Soha a büdös életben nem gondoltam, hogy egy lánykérés olyan nagy felhajtással jár. Pedig nem választottam egy bonyolult módszert, így is nehéz titokban tartani, meg elintézni mindent, hogy klappoljanak a dolgok. Mellesleg Santoriniben nem mindenki beszéli frankón az angolt, szóval volt egy kis idő, míg összevissza telefonáltam a hotel segítségével, hogy tényleg egy hiba se csússzon a képletbe. Tehát első sorban felhívtam a hotelt, hogy kérjük a legszebb szobát, mert azért ez mégsem egy átlagos nyaralás lesz, aztán segítséget kértem tőlük, hogy hol található a közelben egy cukrászda, ahol vállalnák, hogy megsütik a szerencsesütit a „Will you marry me?” cetlivel. Felhívtam a cukrászdát, de miután az egy öreg görög néni kis házisütésű sütis cukrászdája, így egy rohadt szót sem beszélt angolul. Ezek után tehát megtámogattam egy kis pénzzel a szállodát, hogy intézzék el nekem, a mai napra legyen ott a süti, és csak azt adják oda, meg egy másikat, de a zacskóján legyen egy kis jel a megfelelőnek, nehogy már én nyissam ki az övét. Szóval eddig rendben a helyzet, de persze ezt nem ott fogjuk kinyitni, hanem majd a tengeren a csónakban, hogy kellően romantikus legyen neki. Még magamon is meglepődöm, hogy ennyire kibaszott jól ki tudtam ezt tervelni, csak remélni merem, hogy ezek után minden klappolni fog, és senki nem rontja el a dolgot. - Mehetünk? – kérdezem Lotte-tól, aki még a fürdőszobában van, én pedig kitekintek közben a tengerre, és a rengeteg napozó emberből tudom, hogy nem lesz túl kellemes kimenni a klímás szobából, de a cél mindent szentesít. Lazán öltöztem fel, csak egy atléta és egy térdnadrág van rajtam, felkapom a napszemüveget a polcról, aztán ha ő is elkészült, kitárom előtte az ajtót. Nem mondom, kicsit izgulok, de ha minden rendben fog menni, akkor már csak a válaszán kell izzadjon a tenyerem. Már csak igent mond, nemde? Úgy vettem észre, hogy jól érzi magát a kapcsolatunkban, persze vannak veszekedések, de hol nincsenek? Anélkül unalmasok lennének a hétköznapok. Hála az égnek azért nem ezek teszik ki a mindennapjaink nagy részét, hanem a boldog, együtt töltött pillanatok. Már amennyit sikerül együtt tölteni, mert rengeteg időmet lefoglalja a tanulás és a munka. Még az a szerencse, hogy nagyrészt megérti, hogy ez most fontos nekem a jövőm és a karrierem szempontjából. Ezt a nyaralást is nehéz volt összehozni, de hála az égnek végre sikerült, és most másfél hétig távol vagyunk a Nagy Almától és mindenkitől, ami valljuk be, néha nagyon kell. - Van itt egy nagyon jó cukrászda a Tripadvisor szerint öt perc sétára, egy öreg nőé és házisütiket árul, én pedig amondó vagyok, hogy azt ki akarom próbálni, jöhet neked is? – kérdezem, de ha nemet mond, már akkor is be fogunk menni. Azért szép lenne, ha már az elején nem úgy történnének a dolgok, ahogy akartam. És hát, ha ő nem vágyik sütire, attól én még ehetek egyet, aztán a szerencsesütit meg megveszem csak úgy. – Utána pedig már vannak terveim – mosolygok rá és végig pillantok rajta a liftben. Annyira jól néz ki, és ha igent mond, akkor nemsokára már a feleségem lesz, nem csak a nőm. Ez pedig határozottan jó érzéssel tölt el, és szerintem nem kell több ennél. Kérdés sem merül fel. Leérve intek a recepciósnak, aki baromi unottan ácsorog a pult mögött, aztán magam elé tessékelem Lotte-ot, és ahogy kiérünk, rögtön megcsap a nagy meleg. Lecsúsztatom a fejem búbjáról a napszemüveget a szememre, aztán megfogom Lotte kezét, és úgy indulunk el. - Olyan szép ez a hely még így turistákkal tömve is – tekintek végig a parton és a kristálytiszta vízen. A csónakázást persze egy kihaltabb helyen tervezem, ahol nincs ennyi ember, csak egy-egy lézeng. Nem messze van itt egy öböl ahol van lehetőség bérlésre, és az szép lesz, biztos tetszeni fog neki. Kíváncsi vagyok, bajon sejti-e mire készülök? Szerintem sikerült elég jól elrejtenem a dolgokat előle, de mivel nőből van, sosem lehet tudni. - Ez az, gyere– mondom, mikor odaérünk a kijelölt helyre, és befelé húzom a kis épületbe. – Chaírete – köszönök és baromi büszke fejet vágok hozzá, mert képes voltam két nap alatt ezt megtanulni görögül. Rámosolygok a kedves öreg hölgyre a pult mögött és leveszem a napszemüvegem, hogy Lotte előtt állva kérdőn tekintsek rá, remélem leesik neki, hogy mi vagyunk azok, akiknek a kijelölt sütit kell adni. Nagyjából mondtam a hotelnek, hogy mikor megyünk, de az is lehet, hogy áttelefonáltak nekik, mikor elindultunk onnan. - Mit kérsz?– kérdezem, és közben elkezdem nézni a pultban lévő süteményeket, mégis, leginkább a jó nagy adag szerencsesütin akad meg a szemem. Jó ég, csak ne tévessze össze!
