Üdv, New York! Hát visszatértem hozzád.
Először is, tisztázzunk pár dolgot!
* A nevem Sarah Soprano, nem Sarah Wolf. Nyilván nem tartottam meg a volt férjem nevét azok után, amit tett. Újra az apám nevét viselem.
* Frissen tértem vissza New Yorkba, vettem egy házat Queensben. Egy jó nagy házat. A szomszédaim elviselhetetlenek, de hidd el, hamarosan ők is jobbnak látják majd, hogy elköltözzenek.
* Bármit megtehetek, amit akarok. Akármit. Ez már csak így működik. Ne állj az utamba, és akkor nem leszünk rosszban.
* Megkeményedtem az utóbbi években. Már nem az a kislány vagyok, akinek ismertél.
* Rosszul viselem, ha nem veszel komolyan. És ha valamit rosszul viselek, az hosszú távon neked lesz rossz.
* Borzasztóan hűséges vagyok. Ha a barátom vagy, örökre a barátom vagy. Ha viszont az ellenségem, az is örökre szól.
* Nem tudok megbocsátani. Ezzel vigyázz.
* Ha mégis megpróbálnál kiengesztelni: szeretem a drága ékszereket. Csak egy tipp.
* Ha anyagilag megszorulnál, kérhetsz tőlem segítséget. Akármennyi pénzt szívesen kölcsönzök. Uzsorakamattal.
* Nem vagyok irigykedős típus. Csak néha. És akkor is csak egy kicsit.
* Nem vagyok önző. Na jó, de, az vagyok.
* Szeretem a fényűzést. Szükségem van rá. Megérdemlem.
* Nem szeretek gyalogolni. Vezetni sem. A tömegközlekedésről ne is beszéljünk. A kocsim mindig a házam előtt vár egy sofőrrel.
* Állandóan tűsarkút hordok, és a platformot sem vetem meg. És nem, nem fáj benne a lábam.
* Megvetem a gyenge nőket. És persze a gyenge férfiakat is.
* Hazugságnak tartom, hogy a huszonegyedik században társadalmi egyenlőség van a nemek között.
* Általában megérzem, ha valaki nem mond nekem igazat. Talán azért, mert én remekül tudok hazudni, és jól ismerem a műfaj eszköztárát.
* Kedvenc színem a fehér. Nem a fekete; a fehér.
* Az állatok büdösek és szőrösek, ezért nem szeretem őket. Legfeljebb bundának.
* A gyerekeket elviselhetetlennek tartom.
* Van egy gyerekem, de már a születésekor elvették tőlem.
* Nem akarok újra férjhez menni. A magam ura leszek egész hátralevő életemben.
* Volt egy bátyám, de tavaly megölték. Őt is, meg az anyámat is.
* Apám néhány hete halt meg. Emiatt vagyok újra New Yorkban. Hazahívott a család, szükségük van rám.

Gyermekkoromban igazi kis hercegnő voltam. Maffiavezér apuci pici lánya. Rendesen elkényeztettek, meg kell hagyni. Ha sírásra görbült a szám széle, máris ugrottak, hogy teljesítsék minden kívánságom. Ebbe nőttem bele. Apukámmal és a bátyámmal nagyon bizalmas kapcsolatom alakult ki, anyukámmal már kevésbé. Aztán persze önfejű, függetlenedni vágyó, őrült kamasz lettem, és már nem volt olyan izgalmas számomra sem apukám, sem a bátyám társasága. Elhittem magamról, hogy minden menne nekem egyedül is, a családom nélkül. Hát persze.
Tizennyolc évesen fogtam is a bőröndömet, összepakoltam, és Washington DC-be kötöztem. Azzal álcáztam a függetlenedési törekvésemet, hogy ott akarok egyetemre járni. El is kezdtem jogi tanulmányaimat a Georgetown Egyetemen. Keményen kellett tanuljak, de tudod, még ezzel együtt is nagyon szerettem az egyetemet. Kihívás volt. Ám ebben az időszakomban mégis az volt a legszebb számomra, hogy életem első nagy szerelmével laktam.
Christopher Wolf. Ma már legszívesebben a padlóra köpnék, ha meghallom ezt a nevet.
Desiree Maddennel hosszú éveken át voltunk legjobb barátnők. Már említettem neked, hogy hűséges vagyok azokhoz, akiket szeretek; nos ő minden bizonnyal megerősítené ezt. Éppen emiatt fájt látnom, amikor elindult a lejtőn. Próbálta magában tartani, mi nyomja a lelkét, de én éreztem, hogy valami megváltozott az életében. Felbéreltem egy embert, hogy nyomozzon utána, és hamarosan kiderült az igazság: az egyik bátyja durván molesztálta őt. Elképesztő haragra gerjedtem, és bosszút akartam állni. A barátnőm elcseszett életéért, és összességben a női nemet ért minden sérelemért. Tudom, gyerekes gondolat volt, hogy meg fogom váltani a világot. De fiatal voltam, lobbanékony és naiv, nézd ezt el nekem. Szereztem egy pisztolyt (ha valaki a Soprano nevet viselte, nem volt nehéz hozzájutnia az ilyesmihez), és meglátogattam a srácot a lakásán. Sok hibát követtem el, többek között azt, hogy a düh vezérelt, és nem volt kiforrott tervem. Nem akartam megölni, azt hiszem. Csak ordítani akartam és megfenyegetni, hogy költözzön minél messzebb és soha többé ne nyúljon a húgához; talán belelőttem volna a lábába, de megölni... azt nem akartam. Ám jött egy újabb baklövés: nem számoltam vele, hogy cseppet sem fog megijedni tőlem és a pisztolytól. Hangosan hahotázott a fenyegetéseim hallatán, amivel méginkább felbőszített. Aztán gyalázni kezdett, és fenyegetőzni, hogy velem is azt fogja tenni, mint a húgával. Gusztustalan vigyorral közelített felém, és, nos igen,  megijedtem tőle és meghúztam a ravaszt.
