Vontatottan, szomorúan lépek be a bárba, és nem is nézek nagyon körül. Igazán nem érdekel, hogy milyen csitrik iszogatnak és táncolnak az idős pasiknak, hogy hány alkoholista van, és hogy vajon foglalt-e az össze darts tábla. Inni akarok, mocskosan lerészegedni, nem tudni magamról, taxiban aludni, és holnap estig fel sem kelni. Az elmúlt három hét első szabadnapja jutott holnapra, így hacsak valami nem történik, azt csinálhatok, amit csak akarok. Egész nap azon agyaltam, hogy milyen teendőt ütemezzek be holnapra: mosás, főzés, takarítás, vásárlás, könyvtár, filmezés. Aztán a kórházban, ahol az emberek meghalnak, csak én ezzel sosem számolok, megtörtént a baj. Ez a második betegem, aki meghal. Jó szigorúan véve nem is volt a betegem, és nem teljesen halt meg, mert agyhalott, de nagyon bántott a dolog. Megint érzelmileg kötődtem a beteghez, és hagytam, hogy megérintsen. Nem tudósként gondolkodtam, hanem barátként, feleségként, anyaként és gyerekként. Így meghatott, hogy az agyműtéte során bevérzett egy olyan terület, amely sajnos, a tudomány jelenlegi állás szerint, nem gyógyítható. A férfi agyhalottá vált. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy nem is az ő hibája volt, autóbalesetet szenvedett. A másik sofőr, aki az okozója volt, túlélte. Ez az igazi tragédia.
Egyenesen a pulthoz lépek és felülök a magas székre. A pultosra nézek. - Dupla tequilat citrom nélkül, és whiskeyt tisztán. Most mindenki biztosan hangosan felmordul, hogy nem kéne keverni két ennyire erős piát, de tulajdonképpen nem annyira érdekel ez a dolog engem. Ma ezért jöttem ide. Iszok én mindenkire, aki csak szeretne, de társaságra egyelőre nem annyira vágyom. Senki sem értheti meg, hogy milyen rossz érzés ilyesmit végignézni, és szinte asszisztálni mellette. Az idegsebész aki ellátta a legjobb a keleti parton, én tudom, és minden tőle telhetőt megtett. Mi lett volna, ha csak fele ennyire jó sebészt kap? Akkor már akkor meghal, amikor a mentő behozta, valószínűleg. A munkánk része a családtagok tájékoztatása. Már az egyetemen megtanuljuk, hogy hogyan mondjuk el rossz híreket. A legnehezebb része, hogy sosem tudhatjuk, hogy a családtagok hogyan fognak reagálni: kiborulnak, sírnak, tagadnak, verekednek, lökdösnek, nevetnek. Minden teljesen természetes, erre nincs 100%-os recept. A férfi felesége zokogott, ha hozzáértek, lökött. Húsz percen keresztül csak állt és sírt. Az orvosok körülvették, lejött a sebészet vezetője, aztán hívtunk neki egy taxit. A férje még a gépeken lehet, nem alkalmas donornak, így nem élt a hat órás szabály. Majd visszajön holnap, és elbúcsúzik. Ez az egész jelenet engem nagyon megviselt. - Itt is van. Még valamit? A pultos zavar meg hirtelen a gondolkodásból, és elém tol két poharat. Whiskey és tequila. Teljese lerészegedés következik. Halványan elmosolyodom, és előkapok 10 dolcsit a zsebemből. - Nem köszi, kicsit később. Magamhoz húzom a két poharat. Móka indul.