Shane ezzel az utazással jócskán meglepett. Nem tagadom, hogy kezdtem már feladni a reményt, hogy mostanában eljutunk valahová. Alig látom, a legtöbb idejét a kórházban tölti, de nem teszem szóvá. A magányosabb óráimban felfedeztem az internet adta lehetőségeket, és beiratkoztam egy online nyelviskolába. Sosem tagadtam előtte, hogy mennyire vonz a francia, és ha lesz alkalmunk, akkor ősszel elmehetnénk oda. Tökéletes, ezzel a szóval jellemez bennünket a környezet. Sokan lennének a helyemben, látom a folyosón, ha bemegyek az ügyeleti időben, és ebédet viszek neki, vagy egyszerűen a nővérpultnál hagyom a kis meglepetéseket. Éltetem a kapcsolatunkat, mert tudom, hogy mennyire illékony, és félek, ha nem tenném, akkor még ezzel is kevesebb lennék. Nem érzem, hogy hasznos lennék mellette. Shane kardiológus lesz, egy életmentő doki, akire felnéznek a munkatársai, akinek nevét imába foglalják a betegek. Charlotte Evans…a doki barátnője. A nővérek nem kedvelnek túlságosan, előfordult, hogy megették a neki sütött muffint, vagy kidobták. Nekem is megvannak a magam forrásai, de nem kedvtelenedtem el. A mostani kis repülés pedig…ki hitte volna, hogy egyszer eljutok Santorinire is. A görög sziget egy álomba illő helyszín, és mikor Shane megmutatta, hogy hova fogunk menni, akkor pánikba estem. Nő vagyok, ki tudna pár nap alatt egy bőröndöt megtölteni a megfelelő ruhákkal, de most komolyan? Kétszer pakoltam át, a nyári ruhák mellé mentek a cipők, a szandálok, a bikinik, és az a hatalmas szalmakalap, amit nem értett, hogy minek tettem be, de én tudom, ha lemegyünk a partra sétálni, akkor kelleni fog. Véd a napsütés ellen, és passzol a zöld maximomhoz. A fürdőben készülődöm, mert el akar menni valahová. Én beértem volna azzal is, ha ma a szállodában maradunk, de Shane makacs, és mindenáron fel akarja fedezni a környéket. Szépen fogtam magam, és három alternatívával vonultam be a mellékhelyiségbe, ami akkora, mint otthon a nappalink. Jól élünk, jól keres, ezért nem szükséges, hogy elmenjek dolgozni, de én vágyom rá, mégsem kerül sosem szóba. Talán vennem kellene egy kutyát? Abban se vagyok biztos, hogy Shane kutyás típus. Odahaza van nekik egy, de az a birtok óriási. A szülei kedvelnek, a húga a legjobb barátnőm. Mások szerint mesébe illő az életem, de mégis hiányzik belőle valami. A ruhát magam előtt tartva fordulok körbe, de végül egy kék A vonalú-t választok, mely a mellemnél ér össze, és nincs pántja. A hajamat kiengedve hagyom, tudom, hogy meleg van odakint, de feltűzni vétek lenne. A szandállal bíbelődöm, mikor beszól a drága párom az ajtón keresztül. - Mindjárt, csak adj még két percet. – gyorsan kiveszem a szájfényemet, és egy adagot felvéve, csókot dobok a tükörképemnek, aztán kilépek, és körbefordulok előtte. - Néha mondhatnál véleményt is, te mamlasz. – szendén pillantok rá, miközben egy oldaltáskába rejtem a telefonomat, és csakis utána fáradok ki a szobánkból. A liftnél egy árva lélek sem álldogál, így a miénk a terep. Beszállva a sarokba masírozok, és flörtölve mutatom neki, hogy mennyire izgatott vagyok. Egy szívet rajzolok a levegőben a mellem előtt. - Cukrászda? Ezért siettünk? Na ne…tudom, hogy édesszájú vagy Shane… - mosolygok rá kihívóan, és mikor más tervekről beszél, remélem, hogy mindketten ugyanarra gondolunk. - A parton, hmm? Úsznék egyet, még nem is voltam a tengerben, ha már eljöttünk idáig. – közlöm vele affektálva, de egyáltalán nem vagyok az a sznob picsa. A hallon át megyünk ki a kis macskaköves útra, és szinte azonnal megöl a napsütés, de követem Shane példáját, és felteszem a napszemüveget, aztán meg összekulcsolom az ujjainkat. - Igen, az, de most miattunk vagyunk itt. – vigyorgok, de leakad az egyik ajtó előtt. Észre se vettem volna, ha nem hívja fel a figyelmemet rá. Félénken ragadom meg a kilincset, és nyomom le, mikor megszólal a csengő, és belépünk a cukrászdába. A pillantásom össze-vissza jár, meg is lepődöm, hogy a mögöttem haladó görögül köszön. - Mikor tanultad meg a nyelvet? – incselkedem vele, és megvárom, hogy a hátam mögé érjen, így neki dőlhetek a mellkasának. - Fagyit. Nézd, van csavart változat is. – lelkesülök fel, és magammal húzom a gép elé. - Igazad van, ez remek ötlet volt. – fordulok felé, és egy puszit nyomok az arcára, miközben a vállán simítom végig a kezemet, és az ölelésébe bújok.
