Sosem kedveltem túlzottan Brooklyn-t. Nem csak azért, mert az életem legfontosabb mozzanatait mind Manhattan-ben éltem át, hanem azért sem, mert valamilyen érthetetlen okból kifolyólag azt az énemet juttatta az eszembe, amelyet jóideje próbálok elásni magamban. A múltamat. A tévedéseket. A tragédiát. Azon szörnyűségeket, melyeket felelőtlen tiniként elkövettem. De mégsem tudok távol maradni New York ezen részétől. Hogy miért? Mert a nálam 5 perccel idősebb bátyám itt lakik. Bár, azóta, hogy leérettségiztem, majd egyetemre mentem eltávolodtunk egymástól, időről időre mégis rászánom magamat a meglátogatására. Ő az ikertestvérem. Bármennyire is gyűlölöm a hacker életvitelét, ő mégiscsak a testvérem. Ilyen gondolatok vezéreltek ezúttal is, s mint általában a mai nap során is pont a várható forgatókönyv szerint alakultak az események.
Pár órával később, kilépve a lepukkant panel lakásból, épp az autóm fele indultam el, mikor hirtelen neki ütköztem egy velem szembe tartó pasinak.
- Upsz. Elnézést. - Sietek gyorsan bocsánatot kérni, habár nem vagyok biztos benne, hogy teljesen az én hibám miatt történt meg a koccanás. De alighogy felnéztem a férfire, majd találkozott a tekintetünk, mintha valami megfagyott volna bennem, olyan érzés kerített abban a pillanatban a hatalmába. Bár, sokat változott és megférfiasodott, a pillantására mégis egyből ráismertem. Akkor, ott azon az estén csak egy random pasiként maradt meg bennem.. és azóta sem akartam kideríteni lényegében miért is pont ő vezette azt az autót.. Vajon benne is ugyanúgy megmaradtak traumaként az aznap esti események? Vagy sikerült könnyen túltennie magát a dolgokon? Azt hiszem, az elsőt valószínűbbnek tartom.. mindenesetre nem neki kellett a napokban azt megtudnia, hogy annak a lánynak az egykori pasijával jött össze, akit azon az estén 7 évvel ezelőtt megöltünk.
- Ezt a váratlan meglepetést. - Nézek rá kissé hitetlenkedve. - Nem hittem volna, hogy valaha újból látni fogjuk egymást. - Vallottam be neki, hiszen valóban így gondoltam.