Ilyen nincs. Miért? Az életem során csak egyetlen egy alkalommal vétettem egy óriásit, miért kell annak a hibámnak azóta is az életem részét képeznie? Miért nem tudok tovább lépni? Miért kell kísértenie annak a napnak? Szeretem Frank-et. Nem akarom őt elveszíteni. De, ha megtudja, hogy mit tettem a barátaimmanl 7 éve.. kizártnak tartom, hogy még utána is ugyanúgy nézzem rám, mint idáig tette. Én magam sem tudok ugyanúgy tekinteni önmagamra, hogyan is várhatnám el ezt tőle? Muszáj volt kimozdulnom a négy fal közül és eljönni a lakásból. Inni akarok. Sokat. Tudom, ígéretet tettem a szüleimnek és ez az ígéret csak akkor lesz beteljesítve, miután lediplomáztam az egyetemről, de most képtelen vagyok otthon üllni és önsajnálkodni. Inkább rendelek pár erőset addig, amíg el nem ködösül a tudatom annyira, hogy már ne érdekeljen semmi sem. Ráérek másnap aggódni a következményektől. 12-ig egyébként sem lesz órám, addig kiheverem a másnaposságot, átvészeltem már rosszabbat is. Pár pohár kávé, egy fél kiló alapozó és már szép és üde is leszek. Nem igazán figyeltem melyik Manhattan-i bárba pottyanok be, az elsődleges szempontom inkább az volt, hogy ne legyen túl távol a lakásomtól és gyalog is vissza tudjak jutni mindenféle gondok nélkül. Az a néhány perc úgyis kelleni fog a kijózanodáshoz. Az első utam, miután beléptem az épületbe a bárpulthoz vezetett, majd miután helyet foglaltam az egyik magas széken, a pultos fele fordulok, hogy feladjam neki a rendelésemet. - Nekem is jöhet ugyanaz, mint neki. - Sandítok a mellettem levő lány felé, akit pont akkor szolgáltak ki, mikor én helyet foglaltam mellette. Kezdésnek jó lesz a tequila és a whisky.
Fogom mind a két poharat, és nem is nézek fel. Még egyikbe sem iszom bele, csak szorongatom őket...Hirtelen egy erősebb női hangot hallok, és akkor odafordulok. Egy gyönyörű, barna hajú fiatal lány ül ott, és felém sandítva ugyanazt rendeli, mint én. Gúnyos mosolyra húzódik a szám, tekintetem rászegezem, és halkan megszólalok: - Ugye tudod, hogy ezt holnap nagyon meg fogod bánni? Ismét a poharakra téved a tekintetem, és a holnapi napra gondolok, ami irtó pocsék lesz, ha ezt tényleg elkezdem. Apa egyszer elmesélte, hogy meghalt egy számára nagyon kedves beteg, a saját hibája miatt, beperelték, és akkor kezdett el keményebben inni. Ez, ami most történik velem, még semmi ahhoz képest, ami majd fog. Gyakornok vagyok, a tápláléklánc legalja, egy senki, még a dr. sincsen ott hivatalosan a nevem előtt. Mi lesz majd akkor, ha a betegek élete tényleg rajtam múlik? Hogyan fogok akkor reagálni, ha majd...
Ezt be kell fejeznem. Elég volt. A gondolataim olyan rosszak, hogy csak mérgeznek, le kell állnom, amíg nem késő. A lányra nézek, akit közben kiszolgálnak ugyanazzal, amit én is kértem. Nem vágytam társaságra, de ha már így alakult, végül is miért is ne? Néhány szó vagy mondat is elég, nem kell rendes csevegést lefolytatnunk. Ahogy elnézem az arcát, ő is hasonló okok miatt jöhetett ide ma, mint én. Hiszen ki iszik dupla tequilat whiskey-vel? Kicsit közelebb húzódom, és a tequilat nyújtom, hogy koccinthassunk. - Hát, akkor egészségünkre! Gyorsan lehúzom, és élvezem, ahogy az erős alkohol marja a torkomat, aztán meg a gyomromat. Ez iszonyatos érzés, de utána nagyon jó lesz majd. Leteszem az üres poharat az asztalra. Elmosolyodom, és a lányra nézek. - Egyébként Lina vagyok. Nyújtom a kezemet. Mégis mi a fenét csinálok? Ma egyedül akartam lenni, és egy dupla tequila után máris bemutatkozom vad idegeneknek? New Yorkban elvileg pont az a szép, hogy nyugodtan lehetsz magányos, senki le se szarja. Szomorúan jöttem ide ma, de az alkohol fokozatosan fog vidámmá tenni, ami meglepő. Ha pocsékul érzem magam, a piától nem még pocsékabbul kellene?
