Magam sem tudom, hogy minek hívtam el őt egy vacsorára, nem is lett volna kötelességem, mégis rosszul éreztem magam, hogy miattam költöztették ki a szobájából. Nem találkoztam vele még sosem, de nem tűnt valami haragtartó vagy éppen bosszúálló típusnak az SmS-ek alapján, így csak reménykedni tudok benne, hogy jók a megérzéseim. Azonban eltudom képzelni, hogy ő miket gondolhat rólam, hogy milyen embernek hihet és ezek előítélek, olyan rossz előítéletek lehetnek, amelyek előre meghatározzák majd a viszonyunkat. Én tervezem, hogy rosszban legyünk, nem akarok tőle semmit sem, csak egy egyszerű semleges viszonyt, ha nem vagyunk rosszban akkor talán az együttélés is könnyebben megy majd. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell vallanom, hogy érdekel milyen ember lehet ő és egy kicsit izgulok is. De tudom és bízok benne, hogy minden jól fog alakulni, hogy semmi sem lesz rossz és mi jól kijövünk majd egymással. Ez a magabiztosság és pozitív gondolkodás már sokszor megsegített engem, remélem hogy most is így lesz majd. Inkább gyorsan lezuhanyzom, kicsit kitisztítom a fejemet, talán még egy szál cigit is elszívok. Fél órával később tisztán egy szál cigivel a számban állok a tükör előtt és nézek a saját szemembe. Tényleg jó ötlet odaköltözni? Tényleg jó ötlet tovább is Mr. Bartlett segítségére és támogatására támaszkodni? Mit szólhat ehhez a felesége és a fia? Jó, hamarosan megtudom erről a fia véleményét, de akkor is. Nem kéne elfogadnom, mert tényleg nem akarom kihasználni őt, de ha nem ragadom meg ezt a lehetőséget, akkor az álmaim örökre csak álmok maradnak. Talán jót tenne a környezetváltás, jót tenne nekem a nyüzsgés és a nagyvárosi élet. Végül pedig meggyújtom a cigit, letüdőzöm az első slukkot, majd kifújom a füstöt és nézem, ahogyan semmivé válik a levegőben. Minden rendben lesz, minden jól fog alakulni és ez a gyerek semmilyen gondot nem fog nekem okozni, rendes lesz és aranyos. Szóval Orion Milo Lovell, öltözz fel és indulj, mert elfogsz késni! Bő egy órával később pedig már be is ültem a kocsimba felöltözve és elindultam a megadott címre. Szerintem a város egyik legjobb étterme, így nem is volt kérdéses, hogy őt is oda fogom meghívni, szerencsére még jut rá az utolsó eladott képem bevételéből. Végül pedig leparkolok, leállítom a motort és hátraszegezem a fejemet a fejtámlának. Miért aggódok ennyire ezen a szaros vacsorán? Nincs semmi tétje, nem veszíthetek semmit sem, nem igaz? Ha nem jövünk ki jól, akkor majd elkerülöm őt vagy mit tudom én... Mindenre van megoldás. Kinyitom az ajtót, kiszállok, majd bezárom a kocsit és elindulok a megadott helyre. Két perccel előbb jöttem, mint mindig. Végül csak állok és várok és várok, talán már öt perc is eltelik, de még mindig sehol sincs, remek... Ha nem érkezik meg öt percen belül én lelépek. A harag és a düh szép lassan kezd szétáradni bennem, direkt felhívtam a figyelmét, hogy ne késsen vagy ha késik egy retek üzenetet küldhetett volna. Végül csak idegesen oldalra pillantok, mikor megáll mellettem egy szőke srác, Ő az. Ha nem lennék ennyire felbaszva, talán feltűnne hajának különleges színe, hogy milyen csodálatosak a szemei, de... jelenleg ezek hidegen hagynak. - Ha legközelebb késel írj egy üzenetet vagy inkább el se indulj. - mondom neki rideg arckifejezéssel, majd ellépek mellette és elindulok a bejárat felé. - Remélem az étvágyadat elhoztad magaddal... - sóhajtok, miközben haladok tovább előre, remélem követni fog, ha nem, akkor egyedül töltöm az este további részét.
-Jude, Lucy van itt! - Kiabál fel az emeletre apám, majd hamarosan halk kopogást hallok, ami jelzi, Lucy rossz ajtón kopogtat. Megyek és kinyitom neki a megfelelő ajtót, mire nagy szemekkel néz rám, nem érti mi történt. - Meséltem, hogy jön hozzánk valaki ugye? Nos, a szobámat is megkapta nem csak az életemet. - magyarázom el neki a történteket, mire bólint és belibben a szobámba. - De lehet, hogy nem lesz olyan vészes, mi van ha jól ki fogtok jönni egymással? - Kérdezi, majd helyet foglal az ágyamon és az ölébe veszi a laptopomat. Úgy tűnik, hogy ezek szerint most ő fog mára filmet választani, de ez így is van rendjén, legutóbb végig nézettem vele egy szörnyű akció filmet, vagyis most egészen biztos, hogy valami szörnyű, romantikus nyálas hülyeséget kell néznem. - Meg is van, a csillagainkban a hibát fogjuk megnézni. – közli, mire én legszívesebben fejen lőném magam egy ágyúval. - Jó, de akkor sajtos kukoricát csinálok. - Felelem, majd megyek is a konyhába, mire vissza érek Lucy száján sunyi mosoly terül el, vagyis valami rosszat csinált, a kezében pedig a telefonom, amit felém nyújt, hogy elolvashassam az üzeneteket, amik korábban még nem voltak ott. - Véged van te lány! - közlöm vele, mire felsikolt és menekülni kezd. Negyed órába telik mire rávesz, hogy ne mondjam vissza és menjek el a vacsorára, elvégre meg kell ismernem azt aki kibérli a szobámat bizonytalan hosszúságú időre.
