A bandában mindig is én voltam az ész. Tőlem várták az ötleteket, mi voltunk azok, akiket ha nem figyelnek, könnyen a szőnyeg alá is lehetett söpörni, mert, nem vagyunk akkora kutyák. A szüleim sose kérdezték, hogy mit művelek, nyilván ha volt ebből pénzük, nekik csak jó. Ki akartam törni innen, de tudtam, hogy lehetetlenség. Nem akartam, hogy az öcsém és a húgom az utcán végezze. Így a középiskola után, de már közbe is piti ügyeken dolgoztam. Kitanultam a zsebtolvajlás művészetét, a piti tolvajlások után facebook profilok átnyálazásával foglalkoztam, ki hol nyaral éppen? S ha ezek az emberek tényleg az államokon kívül voltak, úgy jöttünk mi. Némi ékszer, némi kp a széfből. Az én feladatom volt a biztonsági rendszer kiiktatása. Azért választottam ezt, mert itt legalább nem kell elvenni mások életét. Ebből is szépen lehet keresni. Van apámnak pénze szerencsejátékra, az alkoholista anyámnak piára, a kistestvéreimnek pedig az iskolára. Hogy, hogyan ússzuk meg? Nagyon vigyázunk, hogy ne keltsünk feltűnést és alaposan utána járunk a munkaterületeinknek. Ezen kívül, ugyan ki venné észre, ha New York nagy almájában a tömegben, a Time Squaren eltűnne a pénztárcája, vagy a drága órája? Netán a lánca?
Ezen kívül érdekelnek a bűvész trükkök is, rengeteg könyvet olvastam ebben a témában. Elég hozzá egy ember, aki a trükköket adja elő, és eltereli a gyanútlan áldozatok figyelmét, és a társaim közben végig járják a zsebeiket, mi nekem a kalapba rakott pár dolcsi, ha a társaim többet zsebelnek be eközben? Persze ezt is forgóba csináljuk, hogy ne legyünk túl feltűnőek és mindig változtatjuk a helyünket, mikor hogy. Próbáljuk a zsebtolvajlások és a ház kirámolások közt is megtalálni az arany középutat, nem szeretnénk felhívni magunkra túlságosan a figyelmet. Vigyáznom kell a testvéreimre.
Ramon a legjobb haverom volt aki bevett a bandába, de egy ideje azt mondja, hogy többet akar, többre vágyik. Én meg vagyok elégedve azzal amit sikerül szereznünk. egyébként se nekem kellene eltartanom a családot, még így ennyi idős fejjel sem már elég rég. A kapcsolataim félre siklottak, mindig azért, mert a kistestvéreim miatt otthon kellett lennem. Az egyik hat, a másik nyolc, késői gyerekek, de mindennél jobban imádom őket. Ellie down szindrómás, de csupa szív. Merem állítani, hogy apám és anyám káros életmódja miatt csúszott félre a pici Ellie, de mindennél jobban szeretem. Dawson kemény srác, azt mondja, hogy orvos szeretne lenni, Ellie miatt. Nem bánom, csak csinálja ha tényleg az szeretne lenni, bár még elég fiatal. Én valószínűleg az utcán fogok megdögleni, hogy biztosítsam a jövőjüket. A gyámügy már rég elvette volna a szüleimtől a testvéreimet, ha nem lennék én, aki időnként jelen van, és gatyába rázza őket odahaza.
Tudom, hogy mondtam már, de szeretek bűvészkedni, viszont olvasni is, és a tolvajlásból adódóan ,elég jól sprintelek is.
- Gyere velem, nagy dobás lesz, kell valaki, aki figyel a távolból.
- Nem Ramon, inkább el se menj, ez hülyeség. Veszélyes. Drogot adni az egyik bandából a másiknak, meg vagy húzatva?! –  csóválom a fejem, és az ő tornácukon állva szívok egy slukkot a cigiből. Egyébként megvagyok nélküle, de van az a társaság ami miatt nekem is kell olykor egy szál.
- Tudod, hogy a fű már nem akkora biznisz.
- Engem nem érdekel, tudod jól. Jól megvagyok a zsebeléssel. Ez a te üzleted, de akkor is hatalmas hibát követsz el. Tudom, hogy a kartell a bátyád okán kötelezhet rá, de ugyan már! A börtönben ő is szívességet tesz épp a főnökötöknek. Csak tartsd távol a többi srcától és tőlem is azt a szart.
- Jól van… elmondom. Egy rendőrnek viszem, aki azt mondta, hogy le tudja buktatni a kartellt, így talán kijöhet a bátyám a börtönből.  
Na ez már engem is érdekelt, így kissé megfeszülve dőltem előre az oszlop támasztásból. Ramirez jó srác volt, amíg bonyolultabbnál bonyolultabb ügyletekbe keverte magát, és le nem csukták az egyik főember helyett. Azóta is ennek a levét issza. Néha elkísérem Ramont hozzá, de én nem akarok börtönbe kerülni, ezért is igyekszem óvatosnak lenni.
Nekem akkor is gyanús volt ez az egész történet, így kétségekkel telve tervezgettem azt a napot. Még egy oknyomozó riportert is felhívtam egy névtelen tipp ügyében. Az időpont és helyszín, minden megvolt. Most már csak óvatosnak kell lennünk. Órákig vártunk, én már haza akartam menni, győzködtem Ramont, hogy tűzzünk innen, de hajthatatlan volt, mert szerinte biztos, hogy el fog jönni az illető. Hát szerintem meg nem! Idefagytam, ráadásul Ellie biztos vár már, anyát és apát is szereti, de engem a legjobban. Nem tudom mi történne velük, ha én már nem lennék. Dühös vagyok és frusztrált, hallom a kocsit megállni én elbújok egy nagy fém szeméttároló mögé és onnan figyelek, a következő pillanatban lassított felvételben látom szinte az eseményeket. Nem!
- Ramoooon! –  kiáltom el magam – Te mocskos szemét spicli állat! – hadarom, de döbbenten rogyok össze és kapok a hasamhoz, fáj! Ez kurvára fáj! Beledöglök, annyira fáj! Zsibbad mindenem, könnyűnek érzem magam, és zsong a fejem is. Újabb kocsi hangját hallom, itt áll meg, aztán valamiféle kattintgatás féle hangot is. Mi lehet ez? Próbálok megmoccanni, én még élek! De mi van ha a takarítók egy újabb golyót akarnak a fejembe röpíteni? Francba! Egy női hang. Kellemes, egész biztos,hogy meghaltam, aztán valami kórházról magyaráz.
- Neh…neh….ne vigyél oda! Nemmeehetek.- lehelem egy szuszra. Aztán megmozdít, fájdalom hullám cikázik át rajtam, és menten elhányom magam, nem tudom,hogy ebből lett e valami, mert a fejem azon nyomban előre bukott, amint függőlegesbe kerültem. Fáj a kocsi minden doccenése, kiver a hideg veríték is, azt hiszem, igazából nem tudok semmit sem. Sötét van és csend, ez jó!
A távolból halk altató dalát hallom, a nagyanyám Elizabeth énekelt nekem, ha anyám nem figyelt oda rám, és ez rendszeresen előfordult. A pia fontosabb volt mint a gyerek. Meleg kéz érintését érzem a homlokomon és halványan elmosolyodom, olyan puha, és meleg és finom. Nagyon jó érzés.