Halkan tölti be a teret a szolíd Moonlight szonáta Bachtól. Kedveltem ha ez szólt az üzletben, már csak azért is, mert az egyik kedvencem közé tartozott.
Szeretem a klasszikus zenét, megnyugtat. Bár azt hiszem e tekintetben meglehetősen eklektikus az ízlésem, vagy mai szóhasználattal élve: hipszter.
Az előbb távozó kicsit talán pikírt hölgy a lánya esküvőjére rendelt nagy mennyiségben citrom tortákat, a tetejükön helyes hófehér marcipán rózsákkal, a zöld levelek között és apró arany színű cukorkagyöngyökkel. Az ízlése kifogástalan, a humora azonban...na az a csípős. Pedig engem nem könnyű zavarba hozni, neki valahogyan mégis sikerült. Nem szeretem ha bámulnak rám, és nem szeretem ha egyenesen a szemembe néznek. Idegesít, és nagyon felbosszant, ő pedig folyamatosan ezt tette.
A boltom amúgy nem nagy, éppen megbújik egy ajándékbolt és egy virágüzlet takarásában a sugárút egyik csücskében, a szemben lévő pékségből pedig finom illatok terjengenek fel az emeletre minden hajnalban. A bolt feletti galériás lakásban lakom, és ez a birodalmam. A másik életem egyik fellegvára, aki nem a kis édességboltot vezeti, hanem valami egészen mást.
Újra nyílik az ajtó és egy jól öltözött negyven körüli alacsony fickó lép be rajta. Már a szeme villanásából látom, ahogyan zavarodottan körülnéz, hogy nem a muffinok és a habos édességek érdeklik, hanem valami egészen más. A pult mögött állok, átható kék íriszeimmel mérem végig egy pillanatra. Tőzsdében utazik vagy biztosításban, esetleg valami professzor féle a fiatalabb fajtából.
- Donald küldött. Azt mondta itt lehet kapni a legfinomabb epres töltött tekercset.- szólal meg zavarodottan, én pedig egyszerűen de mégis szélesen elvigyorodom. A hangszóróban lassan elhalkul Bach és egy újabb kedvenc veszi át a helyét...ó igen! Chopin Noctrun-je milyen találó is ehhez a pillanathoz. Az éjszaka sötétje, az éjszaka, amely felfedi minden alkalommal az emberek igazi arcát, amely megmutatja kiket is rejtünk magunkban. Én tudom bennem ki van. De a hozzá hasonlók a saját félelmeik rabjai, és úgy jönnek be ide mintha szégyellniük kellene a vágyaikat. Pedig nem kell. Én sem teszem.
- Honey vagyok, és jó helyre küldték. Már amennyiben Donald küldte.- a nevem. Sarkalatos kérdés az életemben, és természetesen nem a sajátom, hanem felvett név. Huszonegy évesen, amikor hivatalosan is nagykorúvá váltam megváltoztattam. Azt hiszem sok szempontból is hasznos volt ez számomra. Nem szeretném ha kiderülne ki is az igazi családom, túl ismert név ez, én meg túlságosan el akarok menekülni tőlük. Nem kell a fényük, nem kell a ragyogásuk, nem kell semmi amit ők tudnának nekem adni. Tökéletlen vagyok én az ő steril kis világukhoz. Nem bírok meglenni a saját szenvedélyeim nélkül, nem tudok meglenni az édes illatok nélkül bármilyen értelemben is kell erre tekinteni. És azt hiszem ez a kis alacsony fickó is tudja, mert a kérdései pontosan érkeznek. Én meg pontosan válaszolok rájuk és vissza is kérdezek.
- Az epres tekercs érdekli önt, vagy más specialitásunk?
- Háááát- bizonytalanul rezdül a hangja és megint mosolyognom kell. Érzem, hogy sosem volt még efféle élményben része, ahogyan azt is tudom, már abból ahogyan kerüli azt, hogy rám nézzen, hogy nős.