Késésben vagyok, de erről csakis Lucy tehet, mivel nem elégedett meg egy filmmel, még egy nyálas hülyeséget megnézetett velem, plusz nem hagyta, hogy szaggatott farmerben és egyszerű pólóban menjek, hanem kitalálta, hogy fekete farmer és egy egyszínű ing lesz a tökéletes választás az ismerkedésre. Nem értem miért kell ezt az egészet ennyire felfújni ahogy azt sem miért vacsorázni kell mennem és miért éppen egy ilyen menő étterembe. Nekem az is tökéletesen megfelelt volna ha beülünk a sarki kocsmába, mogyorót eszünk, sört iszunk és egymás arcába fújjuk a cigaretta füstöt. Remélem nem olyan lesz ez a pasas, mint amilyennek képzelem, mert akkor kirohanok a világból. Unalmamban. Amint megérkezek máris beszól nekem, majd be is indul az étterembe. - Khm… seggfej… khm… - Szólalok meg halkan, hogy ő már ne hallhassa, de a bejárati ajtó mellett álló őr meghallja és fel is nevet halkan a megjegyzésemen. Nem fogom megmagyarázni, hogy miért késtem, semmi köze hozzá, és nem fogom másra hárítani a késésem okát. Megyek utána, majd amint asztalhoz ülünk van időm alaposabban végig mérni őt. Rendezett haj, szép szemek, egyenes orr, igazán magával ragadó lehetne, ha nem lenne egy seggfej… legalábbis az első benyomásom alapján az, de ez a vélemény még változhat. - Mesélj magadról. Mivel foglalkozol? - Vágok bele a közepébe, és remélem megenyhül majd, mivel már itt vagyok és innentől fogva igyekszem illedelmesen viselkedni.
Örömmel indultam el ide, szerettem volna jófej lenni ezzel a gyerekkel és szerettem volna, ha minden rendben lesz köztünk, hiszen egy házban fogunk élni és én vagyok a betolakodó. Nem, nem én erőltettem, hogy odaköltözzek, de ha már így alakultak a dolgok, akkor megpróbáltam a legtöbbet kihozni ebből az igencsak szar helyzetből. Így tehát vártam és vártam, hogy megérkezzen, direkt megkértem, hogy ne késsen, ő mégis így tett, kedvesnek kellett volna lennem? Nem. Én korrekt voltam vele, szándékosan leírtam, hogy miket nem szeretek az életben, hogy neki is könnyebb legyen alkalmazkodnia, de egyszerűen nem ért ide. Pusztán maga a tény, hogy késett felbaszta az idegrendszeremet és az, hogy nem mond semmit, hogy még csak elnézést sem kér, nem igazán segít a lenyugvásban. Ő is csak egy elkényeztetett gyerek lenne, akinek apuci és anyuci megadott mindent, akinek semmi gondja sincs az életben, hisz még csak dolgoznia sem kell majd, mert azonnal ott terem a pénz? Nem... legalábbis nagyon reménykedem benne, hogy nem egy ilyen srác. Mindegy, inkább csak elindulok a lefoglalt asztal felé és rápillantva örülök, hogy velem tartott és nem ment el. Végül pedig helyet foglalok és leülök, majd várom, hogy ő is helyet foglaljon a velem szemközti helyen. - Először is bocsi az előbbiért, csak tényleg nem szeretem, ha megváratnak. - mondom neki amolyan bocsánatkérés gyanánt. Kezdek lenyugodni és kezdem azt is észrevenni, hogy mennyire helyes, hogy mennyire menő a hajszíne és hogy mennyire helyes az arca. Bár tetszik, hogy nem szarozik és azonnal bele mer vágni az ismerkedésbe, legtöbb emberről ez nem mondható el. Bár második kérdésére is válaszolnom kéne, így tehát szemeibe nézek, azokba a szép kék szemekbe, ez a gyerek sokkal helyesebb, mint amire számítottam. - Festő vagyok és jelenleg igen csak nagy ihlethiányban szenvedek, ezért kellett ideköltöznöm. Édesapád reménykedik, hogy itt találok magamnak egy múzsát vagy mit. - mondom neki, majd felemelem az étlapot és elkezdem nézni, majd megint csak ráemelem a pillantásomat. - Te még tanulsz? - kérdezek vissza.
Kezdőlap
