"Pontosan olyan vagy, mint az apád!"

Annyiszor megkapta ezt a múltban, hogy egy látványos szemforgatásnál már aligha futja többre tőle, valahányszor meghallja az orrvérzésig ismételt összehasonlítást, amitől eleinte néha legszívesebben tettlegességhez fordult volna. Nem azért, mert rossz kapcsolatot ápolna az öregével, igaz, ha azt egy terapeuta górcső alá venné, nagy valószínűséggel nem ítélné egészségesnek, sokkal inkább arról van szó, hogy Leo gyakorlatilag kicsi korától kezdve olyan személyiség volt, akinek rendkívül fontos az individualitás, egy egyéni, saját kép megteremtése, ezért rendkívül bosszantja, ha valaki vagy valami más által próbálják meg meghatározni és beskatulyázni.

De ha félretesszük mindazt a konok tagadást és a kellemetlen valóság elkerülését, ami Leo sajátjának mondható, vajon miféle jelentést hordozhat magában a fenti kijelentés?

Stanley Graymalkin a tökéletes megtestesítője az önmegvalósításnak. Annak, ha egy ember meri messzire nyújtani a kezét azért a bizonyos amerikai álomért és nem is ereszti, ha egyszer megragadta, amit elérni kíván. Az egyébként is tehetős felmenőkkel rendelkező, sikeres médiamogul egyetlen sarjaként vívta ki magának az elismerést szórakoztatási tehetségével és az aziránt tanúsított szenvedélyével. Nem annyira meglepő hát, hogy az ugyanezen körülmények közé születő, szintén egyedüli fiúgyermek, Leonard Graymalkin személyében nem esett messze az alma a fájától. Ebbe pedig beletartozik jó és rossz egyaránt. A szülők házassága viszonylag korán széthullott, részben a kommunikáció teljes hiánya, részben Stan konstans hűtlensége miatt, amely indokok lenyomatai megtalálhatóak Leo személyiségében. Hasonlóan az apjához, aki emocionális értelemben egy hanyag vállrándítással fogadta a válási keresetet, mondván, szentül meggyőződve arról, hogy a kapcsolat nem miatta vallott kudarcot, Leo is karakán, öntudatos, célorientált és leheletnyit impulzív egyéniség, akinek a "nem lehet", a "sajnálom" és az "én hibám" mondatok nem léteznek a repertoárjában. A vereség, a bukás számára nem opcionális, a botlások az ő szemében csupán szükséges és izgalmas kísérletezések a siker felé vezető úton. De sosem fogsz olyan beismerést hallani tőle, minthogy tévedett volna. Akkor sem (értsd: főleg akkor nem!), ha így történt.

A mosolya lehengerlő, ám begyakorolt, és ritkán őszinte. Ezt még apjától, vagy, ahogyan ő fogalmazná meg, legjobb mentorától leste el, ugyanis kapóra tud jönni, ha be akar vágódni valakinél vagy épp el kell simítani a fellobbant kedélyeket, elvégre, jobb utólag kiengesztelni valakit, még ha nem is őszintén teszed, mint előre engedélyt kérni bármiért. És ha már egyszer megfigyelte, hogy ez a módszer beválik, akkor miért változtatna egy jól működő formulán, nem igaz? Ennek a gondolkodásnak az eredménye az a viselkedés, amit egy terapeuta egoistaként, sőt, talán borderline nárcisztikus hajlamként írna le. Nem mintha valaha elmenne szakértőhöz, hiszen az ilyesmi az olyan emberek ismérve, akiken nagy a nyomás és akik nem bírják el az unalmas hétköznapjaik terhét. Sajnos, ez, a szerinte magától értetődő önismeret és már-már elvakult önbizalom a fals tévedhetetlenség felé begyűrűzik a kapcsolataiba és szépen lassan képes emészteni azokat burkolt, lassan ható toxikusságával. Kollégákat és feletteseket csak kihasznál a saját előnyére, míg a hozzá közel állókkal akkor szervez programot (többnyire a spontanitás oltárán áldozva), amikor számára az a leginkább kényelmes.