- Mennyi ideje nős, uram?- teszem fel a kérdést anélkül, hogy a szemébe néznék és szórakozottan dobok be a számba néhány színes cukorkát, azokat rágcsálom. Összerezzen, meglepi a kérdésem.
- Tizenkét éve- válaszolja és a polcra bámul, a tengernyi medvecukor és karamellás finomság felé- Melyik a legnépszerűbb és legdrágább finomság mostanában?
- A barack. Az édes, zamatos barack piskóta ágyon, némi fahéjas porcukorral megszórva és az egész forróra összesütve.- a hangom rezeg, és érzem, hogy vibrálása, mély tónusa eljut hozzá. Az ádámcsutkája táncolva mozdul fel és le a homlokán egy kövér izzadságcsepp gurul végig. Még csak beszélünk róla, de már az orrában érzi az illatát. A barack...illatát. Az állkapcsom jár egyik oldalról a másikra, dobálom benne a finom karamell és rum ízű cukorkákat és azt hiszem megint mosolygok rajta.
- Netán az egész étlapot meg kívánja tekinteni? És...ha jól sejtem először járna ilyen jellegű édességboltban.- egyszerűen nem tudom megállni, hogy szórakozzam rajta, az esetlensége mulattat. Lehet, hogy egy potenciális ügyfelet veszítek el, de szerintem nem. Aki odáig eljut, hogy Donald kioktatása után eljön hozzám, abban teljesen biztos vagyok, hogy tudja mit vállal. Vagy éppen mi az amit én bevállalok.
- Donald azt is mondta, hogy a tejszínhab az extra. Hogy az nagyon sokba kerül. Mégis mennyi lenne ha azt is kérném?- elgondolkodva szórok be újabb adagot az ajkaim közé a színes cukorkából és miközben rágcsálom forgatom a szemem. Nem szívesen adok tejszínhabot ezekhez az édességekhez. Egyszerűen az már túl sok nekem, túl finom lesz tőle, túl személyes. És mivel ez a veszély minden esetben fennáll és egyszer már rá is fáztam miatta, hát megkérem az árát.
- Ha tejszínhabbal kéri, akkor az annyiba kerül mint maga az édesség.Tehát dupla annyi.- bólint és látom, hogy komolyan foglalkoztatja a gondolat. Jajj ne! De az üzlet az üzlet és ebben következetes vagyok minden esetben.
- Rendben akkor egy tejszínhabos barackost kérnék jó forrón. Mikorra tudja vállalni?- jelenti ki határozottan és én meglepetten hőkölök hátra. Azannya, ez a faszi aztán tudja mit akar, és itt játszotta nekem az esetlen Mr "Tizenkétévevagyoknős" két lábon járó szerencsétlenséget. Meglep, hogy hirtelen még vonzónak is találom, csupán ettől a határozott hangsúlytól.
- Maga nem is nős, és még csak véletlenül sem először jár ilyen helyen.- jegyzem meg blöffölve, és beletrafálok. Bazmeg!
- Nem vagyok nős, és nem először járok ilyen helyen, bár magánál most fogok először Miss Callas, ha jól tudom a nevét. Tudja, nagyon rá lehet kattanni ezekre a dolgokra, ha az ember édesszájú. Szóval mikor tud fogadni és hány adagra tehetek előjegyzést?- most megfogott, de igyekszem visszaerőszakolni magamra valamiféle rendezett arcvonást. Tetszik nekem, úgyhogy előre veszem őt a naptáramban.
- Holnap hatkor, ugyanitt. És ne késsen! Nem szeretem a pontatlanságot. A megfelelően előkészített sütő és az alapanyagok nem várhatnak.- látom a szemében a reszkető csillogást, hogy már alig várja. Mi tagadás én is.- A pénzt pedig. A felét előlegként a Donald által adott számlaszámra kérem.- bólint beleegyezően és távozik.
A hangszóróból valami régi klasszikus csendül fel, én meg mint valami bolond keringőzni kezdek rá a boltom közepén egy seprűt ölelgetve.