Két percet... A nőknél a két perc az legalább öt, és így tovább. Amit mondanak a készülődést illetőleg, azt általában meg kell szorozni kettővel vagy akár hárommal is, és akkor kapjuk meg az eredeti időt. Türelmes ember vagyok viszonylag, még ez a szerencsém, de most valahogy nem bírok magammal, csak fel-alá járkálok a nagy szobában, alig várom, hogy végre elindulhassunk már. Ideges vagyok. Nem a lánykérés miatt, hanem azért, hogy minden teljesen flottul menjen. Nem akarom egy kicsit sem elhibázni, mindennek jónak kell lennie. - Mielőtt még mondanám, lelövöd a bókjaimat – nézek rá elkeseredetten, de aztán fél pillanaton belül vissza is kúszik az arcomra a vigyor. – Nagyon csinos vagy – suttogom és a füléhez hajolok, hogy aztán a nyakába csókolhassak és kitérjek előle, hogy mehessünk végre. A liftbe érve vázolom neki a terveket, és ha ellenkezne is, akkor sem hátrálnék most, mert nagy a tét. - Megkívántam... – mondom kétértelműen elkapva a pillantását egy kaján vigyor kíséretében. Olyan szexi ebben a ruhában... Ha most nem lenne dolgunk, akkor lehet, hogy vissza is kanyarodnék vele a szobánkba, hogy egy kis időt még csakis ketten töltsünk el, de most tényleg a cukrászdában van az első dolgunk, így menni kell. Milyen izgatott lenne, ha tudná, mire készülök. Gondolom ez alapján, nem is sejti, mert azt azért szerintem nem tudná titkolni, amennyire ismerem. - Langyos – mondok csak ennyit, mikor felhozza a part ötletét, mert nem akarom még csak rávezetni sem nagyon a dologra, nehogy szagot fogjon nekem itt még idő előtt. – Én is úsznék már, de itt leszünk még jó pár napot, lesz rá kapacitásunk – nyugtatom meg, aztán meg is torpanok a kis cukrászda előtt, és befelé vezetem Lotte-ot is. Megcsillogtatom azt a kurva hatalmas görög tudásom, és a meglepettségére halkan felnevetek. - Ki tudja, miket rejtegetek még? Tudok még újat mutatni ennyi idő után is – nyomok egy puszit a homlokára és a jobbnál jobban kinéző sütiket vizslatom az üveg mögött. Elmosolyodok Charlotte fellelkesülésén, eddig én észre sem vettem a csavart fagyit. Azt én is nagyon szeretem, a célnak megfelel mostanra. - Kettőt... – mutatom az ujjaimmal, mert a néni nem beszél angolul – abból. És kettőt a szerencsesütiből – mutatok a nagy adagra, majd újra jelentőségteljes pillantásokat küldök felé és még a torkom is megköszörülöm, amikor kivesz két darabot belőle. Olyan random mód nyúlt bele, hogy én koránt sem vagyok biztos benne, hogy ez a nekünk szánt csomag. Amikor nyújtom érte a kezem, akkor viszont ő is jelez, a hüvelykujját észrevétlenül simítja a kézfejemre és mosolyogva adja át. Lopva pillantok a csomagolásra, amin meglátok egy kisebb filctollhegynyi pöttyöt, és zsebre is teszem ezzel együtt mind a kettőt. Aztán, míg a hölgy megcsinálja a fagyikat, átölelem Lotteot ésa bal kezemmel elveszem az egyik fagyit. Azzal a lendülettel nyomom bele Lotte orrát a hideg vaníliába, és az arcán elnevetem magam rögtön. Az álla alá nyúlok és egy csókkal együtt lepuszilom az orra hegyéről, aztán elveszem a másikat is, fizetek és a keze után nyúlva indulunk meg kifelé. - Most ahová megyünk, nagyon veszélyes hely. Mindenféle ragadozó van ott, szóval óvatosnak kell lenned. Majd megpróbállak megóvni a rád vadászóktól, de nem ígérhetek semmit – mosolyodom el, és próbálom kicsit félrevezetni őt, hogy tényleg a lehető legjobban összezavarjam. Lassú léptekkel indulunk el a megfelelő irányba, de először a pár száz méternyi hely a cél, ahol lehet motort bérelni. A kinézett öböl több, mint egy kilométer, és félő, hogy ebben a nagy melegben Lottie kitalálja, hogy nincs kedve továbbmenni. Jobb lesz, ha felültetem magam mögé egy nagyobb robogóra, aztán irány-surány, már roboghatunk is a cél felé. Gyönyörű hely, a képeken már láttam, élőben szerintem még lélegzetelállítóbb lesz, szóval talán nyert ügyem lesz az igenre...