Akkor mégis hogyan lehet jóban nálánál olyan jobb emberekkel, mint George Tolkin és Eliza Graison?

Minden hibája ellenére nem velejéig romlott ember ő, ahogyan az apja sem, szimplán a felső tízezer tipikusan azon tagjai, akik tudják, hogy jók valamiben és nem szégyellősek dülledő mellkassal felvállalni ezt a rivaldafényben, akkor sem, ha ez történetesen az emberi kapcsolataik rovására megy. Mint ahogyan arra a sötét ómenekként érkező, intő jelek már felismerhetőek Leo párkapcsolatában. A megcsalás egyelőre nem bizonyult ugyan az utolsó cseppnek, de vajon meddig lehet feszíteni egy bizonyos húrt, mielőtt az elkerülhetetlenül elszakadna?

"Pontosan olyan vagy, mint az apád."

Tudja ő. És az egyik legnagyobb nyomás a vállain az az álcája mögé göndosan rejtett szorongás, miszerint sosem fog felnőni a nevéhez. Julliard háttér, tinédzserkori szerepek vagy szép énekhang ellenére. És utálja is ezt a gondolatot teljes szívéből. 

- Most pedig elmegyünk egy rövid szünetre, de ne kapcsoljanak el a kedves nézőink, ugyanis a reklámblokk után tovább faggatom vendégemet a nemsokára debütáló filmprojektjéről és megtudhatjuk azt is, mi váltotta ki a váltását kis képernyőről a mozivászonra. Indie kedvelők, ez lesz, amire vártatok, higgyjétek el! - szavaimat megtoldom egy kacsintással, ügyelve arra, hogy midnaddig fenntartsam a mosolyomat, ameddig a cameraman fel nem tartja hüvelykujját, hogy jelezze a konzumerista szegmens kezdetét. Még utána is egy kicsit, mert az összezárt, felfelé ívelő ajkak görbéje mögött nem látszik, hogy gyűlölöm az egészet, le sem szarom a névtelen színésznőcske apró szereplését, amire senki nem fog emlékezni és legszívesebben fejbe durrantanám magam, annyira irtózok attól a szennytengertől, amit a night show címszavával elad a csatorna. De nézett, és a producer szerint csak a statisztika számít. Én meg legyek hálás, amiért ilyen fiatalon saját műsort kaptam náluk. Részletkérdés, hogy nem saját és azért jöttem szóba az elődöm leváltásakor, mert Michelle, a műsorszerkesztő izgult rám, én pedig megadtam neki, amire vágyott.
- Ejha, micsoda felvezetés. - a nő csilingelő és enyhén mesterkéltnek ható kuncogása ránt vissza a valóságba, s bír rá arra, hogy felé fordítsam a fejemet. Kell egy röpke másodperc, mire kapcsolok, hogy szavai mire is utalnak, a filmje csupán másodlagos, vagy, még inkább, harmadlagos gondolat a tudatom valamely hátsóbb zugában.
- Miért tagadnám meg a méltatást, ha egyszer valami megérdemli? - ejtek meg felé egy pimasz mosolyt, miközben tekintetem a csillogó szempárról lejjebb, ruhájának kivágása felé vándorol. Nem kerülte el a figyelmemet az, ahogyan az interjú közben helyezkedett, az apróbb előredőléssel nagyobb betekintést engedve dekoltázsára. Kurvára egyértelmű, hogy mit csinál, ahogyan az is, hová fog az egész kifutni.
- Ó, szóval csak a verbális virágcsokorról van szó, hm? - újra hallatja a nevetését, amit akár szépnek is lehetne nevezni, ha érdekelne ennyire és nem Eliza melodikus kacaját juttatná az eszembe helyette, amit minden erőmmel megpróbálok elzárni agyam egy titkos szobájába. Mégis belemegyek a játékba.
- Az attól függ. - megvonom a vállamat, tudván, hogy rá fog kérdezni, hiszen látom a szinte ragadozói villanást a szemében. Jól ismerem. Ő sem különb tőlem. Az egyetlen különbség csak annyi, hogy azt hiszi, ő diktálja a szabályokat.
- Mitől? - oldalra billenti a fejét, miközben engem fürkész. Jól ki lehet éhezve, ha ennyire meg sem próbálja leplezni az érdeklődését.
- Attól, hogy a te öltöződben adjam-e át azt a csokrot vagy az enyémben. - szándékosan nem kérdésként teszem fel, tudom, hogy nem fogja visszautasítani, és nem is kell többet tennem, mint tekintetemet az övébe fúrnom, hogy ezzel jelezzem, nem tágítok válasz nélkül.