Nem gondolkodtam túl sokat, mielőtt feladtam volna a rendelésemet a pultosnak, ugyanis nem érdekelt annyira, mit fogok inni, amíg alkohol is lesz benne. Lerészegedni jöttem ide és pontosan ezt is fogom tenni. Amennyire tudom, a Columbia-soknak nem ez a pub a törzshelye, így attól sem kell tartanom, hogy véletlenül összefuthatok valamelyik évfolyamtársammal, vagy tanárommal. Tehát, nyugodtan ihatok, amíg kettőt nem kezdek el látni mindenből. A mellettem levő lány reakciója hallatán reflexszerűen jelent meg egy széles mosoly az arcomon. - Igen, tudom.. de nem érdekel. Ráérek azzal holnap foglalkozni, ma még csak amiatt akarok aggódni, hogy mennyi alkohol fog lecsúszni a torkomon. - Miközben válaszolok neki és a tekintetünk is találkozott, arra is rájövök, hogy milyen szép vonásai vannak a lánynak. Ha nem lenne így is elég bonyolult az életem a pasimmal, szívesen megismerném.. persze, valószínüleg heteró, a hozzá hasonló lányok mind a pasikra buknak. Legalábbis amíg rá nem jönnek, hogy mind idióták. Lehet, jobb lett volna, ha eleve össze sem jövök Frank-el. Vagyis, nem.. van valami abban, ha az ember lánya mindkét nemhez vonzódik. Hogy mi azt nem igazán tudnám megfogalmazni. Az egész folyamat sokkal izgalmasabbnak bizonyul. Nem kellett sokat várnom, míg a pultos srác letette előmbe az italaimat. Át nyújtottam neki a rendelt italok árát, majd mikor a mellettem levő szépség koccintásra emelte a poharát, én is hasonlóan cselekedtem. - Egészségünkre! - Mosolygok rá, majd vele együtt én is egy húzásra kiürítem az első tequilás pohár tartalmát. Fura mód, jó érzéssel töltött el, amint az alkohol végigmarta a nyelőcsövemet, majd a gyomromat. - Frida. - Mutatkozom be én is, miközben kezet rázok Linával. - És, mi szél hozott téged ma ide? Ha hozzám hasonlóan, te is azért jöttél, hogy felejts, akkor nem kell válaszolj rá. - Sietek hozzátenni, egyrészt mert nem szerettem volna tolakodó lenni rögtön a legelején, másrészt mert én sem igazán akarnék beszélni arról, hogy miért toppantam be ide. Az egész túl.. személyes és illegális?! Nem hiszem, hogy meg akarna ismerni, ha elmesélném neki a történteket.
- Akkor ez egy remek párosítás lesz. Felelem, és közben rájövök, hogy pontosan ugyanazt akarja, mint én. Valami bántja, és felejteni akar. Mind a ketten azt hisszük, hogy ez a pia segítségével hamarabb fog menni, aztán holnap majd mind a ketten szépen megbánjunk. Én eleve sokszor iszok, de általában mértékkel. Láttam nagyon csúnya eseteket a sürgősségin, alkoholmérgezéseket, tönkrement májakat, amiket mind a mértéktelen fogyasztás okozott. Az ember azt hinné, hogy ez majd eltántorít, de épp az ellenkezője: még inkább arra sarkall, hogy én is ezt tegyem.
A tequila erős, főleg, ha duplával kezd az ember, és nem evett előtte semmit. Percek kérdése és igazán megüt, de talán majd a whiskey rásegít. A mellettem ülő lány is szépen lehúzta, gyakorlott ivó lehet, bár Manhattanben ez jellemző: az embereknek van pénzük és motivációjuk inni. Elmosolyodom, amikor bemutatkozik, majd iszom egy korty whiskeyt, hogy leöblítsem a torkomat. Fridanak hívják, és gyönyörű a mosolya. Bármelyik férfi szerencsés lehet, ha megkapja, vajon mi bántja ennyire? A whiskey még jobban mar, mert a torkom már megszokta a tequila jellegzetes ízét. Lehet, hogy máris rendelnem kellene a következőt? Frida kérdésére elmosolyodom. Ránézek. - Olyasmi. Ma meghalt egy számomra kedves beteg. Neked mi a történeted? Aztán gyorsan elfordulok, mert a pultos épp felénk jön, intek neki, és megszólalok. - Lesz még két dupla tequilank. Előhúzok a zsebemből egy húszast és Frida-ra nézek. - Ezt a kört én állom.