Az egész nyaralás érdekes, mert valóban mostanában nem sok idő jutott arra, hogy egy fél napra a magaménak tudhassam a nagy doktor urat, de most minden percét kiélvezem annak, hogy teljes figyelmet szentel nekem, és nem menekül el, vagy nem szólítják el az éjszaka közepén. Nem mondanám, hogy féltékeny típus lennék, már megtanultam, hogy amit akarok, azt megszerzem, és ha valaki csak megpróbálna velem ujjat húzni, az rosszabbul járna. Nem a múltam miatt, hanem mert ilyen a természetem. Shane az enyém, és nem áll módomban osztozkodni rajta holmi nővérkékkel, vagy dokinénikkel, akiknek nincs jobb szórakozásuk, mint kiszúrni az én barátomat. A hatalom az én kezemben van, és el is mosolyodom a tükör előtt állva. A kedves partnerem nem a türelméről híres, lássuk be, már a repülőn nem bírt magával, és a mosdóban nekem esett, de néha jobb éheztetni a fenevadakat is, hogy jobban becsüljék meg a következő étkezést. A szájfénnyel az ajkaimon lépek ki elé, de látom, hogy elveszem tőle az udvarlás lehetőségét. Pontosabban megtenném, ha nem lenne olyan galád, és ne úgy mérne végig, amitől libabőrös leszek, és kimászok a bugyimból is. - Nem is igaz, csak tudom, hogy mi jár a fejedben Harper. – incselkedem vele, és mikor közelebb lép, hogy a nyakamba csókoljon, már le is hunynám a szememet, de indulásra késztet. - Igazán gáláns vagy, de tudod, hogy nem szeretem, ha parlagon hagynak. – vetek rá egy jelentőségteljes pillantást, aztán követem a liftbe. A cukrászda fura választás egy hasonló szigeten, de ki vagyok én, hogy felülbíráljam. A kijelentésének megvan a maga pikantériája, én kihallom, amit akarok, és erre rájátszva meg is nyalom az alsó ajkam peremét, és szendén lesütöm a szememet, miközben a fülem mögé igazítom az egyik tincsemet. Megvannak a magunk játékai, melyeket nem értenek a kívülállók, de még mindig nem térek észhez, miért éppen egy cukrászda? A szállodából kilépve felragyog az arcom, hogy a partra visz le, mert megígérte, hogy megmártózzunk a tengerben is, de éppenséggel az egyik macskaköves utcába terel be, és kezdem komolyan venni, hogy nem hátrál meg az eredeti szándékától. Remélem, hogy van értelme bemennünk, mert nagyon mérges leszek, ha a kiszolgálás nem éri el a megfelelő színvonalat. A kis csengő hangulatos, akárcsak a kis épület, ahova betérünk, mégis kettős érzések dúlnak bennem. A görög köszönéssel meglep, ki hitte volna, hogy a latinon kívül megy más is neki. A fagyi éppenséggel nem jönne rosszul ebben a hőségben, és meg is kívánom, szóval elhúzva a kezét, most a gép előtt állok meg. - Mondjuk veszel nekem egy fagyit, és azt is görögül kéred ki? – kérdezek vissza, de a puszija jól esik, és merően elkábulok tőle. Az intézkedés az ő terepe, én csak választok, mit általában, és máris készül a tölcséres hűsítő. A számban összefut a nyál, és alig várom, hogy megkóstoljam, de Shane kibírhatatlan, és még két szerencsesütit is megrendel a fagyik mellé. A görög nem megy neki, de a mutogatás annál inkább. Elsőként kapom meg az édességemet, és a nyelvemet kinyújtanám, de galád módon belenyomja az orromat. - Na…ez nem ér. – szólalok fel, de már ott is terem. Az állam alá nyúlva veszhetek el a tengernél is szebb kékségben. Kipirulok, és feszengés nélkül fogadom a csókját. A szívem gyorsabban ver, és azt érzem, hogy meghalok ettől a férfitól. A sajátját is elkobozza a végén, és a kezemet megragadva hagyjuk el a kis helyiséget. - Micsoda? – torpanok meg, és két nyalás között háborodok fel. – Shane Harper nagyon remélem, hogy nem úgy akarsz úszni, hogy cápák vesznek körül minket…még egy normális bikinit sem vettem fel a ruha alá…ami mellesleg… - nem, még nem osztom meg vele a meglepetésemet. Magamban mérgelődve fogyasztom el a vaníliát, és a legközelebbi motorkölcsönző előtt farolunk le. Éppen csak végzek a hűsítővel, de máris „O” betűt formáznak az ajkaim. Még csak egyszer ültem mögötte, le akart nyűgözni…a nem is tudom, hogy hányadik randinkon. - Shane…te… - széles vigyor terül el az arcomon, aztán kislányos lelkesedéssel várom meg, hogy nyélbe üsse az üzletet, és a kis robogóval együtt térjen vissza. Éppen csak, hogy elveszem tőle a sisakot, és csatolom fel magamnak, aztán a háta mögé lépek, és átkarolva a nyakát suttogom a fülébe. - Tudod…csak egy kis gond van. Nem vettem fel bugyit. – adok egy ártatlan puszit az arcára, hogy kellően felcsigázzam.
