Semmi kedvem a ma esti partihoz és ezt többször is kihangsúlyoztam Caroline-nak, de ő mintha bagózna rám. Tudja, hogy mennyire utálom, ha semmibe veszi az akaratomat és revánsot akarok rajta venni, talán éppen ezért intézem el, hogy a főneke kirúgja. Egy kis kenőpénz és senki sem fog róla tudni, bár ha mások mégis tudomást szereznek róla, hát... nem érdekel a véleményük. Caroline jobb lesz, ha lenyugszik, ő is nagyon jól tudja, hogy ez nem házasság, hogy ez az egész csak hazugságon alapuló dolog. Már lassan el kéne válnom tőle, semmi hasznom nincs már belőle, eléggé megerősödtem anyagilag, sőt. Túlságosan is és tudom, hogy vas marokkal fog kapaszkodni belém, ha pedig válásra kerül a sor, ő lesz az első aki elakarja szedni majd az összes ingatlanom. Talán annak idején mégsem kellett volna elvennem őt, késő bánat eb gondolat. Telefonom csörgése riaszt fel az elbambulásból, azonnal fel is veszem, amikor meglátom "Fredderick" nevét a kijelzőn.
- Mond le, nem fogok megjelenni. - gondolkodás és mindenfajta köszönés nélkül közlöm vele a dolgot, hallhatja, hogy nem viccelek és nincs kedvem veszekedni vele.
- Caroline kitekerné a nyakam, nem hiszem, hogy ez lenne... - kezd bele a hülyeségbe.
- Egy egyszerű feladatot kaptál Fredderick. - komolyan cseng a hangom és kezdek ingerült lenni. - Mond le! - parancsolom, majd kinyomom a telefont, ledobom a dohányzó asztalra a telefont, rágyújtók és lehuppanok a bőrkanapéra. Mindent én teremtettem ide és későn látom már be, hogy ehhez nem is volt szükségem Caroline segítségére. Nehéz lenne megszabadulni tőle, meg hát a sajtóban dolgozik, nem lenne nehéz számára pár simlis ügyletemet a publikum elé tárni. Az elején előnynek hitt házasságom, végül hátrány lett, arról nem is beszélve, hogy a pénzt csak szórja és már túlságosan is hozzászokott a jó léthez, amit a segge alá tettem. Bár nem mondhatom, hogy nem próbálkozott valóssá tenni a házasságunkat, de semmilyen értelemben nem tud felizgatni, hiába határozott és erős jellem. Régebben bolondultam az ilyen nők után, de mára semmi kihívást nem jelentenek. Telefonom megint cseng, de a név... Caroline az.
- Ne is merd lemondani. - mondja ingerülten, csak megforgatom a szemeimet és sóhajtok.
- Szerintem elfelejtetted, hogy kivel beszélsz.... - felelem ingerülten.
- Sajnálom én csak úgy szeretnék viselkedni, mint a feleséged. - mondja nekem, mire én csak tartok pár pillanat szünetet.
- Nem kell, mert nem is vagy a feleségem igazából a másik pedig, ha még egyszer így beszélsz velem, akkor mehetsz az utcára vagy a szüleidhez. - felelem neki nyugodtan, párszor már közöltem vele, hogy mik a szabályok, ha nem tartja be őket, akkor repül a háztól. Egyszerű elhatározásra jutok. - Ma este a kis rendezvényed után nem jössz velem haza, oldd meg, hogy hol alszol. - mondom egyszerűen és mielőtt megint sírásban törne ki, egyszerűen rányomom a telefont és kikapcsolom.
Jelenleg nem is érdekel a sajnálkozó üzenetek hada, melyek éppen most pötyög be nekem. Felállok, kilazítom a nyakkendőmet és töltök magamnak egy pohár whiskeyt. Elindulok az ablak felé, majd kibámulok rajta és nézem az előttem elhaladó kocsik hadát. Nem szerettem volna ide költözni, szívesebben laktam volna a város közelében, ahol családi házunk lett volna, de nem... Neki ez a háromemeletes lakás kellett és a bűntudatom enyhítésére megadtam neki ezt a sok felesleges dolgot. De mára már elmúlt a bűntudatom, éppen úgy használt ki engem, mint én őt. Kétség sem fér hozzá, hogy ravasz és agyafúrt nő. Égett bőr szag csapja meg az orromat és észreveszem, hogy a nagy sietségben kiesett a cigi a számból és kiégette a kanapét. Minő boldogság, dobhatom ki... Köszönöm Caroline, hogy egy elviselhetetlen nő vagy.
Felkapom a csikket, elnyomom a hamus tálba és elindulok a hálom felé, pontosabban a gardróbba, hogy felvegyem az előre kikészített öltönyt. Akkor kezdődjön egy újabb színjáték...