Pánikba estem. Tudtam, hogy minden nyom hozzám fog vezetni, és hamarosan elővesznek azért, amit tettem. Könyörögtem a szerelmemnek, hogy rejtse el legalább a gyilkos fegyvert, de mit tett erre ő? Feladott a rendőrségen.
Ennél nagyobb pofont nem is kaphattam volna. Kártyavárként dőlt össze bennem minden ideál, amit eddig dédelgettem magamban a szerelemről. Már tudom, hogy a szerelem csak egy illúzió, és valójában nem is létezik. Csak a hormonok játéka.
Gyorsított eljárással tárgyalták az ügyemet, mert tudták, ha adnak rá időt, a családom közbeavatkozik. Én csak sodródtam az eseményekkel. Úgy éreztem, már semmi nem számít, véget ért az életem. Bűnösnek vallottam magam, de nem adtam a tettemre semmilyen magyarázatot. Egyrészt nem akartam belekeverni a barátnőmet, másrészt a megmaradt büszkeségmorzsáim nem engedték, hogy magyarázkodjak.
A családom végül még így is bele tudott nyúlni a sorsomba, és elérték, hogy börtön helyett elmegyógyintézetbe kerüljek. Fogalmam sincs, milyen orvosi papírokat hamisítottak nekem és kinek mennyit fizettek, de elérték, hogy több szakember is megerősítse a multiplex személyiségzavaromat. Tehát azt, hogy tudathasadásom van, és több személyiség él bennem. Hamarosan átszállítottak az elmegyógyintézetbe, és ott tengettem tovább a napjaimat. Letettem az életemről.
Egy-két hónapig éltem így, mígnem kiderült, hogy terhes vagyok. Ez felrázott. Nem mintha annyira vágytam volna a babára, de ez egy olyan változás volt testileg-lelkileg, ami felébresztette az életösztönöm.
Bőven volt időm átgondolni az életemet. Hogy mit is akarok elérni. Hogy milyen ember is akarok lenni. És amikor kiengedtek, nekiláttam, hogy mindezeket az elképzeléseket megvalósítsam.
Nem terveztem visszatérni a családomhoz New Yorkba, de apám halálakor hazahívtak. Úgy gondolta a család, én lennék a legmegfelelőbb ember arra, hogy a maffia új feje legyek apám után. Hogy miért? Egyszerű. Nem azért akartak engem, mert annyira rátermettnek gondoltak. Ellenkezőleg. Tizennyolc évesen láttak utoljára, befolyásolható kamaszlányként, aki futott a szerelme után, és elhitt bármit, amit a rokonai mondtak neki. Elintézték, hogy megússzam a börtönt, tehát nyilván sírva fogok nekik hálálkodni és megteszek a kedvükért bármit. Sőt, frissen szabadultam az elmegyógyintézetből, amibe nyilván beleőrültem. Úgy vélték, az lesz a legjobb, ha én leszek a névleges vezető, elviszek minden esetleges balhét, amíg ők nyugodtan lefölözhetik az üzletet. És különben is, én csak egy nő vagyok. Csak egy buta szőke nő.
Szép elképzelés volt részükről, viszont hatalmasat tévedtek. Nem az a megvezethető kislány vagyok már, akit ők egykor ismertek. Nem azért jöttem, hogy asszisztáljak nekik, én nem leszek a bábjuk. Ha engem választottak főnöküknek, hát igazi főnök leszek. Rábasztak.
Nem titok, hogy az utóbbi években a rendőrök egyre többször ütöttek rajta a családomon. Ismerik már a fajtánkat. Úgy döntöttem tehát, hogy szövetséget kötök velük. Igen, jól hallottad. A rendőrök is emberek, ők is megvesztegethetők. Némi keresgélés és megfigyelés után felvettem a kapcsolatot egy rendőrrel, és alkut ajánlottam neki. Ő fedez minket a kisebb ügyekben, én pedig eljuttatom neki a nyereségünk egy adott százalékát. Megállapodtunk. Úgy hiszem, ezután olajozottan haladnak majd az ügyeink.
Arra is felbéreltem egy embert, hogy megkeresse a lányomat, akit a születése után elvettek tőlem. Vissza kell szerezzem őt, hiszen gondoskodnom kell az utódlásomról, nem kerülhet idegen kézbe a maffia. Úgy fogom nevelni, neveltetni, hogy méltó utódom legyen majd, ha eljön az ő ideje.

Most tehát, hogy hazatértem, ideje, hogy rendbe szedjem magam körül a dolgokat. Rövidebbre fogom a pórázt a maffiában, megkeresem Desiree-t, és visszaszerzem a lányomat.
Szóval, üdv, New York! Ugye te is örülsz, hogy újra láthatsz?