Az utóbbi időben valóban nagyon sok időt elvett a karrier, hiszen így, hogy a rezidensi éveim végét taposom és a küszöbön van a szakorvosi vizsgám, igencsak oda kell tennem magam. Nem mondom, van, hogy lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy nem foglalkozom olyan sokat Lotte-tal, mint kellene, de reménykedem, hogy megértő, és el tudja fogadni, hogy ez idővel jobb lesz. Azt sem állítottam neki sosem, hogy ha egyszer kardiológus leszek, akkor majd túl sokat leszek otthon, mert tisztában vagyok a dolgokkal, hogy egy szívsebésznek igenis sok dolga van, de persze igyekezni fogok. A karrier most jelen helyzetben lehet, hogy nagyon fontos, de Lotte mindig az első helyen lesz. És ezt kell megértenie... - Azért az nagy előny lenne, ha nem mindig lennél vele tisztában. – Például remélem, hogy azt kicsit sem sejti, hogy egy órán belül ott fog díszelegni az ujján a jegygyűrű, mert ha igen, akkor az már nem lesz olyan. Nem lesz meglepetés, pedig ez olyan dolog, amire az ember lány egy életen át visszaemlékezik, legyen hát olyan, hogy ő elégedett legyen, hogy a leendő férje kurva találékony tud lenni. Már-már kisebb hasonlóságokat véltem felfedezni az utóbbi időben Columbo és magam közt, ugyanis úgy kellett elcsórni a gyűrűjét, hogy a pontos méretet sikerüljön eltalálnom, nem akartam nagyon lutrira menni ebben a dologban. Ebben a dologban sem. - Hát olyan nem sűrűn szoktam, egyszer-egyszer meg csak kibírod – mosolyodom el, majd hozzáteszem a kis egomán magamét – Persze tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok, meg minden, de most mégis kicsit ki kell mozdulnunk – magyarázom neki, mert persze én is szívesen elszórakoznék vele csak a hotelszobában is, de... mellesleg játszadozik is, az anyját. Ahogy végig szánt a nyelvével az alsó ajkán, és még a haját is a füle mögé tűri, hát nagy önuralom kell hozzá, hogy ne támadjam le itt helyben. Egy köhintéssel inkább aztán mosolyogva elfordulok, az ajtó irányába, mert –nagy szerencsénkre- leértünk a földszintre. Összecsúsztatom az ujjainkat, és aztán pár percen belül oda is érünk a cukrászdába. - Azért ne vigyük túlzásba a görög kommunikációt, mert az előző megszólalásom is legalább százszor elgyakoroltam a számítógép előtt. De hát ugye mindent a lehengerlő Harper-stílusért. Kikérem a csavart fagyit, és mielőtt Lotte megkóstolhatná, fülig érő vigyorral nyomom az orrához. Mindig szerettem ilyenekkel heccelni, de ez oda-vissza játszik nálunk. Hamar le is puszilom az orráról a csokit, majd jól zsebre dugom a két szerencsesütit. Fizetek egy adag borravalóval együtt, majd az ajtóból visszafordulva mosolygok a nénire, akinek a szeméből süt az izgatottság. Így már majdnem biztos lehetek benne, hogy a megfelelő sütit adta ide és nem tévesztett össze senkivel. Hála az égnek. A kis tévútra terelésem megteszi a kellő hatást, és el is vigyorodom, mikor visszanézek rá. - Most hogy mondod, az rohadt izgalmas lehet. Még a héten megejtjük – mondom komolyan elgondolkodva, mert valahol az interneten láttam a múltkor, amint egy faszi elég sok cápa között úszkál és azok meg halál barátságosak voltak. Mondjuk csak egyszer kell kifogni egy skizo hajlamút és többet nem is kell velük úszkálni. – Tudom, hogy te inkább a delfineket választanád, úgyhogy majd én úszok a cápákkal, te meg a delfinekkel. Az legalább illik is mindkettőnkhöz – mondom