Megadja a választ.
Többszörösen.
Nyögéseinek csak én és az öltözőm falai leszünk fültanúi, noha a résztvevők közül a falak tán nagyobb kíváncsisággal hallgaták őt, mint én. A rövid búcsúzkodást és a távozását követően a tükörbe bámulok. Beletúrok a hajamba és hosszú sóhajt engedek felszabadulni, körmeimet valósággal belenyomva a fejbőrömbe, hogy az így generált átmeneti fájdalom kizárjon minden mást. Nem tudom, mikor hagyják el ujjaim a tincseimet, ahogyan azt sem, mikor söprök le mindent az asztalomról, de az biztos, hogy a földön kötnek ki és zajt is csaphattam, mert valaki a stábból bekopog, hogy minden rendben van-e. Egy gépies "persze" szerintem legyen elegendő válasznak, mindenki érje be ennyivel. Különben is, mi a francot kíváncsiskodik?
Telefonom rezzenése legalább eltereli figyelmemet a frusztráltságról, bár ez a mentsvár is pillanatnyinak bizonyul csupán, mikor megpillantom apa kurta és lényegretörő "Boldog születésnapot! Később beszélünk!" üzenetét. Hasonlóképp röviden köszönöm meg, felesleges bő lére eresztenem, mert tudom, hogy leghamarabb holnap fog csak felhívni. Ha egyáltalán. Ezért ujjaim hamar bezárják a kontaktját és hezitálnak egy darabig Elizáé felett, mielőtt elkezdenék pötyögni:

"Akkor vacsi ma este?"

Egy részem azt kívánja, bár elutasítana. Dolgoznia kell, fáradt, mással találkozik, mindegy, milyen indokkal, megérdemelném.

"De ha mást csinálnál vacsora helyett, én nem fogok panaszkodni."

Nem is kell az a pimaszul vigyorgó smiley a végére ahhoz, hogy egyértelmű legyen, mire gondolok.
Mikor látom, hogy írni kezd, megrázom a fejem, majd felállok és elindulok, anélkül, hogy megvárnám az üzenetét vagy ránéznék a zsebre vágott új modell kijelzőjére, mikor megérzem az újabb rezzenést.

Útközben veszek neki virágot.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Bármennyire is küzdünk ellene, egy részünk tagadhatatlanul a szüleink számlájára írható fel. Legyen ez éppen egy jó tulajdonság vagy a rossz, amit próbálunk kiűzni magunkból, de mégis változatlanul visszatér. A soraidból ítélve te magad is megpróbáltad kizárni ezt a tudatot, míg végül csak a beletörődés maradt. Ám ennek a felismerésnek megfelelni nem egyszerű és ez téged sem tesz sokszor azzá. De mégis mit tehetnél? Neked ez a természetes, az elfogadható felfogás, a többi meg majd alkalmazkodik, ha úgy kívánja. Abban a világban amiben te nevelkedtél és aminek jelenleg is részese vagy, muszáj megtanulni hogyan ne tapossanak el mások és ez neked kiválóan megy. Habár neked is akadnak gyengepontjaid, amiket nem mutatsz mások felé, de attól még igenis befolyásolják a döntéseidet. Kérdés, hogy mennyire és hova vezet majd ez a végén?  
Tetszik ahogyan fogalmazol és a történeted is. Leo jellemét bírom és kíváncsian várom, hogy mit tartogat számodra a folytatás. Kívánok neked sok játékot ehhez és örülök, hogy olvashattalak!    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!