet, mint amennyi előnyünk származik belőle, hogy egy cégnél dolgozunk egész nap. És erre most Vinda is rátett. Egyre inkább az jár a fejemben, hogy itt most nem arról van szó, hogy feladja-e a dolgokat, vagy sem, nem a kitartásáról szól ez az egész, hanem arról, hogy megmentjük-e, amit szeretnénk, hogy életben maradjon. De elképzelhető, hogy a mai este, és a felkavaró hírek után most borúsabban látom a dolgokat, mint kellene. Lehet, holnap felébredek, és egy apró problémának tűnik majd az egész, jelenleg viszont képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy Vinda a lehető legnagyobb veszélyt jelenti rá. És talán ránk is. Amitől meg kellene szabadulni, amíg lehet.
De másrészről megértem, hogy ezt akarja, ő nem ismeri Vindát, fogalma sincs, hogy mire számítson, és a legrosszabb, hogy igazából nekem sem.
Azt is megértem, hogy maradni akar. Elvégre legutóbb is kényszerűségből kellett távoznia,  és egész véletlenül ahhoz is nekem volt közöm. Ahogy most is én hoztam a nyakára az ex barátnőmet. Még az is lehet, hogy az lenne a legbiztosabb, ha inkább tőlem tartaná távol magát. De ezt már csak az irónia mondatja velem.
- Ebben te döntesz, én nem akarok beleszólni – mondom ki végül, és adok egy puszit a vállára. Ahogy eddig se tettem. Legalábbis nagyon igyekeztem.
- Meglátjuk – erősítem meg én is a konklúzióját. Összességében nem is ment olyan nehezen, ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom: rosszabbra számítottam.
- Csak ne kételkedj bennem. Oké? – fordulok közelebb hozzá. Ez a pálya nekem is nehéz lesz. Bizonyára nem fogom hibátlanul csinálni, de azért nagyon igyekszem. Nem akarok okot adni rá, hogy féltékeny legyen.
Ugyanakkor… eszembe villan, hogy mi történt ma este abban a hotelszobában. Nem sokon múlt. Nagyon nem.
A szavai billentenek vissza a jelenbe. És az ujjai simogatása a hasamon.
- Nem lesz itt semmi baj – mormogom halkan, de ahogy oldalra nézek, látom, hogy már félálomban van. Sóhajtok egy nagyot, megpróbálva kifújni az összes feszültséget, és én is megadjam magam. Egész nap csak kóvályogtam a fáradtságtól, de most valahogy mégsem jön álom a szememre. De akkor sem bújok ki az ágyból. Jobban esik most itt, mellette. A lélegzetvételei nyugodt, szabályos üteme végül engem is elaltat.