elmélkedve, mikor aztán odaérünk a robogó kölcsönzőhöz, és rögtön ki is választom a nekünk megfelelőt, majd Lotte előtt letámasztom a járgányt. Ráadom a sisakot, és én is felkapom a sajátom. Kurva viccesen nézhetünk ki ebben a golyó alakú szarban. A következő mondatára azonban nem igazán számítok, így elképedve bámulok rá. - Charlotte Evans – ingatom meg a fejem meglepett arccal. – Hihetetlen nőszemély vagy, tudod? – mosolyodom el, majd a tekintetem le is siklik a dereka irányába, és a csípőjénél megpenderítem magam előtt, hogy szemügyre vehessem, hogy tényleg igazat mond-e. - Mekkora céda vagy – mosolyodom el majd a lábam közé veszem a motort. Most nem szabad, hogy elkalandozzanak a gondolataim, pedig már meg is tettem, de most fontosabb küldetéseim vannak, minthogy arra gondoljak, mi van Lotte lába között. - Akkor szorosan ülj mögém, mert nem kívánok osztozni senkivel – mondom oldalra pillantva rá, és ha elnyalta a fagyit meg készen áll, indítom a mocit, ahogy mögém pattant. Elindulok vele a szerpentines úton, majd kikanyarodom a macskakőre, és meghúzom a gázt, hogy minél gyorsabban odaérjünk, mert komolyan... már nem igazán bírom ezt az átkozott stresszt. Túl akarok esni rajta, mert félek, hogy elhagyom a gyűrűt, vagy a sütit, vagy bármi más baki lép közbe. Gördülékenyen kell mennie a dolgoknak. Körülbelül tíz percnyi motorozás után oda is érünk a kihaltabb öbölbe, ahol már egy ember vár minket. Egy lélek sincs erre, de az öböl olyan gyönyörű, hogy még nekem is elakad a lélegzetem a látványon. - Itt is vagyunk – fújom ki a levegőt, miután leállítottam a robogót és levettem a fejemről a sisakot. Egy pár pillanatig még le sem szállok onnan, csak nézem a tájat, mert meg kell hagyni, hogy a képek fel nem érnek hozzá. – Na, Lotte akkor kösd fel a gatyád, mert a cápák már várnak – mosolygok, de nyilvánvaló már, mit fogunk csinálni, ugyanis a csónak ott vár minket a parton, csakis arra várva, hogy meghódíthassuk vele a tenger hullámait. Lesegítem a leendő menyasszonyom – úristen, de furcsa ezt még gondolatban is kimondani-, és aztán sietősen húzom az ember felé, aki már csak arra vár, hogy kifizessem és már ott sincs. - Gyere drágám, jó helyre viszlek – nyújtom a kezem, ahogy belépek a csónakba, és megvárom, amíg beszáll ő is a szép ruhájában, bugyi nélkül...
Bevallom, hogy ez a nyaralás már úgy kellett, mint éhezőnek a morzsa. Nem vagyok túlságosan türelmes alkat, elvárom, hogy kellő figyelmet fordítsanak rám, ha meg akarnak tartani, és ezt Shane nagyon is jól tudja. Az elején sem túlzottan rajongtam érte, ha állandóan a kórházzal jött, de mióta együtt vagyunk, fogalmazhatok úgy is, hogy meg tanultam kezelni a helyzetet, de korántsem jelenti azt, ha ez a jövőben nem fog változni, akkor mellette maradok. A karrierem egy másik sarkalatos pont, hiszen nem beszéltünk róla mi lesz akkor, ha már megszerezte az áhított minősítést. Az időm nagy részét otthon töltöm, unatkozom, és ez hosszú távon a kapcsolatunk rovására mehet. Felfogtam, hogy egy álomcsalád sarja, mindenki szuper okos, és azaz álma, hogy kardiológus legyen belőle, de ha ennek az árnyoldalát nézzük, akkor nem járok olyan jól. Heti 100 munkaóra, az ünnepek alatt is a betegei lesznek az elsők. A nagyszabású műtétek, az előre nem látott túlórák…édes istenem. Nincs kedvem elrontani az itt töltött időt, így csak szendén