Szerethető, vajszívű, egy igazi gentleman. Ezeket a jelzőket soha nem fogod hozzám kötni. Ellenben gyűlölni fogsz, félni tőlem vagy csak elátkozod a napot, amelyen megismertél. Nem kell, hogy különösebb ellenszenvet érezzek irántad. Mindenkit egyformán rühellek. A munkám épp ezért sokkal inkább szórakozás számomra.
Én sem fogom belopni magam a szívedbe. Nem érdekel a neved, a rangod és szarok az érzéseidre. Nem bírom elviselni a nyafogást, a némán viselt fájdalom híve vagyok. Abban van fantázia. Ha a szemebe nézel, hideg könyörtelenséget találsz és ha úgy akarom, ebben a hidegségben vacogsz az utolsó leheletedig.
Nincs gázabb az unalmas prédánál. Épp ezért ha tehetem, lelépek egy mocskos kis bárba, egy elhagyott vadászházba pár üveg whiskeyvel vagy hódolok valamely szenvedélyemnek, mint a vezetés, a szex vagy a komolyzene. Szeretek játszani. És a legjobb játékpartner mindig az, aki nem tudja, hogy játszik és máris vesztésre áll.


Azt mondják, a legjobbak is hibázhatnak olykor. Amióta csak az eszemet tudom, Rodrigo Reyes keze alá dolgozom és bátran állíthatom, lojalitásom és profizmusom mindig gyümölcsözőnek bizonyult. Büszkén kijelenthetem, jobban bírja a képem, mint a saját fiainak. Ha Mr. Reyes király lett volna, most trónviszályt, testvérpárbajt és háborút hozó sötét fellegek gyülekeznének betontengerek -helyett kastélyfalak- ormai alatt.
Az öröklési rend szigorú szabályait nincs módomban megváltoztatni, ám hamarosan mégis szoros családi kötelék fon majd össze a Reyes névvel, amint nőül veszem koronázatlan, sötét urunk egy szem leányát.
Félretéve a túlzott irodalmiságot elmondhatom, a lány megéri a pénzét. Roppant szemrevaló kis perszóna, akit már tinilányként is érdemes lett volna gerincre vágni. Én azonban türelmes vagyok. Egy darabig mindenképpen.
Önelégült mosoly terül el a képemen, s csak Alejandro rekedtes, durva hangja hoz vissza legsötétebb erotikával átszőtt gondolataimból. Általában egyedül dolgozom, de ez az ügy eltér a megszokottól. Rodrigo egy régi szívességet „fizetne” ki valakinek, ha az alany nem balhézna.
- Mi a fasz van? – feszült vagyok, nem szoktam hozzá, hogy a célpont majrézzon.
- Aszondja, hazudunk! – Alejandro jól szórakozik, láthatóan élvezi a lány reakcióit. Én azonban nem értem, mit nem lehet felfogni azon, hogy az apja eladta és jobban teszi, ha önként tart velünk, mint ha erőszakkal visszük magunkkal. Na… én meg azt élvezném jobban.
- Az apám nem tenne ilyet! Sosem tenne ilyet! Nem! – már-már elönt az indulat, amikor könnyes szemekkel néz rám, mintha a megmentőjét látná bennem. Csakhogy ezzel nem megy semmire. Nem sietek,igazán ráérek, de a műsor kezd untatni. Lassan lépek csak közelebb, hogy hajába markolva kissé hátra rántsam a fejét és sötéten hullámzó tincseit a csuklómra csavarjam.
- Na ide figyelj, kislány! Az apád egy lelketlen rohadék és ebben ki is merül minden közös vonásunk. Tartozott valakinek, aki szívességből továbbadja az apád nagylelkű ajándékát – ez vagy te-, egy kevésbé lelketlen rohadéknak. Szóval két választásod van. Vagy velünk tartasz és önként ismered meg a férfit, aki ajándékba kap téged vagy erőszakhoz kell folyamodnunk és talán ő is meggondolja magát. Tudod, mi történik a megunt ajándékokkal? – érezheti, ahogy a hűvösen arcbőrére lehelt szavak mellé jóleső mosoly is társul. – Elárulom neked. Továbbadják, kidobják vagy összetörik. Mit választasz hát? – Alejandro a fegyverével játszik. A halk kattanásra a lány egész teste összerándul. Valahol megértem a zavarát. Még csak tizenkilenc és nagy tervei lehettek a jövőre nézve. Nem tehet róla, hogy egy rohadt seggfej lányaként jött a világra. De itt farkastörvények uralkodnak és talán jobb is lenne neki holtan. Elképzelem, hogy a halántékára simul a glock csöve és elsütöm. Minden félelme eltűnne, kifutna testéből minden, ami fájhat a vöröslő, meleg, fém ízű vérrel.
Nem válaszol, csak lágyan bólint és én elengedem. Elégedetten mérem végig törékeny termetét, és már nem zavar, hogy néma zokogás rázza a lány testét. Ha engedi,hogy elnyelje a sötétség, erősebb lesz. Egy biccentéssel jelzek Alejandronak, aki máris a raktár elé hozza az autót, alaposan felméri a terepet, s jelez, hogy mehetünk. A lány mellém lép, mintha bizalmat szavazna nekem, de a szemében még ott a szökés reményének szikrája. Rosszallóan csóválom meg fejem, ami rémülettel tölti el, mégis beletörődve sétál ki az autóhoz és minden további unszolás nélkül beül hátra. Jó. Nagyon jó. Két óra múlva már a zuhany alatt leszek és végre kibaszhatom az ablakon azt az irritálóan kék vázát s Ri’belidad Motel 235-ös szobájában.
.