Nem értem magamat: miért mosolygok egyfolytában, amikor húsz perce még sírni akartam, és miért hívom meg Frida-t még egy körre, amikor nem vágytam társaságra? A tequila lehet, hogy előbb beütött, mint hittem volna, akkor viszont rossz ötlet öt percenként rendelni még egy kört, mert kb. fél óra múlva úgy kidőlök, hogy a mentő fog elvinni. Az pedig ciki lenne orvos létemre. A legtöbbet életem során amúgy az egyetemen ittam, akkor volt, hogy vizsgára is másnaposan mentem. A John Hopkins híres az országban, de a koleszok nagyon durvák. Mindenki azt hiszi, hogy a medikák csak a könyv fölött görnyednek, de ez nem igaz, nagyon nem igaz. Néha hiányzik még az, hogy egyetemista legyek, mert akkor sokkal kevesebb felelősség volt rajtunk. Elhessegetem a rossz gondolatokat, lecsapom a pénzt az asztalra, és Frida felé fordulok. - Persze, csak ha nem bánod. Mást is ihatunk.
- Szerintem is! - Bólintok egyetértően, mikor azt feleli, a tequila és a whisky akkor az esetemben valóban remek párosítás lesz. Örültem, hogy nem akart tovább győzködni az ellenkezőjéről. Igazság szerint én is tisztában vagyok azzal, hogy másnap ezt a döntésemet nagyon meg fogom bánni, de per pillanat ez egy cseppet sem érdekelt. Szükségem van az ital mámorító hatására, ahhoz hogy felejteni tudjak, illetve túl is tudjak lépni a történteken. A tequila shot után, én is kortyolok egyet a whisky-s poharamból, de azzal kapcsolatban már nem bizonyultam olyan bátornak, hogy egyből kiürítsem annak tartalmát. Azért mégsem szeretném a sürgösségin kikötni alkoholmérgezés miatt.. azt aligha tudnám eltitkolni a szüleim elől és akkor nekem be is fellegzett. Mehetek az elvonóra.. vagy a dutyiba. Attól függ, mennyire veszik komolyan a megállapodásunkat.
A kíváncsiskodásom ellenére egyáltalán nem számítottam rá, hogy valóban meg fogja majd Lina osztani velem az ittlétének miértjét, ezért is lepődtem meg annyira, mikor pontosan azt tette. Nem tartozott rám a dolog, sőt.. nyugodtan rám is szólhatott volna, hogy fogjam be a lepénylesőmet és ne dugjam az orromat más dolgába. - Oh. - A hallottakra csak ennyit tudtam kipréselni magamtól. - Sajnálom. Akkor gondolom.. korházban dolgozol. - Vonom le az egyértelmű következtetést, mintha Einstein lennék. Úgy fogalmazott, hogy egy kedves beteg.. nem pedig a rokon szót használta. - Hát.. az én történetem.. - akadok meg, majd a másik tequilás pohár kiürítése után ismét megszólalok. - Tini koromban elkövettem egy óriási hülyeséget, amihez, mint pár napja kiderült.. a mostani barátomnak is köze volt. Azóta nem tudok a szemébe nézni. - Vallom be végül, kicsit ködösen beszélve, de jobban jár ha nem tudja a részleteket. - Oké, akkor a következő kört meg én állom. - Egyezek bele a meghívásába, egy feltétellel. Valamiért nem bántam, hogy beszéltem a dologról Lina-nak. Jó volt kimondani.. igaz, most még nyomorultabbul éreztem magamat, mint eddig, de mégiscsak jót tett beszélni róla. Ha Frank valaha tudomást szerez arról, hogy én állok az akkori barátnője halála okának hátterében.. hát, a mi kapcsolatunknak is befellekzett. Ezért sem tudom, mitévő legyek. Beszélnem kellene vele a dologról, én kellene elmondjam neki.. de.. a filmekből ítélve, az sem sűlne el sokkal jobban annál, mintha valaki mástól tudná meg később véletlenül.
Kezdőlap