rápillantok, és elmosolyodom a kijelentésén. - Nem mindig vagyok, néha előfordul, hogy én is bal lábbal kelek fel, vagy csúnyának látom magam, de te is tudod, hogy ez nem így működik a nagy átlagban. Nem szerettél volna belém, ha szerény lennék, valld csak be. – játszadozom vele, de Shane nem az a fajta pasi, aki a szüzekre vadászott volna, elvégre a húga a legjobb barátnőm. Lily Harper nagyszájú, és vadóc természet, közel áll hozzám. - Kibírok bármit, ha van elég motivációm Harper. A fürdést meg be fogom hajtani rajtad, nehogy azt hidd, hogy megúszod. – kacsintok rá, de legyen az ő kívánsága szerint, és látogassuk meg azt a cukrászdát. Kéz a kézben lépjük át a bejáratot, túlságosan kötődöm hozzá, így el sem engedném. Az elejétől kezdve az a páros voltunk, akik egymásba gabalyodva jártak és keltek a nagyvilágban. Charlotte Evans képes az összebújós, nyálas végletre is. - A gép előtt gyakoroltad? Mikor volt ilyenre időd, de komolyan? – forgatom meg a szemeimet, de találok kedvemre való édességet is. A csavart fagyi jól passzol a kinti meleghez, de mikor megkapom, az orromon lendül egy kis része. Shane humoros, és gonoszkodó, ha olyan hangulatban van, de tudom, hogy ez most csak a kettőnk kis játéka. Megpuszil, felborzolja a kedélyeket, és mire észbe kapok, már el is hagyjuk a kis helyiséget. - A szerencsesütik mire kellettek? Élveznéd a nyarat inkább. – tekintek fel az égre, és elnyalom a kis fagylaltomat. - Cápákkal…felejtsd el. A delfin még oké, de nem foglak odaengedni. – bokszolok bele a vállába, és úgy érzem, hogy némi igazságalapja volt a kijelentésének. Haza is utazom az első géppel, ha beváltja ezt az őrültséget. A motorozás már jobban fekszik, és nem ellenkezem addig, amíg fel nem ülnénk. A sisak takarásában világosítom fel, hogy nincs rajtam bugyi. - Igen? – ártatlanul kérdezek vissza, de a hangsúlyból lejön, hogy lenyűgöztem őt. - Még nem mondtad, de már ideje volt. – a tenyerébe fektetem a sajátomat, és körbefordulok a kedvéért. - Céda? Hallottam már rosszabbat is. – ingatom meg a fejemet, mert a múltam most árnyékot vet a jelenre. A sisak alatt nem láthatja, hogy kényszeredett mosoly költözik az ajkaimra. Felülök mögé, és szorosan magamon tartva a szoknyát, egészen a hátáig araszolok, és nyomódok neki. Nem szoktam félni, de azért más, ha az ember kétkerekűn ül, és nem egy kocsiban. - Vigyázz… - ripakodok rá az egyik éles kanyar után, de nem hosszan utazunk felfelé, ami megnyugtat a végére. A befarolással még van némi gond, de erősen kapaszkodom a mellkasába, mint egy kis majom. A sisaktól megválva eláll a szavam is. - Ejha…na ezért nem kapsz ki. – fektetem a vállára az államat, és egy jó két percig csak bámulunk a végtelen kékségre. A meglepetések itt nem érnek véget, így követem a csónak felé, de azért némi fenntartás már kialakult bennem. A helyi eladóval egyeztet, aztán a kezét nyújtja felém. Ösztönösen ölelem át a testemet, és nem tudom, hogy igent mondjak-e. - Én ezt nem tartom jó ötletnek…nagyon szép, de a cápák…honnan tudjam, hogy nem akarsz belefojtani a vízbe? – némi könnyed viccelődés, de irtózom a mélységtől. - Shane…nem. – nyögöm ki, és elfordítva a fejemet egy kicsit felszínesen lélegzem. - Félek a víztől. Ahol leér a lábam oké…de odabent. Mi a garancia, hogy nem borulunk fel? Nem tudok úszni. – teszek egy lépést a biztonságosabb homokos part felé.
- Hát bármi másnak szinte, de csúnyának sose tartsd magad, Charlotte. És ne is hangoztasd ezt előttem, mert még a végén azt hiszem, hogy nem mondom eleget, hogy mennyire gyönyörű vagy - szidom le kicsit, mert tényleg nem értem ezt a felvetését. Én komolyan igyekszem az önbizalmát mindig szinten tartani –na, nem mintha nem lenne neki, de vannak napok, amikor szükséges elmondani neki többször is, hogy nem kell aggódnia egy percet sem a külseje miatt-. – Hát ezt egy percig sem tagadom – mosolyodom el, mert valóban így van, sokkalta jobban csípem a nagyszájú, pörgős, magabiztos nőket, mintsem a szerény, visszafogottabbakat. Ha jól emlékszem, eddig egy olyan kapcsolatom volt, amit megpróbáltam egy olyan nővel, akinek nem igazán volt saját véleménye, de ami azt illeti, ez is okozta a végét az egésznek, mert egy idő után, bármilyen hihetetlen is, de az ember megelégeli azt, ha mindig, minden egyes alkalommal az van, amit ő akar, és a barátnője számos alkalommal ugyanazt vallja, mint ő. Én is megelégeltem. - Nem vagyok elég jó motiváció? – heccelem kicsit mosolyogva, aztán útba ejtjük a kis cukrászdát, ami a lánykérésem első lépése. Nagyon remélem, hogy minden klappolni fog. - Az ügyeletben unalmas tíz perceimben – nevetek fel halkan, mert tényleg így volt. Unalomból nincs is több, mint néha tíz-tíz perc, amikor már tényleg nem igazán tudok mit kezdeni magammal, de ez nagyon ritka. Épp az egyik ilyen alkalommal néztem utána egy kicsit a görög nyelvnek, de csak ez az egy dolog maradt meg körülbelül. - A szerencsesütik... azért kellettek, mert szeretem ezeket a jó kis bölcseleteket bennük. Görögül még jobb lesz – poénkodom, de igazából ez most jut el az agyamig, hogy amúgy eredetileg ugyebár tényleg görögül kellene benne lennie a szövegnek és nem angolul, hacsak nem figyelmesek, és a turisták miatt így tesznek, de ezt kétlem. Görögül lenne az igazi. Milyen kár, hogy csak most jutott eszembe, hogy az frappánsabb lett volna, ha görögül íratom bele a „hozzám jössz?” kis mondatocskát, ami az életünket fogja megváltoztatni. Mindegy, ezt már elszalasztottam. - Miért nem? Nagy részük egyébként nem is veszélyes. De milyen jó kis adrenalin löket lenne – képzelem el máris, ahogy a cápák köröznek körülöttem, és már a gondolatba is beleborzongok. Egyszer biztos kipróbálom majd. Búvárkodni is imádok, de eddig csak a sekélyebb vizekre jutottam el, jó lenne ezt komolyabban űzni egy kicsit. Mikor úgy mellesleg közli, hogy nincs rajta bugyi, egy pillanatra rendesen elképedek, de a fantáziám már rögtön másfelé irányul, ami jelen helyzetben nem annyira jó, mert már szétvet az ideg az izgatottságtól. Jobb kezem a zsebemhez csúsztatom, és megbizonyosodom róla, hogy a gyűrű biztos helyen van, és még nem hagytam el sehol... már csak az hiányozna, semmi más. - De nem tőlem – mondom, mert ezt a céda szót is csak a vicc kedvéért vágtam hozzá, sosem illetném csúnya szavakkal őt. Ha veszekszünk, akkor is igyekszem inkább elvonulni, mielőtt még olyan csúszna ki a számon, amit később megbánok. Ha kellőképp lenyugszom, akkor már jobban lehet velem beszélni, és nem vagdosok semmiféle őrültségeket a fejéhez. Bár egy veszekedés nem lightos nálunk, de mindketten tudjuk, hogy meddig lehet elmenni ahhoz, hogy ne bántsuk meg a másikat nagyon a sértegetésekkel. A motorral a kitűzött cél felé igyekszem, az egyik kisebb utcában már azt hiszem, eltévedtünk, mikor végre elénk tárul a lélegzetelállító látvány, és egy éles fékkel meg is állok. - Egy percig se félj, amíg ilyen biztos kezekben van a motor, mint az enyéim. – Mert ha valami, hát a kezeim tényleg pöpecen működnek, persze féltem is őket rendesen, mert ha bármi történne velük, akkor az akár a karrierem is derékba törhetné, az pedig egyenesen a pokol lenne nekem. - Tetszik? – veszem le a sisakot, ahogy végig pillantok az előttünk elterülő kékségen és azona gondolán, ami már csak ránk vár. Gyorsan el is intézem a helyi emberrel a dolgot, aztán már nyújtom is a kezem felé, hogy beszállhasson mellém a csónakba, de Lotte nem úgy néz ki, mint aki épp be akar pattanni. Oldalra biccentem a fejem. Nem, nem, Charlotte Evans. Nem keresztezheted a terveimet. - Vicceltem a cápákkal – kezdek bele, és próbálom megnyugtatni. – Biztonságos itt, bízz bennem – mondom, és újra megpróbálom, ezúttal kicsit közelebb lépve hozzá, remélve, hogy elfogadja a segítségem, és beül mellém. - Ne viccelj, nem borulunk fel. Van itt mentőmellény, vedd fel akkor, gyere – bíztatom továbbra is. – Amúgy is kimentelek az életem árán is, ha arról van szó, csak gyere. Hidd el, gyönyörű lesz. Nem megyünk nagyon be – nyugtatgatom, aztán kilépek a homokra, mert ahogy látom, nem lesz ez egyszerű menet. Kérlelem kicsit, és bevetem a sármom is egy cseppet, hogy meggyőzzem. Végső esetben itt a parton megkérem a kezét, de sokkalta szebb lenne ott bent, onnan bentről, a nagy kékségben feltenni a nagy kérdést. - Megéri bejönnöd. Meglepetésem van – csigázom fel, mert úgy sejtem, ez majd megadja neki a kezdőlökést, és ha ez megvan, onnantól már nyert ügyem van, remélhetőleg...
Kezdőlap
